Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-07 / 150. szám
JjjjgemlTiagBa 4 „Halál-lyuk" az Htfantióceánan... Újabb védekezési módszerek Meszelésének ellenére is kénytelenek az angolszász hajókaravánok a veszélyes tengersávon áthaladni „Ha Anglia csuklónkat fogja meg a légitámadásokkal, mi torkukat szorítjuk meg a tengeralattjáróháboruval“ — állapította meg a „Das Reich“ című nagy német hetilapban írott cikkeinek egyikében Göbbels dr. Ez a hasonlat valóban fején találja a szeget. A háború legnehezebb s valóban sorsdöntőnek nevezhető harcait az Atlanti-óceán hideg hullámaiban vívják immár negyedik esztendeje, mindjobban fokozódó elkeseredettséggel. Mindkét fél tisztában van azzal, hogy az úgynevezett „Atlanti csata“ egymagában is eldöntheti a háború sorsát. Ha a németek el tudják vagdosni az angolszász utánpótlási vonalakat s igy megakadályozzák az amerikai eredetű hadianyag harcterek közelébe való szállítását — egészen rövid időn belül lehetetlenné válik a háború folytatása. Mindkét fél a legnagyobb igyekezetei és figyelmet fordítja hát a tengeri háborúra, amit egyaránt jelez Dönitz kinevezése és az angolszászok erőfeszítése a német tengeralattjáró fegyvernem hatásának közömbösítésére. Az utóbbi hónapok hajóelsüllyesztési kimutatásaiból kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy az angolszászok az eddiginél hatásosabb uj védekezési módszert dolgoztak ki. A német hivatalos jelentés is megállapította az uj angol módszer bevezetését, de hangoztatta, hogy a német tengerészet vezérkara is dolgozik azokon az ellenrendszabályokon, amelyek lehetővé teszik az angolszászok lépéseinek semlegesitését. A német vezérkar azóta, szokásához hiven, mélységesen hallgat s a világsajtót legfeljebb találgatásokra utalta. Éppen igy az angolszászok sem siettek nyilvánosságra hozni uj hajókaraván- védelmi rendszerüket. Most azonban, a „Reich“ legújabb számában Kuhnt sorhajókapitány, az ismert német katonai szakiró, a tengeralattjáróháboru elismert szakértője cikket irt a tengeralattjáróháboru jelenlegi állapotáról s ismerteti a nagy nyilvánossággal is az angolszászok uj védekezési módszerét. A világsajtóba ezzel kapcsolatosan uj fogalom került be: az Atlanti-óceáni „halál-lyuk“. Ez az uj hadászati fogalom azt a területet jelenti, amit az angol támaszpontokról felszálló repülőgépek nem tudnak ellenőrizni s ahol ilyenformán sokkal határozottabban dolgozhatnak a német tengeralattjárók. A „halál-lyuk“ az Atlanti-óceán közepén fekszik s átlagos szélessége 1500—2000 kilométer. Erre a területre még a nagy hatósugarú angolszász repülőgépek, az úgynevezett re- pülőerődök és távolfelderitők sem tudnak eljutni. A „halál-lyuk“ általában hat-hétszáz mérföldnyire van a partoktól. A tengeralattjárók mozdulatait ellenőrző angolszász repülőrajok támaszpontjai általában ilyen távolságban feküsznek a „halál-lyuk“ szélétől. Az amerikai parton Uj-Fundlandról, Grönlandban a Cap Farvei támaszpontjáról, Izland szigetén Reykjavikból, mig a brit szigeteken Északirországból és a délangliai Kap Lands End-ből száljának fel a repülőgépek s rendszeres cirkálással igyekeznek megtalálni a ngmet tengeralattjáró rajokat. Az angolszászok leginkább használt karavánutja Newyork és Liverpool között (5600 km.) körülbelül 1200 kilométeren át a „halál-lyuk“-ban halad. A másik leginkább használt karavánut a Szent lyőrinc-öbölből kiindulva s Reyk- javikot érintve kettéágazik Anglia és Archangelsk felé, elkerüli ugyan a halálos térséget, túlságosan kozşl kerül viszont a német és a németek kezében lei/3 norvég partokhoz. Ott már német repülőgépek* teszik bizonytalanná az utat. Ilyenformán az angolszászok kénytelenek a „halál-lyukon“ áthaladni s ezzel kiteszik magukat a német tengeralattjáró támadásnak. Mielőtt rátérnénk az uj angolszász védelmi módszerek ismertetésére, idéznünk kell az illetékes német és angol szakértők véleményét, akik szerint a támasz pontokról való ellenőrzés, éppen a tér rendkívüli kiterjedése miatt, meglehetősen bizonytalan értékű, bár a repülőgép hatásos fegyver a tengeralattjáró ellen, mert a magasból, tiszta idő esetén meglehetősen mélyen be lehet látni a tenger mélyébe. Ezzel szemben azonban a repülőgép nagy sebessége következtében a tengeralattjáró könnyen kikerülheti a repülőgépen ülő megfigyelő figyelmét. Az angolszászok rájöttek a magasból való figyelés jelentőségére s olyan eszközöket igyekeznek találni, amik lassúbb mozgással lehetővé teszi az aprólékos és nyugodtabb megfigyelést. Így próbálták ki a kisméretű léghajókat, az úgynevezett „blimp“-eket. Ezek azonban nem váltak be, mert a legkisebb szél is lehetetlenné tette hatékony működésűkéi. Egyöntetűen állapítják meg hát az angolszász és német szakértők, hogy jóadag szerencse is kell ahhoz, hogy a repülőgép észrevegye a tengeralattjárót. Ilyenformán a parti támaszpontokról megszervezett ellenőrzés és figyelés nem bizonyult elegendő ellenszernek s igy az angolszászok uj módszereket dolgoztak ki. Ezt az uj védelmi módszert ismerteti most érdekes cikkében Kuhnt kapitány. A hajók karavánrendszerben, tehát csoportban haladnak. A karaván magja egy repiilőgépanyahajó, vagy egy erre a célra átalakított hadihajó. Körülötte haladnak bolyban a szállitóhajók, mindig a leglassubbhoz mérve a sebességet. A szállitókaraván közvetlen védelmér négy-öt cirkáló és romboló látja el. Ezek a karaván közvetlen közelében, négy-öt kilométer távolságban haladnak. Nagyobb körben, mintegy ötven-hatvan kilométernyire újabb ellenőrző kör következik. Ez is cirkálókból, korvettekből és rombolókból áll. Ezek finom fülelőkészülékekkel vannak felszerelve a közeledő tengeralattjárók helyzetének megállapítására. A karaván fölött pedig az anyaA kultúra terjedésével és növekedésével mindinkább megerősödött a civilizált államoknak az a törekvése, hogy a háború borzalmait enyhítsék. Ennek a törekvésnek első kézzelfogható eredménye az 1864 augusztus 22-én megkötött genfi egyezmény volt, amelyhez valamennyi kulturállam csatlakozott. A genfi egyezmény leglényegesebb pontjait a „német katona hadviselésének tizparancsolatá“-ban foglalták össze. Ezt minden német katona magánál hordozza zsoldkönyvében és eszerint cselekszik is. Ez a tízparancsolat a legrövidebb és legszembetűnőbb formában tartalmazza ,,a hadviselés etikai követelményeit“. Leglényegesebb pontjai a következők: A német katona lovagiasan küzd népének győzelméért. Kegyetlenkedés és célnélküli pusztítás méltatlanok hozzá. A harcoló katonának egyenruhát kell viselnie. A magát megadó ellenséget nein szabad megölni. Hadifoglyokat nem szabad bántalmazni és sértegetni, A dumdum lövedékek használata tilos. A Vöröskereszt sérthetetlen. A sebesült ellenféllel emberségesen kell bánni. A polgári lakosság sérthetetlen. Semleges területet nem szabad a hadicselekményekbe bevonni. Amíg számbelileg kis hadseregek viseltek háborút, mint például 1864-ben, 1868-ban és az 1870/71. évi német-francia háború esetében, a polgári lakosság nem igen érezte a háborús csapásokat. Ez az állapot megváltozott akkor, amikor nagy tömegek kerültek háborús bevetésre. Az első világháború súlyát már megérezte a polgári lakosság is, az ellenséges oldalon éppen úgy, mint a központi hatalmak oldalán. Mégis közvetlen fegyveres behatás miatt csak ott szenvedett a lakosság, ahol a mozgó háború pusztított, vagy ahol az arcvonal megmerevedett. Alig néhány kilométernyire az arcvonaltól azonban a paraszt már békésen szántotta földjét. Jóllehet már az első világhajóról felszálló repülőgépek keringenek s ezek eljuthatnak a karavántól hat- nyolcszáz kilométer távolságra is. A karavánrendszer megszervezése tehát alapjában véve nem sokat változott. A lényegesnek nevezhető változást csakis a levegőből való megfigyelés és elháritó- harc jelenti. Az angolszász védelmi rendszabályok leküzdésére, mint ismeretes, Dönitz vezértengernagy tengeralattjárói falkában támadtak és a védőkiséretet szétszórva, széthúzva, a védelem nélkül maradt szál- liióhajókat egyenként semmisítették meg. Az uj, légi védelemmel ellátott karavánok útnak indítása óta szinte egyik napról a, másikra eltűntek a német tengeralattjárók. „Hol vannak a Dönitz-tigrisek?“ — ezt kérdi ma nap-nap után az angolszászok sajtója. — Mit tervez az „egyesült nemzetek első számú közellensége“? (így nevezik Dönitzet ellenségeink.) Általános vélemény szerint a német tengeralattjárók jelenleg az uj támadómódszereket gyakorolják s ezért csökkent támadásaik száma. Ezzel szemben nem valószínűtlen az az elgondolás sem, amit leginkább a semleges sajtó hangoztat, hogy a német teng ealattjár óknak tervezett angolszász invázió elhárításánál szántak jelentős szerepet. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy az uj angolszász védelmi módszerek sem tudják semlegesíteni a német tengeralattjárók támadásait és Dönitz, aki a mostani háború egyik legtehetségesebb katonai vezetője, minden valószínűség szerint még kellemetlen meglepetésekkel fog szolgálni ellenfeleinek. háborúban is előfordult, hogy a mögöttes országrészeket bombázták, a technika akkori állása, a gépek kis hatótávolsága és a repülőgépek csekély száma mellett ezek a támadások igen szűk keretek között mozogtak. A légiháboru nagyrészt csak az arcvonal feletti légitérben dull és pedig kevés kivételtől eltekintve lo- vagias keretek között. Ezt mindkét had viselő fél részéről számos bizonyítók tanúsítja. A korszerű légihaderő nagy harci erejével, többszáz, sőt ezer kilométeres hatótávolságával és az ejtőernyős csapatok létesítésével egészen uj jelleget adott a háborúnak. Ez a tény azonban alapjában véve még nem változtatta meg a háború etikai követelményeit. Az emberek, akik az uj fegyvereket kezelik, ugyanazok maradtak. Egy uj fegyver feltalálásával és bevetésével még nem lehet megváltoztatni a kulturnépek rosszról és jóról, az igazságról és igazságtalanságról, az etikailag tiltottról és megengedettről alkotott felfogását. Helyesebben kifejezve. ennek az állapotnak nem lenne szabaa bekövetkeznie. A német katona mindmáig szigorúan betartotta a genfi egyezményben leiek tetett törvényeket. Az emberséges had viselés szabályaihoz a légiháboruban is mindig szigorúan alkalmazkodott. Harcol az ellenséges haderő, annak berendezései és anyagi erőforrásai, de nem asszonyok és gyermekek, betegek és sebesültek, templomok és építészeti műemlékek ellen! Minden olyan légitámadást mentem lehet erkölcsileg, amely hadifontosságu cél ellen irányul; ennek a célnak a megsemmisítésével voltaképen az ellenséges haderőre mér csapást a támadó és ezzei közelebb hozza a katonai döntést. Mindazonáltal ez a tény is jelentős veszedel met jelent a polgári lakosság számára, hiszen gyakran fekszenek a hadifontosságu célpontok városok lakónegyedeinek közelében, sőt nagyvárosok kellős köze1 Kellemes és kényelmes a nyaralás a tusnádi Ujságiróviliában A tizenkét szobás Ujságiró- villa Tusnádfürdő legmodernebbül borendezett, leg- szebbfekvésü nyaralója, a Csukás közvetlen közeiében Egy és kétágyas szobák, panzióval, vagy panzió nélkül. Érdeklődni lehet a villa vezetőiénél: özv. Milinszky Andornénál, TusnádfUrd'í, Ulséfírd villa. A légiháboru Irta: QUADE lepülőtábornok 1943. J V £ i V S 7 pében. Ez a veszély természetesen már a háború kitörése előtt is ismért tény volt a polgári lakosság körében s ezért nem egyszer felmerült az a javaslat, hogy a légiháborut is az arcvonal közelében lévő területekre korlátozzák. A Führer a birodalmi gyűlés előtt 1933 március 23-án, ugyanez év május 17-én és 1935 május 21-én mondott beszédeiben határozott javaslatot tett a légibombázások korlátozására egy esetleges elkövetkezendő háborúban. Ezeket a javaslatokat a nyugati hatalmak éppúgy nem fogadták el, mint az 1936 május 31-i emlékiratot, amelyben a Führer megismételte a háború borzalmainak enyhítésére tett javaslatait. Az emlékirat szerint tilos mindenféle gáz-, méreg- és gyujtóbomba ledobása nyilt városokra, valamint ezek rombolóbombákkal való pusztítása. Ez a memorandum megteremtette volna a légiháboru etikai alapját, de Anglia a német javaslatokat elutasította. Németország ennek ellenére kitartott a háború erkölcsi követelményei mellett, a szárazföldi hadviselésben éppúgy, mint a légiháboruban. A lengyelországi hadjáratban csekély volt a polgári lakosság vesztesége. Kivételt csak Varsó képezett. A lengyel főváros közvetlenül az arcvonalban feküdt, 100.000 katena védelmezte az erőddé kiépített nagyvárost s lakosságát az ostromlott sereg parancsnoka orvlövészharcra szólította fel. A német hadsereg és légihedrö csak akkor kezdte meg Varsó bombázását, amikor 10 napos hasztalan várakozás után a vá ros parancsnoka minden átadásra szóló felhívást elutasított. Ismeretes, hogy 1939—1940 telén egyetlen bomba sem esett Angliára, vagy Franciaországra. Akkor sem, amikor Anglia 1940 január 12-én Westerland bombázásával erre precedenst teremtett. A német légi hadvezetés ettől az elvi beállítottságától csak abban az esetben tért el, amikor „megtorló“ támadásra adott parancsot. Erre szükség volt, mert a háború folyamán nyilvánvalóvá lett, hogy Anglia a lovagiasság minden szabályát sutbadobva megkísérli, hogy a német polgári lakosság lelki ellenálló erejét terrortámadásokkal törje meg. Anglia ezzel a magatartásával az első világháború éhségblokád-politikáját folytatja korszerű eszközökkel. Emberrel és anyaggal való takarékosság céljából a nappali támadásokat nagy magasságból, sokszor leállított motorral hajtják végre. Természetes, hogy 8—10.000 méteres magasságból, gyakran igen rossz látási viszonyok között lehetetlen mindennemű célzás. Nagy városok lakónegyedeit persze igy sem lehet elhibázni s az angolszász repülőknek mindegy, hogy német, olasz, francia vagy belga asszonyokat és gyermekeket gyilkolnak. Az ellenség oldalán a hadviselés etikai színvonala ijesztően mélyre süllyedt. Hogy ezért kit terhel a felelősség, kitűnik az angol légihaderő ismert rádió- kommentátorának szavaiból. Robert Fraser szerint: „nincs válogatásnak helye azokban az eszközökben, amelyeket a demokráciák a rájuk kény szeritett (.) háborúban használnak“. Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni, — mint ahogy német részről utóbb és többször hangoztatták, — hogy eljön a leszámolás ideje. Egyhónapos budapesti tanulmányútra küldi a Baross Szövetség a négy legkiválóbb kolozsvári kereskedötanoncot Kolozsvár, julius 6. A Baross Szövetség kolozsvári fiókja a nemrégiben megtartott köz. gyűlésén elhatározta, hogy munkahelyén és a tanonciskolában legkiilönb előmenetelt tanúsító négy kereskedötanoncot saját költségén Budapestre kiild egyhónapos tanulmányútra. A megejtett kiválasztás alapján arra legérdemesebbnek találták Dán Albert textilszakma tanonc (Gólya-áruház), Viola István textil- szakma (Platsintár cég), Sánta Miklós fűszer, szakma (PUlöp Géza cég) és Hideg László lexfilszakma (Kuck Ferdinánd cég) tanonco- kat- Nevezettek a legnagyobb budapesti cégeknél kapnak áthelyezést és szakszerű továbbképzést egy hónapon keresztül, majd haza. térve munkahelyükre, mindenben példát szol- «áthassanak társaiknak és minél hasznosabb tagjai lehessenek az uj magyar kereskedő- társadalomnak. A Baross Szövelség egyébként elhatározta, hogy mihelyt arra lehetőség nyílik, hosszabb időre és nagyobb tömegekben külföldre Is kiküldi majd tanulmányútra a fia. tai kolozsvári kereskedő- és iparostanoncokaf. Jú Áru ás Jé hirdetés^ alapja a Jé thletoienetneK síuern. I