Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-12 / 181. szám

ISawlfoMM 8 1943. A VG Í/SZI VS 12 Argentínában letartóztatták a kommunista vezéreket és betiltották a szélső baloldali lapokat híveinek letartóztatását. A 'belügyminiszter ezenkívül bezáratta valamennyi gyülekező helyiségüket és betiltotta a szélső baloldali lapokat. Serédi Jusztinján hercegprímás vezeti az idén a Szent István-napi körmenetet Budapestf augusztus 11. A Magyar Kurír jelenti: Az Akeió Catolica országos elnöksége a magyar katolikusokhoz a kővetkező felhí­vást bocsátotta ki: — Szent István, első apostoli királyunk ünnepére készülünk a megcsonkított hazánk népességéért, elszakított és harctereken küzdő véreink szerencsés visszatéréséért a szokottnál is nagyobb áhítattal könyörögve alázatos, keresztény szívvel emlékezünk meg Szent István dicső napjáról és hatalmas sokaságban kísérjük a dicsőséges Szent Jobbot augusztus 20-án a szentjobb-körme- nettben. A felhívás ezután az országos szentjobb- körmenet részletes programját ismerteti, amely szerint augusztus 20-án az országos szentjobbkörmenetet Serédi Jusztinián her­cegprímás vezeti a budavári Koronázó Fő­templomból, ahol a hercegprímás ünnepi szentmisét pontifikái' és az evangélium után P. Schrotty Pál, a Kapisztrán Szent János­ról elnevezett Ferences tartomány főnöke szent beszédet mond. Példátlan mennyiségű hadianyag bevetésével döntést akar kierőszakolni a Szovjet a keleti arcvonalon flz éhség és a kényszerűség hajtja a szovjet katonákat a kétségbeesett rohamokra , Berlin, augusztus 11. (MTI.) A keleti arcvonalon folyó nagy csaták változatlan hevességgel hullámzanak. A már alig fo­kozható hevességű elkeseredett harcok ide- oda mozgásából egyre világosabban kitű­nik, a Szovjetnek az p szándéka, hogy a nyáron döntést érjen el — irja a Német Távirati Iroda katonai tudósítója, öt hete tombolnak már e háború legnagyobb csa­tár a keleti arcvonal egész hosszában — írja a továbbiakban. — A Szovjet eddig nem sejtett mennyiségű hadianyag harcba- vetésével igyekszik ka kényszeríteni az át­törést, és ezzel a végleges döntést. Az éh­ség és a kényszerűség hajtja erre a Szovjet vezetőséget azzal a szörnyű erővel, amit csupán a kétségbeesés ad, rohamozzák az ellenséges erők immár öt hete a német vo­nalakat, hogy betörjenek a termékeny nyu­gatra, rohamaik azonban megtörnek a né­met arcvonal ellenállásán. Az ellenséges erőfeszítések súlypontja Orel és Vjazma környéke. Ebből kitűnik, hogy az ellenség célpontjai Charkov, Szúrni és Brjanszk, azonban az öt héten át hozott legsúlyosabb áldozatok árán sem tudta egyik célpontot sem kezébe keríteni. — Bjelgorodtól dél­nyugatra tömegrohamaik megindításakor sikerült mélyen betörnie délnyugati irány­ban. Az ellenséges győzelmi hirek azonban itt is elhamarkodottnak bizonyultak. Az el­lenség már azt hitte, hogy közel van a kéz­zelfogható hadműveleti siker, a német had­vezetés rugalmas harcmodorral ismét el­zárta a betörési helyet, megállította az el­lenséges támadást. A harcok további fejlő­dése így kétségtelenül még drámaibb lesz és katonai szempontból érdekes hadműve­letekre kerül majd sor. Vjazmától délre és délnyugatra az ellen­ség olya* tömegesen vetette harcba legsn- lyosabb fegyvereit és a legkorszerűbb tech­nikai harceszközöket, mint az még az arc- vonal egyetlen más helyén, egy általán a há­borúban még sohasem volt megfigyelhető. Az ellenség azonban itt is csupán a puszta földet csépeli anélkül azonban, hogy a leg­korszerűbb harcieszközöknek ezzel az órási arányú harcbavetésével sikerülne valami­lyen harcászati, vagy éppenséggel hadá­szati sikert tűzne véráztatta lobogóira. Itt sem sikerült neki az, hogy a német csapa­toknak említésre méltó veszteségeket okoz­zon. Hogy ez a tény milyen nagy jelentősé­gű, még csak később fog bebizonyosodni. A sikeres német elhárítás titka a német had- vezetöség célkitűzésében rejlik. Ha az ellenséges vezetés minden áron való áttörésre törekszik, akkor ez a szándéka teljes mértékben találkozik a német had­vezetés elgondolásával, amely csupán az ellenséges erők elhasználására irányul. Eközben a terület kérdése nem játszik döntő szerepet a siker, vagy kudarc szempontjá­ból, csupán az a kérdés a döntő, hogy a legnagyobb foku felmorzsolással mennyire sikerül ellenséges erőt kikapcsolni. Néhány hét múlva már ki fog tűnni, hogy a két fél közül melyiknek az ereje lesz elhasználatlan és töretlen. Akkor majd természetesen egész világossá válik, hogy a keleti háború to­vábbfolytatása szempontjából milyen ke­véssé jelentős a területnyereség kérdése és milyen döntő fontosságú az elszenvedett veszteségek nagysága. Edén Mosilivába repül, bogy „megpubitsa“ Silalínt « (tanaJai hármas találkozón való részvéteire Berlin, augusztus 11. (MTI) Illetékes né­met körökben közlik: Churchill keddi utazása és küszöbön álló találkozása Roosevelttel berlini politikai kö­röket kevésbbé érdekli, mint az a kérdés, hogy Sztálin részt vesz-e ezen a találko­záson, illetve képviselteti-e magát. Miután az angolszász sajtó napok óta nemcsak kí­vánatosnak tart egy hármas találkozót, ha­nem valósággal szükségesnek mondotta, feltűnő, mint Berlinben mondják, hogy « Kreml ura továbbra is visszavonul a meg­beszélésektől. Rooseveltnek az első sajtó­nyilatkozatában sajtnálkozásál kellett távol­maradása miatt kifejezni. Az a híresztelés, amely szerint Eden Moszkvába fog utazni, hogy ott Sztálint megpróbálja ettől a ma­gatartástól eltéríteni, még fenntartással ke­zelendő. Berlin, augusztus 11. (MTI.) Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul: Berlíng lengyel ezredest Sztálin tábor­nokká nevezte ki — jelentik Moszkvából. Berlini felfogás szerint ebből a tényből arra lehet következtetni, hogy a lengyel hadosz­tály eddigi vezetője parancsnoksága alatt marad, ez pedig közvetve annyit jelent, hogy a Szovjetuniónak igényei vannak len­gyel területekre. Angol zenével fogtak el egy amerikai csapatot a németek Szicíliában Berlin, augusztus 11. Mint a Német Táv­irati Iroda értesült, a napokban nem min­dennapi módon került egy csapat észak­amerikai katona német hadifogságba Szi­cíliában. Nem messze az északsziciliai parti útvo­naltól egy ellenséges páncélos támadás megakadt a német elhárító tűzben. Kevés­sel ezután a szirtes terepen elrejtett német előőrs egy kilőtt amerikai páncélos kocsi­ban egy táska gramofont és amerikai leme­zeket talált. Amint az éj leszállt, az ellene ség már órák óta le volt verve. A németek a zsákmányolt amerikai lemezeket feltet­ték és a szicíliai éjszakában felhangzott egy angol dal. A sziklafalak még vissza sem verték a hangot, alakok tűntek fel, akikről kiderült, hogy északamerikai kato­nák. Amidőn a német előőrs a sötétségben hirtelen feléjük kiáltotta: Fel a kezekkel! — teljesen meglepve és minden ellenállás nélkül megadták magukat. Valószinüleg ab­ban a hitben voltak, hogy saját állásokra bukkantak. Tizenkét katona saját zenéjük hangjai mellett vonult német hadifogságba. Mint Ray Lawrence Albany Newyorkban kijelentette, egy 80 főnyi csoport utolsó ka­tonái voltak, amely csoportot a németek a parti útvonalon szétugrasztottak. MIÉRT HIRDESSEK A KELETI ÚJSÁGBAN Mat ezt « i«pot sí ORSZÁG EGÉSZ VEVŰKÉPES KÖ­ZÖNSÉGÉ olyast* Kiütéses tífusz tizedelte meg a boszniai hegyekben makacsul harcoló partizánokat Berlin, augusztus 11. (MTI) Mint a nem­zetközi tájékoztató iroda jelenti, német biz­tosító csapatok a boszniai hegyek között a lakosság önvédelmi alakulataival együtt si­keres hadműveleteket végeztek az ott ga­rázdálkodó bandák ellen és rendszeres együttműködéssel sikerült bekeríteniük és harcra kényszeriteniök több erős bandita­csoportot. A harcokban a bandák tagjait megölték, vagy fojlyü ejtették. A lakosság szabaditóként üdvözó te a német és bosnyák csapatokat és nyomára vezette őket a csű­rökben és kunyhókban elrejtett hatalmas fegyverraktáraknak és löszerkészleteknek. A bandák tábori kórházában igen sok tifusz- beteget találtak. Elbeszélésük nyomán ki­tűnt, hogy a tífusz, különösen pedig a ki­ütéses tifusz igen sok áldozatot szedett a banditák köréből. Ülést fart a 42 tagú országos bizottság Budapest, augusztus 11. A Magyar Táv­irati Iroda jelenti: A 42 tagú országos bizottság augusztus 17-én, kedden délelőtt ülést tart, amelynek tárgysorozata a következő: 1. A m. kir. minisztérium rendelete hon­védelmi szolgáltatás cimén ideiglenes hasz­nálatra igénybe vett gépjármüveknek a m. kir. honvédség részére leendő végleges át­engedéséről. (Utólagos bejelentés.) 2. A m. kir. minisztérium rendelete a biztosító magánvállalatok évi záró száma­dása, üzleti jelentései és ezzel kapcsolatos egyes kérdések rendezése tárgyában. 3. A m. kir. minisztérium rendelete a zsi­dók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól szóló 1942. évi 15. törvénycikk hatálya alá eső ingatlanokhoz tartozó állatállomány és holt felszerelés forgalmának korlátozásáról. (Utólagos bejelentés.) 4. A hatos albizottság jelentésének tár­gyalása La Tál rövidesen uijászervezi kormányai Páris, augusztus 11. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: Francia politikai körökben úgy tudják, hogy Laval rövidesen újjászervezi kormá­nyát. Szükségesnek mondják ugyanis a kor­mány alapjainak kiszélesítését, hogy Fran­ciaország nemzeti egység létesüljön, amely magába foglalja mindazokat, akik támo­gatni akarják a vichyi kormány politikáját. Sumner W elles fontos diplomáciai megbízatási kapott Genf, aug. 11. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Washingtoni diplomáciai körökben elter­jedt hirek szerint — mint a Newyork Times jelenti — Sumner Welles helyettes állam­titkár Roosevelttöl igen fontos diplomáciai megbízatást kapott. Az uj megbízatás értel­mében Sumner Welle« gyakran fog kiutazni az Egyesült Államokból. Várható, hogy Sumner Welles fel fogja adni helyettes ál­lamtitkári állását. A jelenlegi hirek szerint az Egyesült Államok buenosayresi nagykö­vete Norman Armour, — akit a közeljövő­ben Washingtonba várnak — át fogja vénni mint helyettes államtitkár Sumner Welles helyét. — A piarista templom Nagyboldog­asszony napján tartja búcsúját. Az ün­nep vigiliáján, augusztus 14-én d. u. 7 órakor litánia szent beszéddel, amelyet P. Matula Mihály kapucinus, mond. — Augusztus 15-én csendes szentmisék 7, fél 8, 8, 9, 11 órakor. Az ünnepi nagy­mise 10 órakor lesz, amelyen Köpeczy János dr. hittanár mondja a szentbeszé­det. Délután 4 órakor litánia. LEGÚJABB SPORTHÍREK Újpest—NAC 2:2 (líO) Á aorso ás az Újpestnek kedvezett Budapest, aug. 11. Szerdán este 18.000 néző előtt játszották le a Latorca-utcai sporttelepen az Ujpest-NAC Szent István- kupamérközést Székely vezetésével. Igen élénk és változatos küzdelemmel kezdődött a mérkőzés. Pár perces játék után az Újpest fölényt harcolt ki és a 12. percben Penderi fejes-góljával megszerezte a vezetést. (1:0). A gólra a nagyváradi együttes heves ellen­támadásokkal válaszolt, de igyekezetét nem kísérte szerencse. A 20. percben Bodola fe­jelte kapura a labdát, de Biró a gólvonalról visszafejelte. A 35. percben Bodola Kovács Il.-höz játszott, akinek veszélyes lövését a védelem sikeresen elhárította. Szünet után az Újpest támadott. A 17. percben szabad­rúgás után Pozsonyi szép lövéssel újabb gól­előnyt szerzett az újpesti együttesnek. (2:0). Ezután a NAC erőteljesen támadott. A 32. percben Bodola Tóth III. elé játszotta a lab­dát, aki éles szögből szépített az eredmé­nyen. (2:1). A 43. percben Korács II. beadásából Bo­dola védhetetlen gólt fejelt. Ezzel a NAC kiegyenlített. A 44. percben érvénytelen gólt szerzett a NAC Bodola révén. A sorsolás­nál az Újpestnek kedvezett a szerencse és igy a NAC kiesett a további küzdelemből. A KAC VERESÉGET SZENVEDETT AZ IFJÚSÁGI LABDARUGÓBAJNOKSÁG KÖZÉPDÖNTŐJÉBEN Budapest, aug. 11. Az országos ifjúsági labdarugó bajnokság középdöntőjében az FTC—Kolozsvári AC mérkőzés 5:2 (1:1) arányban a ferencvárosi csapat győzelmével végződött. A mérkőzés a Latorca-utcai pá­lyán folyt le. Játékvezető: Dankó. Góllövök: Borkhát (2), Friczi, Gyulai, Budavári, Il­letve Szász és Karós. (Az országos ifjúsági bajnokság sorsolása szerint a KAC-nak az UTE-val kellett volna szerda este játszania. Az MTI fentebbi je­lentése az FTC-t közölte ellenfélül. Kérdé­sünkre ismételten közölték, hogy az FTC volt a KAC ifik ellenfele. Azt, hogy miért történt a változás, szerda éjszaka nem tud­tuk megállapítani). MÁTYÁS KUPA MÉRKŐZÉSEK LESZNEK VASÁRNAP A VÁROSI SPORTTELEPEN Az elmúlt héten megkezdett Mátyás­kupa mérkőzéseket vasárnap folytatják. Kolozsváron két mérkőzés lesz a városi sporttelepen: a besztercei MSE a KMTE- vel, a KKASE a Postással találkozik. Je­gyek elővételben válthatók Csegezy (Unió utca) sportüzletében és a Leitersdorfer drogériában (Wesselényi Miklós-otca.) A szerkesztésért és kiadásért felel: JE NET LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-ntca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza.------------------------------------- -------------------------------------------——■—-— -------—------------ ——r A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet Rt, nyom ága. F, Major itouet,* BUENOS AIRES, augusztus 11. A Né­met Távirati Iroda jelenti: Gilbert ezredes, belügyminiszter elrendelte valamennyi kom­munista vezetöszemélyiséa és ismertebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom