Keleti Ujság, 1942. november (25. évfolyam, 248-271. szám)
1942-11-22 / 265. szám
s Színházi napló Jelentettük, hogy a vallás- és közoktrotás- ügyi müiisster Bemeas Honát, Méthely Ödönt és Tóth Eleket, a kolozsvári Nemzeti Színház örökös tagjaivá nevezte ki. Ferencz ’Anikó (Mallika), Fóka Jolán (Lakmé), Mélykúti Horváth József (Nila- kantba) és Gaál József (Hadzsi) az első felvonásban. rA három ríj „örökös“ tag ’boldogan vette tudomásul a nagy kitüntetést.-* Tompa Sándor, a kolozsvári Nemzeti Szin- hói: kiváló művésze, akt eddig'már két kíván- sághangvemenyen nevettette meg ötletes gó- béságaimt. a hatalmas hallgatóságot, meghívást kapott a legközelebbi kivánsághangver- songra is; amelyre a közeli napokban kerül sor Budapesten. A frontról ugyanis számtalan levél érkezett a rádió igazgatóságához, kérve a kitűnő Tompa Pufi szerepeltetését. Tompa Sándor a közeli napokban utazik a fővárosba, hogy eleget tegyen a honvédtestvérek kívánságának. * '4 kolozsvári Nemzeti Színház opera- együttese pénteken este mutatta be Delibes „Lakmé“ c. operáját. A bemutató forró sikert jelentett. Az élményszerű operaest diadalmas sikerének részeseit örökítik meg a színpadon készített riportfelvételeink. Breton Miklós rendező, Angyal Nagy Gyula (Gerald), Páka Jolán, akinek csengettyű- áriája után a dübörgő tapsorkán percekre megakasztotta az előadást és Endre Béla karmester. * A budapesti Opera három népszerű művésze: Orosz Júlia, Ottrubay Melinda és Ud- tutrdy Tibor lép fel a ■kolozsvári Mátyás Király Diákházban ma este megrendezendő operettesten, amelyen a kolozsvári Nemzeti ^Színház fiatal erői közül Páka Jolán is közreműködik. A kitűnő énekesek és a nagytehet- ségii prímaballerina fellépése érthető érdeklődést váltott ki városszerte és rengeteg embert vonz a.Lehár cs m is klasszikus operett- szerzők muzsikájáéö. o> sze áilitot 1 miisor is. A budapesti vendégek látogatást tesznek a Nemzeti Színházban is. Kst*. BUNDÁT Szil stb. w Pl LAT szUcstei BUBAkEST, IX. FERENC-KORÚI 32. SZÁM. 11. EM. Nyersbőrt veszek az árát megírni. HÉTVÉGI NAPIÓ HÁNY ÉVES AZ ÉVFORDULÓ? Itt fekszik előttem az erdélyi magyar színjátszás százötvenedik évfordulójának alkalmából rendezett ünnepség megáivója. A kolozsvári utcák hirdetöoszlopain talán még most is láthatók az ünnepet meghirdető plakátok. Az ünnep lezajlott, most mái szővátehetem a meghívó és a plakát szövegének közös szépséghibáját. Bocsánat, hogy vissza merek erre térni... De arról van szó, hogy amig ünnepet ültünk és a hálás utókor kegyeletét róttuk le a magyar színjátszás pionírjainak emléke előtt, hibát követtünk el, nagyon nagy hibát. Mert méltóztassanak csak elolvasni a meghívó és a falragasz szövegét! Figyelmesen, magyarosan olvassuk el! A hiba ott rejlik, hogy amig egyik kezünkkel ünnepeltük a magyar színjátszás úttörőinek emlékét, méltattuk a magyar nyelvet, a magyar művelődéséit hozott áldozatuk nagyságát, másik kezünkkel — úgy érzem — épp az ünnep szelleme ellen vétkeztünk egy nem szép nyelvhibával. Maradjunk a diszes kiállítású meghívó szövegénél. Olvassuk: „Meghívó az erdélyi magyar színjátszás százötven éves évfordulójának Kolozsváron, 1942 november lő. tartandó ünnepségeire. Kolozsvár, 1942 november hó.“ Kiolvastuk ? Nos, lássuk csak: mit is ünnepeltünk? A meghivó szerint az erdélyi magyar színjátszás százötven éves évfordulóját. Kérdezem újból: mit ünnepeltünk? A százötven éves erdélyi magyar színjátszást ? Vagy a százötven éves évfordulót? Helyesen igy kellett volna imi: Az erdélyi magyar színjátszás százötvenedik évfordulóját ... Kicsi dolog, mégis szóvá kell tenni. Szóvá kell tenni, mert nemcsak a meghivó és a falragasz, hanem a nagy évforduló minden ünnepi szónoka is „százötvenéves“ évfordulóról beszélt. Holott — ugyebár? — nean az évforduló százötvenéves! Ami százötven- esztendős küzdelmes és dicső múltra itt visz- szatekirat, az maga az erdélyi magyar színjátszás. Miért vettük el az erdélyi magyar színjátszástól ezt a másfélévszázadot és miért ruháztuk rá arra az egyetlen napra, amelyen megünnepeltük szellemi életünknek ezt a nagy fejezetét? Bocsánat... A magyar szó apostolainak dicsőségét valahogy helyesebben, tisztábban megfogalmazott szóval tartoznánk glorifi- kální. De ezen a ponton lazult a nyelvérzék minden vonalon. Az ünnep rendezői nem vették észre a hibát, a szónokok elmondották s a rádió mikrofonja, a napilapok beszámolói hűségesen adták tovább. Vegyük elő az egyszer-egyet. Ha majd a mostani évforduló valóban 150 éves lesz, akkor nem ezerkilencszáznegyvenkettőt fogunk írni, hanem kétezerkiiencvenkettöt, de akkor már az erdélyi magyar színjátszás háromszázadik évfordulóját fogják megünnepelni — utódainkban. Ezért hát vigyázzunk legdrágább kincsünkre, a magyar szóra, annak tisztaságára, épségére. Ne Írjunk és ne mondjunk „százötvenéves évfordulót“, amikor nem az a százötvenéves, hanem az, aminek az - évfordulója van. ■ í Szóra sem volna érdemes, ha egyetlen egy alkalomról volna szó. De a szerkesztői asz-- talra letett kéziratok, beküldött hirek mind ikertestvérek abban, hogy az évfordulót olyan jelzővel diszitik fel, amit nem ő érdemel. Felejtünk magyarul s a nyelv apostolainak ünnepén megbántjuk édes anyanyelvűnket. Helyes ez igy? Hogy művészeti és társadalmi elöljáróink járjanak elöl a magyar nyelv tisztaságának csorbításában? És hogy a nagyközönség engedelmeskedve a rang és tekintély szentesitette hiba szuggesztiv hatásának, tovább vigye, terjessze és általánossá tegye? Mélyen sajnálatos, hogy a magyar nyelv forgatagában nincs forgalmi rendőr, aki felírná és helyben megbirságo’ná a nyelv szép rendje ellen vétőket, tekintet nélkül a tekln-. tendökre ... „EGYETLEN SÉRÜLTÜNK SINCS“ Bocsánat, nem hadijelentésből idézek. Amint sportrovatunk .már megirtá, a KAC a szombathelyi nagy küzdelem után egy napot Budapesten töltött s ott Szaniszló János ur, az egyesület szaktanácsadója nyilatkozatot adott. Többek között mondotta a következőket: — Vereségünk ellenére a legnagyobb elismeréssel szólhatok Závori játékvezetőről. Ilyen tökéletes játékvezetést labdarugói pályám alatt még nem láttam, örömmel mondhatom, hogy egyetlen sérültünk sincs. A KAC ugyan kikapott Szombathelyen, de az 0:1 gók>s vereség ellenében mégis öröm érte: a csapat egyetlen tagja sem sérült meg játék közben. Hosszad fejezem ki magam, amikor „já- ték“-ot írok. „Nagy küzdelem“ — ez a helyes meghatározás. Úgy, ahogyan azt a táv-' iráti iroda jelentése is állította. Jómagáin nem vagyok sportember. Vasárnap délutánokon nem rohanok a sportpályára, nem vívok közelharcot azért, hogy jó helyet kapjak a tribünön. Tökéletesen hidegen hagy, hogy a „bőr“, azaz a labda a pálya északi, vagy déli végében felállított kapu hálójába pattan-e. Voltam néhány mérkőzésen s igyekeztem a játékban gyönyörködni. Ott lenn a zöld gyepen huszonkét fiatalember valóban úgy tett, mintha, játszott volna. Rúgták a labdát erre, arra, ami nagyon szép volt, borzasztóan izgalmas veit. De az a 22 ifjú ott a zöld gyepen nemcsak a „bőrt“ rúgta, hanem egymást is! Ép testben ép lélek, — gondoltam a klasszikus jelmondatra kissé boraongva. No, de sebaj! A megrugotta k visszarugtak, amiből önként következett számomra, hogy csonttörés, véres horzsolás, kék folt és kiköpött fog ide, vagy oda —• a léleknek, mely szereti az erőpróbákat, haja szála sem görbült... Hü, de izgalmas volt! A játékvezető pedig folyton sípolt, fütyült az egészre és minden sípjellel újabb és újabb alkalmat adott arra, hogy a zöld gyep 22 kurtanadrágos szamurájjá, újból kezdje az egészet. Tribüntársaim — ellentétben az ón csendes nézői mivoltommal — folyton üvöltöttek. Mint egy nagy szavalókóras felváltva harsogták: — Pfuj! :— Hajrá! — Pfuj birő! Félelmetesen gyönyörű volt az a szerves lelki egység, amelyben néhányezer ember összeforrott. Néhány mérkőzés után már rájöttem arra, hogy az egészben nem a játék a lényeg. Ellenben lényeg a klubérdek, a helyi csapat győzelme és a vendégsereg veresége. A játék szépsége, az erő és tudás fölénye mellékes szemponttá vált s az egész — számomra — összezsugorodott ennyivé: a 22 fiatal, jó- lábu fiú rugdalózása csak arra jó, hogy néhány ezer ember páholyban élje ki hősi és harci szellemét. S ennek a. szellemnek szolgálatában a labdarúgás pompás sportja olyan összecsapásokká vált, amelyekben már az is öröm kezd lenni, ha egyetlen sérülés sem történik. A kolozsvári városi sporttelep tribünjének falán több figyelmeztető tábla van. Az egyiken ez a felirat áll: A másik nem buzdit: tilt. Megtiltja, hogy a bíró személyét és működését sértő kifejezésekkel illessék a nézőtérről. Tessék csak végighallgatni egy-egy mécsesét: azonnal megtudjuk, hogy a tiltott gyümölcs mily édes! Viszont ne csodálkozzunk Szaniszló János ur örömén se, dia a játék nemes erőpróbájából már az számit nagy eredménynek, hogy: „egyetlen sérültünk sincs ...“ AZT SUTTOGJAK a kolozsvári Nemzeti Színház bennfentesei: hogy Görbe János, a színház drámai együttesének kiváló tagja a napokban felkereste Kemény János báró főigazgatót s azt kérte tőle, hogy azonnali hatállyal bontsa fel a szerződését. Äz’is kiszivárgott, Jiogy Kemény János'báró megtagadta a. kitűnő fiatal drámai szinész kérésének teljesítését. Kívülállónak természetesen nehéz, sőt lehetetlen a szinház különös, izgalmas légkörében való tájékozódás. Mindenesetre érdekes volna tudni,, hogy az „Emberei^ a havason“ cimü film nagyszerű főszereplőjét, akinek játéka a velencei filmbemutatón is feltűnt, mi indította arra, hogy az évad derekán ’szerződésbontásra határozza el magát ... IS42. NOVEMBER 22 Peteökereskeéelmit, érettségit végzett férfi alkalmazást nyer a tísz&mAti magyar bolt fogyasztóéi szövetkezetnél, Beregszász. Szövetkezeti ellenőrök előnyben. Á halál izét kóstolom Mikor fejem párnámra ejtem, Az estét akkor így köszöntőm: Benned a halál izét sejtem, Ahtvás, álom — s szivemre öntöm A mindent felejtés édes mérgét. Jöjj, kóstolója a halálnak, Old le az emlék fájó kérgét, S hol a gondok glédában állnak Csitted az élet szenvedését. • •••••*••*•<§#? ó, kóstolója a Halálnak!.,, Mikor fejem párnámra ejtem, Be szeretlek titeket esték, Mert fájdalmaim elfelejtem. SOMLYÓI ELLER GIZELLA FOGORVOSOK FIGYELMÉBE! PLASZIN - VITALtlUM váz és lemez MÜFCGAK A LEGJOBBAK Lakatos Lázár aranykoszorus fogtechnikus-mester utóda, Lakatos Manó, Budapest, VTl. WesselényS-utca 51. A Krupp-gyár (Essen) liszenc tulajdonosa. PorceBánszinn koronák és hidak az nj- szerü PALA PONT és egyéb miiagyagból. Plasjsin fénrmunkáink a megbízható régi anyagból készülnek. A le ven! éle szerelefcsatáfa A levente hírközpont jelentése szerint 1942 karácsonya harcoló honvédeinké és hozzátartozóiké! •— határozták el leventéink. November 22-ike és december 2-lka között meglátogatják a fővárosban és a vidéken egyaránt mindazokat a magyar otthonokat, ahonnan valaki a háziak közül résztvesz a vörös rém ellen folyó önvédelmi háborúban. Első látogatásuk alkalmával magukkal viszik képes hetilapjuk: á „Szebb Jövőt“-nek egy tlszteíetpéldányát és tapintatosan meg- érdeklődik mire van szüksége a családnak. A tapasztaltokról levélben számolnak be a ' fronton küzdőnek. Másodszor december hó 20-ikán keresik fel a mostani háború hősi- halottjainak, eltűntjeinek otthonát. Ezen a napon a honvéd-árvák és honvéd-gyermekek részére játékokat visznek, magyar katonákat, magyar babákat, magyar Betlehemet, máguk-készitette Süteményt. Képes hetilapjuk eheti számában kezdte meg azoknak az ábráknak közlését, amelyeket a leventéknek csak ki keli vágniuk és kemény lapra ragasztva kedves játékot készíthetnek. Motorkerékpáros hírvivő, géppuskás honvéd, géppuskás tiszt, puskás honvéd, megfigyelő tiszt, géppuskások felszerelt málhásállattal, harckocsi és felderítő páncélgépkocsi ábrákat közöltek. Ha, ezeket az ábrákat kemény karton helyett lomb- fürészdeszkára ragasztják a leventék, még tartósabb alakokat készíthetnek. A leventeleányok számára, akik a harcoló honvédek családjai részére és maguknak a katonkák- nak szeretetcsomagot gyűjtenek, mindennapi vidám lemondással különféle sütemény- leirásokat közölt a lap a szeretetcsata szolgálatában. A leventék körültekintő figyelmességgel — minthogy karácsonyi csomagot a Magyar Vöröskereszt juttat. csapataink tagjairfak újév után küld szeretetajándékot. Az értékes csomag legféltettebb ajándéka Magyarország térképe lesz, amelyet egyaránt eljuttatnak a honvédhez és annak itthonmaradott jaihoz, azzal a kísérőlevéllel, hogy a harcos szive felett viselje, a család legféltettebb kincseként őrizze. A leventeifjuság honvédkarácsony-moz- gaíma valóban üdvös mozgalom, összeköti a falvakat a városokkal, a belső frontot a külső fronttal. 1942 karácsonya méltán harcoló honvédeinké és hozzátartozóikéi • i
