Keleti Ujság, 1943. március (26. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-03 / 50. szám
KmmntjwsjUG 1943. MAHCIUS 3 Á Duce és Ribbenfrop tanácskozásai után határozott és kézzelfogható tények várhatók a teng e!yhafa!mak politikájában Felhívás a gépkocsivezető tanfolyam jelenlegi hallgatóihoz! A 3. számú ingyenes levente gépkocsivezető tanfolyam leventéi vezetési igazolványuk, óvadékuk, fényképük és okmányaik átvétele végett március 6-án délután 5 órakor jelenjenek meg az Állami Gépjármű- vezetőképző Tanfolyam vezetőségénél (Ar- pád-u. 28 sz.)» Színvonalas jubileumi ünnepséget rendezett a 40 éves, Hírnök " és , Katolikus Vhég" Kolozsvár, március 2. A negyvenedik évfolyamához érkezett ,JHmök'c és .JiatoUkus Vüdg“ sajtóhölgybizottsága kedden este nagysikerű jubileumi ünnepséget rendezett a római katolikus főgimnázium dísztermében. A' jubileumi ünnepség megnyitó beszédét P. íróján Leonard v. tartományfőnök, a „Hírnök“ és katolikus Vüá-g“ nagyérdemű alapítója mondotta. P. Tréfán Leonard vázolta azt az embei-öltőnyi időt, amelyet a két katolikus lap Asszisi Szent Ferenc szellemében a mai napig megtett s amelyen ezután la haladni akar. Ezután Kotsis Cecilia nővér vezetésével a Marianum énekkara adta elő kitünően Szögi Endre ,fTálaének“ cimü szerzeményét. Hangay Márta, a kolozsvári Nemzett Színház tagja P. Jáiwssy Béla és Pap Asztrik költeményeit szavalta nagy sikerrel A jubileumi est kiemelkedő pontja Nyiss- ior Zoltán dr.' pápai prelátus, az ismert katolikus köziró ünnepi beszéde volt. Nyisztor Zoltán dr. a hála szavával emlékezett meg a .JJlrnök“ és ,katolikus Világ" egykori, már halott szerkesztőiről, közöttük Hirschlc.r Józsefről, Petres Kálmánról és Dsida, Jenőről, majd P. Tréfán Leonárdról, a lapok alapítójáról és hosszú időn keresztül volt szerkesztőjéről. Nyisztor Zoltán dr. ezután az irodalom értékét boncolta katolikus vallási és esztétikai szempontból s kifejtette, hogy a katolikus hívőknek az irodalom sokkal fontosabb, mint másoknak, mert a hivő katolikus az irodalomban is azt nézi és azt keresi, ami abban az Istenhez vezet... Nyisztor Zoltán dr. beszéde után Páka Jolán, a kolozsvári Nemzeti Színház művésznője énekelte el Öseh Málta zongora- kíséretével De Aqua- „ViUineUe“ és Strauss falusi fecskék“ cimü müvét hatalmas sikerrel. Bakony Margit és Dombi Imre, a Nemzeti Színház tagjai Bartók „Magyar f(miáítiaf‘ cimü pantomimját táncolta Török Marlenne zongora.kiséretével, majd ugyancsak a Nemzeti Színház tagjai: Bakony Margit, VLsky Erzsébet, Jánoss Zelma, Pl- varcs Ica és Dombi Imre táncolták el pompásan Öseh Márta zongora kíséretével a „Három, árva.", a. , ftárom, szabólegémy“ és a .Jtóáár Kata“ székely népballadák tánc- változatát. A Marianum énekkara újabb nagysikerű száma után P. Baross Fortunát dr. tartományfönök-szerkesztő mondott záróbeszédet. Serédi 3usziníán bíboros hercegprímás nyitja meg a Szent István Társulat 80. közgyűlését Budapest, március 2. A Magyar Kurír jelenti: A Szent István Társulat március 18-án tartja 88-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen az elnöki megnyitó beszédet Se-, rédi Jueztinián dr. biborns hercegprímás, a társulat fővédöje mondja. Az elnöki jelentést Érdősy Károly pápai prelátus terjeszti elő. Kolandos tengeri ut u»án visszaérkezett Lisszabonba egy portugál iskolahajó Lisszabon, márc. 2. (MTI) Az .,Alfonso de Albuquerque" nevű portugál hajó 18.006 mérfiildijyi tengeri ut után vlsszaérkazott Lisszabonba. A haditengerészet zaazlősaJnak kiképzője ez a halé Az Atlanti- és az Indiai-tengeren is.. .'.ten alkalma nyílt megmenteni megtorp< '.lózott angol háiók utasait és szemé'yzetét, a. megmentettek között van a Mozambique magasságában elsüllyesztett ,_Nova Skócia" angol hajó legénységének 183 életbenmaradt tagja. ROMA, márc. 2. (MTI.) A Duce és Rib- bentróp tanácskozásainak jelentősége egyre jobba,n m.egvilágosodik. A helyzet tisztázásához elsősorban a Stefani-iroda külpolitikai szerkesztőjének kommentálása járul hozzá, amely uj megvilágításba helyezte Olaszországban legújabban végrehajtott kormányátalakítást is. Nyilvánvaló immár, hogy ennek az átalakításnak a, jelentősége elsősorban abban volt, hogy a Duce az eddiginél is inkább akarta személyesen magához venni az olasz külpolitika irányát, hogy az európai rend problémájával kapcsolatos elgondolásait a tengelypolltika keretében a legközvetlenebb módon érvényesítse. A kommentár legfontosabb megállapítása kétségtelenül az volt, hogy meg kell teremteni az európai népek általános felsorakozásának előfeltételeit. Ebben a vonatkozásban a Duce és Ribbentrop tanácskozásai után határozott és kézzelfogható tények várhatók a tengelyhatalmak célkitűzésének pontos megjelölése az első igazi békegesztus 1939. szeptember óta. Ez természetesen a kontinentális Európa népeinek szól, nem pedig Európa ellenségeinek, akikkel szemben továbbra is csak a fegyverek szavát lehet hallatni mindaddig, amig le nem mondanak tervük megvalósításáról. A Duce politikájának ez az uj konstruktiv megnyilvánulása ugyanazokból az irányelvekből és alapgondolásokból folyt, amelyek már a Duce korábbi akcióit is jellemezték, nevezetesen a négyeshatalmi egyezmény megteremtésére irányuló javaslat, előterjesztésénél, a müncheni értekezlet összehívásánál és a béke megteremtésére irányuló 1939. szeptemberi közbelépésénél. A Duce politikájának ez a határozott irányzata az európai civilizáció és haladás követelményeinek felel meg, jegyzik meg végül Rómában. r JE«talrafrikában fele ni ős sikereket érlek el a nagy lendülettel támadó tengely csapatok Berlin, márc. 2. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti az éssakafiikai harcokról: Észak-Tunéziában a német harccsoportok mind a Serrat foknál, mind Medjed el Bab vidékén további ha'adást értek el. Több helyütt rohammal elfogadunk erősen védelmezett árokrendszereket. Az első angol hadsereghez beosztott francia csapatok és az angol kötelékek is súlyos veszteségeket szenvedtek. Minthogy a gyors előrenyomulás során sok tüzérségi állást is meg epe- tésszerüen elfoglaltunk, megint jelentős zsákmányt ejtettünk főleg nehéz lövegek- ben. A foglyok száma Is óráról-órára növekszik, annál is inkább, mert hétfőn megint sikerült angol csapatrészeket elvágni mögöttes összeköttetéseiktől. A siker annál jelentősebb, mert azt átmenetileg és fegyverekben jelentős fölényben lé.vő ellenséggel szemben értük el. A légihaderö megint kLX f. P:us pápa megválasztásának negyedik évtordu’ója Róma, március 2. (MIT.) A Német Távirati Iroda jelenti: « Kedden volt negyedik évfordulója Ali. Pius pápa megválasztásának. A keddi sápon azonban nem volt hivatalos ünnepség. Az ünnepséget szokás szarint csak a koronázás évfordulóján, március 12-én tartják meg. Ezen a napon ünnepi szentmise lesz a szixtusi kápolnában. Kedden vólt Ml. Pius pápa születésnapja is. A pápa 1876 március 2-án született Rómában Magltone bíboros-államtitkár kedden szintén születésnapját ünnepelte. Az államtitkár 66 éves. Gandhi sterdán befejazi az éhséq«7frniltol Amszterdam, március 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Az angol hírszolgálat jelentése szerint. Gandhi éhségsztrájkjának 20- napján az alábbi orvosi közleményt adták ki: Gandhi állapotában nem állt l»e változás. A Mahatma jó ban guta than van. Gandhi böjtölése szerdán a reggeli órákban ér véget. Eltemették Király Isfvóat, a Magyar Aeto Szövetség reoülőhalált hait feiüaye*őé Budapest, március 2. A Magyar Országos Tudósító jelenti: Kedden délután kisérték utolsó útjára a Kerepesi-uti temető halottasbáiáhól Király Istvánt, a Magyar A ere Szövetség néhány nappal ezelőtt repülöhalált halt felügyelőjét. A katonai gyászpompával lefolyt- temetésen megjelent a Horthy Miklós Nemzeti Repülő- I alap és a Magyar Aero Szövetség vezetésé- I ge és tisztviselői kara- A székesfőváros ál- J tel adományozott díszsírhelynél Ember Sán- ^ dnr dr. országgyűlési képviselő mondott a j képviseIőtársadalom nevében utolsó isten- j hoazádot. | váló halassal avatkozott be a harcicselek- ményekbe. Vadászbombázók' többszöri támadásban bombákkal és tűzfegyverekkel az arcvonalra vezető utakon szétugrasztottak legénységet szállító gépjármű oszlopokat. Találatokkal felgyújtottak 38 gépjármüvet, 13 további jármüvet horn batal álatok pusztítottak el. Több nehéz bombával szétromboltunk egy az angol csapatok utánpótlása szempontjából fontos vasútvonalat. Német vadászgépek légiharcokban egy gép veszteség mellett lelőttek nyolc eűegséges repülőgépet. öt további repülőgépet a légeJháiltó tüzérség lőtt le. A tuniszi déli arcvona'on az északamerikai és angol csapatok nyugton maradnak. Eddig csak gyenge felderítő csapatokkal nyomultak előre az Atlasz-hegység délkeleti kijáróinak hegyi hágóin át éa egész nyilvánvalóan igyekeznek elkerülni azt, hogy harcba keveredjenek a tengely haderők zömével. Voninö HaMrla alakit kot menyi Finnországban Helsinki, márc. 2- (MTI ) A Német Távirati ’ Iroda jelenti: Kyti köztársasági elnök kedden Vanlnö Hakbila országgyűlési elnököt, mint a legna gyobb párt képviselőjét bízta meg a kormány megalakításával. Olaszországban teljes mozgósítást kell végrehajtani a mezőgazdaság terén Kóma, március 2. (MTI ) Az élelmiszerellátás, elosztás és árak kérdéseinek összeegyeztetésére alapított miniszterközi bizottság a Duce elnökletével ülést tartott. A Duce összefoglalva a tanácskozás anyagát, rámutatott arra, hogy Olaszországban az élelmezési helyzet továbbra is a kielégítő normalitás jeleit mutatja, A Duce hangoztatta, hogy a mezőgazdaság terén a teljes mozgósítást, végre kell hajtani, hogy Olaszország termelése a legmagasabb fokot elérje. Keltő« szerencsét en«éq eqy norvéqini (a’uSnn Oslo, márc, 2. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Andenesben, Nyugatnorvégla égjék kis falujában kettős szerencsétlenség történt. A községben tűzvész pusztított és s fából épült házak közül sok épület elhamvadt. Alig oltották el ezt a tüzet, néhány halász a tengerben egy úszó hordót talált. Azt hitték, hogy a. hordóban pálinka van és nagy mulatságot rendeztek. Sokan vettek részt ezen a mulatságon. A hordóban azonban fa.-sze.sz volt. A mnlatók közül huszonötöt su'yos mérgezéssel kórházba szállítottak. Hat közülük már meghalt. piátyís király ffŞ MOZOáMtRáHIÍiilAl HU Csütörtökön premier! KARADY KATALIN legújabb filmje ALKALOM Rendezte; Rodriguez E. Zene: Fényes Szabolcs Balatoni és budapesti felvételek! Szereposztás: Az elhagyott asszony KA0ÄDY A lérj Som lay A csábitó Szillass Cső to'y Somogy Kosi, P-thas, Bilicsl. Ma utoljára: REMBRANDT Negyvennyolc f apán katonát agyonlőttek eqy angol fogolytáborban Amszterdam, márc. 2. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Az angol hírszolgálat wellingtonl jelentése szerint az egyik hadifogolytáborban, ahol japán foglyokat helyeztek el, az őrszemélyzet agyonlőtt 48 japán foglyot. Azonkívül 63 japán hadifog'oy megsebesült. Á plevnai bolgárok 1500 liter szüvopálinkát és törkölyt ojuniottok fel a fronton küzdő honvédednek SZÓFIA, márc. 2. (MTI) A bulgáriai ple- veni kerület főispánja a napokban értesítette a szófiai m. kir. követet arról, hogy területének lakossága 1000 liter sligovicát és 500 liter törkölypálinkát ajánlott fel a fronton küzdő magyar katonák részér.-. LEGÚJABB SPORTHÍREK SÚLYOS VERESÉGET SZENVEDETT A KKE JÉGKORONGCSAPATA BUDAPESTEN Budapest, márc. 2. Kedden folytatták a városligeti műjégpályán a jégkoronk bajnoki küzdelmeket. Ezúttal n BBTE—Kolozsvári KE és a BKE—Marosvásárhelyi SE mérkőzéseket bonyolították 1«. Eredmények: BBTE—Kolozsvári KE 5:1 (2:0, 2:0, 1:1)- Játékvezetők: Jeiiey Zoltán dr. és Minder Sándor- A B&TE fölényének jegyében folyt le a mérkőzés annak ellenére, hogy a KKE lényegesen jobban játszott, mint. hétfőn. Az első harmadban a budai együttes fölénye Háray és Szamosi góljaiban jutott kifejezésre. A második harmadban a BBTE fölénye folytatódott és Helmeczl és Szamosi révén két újabb góielönyhö/. jutott. Az utolsó harmadban a KKE magára találl és Vásárhelyi góljával szépített az eredményen- A mérkőzés utolsó gólját Háray ütötte- Az utolsó harmadban a KKE fiatal csatársora helyenként igen jól mozgott- Minkét csapat ugyanabban az összeállításban játszott, mint az clóző nap. BKE—Marosvásárhelyi SE 2:2 (0:2, 0:11, 2:0). Játékvezetők: Szennyei István és Bikár Dean dr- Az első harmadban a roarosvásár- belyieknek kedvezett a szerencse. Ekkor Incze II. és Incze I- ütött gólt- A harmadik harmadban a BKE nagy fölényt harcolt ki és Pásztor és Gósztönyi révén kiegyenlített. A szerkeszt ésárt és kiadásért felel: 3 E N E V LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassal-utca, 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 7L sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi éa Nyomdai Mfilntézet Bt, Byaaafe»« F, Major JóaaL