Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-13 / 182. szám
1943. ALGUSZT VS 13 Az erdélyi tudományos intézetek sorsa... Erdély magyarságának a szellemi élet területén, az európai kulturközösségben való munkálkodásának történelmi érvényű bizonyítékai azok a tudományos könyvtárak és gyűjtemények, amelyeket az erdélyi magyarság társadalmi utón, tehát minden állami vagy más külső támogatás nélkül a maga erejéből, már a legrégibb időktől kezdve létesitett. A történetein vihara ezekből az alkotásokból sokat elsodort, de a XIV. századtól kezdve a legtöbb tudományos gyűjteményünk és könyvtárunk fennmaradt. Nagyon fontos körülmény az, hogy a könyvtáraknak nevezett gyűjtemények igen nagy százaléka levél- és okmány- gyűjtemények, tehát olyan anyagot tartalmaznak, amelyeknek különleges történelmi, politikai szempontokból felnem- ismerhető becsük van. Kristóf György dr. egyetemi tanár az Erdélyi Muzeumegyesület kiadásában megjelent munkájában összegyűjtötte az Erdélyben a XVIII, század végéig létesített tudományos gyűjtemények és könyvtárak keletkezéséről szóló adatokat, pontos felsorolásban az olvasó elé tárja az egyes alkotások múltbeli és jelenlegi állapotát. Kristóf György professzor munkájából kiemeljük azt a részt, amely az erdélyi magyarság társadalmi összefogásából és a tudományokért való áldozatkészségéből létesültek, de nem kerültek vissza a magyarság tulajdonába. Ezeknek a rendkívül nagyértékü és általános magyar szempontból is igen nagyjelentőségű könyvtáraknak jelenlegi sorsáról és állapotáról sajnos nem tudunk semmi bizonyosat. így az 1544-ben létesített Brassói ág. ev. fögimn., az 1592. Nagyszebeni ág. ev. főgimn., a XIV. századi Szászvárosi ref. Kűn-kollégium, az 1622. Nagyenyedi Bethlen-kollégiumi, a Segesvári ág. ev. főgimn., az 1692. Nagyszebeni állami gimn., a XVII. századi Medgyesi ág. ev. főgimn., az 1730. Fogarasi ferencrendi, az 1753. Gyulafehérvári r. k. papnövelde, az 1763. Balázsfalvi gör. kát. érsekségi főgimn., a Nagyenyedi Bethlen-koll. természetrajzi gyűjtemény és a fentiek könyvtárai. A felszabadulásunkkal visszatért tizenöt könyvtárunk és ősi tudományos gyűjteményünket is részletesen ismerteti Kristóf professzor. Ezek az intézményeink már a magyar szellemi élét vérkeringésébe kerültek, értékes anyaguk a magyar tudományos élet szakembereinek szorgos munka ja ■ folytán átkerül a magyar szellemi köztudatba. Hogy mi lesz a vísszanemtért intézményeink sorsa és, hogy lehet-e a tulmaradt magyarságtól megmentésük érdekében valamit várni? — fei tudhat erre a kérdésre feleletet adni? (t, l.) JátéLváigyalial kernele a tüzkárosuH Lőrü*foi óvodások Kolozsvár, augusztus 12. A kőrösfői évóda vezetője lapunkon keresztül szerény kéréssel fordul a nagyközönséghez. Néhány nappal ezelőtt tűz ütött ki a kőrösfői óvodában ismeretlen körülmények között. A tüzet még idejében sikerült eloltani anélkül, hogy nagyobb szerehesét- lenség törént volna, mert a gyermekek nem tartózkodtak az óvoda helyisegében. A gyermekek játékai azonban a tűz martalékául estek s most nincs mivel ját- szaniok. —■ A játékszerek mind megsemmisültek — írja az óvoda vezetője — s gyakran előfordul azóta, hogy a gyermekek játék hijján egymást püfölik, ami nem ■éppen a legépületesebb látvány. Ezen az áldatlan állapoton csak úgy tudnánk segíteni, — szól tovább a levél, — ha volnának olyan jószivü adakozók, akik megfelelő gyermekjátékokat küldenének a kőrösfői óvódás gyermekeknek. Szüleik a mezőn dolgoznak, nincs idejük velük foglalkozni s hála Istennek, olyan szépszámban vannák, hogy egy óvónő alig bir velük. Ha játékszereik volnának, minden bizonnyal jobban eltölthetnék idejüket. A kérést készséggel közöljük s reméljük, lesznek olyan jószivü adakozók, akik felesleges játékszereket küldenek a tűzkárt szenvedett kőrösfői kicsi óvódás magyaroknak. HIÉIIT HIRDESSEN B A KELETI f ÚJSÁGBAN ■ Mat at « i«pat »z ORSZÁG EGÉSZ VEVŰKEPES KÖZÖNSÉGÉ olvtin» Régen az utazás az élet örömei közé tartozott, ma már az üröméi közé sorolható. Minden jóért szenvedni kell az életben, Így a nyaralás röpke, tovatűnő, gondtalan napjaiban is __ nem a nyaralás napjaiban, hanem a nyaralást megelőző elkerülhetetlen utazásban. Az emberek szenvedélye ugyanis az, hogy nem lakóhelye közelében kívánja eltölteni nyári szabadságát, hanem lehetőleg a világ ellenkező pólusán. Ettől a vágytól vezérelve utaztak régen a nyaralni szándékozók Budapestről Patagóníába, Szegedről Északeurópa fjordjaira. Ma már nem engedik meg a megváltozott viszonyok és lezárt országhatárok a földrészeken keresztül tervezett utazásokat. A nyaralni szándékozó polgárnak meg kell elégednie az ország határain belül húzható legnagyobb átló irányában végzett kirándulással. így a hazai térkép fölé görnyedve agyalja ki a nyaralni szándékozó, hogy melyik az az ország legtávolabbi pontján fekvő még egyelőre Ismeretlen, de annál nagyobb jövőjű falusi házcsoport, melynek egyikében szándékozik eltölteni családjával a testet és lelket felüditő szabadságát. Pedig kár túlságosan ambicionálni a hosszú utakat, mert meglehetős nehézségűkbe ütközik az utazás, éppen azért mindenki utazik és még az Is vonatra Ül, aki azelőtt még nem Is látott vonatot. A gyanútlan utazó polgár aztán ennek következményeké- pen hívogató üres vasúti kocsik helyett zsúfolt és utasokkal szakadásig megtelt vonatok fogadják, melyben az emberek úgy festenek, mint nagy gonddal egymásra préselt heringszállitmány, vagy, mint a szardínia- halak valami felnagyított, óriási szardiniás dobozban, amelyekre kerekeket szereltek. A gyerekeket és a bőröndöket úgy kell feladni az ablakon keresztül a kocsiba. A nagyságos asszonyt is feltolná a vonatablakon az ur, miközben mérlegeli a felszállás lehetőségeit, de belülről akkor már felhúzzák az ablakot és egy haragosan villogó szemüveges ur kijelenti, hogy már gombostű számára sincs hely. Az ur felkopog a szemüvegeshez a vonatablakon át: — Adja vissza a gyermekeket! A szemüveges boldogan adogatja le a kicsiket és még számol is: — Egy, kettő... három.., Utána elégedetten teszi hozzá: — Most legalább lélegzeni lehet. A polgár lentről újra kopog: — A bőröndöket is kérem! A szemüveges azonban, aki most már kt tudja nyújtani a lábát és így rendelkezik a szükséges élettérrel, egyszerre fölényes lesz. — Mi vagyok én, hordár? Az utas elkeseredetten topog egyhelyben a kocsi előtt. A lépcsőkön fürtökben lógnak az emberek, a te szállás egyenesen lehetetlen. A' csomagok fent vannak, ők lenn, helyük nincs, a szemüveges utas gorombás- kodik, a vonat pedig három perc múlva indul. — Hordáááár! ... Hordáááárrrr! — ordítja kétségbeesetten a pirossapkás vasúti személyzet nevét. A kilences hordár nagynehezen előbujik a segély kiáltásokra és a dús borravaló reményében vállalkozik arra, hogy a bőröndöket vjsszaszerzi. Ravasz csellel m Ütközők között és a túlsó oldalon préseli fel magát a kocsiba. Csakhamar megjelenik a feje a kérdéses szakasz ablakában és adogatja lefelé a bőröndöket és a különféle alakú csomagokat. A kisebbeket egyszerűen kihajlgálja az ablakon, mivel sürgős a dolog, mert a vonat néhány perc múlva Indul. Az egyik csomag szétesik és a benne levő szilva, amit szomjúság ellen hozott az útra az utas, szanaszét gurul a sínek között. Az ur dühbegurul és gorombaságokat vagdos a hordár fejéhez. A feleség sirógör- csöket kap, a gyerekek pedig igyekeznek felszedni a szilvás csomagot a főidről... A hordár még egy lakkozott kalapdobozt is kizudit az ablakon, de arról kiderül, hogy nem az űré, erre azt még vissza is kell emelni. A kalapdoboz Iszonyú nehéz. Lehet, hogy vaskalapot, vagy lisztet szállít benne a tulajdonosa vidékről a fővárosi háztartái sának. —. Tessék felszállni, a vonat indul! __ figyelmezteti a kalauz az utasokat. Az ur kétségbeesett pillantásokat vet a tárcsával a hóna alatt előre igyekvő vasúti tisztre... Felmarkolja a bőröndöket és azt mondja a feleségének: •— Az elsöosztályon talán még van hely ... Menjünk azon, szivem! Az elsöosztályu koesi lépcsőjén még valóban sikerül az utolsó pillanatban feltornász- nlok magukat. A kocsi éppen akkor jön mozgásba, mikor az urnák sikerül felesége önagyságát is begyömöszölnie a kocsi ajtaján. ű maga már csak a lépcsőn lóg egyelőre, míg a vonat belsejében nem konszolidálódnak az állapotok ... Boldogan sóhajt fel, legalább ez sikerült. .. Azonban valaki megszólítja a háta mögött az alsó lépcsőn: — Kérem a borravalót! A hordár az, aki, mint egy légtornász lóg az első lépcsőn és nyújtja a szabad tenyerét az ur felé ... Az ur dühös és mérgében inkább lerúgná a mozgó lépcsőről a pirossapkást, de aztán a vérében lakozó gavalléria győzedelmeskedik és bizonytalanul egyensúlyozva magát a mozgó vonatrépcsőn, elöko- torássza bukszáját. — Köszönöm. Kellemes utat! — mondja a hordár és lekuszik a vonatról, mint egy artista. — Ezt a szemtelenséget — morogja az ur és szeme villámokat szór ... — Még hogy „kellemes utat". .. Elgyötörve halásza ki a zsebkendőjét és megtörülgeti gyöngyöző homlokát. Pár perc múlva a szembevágó szél valamit hűsít és az ur elhatározza, hogy lesz, ami lesz, Pestig az elsöosztályu kocsi lépcsőjén teszi meg az utat, lega’ább éri a szél, ha koromtól szennyesen is, nem lesz olyan melege . . . De a szomszéd kocsiból most elö- mászik a mogorva kalauz és felparancáolja a kocsiba. — Tessék feljönni a lépcsőről! Veszélyes! Az ur tehát ereje végső megfeszítésével bepréseli magát a kocsiba, mint egy növényt a herbáriumba és elmorfondirozik azon, hogy mennyivel veszélytelenebb ott fenn a kocsiban, ahol a nagy szorongásban formátlanná préselik az embert és a veséjét felnyomják a bordája a’á, hogy Pestig bizonyosan vándorveséje lesz ... Az egészben csak az a vigasztaló, hogy a többi elsöosztályu utas Is hasonló helyzetben gyötrődik, kivetkőzve minden emberi méltóságából és előkelőségéből... Cim és rangkálönbség nélkül izzadnak, nyögdécsel- nek, ellenségesen méregetik a tyúkszemükön áUüogpló embertársukat ém tenfct vízben megfojtanák a szerencsés ülve utazókat, akik féltékenyen őrzik ülőhelyeiket, mint egy latifundiumot és elmélyedten szemlélik a tájat, ahelyett, hogy embertársaik szenvedését szemlélnék és időközönként figyelemre méltatnák az államvasutak optimista felhívását, mely ott ékeskedik az ablakon: „Az ülő utasok időközönként adják át helyeiket az álló utasoknak!.. .** A tetejébe még jön a kalauz és ránézve a menetjegyre, kijelenti, hogy az a harmadosztályra szól, tehát rá kell fizetni alaposan, mert ez a kocsi, ahol most a tisztelt ur csomagjaival és családjával szorong, előkeld elsőosztály! Az ur kétségbeesetten nézegeti a tömött folyosót. Legalább a másodosztályú szakaszba tudná átpréselni magát, hogy ott álldogáljon ... De nem lehet, mert az utasok hekatombái őriznek légmentesen minden talpalatnyi helyet és azok sem akarnak ráfizetni a jegyekre... __Rémes ... — jelenti ki az ur és ráfizet a jegyekre, mert különben leszállítaná a vállas kalauz ... A nyaraláson majd behozza .. . Nem vesz uj teniszütőt a gyerekeknek és fürdőruhát magának. Majd fürdik a régiben ... Vagy, ha azt már szétrágta a moly, csak napozni fog ... A meleg akkora, mint egy vaskohóban ... Az ablaknál álló egyik kopasz ur eltikkadva törülgeti a fejét az ablakfüggönybe ... Mások tátognak, mint'a szárazra vetett halak ... Egy méttóságos külsejű ur ingujjra vetkőzik.. . — Kezdődik a második ebéd! — hallatszik a kocsi elejéről... és az ur, mint utolsó szalmaszálba kapaszkodik bele az étkező- kocsi gondolatába . . . — De hiszen ebédeltünk már —• mondja a csomagok tetején álldogáló nagyságos «asszony . . . Sokba is kerül . . , — Nem baj, szívem... Legalább helyünk lesz — mondja elcsigázottan az ur és vakondmódjára átfúrja magát az ingujjr$ vetkőzött méltóságos karja alatt... Utáni felkapaszkodik a folyosót eltorlaszoló börönd- hegy tetejére és egy disznóbőr táska tetejéről, négykézlábon állva, visszaszól feleségének és gyermekeinek:-— Gyertek utánam...! Irta és rajzolta DOBRY LAJOS ‘és** Könyvek között TÖRÖK PÁL: MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE — Franklin Társulat 1948 —A jelen válságos eseményei nagy mértékben felkeltették a mult iránt való érdeklődést. örvendetes dolog, hogy a magyar történetírás gazdag és változatos munkássággal tudja táplálni k föltámadt érdeklődést, A közelmúlt évtizedekben nagy összefoglaló munkák jelentek meg, uj történelmi szemléletek és módszerek alakultak ki. A részletek kutatása, források közlése, a történél«*« segédtudományai, régészet, nyelvészet, művészeti örténet avatott embereket vonultat föl az érdeklődés szolgálatára. Ez a sok színnel és hanggal jelentkező folyamat szükségessé teszi, hogy olyan rö- videbb összefoglaló munkák álljanak az érdeklődők rendelkezésére, amelyek megbízható vezérfonálként igazítanak el a történet- irodalom gazdag termésében. Ilyen munka jelent meg közelebbről a kolozsvári származású Török Pálnak a Tudományos Akadémia könyvtár-igazgatójának tollából „Magyarország története“ elmen. A könyv 14 ívnyi terjedelemben kitünően tömörítve össze mindazt, amit nemcsak a szakembernek, de minden öntudatos magyarnak tudnia kell nemzete múltjáról. Török Pál összefoglalása a tudományos kutatás legújabb eredményein épül föl. A könyv módszer tekintetében Is a legújabb törekvésekhez alkalmazkodik. A régi iskolás borbeosztást nem tartja meg. Az uralkodó házak szerint való külsődleges tagolás helyett a kor vezető eszmélnek, művelődési és társadalmi áramlatainak, sorsdöntő fordulatainak címei alatt rajzolja meg a nemzeti élet folyását. Ezzel a módszerrel tárgyilagos alapot teremt magának arra te, hogy a nemzetek művelődési kölcsönhatásait megmutassa és a magyar fejlődést az általános haladás kereteibe állítsa be. A vezérfonál Ilyen irton — amint nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk — még fényesebb és lelkesltőbb magaslatokra vezet, mint a rég! iskola hősi lírája történetírása . Erdély — egyébként a könyvben szűk reszabott — történelme Is mennyi fényes vonással gazdagította az egyetemes magyarság lelki képét! De nagy érdeme a könyvnek az is, hogy a magyar történelem legújabb eseményeire, intézményeinek, művelődési, gazdasági és társadalmi fejlődésének ismertetésére te nag.V gondot fordít. Nagy hasznára válnék a nemzetneveléu- nek, ha Török Pál „Magyarország története" minél szélesebb körben elterjedne, '£3<ag V
