Keleti Ujság, 1943. február (26. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-07 / 30. szám
í Keixnm*jea A Secret Service tilkai Londonban minap nagy botrány kerekedett a Secret Service-szel kapcsolatban. A York-utcában, ahol legnagyobbrészt öreg nyugdíjasok, vagy nyugalomra vágyó nyárspolgárok laknak, a levegőbe repült egy ház. A robbanás délután két óra tájban történt és csak négy áldozata volt. Ezeket a kövek agyonverték. De aznap estefelé a közeli St. Ambroslus- kórházba egymásután szállították az utca lakóit. Egyforma mérgezésük volt, valami por féle lepte be testüket és azonnal kiütéseket okozva, végül is rosszullétet okozott. Ketten szívbénulásban meghaltak. Most a sajtó egyrésze nagy hangon követeli a titkos társaság végleges feloszlatását annál is inkább, mert kiderült, hogv a York-ulcai házban két elvetemült tan követte el a robbanást, mert nem fizették ki nekik valami merénylet megszolgált vérdiját. A robbanás több hordó finom arzénport szórt szét és ez okozta a mérgezéseket. Az üggyel kapcsolatban érdemes rámutatni a Secret Service egynéhány legutóbbi „ténykedésére“, hogy ezt a sötét társaságot legjobban megvilágítsuk. 19 jO áprilisában a Vaskaput akarta felrobbantani a Secret Service. Készülődését felfedezték és idejekorán elfogták a merénylőket. Az volt a tervük, hogy angol gyorsnaszádokkal és uszályokkal hatalmas meny- nyiségü robbanóanyagot visznek a Vaskapuhoz. ott aláaknázzák a szirteket. robbantanak és igy teszik lehetetlenné a dunai hajózást. 191/1 februárjában a bolgár bojanai vízvezeték ellen történt merénylet. A megindított nyomozás során rengeteg robbanóanyagot találtak és a szálak a szófiai angol követséghez vezettek. 19Ifi márciusában az istanbvli Pera-szál- lodában felrobbant a volt szófiai angol követ utazóbőröndje. Több halott és számos sebesült volt ennél a robbanásnál, amelynek nyomozása kiderítette, hogy a követ szinte hivatásszerűen szállította diplomáciai csomagjaiban a legerősebb robbantószereket. További ilyen robbanó követi csomagokat a németek találtak belgrádi "bevonulásuknál, akadt ilyen nem is egy a zágrábi angol követ lakásán- is. 19./Z februárjában Tangerben repült levegőbe egy angol konzul csomagja. Itt világosan megállapították, hogy a csomagban igen finomművű, de óriási hatású pokolgépek voltak. 191/0 november közepén Sabri pasa egyiptomi angoleUenes miniszterelnök Kairóban egy lakoma közben holtan esett össze. Hiába igyekeztek a britek eltussolni a vizsgálat eredményét, kiderült, hogy a pasát gyorsanölö méreggel tették el a láb alól. » 19jZ februárjában Ankarában Papén német nagykövet ellen a szovjet GPU és az angol Secret Service közösen követtek el sikertelen merényletet. A cél világos: meg akarták rontani a német-török viszonyt. 19jZ májusában Heydrioh német protektor ellen történt merénylet a volt Csehországban. Egy angol távfelderitő ejtőernyővel néhány gyilkost bocsájtott le a helyszihen észrevétlenül, ezeket az emberéket a csehek elrejtették. A merénylet sikerült és minden kétséget kizáróan a Secret Service fegyvereit, bombáit és mérgeit sikerült megtalálni a helyszínen. 191/9 augusztusában Gandhi letartóztatott magántitkára, Dessi. halt meg hirtelen an- gol fogságban. A Reuter-iroda akkor azt jelentette Bombayból, hogy a titkár hirtelen fellépett szivgyengeségben pusztult el. Viszont a tény az, hogy Dessi makkegészséges, vakmerő és sok, az angolokra nem tartozó dolgot ismerő férfi volt, akit a Service politikai okokból kellett, hogy elpusztítsonEz a kis csokor csak egy része annak a bünlajstromnak, ami a titkos társaság rovására irható. Se szeri, se száma azoknak a gyilkosságoknak, amelyeket a Service fejedelmek és királyok ellen elkövetett. Most mintha az angol nép megelégelte volna ezt a ném éppen erkölcsösnek mondható munkát. Az angol munltáspártban a szónokok azt követelik, füstöljék ki a Vörös Kastélyt, ami nem más, mint a méregkeverés és bombavetés nagymestereinek magasiskolája. A Vörös Kastélyt a Service két évszázaddal ezelőtt kanta és p kiket a merénylők együttesébe uj tagul felvettek, ott tanulják meg, hogyan kell elkövetni a merényleteket, hogy annak nyoma lehetőleg ne maradjon. A York-utcai robbanás nyomán elemi erővel követelik Angliában a gyilkosok e szövetkezetének végleges felszámolását. De erre nincs sok remény, mert az angol politikának ugylátszik a „világhatalom“ fenntartása miatt, a tagoknak pedig a jó fizetés miatt van szükségük rá. Ha a háború befejeződik, mindkét szerződő félnek kevés a reménye arra, hogy a bombavetésből valaha is pénzt szerezhessen. (TEK.) ■-ígr.-. 12 A íaadszinl^a* mlsídeia szakaszán síNrcs ellentámadásba lendültek át a ziémev csapatok Bérűn, február 6. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kővetkezőket jelenti a keleti harctérről: A keleti' harctéri helyzet jellemzője a német állások világosan felismerhető erögya- rapodása, amely eredménye annak, hogy a fő ellenállási központokban tervszerűen megrövidítettük az arcvonalakat. Az ebből származó fokozott harcerö meggyőzően jutott kifejezésre azokban a lendületes ellen- támadásokban, amelyekkel minden szovjet támadásra válaszoltunk. E harcokban a szovjet nem utolsó sorban a német iégiliad- erö rendkívül nagymértékű bevetése következtében a pénteki napon 83 páncélost, lü páncélos felderítő kocsit, 112 löveget, köztük sok nehézágyut, öt Sztalin-orgonát, 23 nehézgránátvetöt és egyéb hadianyagja ki- | vül. több mint 200 gépesített és fogatolt jármüvet vésziéit. A fokozott etlenhatás következtében különösen a Kubán, a Don és a Donee vidékén még megsokszorozódtak a bolsevisták amugyis súlyos veszteségei. Itt, de a középső árcvonalszakaszon harci és romboló repülőgépek nagy kötelékeinek szüntelen támadásai valóságos vérfürdőt rendeztek a bolsevista tömegek között. Több helyütt több ezred készenléti állásait a német bombák repeszel és tűzfegyverek lövedékeinek zápora szétzúzta. Novoros- szijszk térségében a német és szövetséges köteTékek hátában partraszállt szovjet csapatokat még jobban összeszoritottuk. A velük hozott mind a hat páncélos harckocsit megsemmisitettük. Egy újabb partraszállási k'sárlet a német partbiztositás összpontosított e'háritó tüzébe került és a partraszá Ini akarókat még a tengeren szétugrasztottuk. A Don alsó fo'yása vidékén a Szovjetnek mintegy ezrednyi erősségű csapatokkal a hídfőállás e’len intézett támadásait ellentámadással visszavertük. Nyo'c szovjet harckocsit megsemmisítettünk és visszavertük messze keletre. Sikerült fe'szabadítani a bolsevistáktól bekerített két helyiséget, amelyben német csapatok sikeresen védekeztek. Német páncélos erők a Donectöl északra ellentámadást intéztek és jelentős területnyereséget értek eL A Don alsó folyása mentén változatlan hevességgel tovább tartanak a kemény harcok. Német harci csoportok elszánt e letámadásai he yzeüi jelentős sikerekkel jártak. E harcokban többi között teljesen használható állapotban zsákmányoltunk két szovjet harckocsit. Egy német páncélos kötelék támadása meglepte és szélugraszlotta a készenléti állásban lévő 35- Szovjet gárdahadosztályt A páncélos kötelék a szó szoros értelmében lehengerelt egy bolsevista ezredet- Az oskoli szakaszon is roppant veszteségekkel kellett a Szovjetnek megfizetnie támadásait, amelyekre csaknem mindenül azonnali eilenámadásokkal válaszoltak a német csapatok. A német repülők nemcsak a menetelő bolsevista páncélos és gyalogsági kölclékeket támadták, hanem valóságos bombaesővel árasztották el főleg a tüzérségi állásokat- Mély támadásokkal több Ízben már csirájában elfojtottuk a bolsevistáknak páncé- losbk támogatásával indiíolt támadásait. Német harcirepüiőgcpek kötelékei az arcvonalhoz közeleső térségben, de a mögöttes területen is rendkívül nagy veszteségeket okozlak a bolsevistáknak az utánpótlási forgalom támadásával mind emberben, mind hadianyagban. A német csapatok állandóan ellenőrizték az összes felvonulási útvonalakat, megsemmisítettek egész jármű és tüzérségi oszlopokat, szétromboltak lőszer és üzemanyag raktárakat, felgyújtották a bolsevisták felszereléseit és nagy károltat okoztak a vasúti forgalomban. Német vadászgépek távoltartották az ellenséget a légitértől és saját veszteség nélkül lelőttek 13 bolsevista repülőgépet. A NAGY KIRÁLY Ez a gigantikus film Németországban a „Nemzet filmje“ címet kapta. i A Velencében megtartott film versenyen pedig a legnagyobb dijat a Mussol'ni-kupát nyerte ei. A N&GY KIRÁLY már csa: iövid idei *- látható a CORVIN 3 A M Előadások pontos kezdete — a film hosszúságára való tekintettel — fél 3, háromnegyed 5 és 7.10 órakor. Ma d. e. 11 órakor külön előadás számozott helyekkel. N 'gvo^nHok réP7^rr> di'ta’an pihail^ató ! Isaaséa nyu c ikttfoi stuiafcj tek ea v* fi<ín»o| #«pe* BERLIN, febr. 6- (MTI.) A nemzetközt tájékoztató iroda jelenti: Német tengeralattjárók az atlanti csalásán a legsúlyosabb időjárási viszonyok között viharos időben nyolc hajót sülyesztetfek el összesen 62-030 tonna tartalommal, köztük különféle tartályhajókat. Az egyik Ilyen különle’es hajó, amely 18.000 tonna üzemanyagot szállított, a robbanás erejétől darabokra szakadt és rendkívül , gyorsan elsüllyedt. A többi hajó személyzete^ ha nem pusztult el a hajóval együtt, valószínűleg szintén elveszett a viharos tengeren. A német tengeralattjárók további sikerei várhatókHí sál*« #aiM«»da«oiíat kísérellek meq ai «mqolszász Berlin, febr. 6. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a tuniszi harctér helyzetéről: A tuniszi középső hegyvidéken lévő Dzse- bel Mansour, amelyért napok óta heves harcok folytak, szilárdan a tenge’.ycsanatok kezén van. Dzaebel Mansour délnyugatra fekszik Pont Du Fahstól. Invázlós csapatok hiábavaló támadási kísérleteikben a legutóbbi napokban szenvedett érzékeny vereségük után itt elálltak a további várakozásoktól. Ehelyett pénteken erősebb felderítő osztagaik próbá'ták lábukat megvetni két hegyi állásban, amely' onnan d&Ue fekszik. Egyik esetben sem sikerült a tengelycsapatokat lerohanniuk. Súlyos és véres veszteség árán ismerték meg a tengelycsapatok mélyentagozott és jó'kiépitett áfásainak harcierejét. Mindkét helyen nagyszámú halottat és sebesültet vesztettek, valamint fegyvereik tekintélyes részét is otthagyták. Mindkét vállalkozást csaknem k záró ag francia zso’dos csapatok és benszülött a a- kulatok hajtották végre. A tengelyes-ipátok légierői a parti szakaszon a legnagyobb hatással támadták az inváziós csapatok ucán- szá'litásait. Gyors német harcirepülögépek bombáikkal és nyomjelző lövedékeikkel számos megrakott gépjármüvet felgyújtottak. Német zuhanóbombázők, harclrepiilők az Atlasz-hegység déli lejtőjén nehéz bombákkal támadták az Inváziós csapatok állásait. Támadásaik megsemmlsüő hatását kétséget kizáróan megállapították. Német vadászrepülők három nagy amerikai bombázót lelőttek. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Miiintézet Bt. nyomása. F. v.: Major József. JS43. FEJ&RUAU 7. Á Dtiee fogadta a korzikai .rrecenia ciopotiox vezetőségét Róma, február 6. (MTI.) A Ştefani Iroda közli: A Duce szombaton fogadta & korzikai irredenta csoportok központi vezedségét. Glovacchini nemzeti tanácsos, a csoport elnöke beszámolt a korzikai irredenta szervezet 10 éves munkájáról. A D ice nagy megelégedését fejezte ki a csoportok eddigi munkájáért. Uj főparancsnok a köxéake’efi szövetséges haderők é'én Amszterdam, febr. 6. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Az angol hírszolgálati iroda kairói jelentése szerint Lewis Hyde Brettet, az Egyesült-Államok léghaderői volt középkeleti főparancsnokát Andrews utódául a szövetséges haderők középkeleti főparancsnokává nevezték ki. Andrews-1 tudvalevőleg az Egyesült-Államok Európában lévő hadierőinek főparancsnokává nevezték ki. ■ ■ ■ sris»" • \ F nnorszáq ellátása a jövő aratásig biztosított Helsinki, febr. 6. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A közellátási miniszter a 36 legfontosabb termelési és gazdasági szervezet képviselői előtt kijelentette, hogy Finnország ellátása a jövő aratásig az eddigi adagolások alapján biztosítva van. A kenyér és burgonya elosztása terén nincs semmiféle nehézség. Csak a cukorelosztás függ a külföldi behozataltól. A mostani zsíradagokat fenn tudják tartani. Nem kielégítő azonban továbbra is a fűtőanyaggal való ellátás, amelyet károsan befolyásol a munkaerők és szállítóeszközök hiánya.' Értekezletet tartott riíirchenben a nemzeii írság ró egyesületek uniő.iánok elnökbe München, február 6. (MTI) A nemzeti újságíró egyesületek uniójának elnöksége szombaton Münchenben értekezletet tartott, amelyen résztvettek Németország, Olaszország, Magyarország, valamint az unióban képviselt többi európai állam újságírói szervezeteinek vezetői. Az elhökség értekezletén Weiss S. A. főcsoportvezető, a nemzetközi ujságiróegyesületek uj uniójának elnöke elnökölt. Az értekezlet az európai újságírás politikai és hivatási kérdéseivel foglalkozott és újból kifejezésre juttatta azt az újságírói egységes arcvonalat, amelyet az európai földrész nagy élethalálharcában az Unió képvisel. A külföldi vendégeket a birodalmi sajtófőnök nevében Sündermann be’yettes birodalmi sajtófőnök fogadta, aki beszédében kifejezte azt a meggyőződését, hogy az európai nemzetek hagyományaikat a létért folyó mai nagy küzdelmükben totális győzelemmel fogják elmélyíteni. BARÁTSÁGI SZERZŐDÉST KÖTÖTT IRAK ÉS CSUNGKING-KTNA Ankara, febr. 6. (MTI.) A nemzetközi tájékoztató iroda jelenti: Csungking-Kina ankarai követségének épületében pénteken kicserélték a csun- king-kinai és az iraki kormány között kötött barátsági szerződés megerősítő' okmányát. LEGÚJABB SPORTHÍREK MAGYAROK GYŐZTEK AZ OLASZ MAGYAR TORNASZ- . VIADALON Budapest febr. 6. Szombaton este nagy érdeklődéssel folyt le a Nemzeti Sportcsarnokban a magyar hölgybajnok Postás SIC és az olasz bajnok Pratói Etruria tomászviadala. A csapatversenyt a három szeren elért eredmények alapján a Postás SE nyerte meg 260.3 ponttal a Pratói Etruria 251.9 pontjával szemben. Egyénileg első Huberné Csillik Margit Postás SE 87.4 ponttal. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENEI LÁSZLÓ. i Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassa!-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztárt csekkszámla száma: . 73148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza.