Keleti Ujság, 1943. június (26. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-02 / 124. szám

X r 1943. JUHI V S 2 9 280 ezer pengős költséggel épül fel a kolozsvári Népfőiskola MA: ELŐADÁSOK, ESEMÉNYEK: György Lajos dr. „A Nagyenyedi Demokritus“ cimmel előadást tart délután 6 órakor az Egyetenü Könyvtár előadótermében. (EME- etöadássorozat.) A MANSz sördélutánja 6 órakor a sétatéri kioszkban a finn tisztek tiszteletére. MÚZEUMOK: Botanikus Muzeum a Botanikus Kertben (Majális-utca 42. Nyitva- délelőtt 8—1-ig, délután 3—6-ig.) Erdélyi Nemzeti Muzeum (Bástya­utca 2. Nyitva délelőtt 9—1-ig. Megtekinthető római kori és közép­kori kőtár.) Az Erdélyi Nemzeti Muzeum Állat- tára (Mikó-utca 5. Megtekinthető 9—12-ig). Az Egyetemi Általános Növénytani Intézet Múzeumai. (Farkas-utca 1., Közp. Egyetem, I. bejárat az udvar felől.) Alföldi muzeum, Erdélyi szo­ba, Tanszer- és Amerikai—Alaszkai muzeum. Nyitva minden hónap első vasárnapján d. e. 10—12. (Díjmen­tes.) EGYETEMI KÖNYVTÁR: * Nyitva hétköznapokon délelőtt 8—f 1-ig, délután 3—8-ig. a népkönyvtár vasárnap is — délután 3—2-1/}. (Mikó-utca 2.) A NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAI: Este fél 7 órakor a „Csalódások“ előadása. > MOZI ELŐADÁSOK: V 1 11 ÁRPÁÉI mozgó: Vissza az utón, (Magyar.) CORVIN-mozgó: Fruska. EGYETEM-mozgó: Egy szoknya, egy nadrág. (Magyar.) ERDÉLY-mözgó: Toprirn nász. (Magyar.) MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Álom- keringő. (Magyar.) RAKöCZI-mozgó. Gül Baba. (Ma­gyar.) SZOLGALATOS GYÓGYSZERTÁRÁK: Mátyás király gyógyszertár, Mátyás király-tér 4. Távbeszélő: 24 80. — Apostol gyógyszertár, Wesselényi Miklós-utca 35. Távbeszélő: 17-82. — Megváltó gyógyszertár, Magyar- utca 13. Távbeszélő: 17-05. — Isteni gondviselés gyógyszertár, Mussolini­ul 42. Távbeszélő: 10-65. — Leleplezték Rómában XI. Fiús papa emlékművét. Rómából jelenti a Magyar Távirati Iroda: A római kongregáció palo­tájának udvarán ünnepélyesen leleplezték az elhunyt XI. Plus pápa emlékművét. Az ün­nepélyes avatáson 19 bíboros is résztvett. — Spanyol területre zuhant egy amerikai repülőgép. Madridból jelenti a Me.gyar Táv­irati Iroda: Dabadanillaban, Tarifa mellett lezuhant egy kétmotoros amerikai repülő­gép. Négyfönyi személyzete szörnyethalt. * Bővérű, kövér egyéneknek, kötvé­nyes betegeknek és aranyérben szenve­dőknek reggelenként éhgyomorra egy- egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz biztos, alapos és mégis kíméle­tes hashajtó hatása következtében, gyak­ran igen jó szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát! — Konfirmációi kikérdezés és ünnepély a kolozsvári Farkas-utcai templomban. A “bel­városi gyülekezet területén konfirmációra előkészített ifjúság konfirmációi vizsgája áldozócsütörtökön lesz a következő sorrend­ben: A délelőtti istentisztelet után a közép- iskolás leányifjuság fog vizsgázni, 3 órakor a gyülekezet lelkipásztorai által előkészített fiú- és leányifjuság, délután 4 órakor pedig a középiskolás fiuifjuság. Az ifjak ünnepé­lyes fogadástétele és urvacsoravétele vasár­nap, junius 6-án a délelőtt 10 órakor kez­dődő istentiszteleten történik meg. * Könyvnapokra (jun. 4., 5.. 7.) Könyv- jegyzéket kérjen Lepagetól Kolozsvár. Sies­sen, mert árkedvezmény kizárólag Könyv- napokra szól. Kolozsvár, junius 1. Kolozsvár közvetlen és távolabbi környékének falusi magyar la­kossága — kulturális szempontból — meg­lehetősen elhanyagolt helyzetben él. Nincs birtokában azoknak a szellemi és közműve­lődési javaknak, amelyek szükségesek áhhoz hogy környezetében a magyar ön­tudat hordozója legyen. A nemzet erejének legnagyobb tartalékát a falvak lakossága nyújtja, a falu fiatal népét kell kultúrájá­ban, öntudatában megerősíteni s lehetővé tenni részére, hogy elsajátíthassa azokat a gazdasági ismereteket is, amelyek segítsé­gével ott kint a falujában a megadott élet- körülmények között magát és családját könnyebben eltarthatja. Ezek a szempontok vezették Kolozsvár vezetőségét akkor, amikor elhatározta, hogy népfőiskolát létesít. A város törvényható­sági bizottsága legutóbb megtartott köz­gyűlésén — amint megírtuk — elfogadta a vonatkozó terveket és a népfőiskola felépí­tésére a Téglás-utca 118. szám alatti telket jelölte ki. — Érdekes őskori leletet találtak Bulgá­riában. Szófiából jelenti a Magyar Távirati Iroda: A Szófiától délre fekvő Rodope-hegy- ségben értékes őskori leletre bukkantak. Vesztica egyik pincéjében ásás közben egy 600 gram súlyú rézfegyvert találtak, amely a Kr. e. 1500—2000 előtti trák időkből szár­mazik. Találtak egy agyagedényt is, amely­ben a fegyver tulajdonosának hamvai vol­tak. Ez az első ilyen lelet ebben a hegység­ben. értéke felbecsülhetetlen. MAI KEZDETTEL! Árpád filmszínházban CSORTOS TOLNAY MEZEY az évad legnagyobb magyar filmjében VISSZA AZ UTÓN Minden d:csérő szó kevés e rendkívüli film méltatására! Csütörtökön és vasárnap d. e. I fél 12-kor MATINÉ olcsó hely árakkal, számozott helyekkel. — Tánccal egybekötött jótékonyeélu mű­soros-estét rendez áldozócsütörtökön a ko­lozsvári 23-as leventecsapat. A kolozsvári 23-as leventecsapat junius 3-án, áldozócsü­törtökön délután 5 órakor tánccal egybekö­tött műsoros-estét rendez a sebesült honvé­dek szórakoztatására és a hadbavonult hoz­zátartozóinak felsegélyezésére a MÁV „összhang“ termében. A műsoros-estére ez­úton is mindenkit szeretettel meghiv a ren­dezőség. * Átköltözött a Vitézi Szék. A Vitézi Rend erdélyi kirendeltsége, a Mátyás Ki­rály 9. sz. Vitézi Törzsseék és Kolozs vár­megye Vitézi Széke Mussolini-ut 1. szám (Vármegyeháza) helyiségéből átköltözött Kossuth Lajos-u. 58. szám alá, a Keres­kedelmi és Iparkamara épületébe. * A kolozsvári kir. Törvényszéktől. F. 894/4/1943. szám. Hirdetmény. A kolozsvári kir. Törvényszék ezennel közhírré teszi, hogy a Magyar Királyi Államvasutak kisajátítást kérőnek a sebesvári volt úrbéresek közbir­tokossága, Pótra Vazul és Pótra Simon se­besvári lakosok elleni kisajátitási ügyében a kisajátítást kérőnek 1943. évi február hó 27-én beadott kérése folytán az 1881. évi XLI. törvénycikk 46. §-ában foglalt rendel­kezések alapján a kisajátitási ár birói meg­állapítása végett a tárgyalást a helyszínére Sebesvár község határában Bredecsel-diilö- ben 1943. évi junius hó 19. napjának d. e. 10 órájára kitűzi. Az érdekelteket azzal idézi meg, hogy elmaradásuk a kártalanítás felett hozandó érdemleges határozatot nem gátol­ja. Kolozsvár, 1943. évi május hó 21. napján. Dr. Lakatos Imre s. k. kir. törv, bíró. A kiadmány hiteléül: Szilágyi Miklós s. k. iro- dafötiszt. A város vezetősége abban reménykedik, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter a falusi fiatalság neveltetését és tovább­képzését szolgáló népfőiskola létesítéséhez és a berendezéséhez megadja a szükséges államsegélyt. Kilátás van arra, hogy a fenn­tartási költségekhez a vallás- és közokta­tásügyi minisztérium évi 10.000 pengővel s az igazgató-tanítói illetmények vállalásával járni hozzá. A még szükséges 20.000 pengős költséget a nép- és családvédelmi alap ille­tékes vármegyei szervei a kiküldendö, sok- gyermekes családokból származó tanulók részvételi és ellátási dijainak fedezésevei le­het biztosítani. A népfőiskola felépítése és berendezése 280.000 pengőbe kerül. Ha a felépítéshez szükséges állami támogatást a város meg­kapja és a körülmények lehetővé teszik, le­hetséges, hogy már a jövő évben megkezdik a kolozsvári népfőiskola felépítését amely 1 a környékbeli falvak ifjúságának nevelteté­sét nagy lépéssel viszi előbbre. — Osszeforrázta magát egy 9 hónapos kisfiú. Kedden délelőtt a Szent György- hegy 2. szám alatti házhoz hivták ki a men­tőket, mert ott súlyos szerencsétlenség tör­tént. Pataki János 9 hónapos kisfiú egy óvatlan pillanatban magárahuzta a kályhán fövö vizet. A szerencsétlen kisfiút első- és másodfokú égési sebekkel szállították be a bőrklinikára. A szülők ellen gondatlanság elmén megindították az eljárást. — Bírók az ügyvédek ellen. Ma, szerdán délután 6 órakor a birók labdarugó csapata visszavágó mérkőzést játszik az ügyvédek­kel. Az első mérkőzést a bírók nyerték 4:3 arányban. — TÉRZENE... Boldog, békeévek, szí­nes hangulata árad ebből a szürke szóból. Abból az időből, amikor nem volt elsöté­títés, nem kellett bombatámadástól retteg­ni: a vasárnapi közönség gondtalanul hallgathatta a város főterén a katonazene­kar vidám keringöit, pattogó indulóit... A kolozsvári honvédzenekar ennek a régi, kedves hagyománynak akar hódolni, ami­kor újra rendszeresíti a főtéren a térzenét. Igaz: háborúban élünk, távoli országokban folyik az öldöklő küzdelem, de éppen ezért vám szükség békebeli illúzióra, hogy — ha csak egy órára is — egy boldog — és remélhetőleg rövidesen visszatérő — kor­szak varázsát lopják a járókelők szivébe... A kolozsvári honvédzenekar a legközelebbi térzenét Bencsik György dr. karnagy ve-- zénylésével áldozócsütörtökön délelőtt 11— ÍZ óráig tartja a Mátyás-szobor előtt. A térzene műsora a következő: Kacsóh— Pécsi: „János vitéz-induló“, Kéler: „Ma­gyar vigjáték-nyitány“, Lehár: „Arany- ezüst“, keringő, Offenbach: .Hoffmann meséi“, ábránd. Ruszinkó: Magyar dal­egyveleg, Sándor: „Horthy Miklós kato­nája“, induló. — Nagy sikerrel mutatták be a kolozs­vári műkedvelők a „Földlndu!ás“-t és a „Falu rosszá“-!. Egy kolozsvári műkedvelő gárda szombaton és vasárnap három elő­adást tartott, mindhárom alkalommal zsu- folt nézőtér előtt, a MÁV összhang Dal- és Zeneegylet színháztermében. Szombat este Kodolányi János „Földndulás“ ci.nü drámá­ja került szinre. Előzőleg Szabó Imre MÁV főmérnök, az összhang ügyvezető elnöke üdvözölte a közönséget, majd Bálint József országgyűlési képviselő mondott bevezető­ként „Lesz-e húszmillió magyar?“ címmel nagy hatást keltő beszédet. Az előadás sze­replői közül különösen Bokor Ilonka, Bara Sándomé, Király József és Kiss László ala­kításai emelkedtek ki, de az epizódszerep­lők Is minden dicséretet megérdemelnek, Komáromi öcsivel együtt. Vasárnap délután és este Tóth Ede „Falu rossza“ c'mű énekes népszínművét mutatták be. Az előadás előtt Botos János'emlékezett meg a hősi halot­takról és a bolsevlzmus ellen harcoló ma­gyar katonákról. Zenekari nyitány után megkezdődött az előadás, amelyben Dálnoky István rendezőn kívül Schuiier ibolya, Bo­kor Ibolya, Bokor Kató, Bsra Sándorné, Kiss László, Kletz Béla, Király József, Lichtestein József és Strassut Ferenc arat­tak megérdemelt sikert. Malária-já rvány Szíriában Ankara, junius I. (MTI) A Ştefani Iroda közli: Mint Beyrouthból jelentik, az utóbbi idő­ben a kininhiány miatt feltűnően terjed Szí­riában a malária. A megszálló katonai ható­ságokat nagyon aggasztja ez a jelenség, mert a rendelkezésre álló kininmennyiség nem elegendő a csapatok szükségletére sem. — A Magyar Csillag junius elsejei, könyv- napi számában indul Illyés Gyula „A tü foka“ c. drámája, mely ősszel kerül szinre a Vígszínházban. A folyóirat most a színda­rab teljes első felvonását közli. A gazdag szám közleményei közül kiemeljük még VI- kár Béla tanulmányát a magyar nemzeti versidomról, Asztalos István, Laczkó Géza és Nagy István novelláit, Cs. Szabó László „A szív titkai“ c. vallomását és naplójegy­zeteit Goethéről, Bóka László cikkét Kosz­tolányi ,Elsüllyedt Európaijáról, Szegi Pál cikkét Krúdy Gyuláról, Pilinszky János, Rónay György és Weöres Sándor verseit. — Kiadóhivatal: V., Vilmos császár-ut 34. Fksz. 2796/1942. Pk. 36360/1942. Árverést hirdetmény. Dr. Nestor Lőrinc javára 67.38 P töke és jár. erejéig foganatosított kielégí­tési végrehajtás alkalmával lefoglalt 2100 P becsértékü ingókra a kolozsvári kir. járásbí­róság fenti számú végzése folytán az árve­rést elrendelem s ennek Nádasberend község­ben 131. szám alatt leendő megtartására ha­táridőül 1943 junius hó 5. napjának d. u. 3 óráját tűzöm ki. Elárverezek: bivalytehenet, bivaly üszőborjut, fehér-tarka tehenet, fehér­tarka ökröt készpénzfizetés mellett, legalább a becsérték kétharmad részéért. Kolozsvár, 1943 május 3. Szabó Albert kir. bir. végre­hajtó. * A kolozsvári kir. járáshiróság mint te­lekkönyvi hatóság. 4804/1943. tkv. Árverési hirdetménykivonat. Economul Bank R. T. kolozsvári végrehajtatnak Stejerán Tivadar és neje Luka Vazul a Sándoré és Miron Sán­dor végrehajtást szenvedők ellen inditott végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 150 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az Apahtda községben fekvő és az apahidai 53. sz. te- lekjkönyv A+l. rdsz. 201/2., 202/2. hrsz. alatt foglalt ház és kertnek a B. 4., 5. sorsz. a Stejereán Tivadar és neje szül. Costea An­na tulajdonát képező %-ed része a C. 2., 3. sorsz. alatti Costea Juon és neje Bánd Má­ria haszonélvezeti jogának fenntartása mel­lett 1000 pengős kikiáltási árban; a szamos- szentmiklósi 130. sz. telekjkönyv A+l. sorsz. 74., 75. hrsz. a 192+283 négyszögöl kiter­jedésű faház, udvar és kertből a B. 10. sorsz. a Mlron Sándor tulajdonát képező 14-ed része a C. 1. sorsz. alatti özv. Miron Sán­domé 14-ed részbeni haszonélvezeti jogának fenntartása mellett 300 pengő kikiáltási ál­ban; az u. o. 151. sz. tjkv. A + l. rdsz. 96. hrsz. 1098 négyszögöl kiterjedésű szántóból a B. 26. és 34. sorsz. a. Luca László a Sán­doré és Miron Sándor l/24 l/24-ed része és pedig a B. 34. sorszám alatti jutalékra nézve a C. 18. sz. a. bekebelezett özv. Mlron Sán­domé l/4 részbeni haszonélvezeti jogának fenntartásával 21—21 pengő kikiáltási ár­ban; u. o. A + 2. rdsz. 111., 112. hrsz. a 220 négyszögöl+ 1 hold 494 négyszögöl kiterje­désű kaszáló és szántóból a B. 26. és 34. sorsz. a. Luca László a Sándoré és Mlron Sándor l/24—l/24-ed része és pedig a B. 34. sorsz. a. jutalékára nézve a C. 18. sz. alatt bekebelezett özv. Miron Sándomé l/4-ed rész­beni haszonélvezeti jogának fenntartásával 46—46 pengő kikiáltási árban; ugyanott A+4. rdsz. 191/3. hrsz. a. 1 hold 1200 négy­szögöl kiterjedésű szántóból a B. 26. és 34. sorsz. a. Luca László a Sándoré és Miron Sándor i/,4—i/24-ed része és pedig a B. 34. sorsz. alatt jutalékra nézve a C. 18. sz. alatt! bekebelezett özv. Mlron Sándomé /14-ed rész­beni haszonélvezeti jogának fenntartásával 59—59 pengő kikáltási árban; u. o. A+3. rdsz. 195/3. hrsz. a. 1 hold 400 négyszögöl kiterjedésű szántóból a B. 26. és 34. sorsa, alatt a Luca László a Sándoré és Miron Sándor i/24—i/24-ed része és pedig a B. 34. sorszám alatti jutalékra nézve a C. 18. s*. a. bekebelezett özv. Miron Sándomé 14 rész­beni haszonélvezeti jogának fenntartásával 42—42 pengő kikiáltási árban; u. o. a 180. sz. tjkv. A+l. rdsz. 152/2. hrsz. a. 6 hold 1238 négyszögöl kiterjedésű szántóból a B. 28. sorsz. a. Mlron Sándor l/24-ed rész Ju­talékára a C. 12. sorsz. a. özv. Miron Sán­domé 14-ed részbeni haszonélvezeti jogának fenntartása mellett 225 pengő kikiáltási ár­ban elrendelte. Az árverést 1943. évi junius hó 8. napján d. e. 9 órakor Apahida és 12 órakor Szamosszentmiklós községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kérdi® ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10%-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi %-ára kell kiegészíteni. Kolozsvár, 1943. évi március 29. Dr. Székely s. k. kir. járásbiró. Badacsony, Balatontüred. Csopak és ^alatonmertéki BOROKAT ajánl, közvetít és megbízásból vásárol, szűr. mustot is. DÖME LAJOS CORBIZONÂNYOS, BALATÖNFÜRED Vaszary-ut 12. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom