Keleti Ujság, 1943. július (26. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-03 / 147. szám
1943. J U C 1 U S 3 3 Ha valaki fontos látogatásra igyekezik, esetleg hivatali főnökénél óhajtja — fizetésemelés előtt — legmélyebb tiszteletét tenni és az utcán, vagy éppen a nagyfőnök kapuja előtt veszi észre, hogy ... ejnye, ejnye ... cipőjét elfelejtette indulás előtt megfelelő gondozásban részesíteni, mindenesetre igen kellemetlen helyzetben van. Sáros cipőben mégsem illik a perzsaszőnyegeken talpalni és ordenáré külsejű lábtyükben az ember nem szívesen bokázik főnöke előtt... Amikor szemtől-szembe hajlong, akkor még nincs nagy baj, igen ám, de amikor a főnök feleségének csókol kezet és egy pillanatra hátat fordít a főnöknek, akkor az a szeme sarkából végig vizitálja az embert, kitágult pupillája rámerevedik a cipőire és már meg is van a lesújtó határozat: — Ejnye ez a Krappancsák milyen koszos cipőben jött viztelni. Ez az ember mégsem alkalmas cégvezetőnek ... Ez csak egy eset a sok közül, amikor ápolatlan cipőink végzetes helyzetbe sodorhatnak bennünket. Vigyázzunk tehát! ... De ilyenkor sincs nagy baj. Egy kis hidegvér, körültekintés és máris megpillantja az utcán addig figyelemre sem méltatott mentőangyalainkat... Ott üldögélnek szerényen sámlijukon, esetleg karosszékeikben — ki-ki tehetsége és kényelemszeretete szerint — a gyalogjáró egy-egy védettebb zugában, magányosan vagy egymás szomszédságában, mint a vargányagombák. Előttük változatos alakú és szinü pulpitus, mellettük felforditott ládaféle, azon tengernyi orvosságos üveg, különböző szinü folyadékokkal. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy vándorgyógyszerészek. Pe- ág nem azok! Űk a cipőtisztító szakma 3$p viselői. ez azért kell, hogy be ne vikszolja a zoknit kefélés közben. A mellettünk dolgozó bőrkabátos kartársnak bőrből készült óvólemezei vannak, ügy látszik, ő a nagytőkés közöttük, mert ma megbecsülhetetlen egy ilyen bőrdarab. Valószínűleg végrendeletileg hagyományozza majd fiára, ha addig fel nem vereti a cipőjére talpnak... A látványosság megkezdődik. A mester tűnődve kotorászik az üvegek között. Elmélyedő arccal kiemel egyet közülök és tartalmából takarékosan a cipőnkre mázol keveset. — Mi az? — Olaj. Puhítja a bőrt. Cipőnk bőre mohón issza be a jótékony folyadékot. Eddig ezt is nélkülözte szegény jószág. Eszünkbe sem jutott volna olajozni. Azt hittük, hogy csak a kerékpárt szokás... Az olajozást z'sirozás követi. Ezt a mester „sajátkezüleg“ végzi: csupasz mutatóujjával keni a bőrt. Ezzel az egyik cipőnk egyelőre pihenő állományba kerül, száradni. Jöhet a másik. Éppen jókor, mert már engedélyt szerettünk volna kérni, hogy lábat cserélhessünk. Álldogálunk féllábon, a mester gyúrja a lábbelinket. Igen érdekes társasjáték... Rövidesen kész a másik is. Ezzel elérkeztünk a mutatvány fénypontjához! A mester hátrányul bal kezével. Mögötte kis ládikán vagy tiz hatalmas fényesítő kefe sorakozik. Imponáló nagyságúak. Akkora mindegyik, mint' egy partvis. Kiemel kettőt és kétkezest játszik. Erőteljesen gyúrja, surolgatja, csiszolja kétoldalt a cipőnket, majd. szelíden, sok érzéssel simogatja, cirógatja lágyan, csakhogy nem becézgeti... E művelet közben pedig olyanféle mozdulatokat végez a két cipőkefével, mint a cintány’éros a katonabandában. A járókelők megtorpannak hátunk mögött és áhítattal szemlélik e virtuóz cipőtisztítást. Csodálkozunk, hogy forgalom nem akad meg a téren, mert ez valóban olyan káprázatos, hogy egyszer mindenkinek látnia kellene. A szórakozásnak azonban még korántt sincs vége... Megejtő lágyságu bársonydarab kerül elő a ládafiából — régebben talán észtbontó pongyola lehetett — s az utolsó simítások következnek elcsendesülő andantéban. Cipőnk • immár úgy ragyog, mint két fényszóró. (Ha este volna, el kellene sötétíteni.) Már éppen derűsen és megelégedetten távozni akarunk, amikor eszünkbe jut, hogy a kifakult részeket is befesthetné a mester. Öreg lábbelink igy egészen uj külsőt kaphatna. Mert bizony néhol már fagyal- szinbe kopott a sárgasága. — Kicsit sötétebb lesz, — figyelmeztet a mester. — Annyi baj, csak szép legyen. — Szép lesz. Vöröstinta-szerü folyadék halványítja el cipőnk vakító ragyogását. Kissé meg- hatottan búcsúzunk a régi kedes, meghitt színtől. A tintaoldat rövidesen rézgá- lic színűvé változik. Ijedten kapjuk el lábbelinket a mester orra elől, de ő megnyugtat: — Majd megbámul. Felemásan nem járhatunk, igy hát oda- nyujtjuk a másikat is. Rövidesen ez is úgy fest, mintha nyolc hold szőlőt permeteztünk volna benne. Nem akarunk gyávának látszani, nyugalmat erőltetünk magunkra. Várjuk meg a végét... Újabb üvegből újabb folyadék, néhány bravúros dörzsőmozdulat és csakugyan... Barna ugyan nem lett, de igen érdekes lilás- bordó árnyalatot kapott, olyat, amilyet a színes dóig okát kedvelő hölgyek hordanak. Sebaj, legalább eltűnt a rettegett rézgálicszin... És még talán majd női cipőt lehet alakítani belőle... Befejezésül elbeszélgetünk a mesterrel. Megtudjuk, hogy ezelőtt ács volt, kar- társa meg fiakkeres. Csak később jöttek rá, hogy tulajdonképpen a cipőtisztító pályára születtek. Mert — amint elárulják, — erre a pályára is hivatás és tehetség kell. Akiben ez nincs, az meg se próbálja, mert csak műkedvelő lehet belőle. Egyébként valamennyien autodidakták, de az élelmesebbje tanul az öregebb kartársaktól. További érdekesség, hogy közülük mindössze Vadász ur, az ex-fiak- keres fordít gondpt saját lábbelije fénye- sitésére. Ezeket aztán kirakja „reklámnak“. Ez a legjobb cégér számára. Egyébként igen, büszke arra, hogy egy hónappal előbb kezdte a mesterségét, mint kartársa. Ennek pedig ide s tova huszonkét esztendeje már. Tapasztalatokkal gazdagodva távozunk. Magunkba azon csodálkozunk, hogy az emberek nagy része drága szórakozásokat haiszol, amikor mi — ime — milyen pompásan szórakozunk... Az egész ugyan is mindössze kettő negyvenbe került. S közben — ez is valami! — ott álltunk néhány „tündöklő“ percig — igaz, hogy csak féllábbal, — az érdeklődés, a közfigyelem és a népszerűség „piedesz- tálján“ ... Irta és rajzolta: DOBRY LAJOS EGY ETEM-MOZGOBAN nundea nap, vasárnap déle őtt 11 órakor is: a német pénz- és valutapolitika eredményeinek titka ? Funk birodalmi gazdasági miniszter érdekes tanulmányt irt a német hadigazdálkodás alapelveirői Rövid habozás után mi is munkába adjuk lábbelinket. A mester határozott intésére kecsesen a pulpitusra helyezzük lábfejünket. Most szakavatott kezek arasznyi magasságban tűrik fel okvetet- lenkedő nadrágszárainkat. Zavartan nézünk körül és szeretnénk visszagyürni pantallónk szárát, mert lilacsikos strimf- link harsány színfoltja már messziről magára vonzza a tekinteteket. A szinér- zékkel rendelkező járókelők elismerő pillantásokkal mustrálják végig a velencei csipkévé viselt zoknit. A parányi kényelmetlenségért bőségesen kárpótol azonban bennünket a mester munkája. Valóságos élmény számunkra! Az ember szégyenkezik, hogy eddig milyen prózai egyszerűséggel smirglizte otthon cipőit az elkoptatott, igénytelen sárkefével:.. Ki hitte volna,- hogy egy ilyen, egyszerűnek látszó műveletbe, mint a cipőtisztítás, mennyi lendületet, tudományos alaposságot és művészi nagyvonalúságot lehet .belevinni. Még a lenézett bekenőkefe is megdicsőül és értelmet kap a mester nagyszerű kezében. De menjünk csak sorjában... A mester mellett ülő kartársnál egy kövér ur dolgoztat. Kényelmesen pöfékel szivarjából, mig a cipője fényesedik. Magát a műveletet alig méltatja figyelemre, de ez hiábavaló fáradozás is lenne részéről, mert kövérsége miatt amugysem láthatja cipőit. Pocakbajnok a szivarozó úriember ... Kövér uraknak valóságos áldás tehát a cipőtisztítók létezése . .. Cipőnk közben már ott nyugszik a mester kezeügyében, nadrágszáraink jó magasra feltürve. (Időközönként néha, észrevétlenül, huncutul engedünk rajta egy kicsit, a kiabáló zoknikat eltüntetendő...) Most cipőinkbe helyre kis papun- dekli darabok kerülnek, a harisnya és a pipöfal közé. Amint a mester felvilágosit, A modern hadviselés, különösen a hosz- szantartó háború legfontosabb és legnehezebb belső problémája az infláció elleni védekezés. A gépesített háború óriási költségei, a termelés egyre nagyobb részének a hadviselés szolgálatába való állítása és a pénzforgalom ezzel együttjáró növekedése az egyik oldalon, a polgári fogyasztás céljait szolgáló javak termelésének csökkenése a másik oldalon, olyan erőket mozgósít, melyekkel szemben a valutapolitika hagyományos módszerei elégtelennek bizonyulnak. Még a valutapolitika és az árellenörzés együttes fegyvertára sem nyújt biztos védelmet. Ezt csak a pénzügyi és gazdasági politika teljes összehangolása és egyidejűleg a háború finanszírozásának olyan uj eszközei biztosíthatják, amelyeket először a német birodalom vett alkalmazásba. Az a szerencsés körülmény, hogy Németországban az általános gazdaságpolitika, a finánc- és valutapolitika már jóval a háború kitörése előtt egy kiváló elméleti és gyakorlati szakember, Walter Funk dr. kezében összpontosult, lehetővé tette, hogy a hadigazdálkodás céltudatos előkészítése és megvalósítása terén Németország úttörő és példaadó munkát végzett, melynek hatása alól egyetlen hadviselő állam sem térhetett ki, még a szembenálló táborban sem. Érthető ilyen körülmények között, hogy pénzügyi és gazdasági körökben világszerte nagy érdeklődést keltett az a tanulmány, mely a német jogi akadémia folyóiratának, a „Zeitschrift der Akademie für deutsches Recht“ legutóbbi számában Funk dr. tollából megjelent. A „Pénz, hitel és valuta“ cimü tanulmányában Funk mindenekelőtt rámu-" tat arra, hogy elmúlt korszak elméleteitől áthatott külföldi közvélemény nagyrésze meg volt győződve arról, hogy Németország pénzügyeinek és a német valutának a birodalom felépítési programjával járó rendkívül^ megterhelés, majd a német hadviselés terhei következtében Össze kell omlaniok. Ha ez a vélemény nem igazolódott be és soha nem is fog beigazolódni — Írja Funk dr. — ez a siker a német pénzügyi és valutapolitika három alapclvének köszönhető: a gazdaság erős és egységes irányításának, a nemzetgazdasáq pénz- és kölcsönhatások figyelembevételének és végül az állami intézkedések és rendszabályok iránti szilárd bizalomnak. E három előfeltétel közül az elsőt azzal sikerült megteremteni, hogy az egész gazdasági tevékenység a személyes kezdeményezés és a felelős vállalkozás fenntartása mellett az állam általános irányítása alá került. Az átfogó irányítás kiterjedt a pénz- és hitelgazdálkodásra is. A Német Birodalmi Bank nyomban azután, hogy a nemzeti szocialista part uralomra került, céltudatosan nagy gondot fordított a pénz- és tőke-piac irányítására. Ami a második feltételt illeti, Funk különösen kiemeli annak alapvető jelentőségét, hogy a pénzben való gondolkodást, a jószágokban való gondolkodás váltotta fel. A kezdetben forradalminak és kétesértékünek tartott felismerés, mely szerint a pénzlefölözés határai csak akkor vannak elérve, ha a teljesítőképesség minden egyes bevehető munkaerő, energia, minden mozgósítható nyersanyag és minden lehetséges racionalizálás után többé már nem fokozható, tökéletesen átment a köztudatba. Ez a gondolatmenet — Írja tovább Funk — kifejezésre jutott már az 1939 junius 15-i birodalmi bankjegytörvényben. Ez a törvény elsődleges bankjegy fedezetté nyilvánította — a korábbi alapszabályoktól eltérően — azokat a követeléseket, amelyek a hitelnyújtás alapjait képezik, igy többek között a birodalmi kincstári váltót is. A Birodalmi Jegybank, mely átszervezése óta a kormánytól független intézetből a nemzéti szocialista államvezetés szerves alkotórészévé vált, ma is teljes mértékben rendelkezik a szükséges mozgási szabadsággal. A német pénzügyi és valutapolitika harmadik alapelve, vagyis az állami intézkedések iránti szilárd bizalom, magától adódik az előbbi Intézkedések sikeres keresztülvitele következtében. Ez a bizalom megnyilatkozik az állami intézkedések önkéntes elfogadásában és követésében. Valutárxs területen megmutatkozik ez elsősorban a takarékbetétek emelkedésében. Nem lehet tagadni — Írja Funk dr. —, hogy a pénz forgási sebessége általában csökkent és hogy a bankjegyek bizonyos tezaurálása Németországban is meghonosodott. Ez elkerülhetetlen a háborús időkben és igy van nemcsak a hadviselő, hanem még a semleges országokban is. Irányított és ellenőrzött gazdálkodásban ez nem jár akut veszedelemmel a valutára, sőt a tezaurálás bizonyos mértékben a valuta iránti bizalom jelének is tekinthető. A bankjegyforgalom növekedésének háborús időkben több okból elkerülhetetlen ténye azonban egyre inkább előtérbe állitja a polgári használati cikkek által nem fedezett vásárlóerő problémáját és fokozott figyelmet követel, mert az ár- és bér-ellenőrzés csupán a pénz- és jószágoldal közötti ellentét kihatásait befolyásolja, nem pedig magát az okot. A megoldásnak tehát r pénz oldaláról kell jönnie. A felesleges vásárlóerő lehető legnagyobb lekötésével azt a hadviselés szolgálatába kell állítani. Ilyen módon sikerült a Jegybank hitel kiterjesztését továbbra is a valutáris szempontból elfogadható határokon belül tartani. Funk dr. végül rámutat arra, hogy a vásárlóerőnek erre a lefölözésére több lehetőség van, a siker a rendelkezésre állő eszközök megfelelő kiválasztásától függ. Ebben a vonatkozásban, mint sok más vonatkozásban is, a német birodalmi politika mindenkor nagy figyelemmel volt a tisztán lélektani és hangulati tényezőkre is.
