Keleti Ujság, 1943. június (26. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-27 / 143. szám
t 1943. J €J N 1 V S 27 MmaesBbm „Gyöni/öíű muzsika"... Egy űj magyar film hírverésében olvashatjuk, mint a film főértékét: „Gyönyörű muzsika, örökemlékü dalok!" Közvetlenül utána pedig a szereplő sztárok neveit, jó Vastag szedéssel. Felesleges a magyar film válságáról vitákat rendesni, nagyképü értekezéseket írni: a fentemlített. kétsoros újságcikk mindennél világosabban rávilágít a bajokra. Mert mit szólna a közönség, ha Beethoven kilencedik szimfóniáját úgy harangozná be az újsághírverés, hogy „Gyönyörű színű ruhákban lesznek a zenekar tagjai és remekfaragású kottatartókról fognak muzsikálni"?... Milyen hangos kacaj kísérné az ilyen hírverést.! Majdnem olyan hangos és szívbőliövó', mint amilyennel Berlinben fogadta az ottani közönség a bemutatott „komoly" magyar filmet... ■Végzetes bajok vannak tehát a magyar filmgyártás körül. Vállalkozóink a film alapvető kérdéseiben is teljesen tájékozatlanok, szcenáriumíróink a dicstelen múlt bűvöletében élnek s attól nem tudnak vagy nem akarnak szabadulni, színészeink pedig jobb sorsra érdemesen hányódnak a fílmszrepck sivár ürességében. A fümdráma kiindulópontja nem lehet más, mint az az alapvető tény, hogy a fi>m: kép. Ezt hangsúlyozza a magyar elnevezés is: mozgókép vagy pergőkén. Minden egyéb csak járuléka, kiegészítő tényezője a képszerűségnek. Ez a fosaját- ság különbözteti meg a filmművészetet a színháztól és minden más rokon művészeti ágtól, ezzel áll vagy bukik egy film- darab, Pillanatnyilag el lehet róla terelni a figyelmet azzal a bizonyos „gyönyörű muzsikáival, pesties „bemondások"-kal, vonagló szekszepillel, búgó hangú slágerrel, de utána annál teljesebb a bántó iirességérzet a lelkekben. Hogy mindezek ellenére is bizonyos sikerük van itthon (de csak itthon!) a magyar filmeknek, annak egyszerű oka van: bármilyen ostobaság történik is a filmen, de legalább magyarul beszélnek. A legszebb' külföldi film élvezetét is tönkreteszi az, hogy halljuk a szereplék ajkáról az idegen beszédet és kénytelenek vagyunk ugyanakkor folyton olvasni a magyar feliratot. Még rosszabb a helyzet, ha ismerjük is az illető idegen nyelvet: értjük, hogy mit mondanak a szereplők s olvasnunk kell a gyakran egészen mondó magyar feliratokat! Az átlagko- zönség nem olvasni megy á moziba, hanem látni s ha már fizet, a pénzéért olyan filmet néz meg, amelynek minden szavát érti, akármilyen is az a film. Leggyakrabban azt hozzák fel mentségül a vállalkozók, hogy nálunk nincs olyan korlátlan tőke a filmek előállítására, mint Hollyvoodban. Nem az anyagi kérdés a döntő. Ha azon múlna mirden. akkor a korlátlan anyagi lehetőségek folytán minden amerikai film remekmű lenne, nem pedig háromnegyedrészben giccs. A francia filmgyártás, illetve itt nyugodtan mondhatjuk: filmművészet megmutatta, hogy korlátozott anyagi eszközökkel is lehet remekműveket teremteni. Ha drágák a díszletek, ott a termeszei a maga kifogyhatatlan változatossága díszleteivel! Ki nem érezte a magyar filmek fojtó levegőjét a folytonos négy fal közti jelenetekben? Mintha félve félnének szcenáriumíróink és rendezőink a szabad levegőtől, alig látni kinti felvételt filmjeinken. Ahol pedig szabadtéri felvételeket látunk, ott is csak sablonok ismétlődnek. Dzsentri-kúria, búzaföldek közt haladó elegáns kétfogalú homokfutó, parkrészlet lehetőleg minél kisebb távlattal, vagy a pesti szívek örömére egy-egy pesti arcrészlet. Bezzeg bár jelenetben nincs hiány! Aki a magyar életet a magyar filmekből akarja megismerni, az azt hiszi, hogy nálunk az élet minden fontos mozzanata bárokban zajlik le, dzsessz-, vagy cigánymuzsika mellett... Nem- a töke nagysága dönti el tehát a fűm értékét, hanem a pergökép művészi adottságait megérző és felhasználó alkotólélek, -— az, amit mindmáig oly sajnálatosan nélkülözünk a magyar filmgyártásban. Ha filmjeink szegényes külső megjelel nősét némileg menti az anyagi eszközök korlátozottsága, a magyar filmtémák szegénységét nem menti semmi sem, Teljesen vigasztalan az a kép, amit a filmmesékben látunk. Egy-két biztató és merész kezdeményezéstől eltekintve, filmjeinken ugyanazok az alakok mozognak, ugyanaz történik, szinte receptszerüen. Szcená- riumíróink nem veszik észre, hogy komoly sikere csak olyan darabnak van, amit egyenesen a film számára írtak, amely tehát nem regény, nem színmű, nem opera, vagy hangverseny, hanem csak és kizárólag csak filmdarab, melynek más létezési formája nem is lehetséges. Ez egyszerű igazság ellenére azt látjuk, hogy szcenáriumíróink görcsöse» ragaszkodnak — minden bizonnyal saját mondanivalóink teljes hiánya miatt — a mások által más formában megteremtett témákhoz, Előszedik az irodalmat, szinmüvé- szetet, történelmet s onnan keresnek „átdolgozásra" alkalmas tárgyat, terménze- tesen mindig eredménytelenül, mert hiszen az Író, aki az „átdolgozandó" müvet megírta, az nem a filmre irta müvét, a fűmre való átültetés tehát mindig meghamisítása az eredeti műnek, A filmdarab nem lehet „átdolgozás"-» semmiféle más műfajú műnek, hanem önmagából kell megszületnie, a filmszerűségből kell életrehivódnia. Lehet benne muzsika, lehet szellemeskedés is, de csak a filmszerűségnek, mint főcélnak a szolgálatában ! Ezzel szemben mit látunk? Magyar filmjeink nagyrészének tengelye egy „sláger", melyet a szekszepiles sztár ad elő gramofonszerűvé konzervált hangon, a többi mind ennek a íeltöltése. Természetesen arra nem lehet szabályt adni. hogy mi legyen a várvavárt igazi magyar filmben, de hogy mi ne legyen, azt fel merjük sorolni. Ne legyen elsősorban dzsentriromnn- tika, A magyar múltnak ezt az ittfelejtett és önmagát kiélt, rétegéi, ne állítsák be ügy a filmdarabok, mint az igazi magyar életformának hordozóját, A dzsentri- világ elmúlt s ha nem múlt el, el kell múlnia, ha a magyarság élni akar. Ne legyenek a magyar filmekben ennek a világnak járulékai sem: cigányozó földbirtokosok, hetyke parádéskocsisok és vasárnapi díszbe kiöltöztetett gyöngyös- bokrétás-parasztok. Szűnjék meg a milliomos vezérigazgató-kisasszony és szegény mérnök romantikája is, de szűnjék meg mindenekfelett a bár- és dzsessz- jelenetek sora, teljes könyörtelenséggel. Ha a filmírók azt hiszik, hogy az kell a közönségnek, végzetesen tévednek. A közönség szíve mélyéből unja és utalja a bár- és mulató-jeleneteket, a cigány muzsikát nemkevésbbé, de főleg únja a magyar filmek fő-attrakcióit: az érzelmes dalokat, keringöket, tangókat és egyéb zenei giccseket. Mi legyen hát a magyar fűmben, ha mindez, ami eddig főkellék volt benne, elvetésre van ítélve? A fajtánk sorsát átérző és a kifejezés eszközeinek birtokában lévő szcenáriu.mirónak meg keli erre találnia a választ. Ott van a magyar paraszti élet a maga rideg keménységében s a maga ezer létproblémájával, irdatlan távolságban az eddigi magyar filmek operettparasztságától és falurosszás népszínműhangulatának hamis világától. Ott van a magyar kisember,, élete örömeivel és bajaival, ott az intellektuális réteg, reménytelen vergődésével a Scyila és Charybdis között. Ott a magyar munkás, rettenetes kiszolgáltatottságával s a maga ismeretlen világának száz felfedezésre váró mozzanatával És a magyarság legelesettebb rétege: a hárommilliónyi vigasztalan sorsban élő uradalmi cselédség nem ihletheti meg a szcenáriumírókat ? A filmmesének csak a nagybirtokos gróf lehet a hőse, az uradalmi istállók közt a maga reménytelen életét élő béres nem? Mikor jönnek rá filmíróink, hogy a magyar élet nem dzsentrikből és nem vezérigazgatókból áll? Idetartozik a sztárkérdés is. Jól tudjuk, hogy a fűm a széles rétegek szórakozása, ennek igényeihez kell alkalmazkodnia, de irányító hatása is felbecsülhet tétlenül nagy a széles néprétegekre.. Hogy egy-egy színészt, vagy színésznőt kedvencévé fogad a közönség, abban nincs semmi rossz, de hogy némely színésznőnektolyäh egészségdélen kultuszt csinál a kellő kritikával még nem rendelkező ifjúság, az ismét a magyar film színvonalának csökkenését eredményezi. Bűnösek ebben színházi lápjaink ts, amelyek ín- timpistás interjúkban számolnak be arról, hogy melyik művésznőnek hány bundája van, mennyit költ a szerelmes levelekre adandó válaszokra, milyen gyártmányú az autója és mit eszik reggelen- kint a kiskutyája. Ennek a szellemnek mélypontját jelenti egy cikkecske, melyet egy kolozsvári lap közölt le a magyar filmről szóló hozzászólások során. A cikk írója ugyanis azt írta, hogy azért, fordult az ifjúság X. Y. filmmüvésznö ellen, mert irígylik a szekssepüjét... Ennél szomorúbb bizonyítványt tyeg' senki sem állított ki közönségünk kiáltó tájékozatlanságáról a film és színházművészet terén. Mert a fenti cikkecskét más szavakkal megfogalmazva: egy színésznő értékét az szabja meg. hogy milyen testi vonzóerővel tudja felébreszteni a férfiak indulatát..» Nem csoda, hogy az ilyen színésznői cselekményekre beállított, magyar film érzékiesen vonagló, félighúnyt szemmel slágert éneklő sztárjának láttára harsány kacagásban tör ki a fejlettebb ízlésű külföldi publikum. Ismételjük: nem arról van 3zó, hogy a közönség ne szeresse kedvenceit. De a film n e m a kedvencek kedvéért van! A film túléli a szekszepiles művésznőket, megmarad benne az, ami komoly érték, a többi pedig menthetetlenül a feledésbe ■vagy a nevetségességbe vész. A szcená- riumirók ne ennek vagy annak a művésznőnek a számára írjanak filmet, hanem legyen müvük személytelen, legyen értékálló akkor is, ha nem éppen az a művésznő, vagy művész játssza, a főszerepet. Egy itt vendégszerepló' hagy művésznővel kapcsolatban hallottuk a következő megjegyzést: „A darab csapnivalóan rossz, de a művésznő tökéletes!“ Hat még milyen tökéletes lenne egy jő darab- •ban, melyben a darab önértéke is fokozná a művésznő személyes varázsát! Valahogy így kellene lennie a filmben is. Közönségünk, sajnos, elszokott már attól, hogy magáért a filmdarab kedvéért menjen moziba. A reklámok sem azt hirdcHk., hogy milyen a darab, hanem hogy milyen sztárok játszanak benne. A nagynevű színész vagy színésznő szereplése meg-, menti a legsilányabb darabot is. — ezt jól tudják s ezzel alaposan vissza îs élnek a szcenáriumírók. Valamikor, a néma film idejében ott üli a vászon mellett a zongorista, vagy, nagyobb mozikban a szalonzenekar s a film hangulata szerint, játszott egyik jelenetben lágy valcert, a másikban pattogó indulót, s az illúzió teljes volt. A kép kép maradt s a zene a jelenetek hangulati aláfestését maradéktalanul elvégezte. A nagy elcsúszás a hangosfilm uralom- rajutásakor következett be. Azt hitték; hogy. mivel a film hangos, okvetlenül mindig beszélniük kell a szereplőknek. — ilyenek voltak az unalomba fúló első hangosfilmek. Külföldön hamar rájöttek, hogy a filmnél n hang nem cél, hanem csak járulék, amely magyaráz vagy a hangulati aláfestést szolgálja, ezért a mai korszerű hangosfilmeken a beszéd a legrövidebbre szorítkozik Nálunk még nem ismerték fel ezt az igazságot. Filmjeinken beszélnek, beszélnek, vicceket mondanak, cigánymuzsika szól, dzsessz nyekereg s ami a legszörnyübb: slágereket énekelnek, ha kell, ha nemu Hír szerint rövidesen hozzákezdenek a hatalmas méretű kolozsvári filmstúdió építéséhez. Kolozsváron hagyománya van a filmgyártásnak, amely az első világháború előtti időkben is sokkal több volt itt, mint egyszerű „gyártás"! Talán éppen innen indul majd ki a jövő útja is: ha felépül az új stúdió, itt születik majd meg a régóta várvavárt igazi magyar film, dzsentrik, vonagló démonok, sül étién pestiességek és „gyönyörű muzsika" nélkül! BIKA BSLA DE. Létszámon felül kínálnak állást hadirokkantaknak a magyar vállalatok a Budapest, június 26 Kállay Miklősné, a miniszterelnök felesége a Hadigondozó Szövetség eddigi munkájáról kijelentette, hogy a vállalatok eleget, tesznek a hadimkkantak kötelező alkalmazását előíró törvénynek, sőt létszámon felül is kínálnak állást, úgyhogy a* életbe kikerülő hadirokkant elhelyezést talál. Dicsére re méltó módon foglalkoztatják a hadiözvegyeket is. A hadigondozottak segélyezése alapos környezettanulmányozás utján történik. Kamatmentes kölcsönt is nyújtanak, mezőgazdasági gépet, állatot vásárolnak, a vételárat pedig csekély havi részletekben kell visszafizetni. A Hadígondozö Szövetség az apátián hadiárvák ügyét a legnagyobb mértékben támogatja, Igazi apát helyettesítő intézménnyé akarja fejleszteni a Szövetséget. Azoknak a budapesti badiárváknak a rokonai, akik a szövet ségben jelentkeznek, júliusban egyelőre 50 pengős segélyt kapnak. A vidéki hadi- arvák részére akkor kezdik meg a járadék folyósítását, ha adataikat már Ösz- szegyüj főtték. Több mázsa „fekete^-szalámit halászlak ki a Malomárok vizéből a kolozsvári tűzoltók A rendőrség óva inti a halászatban résztvett magánosokat, mert a hentesáru romlott volt Kolozsvár, jun. 26. Szokatlan látványosságra lett figyelmes a tűzoltólaktanya egyik legénye. Amint a laktanya kertje végében a Malom-árok partján dolgozott, észrevette, hogy a vízben nagyobb mennyiségű szalámi úszkál. Az esetről jelentést tett parancsnokának s annak utasítására a tűzoltó-laktanya legényei hálóval partra- vonszolták a szalámim dáliát, Alig voltak készen a niüve- lettel a Malomárok vizén uj „szalámi szállítmány“ érkezett a Magyar-utca 35. számú telek aljára. Végülis több mázsa súlyra emelkedett a vízből kihalászott szalámi súlya, de időnként még mindig újabb és újabb rudakkal gyarapodott. A tűzoltó laktanya parancsnoka, jelentést tett a rendőrkapitányságon !s a szokatlan esetről. A rendőrség egy rúd szalámit nyomban a vegykisérleti állomásra juttatott. A szalámit megvizsgálták s megállapították, hogy az romlott. A rendőrség értesülése szerint nemcsak a tűzoltók, d© magánosok Is halásztak Id a Malomárok vizében úszkáló szalámlrudakból, éppen azért, a rendőrkapitányság arra inti a szalámi-halászokat, hogy óvakodjanak a romlott hentesáru elfogyasztásától, mert az minden bizonnyal súlyos, sőt életveszélyes mérkőzést okozhat. A rendőrség egyben nyomozást indított annak a lelkiismeretlen hentesnek a felkutatására, áld a drága hentesárut a mai nehéz háborús időben — valószínűleg üzérkedésl szándékkal — elvonta a fogyasztóközönség- I tói s elnézte, hogy az inkább hasznayeheteL I lenné váljék. Végül pedig így akart a több» ezer pengő értékű, fontos élelmiszercikktől és a büntetéstől megszabadulni. Pályázatéi irt ki a Magyar Vöröskereszt hivatásos ápolónőképző iskolája Budapest, junius 26. (MTI ) A Magyar Vöröskereszt hivatásos ápolónő- képző iskolájában pályázatot hirdet. Á pályázatban résztvehet minden magyar állampolgárnö, akinek legalább négy középiskolai végzettsége van, a 18. élet-, évét betöltötte, de 30. életévét még nem haladta túl. Részletes felvilágosítást a Magyar Vöröskereszt központi ápolónői intézete ad levélben, vagy személyesen (Budapest, XII., Győri-u. 17—19. sz.). —■ Egyetemi magántanári próbaelőadás. Szalai István Jeromos dr. pannonhalmi tanárképző Intézeti tanár junius hó 28-án, hétfőn délután 6 órakor (18 órakor) a Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar IX, tantermében (Farkas-utca 1 szám, I, emelet) tartja egyetemi magántanári próbaelőadását „Pascal a XIX. században“ címmel. Az előadás nyilvános és azon a nagyközönség ÍS resztvehet.
