Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-10 / 179. szám
MjÎBzmtOirsMa 1943.AUGUSZTVS IO Elsősorban önmagunktól függ az, hogy milyen sors vár ránk a lövőben — mondotta Bornemisza ipariigyi miniszter Diósgyőrben Diósgyőr, augusztus 9. (MTI) A Vitéz Horthy István Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak kettős ünnepet ültek vasárnap. Az idén van 75 éve annak, hogy a diósgyőri vasmű jelenlegi helyére épült. Ezenkívül a MAVAG 302 munkása is jubilált, akik több, mint három évtizede állanak a gyár szolgálatában. Az ünnepségen megjelent Bornemisza Géza iparügyi miniszter is, aki személyesen adta át a jubiláló munkásoknak az elismerő oklevelet és beszédet is intézett hozzájuk. Beszédében a miniszter hangsúlyozta, hogy ne higyje senki ebben az országban, hogy magának jobb helyzetet, esetleg kedvezőbb elbírálást biztosíthat, ha bármely irányban kilép a nemzeti egység erőiből, mert magyar volta eltéphetetleniil részesévé teszi annak a jövőnek, amely az egész magyarságnak jut osztályrészül. A nemzeti boldogulás azonossága magába zárja, természetesen a szociális haladást is, amelynek ható ereje nélkül ma már senki sem képzelheti el a magyarság kárpátmedencei küldetését. Az az ut, amelyet e téren az utolsó két évtized alatt megtettünk, kétségtelenül bizonyítja, hogy a szociális eszme már meg- tclitette és olyan rugójává vált a magyar léleknek, amely a háború befejeztével további alkotásokra sarkal. A jogoknak az a többlete — folytatta a miniszter —-, amelyekhez a magyar munkásság már eljutott és amelynek ma még nem is körvonalazható bővülését várhatja, észszerűen növeli a munkásság kötelezettségeit és felelősségét is. A megnövekedett kötelességtudót, és felelősségérzet fontos mozzanat a háború idején., amikor a nemzetnek egyetlen teljesit- ményü közösséget kell alkotnia és ebben a hatalmas gépezetben valamennyi keréknek a legkisebbnek és a legnagyobbnak is akadozás nélkül kell betöltenie rendeltetését. __ Hogy milyen sors vár ránk. a jövőben — fejezte be beszédét a miniszter — elsősorban önmagunktól függ. A magunk egyetértésétől, belső harmóniánktól, összefogásunktól és elszántságunktól. A miniszter ezután átadta a munkásoknak a vállalat elismerő okleveleit, pénzjutalmát és ajándékait és hosszasan elbeszélgetett velük. Természeti es gazdasági okok utalják egy állam keretébe a magyarságot és a nemzetiségeket R magyar nemzetiségi politika alapelveiröl tartott előadást Debrecenben dr. Pataky államtitkár Debrecen, augusztus 9. A debreceni nyári egyetem keretében rendezett nemzetiségi előadássorozat befejezéseképpen dr. Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkár tartotta meg nagyszabású záróelöadását, amelyben a magyar nemzetiségi politika alapelvit ismertette Széchenyitől napjainkig. Rámutatott az államtitkár arra, hogy Széchenyi töl kezdve azok a nagy államférfiak, akik a nemzetiségi kérdéssel tüzetesebben foglal koztak, lényegében azonos elveket tartottak szemelőtt. Előttük is, mint napjainkban, a feladat erős magyar állam keretében harmóniát létrehozni jogos nemzetiségi kívánságok kielégítésével a magyar állam, a magyarság és az itt élő nemzetiségek között. Széchenyi, Deák, Eötvös, Tisza István, valamennyien a tényleges jogi egyenlőség elvi alapján állottak. Valamennyien az egyéni jogok biztosításával vélték a kérdést megoldhatónak. Ma is ezen az állásponton vagyunk. Az államtitkár hangoztatta ezután annak a fontosságát, hogy határozottan szembe kell szállni azokkal, akik illojálisak a magyar állammal, a magyar hazával szemben, de azokkal szemben is, akik a nemzetiségi kérdésben türelmetlenek. A magyarság a nemzetiségi kérdés helyes megoldásával igazolja a világ előtt politikai nagykorúságát, biztosítja a magyar állam erősségét és függetlenségét is, de ugyanakkor biztosítja a jogos nemzetiségi kívánságok érvényesítését. Előadása végén nyomatékkai kiemelte, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása terén a társadalomnak és benne különösen az értein iségi rétegeknek nagy és fontos szerepük van. Nagyon fontos, hogy mind a magyar, mind a nemzetiségi intelligencia felismerje a szerepét és hiven teljesítse azt a kötelességét, amely a békés együttélés és együttműködés megoldása és biztosítása érdekében reá hárul. A magyarságot és a velük együtt élő nemzetiségeket természeti és gazdasági okok egy állam keretébe utalják. Ez az állam csak a magyar állam lehet. Sziklaszilárdan hisz ennek jövőjében. Közgyűlést tartott a Köztisztviselők és Nyugdíjasok Fogyasztási Szövetkezete Kolozsvár, augusztus 9. Vasárnap délelőtt rendezte a Köztisztviselők és Nyugdíjasok Fogyasztási szövetkezete rendes évi közgyűlését a Mátyás király-utcai székházában. A szövetkezet részvényesei közül ötvenhatan jelentek meg, akiket Árkossy Sándor ügyvezető igazgató üdvözölt, majd bejelentette, hogy a Szövetkezet elnöke és alelnöke nyaralni ment és nem jöhetett el a közgyűlésre. Az alapszabályok szerint ilyen esetben a közgyűlés vezetésére elnököt kell választani. Egyhangú választással Györke Istvánnak közgyűlési elnökké való megválasztása után a jelenlevők elmondták a Magyar Hiszekegyet. Árkossy ügyvezető igazgató felolvasta Ürmössy József elnöknek a szövetkezet mult évi működéséről szóló jelentését, amely hangsúlyozta többek között, hogy a szövetkezet, bár nem mutathat fel olyan nagy eredményeket, amilyeneket elérhetett volna, de leküzdötte a mai idők nehézségeit és üzleti évét veszteség nélkül zárta le. A Szövetkezet székhaza a nagy adó és fentartási költségek miatt nem jövedelmez. Az áruhiány nagy volt, azonban a Szövetkezet áruraktára tetemesnek mondható. A kiadási költségeket az alkalmazottak elbocsájtásával mérsékelték. Kitért a szövetkezet ellen felhozott bírálatokra és véleményekre, megállapítva, hogy azok leginkább olyanok részéről hangzotttak el, akik nem is vásároltak a Szövetkezettől, vagy akik még az üzletrészeik árát sem fizették meg. Sajnos — mondja , az. elnöki jelentés — a Szövetkezet a közellátási hivatal részéről sem részesült kellő támogatásban- Majd elismeréssel emlékezett meg a Hangya támogatásáról és az igazgatóság önzetlen munkásságáról. Az elnöki bejelentéshez az üzletrészesek közül többen hozzászóltak és igen élénk vita fejlődött ki, amelyből tisztázódott a Szövetkezetnek a Hangya központhoz való helyzete, a mult évi burgo- nyaszállitás ügye és hangsulyozoüott az a kívánság, hogy a Szövetkezet működését szélesebb keretek közé kell kifejleszteni. A jelen viszonyai megkövetelik, hogy a Kolozsvárt élő és dolgoző nagyszámú köztisztviselőknek, nyugdíjasoknak egy olyan beszerzési forrásuk legyen, amelyik biztosítja elsősorban a közszükségleti cikkek beszerzését s megmenti a jórészt kisjövedelmű embereket a feketepiac hiénáitól. Árkossy ügyvezető igazgató ismerteti a Szövetkezet mérlegét és zárszámadását, valamint a mutatkozó 72 pengő 71 fillér felesleg felosztására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés titkos szavazással Öt uj igazgatósági tagot választott és pedig Györke Istvánt, vitéz Molnár Károlyt, Kovács Lajost, Kiss Károlyt, Koréh Sándort Kivülök az igazgatóság tagjai továbbra is Ürmössy József elnök, Árkossy Sándor ügyv. igazgató, vitéz Balogh Ignác, Bodnár Béla, Karácsonyi Gerő, Kovács Elek, Máthé György, Sadry Mihály, Ürmössy Árpád, Zsigmond Albert. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENEY LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Egy évre meghosszabbították a magyar-német áru- ás termelési forgalmi szerződést Budapest, augusztus 9. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar és német kormánybizottság, amely a két ország közti gazdasági kapcsolatokat szabályozza, az utóbbi hetekben tartotta jilését. A tárgyalások során megállapítást nyert az áru és termelésforgalom kerete az 1943. augusztus 1-töl 1944. julius 31-ig terjedő szerződéses évben. A két kormánybizottság megállapította továbbá, hogy a Magyarország és Németország közötti árucsereforgalom, melynek alapjait még a háború előtt teremtették meg, az elmúlt, gazdasági, évben kielégítő módon fejlődött. Ez a fejlődés a most megkötött megállapodások alapján a jövő évben folytatódni fog. A termelési forgatom za- vártalan lebonyolítása ugyancsak biztosítást nyert. A megállapodásokat augusztus 7-én írták alá. LEGÚJABB SPORTHÍREK ASBÓTH ISMÉT LEGYŐZTE GRAMMOT Asbóth 7:5, 6:0, 6:2 arány kan győzött Borgholmban immár rövid időn belül másodszor von Cramm kiváló német versenyző ellen. A női egyes döntőjét Sperlingnek újból sikerült legyőznie Flóriánt 6:1, 6:8, 6:2 arányban. TJJ ARAJVYJELVfiNYES MAGYAR VITORLÁZÓ Benitzky Lajos a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület oktatója vasárnap M. 22. mintájú motornélküli gépével Kéméndyröl Újvidékig repült. A kitűnő repülő ezzel a távrepülésével 300 km-en felüli repülést végzett és miután a 3000 méteres magasságot már kirepülte, megszerezte a negyedik magyar arany teljesítmény jelvényt. KÁTYÁS KIRÁLY m MOZOáHEMZronA? Ha kedden premier! Móricz Zsigmond „Betyár“ cimü regénye nyomán SZÉP CSILLAG A társadalmi ellentétek drámája. Irta: Jankovich Ferenc Zenéje; Polgár Tibor Főszereplők: Fényes Aliz Páger Antal Mély Gerő A film előtt: Magyar és Ufa világhiradók. Előadások; 4, 6 és 8 órakor. Templomok, évszázados műemlékek, színházak pusztultak el Genua újabb bombázásánál Genua, augusztus 9. (Miv> Az augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszaka Genua ellen intézett ellenséges légitámadás templomokat történelmi palotákat és műemlékeket ért. A Dante Stefano-templom és régi előcsarnoka teljesen elpusztult. Elpusztította « tűzvész a Consolatione-templomot is. A San Siro-tcmlom, a város régi katedrálisa romhalmaz. A Carigno San Luca, San Marcel- lino, San Tommaso és San Marco templomok, a Názáreti Jézus Szentély szintén áldozatul esett és teljesen tönkrement. A Carlo Felice színház a romok martalékává vált. Az egész világon képtáráról ismert Rosso- palota súlyosan megrongálódott, ugyanígy a Spinola és Podesta paloták is. Ugyanerre a * sorsra jutott a Galliera és Rivarolo kórház is. A bombák és a tűzvész sok más palotát és lakóházat is epusztitottak, vagy megrongáltak. A lakosság a heves légitámadás ellenére is megőrizte példás és fegyelmezett magatartását. Tizenhat hadosztályt vetettek harcba az angolszászok Szicília meghódítására Kóma, augusztus 9. (MTI.) A Ştefani Iroda jelenti: Az angolok és amerikaiak az utóbbi napok során még nagyobb erőfeszítéseket fejtettek ki Szicíliában, hogy véget vessenek az elszánt olasz-német ellenállásnak. Az ellenségnek a sziget északkeleti sarkába kell előrehatolnia, hogy befejezhesse Szici- lia meghóditását. Az angolszászok 16 hadosztályt vetettek eddig küzdelembe. Az ellenfél az arcvonal középső szakaszán küzd most a legerősebben és a harc itt a legel- keseredettebb. Az angolszászok ezsn a szakaszon hatalmas offenzivában az Etna tömbjének hátsó részét akarják birtokukba keríteni, majd Randazzo felé akarnak elönyomulni, hogy igy Messzináuál utat egyengessenek maguknak a tengerig. A harc a hegyvidéken folyik. Az olasz-német kötelékek elszánt ellenállást tanúsítanak, kihasználva a terep által nyújtott összes természetes előnyöket, bár igaz, hogy az ellenség mostani hadműveletei során elvitathatatlan eredményeket mutathat fel, amelyek azonban ugyanakkor a legsúlyosabb áldozataiba kerültek. Kétségfe’en az is, hogy ha a harc majd a szárazföldre terelődik, az angolszászok még súlyosabb teltételekkel néznek szembe ennál is inkább, mert hiszen akkor majd nem számolhatnak arra a légi és tengeri támogatásra, amelyet a szicíliai csata folyamán felhasználhattak. Elutazik Argentínából az amerikai nagykövet ■ ■ Ötmillió bruttó regiszter tonna ellenséges hajótér süllyedt el az év első hét hónapjában Berlin, aug. 9. (MTI) Az év első hét hónapjában a három hatalmi egyezmény államainak fegyverei kereken 840 hajót süllyesztettek el az ellenség kereskedelmi flottájából, ami 5 millió bruttó-regiszter tonna hálótérnek felel meg. így kereken US millió bruttó regiszter tonnát kitevő 660 frajó* torpedó illetve bombatalálatok wlytiin rongáltak. A Minerva, irodalmi és Kyomdai Müintézet Bt, aromása, F, Major József, JNewyork, augusztus 9. (Búd. Tud.) A buenosayresi amerikai nagykövet e hét folyamán elhagyja Argentínát és visszatér az Egyesült-Államokba. A nagykövet táI vozását azzal indokolják, hogy Argentína nem szakította meg a tengellyel való diplomáciai kapcsolatait.