Keleti Ujság, 1943. szeptember (26. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-07 / 202. szám

]»4l SZEPTEMB7 7 MCBuenKIrsjvn üü/nopthircicló Két pontot szerzett KOLOZSVÁR, szept. 6. Az NB. 7. har­madik fordulója sem hozott különösebb meglepetést, legfeljebb Újvidék buda­pesti győzelme és a Gamma szegedi dön­tetlenje tekinthető bizonyos mértékben annak. A Ferencváros és Újpest nagy gólaránnyal verték ellenfeleiket, a NAC és Csepel csak heves küzdelem után tud ták megszerezni a két pontot. Kispest el­szenvedte első vereségét, a KAC pedig két értékes pontot hozott haza a fővá­rosból. Három pontveszteség nélküli csapat van még, a NAC, Ferencváros és Csepel, mig a Szolnoké és Diósgyőré az a ,,dicső­ség“, hogy három mérkőzésből egyetlen pontot sem tudtak szerezni. Eredmények a következők: KAC—Elektromos 2:1 (0:0). Budapest, 1500 néző, bíró Harangozó, góHövök Beke (11-esből), Váczi, illetve Pázmándy (11-es- ből). A rendkívül heves iramú mérkőzésen a KAC volt a jobbik csapat. Csatára! veszé­lyesebben támadtak s védelme erősen állt a helyén. A győzelem teljesen megérdemelt. Nagyvárad: NAC—Vasas 2:1 (1:0). BU­CI KÁC Budapesten dapest: Ferencváros— DVSC 4:0 (2:0). Új­pest—DiMAVAG 5:0 (3:0). Újvidék— BSzKRT 3:1 (2:0). Szolnok: Csepel—Szol­nok 3:2 (1:1). Szeged: Gamma—SzVSE 1:1 (1:1). Salgótarján: SalBTC—Kispest 4:3 (3:1). Az NB I. állása a harmadik forduló után> 1. NAC 3 3 0 0 11:4 6 2. Ferenváros 2 2 0 0 9:2 4 3. Kispest 3 2 0 1 10:6 4 4—5. Gamma 3 1 2 0 7:5 4 4—5. Csepel 2 a 0 0 7:5 4 6—7. KAC 3 ^2 0 1 6:6 4 6—7. SalBTC 3 2 0 1 9:9 4 8. Újpest 3 1 1 1 9:6 3 9. Újvidék 3 1 1 1 6:5 3 10. Sz VSE 3 0 3 0 2:2 3 11. Vasas 3 1 0 2 4:7 2 12. Elektromos 3 1 0 2 3:6 2 13. DVSC 3 0 2 1 1:5 2 14. BSzKRT „ 3 0 1 2 5:8 1 15. Szolnok 3 0 0 3 4:9 0 16. DiMAVAG 3 0 0 3 2:11 0 Vasárnapi műsor: Magyarország—Svéd­ország Stockholmban (a mérkőzés megtar­tása még nem teljesen bizonyos). A KEAC MEGVERTE A TAVALYI CSOPORTGYŐZTES BVSC-t Az NB. n. keleti csoportjában a három kolozsvári csapat közül csak a KEAC tu­dott győzni, melynek pedig a legnehezebb ellenfele volt a tavalyi csoportgyőztes BVSC személyében. A MÁV egy pontot vesztett, a Bástya kikapott. Eredmények: Kolozsvár: KEAC—BVSC 3:2 (3:0). K. MÁV—NMKTE 2:2 (1:1). Marosvásárhely: MSE—Bástya 3:0 (2:0). HOLNAP JATSZAK LE A KMTE—KKASE MÁTYÁS KUPA DÖNTŐT. Kolozsvár, szeptember 6. A szerdai ün­nepnapon érdekes nagy mérkőzés lesz a vá­rosi sportttelepen. Délután 5 órai kezdettel játazák le a Mátyás kupa döntőjét a KKA­SE és a KMTE. A mérkőzés iránt labda­rugókörökben nagy az érdeklődés, mivel a győztes csapat nemcsak a Mátyás-kupát, hanem az MLSz erdélyi kerületének 11 da­rab Mátyás emlékjelvényét is elnyeri. A mérkőzést Welser vezeti le. REMÍNYI-SCHNELLER MINISZTER MEGNYITOTTA A BALATONI SPORTHETET. Balatonfüred, szeptember 6. (MTI). Va­sárnap nyitotta meg ünnepélyes keretek kö­zött Reményi-Schneller Lajos pénzügymi­niszter a balatoni sportfejlesztö bizottság el­nöke a 9. nemzetközi balatoni sporthetet. A megnyitó ünnepélyen megjelent Albrecht királyi herceg, Kelemen Krizosztóm panon- halmi főapát, a kormány képviseletében Radocsay László igazságügyminiszter, Re- m&nyi-Schneller Lajos pénzügyminiszter megnyitójában hangoztatta, hogy a kor­mány felfogása szerint a sport nem látvá­nyosság, nem is közönséges szórakozás, ha­nem a nemzetnevelés, legfontosabb eszközje. Ha a jövendő Magyarországot meg akarjuk alapozni — mondotta a miniszter, — akkor ezt az ifjúság nevelésével kell elkezdenünk. Más szellemű, keményebb ifjúságra van szükség, amely ha kell, meg tud halni a hazáért, de élni is tud érte. A magyar sport a jövő magyar ifjúságát elhatározóképes- ségre, gyorsaságra, keménységre és legfő­képpen kitartásra neveli. A miniszter be­széde után megkezdődtek a versenyek. SZIGETI MEGVERTE A SVÉD JOHANSSONT. BUDAPEST, szeptember 6. A nemzet­közi teniszbajnokságban vasárnap elő­döntőket játszottak a férfi és női egyes­ben. Eredmények: , Férfi egyes: Asbóth-—Fáncsi 6:1, 6:0, Szigeti—Johansson svéd 6:1,, 6:2, 8:6. A döntőt Asbóth és Szigeti játszók. Női egyes: Jusits—Peterdi 6:2, 5:7, 6:1, Flórián—Fejér 6:4. 6:0. Jusits és Flórián a döntő résztvevői. Kolozsvári NB. III. eredmények: Korvin— Bástya II. 1:0 (0:0). KKASE—D. MÁV 1:1 (1:1). Postás—Naszódi LE 8:0 (1:0). A KAC TI.—Törekvés mérkőzés a szamosuj- yáriak meg nem jelenése miatt elmaradt, Szegedi kitt nő mocyar csúcs­eredményt úszott 200 nt. mellen Budapest, szeptember 6. Az uszószövetség kétnapos versenyén néhány kiemelkedő ered­mény volt. Szegedi uj országos csúcsot állí­tott fel a 200 m-es mellúszásban, Szatmári pedig az idén elsőnek úszott egy percen belül 100 m. gyorson. Vasárnapi eredmé­nyek: 100 m. gyors: 1. Szatmári 59.8 mp. 2. Tátos 1:00.4 mp. 3. Körösi 1:00.5 mp. 200 m. mell: 1. Szegedi 2:45 mp. Uj ma­gyar csúcseredmény. 100 m. hát: 1. Galambos 1:13 mp. 1,00 m. gyors: 1. Tátos 5:00.8 mp. Vízilabda: A válogatott—B válogatott 6:1 (1:1). 58.89 M. AZ UJ MAGYAR KALAPACSVETÖ CSÚCS BUDAPEST, szeptember 6. A MAC atlé­tikai versenyén Németh a kalapácsvetésben 53.89 m-es eredményével uj országos csú­csot állított be. A többi eredmények: 1500 m.: 1. Szabó M. 3.56.8 mp. Diszkosz: 1. Józsa 47.30 m. 100 m: 1. Pelsőczy 11 mp. 2. Csányi 11 mp. LEVENTE ÖKÖLVÍVÓ VERSENY LESZ KOLOZSVÁRON Kolozsvár, szeptember 6. Az országos le­vente ökölvívó bajnokságokat október 23-án és 24-én Budapesten rendezik meg. Az or­szágos versenyre készülve a IX. hadtest vá­logató versenyt rendez. Szeptember 19-én a kolozsvári leventék részére tartanak előbb háziversenyt, majd október 3-án Kolozsvá­ron rendezik meg a IX. hadtest ökölvívó le­vente válogató versenyét. A kolozsvári le­vente ökölvívók Györki István oktatóval az élén már hozzá is láttak a nagy edzésekhez. Az ökölvívó versenyeken résztvehetnek mindazok a 15—23 éves iskolánkivüli le­vente egyesületi tagok, akik orvosi véle­mény alapján az ökölvívó sportot megeről­tetés nélkül végig bírják. A fentieken kivül a versenyeken résztvehetnek a társadalmi sportegyesületek levente kereteiben mű­ködő 20-ik életévüket még be nem töltött iskolánkivüli leventekötelesek. Mindennemű felvilágosítással szolgál a MÖSz erdélyi ke­rületének vezetője, Wéber Oszkár, Kolozs­vár. Mátyás király-tér 23. A társadalmi egyesületek labdarugó ku­pájáért a KAC szurkolók az Ékszerészek csapatával 0:0 arányban, nagy küzdelem után, eldöntetlenül játszottak. A Szabók csapata 1:0 (0:0) arányban legyőzte a tar­talékosén kiálló KAC öregek csapatát. A Dermata öregek—Fodrászok mérkőzés 2:2 (1:1) arányban, eldöntetlenül végződött. — A hét mérkőzései közül kiemelkedik a szer­dán délután sorrakerülö Fodrászok—Adó­hivatal mérkőzés, valamint a szombat dél­után lejátszásra kerülő KAC szurkolók— KAC öregek ftaérközés. • Jó óra ét 1 alapja a Jó Üzletmenetnek Szept. 10.«é«a d. u. 2 órakor A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ heti műsora a színkörben: Szept. 11. Szombat este 7-kor: Díszelőadás. Honvédségünk bevonulásának évfordulója alkalmából. I. Himnusz. II. Süt a nap. Rendes helyárak. Szept. 12. Vasárnap d. u. 3-kor: Csókhá- boru. Olcsó helyárak. Szept. 12. Vasárnap este 7-kor: Süt a nap. Rendes helyárak. Szept. 13. Hétfő este 7 órakor: Csókháboru. A Tizes Szervezet előadása. Jegyeket a pénztár nem árusit. Szfept. 14. Kedd este 7-kor: Mária főhad­nagy. Rendes helyárak. Szept. 15. Szerda este 7-kor: Tábornokné. Rendes helyárak. Szept, 16. Csütörtök este 7-kor: Süt a nap. Rendes helyárak. Szept. 17. Péntek este 7-kor: Tábornokné. Rendes helyárak. Szept. 18. Szombat este 7-kor: Mária főhad­nagy. Rendes helyárak. Szept. 19. Vasárnap d. u. 3-kor: Csókháboru. Olcsó helyárak. * Szept. 19. Vasárnap 7-kor: Süt a nap. Ren­des helyárak. APRÓHIRDETÉSEK I Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. I | Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—, vasárnap 1.20. | Lapunk részére hirdeté­sek te adhatók az alábbi helyeken: „Ursus“ sörcinr- nők mellattl ujsáa- Árus, Mátyás király tér Vashld mellattl új­ságárus Horthy-ut Síén háromság­tér 1*. IrIsi-telop. Lépcs8-ulca 13. , AZONNALI“, EGYET­ÉRTÉS, GÉPELNI TUDÓ ELŐNYBEN,Jó CSALÁD­BÓL VALÓ FIATAL LE­ÁNY , KOLOZSVÁR 9023, KIADÓ VILLANEGYED­BEN, KÉSZPÉNZ, KE­RESKEDŐ CSALAD, MIN­DENBEN PERFEKT, MA­KEI, SIEMENS jeligére le­vél van, kérjük ávennl. HÁZVEZETŐNŐ felvéte­tik a M. Klr. Állami Ápoló- I nő és Védnöknöképrő Inté- j zetbe. Korhatár 45 év. Je- j lentkezés az Intézet Főnök­I asszonyánál 9—10 óra kö­zött, Mussolinl-ut 76. Állást koros KÖZÉPKORÚ úri nő ház­vezetőnőnek menne. „Meg­bízható“ jelige. —1443 Lakót NYUGDÍJAS urinő keres 1 szoba-konyhás száraz, napos lakást, vagy egy he­lyiséget konyhakemencével és vizkagylóval „Október 13f‘ jeligére a kiadóba. _____________________—U32 ELCSERÉLNÉM legjobb helyen fekvő 3 szoba — nagy előszoba — teljesen komfortos réglbérü kertes villalakásomat hasonló 4, esetleg —, ß szobás lakás­sal. Csak megbízható ko­moly ajánlatot kérek „Rendszerető" jeligére. RÖKMMIÉ, Schöberl fotel olcsón eladó. Kádár-u. 12. —1440 IngoHot ELADÓ VILLA SZÓ VI­TÁN. Uj építkezés 1937-ből vagy elcserélhető kolozsvá­ri, esetleg nagyváradi ház­zal. Értéke 75.000 pengő. Tárgyal Pálffy Ingatlan- iroda, Horthy-ut 9. 80 HOLDAS szilágyvár. megyei birtok haszoncse­rére, vagy véglegesen Is el­cserélhető romániai birtok­kal. Pálffy ingatlaniroda. Horthy-ut 9. SZAZHETVENHOLDAS kolozsmegye! birtok elcse­rélhető hasnnértékü romá­niai birtokkal, esetleg ha­szoncserével is. Pálffy in­gatlaniroda, Horthy-ut 9. ELADÓ kétszoba konyha, előszoba uj ház és kétszer 1 szoba konyha 35.000 pen­gőért. Értekezni Erzsébet-ut 60. fodrásznál. —1892 Oktatás Alkalmasát 2 ÉVES kisfiam mellé komoly gyakorlott gyer- mekgondozónőt keresek. Cím a kiadóban. —1411 KÉZBESÍTŐKET (nőket) felveszünk magas jutalék­kal, Jeleotkezni lehel d. e. 8-tól d. u 4-ig a kiadóhi­vatalt' in. IRODAI MUNKAERŐK ALKALMAZASA. A m. klr. kolozsvári honvéd hadtest- parancsnokság meghagyási bizottsága polgári Irodai munkaerőket alkalmaz kö­rülbelül f. évi szeptember hó 15-llri kezdettel 2—4 ha­vi időtartamra. Már most lehet személyesen jelentkez­ni, munkanapokon d. e. 9— II óra között a Meghagyási Bizottság irodájában (Zá- polya-utca 74.) Feltételek ugyanott s jelzett időben megtudhatók. ~gépírni tudó,'jói sz.i­moló, jó irásu kezdő tiszt­viselőnőt keres nagyválla­lat. Kézzel Irt ajánlatok „Azonnali belépés“ jeligére a kiadóhivatalba külden­dők. ASZTALOS segédeket magas fizetéssel azonnal ru felveszek. Lukáts asztalos, Unió-utca 24. Adás-vétöl ELADÓ bádogdobozok különböző nagyságban. Lengyel Sándor, Kossuth Lajos-utca 48. ROMANTIPUS gézálar- cot mérsékelt áron veszek. László Árpád autóalkatrész lerakat. Kolozsvár, Deák Ferenc-u. 46. —1407 ZONGORÁT vagy PIA- NINÓT megvételre keresel:, elsőrendű príma darabnál ár mellékes. Ajánlatokat — vidékről is — gyártmány és részletes leírással Sún- dorffy Géza, Kolozsvár, postafiók 117. cimre. —B ZONGORA, rövid, ke- reszthuros eladó. Jókal-u. 4. I. 12. —B BÉLYEGGYŰJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben vásárolok. Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. EGY tábla vadonatúj mó­kus bélés eladó. Érdeklődni d. e. 9—1-ig. Hitler-tér 12. II. esn. balra. EGÉSZ finom fehérneműk sürgősen eladók, asztalterí­tők, paplanhuzat, függöny, apróság. Zug-utca 25. TV. kerület 6-os autóbusz. , —1450 POLGÁRI ISKOLAI ma­gánvizsgára felelősséggel előkészít tanárnő. Bővebbet Zápolya-utca 16. I. 15. dél­után 5—6-lg. —1861 Folyó év szeptember hó 15-én gépkocsivezetfii tanfolyam kezdődik kezdők és ha­ladók részére személy-, teher­gépkocsi és motorkerék­párról. Jelentkezni lehet napon­ta SZÁSZ soffőrisko’a, Arpád-ut 26. szám. BIZTOS és úri megélhe­téshez jut, ha megtanul könyvelni. Két hónap alatt felelősség mellett tanítom. Fürdő—utca 7. Kapunál, csengetni. Délután 1—S-lg jelentkezzen. —1843 KulonféU ÖNALLÓSITASI Alapból üvegezés, képkeretezés ol­csón készül: Farkas Emil­nél, Deák Ferenc-u. 18. IRT poloskát, házlférget „TISZTASÁG" vállalat, Kossuth Lajos-utca 84. Te­lefon 30-32, 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom