Keleti Ujság, 1943. augusztus (26. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-15 / 184. szám

1943.AlJGÜ$ZTUS 15 S Vitéz nagybányai Horthy István emlékét idézik a magyar repülők Szombaton délután megérkeztek Kolozsvárra az emlékverseny résztvevői Kolozsvár, augusztus 14. Vitéz Horthy István korminyzóhelyettes iránt a magyar lelkekben élő, soha el nem múló emlékezés­ből való az ,a rep.ülő-emléktura, amelyet a Magyar AeţOt Szövetség rendezett. Ebben a repülő emlékversenyben részt vesznek a fő­város valamennyi motoros sportrepüléssel foglalkozó egyesületei. Augusztus 14-én, reggel indult el Budapestről az emlékturára a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap, Ma­gyar Aero Szövetség és a Haderőn Kivüli Pilótakiképzö keretei, továbbá a Műegyete­mi Sportrepülők Egyesülete, a BESzKART Sportegyesület, a Budapesti Sportegyesület, a MÁV Sportrepülő Egyesület, valamint a Magyar Légiforgalmi Társaság kötelékéhez tartozó röpülök a legkülönfélébb tipusu re­pülőgépekkel. A Budapestről kiinduló tura első állomása Ungvár volt. Innen Aknaszla tina repülőtere felé szálltak, a versenyzők ott földre érve, rövid pihenés után a Visó völgyén, a Szálvá völgyén egész a Horthy- csucs felé elkanyarodva, a Számos-mentére értek és ©és'felöl közeledtek Kolozsvár felé. Huszonnyolc repülőgép érkezett Délután fél 6 óra tájban nagyszámú elő­kelő közönség, Kolozsvár sportéletének ve­zetői gyülekeztek össze a szamosfalvi pol­gári repülőtérre és várták a megérkező re­pülőgépeket. Fél 6 óra . előtt pontosan meg­érkezett az első karcsú repülőgép, amely­ből földreérés után kiszállott vitéz Torontáli Imre ezredes, aki tulajdonképpen a repülö- tura , résztvevőinek vezetője és az egész ver­seny lebonyolításának intézője. Az ezredes társaságában volt Czirmay Zoltán, az Aero Szövetség főfelügyelője, aki elmondotta munkatársunknak, hogy es az emléktura eddig minden tekintet­ben ' az előre meghatározott program szerint, a legkisebb zavaró körülmény nélkül játszódott le. Az első gép megérkezése után feltűnnek, mint vonuló fecskék a láthatáron a megér­kező .gépek és egymásután szállnak, .le a szamosfalvi repülőtérre. Némelyik még né­hány , körrel tiszteleg Kolozsvár repülőinek és városának. A leszálló repülőket a ko­lozsvári vitorlázó repülök és, cserkészrepülök egyesületének vezetősége fogadja, élükön Lőrinczy Zoltán elnökkel a megérkezés sor­rendjében gépeikből kiszálló repülőket, akik sorra jelentkeznek a fogadó és eligazító bi- zotţsâg elpţti majd mindenik repülő a re­pülőgépéhez siet és jelen van az üzemanyag fölvételénél, valamint; a szerelő ellenőrző munkálatainál. Huszonnyolc repülőgép érkezett, minde­nik Sportrepülő gf pen egy-egy utassal. Hatalmas dörgéssel megérkezik két .kieke Wülf tipusu utasszállitó repülőgép, amely az emlékrepülöturán résztvevőket kisérő fő­városi előkelőségeket hozta. Az egyik re­pülőgépből kiszállt gróf Zichy Nándor, az Aero-Szövetség elnöke, majd Magyar Sán­dor, á hires oceánrepülö, Antal Lajos MÁV műszaki tanácsos, aki a túrának megszer­vezésében játszik lelkes szerepet. A kiszálló vendégek üdvözlésére egybegyűltek külön köszöntik és megéljenezik vitéz Littay An- drásnét, aki nemcsak a magyar repülésügy­nek egyik leglelkesebb támogatója, hanem tényleges repülő' is. A két utasszállitó re­pülőgépen 'kívül még több kisteljesítményű, magyar gyártmányú motoros repülőgép is megérkezett szerencsésén, a'Királyhágón re­pülve keresztüli Egy gyönyörű vitorlázógép Kolozsvár felett Egy M. 22. tipusu legmodernebb vitorlázó repülőgép gyönyörű alakja tűnik föl az al­konyodé ég felhői alatt. Minden szem arra­felé fordul és kiváncsi kérdések hangzottak el, hogyan jött ez a gép ide és ki lehet benne? Nemsokára megkapjuk a magyará­zatot,, mert leereszkedik a repülőtérre egy Gerle-tipusu gép és abból kiszáll Ferenc, a Horthy Mtklós repülöalap vontató pilótája. Elmondja, hogy ma délután 1 óra­kor indult Budapestről, maga után vontatva ezt- a gyönyörű vitorlázó gépet, amelyben August Lajos, a Horthy Miklós repülöalap egyik legkiválóbb vitorlázó repülőoktatója ül, fél 3 órára érkezett Nagyváradra és onnan fél 5 órakor elindulva, 1 óra 10 per- alatt a Királyhágó felett érkezett Kolozsvár­ra. A vontatott repülőgépet a város felett körülbelül 1200 méter magasságban kap­csolta le. Amig Kepei Ferenccel beszélge­tünk.: azalatt August Lajos vitorlázó gépé vei bámulatos mürepülést végez fönn a le­vegőben. Minden szem fölnéz a magasba és csodálattal eltelten nézi August nehéz és művészi, igazán szépségében páratlan mu­tatványait, jj A levegő fülledt, az ember szinte az! hiszi, hogy e rekkenöségbea mozdulatlan a levegő és szakemberek mondták el, hogy ilyen viszonyok között csak az képes ilyen mutatványokra, egyáltalán vitorlázó repü­lésre, aki tökéletesen birtokában van nem csak a vitorlázás mesterségének, hanem a légkör titkainak, tudományának is. Körül­belül negyedóráig volt a levegőben a repülő­tér fölött August Lajos, amikor nagyszerű siklással, pontosan a felsorakozott motorom gépek mögé leszállott. Mindenki a leszálló gép felé sietett, legfőképpen pedig a helybeli sport- és cserkészrepülök, akik meleg öle­léssel és szeretettel fogadták régi jó isme rősüket és egyik kiváló oktatójukat. Ma indulnak tovább A Kolozsvárra érkezett repülök vasárnap reggel indulnak a Székelyföld felé. Else állomásuk Kolozsvár, aug. 14. A magyar közigazga­tási rendszer egyik fontos szerve a törvény- hatóságokban a közigazgatási bizottság. A törvényhatósági bizottság kijelölt tagjaiból és a városi ügyosztályvezetőkből áll ez a bizottság, amelynek ülésein a tagok minden hónapban tiszta képet kapnak a törvényha­tóság életéről. Ezeken az üléseken a polgár- mester beszámol a közigazgatás helyzetéről, a pénzügyigazgató az adóbehajtásról, a gaz­dasági felügyelő a mezőgazdasági helyzet­ről, a tiszti főorvos a város egészségügyi állapotáról. De pontos adatok kerülnek a bi­zottság elé az állategészségügyről és a tan­ügyi kérdésekről is. A legérdekesebb adato­kat kétségtelenül a rendőrkapitányság szol­gáltatja, mert jelentésében valóban Kolozs­vár életének keresztmetszetét adja. A rendőrség jelentéséből a város életének mozgalmas, színes képe bontakozik ki. Ezt igazolja a júliusi jelentés is, amelyből pon­tosan megtudjuk hány bűneset, kihágás, bal­eset, öngyilkosság történt a városban, hány külföldi jött Kolozsvárra, hányán távoztak el, hányán változtattak lakást, de a rendőr­ség- figyelme kiterjed a politikai megnyilat­kozásokra is. A rendőrségi jelentésből tudjuk meg, hogy Kolozsváron 161 magánautót tartanak nyil­ván, 94 bératuó, 77 autóbusz, 221 motorke­rékpár, 181 tehergépkocsi, 6282 kerékpár, 141 bérkocsi és 89 fuvaroskocsi van forgalomban. Szállodákban sincs hiány Kolozsváron, mert a rendőrségi kimutatás szerint 11 szálloda között választhat a városba került idegen, kávéház csak 4 működik, vendéglő 71, korcs­ma 60. korlátlan italmérö 131, bor- és sör­nagykereskedő, 17, • szeszesital közvetítő 10 szerepel a nyilvántartásban. 735 bűncselekmény egy hónap alatt Júliusban Kolozsváron 735 különféle bűn­cselekményt követtek eh Eredményes nyo­mozást vezetett a rendőrség 376 esetben, eredménytelenül végződött a nyomozás 168 esetben, folyamatban van 191 ügy. Feljelen­tettek különféle ügyekben 446 személyt, ki­nyomoztak 207 személyt, mig előzetes letar­A Magyar Tudósító jelenti: Egy vállalati igazgató özvegye 20.000 pengős pert indított az Első Magyar Általános Biztositó Társaság ellen- Keresetében előadta, hogy férje egy évvel ezelőtt életbiztosifást kötött az intézet­nél, de a biztosító a 20.000 pengős életbiztosí­tási összeget nem akarja megfizetni. Dr- Pap- házy Árpád törvényszéki biró előtt megtar­tott tárgyaláson a biztosító intézet azzal érvelt, hogy jogosan tagadta n.eg az összeg kifizeté­sét, mert az elhunyt igazgató az ajánlattétel­kor a közlési kötelezettséget megsértette, amennyiben nem mondotta meg, hogy beteg­ségével orvosi kezelés alatt állott, utóbb pedig kiderült, hogy magas vérnyomása volt és hosszú éveken át kezelték. Ezzel szemben felesége azzal érvelt, hogy 1 férje teljesen egészséges volt- A bíróság ki- j hallgatta az igazgató egyik kezelőorvosát, aki I elnmndotta, hogy az igazgató éveken át átlőtt t orvosi kezelés alatt szivkoszorn-elmeszesedés I Déda lesz, onnan Maroshéviz felé for­dulva, Oyergyószentmiklós, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely felé fognak repülni és az előre megállpitott program szerinti időben szállnak le Marosvásárhely re­pülőterén. Marosvásárhelyt délután . nagyszabású repülőbemutatót rendeznek. Motoros és vi toriázó repülőgépek bemutatják a repülés magasiskoláját és mindazt a sok szépet, amit a repülésben a magyar erő, akarat és tudás elért. Ezzel a cselekedetükkel idézik minden magyar ember, de különösen a Szé­kelyföld ifjúságának lelkében azt a szelle­met, amely eltöltötte a legkiválóbb magyar, vitéz nagybányai Horthy István lelkét, aki a magyar repülésügynek megszervezője volt. Hisszük, hogy a Székelyföld ifjúsága meg­érti a hősi halált halt Kormányzóhelyettes szellemét. (t. I.) tóztatásba helyeztek 158 terheltet. Júliusban a rendőrségen bejelentett ká­rok összege 93.281.19 pengő volt. Ebből meg­térült 14.670 pengő. Baleset 84 esetben volt, eltűnt 18 személy, öngyilkosságot követett el 9 ember. Rendőrségi kihágás címén eljá­rás indult 568 esetben, közigazgatási kihá­gás 32 esetben. A bejelentő hivatal cseiéd- o-sztálya 71 uj cselédkönyvet állított ki. A rendőrségi jelentésből tudjuk meg, hogy júliusban Kolozsváron 1 hangversenyt tar­tottak, 35 színházi, 582 mozgóképszinházi és 16 cirkuszi előadás zajlott le. Rendeztek ezenkívül 6 sport előadást, 2 népünnepélyt és 12 kulturdélutánt. Csak 45 útlevél... Az utlevélosztály 45 uj útlevelet állított Jki, 22 útlevél érvényességét pedig meghosz- szabbitotta. A beje’entöhivatal hatalmas forgalmáról számolnak be az alábbi számadatok. Lakás- változást bejelentettek 9000, kijelentettek 8505 esetben. Külföldi honos 325 esetben tett lakásbejelentést, 271 pedig kijelentette ma­gát. A bejelentöhivatal júliusban kiállított 1058 lakbizonylatot. Igen érdekes a bűncselekmények megosz­lása. Nemzetgyalázás 5, tiltott szerencsejá­ték 2, szemérem elleni bűntett 2, magzatél- hajtás 1, rágalmazás, becsületsértés 12, testi sértés 26, életveszélyes fenyegetés 8, jogta­lan határátlépés 8, magánlakássértés 4, lo­pás 92, rablás, zsarolás 3, sikkasztás, hűtlen kezelés 36, jogtalan elsajátítás 10, orgazda­ság 10, csalás 32, okirathamisitás 2, halál­eset 15, árdrágítás 31, más vagyonának megrongálása 4, csavargás 6, öngyilkosság 9 esetben fordult elő. Még megtudjuk, hogy júliusban feltűnő mozgolódás, élénkség nyilvánult meg a szo­ciáldemokrata pártban és a szakszervezetek­ben. Ennyit mond a rendőrség közigazgatási jelentése. Még mondja valaki, hogy Kolozs­váron a kánikulai melegben nem történik semmi... (V.; miatt. A vérnyomása 200 higanymilhmeter volt, amit kpsőbb sikerült 150-re lenyomni. Figyelmeztette is, hogy komolyan vegye be­tegségét, bár azt nen.' mondotta meg, hogy az végzetes kiméntelü is lehet. Az intézet bizalmi orvosának jelentéséből kiderült, hogy az igazgató arra a kérdésre, hogy szenvedeft-e valamilyen betegségben és igénybe vette-e orvos tanácsát, nemmel felelt, holott őszintén meg kellett volna mondania, hogy magas vérnyomása miatt orvos kezelte. A bizonyítási eljárás eredményéből a tör­vényszék arra a megállapításra jutott, hogy az igazgató a közlési kötelezettséget meg­sértette­A közlési kötelezettség hü teljesítésének — mondotta ki a törvényszék — nemcsak az a célja, hogy a biztositót tájékoztassa, hogy az ajánlattevő egyáltalán biztositható-e, vagy sem, hanem az is, hogy tájékoztatást nyújtson a biztosító részére arról, hogy a biztosítás MSmMJ&toiírs'jeGi ^ y a -íZsLQAJhtr koMoAnM füwc: megkötésekor mekkora kockázatot vállal és a szerződést milyen feltételek mellett kösse meg. Éppen ezért az ajánlatot tevő a kérdő- pontokra adott feleletek valódiságáért felelős és a forgalmi életben megkívánt jóhiszeműség megköveteli, hogy a feltett kérdésekre a való­ságnak megfelelő választ adjcpi, mert enélkül a biztosítót olyan adatoktól fossza meg, ame­lyek az. ajánlat elfogadása kérdésében fonto­sak lehetnek. Ha az igazgató annakidején őszintén vála­szol és megmondja, hogy magas vérnyomása miatt orvos kezelte, a biztosító intézetnek módjában állott vobia megtudni, hogy milyen természetű a betegsége. Igaz ugyan, hogy az igazgató nem' törődött betegségével és általá­ban jól érezte magát, sőt azt sem tudta, hogy betegsége' komoly lefolyású lesz, mert az orvos arról nem világosította fel, mégis mint intelligens ember tisztában lehetett - azzal, hogy a »magas vérnyomás komoly jelenség. Hogy enhek tudatában volt, bizonyítja az a körülmény, hogy az: ajánlattételkor mindeze­ket elhallgatta- A betegség komolyságát pedig az bizonyítja, hogy alig egy évvel a biztosítás megkötése után agyvérzésben meghalt, ami pedig á magas vérnyomás kövelkezménye volt. Mindezek alapján a törvényszék úgy találta, hogy a biztosító intézet jogosan ta­gadta meg a kötvény kifizetését és az özvegy keresetét elutasította. Meghalt Láng József, a Gazdák Biztosító Szövetkezetének nyugalmazott vezérigazgatója Budapest, augusztus 14. A Magyar Táv­irati Iroda jelenti: Láng József m. kir. gazdasági főtanácsos, a Gazdák Biztosító Szövetkezetének nyugal­mazott vezérigazgatója, a Magyar Távirati Iroda Rt.-nak és társvállalatainak alapítás óta egyik vezetője, hosszas betegeskedés után Budapesten szombaton reggel 67 éves korában elhunyt. A megboldogult kimagasló tagja volt a magyar közgazdasági életnek és különösen a biztosítási ügyeknek vote jeles szakértője. Tevékeny részt vett a ma­gyar agrár mozgalmakban és a szövetkezeti életben is. A Magyar Távirati Iroda Rész­vénytársaságnak és társvállalatainak egyik •megalapilója és hosszú időn keresztül al- elnöke volt. Ebben a minőségében egyik leg­régibb munkatársa volt néhai vitéz leveldi Kozma Miklósnak. Ez év tavaszán kezdett betegeskedni. A halál hosszas szenvedések­től váltotta meg. Temetése iránt később tör­ténik intézkedés. é Szeptember első felében este hét óráig nyithatnak a könyv- és papirkereskedések A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kereskedelmi- és közlekedésügyi mi­niszter elrendeli, hogy a könyv-, Írószer- és papirkereskedések mindazokban ä városok­ban s községekben, melyekben ezeknek az üz­leteknek hétköznapi zárórája este 7 óránál korábbi időpontban van megállapítva, 1943. évi szeptember hó 1-től 15-ig bezárólag a közbeeső vasárnapok kivételével, este 7 óráig tarthatók nyitva. Zajlik az élet Kolozsváron... A tendőrség érdekes jelentése a közigazgatási bizottságban A forvénvszék érvénytelenített egy biztosítást, mert a biztosított elhallgatta beteqrséi^ét

Next

/
Oldalképek
Tartalom