Keleti Ujság, 1943. szeptember (26. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-29 / 220. szám
€ Kuf.viüjsm 1943, SZEPTEMBER 29. Felrobbant az uj portugál fegyverek elhelyezésére szolgáló egyik portugál erőd — Antal István miniszter fogadta a Budapesten tartózkodó svéd ujságirókat. Budapestről jelentik: A' Budapesten tartózkodó svéd újságírók kedden, programjuk során a déli órákban hivatali helyiségében felkeresték Antal István dr. nemzetvédelmi propagandaminisztert. A miniszter hosszú ideig elbeszélgetett a svéd újságírókkal, majd fél 2 órakor vendégül látta őket. Délután a svéd újságírók a budafoki állami borpincészetet tekintették meg. (MTI.) — Szófiában naponta csak három órán át van vízszolgáltatás. Szófiából jelentik: A szófiai vizvezetékforrásnak ereje csökken, s igy a vízzel takarékoskodni kell. További intézkedésig naponta csak három órán át lesz viz a bolgár fővárosban mindaddig, amig az őszi esőzés nem biztosítja Szófia hiánytalan ellátását. (MTI.) — LEVENTÉK VÉGZIK A VÖRÖSKERESZT HÁZI GYŰJTÉSÉT. Mint megírtuk, a Vöröskereszt gyűjtése október hó 1-én és 2-án lesz Kolozsváron. Az utcai gyűjtéstől függetlenül, amely 2-án délben zárul, hatósági és vereskeresztes igazolvánnyal ellátott leventék keresnek fel mindenkit a lakásán és felkérnek adakozásra. A házaknál történő gyűjtés több napig tart. Bizonyos az, hogy mindenki szivesen fogadja a gyűjtést önzetlenül végző leventéket, tudatában annak a nagy és nemes missziónak, amelyet ezekben a nehéz napokban a Magyar Vörös- kereszt kifejt. * Tájékoztató. A kolozsvári Viz- és Csatornaművek ezúton értesíti az érdekelt háztulajdonos fogyasztóit, hogy a Kereskedelem- és Közlekedésügyi minisztérium 102.200/1943. K. K. M. sz. rendelet alapján a vízmérők hitelesítési dijait 1943 aug. 1-töl 40 százalékkal felemelte. A különbözetet 1943 október havában számlázzuk. Régi hit. dijak 1 évre: 13 mm. 2.50 P, 20 és 25 mm. 4.— P, 30 és 40 mm. 6.50 P. Uj hit. dijak 1 évre: 3.50 P, 5b0 P, 9.10 P stb. Kolozsvár, 1943 szeptember 24. Igazgatóság. Téli falalma szükségleté^ H^nBBSSBHBHG2£3Ki meg íde/ebei biztosítsa olcsó áron. Előjegyzéseket elfogadok 15 napon belüli szállitásra Fiilöp Géza Sfcir£ — Kukoricaliszttel üzérkedtek. A kolozsvári törvényszék mellett működő uzsorabiró- ság egyesbirája, Biró Lajos törvényszéki biró 400 pengő pénzbüntetésre Ítélte Pan- tye János kolozskorpádi gazdálkodót, mert drágábban adta az igénybevétel elöl elvont kukoricalisztet. Hasonló vétségért Bokor Péter, ugyancsak kolozskorpádi gazdálkodó 200 pengő pénzbüntetést kapott, az apahi- dai Bogán Jánost pedig 300 pengőre Ítélték. Özv. Horvát Józsefné Biró Mária kolozsvári tojáskereskedö a megszabott 1.76 pengő helyett 2 pengőt adott 8 darab tojásért. Az uzsorabiró özvegy Horvátnéra 300 pengő, a tojásokat eladó Muszka Rózsára pedig 200 pengő pénzbüntetést' szabott ki. A kiszabott pénzbüntetések, nem fizetés esetén fogházra is átváltoztathatok. A vádat Kynsburg Béla dr. ügyész képviselte. * Székszorulásoknál és az ezekkel járó felfúvódásnál, légzési zavarnál, szívdobogásnál, szédülésnél és íülzugásná! a belek működését egy-két pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz csakhamar rendbehozza, a gyomoremésztést előmozdítja, a vérkeringést felfrissíti, s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Kérdezze meg orvosát! —. Nyilvános köszönet. Az Erdélyi Dalosszövetség köszönetét mond a kolozsvári „Bástya" Sport és Dalegylet Férfikarának ásóit, hogy a szeptember 26-iki levente-ünnepségen a Dalosszövetség képviseletében közreműködött és kiváló szereplésével az ünnepély fényét emelte. — Különélő felesége után hamis okirattal akart családi pótlékhoz jutni. A kolozsvári városi vizmüvek pénzbeszedöje, Sarkadi Ferenc a vállalat felhívására 1941 júliusában igazolványt kért az illetékes hatóságoktól családi állapotára vonatkozólag, családi pótlék elnyeréséért. Az igazolvány Sarkadi bejelentése szerint közös háztartásban élőnek tüntette fel feleségét, noha már 1940 november 7-e óta különváltan éltek. Az utólag kiderült valótlanságért Sarkadi Ferenc ellen közokirathamisitás miatt eljárás indult. A törvényszék büntető hármastanácsa kéthavi fogházbüntetésre ítélte a vádbeli bűncselekményért Sarkadi Ferencet. Az ítéletet úgy az ügyész, mint a védő megfellebbezték. LISSZABON, szept. 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Hétfőn reggel 6 órakor a Lisszalmn közelében lévő régi Aineicira erődben robbanás történt. Az erődöt, amelynek nincs nagy katonai jelentősége, az utóbbi időben az uj fegyverek raktárául használták. TJgy látszik, hogy a robbanás a lőszerraktárban történt és átterjedt a lőporraktárra is. A robbanás oly súlyos voll, hogy a dörrenést egész Lísz- s zabon bo n hallották és széles körben az ablaküvegek szilánkokká zúzódtak. Az erőd egy része teljesen elpusztult a benne elhelyezett fegyverekkel együtt. Az őrség 50 embere közül 5 eltűnt. Azt hiszik, hogy a törmelékek temették be őket. A közelben lévő épületek lakói közül többen megsebesültek. A Kolozsvári Filharmonikusok első hangversenye az idei évadban Nehéz olyan műsort összeállítani, hogy á zenekedvelők tág rétegeit maradéktalanul kielégítse. A Mátyás Diákházban e hó 27-^n lezajlott hangverseny pompás műsora azonban mindenki számára tartogatott igazi zenei élvezetet. A műsor első számát J. Ch. Bach rövid B-dur szimfóniája alkotta, üde, friss, csupa napsugár ez a szerzemény. Nehéz, súlyos álom után, veröfényes tavaszi reggelre váló ébredés. J. S. Bach szigorú klasszikus művészete (melynek mélyén elfojtott indulatok izzanak) után a mozarti zenét hirdető örömteli felszabadulás érzését kelti ez a mü. És meg kell csodáljuk (Ph. E. Bach alkotásaival együtt), hogy az atya egyénisége nem tette némává, még birt szólni, sót szembehelyezkedni vele, uj irányt hirdetni, — megragadva egyéniségének kifejlesztésére és kifejezésére az egyetlen módot. ■— A rokokóvilág derűjét elsodorta korunk viharos, fájdalmas zenéje: Bartók Béla hegedűversenye (Magyarországon először hallhattuk). Megrendítő, hatalmas alkotás. Az egész mü egy fokozódó emelkedést mutat s a III-ik tételben éri el kitökéletesedését. A fötéma magyar népdal jellege átszövi az egész kompozíciót, de keleti motívumot is találunk az első tételben. A hegedű Cadenziája egybeforrva a darabbal mellőzi a sablonos túlontúl ismert kis technikai artistamutatványokat. A zenekar belépése hozzázimul a hegedűszólóhoz és befejezi az első tételt. A második tétel elnyúló, bánatos témájia, a vonósok és a hárfa kíséretével tör elő a hegedűből. Követik ezt hihetetlenül szellemes variációk. Egy ember röpködő és egyre visszatérő borongós gondolatai. Az utolsó tételben az első tétel témája robbanó erejűvé válik, aztán az egész, csodálatosan elmélyül. Dobpergés és réz- fuvósok komor vészt jósló hangjai mellett nő, dagad az ár. óriási crescendo, a cin- tányér is beleszól, diadalmas kiáltás és visszhangja az űrből zárja be a müvet. —• Szervánszky Péter egyre jobban átmele- gedö, szépfényü, komoly hegedühangját, tökéletesen egybeforrottnak éreztük a mü nagyságával. Szőtte, fonta, előcsalogatta a tenger mélyéből, nekünk ismét megalkotta ezt a csodálatos szerzeményt. Nagy háiánk fordul feléje — tehetségének ezért a jótet- téért. És ugyanakkor Örömteli köszönet Vaszy Viktornak, aki az egészet kezei közt tartotta és úgy szórta, mint egy állást, és aki a zenekarból nem remélt szépségeket, összhangot tudott kihozni. És ezek után jött Brahms. Komolyan jött, de mosolygott is. A D-dur szimfónia egyetlen megnyilatkozása sem veszett O Vaszy Viktor vezénylete alatt. Az előadás a karmester szeretetteljes tanulmányozását és igazi átélését mutatta. A Kolozsvári Filharmonikusok pedig ennek — hajlékony és engedelmes követésével sikerült — kiváló megoldásával hagytak igen jó benyomást az idei zenei évad első bemutatkozásukkor a közönségben. A hangversenyen egybegyült óriási publikum véget nem érő tapsokkal ünnepelte a művészeket, m. b. a.. — Faragó Ferenc dr. előadása. Az Erdélyi Muzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztálya 1943 szeptember hó 30-án, csütörtökön délután 6 órakor az Uj Klinika (Mikó-utca 4.) előadótermében tudományos szakülést tart. üléselnök: vitéz Berde Károly dr. Előadás: Faragó Ferenc dr.: A scarlatina megelőzése. Az érdeklődő orvosokat és orvostanhallgatókat az Elnökség tisztelettel meghívja. — KOLOZSVÁRI MOLDOVAN ISTVÁN KÉPKIALLITÁSA. Kolozsvári Moldován István, a fiatal tehetséges festőművész most készül az első önálló kolozsvári kiállítására. Néhány sikerült alkotásával már találkoztunk a Művészeti Hetek kolozsvári kiállításán s jelenleg a székelyföldi művészeti év kiállításán szerepel egyik jelentős alkotásával. Eddig, különböző kiállításokon> illetőleg pályázatokon nyert dijakat, legutóbb a Nemzeti Szalon kitüntető elismerését nyerte el. Kolozsvári kiállítását a vármegyeháza kiállítási termében rendezi meg. A kiállítást vasárnap délelőtt 11 órakor ünnepélyes keretek között nyitja meg Fel- vinczy-Takáts Zoltán dr. egyetemi tanár, műtörténész. — Gépkocsigázolás az Arpád-uton. Péter György gépkocsivezető kocsijával elütötte Hersch László Wesselényi-utca 77. szám alatti lakost, aki egy kétkerekű taligát tolt maga előtt. Súlyos külső és belső sérülésekkel szállították be a mentők a sebészeti klinikára. A gázoló gépkocsivezető ellen megindult az eljárás. I Mai kezdettel!!! [ ......... ■ » " " 1 A francia filmgyártás legcsodásabb alkotása! Pascal kettős élete Pirandello csodálatos regényének filmváltozata. — Főszerepben; PIERRE BLANCH AH és ISA MIRANDA Vasárnap délelőtt fél 12 órakor matiné olcsó helyárakkalMegállap itották az m bérkocsiárakat Kolozsváron ARPAD-filmszinliáz Kolozsvár, szept. 28. A közönség köréből sok panasz érkezett a város vezetőségéhez a kolozsvári bérkocsisok túlkapásai miatt. Egyes -bérkocsisok a megengedettnél nagyobb viteldijat számítanak fel s nem tartják be a hivatalos viteldijakat. A túlkapások megfékezésére a város vezetősége közli, hogy a lófogatu bérkocsik viteldiját a takarmányárak és a munkadijak emelkedése arányában a legutóbb megtartott törvényhatósági kisgyülés állapította meg. Ennek megfelelően a viteldij nappal (6 és 22 óra között) az első negyedóra 1.20 P, minden további negyedóra 60 fillér. Éjjel (22 óra és 6 óra között) az első negyedóra 1.44 P, minden további negyedóra 72 fillér. Félnapi (6 óra) viteldij nappal 9 pengő, éjjel 10.80. Egész napi viteldij (2 óra szünettel) nappal 12 pengő, éjjel 14.40 pengő. Házhoz * * — SZ1LVASI KÁROLY ÚRVEZETŐ ÜZENI a F. 877-es tábori posta számon: „Tudatom szüleimmel és összes ismerőseimmel, a kolozsvári és környékbeli lányokkal, hogy jól vagyok s üdvözlök mindenkit.“ Továbbá arra kéri szerkesztőségünket, továbbítsuk kérését s írjanak egy- egy rózsászinü tábori-lapot a messzi orosz földön harcoló magyar honvédeknek. — ELLOPTAK SZEMÉLYI IRATAIT. Wercss Ildikó szuesági lakos jelentette a rendőrkapitányságon, hogy az Unió-utcában isim rétién tettes ellopta lófogatu szekerükről újságpapírba csomagolt 11 darab személyi iratait. A rendőrség megindította a nyomozást a tettes kézre kerítésé re annálisin- kább, mert az minden valószínűség szerint megpróbálja az ellopott idegen személyi iratokat szélhámosságok elkövetésére felhasználni. * Megjelent a „Termés“ uj száma. Ára 4.50 pengő. Minden könyvkereskedésben kapható. * Kolozs vármegye Közigazgatási Bizottsága Kisajátitási Albizottságának Elnökétől. Hirdetmény. A m. kir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Ur 129.201— 1943. XI. sz. rendeletével Felekán János apahidai lakosnak az apahidai 1093. sz. tjkv-ben 24/1. hrsz. alatt felvett 809 négyszögöl, Kolozsvár szabad királyi városnak, mint telekkönyvi tulajdonosnak, illetve özv. Gliga Anna apahidai lakosnak, mint tényleges tulajdonosnak, az apahidai 61. sz. tjkv-ben 24/2. hrsz. a. felvett 801 négyszögöl területű ingatlanára állami utörházak és anyagtároló helyek létesítése céljára a m. kir. Kincstár részére az 1881 :XLI. t.-c. 1. <j,-ának 1. pontja, illetőleg 11. §-a értelmében és u. e. t.-c. 5. §-a alapján a kisajátítási jogot engedélyezte és a kisajátitási eljárást elrendelte. Az 1881:XLI. t.-c. 33. §-ának 2. bekezdése alapján általam kiküldött bizottság a kisajátitási tervvel kapcsolatosan Apahida községben a községházán 1943. évi október hó 15-én d. e. 10 órakor helyszíni tárgyalást tart, melyen mindazon igényeket és észrevételeket jegyzőkönyvbe fogla'ja, amelyeket az érdekelt az 1881 :XLI. t.-c. I. fejezete alapján esetleg emel. A bizottság a kisajátitási tervet akkor is érdemben tárgyalja, ha az érdekelt a tárgyaláson nem jelenik meg. A kisajátítás felett érdemben Kolozs vármegye Közigazgatási Bizottságának Kisajátitási Albizottsága, határoz. Kolozsvár, 1943 szeptember 27-én. Dr. Inczédy-Joksman Ödön s. k. főispán- elnök. rendelés esetén a viteldijon kívül fizetendő 40 fillér, eljegyzésre, házasságkötésre, keresztelőre és temetésre (legfeljebb 2 órai Időre) 5 pengő. Várakozási idő (10 percnél hosszabb várakozás esetén) 10 percenként .0 fillér. A kocsi belsejében el nem helyezhető minden darab podgyász utáh a díjszabás áraihoz még külön 30 százalékot számithanak fej a bérkocsisok. Egylovas bérkocsi a Trcfort-utca 15, a Majális-utában a gyermekklinikától, a Feleki-ut 18, a Szigligetiutcai hegy alján túl, a Fellegvárba és a Ke zmutza-szanatóriumhoz felhajtani egyáltalán nem köteles. A bérkocsisok kötelesek a díjszabást feltűnő helyen kifüggesztem s egy éven belül kötelesek viteldijjelzö készülékkel ellátni. Kisajátítják Romániában a kétes jogi helyzetű alapítványokat BUKAREST, szept. 38. (MTI) A legfelsőbb román bíróság újabb érdekes elvi jelentőségű ítéletet hozott a zsidóingatlanok kisajátítása ügyében. Az Ítélet szerint azok a zsidó alapítványok, amelyeknek jogiszemélyisége nincs kellőképpen alátámasztva, a román állam javára kisajátíthatok. — Mámoros fővel még a rendőrbe is belekötött. Sztolnai György munkás Vaszi Géza nevű társával 1941 május 18-án a Berekutca 61. szám alatti vendéglőben mulatozott. A kora reggel kezdett poharazástól mind a ketten annyira „beállítottak“, hogy birokra keltek. A rövidebbet huzó Sztolnai György esés közben fejével bezúzta a vendéglő ablakát. A botrányt okozókat erre Molnár Gyula próbarendör igazoltatni akarta. A józan eszét vesztett Sztolnai eközben megragadta a próbarendör gallérját. Hatósági közeg elleni erőszak miatt ezért eljárás indult Sztolnai ellen, akinek védelmében Lörinczi Albert dr. öntudatlan részegségét hozta fel. A büntető egyesblró 20 napi fogházra átváltoztatható 200 pengő pénzbüntetésre Ítélte a vádlottat. Az Ítéletét mind az ügyész, mind a védő megfellebbezték. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA A SZÍNKÖRBEN: 1943 szept. 29. Szerdán 7 órakor: Egy nap a világ. Rendes helyárak. 1943 szept. 30. Csütörtökön 7 órakor: Egy nap a világ. Rendes helyárak. 1943 okt. 1. Pénteken 7 órakor: Mária főhadnagy. Rendes helyárak. 1943 okt. 2. Szomobat d. u. 3 órakor: Tá- bornokné. Olcsó helyárak. 1943 okt. 2. Szombaton 7 órakor: Egy nap a világ. Rendes helyárak. 1943 okt. 3. Vasárnap d. u. 3 órakor: Csók- hábora. Olcsó helyárak. 1943 okt. 3. Vasárnap 7 órakor: Egy nap a világ. Rendes heilyárak. 1943 okt. 4. Hétfőn 7 órakor: Mária főhadnagy. A Tizes Szervezet előadása. Jegyeket a pénztár nem árusit.