Keleti Ujság, 1943. május (26. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-07 / 102. szám

1943. M O, J V S 7 7 S£bkje*s Elr&jKn Közgi/üfést tartott a kolozs* vármegyei Tanító Egyesület kolozsvári járásköre Kolozsvár, május 6. A lcolozsvármegyei Tanító Egyesület kolozsvári járáskörének közgyűlésére szerda délután a Petöfi-utcai népiskola dísztermében gyülekeztek Kolozs­vár valamennyi népiskolájának tanitói. Meg­jelent az értekezleten Kiss Károly tan­ügyi főtanácsos, Mezey Mihály dr. tanfel­ügyelő és a tanügyi intézmények számos meghívott képviselője. A kolozsvári iskolák tanítósága ezalkalom- mal nemcsak a tanítóság egyesületi életé­nek ügyeivel foglalkozott, hanem arra is fölhasználta a találkozást, hogy a nevelés és a tanitás elméleti és gyakorlati vonatko­zású s időszerű kérdéseiről is tárgyaljon. Az értekezletnek ez a része igen értékes s je­lentős a tanitói munka szempontjából, mert a hivatás gyakorlásának fejlesztésére szol­gál. A Petöfi-utcai népiskola tanulóinak ének­kara Tarnay József igazgató vezényletével a Magyar Hiszekegyet énekelte el, majd a szinpadszerü emelvényen, a megjelentek előtt, Bartha Lajos állami tanitó a hetedik vegyes osztály tanulóinak tartott gyakorlati tanítást a kúp térfogatának kiszámításáról. Tanításában a számtan és méréstan legkor­szerűbb módszereit mutatta be. Az elhang­zott gyakorlati tanitás után a hallgatóság bírálata következett. Számos hozzászólásból, amelyben résztvett Kiss Károly tanügyi fő­tanácsos is, sok és értékes szakmai kérdés elméleti és gyakorlati vonatkozására vető­dött világosság. Seabóné Kiss Róza tanítónő az ifjúsági Vöröskereszt egyesületek nevelöhatásáról irt értekezését olvasta fel. Hazánk különféle is­koláiban ma már ezernél több üyen iskolai Vöröskereszt-csoport működik, többszázezer taggal. A szegényvédelem, a szociális és Alkotómunka, valamint a nemzeti propagan­da szempontjából igen nagy eredményeket mutatnak föl ezek a csoportok. A nevelés szempontjából pedig minden más iskolai csoportosulásnál értékesebbek, mert átfo- gób keretet alkotnak, amelyben a nevelő érvényesítheti irányitó tevékenységét. Az előadó felsorakoztatta a csoportok műkö­dési területén a nevelési szempontból adódó lehetőségeket, majd bemutatta a Petöfi-utcai iskola Ifjúsági Vöröskereszt csoportja által végzett munka eredményeit. A hallgatóság nagy gyönyörűséggel szemlélte meg a gyer­mekek által készített szebbnél-szebb kézi­munkákat. Különösen a felvidéki népies mo- ttvümu szőttesek, a háncsból, szalmából font használati tárgyak keltettek feltűnést. A szociális segítés terén elért eredmények ugyancsak jelentősek. A csapat sokezer sze- retetcsomagot és sokszáz pengő készpénzt gyűjtött s juttatott el harctéren küzdő ka­tonáinknak. Szabóné Kiss Róza előadását a hallgató­ság általános figyeleméi kisérte s nagy el­ismeréssel fogadta. Az értekezletet ürmössy Árpád elnök zárószavaival ért véget. Meg kell emlékez­nünk arról, hogy a tanítóság ezálkalommal a délerdélyi menekült magyarok megsegíté­sére gyűjtést rendezett és a tanítóegyesület jelenlévő tagjai nagyon bőkezűen adakoztak. Az adományok összegét egyébként lapunk utján nyugtázza a menekültek segélyezésére alakult bizottság. mozi-mQsorok ARPAD-filmszinház: A nőnek mindig igaza van. Fősz.: Ilse Werner és Viktor de Kowwa. CORVIN-mozgó: A kegyelmes ur rokona. Főszereplők: Mezei Mária, Simor Erzsi, Szilassy László, Csortos Gyű'a, Rózsa­hegyi Kálmán, Somlay Artur, Greguss Zoltán, Köpeczy Boócz Lajos, Kőváry Gyula, Pethes Sándor. E’őadások kezdete: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 órakor. EGYETEM: Legény a gáton! Főszereplők: Bilicsi, Vaszary Piri, a két Pethes, Haj- mássy, Maldári. Vasárnap á. e. 11-kor: Legény a gáton! ERDÉLY-mozgóképszinház: Nehéz apának lenni. Főszerepben: Páger Antal, Simor Erzsébet, Egry Mária, Makláry Zoltán, Mély Gerő, Vaszary Piri. Előadások kez­dete: 3, 5, 7 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel matiné. MÁTYÁS KIRÁLY mozgó: Az igazi fér­fiak. Főszereplők: A svéd filmművészet legjobbjai. Uj magyar és Ufa világhiradó. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 óra­kor. RAKŐCZI-FILMSZINHAZ műsora: A falu rossza. Fősz.: Dayka Margit, Somlay Ar­thur, Greguss Zoltán, ölvedy Zsóka, Ró­zsahegyi Kálmán. Európa legnagyobb állama Érdekes földrajzi adatok a megnagyobbodott Németországról A nyugaton, délen és keleten megnagyob­bodott birodalomban, a megszállott és „Ost­land“ néven német közigazgatás alatt állő területeket nem számítva, 85^.000 négyzet- kilométeren kereken 111 millió ember él. Az 1918. évi statisztika 468.000 négyzetkilomé- ren 64 milliós lélekszámot mutatott ki. A német vámhatár hosszúsága lj.000 ki­lométer, ami körülbelül Lisszabon és Vladi- vosztok távolságának, azaz Európa és Ar-ia együttes átlójának felel meg. Három világváros A német föld erős kihasználtságának jele a nagyvárosok nagy száma: három világ­város — Berlin kereken négy és fél millió lakosssal, Bécs 2.1 millió és Hamburg egy és háromnegyed millió lakossal — ezenkívül több mint hetven legalább 100.000-es lélek­számú város. Kiterjedésére nézve a birodalom legna­gyobb városa Bécs. A birodalmi főváros négy és fél milliós lakossága forgalmának lebonyolításáról a városi, gyors- és földalatti vasutak beszá­mítva 330 pályaudvar, továbbá a Spree, Ha­vel és csatornák révén 180 kilométeres vizi- uthálózat gondoskodik több, mint 900 híddal. A régi birodalom leghosszabb folyama a közfelfogással szemben nem a Rajna, hanem az Odera volt. A szudétaföld bekebelezése óta 1165 kilométerrel az Elba került az első helyre, utána következik a Duna 1000 kilo­méterrel, az Odera 907 kilométerrel. Vizbő- ség szempontjából az első helyen maradt Rajna 698 kilométerrel. A világ legnagyobb közlekedési üzeme A birodalmi vasutak sinhálózata a háború előtti 51,.000 kilométerről 161.000 kilométer­re emelkedett, alkalmazottainak száma a bé­kebeli egy millióról 1.7 millióra emelkedett. Ezekkel az adatokkal a, német államvasut a világ legnagyobb közlekedési üzeme. E mellett mintegy 500 magánvasut áll közle­kedés szolgálatában, úgymint különböző keskenynyomtávu vasutak, hegyivasutak, szigeti vasutak stb. München autóbusz vonalat. Németország legmagasabb pontja, a Grossglockner 1198 méterre emelkedik a ten­ger színe felé, legalacsonyabb pontja, a Sta­de melletti Blützfleth két méterrel a tenger szintje alatt fekszik. Mig Németországnak azelőtt csak három gleccserje volt, számuk Ausztria bekebele­zésével majdnem 300-ra szökött fel. A né­met alpesi hegyek közül 700 emelkedik 3000 méternél magasabbra. Az államilag elismert német gyógyfürdők száma 275. Németország legmelegebb vidéke a Felsö- rajna vidéke, ahol még 500 méter magasság­ban is megterem a szőlő, sőt az alacsonyabb fekvésű völgyekben a nemes gesztenye, füge és olajfa is diszlik. A szokatlanul meleg és kiegyensúlyozott éghajlatot (az átlagos évi hőmérséklet 10.8 fok, mig a genfi-tóé csak 10.1 fok) a Rhon-völgy folytatását alkotó Burgundi-kapun Belfortnál betörő földközi- tengeri levegő magyarázza. Ezek a „déli- gyümölcsök“ részben még Karintia déli ré­szén és az úgynevezett cseh-medence belse­jében is megteremnek, amely a föld legter­mékenyebb területei közé tartozik. Építészeti szempontból a német terület a „legnagyobb“ alkotások egész sorát mutat­hatja fel: a berlini Reichssportfeld a világ legnagyobb sporttelepe, az ulmi székesegy­ház 162 méteres tornyával a világ legmaga­sabb templomtornya. A Nordhausen melletti Kyffhauser-emlékmü, amelynek előtere 25.000 embernek ad helyet, Európa legna­gyobb hegyi emlékműve. Mindehhez hozzá­járul a nürnbergi pártnapok milliók befoga­dására tervezett terepe, valamint a birodal­mi autóutak, amelyeknek megközelitőleg sincs párjuk a világon. A jelenlegi helyzetben, a valóban totálissá vált háború korában annak van azonban a legnagyobb jelentősége, hogy Németország már 1938-ban a világ legnagyobb iparorszá­gává lett. Míg akkoriban az angol ipar 10.4, az Egyesült Államok ipara 13.4 millió em­bert foglalkoztatott, a német ipar 18.7 millió alkalmazottat mutatott ki. (MN). A birodalmi posta a vasúti forgalom ki­egészítésére kereken 2400 társasgépkocd vo­nalat tartott üzemben, köztük többet kül­földi viszonylatban, mint például a Mün­chen—Bozen, Bécs—Abbázia és Fiume— Jó ára ö> jó birdetés: alapja a jó üxleLaenetuea APRÓHIRDETÉS EK Szavanként 7 fillér, vastag betűs szavaké 14 fillér - Legkisebb hirdetés 70 fillér CSAK ŐSKERESZTÉNY, FÖLDBIRTOKOS, JÖVÖ, KERESKEDELMI RT, KE­NYÉRGYÁR, MÉRNÖK, NEM ARJA, ÖSKERESZ- TÉNY, SZAKEMBER jeli­gére levél van, kérjük át­venni. ffvaszett FEKETE ZIPZAROS ak­tatáskámat adókönyvekkel, nyugtákkal negyedikén reg­gel 8.15-kor Vargha-kávé- ház előtti 20. sz. nyilvános telefonfülkében elhagytam. Kérem becsületes megta­lálót, juttassa el magas ju­talom ellenében okmányai­mat Majális-utca 26. alatti lakásomra. Hartig Vilmos. —1235 ELVESZETT sétatéren pénztárca. Megtalálóját ké­rem, hogy a ránézve érték- téktelen írásokat adja be a Keleti Újság kiadóhivatalá­ba. A tárcában levő 10 pen­gőt megtarthatja s ezenkí­vül 50 pengő jutalomban részesül. Alkalmazás GYORS- ÉS GÉPIKÓNÖT keresek azonnali belépésre. Cim a kiadóhivatalban. KERÉKPÁROZNI tudó kifutót trafik kihordásra és lapkézbesitő asszonyt felve­szünk. Jelentkezni a kiadó- hivatalban. Állást keres GYORS- és gépirónö, perfekt, őskeresztény dél­utáni foglalkoztatást vállal. Apponyi-utca 13. sz. t,®kés GABOON-LAKÄST kere­sek bútorozva, vagy anél­kül május 15, vagy junius 1-re. Telefon: 15-78. —1218 KERESEK azonnalra nagy földszintes raktárhe­lyiséget lehetőleg a belváros környékén. Telefon 32-28. —14 eaaaiwwafeaBia«MaMWBJMMW!iMM Adás-vétel ÜZLETBERENDEZÉST, textil - rövidáru üzlethez, (pultot, stelázsikat) kere­sek megvételre. Címeket a lap kiadóhivatala továbbit. ELADÓ stelázsl, cin bá­dogtetős pult, Íróasztal, Kert-ut 20. —5 SEZLONTERITÖ, kisebb hátas diván, székek és ösz- szekötő szőnyeg eladó. Unió-u. 20., hátulsó udvar, verandán utolsó ajtó. EGY szép kivitelű keve­set használt sport gyermek­kocsi jómlnőségü gumikkal eladó. H. Madách-utca 33. szám. Sngsflas! KERESEK azonnali meg­vételre Kolozsváron 350,000- 450.000 pengőig bérházat vagy házas ingatlant. La- tzinger Gyula ingatlanfor­galmi iroda, Bartha Miklós- utca 5. I. era. Telefon 17-88. BHHwnaaamBmma Oktatás SZEPTEMBERI polgári is­kolai magánvizsgákra elő­készítő esti tanfolyamok kezdőknek május 15-én. Je­lentkezések 12-ig. Felvilá­gosítással szolgál délelőtt 10—12 óráig. Telefon 10-31. i^íhmbmmhhíhhhhhm NB I. vasutasok az NB II. vasutasok ellen Kolozsvár, május 6. Május 16-án érdekes vasutas válogatott mérkőzés lesz Marosvá­sárhelyen. Az NB I. vasutas csapataiból összeállított együttes Erdély vasutas válo­gatottjával méri össze erejét. Vitkovszky, az NB I-es vasutas csapat kapitánya a követ­kező 11-et jelölte ki Erdély ellen: Kiss — Csabai, Bánkutl — Bujáki, Laborcz, Faze­kas — Szántó, Kolláth, Déri, Nagy, Korom. Tartalékok: Horváth és Róják. Valamennyien a Szolnok és a Budapesti Törekvés játéko­sai. Erdély vasutas válogatottját Lörincz Sándor csapatkapitány igy állította össze: Székely — Tánásze, Saff — Csiky, Kiss, Oláh — Demény, Sztroja, Zabos, Galamb- falvi, Bundik. Tartalék: Binder. A nagyvá­radi Bundikon kívül a csapat többi játéko­sai a KMÄV és a Sz.MAV csapatából ke­rültek ki. Erdély vasutas válogatottja május 14-én Kolozsváron a városi sporttelepen edzőmér­kőzést játszik, majd a szolnoki és a fővárosi játékosokkal együtt utazik május 15-én Marosvásárhelyre. FINNORSZÁG 1948-RA KÉRI AZ OLIMPIASZ MEGRENDEZÉSÉNEK JOGÁT Helsinki, május 6. A finn olimpiai bi­zottság elhatározta, hogy az elmaradt 1940. évi olimpiai játékok helyett 1948-ra kéri az olimpiai játékok megrendezésének jogát. GAZDASZBAJNOKSÁGOK KOLOZSVÁRON Kolozsvár, május 6. Érdekes sportese­mények lesznek Kolozsváron május 10 és 16-ika között. Ekkor tartják meg a Ko­lozsvári Mezőgazdasági Főiskolai Sport Egyesület rendezésében a Mátyás király sportév keretében az országos gazdász baj­nokságokat. A bajnokságokon az ország 4 gazdászegyesülete vesz részt. A Debreceni Gazdasági Akadémia Sport Egyesülete, a Keszthelyi Gazdasági Akadémia Sport Club, a Magyaróvár! Gazdasági Akadémia Sport Club és a rendező Kolozsvári MFSE ver­senyzői. A KMFSE már minden előkészületet meg­tett az országos gazdász bajnokságok meg­rendezésére. A hatnapos verseny ünnepélyes megnyitása hétfőn délelőtt, május 10-én 10 órakor lesz, mikor is az egyetemi sportpark­ban, a KEAC fedett lőterén megkezdődnek a céllövö bajnokságok. A vivő bajnokságokat május 11-én délelőtt 9 és délután 3 órakor a KAC, Unió-utca 21 szám alatti nagyter­mében rendezik meg. A labdarugó bajnoksá­gok május 12 és 13-án az egyetemi sport­telepen lesznek délután fél 4 és fél 6 órai kezdettel. Az atlétikai gazdász bajnokságo­kat, mely befejező része lesz az egyhetes versenynek, május 14 és 15-én ugyancsak az egyetemi sportparkban rendezik meg délután 3 órai kezdettel. A Leventék Országos Központja engedé­lyezte a Kolozsvári Levente Egyesület által tervbevett pünkösdi körmérkőzést, amikor a városi sporttelepen Budapest, Debrecen, Kassa és a Kolozsvári Hadtest Levente lab­darugó válogatottjai mérik össze erejüket. A PROFI TENISZVILAGRANGLISTA. Newyorkban kiadták az idei hivatásos tc- niszversenyzök világranglistáját. Első he­lyén Donold Budge, másodikon Riggs sze- repel, Perry és Wood! nem került a listába, miután a mult évben nem vettek részt ver­senyeken. , A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORA Május 7. Péntek este fél 7-kor: Bohémélet. Vezényel Swarowsky János ilnt vendég. Bérletszünet. Opera helyárak. Május 8. Szombat este fél 7-kor: Háry Já­nos. Bérletszünet. Rendes helyárak. Május 9. Vasárnap délután fél 3 órakor: A mosoly országa. Olcsó helyárak. Május 9. Vasárnap este fél 7-kor: Coppélia. Seherezáde. Balett. Rendes helyárak. Május 10. Hétfő este fél 7-kor: Szöktetés a szerájból. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Dr. Entz Géza tanár, főtizedes. Jegyeket a pénztár nem áru­sít. Fizető vendégként nyaralnék 500—1000 m. magas szép vidéken 3—4 hétig. Szerény igények. Budapest, Kelety Károly-u. 21. Fischer Gézáné.

Next

/
Oldalképek
Tartalom