Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-01 / 172. szám
4 ICei&nTlrsJXQ 1943. AtíGUSXrUS 1 Érzelmek és elvek Az érzelmek állandóságában nehezen tudok hinni. Mindég ingatag emberek vettek körül. Nagy érzelmeket, nagy indulatokat és nagy terveket láttam máról-holnapra elmúlni és összeomlani. A megszállás éveiben azok, akik ma hittek a „magyarok eljövetelében“, holnap már semmiben sem hittek és a szükségszerű megalkuvást hirdették. Azok, akik tegnap megalkudtak, holnap már a legádázabb gyűlölettel beszéltek a megalkuvókról és mártírokként akartak bevonulni a történelembe. Ma fölemeltek valakit és hittek benne, holnap minden tiszteletet megtagadtak tőle és ellene fordultak. Láttam lelkesedni egyéneket és tömegeket eszmékért és láttam, mikor ugyanezek hátat fordítottak a zászlóikra tűzött eszméknek. Láttam szerelmeket ok nélkül setrimibe hullni, a „holtomiglan- holtodiglan“ esküjét tegnapról-holnapig lábbal eltiporni. Szavakat és érzelmeket, — amelyek kérkedve a végtelent és örököt mutatták maguk mögött, — üres semmivé válni. Hányszor éreztem, hogy valaki szeret. De vájjon holnap, ha megtudja, hogy nem húzták ki sorsjegyét, még mindig szeretni fog? És ha azt hallja, hogy a I társadalom valamelyik sikátorán állító- I lag fényes nappal megbotlottam, vájjon nem fordul el tőlem? Érzelmeik a változást hordozták magukban és mindig csak azt szerették bennem, aminek látszottam, sohasem azt, aki voltam. Mivel minden nap másnak látszottam, aszerint, hogy szürke ruhában, vagy ünneplőben jártam és aszerint, hogy pillanatnyi sikerem, vagy kudarcom volt a külvilágban, igy sohasem tudhattam, hogy ma is ép- penugy szeretnek-e. mint tegnap és vájjon holnapig szűkszavúságom, vagy egy félreértett tekintetem miatt nem fordul ellenem az, aki szeretett? Ha szerettek, önmaguk kedvéért szerettek, ha rajongtak, önmagukért rajongtak és elveik mögött nem a meggyőződést éreztem, hanem az érdeket Elvek hátán akartak az érvényesülés menyországába jutni, s ha nem sikerült az egyiken, akkor más elvet nyergeitek meg. Tegnap magyar volt barátom és fajvédő, de ma, amikor kérvényét visszautasították, Svájcba óhajtott költözni és nem akart tudni többé Magyarországról. De egy másik, ki áruló volt, mikor megkapta a kedvezményes kölcsönt, örömében visszatért ősei elhagyott hitéhez és nemzetéhez. Nem a nemzetet szerették, hanem azt, afnit a nemzet adott nekik: pénzben, rangban, hatalomban. S ha nem adott, egyszerre homályossá lett bennük a nemzet fogalma. Állandót kerestem mindig és helyette a változót és a bizonytalant találtam meg. Ha valakit meg akartam tartani, nem mertem elutazni és nem mertem kilépni a szobából, hol vele voltam. Ki tudja, mig távol leszek, kételkedni kezd bennem és az első idegennek hizelgésére hátat fordít nekem, vagy megváltoztatja véleményét rólam. Az értéktelen, de jelenvaló és kézzelfogható valóságot többre becsülték barátaim. Hogy mertem volna bízni abban, hogy hűek maradnak ahhoz, ami pillanatnyilag nem kézzelfogható, de mégis eljövendő, értékes bizonyosság? Mindig szembe keUett néznem velük, mint a szeliditőnek a tigrisek ketrecében. Ha elfordultam, hátam mögött a változás vette kezdetét és azontúl bármi történhetett, amire nem lehetett előre számítani. „Idomított“ érzéseket kaptam, vagyis csak annyit, amennyit szavaimmal és cselekedeteimmel kiverekedtem és mihelyt nem verekedtem értük, jöhetett egy másik „idomító“ és elvehette , tőlem. Milyen szédítő és milyen kiábrándító és milyen tragikus állandó helyeit a folyton változó partján állni és nézni a kavargó hullámokat. Testvérem, ne cso- ááld, ha nem akartam belevetni magam és nem mertem még egyetlen embernek sem teljesen odaadni magam. Ne.m adtam oda magam senkinek, hogy el ne árulhasson, de hogy élni tudjak és széttörjem magányomat, odaadtam magam mindenkinek. És voltak ragyogó kivételek, akiknek szemeiben az állandót láttam tükröződni és szavaik és cselekedeteik mögül a bizonyosság fordult felém. Ezekre gondolok, mig itt állok a folyton változó melleit és hinni kezdem, hogy eljön rnáflis eyy jobb világ, melyben minden érzés, minden szó, minden cselekedet és minden elv mögött nem a pillanat, de az ember örök arca ragyog változatlanul. FLÓRIAN TIBOR Jé éra én Ikteh. Jé alapja a Jé üzletmenetnek Mindenütt, jó de mégis csak jobb „Otthon“! Különösen ha lakberendezését késziti az „OTTHON“! Üzlet; KÖL Műhely: Mátyás király-u. 1 Magyar-utca 52. Telefon: 40-77. Cégt.: Horváth M. Zoltán oa — Szervusz — mondta a barátom búcsúzéban. v — Szervusz. Nem jössz 'autóbusszal ? — Nem, nem ... Sietek. Elindult a főtér felé. Csodálkozva níztem uána a Pap-utca sarkáról. Humoros ez az elilenmondása a sietés és az aut'rbusz viszonyára vonatkozólag. Csak később értettem meg, hogy miért „sietett" gyalog és miért nem autóbuszon. Ugyanekkor azt is beláttam, hogy a barátom nemcsak okos, hanem bölcs ember is, mert ö már kényelmesen gyalogot, mig én és a többi autóbuszra várakozók türelmetlent#! ácsorgunk a Pap-utca sarkán és várjuk az autóbuszt. Az még konok mozdulatlansággal horgonyoz a Magyar-utca végén. Semmi hajlandóságot sem muta:, hogy értünk jöjjön. A csoportban egy idős bécsika áll fekete lüszterkabátban, bottal, egy néni két kis gyerekkel és jómagam. Nyújtózhatjuk a nya- kunkat az autóbusz felé, hogy már majdnem libanyakunk van. ' — De már jön is az eTenjarat — mondja a bácsi és mindannyian reménykedve várjuk ennek logikus következményét, hogy tudniillik a most jövö kocsi majd szépen odaáll a másik mögé a Magyar-utca végén és mintegy kilöki az előtte álló autóbuszt az egymáshoz ütödö golyók szokása szerint. Tehá' rövidesen felszállhatunk és ha nincs sok utas, akkor még utólérhetjük a barátomat a Hitler-térnél. A vizözönelötti, négykerekű piros tragacs kényelmesen döcög lefelé a Magyar-utcán Valamennyien követjük a tekintetünkkel — Most fordult be — jelenti a bácsi. -— Mindjárt jön a másik. Lent az utca végén az autóbuszok kőiül most emberek mozognak. Két solförféle magyaráz valamit egymásnak kézzel-lábbal. Hajladoznak, néznek valamit a kerekek táján — Va'ami baj van? — kérdi a nőni. Homlokán a kánikulai me’egben elkinzott izzadt- ságcseppek vonulnak lefelé. Zsebkendőjével törülgeti az arcát, meg a gyermekekét is. — Mindjárt jön az autóbusz, Lacika — biztatja a nagyobbikat és sajátmagát is. Csodák csodája, az utca végén valóban megindul az első piros batár. Lámpaüvegjein és a szélvédőjén biztatóan csillan meg a napsugár: mozgásba jött. Lassan, tempósan jön egyre közelebb, mint egy vontai' hajó. De most már nem érdemes türelmetlenkedni, öt másodperccel több, vagy kevesebb, nem számit. Mindjárt itt lesz... és barátomat legalább is a főtéren elfogjuk. — Teljesen üres — örvendezik a bácsi. aki úgy látszik, mint ml is valamennyien, szeret kényelmesen utazni. Valóban csak a vezető és kalauznö vannak a kocsiban. Lesz tehát hely. Leülhetünk. Hát leülhettünk ... A földre ülhettünk ...! Az üres bárka ravaszul a járda széléhez jár, mint egy jólnevelt közlekedési eszköz. Tudja, mi az illem. Egészen a járda Széléhez simulnak a kerekek. Autós nyelven szólva: „megcsókolják" a járda szélét. Egy vezetőiskolában hallottam ezt a kifejezést. At utas kényelmesen besétálhat az üres kocsiba. Nem kell neki gyalogolni a kocsiig. A kalauznö szivesen mosolyogva kitárja az ajtót, mi felszálláshoz készülődünk. A vén piros szekér azonban nem mutat hajlandóságot a megállásra. Elvánszorog előttünk, a kalauznö pedig magyarázólag lüáltja - felénk a kocsi ajtajából: — Sérült kocsi! A garázsba megy! Tessék megvárni a következőt* A nénin látom, hogy majd a guta megüti mérgében. Nagyot nyelve, gyöngyöző homlokát törülgeti és nem hiszi el, ml történt. — Nem áll meg az autóbucc? — kérdi a kisebbik gyerek. — Nem a gyalázatos — Jut szóhoz a néni és ránk néz hogy mit szólunk hozzá — Miért nem áll meg? — kérdi a kicsi. — Mert a garázsba megy — felel dühösen a néni. — Mi az a garázs? —- firtatja a gyerek. A feleletet már nem halljuk, mert a néni mérgesen felmarkolja a kicsit, a nagyobbikat. meg kezénél vezeti és elindulnak a főtér felé. — Ha tudom, nem várok edd’g — szűri le a tanulságot. A lüszterkabátos bácsi sajnálkozva mereng az autóbusz hátsója után: — Pedig mennyi hely volt benne ^ mondja lágyan. Újabb csapat érkezik lihegve a sarokra Egy tisztviselő külsejű férfi trappal a megállóhoz lélekszakadva. Vállán csemetéje. Mikor konstatálja, hogy a tréfás autóbusz már messze jár, a mozgásba jött test tehetetlenségétől és az autóbusz után szaladók örök optimizmusától ösztönözve meg pár futólépést tesz utána, aztán lefékez és visszaballag a sarokra. Onnan táviratozta az utána igyekvő nejének: — Ne szaladj, Juci!... Már elment. — Elment? Kár volt szaladni — stoppol önagysága a sarkon. — Meg! at ügy jót tunk, mint múltkor. — Kár volt a gőzért — bö’cselkedik az öreg lüszterkabátos. — A kocsi nem vitt utast, mert a garázsba ment. — Igen? — mondja az ur, — Akkor jön a másik utána. Már jön is .. ! Mindannyian újra a Magyar-utca vége felé fordulunk, ahol tényleg megindult a másik jármű. A motor lágy, mély brummogása a Pap-utcáig hallatszik. Valamivel frissebben jön, mint az első. Úgy látszik, egészséges. Meglepő gyorsan ér a megállóhoz. A kerekek átdöcögnek az aszfaltban tátongó mélységen és megcsókolják a járda szélét. Valamennyien a felszálláshoz készülődünk. Az érkezés sorrendjében rendeződünk el, mint a fogorvosnál. Azonban ujább csalódás éri kisded csoportunkat. — Csak egy utas jöhet! — íuvolázza a kalauznő a kocsiajtőban és a testével állja el az utat. A lüszterkabátos bácsi hirtelen megélénkül. Botját keresztberakja a társaság elé, mint egy sorompót, ő maga pedig felkuszik a lépcsőkön és bepréseli magát a kalauz- hölgy mellett. Sikerült. A csoport többi tagjai Is reménykedve közelednek a lépcsőhöz, de a kalauznö ügyes mozdulattal berántja a furfangos szerkezetű csapóajtót. Az ablakon keresztül pedig jelekkel mutatja: —- „Lélek az ajtón se be, se ki...!“ Az autóbusz érzéketlenül eldöcög kínjaink mellett... Nincs más hátra és gyalog iramodom a Főtér felé, nyújtott lépesekkel, hogy az ácsorgással eltöltött időt behozzam. Visszanézve látom, hogy a tisztviselő és családja élénken tárgyalja az esetet. A férfi a gyerekkel a nyakában a Magyar-utca végén autóbuszt kutat és magában bizonyosan panaszt fogalmaz az illetékes tényezőkhöz. De azért maradnak a sarkon. Nincs semmi baj: ... A túlsó oldalon már jön az ellenjárat kocsija! Ha igaz, húsz perc múlva már a Pap-utca sarkánál van és, ha nincs defektj* és nem telt a kocsi, akkor rövid fél órán belül e’jutnak ütjük céljához, ami bizonyosan a főtér, vagy valamelyik :özeli mort, ahová viszont gyalog tiz pérc alatt oda érnének. Irta és rajzolta DOBRY LAJOS Megvételre keresünk szerszámgépeket: Mái íurégépet, fej- vagy ka» russzs! esztergapadot, legalább 1200 mm. széles hosszgyalugé- get, nagyobb univerzális marógépet. Ajánlatok „36 állapotban 543" jeligére 8 oxkner 3. hirdetőirodába, Budapest, IV., Városház-utca 10.
