Keleti Ujság, 1942. december (25. évfolyam, 272-294. szám)

1942-12-20 / 288. szám

4­X Nagy Oszkár nagybányai festőművész kiállítása Nagy Oszkár országoshirü, nagynevű fes­tőművészünk, a nagybányai festőtársaság egyik közismert, keresztény magyar kiváló­sága f. hó 19-ikétöl 24-ikéig az Egyetemi könyvtár II. emeleti kiállítási termében ka­rácsonyi képvásárt rendez. Mintegy harminc darab jelentősebb festményével érkezett meg ez az érdemes festőművész, de még a kiál­lítás megnyitása előtt megvásárolták néháry vásznát azok, akik már régebbről ismerik az erdélyi festőmüvészetnek ezt a rendkívüli tehetséggel megáldott képviselőjét. Nagy Oszkár húsz év óta tagja a nagybányai festö.társaságnak. Művészi elhivatottság, ere­deti egyéniség, érdekes meglátás, sajátságos felfogás és elmélyedés jellemzi minden vász­nát. Nagybányai utcarészletek, figurális és tájképei tanúskodnak elhivatottságáról. Az elhivatottság ebben az esetben nem üres szó, hanem valóság, mert alig van hazánk­ban még olyan művész, aki ennyire csak a művészetnek élne. Nem érdekli sem a hir- hajhászás, sem az üzletieskedés, hanem ki­zárólagosan a művészi munka. Múltjára vo­natkozóan megemlíthetjük, hogy Goga, bár elismerten a harcos magyarok közé tartó- ' zott Nagy Oszkár, a legnagyobb román ösztöndíjjal küldötte le Olaszországba és ugyanakkor az aradi és a bukaresti Simu- muzeum részére egy-egy munkáját megvá­sárolta. Nagy Oszkár Aba Novák, Patkó Károly, Csáktornyái és Szönyi István társa­ságában szerzett hírnevet, Réti István, Ivá- nyi Grünwald Béla, Thor ma János és Fe- renczy Károly mesterek tanítványa volt. Huszonkilencéves festömüvészi munkássága alatt nevét az egész ország megismerté s megmaradt a csendes, magányos művészek göröngyös utján. Ezt a kolozsvári kiállítását érdekessé teszi az is, hogy képeit keret nélkül állítja ki, mert „nem vagyok kép­keretgyáros“, amint mondotta, hanem festő. Az igazság ezenkívül még annyi, hogy bi­zony a képkeretek nagyon sok pénzbe ke­rülnek. Pénzé pedig melyik vérbeli bohém- művésznek van? Nagy Oszkár legutolsó kolozsvári kiállí­tása 1939-ben volt, a vármegyeházán. Bizo­nyára még sokan emlékeznek erre az ösz- haju, fiatalos művészre, aki derűs életszem­lélettel, keleti nyugalommal veszi a hétköz­napi élet minden változását. Most kará­csonyi ünnepet akar a müértő közönségnek és egy kicsit magának is ... A kiállítás g naponta 10—1-ig és délután 3—5-ig tekint- I hető meg. J m * Ötperces íd&szeiü fS'draíx • ' * A V' # ‘ . -i. t ’ Reunion szigete, az Indiai-óceán gyöngye Éppen háromszáz éve annak, hogy a fran­ciák a Mascarena-s?,igeiekhez tartozó Ré­union szigetét birtokukba vették. Csodálato­san szép hármas völgykatlanával, 300 mé­ternél magasabb hófedte hegycsúcsaival, ál­landóan működésben levő vulkánjával, tá­tongó szakadékjaival, vízmosásaival, csobo­gó patakjaival, barátságos, termékeny part­vidékével ez a kis sziget valóságos földi pa­radicsom. Ez a gyönyörű fekvésű, termékeny sziget lakatlan volt, amikor egy diepei hajós, Gau- bert kapitány 1638-ban felfedezte. Emberi élőlénnyé’ Jaques Pronis sem ta'álkozott, aki a szigetet 1642-ben a francia király nevében birtokba vette. Rénnion — akkori nevén Bourbon — benépesítését csak húsz évvel később kezdték meg. Az első hnsz, gondosan kiválogatott francia telepest hamarosan töb­ben is követték. A telepesek fehér élettárs után vágyakoztak s ezért az anyaországból fiatal árvalányokat küldtek Réunion szige­té^, akik önként jelentkeztek a telepes asz- szonyok nehéz és felelősségteljes feladatai­nak vállalására. A vállalkozó szellemű fiatal lányokat szállító hajók egyrésze a viharos tenger áldozata lett, de azok, akik megérkez­tek rendeltetési helyükre minden tekintetben megfeleltek a hozzájuk fűzött reményeknek. Ezek az első telepes családok alkották a szi­get tiszta francia lakosságának magvát. A nemesi származású gyarmatosok a tenger­parttól a hegyek csúcsáig terjedő hatalmas területek birtokába jutottak, a polgári szár­mazású és a gyarmatosítás munkájában ki­váló érdemeket szerzett telepeseket pedig nemesi rangra emelték. A Mascarena-szigetcsoport tulajdonkép­peni fellendülését Mahé de La Bonrdonnals- nek köszönheti, aki főkormányzóságának ideje alatt De de France és Bourbon szige­tét önfeláldozó munkájával minden tekintet­Tisztviselőket keres az Erdélyrészi Hangya Központ erdei gyümölesgytijtő telepeinek adminisztrálására. A telepek júniusban kezdik működésüket, de lehet, hogy a jelentkezőket már korábban be­hívják szolgálattételre, hogy a telepek vezetéséhez szükséges szakismereteket egy tanfolyamon megszerezhessék. Pá­lyázatokat Erdélyrészi Hangya Szövet­kezetek Marosvásárhelyi Központja el­mére „Termelési osztály“ megjelöléssel kell küldeni. ‘ben felvirágoztatta. Piarc Potvre és Joseph Hubert, a hires botanikus szintén e szigetek jó szellemei közé tartoznak, akik a kakaófa, a szegfüszegfa stb. meghonosításával és a cukornád- és kávétermesztée terén kiváló ér­demeket szereztek. A Mascarena-sjdgetek vezetőik okossága és diplomáciai tehetsége folytán nem Ismer­kedtek meg a forradalom borzalmaival, a bé­kés lakosság annyira, mentes volt minden terrorista cselekedetre való hajlamtól, hogy ez a’att az Idő alatt csak egy kecskének vágták le a fejét, hogy a guillotine műkö­dését kitapasztalják. Bourbon szigetét békés munkálkodás kö­zepette érte az angolok 1810-ben történt tá­madása. A többszörös túlerőnek engedve Bourbon kénytelen volt megadni magát. Az angol megszállás öt éve alatt a sziget csak vegetált, felszabadulása után azonban ujult erővel fogott hozzá a munkához. A kezdet­ben mezőgazdasággal foglalkozó lakosság lassanként teljesen áttért a cukorgyártásra, úgyhogy Réunion az utóbbi években évente 100.000 tonna cukrot exportált s a világ leg­korszerűbben berendezett riunpárló berende­zéseit mondhatja magáénak. A sziget jelenleg olyan magas kulturális színvonalon áll, hogy minden Idegent elra­gadtat. Ebben a kis birodalomban a civili­záció legmodernebb vívmányait használták, fel mind a kikötők, mind a vasutak, müutak, kereskedelmi és ipartelepek, kórházak, isko­lák stb. megépítésénél. Réunion szellemi té­ren is rendkívül magas fokon ál!. Van egy tudományos és művészi társasága és egy akadémiája. Az intézmények mindegyikének himeves Írók és tudósok a tagjai. Elsőrangú pedagógusoktól vezetett iskolákban kezdtek tanulni a világhírnévre szert tett réunioni származású tengernagyok, tábornokok, Írók és jogászok. A hírneves férfiak hosszú név­sorából, akikre az egész francia nemzet büszke, csupán néhány nevet ragadunk ki: Parnv, Berttn, Leconte de Lisle, Joseph Hé­dier, Roland Garros stb. A Franciaországban megtelepedett réunio­niak egész életükben honvágyat éreznek szigethazájuk iránt, ahol mindig mély tisz­telettel és csodával viseltettek az anyaország s ennek nemzeti dicsősége iránt. Nem csoda hát, lia ennek a gyönyörű, izig-vérig francia szigetnek angol megszállása különös fájdal­mat okoz most a franciáknak. 1942. DECEMBER MFGIELWTt „TERMÉS“ első őszi kötete. Az oi írói MimkakőzSfség irodalmi évkönyve. Bolti ára 4.50 P Négy kötet előfizetési ára 15 P. Pártoló fagoknak 30.— Pengő. Minden k8nyvkereSkOdésben kapható. Sunlgtritd Jakab Jen 8 kiadása. KÉMIAI ETON ELŐÁLLÍTOTT EM­BERI CSONTOK. Frankfurtból jelentik: A frankfurti kémiai intézetben sikerült az emberi csontváz anyagát mesterséges utón előállítani, ezt azonban hosszú, fáradságos munka előzte meg. Az emlősök, madarak, halak csontjának kémiai összetételét kel­lett elsősorban tanulmányozni. A kutatá­sok bebizonyították, bőgj' az egész állat­világban a csontok összetételében Igen cse­kély a különbség, vagyis 46.5 százalék foszfát, S5.1 százalék kalcium, 5.7 száza­lék karbonát és 1 százalék magnézium, nátrium és kálium. A halszálkák carbonát- tartalma csekélyebb, mint a melegvérű ál­latoké. Ezen főalkatrészeken kívül az em­beri csontokban 0.5 százalék fluor talál­ható. A tengerben élő emlősállatok, pl. a bálna csontjainak flnortartalma jóval ma­gasabb, vagyis 0.7—0.8 százalék. Ezekből a megállapításokból sikerűit a csontok ke­letkezését is levezetni. Először a porcba kalciumot helyeznek, amely kalciumfosz­fáttá változik át és a csontok összetételé­nek további alakulása most már elektro­kémiai utón történik. A Ionok képződése azután gondoskodik arról, hogy az alap- ; anyagok egymás között fennmaradjanak, úgyhogy végre is a csontképződés, a kő- képződéshez hasonlóan apránként történik. Az ország legrégibb szarvasbörgyára. dámvad bőrökéi, kesztyű. ru- SidlVaiíj házait-, bátor-és mosóbőrre,- vaddisznó- róka- vadmacska és egyéb állati bő­rűket szőrmére kikészítésre elvállal IVIehlachmidí Gyula utóda: vitéz Felér András FlnombSrgyára, Tatatóváros. legmagasabb napiáron veszek •' őz, szarvas, dámvad, vaddisznó, farkas, róka, borz, vadmacska, vidra, nyesi, hörcsög, görény és KUTYUBOféHiCET. ALAPÍTVA 9 1780. Ideges é Irta: Bi i r o anos A távoli toronyóra már régen eltemette az éjnek a felét s még mindig nem jött álom a szemére. Hanyatt feküdt könnyű ta­karója alatt, amelyet most mégis nehezebb­nek érzett. Zsebórája úgy vert, ketyegett éjjeli szekrényén, mint egy líyugtalan szív. Felkelt s kinyitotta az ablakot. Az ablak alatt nehéz társzekerek húztak el az éjsza­kában s a durva kocsisok éppen valami sü­letlenségen röhögtek. Idegesen csukta be az ablak szárnyait. Olyan idegesen, hogy azt hitte, nem is bírja már tovább. Pedig nem volt rá semmi oka. Újból lefeküdt ágyába, de akárhogyan kérlelte az álmot, az nem akarta meglátogatni, sőt messzire elkerülte. önkéntelenül is régi, erősen régi estékre emlékezett. S ezekből az estékből, mint egy drága, soha el nem múló szerelem emléke bukkant fel édesanyja arca. Ott ült vele szemben a tűzhely mellett. Be édesen nyomta el ilyenkor az álom... De előbb imádkoznia kellett, hogy ne álmodjék majd az éjjel csúf fekete bivalyokkal. Emlékezett rá, hogy egy régi estén, amikor éppen a Miatyánkot mon­dotta édesanyja után, egyszercsak elakadt s nem tudta tovább folytatni. — Na, fiam, mondd tovább, — biztatta édesanyja — de neki már lecsukódtak szem- pillái s hangja belezuhant az álom mélysé­ges vizébe. — Na, mondd már tovább, fiacskám, — biztatta újból édesanyja, ahogyan ott ült és font, de ö nem mondotta tovább a Mi­atyánkot. Elég volt belőle ennyi is, hiszen bűné se igen lehetett még akkor, olyan kicsi s ártatlan volt. De édesanyja nem hagyta annyiban a dolgot. Felkeltette, összekul­csolta kis kezeit s elölről kellett kezdeni új­ból a* estéli imádságot. — Mondd fiam elölről — hallotta félálom­ban édesanyja hangját. — Elölről — mondotta elnyújtott, éneklő, kényszeredett hangján, álmosan, édesanyja után s milyen jót mulatott ezen szegény édesanyja. Még másnap is, harmadnap is ka­cagott rajta, amikor eszébe jutott s még együtt 13 sokat kacagtak, nevettek a dolgon s ez a régi emlék most olyan jól megmele- gitette a lelkét, hogy mosolyognia kellett. De ez a mosoly olyan keserű és gyámoltalan volt, hogy szinte elsírta magát. Mert az ár­vaságot sokkal nehezebb elviselni felnőtt ko­runkban, mint amikor kisgyermekek vol­tunk. Akkor akadt játék, ami az árvaságot feledtesse, de ilyenkor, felnőtt korban, mihez kezdhetne az ember? Fáj minden jó szó, mert kételkedünk őszinteségében és fáj min­den fájás, mert ez is csak a mi fájdalmun­kat s árvaságunkat tetőzi. A szomszéd szobában most gyűlt fel a vil­lany, A fiatal házaspár érkezett haza valahonnan. A vékony falon át hangjukat figyelte, de semmi sem hallatszott. Pedig ha beszéltek volna, áthallatszott volna min­den szó, mint máskor is, ha csönd volt. Hányszor figyelte már Így minden élet­megnyilvánulásukat. Sokszor még idegesí­tette is, de most valósággal várta bár egyet­len halk gügyögésüket, vagy egymásnak szép álmokat kívánásukat. Hogyan lehet, hogy olyan hamar elhervadhat a szerelem némely sziveken?—tűnődött el magában.— Mert eleinte ezek nagyon szerették egymást. És most arra is pontodén emlékezett, hogy meddig tartott szerelmük. Számontartotta, maga sem tudta miért. Estélyt adott akkor a fiatal pár. A han­gokból arra következtetett, hogy sokan ösz- szegyültek náluk ezen az estén. Valószínű, hogy barátok és közeli hozzátartozók lehet­tek. Úgy éjféltájban történt, hogy ideges, majdnem durva kifakadásokat hallott a fa­lon keresztül. A fiatalasszpny vonta felelős­ségre férjét, amikor a vendégek elmentek: — Mondd, szivem, miért kínáltad annyira a vendégeket? Miért akartad, hogy mindent megegyenek s megigyanak?... Ne felejtsd el, hogy te semmit nem hoztál a házhoz s ami itt van, az mind az enyém. Anyámék adtak mindent. Neked alig volt annyid, ami rajtad volt. Ez nem jut eszedbe soha? Mert szeretném, ha ez is ezedbe jutna ilyenkor, ahelyett, hogy a vendégeket zabálásra biz­tasd. Mintha nem ettek s ittak volna anélkül I is, mint valami kiéhezett koldusok, az Isten verje meg őket!... Azt is hallotta még akkoriban, hogy a fiatalasszony az utolsó mondatot már sírva, majdnem toporzékolva mondotta, de a férfi nem szólt ró, egyetlen szót sem. És ez kissé bosszantotta. Hogyan lehet egy férj ennyire öntudatlan? — rágódott magában... és majdnem megvigasztalódott, amikor az asz- szony sirva kérlelte a férjét, hogy ne hara­gudjék ideges kitöréseiért, mert najsyon fá­radt s azt sem tudja már, mit mondott. De a férj nem sokat törődött már a dologgal. Ott hagyta egyedül a fiatalasszonyt s nem is tért haza csak másnap este. Hát igen, az az este, az szép volt. Könnyes megbánások, kölcsönös megbocsátások s mélységes bé­kesség zenélt át a falon. S mégis, ho­gyan történhetett, hogy azóta alig törődnek egymással?... Még el-el mennek együtt es­ténként kávéházba, rokoni látogatóba, itthon már külön élnek, hideg s külön életet. Nem, nem is házasodik meg soha — ha­tározta el magában. — Hát érdemes, hogy egyszer majd valaki őt is felelősségre vonja, mert nem hozott semmit a házhoz? Inkább igy. egyedül éli le majd az életét s azt csinál vele, amit akar ... Hirtelen hidegség futott végig egész tes­tén s még a lelke is összerázkódott. Édes­apja jutott eszébe, aki csakugyan azt csi­nálta az életével, amit akart, mert öngyilkos lett... Nem, ezt mégse teszi. Ismerősei kő-* zött kutatott, akik itt éltek véle egy város­ban s elhatározta, hogy valamennyit sorra felkeresi. Elmegy majd gzabó nénihez, az öreg ószeres asszonyhoz s elbeszélget vele. Milyen boldog s megelégedett ez a Szabó néni... Pedig alig tudja már megszerezni a mindennapi betevő falatját. De sírhelye, az már megvan a Házsongárdban s valószínű­leg ez a tudat teszi boldoggá... Aztán el­megy majd Kelemenékhez is. Kelemen va­laha pap volt, de időnként s nagyon gyak­ran az Isten igéjénél többre becsülte a bort s ezért fosztották meg palástjától. S érde­kes, hogy Kelemen soha nem panaszkodott emiatt. Soha olyan kiegyensúlyozott ember­rel nem találkozott még, mint ez a Kele­men ... Igen, elsőnek őt fogja majd felke­resni. Már tapasztalta, hogy a Kelemennel való együttlét mindig megnyugtatóig hal idegeire. Érdekes, hogy Kelemenné sem tesz soha szemrehányást volt pap urának. Most is úgy szereti, mint régen s éppen úgy ra­gaszkodik hozzá. Talán még jobban. Hiszen a múltkoriban is szinte Itíkaparta a Kovács- né szemét, mert behívta az urát egy kis disznóázalék kóstolóra... Ne sajnálja őket senki — szokta mondani Kelemenné — mert ők azért tovább vigyáznak a Jóistenre, még akkor is, amikor a Jóistennek arra semmi szüksége nincsen ... De mért nem virrad még? Gyufát gyújtott s megnézte óráját. Az óra közben megállóit s ez még idegesebbé tette. Újból megindította a kis zsebórát, s aztán behunyta a szemét. De az álom csak éppen hogy megcirogatta szempilláit s máris to­vább repült. így jött el végre a reggel. Megmosakodott, magára kapta ruháit s már rohant is hivatalba. Egy kis, pufókképü fiúcska haladt el mellette. Hátán táska volt, a táskából pedig kilátszott egy összefirkált tankönyv fedele. — Ezt boldoggá teszem — határozta el hirtelen magában s a kisfiú markába nyomta a jó meleg gesztenyét. A hivatalban még csak egyetlen ember volt. A szomszédos asztalnál ült. — Hát bejöttünk, bejöttünk? — vigyor­gott rá titokzatosan a másik. ügyet se vetett rá s leült asztalához. Az­tán mégis szomszédjára pillantott, aki egy hivatalosnak látszó levelet olvasott. Felállott s hozzá lépett, de az leintette: — Üljön csak vissza az asztalához, mert magának is van éppen egy ilyen levele s gyönyörködjék abban... Az asztalán csakugyan ott volt a levél. Nevére szólt. Felbontotta. A cég vezetője tudatta vele, hogy azonnali hatállyal el­bocsátották. Érdekes, hogy semmi keserűséget nem /ér­zett és semmi bosszút, hogy ez Így történ­hetett, hanem szerényen megállapította: — Hát igen. Most már tudom, hogy miért volt olyan ideges éjszakám. Aztán vette a kalapját, kopott irattáská­ját s kltámolygott a hivatalból. És valami jő, megmagyarázhatatlan béke és nyugalom öntötte el szivét..*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom