Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-29 / 169. szám
1943. J V £ M V S 29 Az olasz mlnlszfertanács elrendelte a fascista párt feloszlatását Visszaállít jálc Olaszország régi alStofmányáV RÓMA, julius 28. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: Az olasz minisztertanács kedden, július 27-én tartotta első ülését a Viniinálon Badoglio tábornagy elnöklete alatt. A minisztertanács az ország politikai életében beállt uj helyzetre való tekintettel mindenek előtt elrendelte a nemzeti fasiszta párt feloszlatását. Utána intézkedés történt, hogy a párttal függő viszonyban lévő segélynyujtó, közművelődési és sportintézmények továbbra is működhessenek. A minisztertanác s ezen ülésén elhatározták az 1928 december 9-én hozott 2593. számú és a fasiszta nagy tanácsra vonatkozó törvény eltörlését, amely összeférhetetlen a normális alkotmányos él et visszatérésével. Végül a minisztertanács elrendelte az államvédelmi különbiróság fel fiiggesztését, amely bíróság hatásköre alá tartozó ügyeket a jelenlegi háború egész tar tárnára a hadtestek bíróságaihoz utalnak. Nápoly, Benevento, Bvellino és Salerno tartományokat hadműveleti övezetekké nyilvánítottál! BerUn, julius 28. (MTI) Illetékes helyen megállapítják, hogy úgy a keleti, mint a szicíliai front egyik szakaszán sem tudott az ellenség semmiféle eredményt sem elérni és általánosságban megállapítható, hogy mindkét fronton az ellenség ereje hanyatlik az előző napokhoz képest. Keleten az a lendület, amellyel az oroszok az egész frontra kiterjedő támadásaikat vezették, ma már csupán az oreli fronton tapasztalható. Orel ma is az a súlypont, ahol az oroszok a legnagyobb áldozatok árán is ki akarják kényszeríteni a döntést, az arcvonal áttörését. Eddig &z összes erőfeszítések meghiúsultak. Szicíliában sem állt be lényeges változás az arcvonalon, ami azt jelenti, hogy az ellenség tegnap sem tudott elönyomulni. A Katániánál támadó hadsereg szüneteltetni kénytelen támadásait és ezáltal leköti saját ■ erőit Is. Az arcvonal középső szakaszán Enna térségében tovább folyik a támadás és újból megkísérelték az angolszászok ezen a helyen a front áttörését. Az áttörési kísérletek azonban már a legelső vonalak előtt meghiúsultak, úgyhogy áttörésről mégcsak beszélni sem lehet. A tengerig húzódó arcvonalon, amely Katániánál kezdődik és Cefalóban ér véget, állandó harc folyik, amelynek során a német-olasz csapatok szüntelen csatározásban állanak az ellenséggel. Az ellenség mindig újabb csapatokat tesz partra, ezzel szemben a német és olasz csapatok az arcvonal megerősítését siettették és az újabb erősítések jelentős nyomást gyakorolnak a harctéri helyzetre. Érdeklődtünk aziránt, hogy az Olaszországban történt rendszerváltozás mennyiben hat ki az olasz csapatok harci értékére? Azt a rendkívül megnyugtató választ kaptuk, hogy az olasz csapatok harci értéke nagy megelégedéssel tölti el a német köröket. Itteni jól tájékozott körökben egyébként a mai nap folyamán annak a határozott meggyőződésnek adtak kifejezést, hogy az olasz király és Badoglio állásfoglalása szerint, a harcot a tengely tovább fogja folytatni és rövidesen arra fogják kényszeríteni az angolokat, hogy mostani illúzióikat elveszitsék. Kénytelenek lesznek tudomásul venni, hogy az olaszok még nagyon messze vannak a teljes fegyverletételtől és hogy az olasz kormány az olasz királlyal együtt el van készülve a harcok folytatására a végső győzelemig. Mussolini lemondásának drámai előzményei Róma, julius 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Ştefani Iroda hivatalos jelentést közöl é. fasiszta párt nagytanácsában történt eseményekről, amelyek Mussolini lemondásához vezettek. Ez a jelentés a következőket mondja: 1939 december 7. óta most 1943 julius 25- én hívták először ismét össze a nagytanácsot. Az ülés kezdetén a kormányfő beszámolót adott a politikai és katonai helyzetről. Ezután Grandi, a kamara elnöke napirendi javaslatot olvasott fel. A fasiszta nagytanács a legdicsőbb helytállás mai óráiban összegyűlve elsősorban adózik minden bátor harcosának, akik Szicília lakosságával vállvetve igyekeznek dicső hadseregeink nemes hagyományait és töretlen áldozatkészségét felújítani. A bel és nemzetközi helyzet, valamint a politikai és katonai hadvezetés megvizsgálása után kijelentette, hogy minden olasz szent kötelessége minden áron megvédeni az egységet és függetlenséget, a haza szabadságát, az áldozatok és négy nemzedék fáradozásának gyümölcsét, az olasz nép életét és jövőjét. Rámutatott minden olasz erkölcsi és anyagi egységének szükségességére ezekben a komoly, a nemzet számára sorsdöntő órákban. Erre a célra szükséges minden állami tevékenység azonnali újra felvétele. At kell ruházni a koronára, a kormány nagytanácsára, a parlamentre és a testületekre a feladatokat és felelősséget. Felszólította a kormányfőt, kérje meg őfelségét a királyt, aki felé az egész nemzet szive híven és bizalommal fordul, hogy a szárazföldi és légihaderő tényleges legfelsőbb parancsnokságának elvállalásával együtt a királyi ház szabályzata értelmében kezdeményezze azokat a döntéseket, amelyekre berendezéseik neki jogot adnak. Ilyen kezdeményezések történelmünk folyamán mindenkor a mi fenkölt savoyai házunk dicső erejét jelentették. Grandi — folytatja a Ştefani jelentés — kérte ezután a névszerinti szavazást. Scorza párttitkár másféle, Fartnaccl pedig ismét másféle napirendi javaslatot terjesztett elő. A sita szünet nélkül 10 óra hosszat tartott, vagyis julius 25-nek reggel 3 órájáig. A vita végén a Grandi részéről előterjesztett napirendre 19-en igennel válaszoltak, heten nemmel, a nagytanács egy tagja pedig nem szavazott. A Farinaccl-féle napirendi javaslata mellett egy szavazatot adtak le. A Scorza-féle napirendi javaslatot pedig visszavonták. Sígemicu japán külügyminiszter félórás megbeszélést folytatott a tokiói német nagykövettel Tokió, julius 28. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Sigemicu japán külügyminiszter szerda délben hosszabb fontos megbeszélést folytatott Tozso miniszterelnökkel. Ezután a külügyminiszter ismét fogadta Stahner német nagykövetet, akivel félórás megbeszélést folytatott. A Domej-hirszolgálat véleménye szerint ez a fogadás bizonyítéka a szövetséges Japán és Németország szoros kapcsolatának. ^ o NG o y "fairen swktftg Az elérhetetlen Japán Ausztráliában és az Egyesült Államokban egyre szaporodnak azok a figyelmeztető hangok, amelyek Japán egyre növekvő hatalmi súlyára utalnak. Amerikai statisztikusok kiszámították, hogy a japánok a birtokukban lévő természeti kincsek kiaknázásával gazdasági és háborús teljesítőképességüket annyira fokozhatják, hogy az az angol, amerikai és szovjetorosz háborús potenciát együttvéve is felülmúlja. Japán részről már rámutattak arra, hogy szükség esetén Japán száz évig is tudna háborút viselni. A délcsendesóceánl szigeteknél vívott szívós állóharcok mindenesetre bebizonyították, hogy a jelenlegi módszerekkel lehetetlenség a japánoknak komoly veszteségeket okozni. A szövetségesek ezért azon törik újabban a fejüket, hogy miképpen támadhatnák meg a japán anyaországot. Egyetlen alkalommal sikerült egy amerikai bombázó köteléknek a csekiangi (kínai) repülőterekről kiindulna a japán fővárosra és környékére néhány bombát dobni. Japán ellenrendszabályai hamarosan véget vetettek annak a lehetőségnek, hogy ezt a támadást az amerikaiak megismételjék. A tenger felöl nem lehet Japánt észrevétlenül megközelíteni. Az ellenséges repülögépanyahajóltnak többezer mérföldes utat kell megtenniök olyan vizeken, amelyek Japán ellenőrzése alatt állnak. A szövetségesek ezért a Szovjetunióra gondoltak, melynek távolkeleti repülőtereiről, különösen Wladiwostokból, könnyen el lehetne érni a japán szigeteket. A szovjet Itteni repülőtereinek a£ angolszászok részére való átengedése azonban japán—orosz háborút vonna maga után, de a szovjetnek semmi kedve sincs a távolkeieten második frontot létesíteni. Ilyen körülmények között kénytelenek az angolszászok beérni azzal a hlu reménységgel, hogy egyszer csak eljön az Ideje annak, hogy minden erőt összpontosítva támadják meg Japánt. De azok a népek, amelyek napról-napra nehezebb pénzügyi és gazdasági terheket viselnek, türelmetlenül kérdezik, hogy mikor jön el ez az Idő. Heves tüzérségi párharc Szicíliában Augusta kikötőjében ellenséges hajókat süllyesztettek el a német légierő kötelékei Róma, julius 28. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Német Távirati Iroda a julius 28-i hadi jelentésről a kővetkezőket közli: A szicíliai arcvonalon heves tüzérségi tűz folyik. A középső arcvonalon indított ellenséges támadások nem sikerültek. A német repülőgépek Augusta kikötője előtt horgonyzó ellenséges hajókat támadtak meg és elsüllyesztettek egy korvettet. Egy hétezer tonnás tartályhajót és hat bO.OOO tonnát kitevő szállitóhajót felgyújtottak. Az angol-amerikai légierő Cálabria kisebb helységei elleni támadásai csekély károkat okoztak. A polgári lakosság körében áldozatok voltak. Két repülőgépet lelőttek, amelyek közül egyiket a légvédelem lőtte Is Messina felett, a másikat pedig egy vadászgép pusztította el Capuánál. A Tirreni-tengeren haladó hajókaravánunk ellen Intézett rosszul sikerült támadás során kísérő egységeink négy ellenséges repülőgépet elpusztítottak. Az Atlanti-oceánon az egyik búvár - naszádunk két torpedótalálattal megsemmisített egy ellenséges repülögéphordozót. Hetvenszeresen nagyítja a Szovjet a német hajótérveszteségeket \ portugál partok menlén egy haf> és egy nyolcezer tonnás kereskedelmi hajót süllyesztettek el a németek Berlin, jul. 28. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Mint a brit hírszolgálat julius 26-án jelentette, a Szovjet Távirati Iroda beszámol a két év alatt a szovjet haditengerészet által állítólag elsüllyesztett német hajók számáról. Eszerint 960 hajót összesen 2,700.000 tonnatartalommal süllyesztettek el és 27C-et rongáltak meg. Miután ezek a számok nem foglalják magukban a szovjet légierő által elért eredményeket, amelyek a szovjet hadi- jelentések szerint igen magasak, szovjet vélemény szerint a német hajóveszteségek még jelentősen magasabbak. Jól értesült német tengerészeti körökből nyert értesülések szerint Hansen fregattkapitány, haditengerészeti tudósító a következőket mondja ezzel kapcsolatban: — A Szovjet által jelentett kétmillió hétszázezer tonnányi német kereskedelmi hajótér elsüllyesztése körülbelül a hetvenszeresét képezi a tényleg beállt veszteségnek. Német részről az Északi-Jegestengeren, a Keleti-tengeren és a Fekete-tengeren elszenvedett veszteségeket veszik figyelembe. A Szovjet által Jelentett 960 elsüllyesztett német hajó ötvenszerese a valóságban elszenvedett veszteségnek. Teljesen felesleges ehhez a légbőlkapott jelentéshez még megjegyzést fűzni. Érdekes ezzel kapcsolatban, hogy a Szovjetnek a Jeges-tengeren, a Keleti-tengeren, a Fekete-tengeren és a Kaspi- tengeren, valamint a Volgán elszenvedett kereskedelmi hajótér vesztesége a német veszteség kilencszerese. A Szovjet hadihajóvesztesége 35 egység, amellyel szemben a németek vesztesége kevesebb, mint ennek a fele. Bérűn, julius 28. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: A német nagy hatósugarú bombázók kedden a portugál partoktól kb. 400 km-re nyugatra brit hajókaravánból egy hatezer és egy nyolcezer tonnás kereskedelmi hajót süllyesztettek el. Egy ötezer tonnás közülük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elvesztése valószínű. A nemet bombázók semmiféle veszteséget sem szenvedtek. A szerkesztésért és kiadásért felsí: JE NET LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-ntca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. V Minerva Irodaiad és Hyomdai Miiintézet Bt, nyomása, F, Major JózseL TtóMA, julius 28. (MTI) A Ştefani Irodc közli: A hivatalos lap rendeletet közöl amelynek értelmében Nápoly, Benevento Avellino és Salerno tartományokat ,,hadmü i I veleti övezetekké,( nyilvánítják. Ugyancsak , I hadműveleti övezetekké nyilvánították a ju- , I nius l j-én kiadott rendeletben nem említett -1 Potenza és Maiéra tartományok területét is. Olaszország tovább harcol a végső győzelemig Megtöri It eleien az ellensége fendálele