Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-12 / 181. szám

KjencriIIrsJfa 1943. JIU GUS ZI VS 12 a mostani tanácskozás igen nagy fontos­sággal bir. Itteni politikai körökben úgy tudják, hogy a legutóbbi katonai és politikai eseményekre való tekintettel, a easabiancai tanácskozásokat revízió alá veszik. Lehetsé­ges, hogy most határozzák ei az európai szárazföld elleni inváziós kísérlet időpontját. Általános az a benyomás, hogy nagy kato­nai események állnak küszöbön. A fejtege­tések eló'terében Olaszország, a Balkán és Nyugat-Európa áll, azonban a csendesóeeáni hadszíntér is szóba kerül. Feltehető, hogy Churchill és Roosevelt megvitatják az algíri francia felszabadító bizottság elismerésének kérdését is. Moszkvával kapcsolatosan úgy nyilatkoznak, hogy a Kremlt úgy, mint ed­dig tájékoztatják a konferencia lefolyásáról, elvi kérdéseket pedig közvetlenül Moszkvá­val beszélnek meg. Beavatott ( londoni körökben azt hiszik, hogy Churchill és Roosevelt találkozóján a következő kérdések kerülnek szóba: 1. Az európai szárazföld elleni hadművele­tek azzal a céllal, hogy Németországot a ke­leti fronton harcoló hadosztályai egy részé­nek elvonására kényszerítsék. 2. Katonai és j>olitikai intézkedések Olasz­ország ellen. 3. Azoknak a módszereknek a megbeszé­lése, amelyekkel Németországot fegyverszü­netre lehetne kényszeríteni. páncélost vcszilett a Szovjet a keddi harcokban Berlin, augusztus 11. (MTI) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A kubáni hídfőtől és a miuszi szakaszról csak gyengébb szovjet előretöréseket jelen­tenek. Egy támadó vállalkozásunk elérte ki­tűzött célját. A bjelgorodi térségben tovább tartanak a súlyos és változatos harcok. Erős ellenséges gyalogos és páncélos áttörő kísérleteket hiúsítottunk meg, miközben sok páncélost kilőttünk. Az Őreitől nyugatra lévő arcvonalszakaszon szintén sok ellensé­ges támadás omlott össze. Itt csupán egy páncélos hadosztály körzetében 61 szovjet páncélos pusztult el. A Vjazmálól délre és délnyugatra lévő harci térségben is foly­tatta az ellenség áttörési kísérleteit tovább­ra is nagy erőkkel. Eltekintve egyes tisztára helyi betörésektől az arcvonal szilárdan nemet kézen van. A Ladoga-tótól délre az ellenség helyi előretöréseket hajtott végre és ezeket szin­tén visszautasítottuk. Kedden a keleti arc­vonalon S48 páncélkocsit lőttünk ki. A né­met légierő minden fontos ponton erős harci és közelharc! repülő kötelékekkel beavatko­zott a küzdelembe es tehermentesítette a súlyos harcokat vivő csapatokat. A magas északon német hegyivadászok az uttalan őserdőkben elfoglaltak egy magas­lati állást a makacsul védekező ellenségtől és azt meg is tartották az erős tüzérségi és légi támogatással többször megismételt ellentámadásokkal szemben. A szovjet csa­patok eközben súlyos veszteségeket szen­vedtek. Orel kiürítése példás rendben történt BERLIN, augusztus 11. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Völkischer Beobachter szerdai száma részletesen beszámolt Őreinek célszerűen végrehajtott kiürítéséről. A cikk megálla­pítja, hogy Őreit nem foglalták el a bolse­visták, mint azt a Szovjet jelentette, hanem a német hadvezetőség teljesen önálló elha­tározásából azt kiürítették. Miután a város, mint az oreli . hid középpontja, teljesítette katonai feladatát. Szószerint ezután igy folytatja a lap: Egészen addig, amig a leg­utolsó katona is elhagyta a várost, a német rendfenntartó katonák 'biztosították a város­ban a közlekedés zavartalan lefolyását. Te­herkocsik hosszú sorban, példás rendben szállították el a városból az utánpótlási és az ellátáshoz szükséges hadianyagot. Azt a hadianyagot, amit nem tudtak elszállítani, felrobbantották. A pályatestekről is felszed­ték a síneket. A város lakossága is elhagy­ta a várost csekély ingóságával, mert nem akart újból bolsevista uralom alatt élni. 65 szovjet hajót süllyesztettek el a német erők a Fekete-tengeren Berlin, aug. 10. (MTI) Dönitz vezérten­gernagy a haditengerészet főparancsnoka — mint a Német Távirati Iroda értesül — a haditengerészetnek a Fekete-tengeren állo­másozó tengeri és szárazföldi erői parancs­nokának különös elismerését fejezte ki az alája rendelt egységek teljesítményeiért és sikereiért. Számtalan támadásban, amelyet éjszakánként az ellenséges tengeri közleke­dés ellen intéztek, német könnyű tengeri erők és tengeralattjárók eddig 65 ellenséges hajót, elsősorban tartályhajókat, fehérhajó­kat, könnyű és utánpótlási jármüvet sül­lyesztettek el 92.400 tonnatartalommal és sok más hajót megrongáltak. Elsüllyesztették még a Moszkva nevű szovjet vezérhajót, egy torpedónaszádot, há­rom gyorsnaszádot, egy ágyunaszádot, egy tengeralattjárót, egy kisérő hajót, három őr- hajót és két páncélozott örhajót. Különösen elismerést érdemelnek a haditengerészetnek azok a rendkívüli szállítási teljesítményei, amelyeket változatos harcok közepette az összes velük szemben támasztott követelmé­nyeknek megfelelően kedvezőtlen harcifelté­telek és hosszantartó rossz időjárás ellenére elsősorban télen véghezvittek. S*f cilia észftlti paripán Lemény vc'defini haicban állanak a lengel^csapatok Berlin, augusztus 11. (MTI.) A Német Véderő főparancsnoksága jelenti: Szicíliában csapataink az északi arevonal- szakaszon mozgékony harcmodor alkalma­zásával elhárították az ellenséges támadáso­kat. A középső és déli ai cvonalszakaszról psak ellenséges felderítő és rohamcsapat- vállalkozásokat jelentenek. Nehéz német harcirepiilőgépek Auguszta és Szirakuza előtt az ellenséges szállitóhajóhad ellen éj­szakai támadásokat intéztek és ezek közül 21.000 tonnatartalmat kitévő négy száliitó- hajót megsemmisítő találat ért, hét további nagy hajó. köztük egy nagy hadihajó sú­lyosan megsérült. Napközben német harci­gépek a sziget északi és déli partjainál lévő utánpóbló támaszpontok ellen meglepe- tésszerü támadásokat intéztek ellenséges kirakodások ellen. Bombákkal és tűzfegy­verekkel megrongáltak egy rombolót, négy szállitóhajöt és nagyobbszámu partraszál­lási hajót. Róma, augusztus 11. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az olasz fegyveres erők főhadi­szállásának 1173. számú jelentését: A szicíliai arevonal középső és északi szakaszán az olasz és német csapatok ke­mény védelmi harcokat folytatnak, hogy feltartóztassák az ellenséges előrenyomu­lást. Az ellenséges légierő ismételten heve­sen bombázta Messinát. Olasz torpedóvetö- repülőgépek ellenséges hajókaravánt tá­madtak meg a szicíliai vizeken. Eltaláltak egy nehézcirkálót, valamint 2 közepes ton- natartalmu gőzöst. Az éjszakai bombavetö- gepek sikeresen támadták Palermo és Sira­cuza kikötőjét. Augusta kikötője előtt és a sziget északi partjai mentén német repülő­gépek bombákkal súlyosan megrongáltak összesen 17.000 tonna hajóteret kitévö négy csapatszállító hajót, továbbá egy torpedó- rombolót és néhány partraszállitó jármüvet. Egy olasz vadászgép a szardíniái partok közelében lelőtt egy angol repülőgépet. AMBROSIO tábornok. Róma, augusztus 11. (MTI.) A Ştefani Iroda közli az 1173. számú olasz hadijelen­tés kiegészítőjét: A Torinő, Milánó és Genova ellen Intézett ellenséges légitámadások során a polgári lakosság az eddig beérkezett jelentések szerint a következő veszteségeket szenved­te: Torinóban 12 halott és 48 sebesült, Mi­lánóban 101 halott, 267 sebesült, Genová­ban 11 halott és 37 sebesült. Feladná-e Olaszország a harcot? London, augusztus 11. (Búd. Tud.) A Times vezércikkében foglalkozik a szicíliai harcokkal és felveti a kérdést, vájjon Szi­cília teljes megszállása kihatással leaz-e Olaszország politikai magatartására. A lap úgy véli, hogy Olaszország feladná a har- eot, ha az angolszászok eltökélt szándéka volna Olaszország meghódítása. JÖ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A Jó ÜZLETMENETNEK Többezer volt fasiszta tisztviselő vagyonát vizsgálják felül Olaszországban ROMA, aug. 11. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: rfl Az olaszokat ma leginkább érdeklő bel­politikai kérdés az uj kormánynak az a ren­delkezése, amely vizsgálatot kivan indítani a fasiszta rendszer idején, főként 1922 ok­tóber 22-töl 1943 julius 24-ig közéleti tiszt­ségeket betöltő, vagy politikai tevékenysé­get kifejtő egyének vagyonodása ügyében. Az intézkedést mindenütt úgy fogták fel, mint az olasz közéleti erkölcsök újjászüle­tése érdekében szükséges rendszabályt. Az egész ország nagy várakozással tekint a vizsgálat vezetésével megbízott három ma- gasrangu (hatósági személyből álló különbi­zottság munkálatainak megkezdése elé. A megvizsgálásra váló esetek száma többezret tesz ki. A Messagero ezért az óriási munka lefolytatása érdekében azt ajánlja, hogy a közönséget magát szólítsák fel adatok és panaszok előterjesztésére a vizsgálat meg­könnyítése és meggyorsítása céljából. RÓMA, aug. 11. (MTI) A Messagero azt kívánja! hogy azokat az olaszokat, akik po­litikai magatartásuk miatt máról-holnaprí vesztették el állásukat, most helyezzék visz­Megszüntettek sok olasz személyvonat járatot M Milánó, aug. 11. (Búd. Tud.) Az elmúlt napokban Olaszországban számos személy­vonatjáratot szüntettek meg. Szerdán kor­mányrendelet jelent meg további 40 az olasz szárazföldön közlekedő személyvonatjárat megszüntetéséről. Az intézkedést azzal indo­kolják, hogy a háború a közlekedési eszkö­zök legnagyobb mértékben való igénybevé­telét teszi szükségessé. Egy török író nyílt levélben kéri Roosevelttől a fellételnélküli megadás követelésének elejtéséi London, aug. 11. (Búd. Tud.) A politikai életben hosszú idő óta ismét két török vé­lemény is elhangzott. A Yorkshire Post közli Yalman török Írónak Roosevelthez intézett nyílt levelét, amelyben felszólította, hogy ejtse el a feltételnélküli megadás követelését, mivel ezzel megnehezeti az uj világ megte­remtését. Továbbá közük Yalcsin török kép­viselő kijelentését, amely szerint bizonyos körülmények között időszerűvé válnának Törökország számára a szövetségi állapot­ból folyó kötelezettségek. Yalcsinnak ez a nyilatkozata Londonban nagy figyelmet kel­tett. Londonban egyébként igen nagy jelen­tőséget tulajdonítanak az ankarai brit nagy­követ, az amerikai nagykövet és a török külügyminiszter összejövetelének, amely a Márvány-tengeren hajón folyt le. Nürnberget bombázták az angolszászok Berlin, augusztus 11. (MTI) A német véderő főparancsnoksága jelenti: A szerdára virradó éjszakán az ellenség robbanó és gyujtóbombákat dobott le Nürn­berg városának területére. Lakóházakban, kulturépületekben és középületekben károk s tüzek keletkeztek. A lakosságnak csak csekély veszteségei voltak. Az eddigi meg­állapítások szerint a vadászgépek és a lég­védelmi tüzérség a támadó bombázók közül tizennégyet lelőtt. A szerdára virradó éj- szakán gyors német harcirepülögépek saját veszteség nélkül Középanglia katonai cél­pontjai ellen támadást intéztek láthatóan jó eredménnyel. Ö&sze[üggő erődvonal védi a norvég partvidékei Stockholm, augusztus 11. (Búd. Tud.) A stockholmi lapok megállapítják, hogy a né­metek északi helyzete ma lényegesen erő­sebb, mint az előző évben és a norvégjai erődítmények kiépítése tovább folyik. Az egész partvidéken összefüggő erődítmény- vonalat építettek, amelyet megbízható érte­sítés szerint körülbelül ezer ágyúval erősí­tettek meg. ( Egymillió tonnánál több a júliusi angolszsáz hajóveszteség Berlin, augusztus 11. (MTI) A Német Távirati Iroda értesülése szerint a három- hatalmi egyezmény országai julius folya­mán több, mint 923.000 tonnatartalmat kép­viselő brit és amerikai hajóteret süllyesztet­tek el és több, mint 850.00.0 tonnatartalmu hajóteret rongáltak meg bombákkal, vagy torpedókkal. A megrongált hajók egy részét nem ér­demes kijavítani, igy az angol-amerikai teljes hajóveszteség júliusban több mint egy millió tonna, de a kijavítható hajók tS hiányozni fognak az ellenségnek több hó­napra, mert a brit és északamerikai hajó- egységek túl vannak terhelve munkával, Így az elmúlt hónap az angolszász kereskedelmi hajóraj egyik legveszteségteljesebb időszaka volt. Berlin, augusztus 11. (MTI) A Német Távirati Iroda értesülése szerint a német tengeralattjárók 19\3. január 1-től julius 1-ig több, mint 3.1 millió tonna hajóteret süllyesztettek el. Ellenséges futárgép szállott el újból Szófia felett Szófia, augusztus 11. (MTI) Szófiában kedden éjjel 11 óra 10 percig 1 óráig riadó nélküli elsötétítés volt. 11 óra 15 perckor a légvédelmi ágyukból 10—15 lövést adtak le és a fényszórók is működésbe léptek. Való­színű, hogy egy magánosán szálló futár­gép szállt el a város felelt. Nagy japán támadás a Kínában levő amerikai repülőterek ellen TOKIÓ, aug. 11. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A japán légi fegyvernem julius 28-án had­műveleteket kezdett a Kínában állomásozó amerikai repülőterek ellen. Megsemmisítet­tek egész sor ellenséges légitámaszpontot a hadműveletek során és a Kínában állomáso­zó amerikai repülőgépek egyharmadát, ösz- szesen 44-et megsemmisítették. Csungkingi jelentés szerint Chennault, a Kínában lévő amerikai légierők főparancsnoka ezidő sze­rint Indiában tartózkodik, hogy minden erő­feszítéssel repülőgépeket és repiiló'ket vigyen Kínába. Úgy látszik, hogy fáradozásai nagy nehézségekbe ütköznek. Az indiai mohamedánoknak nem engedik meg a Mekkába való zarándoklást Bangkok, aug. 11. (MTI) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A brit-indiai kormány közölte, hogy In­FERENCJOZSEF KESERUVIZ diában ebben az évben nem engedik meg a mohamedánoknak, hogy mint eddig minden évben, Mekkába zarándokoljanak. Ezt a ti­lalmat azzal okolják meg, hogy a kormány semmi felelősséget nem vállalhat az uta­zókért. Bangkokban hindu körökben úgy tudják, hogy azért tiltották meg a zarán­doklást Mekkába, mert attól félnek, hogy amikor a hindu mohamedánok más országok mohamedánjaival Mekkában összetalálkoz­nak, napvilágra kerülnek a valódi politikai viszonyok Indiában és az ott uralkodó éhín­ség. Ezekben a politikai körökben azon­ban meg vannak még győződve arról, hogy a szövetségesek az állandó veszteségek ál­tal igen megcsökkent hajóteret elsősorban csapatok és hadianyagok szállítására hasz- ná'ják fel. Választási zavarok Ausztráliában Lisszabon, aug. 10. (MTI) A Ştefani Iro­da közli: Mint Londonból jelenti, a Times melbour- nei értesülése szerint az ausztráliai válasz­tási hadjárat során több helyen zavargásra került sor, úgyhogy a rendőrségnek kellett közbelépnie, /

Next

/
Oldalképek
Tartalom