Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-24 / 165. szám

ierilca álalakulása Irla i Kovrig Béla I. Közel ötmillió Idegen él Amerika nagy városaiban és tízmilliót jóval meghaladja azoknak az amerikai állampolgároknak a száma, akiknek anyanyelve nem angol. Ez az elsősorban keresetre, haszonra beállított, szüntelen versenyben élő tömeg, amely még nem olvadt fel a sajátos hagyományú észak­amerikai nemzetben, idönkint lázadozik min­den — még szokatlan — rendező elv, követ­kezetesen arányosító értelem ellen. Mi okoz­ta például a Ford müveket, a Dodge telepe­ket, a Chrysler gyárakat, az ugyancsak vi­lághírű Briggs-üzemeket érintő sztrájkhullá­mot? Az élet drágulása, vagy a kormány­nak intézkedése-e, amely máról holnapra megszüntette a négerek terhére megkülön­böztetetten alacsony munkabéreket ? Meg­ítélésünk szerint a tömegek szenvedélyét an­nak az eddig hagyományos amerikai bérpo­litikának megszüntetése váltotta ki, amely azonos munkateljesítményért a fehér em­bernél lényegesen rosszabbul díjazta a né­gert. A származástól független bérrendszer bevezetése felingerelte a drágaság miatt amúgy is nekikeseredett tömegeket és kez­detét vette a harc azzal, hogy egy néger visszaütött. A helyzet elmérgesedett. Csodá­latos, hogy a rendbontást követő nagy igaz ságtevés közben a helyzet úgy alakult, hogy a letartóztatottak nagy része sötétbörünek bizonyult. Ilyen előzmények után a négerek egy része vonakodik munkahelyein megje­lenni, már pedig az amerikai gépkocsiipar­ban, kiváltképpen a tömeges hadbavonulás után, a munkavállalók jelentékeny része néger. A szociális béli« megkövetelné a faj szerint megkülönböztetett bérmegállapítást, ennek fenntartása azonban elvileg lehetetlen olyan kormány számára, amely kifejezetten a rasszizmus ellen folytatja keresztes had­járatát. A tengely- és a szövetséges hatal­mak világát egyaránt az amerikai néger kér­dés alakulásának társadalmi és termelési ki­hatásánál sokkal inkább foglalkoztatja a bányászsztrájk, amely felett még igen korai lenne napirendre térni. A sztrájkmozgalom ugyancsak messze el­ágazott. A közelmúlt napokban az Appa- lecho-októl nyugatra elterülő szénmedencé­nek százötven aknájában fé'millió bányász (a munkásság alig egy százaléka) hagyta abba a munkát, aminek következtében ápri­lis l-tö! számítva az Egyesült Államok bá­nyászata az előirányzottnál 23,000.000 ton­nával kevesebbet termelt. Látszólag pusztán bérvitáról van szó. A munkások a drágulás­ra való tekintettel váltig követelik a bánya­ipari legkisebb napibémek 2 dollárra való felemelését, amivel szemben a Háborús Munkaügyi Hivatal a fenyegető infláció el­hárítása és további bérkövetelések megelő­zése érdekében csak napi 35 centes béreme­lést engedélyezett. A bányaipar a termelési költségek különbözősége következtében vidé­kenként eltérő álláspontra helyezkedett a bérkövetelések dolgában. A bányavállalatok nagy része az adótételek állandó emelkedé­sére, tehát a közterhek fokozódó súlyára hi­vatkozva, elviselhetetlennek tart minden to­vábbi béremelést és legfeljebb ahhoz járul hozzá, hogy a jövőben megfizesse a munka­helyre való eljutás, az aknába leszállás -és a munkahelyről a felszínre emelkedés idő­tartamát is. A viszonylagosan alacsony ter­melési költséggel dolgozó pennsylvániai, ohioi és kentucky-i bányászat nagyobb meg­értést mutat a munkásság követelései Irá­nyában, ezzel szemben a lényegesen kedve­zőtlenebb természeti körülmények közepette bányászó nyugat-virginiai, tennessei és a'a- bamai vállalatok mereven elzárkóznak min­den további béremelés elöl. A kormány ugyancsak nehéz helyzetben van, minthogy a munkásság követeléseinek teljesítése éven­ként két milliárd dollárral növelné a piacra hozott szénmennyiség árát, a bányászipari béremelés maga után vonná a többi mun­kásrétegeknek, mindenekelőtt a vasutasság- nak hasonló igényét és mindez felborítaná az árak és a bérek rögzítésének politikáját. A nagy amerikai ipari vita azonban csak látszatra bérmozgalom. Roosevelt első elnök­sége idején, amikor az uj sáfárkodás kere­tében létrejöttek a kü önbözö iparoknak munkaügyi kódexei, az amerikai munkás- mozgalom hagyományaitól eltérő uj szak­szervezkedés támadt a hatalmas energiájú szervezőnek, Lewisnek irányítása alatt. Le­wis szervezete, az ipari szervezetek kon­gresszusa (C. I. O.) erősen kiépítette had­állásait a bányászatban és a nehéziparban, hogy az iparonként alkotott munkaügyi kó­dexek előkészítésénél minél erőtelesebben érvényesü’jön a szervezett munkásság befo­lyása. Az évtizedek óta Gree elnöklete alatt mértéktartó szellemben működő Amerikai Munkásszövetség csak nehezen tarthatta meg hatmilliós tagállományát a három esz­tendő alatt négy és fél millió taglétszámra szert tett Lewis-féle szervezet előretörésével szemben. Amikor ROosevelt második elnök­sége alatt a New Deal, a* uj sáfárkodás a külpolitikai események következtében mind­inkább háttérbe szorult és Roosevelt átfogó szociális reform elgondolásának mellőzésé­vel kereste a hadviselés előkészítéséhez elen­gedhetetlen' együttműködést a nagytőkével, Lewis elvesztette lába alatt a talajt és tu­lajdon szervezetében is kénytelen volt a ve­zetést Murraynek átengedni. A magaterem­tette C. I. O. elnökségéből kiszorulván Lewis a hozzá leghübb bányaipari munkásság ve­zetésével igyekezett hatalmi körébe vonni az amerikai munkásság szervezetlen részét. Ne feledjük el, hogy az Egyesült Államok kereken hatvanmillió munkása közül csak tíz és fél millió tartozik az Amerikai Mun­kásszövetség és a C. I. O. keretébe. A többi szervezetlen. Lewis a szervezetlen munkád tömeget vette célba, azzal a kifejezett tö­rekvéssel, hogy szociális mozgalmainak ered­ményessége megérlelje a talajt egy munkás­ellenjelölt harcba indulásához. 1944. novem­berében jár le Roosevelt mandátuma. A nem­zetközi válság ellenére 1944. Amerikában az elnökválasztás éve. Ha Lewis a hatalmas hagyományos elnökválasztási hadjárat ki­bontakozásáig szervezete bérköveteléseivel ■ átütő sikereket ér el, a hatvanmillióra fel- 1 duzzadt amerikai munkásság jelentékeny részére támaszkodva veszedelmes ellenfele lehet a demokrata és a republikánus pártok jelöltjeinek. Az amerikai politikai tradíció nem ismert és nem fogadott.el olyan elnök­jelöltet, aki egyetlen osztálynak vagy egyet­len foglalkozásnak, vagy a városnak, vagy a falunak a jelöltje. A farmerek éppen úgy szavaztak a republikánus és a demokrata' párt jelöltjére, mint ahogyan a munkásság körében kisebb-nagyobb tábora volt mind­két párt elnökjelöltjének. Az egyik tőkecso­port a republikánus párt jelöltjét támogatta, a nagytőkének másik csoportja viszont azt, aki a demokraták hivatalos jelöltjeként „fu­tott az elnökség után". Ha a bányászsztrájk elérné célját, a munkásság bérkövetelésének teljesítését, Lewis lenne az amerikai mun­kás „embere" és minél fokozottabb a drága­ság, az amerikai munkás annál inkább re­mélné egy munkáselnöktől, Lewistól anyagi helyzetének javulását. Az amerikai tömeges bérmozgalom kimenetelétől függ tehát, hogy a hagyományos amerikai politikai pártok, a demokrata és a köztársasági párt jelöltjei mellett indulhat-e egy uj, munkáspárti jelölt az elnökválasztási küzdelemben. így válik egy látszólagos bérmozgalom elsőrendű fontossága és az Egyesült Álla­mok külpolitikáját is befolyásoló amerikai belpolitikai kérdéssé. , (Befejező közlemény következik.) A zászlótartó Horváth Ferenc, aki Berthelot tábornok kolozsvári látogatásakor magyar zászlót vitt a tömeg élén, a megmentett zászlóiudat fel­ajánlotta a Nemzeti Munkaközpontnak Kolozsvár, julius 23. Majdnem ötmeteres zászlórúd hever a nyomdánk udvarát sze­gélyező kőfal tövében. Kopott piros-lenéi - zöld gyűrűk vonulnak rajta vígig. De a régi zászló selymére már csak alig néhány fosz­lány emlékeztet. Simogató tekintettel me­reng rajtuk a végignyult árbóc mellett áll­dogáló öregember, — Maga hozta*? — érdeklődünk. — Nehéz lehetett... — Vittem én ezt vagy huszonöt esztendő­vel ezelőtt is! Azóta valahol a „talpas ház" padlászugában senyvedt, amig a magyar szin elöl még a levegőt is elsajnálták. — Es merre járt vele most huszonöt éve? — ţW. nyári Színkör előtt, meg a Bartha MikliSrutcában, neki a Monostori-utnak ... Az újságok is megirták akkoriban... — Vagy huszonöt esztendeje... 1918—19... ősszel ?... tavasszal ? — Csikorgó hideg volt még, — tájékoztat a törődött ember. — Akkor jött az a furcsa nevezetű francia generális Kolozsvárra, hogy meghallgasson bennünket, búnak esett ma­gyarokat, merthát hetek óta idegenek pa­rancsolgattak nekünk. \ Nemzetközi bizottság a románok megszállta Kolozsvárom Berthelot tábornok látogatása; ... ötlött hirtelen eszembe. Elképzelem a méhkasként felbolygatott Kolozsvárt. Minden magyar ki­zúdult az utcára, hogy a mindenható francia hadvezérnek szemtől-szembe jnutassa meg Erdély fővárosának igazi jeiiegét, orvoslást követelve a távolból elméretezelt megszál­lási határvonalak kiáltó igazságtalanságaira. ... Akkoriban román csapatok tanyáztak már a Fellegváron és az alatta sóhajtásként elhúzódó város kaszárnyáiban. A régi esz­mékhez hü magyarok pedig a Fellegvár kazamatáiban epekedtek a magiaI feltáma­dásért. .. Legalább lovagiasságét és tárgyi­lagos elbírálást vártunk ellenfeleinktől. Ro­mantikus hitünkben bizakodtunk még, hogy a nemes francia nemzet képviselője talán meghallgat. Berthelot megjelenésétől csodát várt Kolozsvár magyarsága. — A generális és a véle érlelett nemzet­közi bizottság a New-Yorkban szélit meg — magyarázza a zászlórudat hozó öreg férfi. — Nekünk, a Szamos és Malomárok közén egybeverödött magyaroknak csak éppen megfelelő nemzeti zászló hiáuyzott, hogy alatta kivonuljunk a Főtérre, hadi lássa meg a világ, kié ez a város igaza'‘an. Egy-két méteres lobogórud mögött nem indulhatott el annyi tengernép. Az intézmények mas zászlóit pedig mindenfelé rejtegetni kellett. Ezért került rám a sor. — Már a Bartha Miklós-utcán tülekedtünk felfelé, — folytatja — ahol a 20. szám alatt lévő Léderer-házban sógornőm szakácsnés- kodott. Tudtam, hogy a gazdájának igen szép lobogója van, bementem hát érte. Ki é adták minden további nélkül. Büszkén álltam az élre a majd ötméterc-s zászlórud- dal. Gyönyörű, bojtos selyem lebegó lengett rajta. A Bartha Miklős-utcában a román nem-1 zetörök lövöldözve és zsuronyt szegezve tá­madtak a magyarok menetére. A tömeget ezzel sikerült megtéríteni. Szétszórni azon­ban nem! A menet most már az Övár szűk utcáin kanyarodott fel a főtérre. Ott felzu- gott a magyar Himnusz. Az ,,Isten áldd meg. ..“ ég felé szárnyaló akkordjai mégse jutottak a nemzetközi bizottság halandó tagjainak fülébC.. A tízezernyi tömeget ka­tonai karhatalom rohanta meg. Durva erő­szakkal láttak hozzá, hogy a tömeget szét­oszlassák. Levegőbe lőttek, puskatussal ver­ték az embereket. Akik jelen voltak azon a délutánon, sohasem felejtik el a vad ri- billiót. A zászlórúd gazdája tovább mondja élmé­nyeit: — Mindenki futott amerre látott. Nekem persze, aki a zászlóval az élen állottam, ugyancsak kijutott. Még a lobogót is kiakar­ták csavarni kezemből, csakhogy nem enged­tem. De szép, három méteres bojtdiszes selymét szerteszét szaggatták. Magam alig tudtam elszaladni a csupasszá szabdalt zászlóruddal. A régi munkásotthonban ke­restem menedéket és a kopasz rudat az ottani gondnoknak, Fekete Lajosnak adtam megőrzésül, 6 rejtegette, végig az idegen uralom alatt. — Mikor a zaj elült — fejezte be a vér- tanuságot járt zászló történetét agykori hordozója — újból lejöttem az otthonból. Az ot+ leselkedő nemzetőrök megint nekem es­tek. ütlegelve vittek a Mátyás-szobor elé. Azzal biztattak, £ogy agyonlőnek. Kitéptem magamat a kezeik közül. Utolsó erőmet összeszedve, futásnak eredtem. Üldözőim utánam. Isteni csoda, hogy le nem lőttek. A régi Nagy számos-utcából belegázoltam a vízbe, hogy nyomomat veszítsék. Majd egy évre rá, 1920-ban néhány volt nemzetőr fel­ismert, lefogott s a Magyar-utcai rendörlak- fanyában száz ütést mértek rám. Egy évig nyomtam utánna az ágyat... ■*' Az öreg ember, aki a román megszállás alá került Kolozsvár utolsó magyar tünte­tésén a piros-fehér-zöld lobogót vitte, Hor­váth Ferenc volt MAV-fütösegéd. Egyébként négy éven át küzdött az orosz fronton az első világháborúban. A négy évet elfelejtette, azt az Izgalmas napot csak a halál törli ki emlékezetéből. c — S most mi történik ezzel a zászlórud­dal? — Felajánlom a Nemzeti Munkaközpont­nak. Talán hasznát veszik. Az ereklyeként megőrzött zászlórúd Ilyen­formán mégis célhoz ér, negyedszázados kálvária után. r. i. — Chramant Pál őr. egyetemi magánta­nár. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Chramant Pál klinikai főorvosnak,* a Fe­renc József Tudományegyetem orvostudo­mányi karán „A reumás betegségek kórok- tana és tünettana“ cimü tárgykörből egye­temi magántanárrá történt képesítését jő- váhagyóan tudomásul vette és nevezettet ebben a minőségében megerősített®. xatnciri napid KISS FERENC, aki jelenleg Szatmár vármegyét látogatja Fiüöp Kató és Károlyi István kíséretében, Nagykároy után SzatmáméAietiben is fel­lépett, Paul Geraldy Szeretni" cimü ka­maradarabjában. A darab szereplői nagy közönséget vonzottak a Kölcsey-szinház- ha. Nemcsak a város, hanem a vármegye több városának szinházkedvelő közönsége is megjelent. Az előadás természetesen be­váltotta a hozzáfűzött reményeket, mert mindhárom szereplő olyan mesteri alakí­tást nyújtott, hogy állandó tapsviharra ra­gadta, a közönséget. líSgutőbb a rendőrség egy gyanús cso­magra lett figyelmes, amelyet gazdája ép­pen akkor dugott egy gépkocsi ülése alá. Igazoltatták a gépkocsist, néhány kellemet­len kérdést tettek fel neki, aminek eredmé­nye az lett, hogy a Bercsényi-ut 34. szám alatti lakos pincéjében egy jól felszerelt szappangyárat fedeztek fel. A „gyáros", Schwartz Sándor azonban idejében megszö­kött, igy a rendőrség egyelőre csak a gyárra tehette rá a kezét. * A PATKÁNYOK majdnem úgy elszaporodtak a városban, mint a „szappangyárosok“. Ezek is főleg földalatti munkát fejtenek ki. Az egyik nagyüzem, amelyik nem tudott zöldágra vergődni a patkányaival, egy fővárosi „patkányirtó vállalat“ segítségét vette igénybe. Nagy meglepetésre a vállalat nem mérgekkel, vagy csapdákkal vonult fel, hanem hat darab idomított, patkány­fogó görénnyel, amelyek rövid egy nap alatt olyan hegyeket hordtak össze a pat- kányhullákból, hogy úgy kellett talicská­val elhordani a színhelyről. A görénypre­mier általános és osztatlan sikert hozott. * SEBESÜLT HONVÉDEK üdülnek a városban. Úgy a város, mint a város közönsége mindent megtesz, hogy a harcterek szenvedő hősei jól érezzék magu­kat a véres harcok után a hazai földön. Annakidején’ szeretetcsomagokkal látták el őket, szórakozásukról gondoskodtak, leg­utóbb pedig a Kereskedő Társulat Női Cso­portja rendezett szórakozatő délutánt ré< szűkre. A műsoros délutánon a hölgygárda ügyesen összeválogatott müsorszámokkal derítette fel a közönséget. Szavalatok, ma­gyar és modem táncszámok, ének, monológ, párosjelenetek, tréfák váltogatták egymást a befejezésig, amikor is nagy éljenzéssel is­mételtettek meg több számot a szórakozó katonák. * A TISZA VIDÉKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZMEGYE ez évben Szatmárnémetiben tartotta meg közgyűlését a református egyházközség tanácstermében. A közgyűlést Streicher Andor dr., a vármegye egykori közszere­tetben álló alispánja, egyházmegyei fel­ügyelő nyitotta meg az egybegyűltek üd­vözlésével. Utána Turmezey Sándor espe­res olvasta fel jelentését, amelyben ki­emelte, hogy Streicher Andor dr., bár tá­vozott a megye területéről, felügyelői tiszt­ségét továbbra Is betölti. A jelentés fő pontja volt a beszámoló arról a nagysza­bású szórványmunkáról, amelyet a lelké­szek végeznek fáradtságot nem ismerve. A jelentés, után a közgyűlés a nemzeti imával ért véget. * A HADIÁRVAK gi. .i és felnevelése érdekében országos mozgalom indult meg s annak hullámai Szatmárra is elértek. Már jelentkezett Is nyolc jómódú család, akik szívesen vettek volna örökbe hadiárvát, de akkor derült ki, hogy nincsen olyen hadiárva a város terü­letén, akit örökbe adnának. Nem mintha a háború halálos szele megkímélte volna Szat­mári, hanem az anyák, akik elvesztették élettársukat, annál nagyőbb szeretettel ra­gaszkodnak gyermekeikhez. Jő ÁRU ÉS Jő HIRDETÉS ALAPJA A Jő ÜZLETMENETNEK r

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom