Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-06 / 176. szám
1943. AUGUSZTUS 6 MmmnŞţk jtdLLÍSL ^jagddiágifiol Milyen ▼asámci9&9(elsői kötöttek jeţjyrendszeiYiez Kolozsvár, augusztus 5. A hivatalos lap szerdai szániában — mint röviden közöltük — iparügyi miniszteri rendelet jelent meg, amely szerint Hengerelt vagy húzott rúd-, idom- és abroncsvasat, 3 mm-nél vastagabb vaslemezt, butorrugót, drótot, sodronyszeget, kerékráfvasat és lópatkóvasat a kereskedő és az e cikkeket előállító vállalat csak vasáruvásárlási jegy ellenében, vagy az Ipari Anyaghivatal külön engedélyével szolgáltathat ki. Drótjegyet és sodrony szegjegyet csak a kisiparos és a mező- vagy erdőgazdái-, kodást űző személy kaphat. A kisiparos a jegyet az illetékes ipartestülettől, a a mező- vagy erdőgazdasági foglalkozást űző személy pedig a lakóhelye szerint illetékes vaselosztó bizottságtól igényelheti. Vaselosztó bizottságot — Budapest székesfőváros kivételével — minden városban és községben kell alakítani. A fogyasztó közönség jegy nélkül, fogyasztói vásárlási könyvbe bejegyzés mellett, havonta legfeljebb ötven deka drótot és húsz deka sodronyszeget szerezhet be a kiskereskedőktől. Az olyan személy, akinek kerékráíra vagy lópatkóra van szüksége, a vaselosztó bizottságtól utalványt igényelhet s ré- ' szére a kisiparos, illetőleg a szegődmé- nyes (konvenciós) iparos a kerékráfot és a lópatkót csak az utalvány ellenében készíti el. A kisiparos és a szegődményes iparos a kerékráfvasat és a lópatkóvasat a lakóhelye szerint illetékes ipartestület (ipartársulat) által részére kiadott jegy ellenében szerezheti be. A gyáriparos részére a rendelet hatálya alá eső cikkek beszerzése céljából az Ipari Anyaghivatal ad engedélyt. A rendelet augusztus 15-én lép hatályba. \ bor uj ára Kolozsvár, augusztus 5. A közellátás- ügyi miniszter a termelői borárak emelkedésére való tekintettel, a kereskedői és vendégipari árak kiszámításánál figyelembe veendő alapárak uj összegét hl. mailigánd-fokonként a következőképen állapította meg: közönséges borok 19.—, móri, egri, badacsonyi, Somlyói, balatonfüredi, villányi, tekei, szeretfalvai, szász- lekencei 23.—, soproni, neszmélyi, mecseki, balatonmelléki, szerednyei, nagy- szöllősi, nagymuzsai, szekszárdi, domosz- lói, visontai, verpeléti 22.— pengő- A csemegebor legmagasabb alapárát literenként 5.—, az ürmös legmagasabb alapárát pedig literenként 5.50 pengőben állapította meg1 a közellátási miniszter. Az erdőgazdasági napszámbérek és szak- mánybérek. A hivatalos lap mai száma közli a földművelésügyi miniszter rendeletét, amelyben újból megállapítja a legkisebb és legnagyobb erdőgazdasági napszámbéreket és szakmánybéreket. A szállítmányozási dijak szabályozása, A hivatalos lap mai száma közli a közellátás- ügyi miniszter 11.731/1943. K. M. számú rendeletét, amelyben a szállítmányozási dijakat újból szabályozza. A tengeriliszt és korpa ára. A hivatalos lap mai száma közli a közellátásügyl miniszter 45.400/1943. K. M. számú rendeletét a csirátlanitott tengeri őrlési termékeinek ármegállapításáról. A rendelet szerint a csirátlanitott tengeriből készített őrlési termékek legmagasabb malmi eladási ára 100 kilónként zsákkal g*yütt a közellátásügyi miniszter által kijelölt malomüzemeknél a következő: tengeriliszt 50, tengerikorpa 22 pengő. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ NYÁRI ELŐADÁSAI A SZÍNKÖRBEN Heti műsor: Aug. 6. Péntek este 7 órakor: Tábornokné. Nagy operett-újdonság először. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Aug. 7. Szombat este 7 órakor: Tábornokné. Kovács Kató . fellépésével. Rendes helyárak. Aug. 8. Vasárnap d. u. 3-kor: Tábornokné. Kovács Kató fellépésével. Rendes helyárak. Aug. 8. Vasárnap este 7-kor: Tábornokné. Kovács Kató fellépésével. Rendes hely- árak. iii Isikv |f% Men ca ■ «pot «2 HIRDESSEN ” # ORSZÁG EGÉSZ A KELETI § VEVŰKEPES KöÚJSÁGBAN ü ZONSEGE olvasta Kolozsvár, augusztus 5. Az MLSz megejtette az 1943/44. évi nemzeti bajnokság sorsolását. A következő részletek kerültek eddig nyilvánosságra: 1. Nem augusztus 29-én, hanem augusztus 22-én kezdődik az NB I. bajnoksága. 2. Az utolsó NB I.-forduló december 12-én lesz. Ha azonban a dánok elleni mérkőzés is megvalósul (szeptember 19), akkor az NB I. utolsó fordulójára csak december 19-én kerül sor. 3. A következő nemzetek közötti válogatott mérkőzésekre hagytak szabad vasárnapot: szeptember 12: svéd—magyar Stockholmban, október 24: magyar—bolgár Budapesten, november 7: magyar—svéd Budapesten. 4. Az első forduló sorsolása a következő: Ferencváros—Vasas, BSzKRT—Csepel, Újpest—Gamma, Elektromos—Kispest, Szolnok—Nagyvárad, SalBTC—Újvidék, Szegedi VSE—Debreceni VSC, Kolozsvári AC—DiMAVAG. A sorsolás alapján az augusztus 19-én Szent István Kupa döntőt játszó lét csapat nem áll megoldhatatlan feladat előtt, mert amint látható, budapesti csapatok budapestiekkel, vidéki csapatok vidékiekkel kerülnek össze az első fordulóban. A teljes bajnoki sorsolást lap'nk holnapi számában közöljük. BEFEJEZŐDÖTT A DERMATA ÜZEMI BAJNOKSÁGA A Dermata üzemi labdarugó bajnokság utolsó fordulójának eredményei: Árpád FC (Gépsziy)—Törekvés (Bakancs) 2:1 (1:1). Zrínyi SE (Finombörgy ár)—Mátyás SE (Műszak) 1:0 (0:0). Az utolsó forduló után a Dermata-müvek üzemi labdarugóbajnokságának végső állása á követkéz 5: 1. Tannin FG 2. Árpád FC 3. Rákóczi SE 4. Zrínyi SE 5. Mátyás SE 6. Turul FC 7. Törekvés FC 8. Széchenyi SE 7 5 2 0 12:5 12 7 4 1 2 14:7 9 7 3 3 1 17:10 9 7 3 2 2 8:5 3 7 4 0 3 9:7 8 7 2 1 4 9:13 5 7 0 3 7:19 3 7 0 2 5 6:16 2 Mint azt már megírtuk, a Dermata-mü- vek igazgatósága a Bástya vezetőségével karöltve sportszakosztályai részére „Dermata Kupát“ alapított, amelyért minden évben megmérkőznek. Amennyiben legalább három sportágban verseny bonyolódik le az üzemi csapatok körében, úgy a versenyben résztvevő csapatok úgynevezett részesítő versenyek alapján a Bástya-zászlóért is küzdenek. A Dermata Kupát háromszor egymásutáni, avagy ötszöri megszakítással való megnyerés után véglegesen megkapja az illető csapat. Szombaton délután az üzem pályáján ünnepélyes keretek között osztják ki a helyezést elért csapatoknak az éremdijazásokat. APROHIRDETESEK Szavanként hétköznap 10 fillér, vasárnap 12 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.—.vasárnap 1.20. „Cím a kiadóban“ jelzésű és .jeligés“ hirdetések külön kezelési dija hirdetésfeladásonként 30 fillér. Állást keresőknek szavanként hétköznap 8 fillér, vasárnap 10 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként Hétköznap 14 fillér, vasárnap 16 fillér. I lókét Lapunk részére hirdetések feladhatók az aldbbi helyeken: „Ursus" sörcser- nok melletti újságárus, Mátyás király tér VesMd melletti újságárus Hctrthvut i Alkalmaiét ■mdmmmmmmhMí /LEHETŐLEG kereskedelmi érettségivel rendelkező tisztviselőnőt keres nagy- vállalat. „Gépelni tudó előnyben“ jeligére. 15 20 ÉVES ügyes fiút lapárusitónak felveszek, aki kerékpárral falura is ló járna. Havi fix fizetés 40 pengő és koszt, rakás. Csak keresztények jelen+kozzenek. Lázár Márton hirie.pbizo- mányos, Székelykeresztur. Állást keres Világtalan fiatal leány kéri a jószívű közönséget, hogy őt, mint gépirónőt, KENYÉRKERESETHEZ segítse. Diktálásra teljesen hibátlanul 140-es gyorsasággal ir.^Cime megtudható Wesselényi M.rutca 4. sz. H. emelet. Gárdi műterem. IZRAELITA családnál különbejáratu bútorozott szobát keres szolid úriember. Cim a kiadóban. —1076 Kt LÖNBEPARATU fürdőszobás bútorozott szoba kiadó izr. urinő(k)nek. Ro- senzweág, Brassai-utca 6. l;3—l/„4-ig. —1128 Adás-vétel DíóFURNÉROS kombinált szekrény, asztal és 4 tödtött szék eladó. Dohányutca 23. —1117 HALŐSZOBABUTOR efl- adó. Balogh niüasztalos, Postakert-utca 1. sz. EBÉDLÖBERENDEZÉS, sötétbarna diófurnéros és kombinált szobaberendezés eladó. Berkovics asztalos, Pap-u. 41. —1067 KOMPLETT háló, ebédlő’ és konyha berendezés sürgősen eladó. Andrássy-,it 54. sz. (Erzsébet-ut folytatása.) ELADD kézibogozásu 9 m2 szmyrna szőnyeg szalonba, irodába, rendelőbe kiválóan alkalmas, kitűnő állapotban. Megtekinthető: Első Erdélyi Kender-Len- áru üzletében, Wesselényi Miklós-u. 10. LINOLEUM 4X3 m. lehet 2 vagy 8 darabban, megvételre keresek. Pusztay Drogéria, Wessdényi-utca 2.-1125 fagotton TISZTVISELŐTELEPE V magas földszintes családi ház, kétszer két szoba, konyha 50.000 pengőért sürgősen eladó, két szoba, konyha beköltözhető. Ugyanott háromszobás, összkomfortos családi ház, azonnal beköltözőé* ő, sürgősen eladó. BULGARIA- TELEPEN kertes, családi házak nagyon olcsón eladók. BRÉTFUBEN ÉS SZENTGYÖRGYTELE- PEN kisebb-nagyobh gyümölcsösök 10.000 pengőtől sürgősen eladók. KÖZPONTBAN kitünően jövedelmező emeletes bérház sürgősen eladó. CSALÁDI HAZAK, kisebbek-nagyoh- hak, a város minden részében, jutányosán eladók. Kizárólagos megbízott: LATZINGER, miniszterileg meghatalmazott INGATLANFORGALMI IRODA, Bartha Miklós-utca 5. Telefon: 17-38. BORHANCS dűlőben fekvő Halász-féle 26 holdas ötös számú tanya egyben, vagy felosztva eladó. Megbízott Dr. Be mád Ágoston ügyvéd, Kossuth Lajos-utca 50. —1120 KülSnféU KÉT szobából álló iroda, berendezéssel átadó. Cim kiadóhivatalba» A kerületi teniszbajnokság részletes eredményei Kolozsvár, augusztus 5. A kerületi tenisz- bajnokságok részletes eredményeit alább közöljük: Férfi egyes I. oszt.: 1. Pusztay. 2. Paulini. 3. Dr. Dóczy és Málnássy. Döntő: 6:4, 6:1, 6:8, 6:3. Női egyes I. oszt,: 1. Liszka, 2. Haásné. 3. Baátzné és Paálné. Döntő: 6:1, 6:3. Férfi páros I. oszt,: j. Miskolczy—Kovács. 2. Pusztay—dr. Dóczy. 3. Tamás dr.— Paulini és Paál—Perczel dr. Döntö: 6:4, 6:2, 3:6, 2:6, 6:2. Vegyes páros I. oszt.: 1. Baátzné—Pusztay. 2. Liszka—Kovács. 3. Trenka—dr. Dóczy és Haásné—Haás. Döntö: 7:5, 6:4. Férfi egyes TI. oszt,: 1. Laczkó. 2. Perczel dr. 3. Tamás dr. és Grigercsik. Döntő: 3:6, 6:4, 6:1. Női egyes II. oszt.: 1. Benedek. 2. Szo- vérdiné. 3. Kiss és Paálné. Döntő; 6:1, 2 :6, 6:2. Férfi páros II. oszt.: 1. Laczkó—Vásárhelyi. 2. Grigercsik-—Tamás dr. 3. Berkessy —Grauzám és Burkhárdt—Benke. Döntő; jn. Vegyes páros II. oszt.í 1. Benedek—Vásárhelyi. 2. Paálné—Perczel dr. 3. Szövér- diné—Grigercsik és Kiss—Benke. Döntő; jnIfjúsági fiú egyes: 1. Putnoky. 2. Szebe- rényi. 3. R. Nagy és Szász. Döntö: 4:6, 6:1, 6:2. Ifjúsági leány egyes: 1. Welimann. 2. Pó- czy. 3. Riedinger és Lázár. Döntő: 6:1, 2:6, 6:1. Ifjúsági fiú páros: Putnoky—Szász. 2. Szeberényi—R. Nagy. Döntö: 6:3, 6:3. KÜLFÖLDI SPORT EREDM&NY EK Párisban . a francia teniszbajnokság férfi egyes döntőjében Petra 6:3, 6:3, 6:8, 2:6, 6:4 arányban győzte le Cochet-t, mig a Petra—Bernard-pár 6:3, 7:5, 5:7, 6:4 arányban győzött a Cochet—Boussus-par ellen. Kopenhágában a dán 200 m. hölgy melluszó bajnokságot Sörensen nyerte 3 p. 3 mp.-cel, a 400 m. gyorsuszást Harup 5 p. 26.3 mp.- cel karcsapással Nathensen előtt. — Kétesztendei börtön — árdrágító bűncselekményekért. A kolozsvári törvényszék mellett müködö egyes uzsorabiróság csütörtökön liárom kúriai Ítéletet hirdetett ki árdrágítás bűncselekményekben. Az egyik szerint Lebovits Béla Rákóczi-ut 134. szám alatti kereskedőt, szalámiáru drágábban adásáért 10 havi börtönre és 5 évi jogvesztésre ítélte az uzsorabiróság. Az elitéit fellebbezésére ügye azóta valamennyi felsőbb birói fórumot megjárt. Az Ítélőtábla után, az elsőfokú Ítéletet a Kúria is jóváhagyta. Hasonlóan, árdrágitási bűncselekményért Ítélték el Viski Gyula magyarlónai hentest, akinek hét hónapra kiszabott börtön- büntetését és a pénzbüntetésként kirótt 200 pengőt az alsóbb birói fórumok után, ugyancsak jóváhagyta a legfelsőbb magyar bíróság. Változatlanul meghagyta a Kúria Vlád Demeter szászfenesi hentes és Lupu Györgyné, ugyanazon községbeli asszony büntetéseit is. Lupuné sertést adott el drágábban a hentesnek és Vlád azt áron felül kimérte. Az uzsorabiróság ezért Vládot 7 havi börtönre és 200 pengő pénzbüntetésre, Lupunét pedig 2000 pengő pénzbüntetésre Ítélte és 640 pengő vagyoni, elégtétel megfizetésére kötelezte. A kúriai Ítéletek kihirdetésével a büntetések jogerőssé váltak. MOZI-MŰSOROK ÁRPÁD filmszínház: 5 óra 40... Fősz.: Tasnády Mária, Kiss Ferenc, Uray. Előadások kezdete minden nap: 4, 6 és 8 órakor. CORVIN: Az ingovány foglya. Előadások kezdete: 145, i/47, 149, szombaton és vasárnap i/43 órától. Vasárnap d. e. 11 órakor is. EGYETEM-mozgó: Párlwj semmiért. Fősz.: Csortos Gyula, Somlay Artur, Berky IAU, Tomoa Pufi, Vaszary Piri, Pethes Sándor, Pethes Ferenc. Vasárnap d. e. 11-kor matiné: Párbaj semmiért. ÉRDÉLY-mozgó: Aug. 2-től aug. 6-ig nyári szünet! MÁTYÁS mozgó: Külvárosi szálloda. Főszereplők: Annabella, J. P. Aumont és Louis Jouveţ. Csak 16 éven felülieknek. A film előtt: Magyar és Ufa világhiradók. Előadások: 4, 6 és 8 órakor. RAKöCZI-mozgó: Halálos csók. Fősz.: Ka- rády Katalin, Nagy István, Rajnai, Somlay, Perényi, Greguss. Előadások kezdete: 4, 6, S órakor. Vasárnap d. e. 11-kor pia- tinó. B/portKiradló A DiMÁVAG elleni mérkőzéssel kezdi a KAC az őszi fordulót Augusztus 22-én indul az 1943-44. évi bajnokság