Keleti Ujság, 1942. október (25. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-11 / 230. szám
1942. OK 1 on En 11 *pp ■m V Honvédfuzérelc közöli HÉTVÉGI NAPLÓ '•(— A m. kir. honvéd haditudósító század közlése — Sokszor hallottam meg a régi világháború alatt, amikor egyes apák otthon, a sorozás előtt, arra igyekeztek rávenni a fiaikat: Menj csak fiam tüzérnek, ott mégis biztosabb. A tüzérek hátrább vannak, nem éri őket olyan könnyen golyó. Hát ez a vélekedés a mai háborúban teljesen megbukott. Ebben a háborúban egyetlen fegyvernem, egyetlen szolgálat ág sincs ebből a szempontból „hátrább“. A mai kor- fczerü fegyverek mindenütt ott vannak. ( Kemény, súlyos harcok után a Don előtt pihenőben találtuk egyik gépvor; atásu nehéz tiizérosztályunkat. Egy ezredes a parancsnoka, mellét már az első világháborúból több ragyogó' kitüntetés díszíti. Szerényen, derűs nyugalommal mondja el a nehéz napok élményeit: I j Osztályát a nagy támadás megindulásakor, Jnnius' 28-án Bolysája Loszovkánál vetették i>e. Itt a‘ saját gyalogságunk áttörését támogatták. A hadosztály támogatásának súlyán a komáromi gyalogosok előtt az ellenséges tüzérséget fogta le az osztály megsemmisítő .füzével. Később egy gépesített német hadosztály támadását támogatta. ; — Tüzéreimnek — mondja megelégedéssel —— itt volt alkalmuk tudásuk és vitézségük megesillogtatására. Velem egy kis humoros ■eset is történt. Néhány tisztem társaságában -előrementem a terepet szemrevételezni. Any- nyira előrejutottunk, hogy a gyalogság vonala elé kerültünk. A német gyalogság ellenségnek nézett bennünket s golyószórótüzsel fekvésre kényszeritett. Messziről kiabáltak, integettek, hogy adjuk meg magunkat. Nem volt most mit tennünk, fölálltunk és kezünket magasra emelve, formálisan „megadtuk.“ nekik magunkat. Nagy csodálkozás és még •nagyobb kacaj lett belőle. — 0 ztályomnak — folytatja az osztály- parancsnok — igen nagy iramban kellett előrehaladnia. Naponta 80—90 kilométer utat tettek meg és itt ki keli emelnem gépkocsi- vezetőim kiváló teljesítményeit. Egyik helyen .homok, másik helyen feneketlen sár fogott le henhűnket, de ez csak pillanatokig tartott, az emberi erő mindenütt segített. A támadás befejezéséig éjjel-nappali vagy menetünk, vagy lőttünk. Egy patakon való átkelésnél az orosz páncéltörők erdőből olda- dozva veszélyeztették a német páncélosokat. [Néhány ütegünk ezt az erdőrészt rögtön le- jfogtá tüzével. A folyóátkelés nagyszerűen sikerült és ennek köszönhető, hogy az ellenséget teljesen körülkerítettük. Ezekben a harcokban különösen kitüntette magát Molnár '■'Sándor hadapródörmester, aki az erdőben kitörésre készülő nagyobb ellenséges gyülekezést figyelt meg. Az első lövést ő adta le a 'gyülekező ellenségre. Hat belövése kivétel nélkül telitalálatot ért. Utána az egész osztály, 'később pedig egy német hadtest egész tüzérsége odairányitotta tüzet. Eredmény: 1200 halott, rengeteg hadifogoly, hadianyag és 13- "szer. Osztályom minden egyes tagja jó mániát végzett. A *német hadtestparancsnokság josztályomat dicsérő elismeréssel tüntette ki. * A parancsnok megmutatja a dicsérő oklc- tvelet, művészi kivitelben készítették a németek. L Felülről magy&r zászlóban a magyar cier, középen Sztarij-Oszkol városának látképe. Jobb oldalt a német zászlót alulról két tölgyfaág fonja körül. Alatta pedig a következő szöveg olvasható: j ,-,A m. kir. gy. tüzérliadosztályt 1942 ju- ínips 26-ával a német tüzérség parancsnokának rendelték alá. B. Losovkánál az áttörés [megindulásakor, 1942 junius 28-án a tiizér- hádosztály döntően támogatta a gyalogságot. lA támadás további folyamán az ütegek előre- itólt felderitök által vezetett tűzzel fogták le ajtókat az orosz páncéltörőket, amelyek a saját páncélosainkra oldalozólag tüzeltek, ezzel hathatósan járultak hozzá ahhoz, hogy julius 2-án a Geroszim folyón az átkelés teljes sikerrel járt és hogy a német motorizált gya- Joghadosztály átkaroló műveletének végrehajtása Sztarij-Oszkolnál teljes eredménnyel járt. Ezt követőleg az elhárító harcban Szta- rrij-Oszkoltól nyugatra a tüzérosztály magas kiképződ fokáról azzal; tett tanúságot, hogy pontos és gyors megsemmisítő tüzével az orosz készenlétbehelyezkedést szétzúzta. Ekként a lüzérosztály a német hadtest alárendeltségében gyors bevethetőségi készségével és harci kedvével tüntette ki magát és ismételten szép tantijeiét adta .a német és magyar csapatok között régóta bevált hagyományos fegyver- barátságnak. Ennek a kimagasló tüzérosztálynak teljes elismerésemet fejezem ki és további sikereket és katonaszerenesét kívánok neki.“ A gótikus belükkel rajzolt dicsérő oklevél mindennél szebbén beszél. A magyar tüzérek a németek között nemcsak megállják helyüket, hanem őseik nyomdokain haladva újabb hírnevet és megbecsülést szereznek nevüknek. SZ. KOVÁCS IMRE hadnagy MINDENNAPI KENYEREM Arra gondolok, hogy milyen drága kincs manapság minden morzsa kenyér. Jegyre kapjuk, pontosan kimért adagra, hogy jusson mindenkinek és hogy elég legyen. Rendjén való dolog ez ilyen történelmi időkben. A 'Iámnak, egyénnek okosan, fegyelmezetten kell gazdálkodnia háborúban az élet muníciójával. Szívesen meghozzuk ezt az. áldozatot, mert a mai ki porciózott kenyérfejadag záloga és biztositéka a jövendő kalácsának. Bevallom őszintén, életem minden szakában nagyon szerettem a kenyeret. Tésztánál, süteménynél mindig jobban ízlett a kenyér. Már egész kisdiák koromban rászoktam valahogy arra, a tésztával, sütemény- nyel, édességgel bevégzett ebéd után leszeltem egy jó karéj kenyeret s megettem. Az utolsó morzsáknál boldog, kellemes érzés árama futott végig rajtam: ettem, táplálkoztam, jóllaktam és élveztem az étel minden elképzelhető zamatát. S ahogy telt- mult az idő felettem, egyre jobban megszoktam: egy falat kenyér nekem mindig többet jelent, mindig jobban izük, mint a Iegraffi- náltabb összetételű cukrásztészta. Sohasem hivalkodtam népi származással. Hivatalnokcsalád gyermeke vagyok, a földdel s a föld népével nincsenek közvetlen kapcsolataim. Földünk sohasem volt több, mint amennyi néhány cserép pelárgóniának elég. Nem szántottunk, nem vetettünk, nem arattunk. De azért — ez külön regény — mind'g élt bennünk egy nagy nosztalgia az elveszett földek ntán, amit az elődök magukkal vittek erről a világról. Nekem a kenyér volt az összekötő kapocs életem és a föld között. Nem csuda, ha ma százszor és ezerszer megbecsülöm minden kis morzsá ját a nekem jutó magyar kenyérnek. Mégis, annyi szomorúságot és panaszt vált ki belőlem a kenyér. Pedig hát nem Is tehet ró!. Nem oka semminek, ami panaszra és szőmoruságra gerjeszt. Azok, akik a kenyérrel sáfárkodnak, azok inkább tehetnének a dologról. Csakhogy nem tesznek. És éppen ezt akarom naplóm lapjain kifejezni. Nem találom ugyanis rendben lévőnek, hogy bár pontosan kimérik napi kenyérporciómat és mégis jóval kevesebb kenyeret kapok, mint amennyire jussom van. Drága, jó kenyér, nem rád panaszkodom, nem téged vádollak, amikor rólad beszélek. Sejtem, ki a tettes, ki a felelős ezért. De már nem bi- rom magamba fojtani panaszomat s elmondom hát azoknak, akik épp úgy becsülik és szeretik a kenyeret, mint jómagam. Valahogy nincs rendben, hogy a kenyér előállításával buzgolkodók sokkal nehezebb kenyeret sülnek, mint régen. Nagyon jól tudom, hogy a kenyér sütésének módját, mikéntjét szigorú szabályokhoz köti a sorsunkért felelős felsőbb gondoskodás. Helyes és szükséges intézkedések ezek. Araikor azokat pontosan betartják, boldogan állapítom meg, hogy napi kcnyérporcióm ismét olyan, mint régen, amikor cukrászsütemény után fogyasztottam csemegeként. Csakhogy ritkán ilyen. Mintha nem is acélos búzából, hanem ólombuzából sütötték volna, olyan legtöbbször. Megtörténik, hogy a mostani felemelt kenyéradag kvántumban csak akkora, mint amikor lényegesen kisebb porció jutott ránk fejenként. Dekára pontosan iáiul a mennyiség és mégsincs rendben a dolog. Súlyos, ragacsos masszákat tálalnak elénk kenyér gyanánt. S még jó, ha kihűlt az a kenyér. Mert most már szmte mindennap forró, füstölgő kenyeret szegnek meg szemem láttára s ez a friss anyag — amire kihűl — felére zsugorodik össze, súlyban és mennyiségben egyaránt. Úgy érzem, ez nem igazságos eljárás. Itt tenni kellene valamit. Már rsak azért is, mert nem vagyok egyedül ezzel a panaszommal. Sok polgártársam panaszát sűrítik soraim. S igy az én zokszavam közügyre hívja fel az arra illetékesek figyelmét. Úgy tudom, hogy van egy rendelkezés, amely szerint a kenyeret nem Is szabad a sütés napján, frissen kiszolgálni. Nos, ha érvényben van ez a rendelkezés, ügyelni kellene arra, hogy pékek és árusok azt pontosan be is tartsák. Vagy ha már megszűnt a rendelet érvénye, akkor arra volna szükség, hogy sürgősen léptessék ismét életbe. Az is szükségesnek mutatkozik, hogy a kenyér minőségét gyakrabban és szigorúbban ellenőrizzék az arra hivatott szervek. A magyar föld most is acélos búzát terem. A pékek tehát ne süssenek és ne áruljanak ólombuzábol készült kenyeret. Mert az ólom sokkal nehezebb az acélnál. A különbözet nekünk, fogyasztóknak hihetetlenül nagy kár, a péknek pedig ugyanannyi haszon. Nem olyan világot élünk, hogy ezt szó nélkül eltűrhessük. Mert a kenyér drága kincs. He jól sáfárkodnak vele, még ki porciózva is elég lesz a jobb jövendő küszöbéig. De nem látom okát annak, hogy apró kis csalafintaságokat elnézzünk és panasszal fogjuk kezünkbe a kenyeret, amelynek nevét imánkba szoktuk foglalni. IRŐ, IRTÄ? Mostanában nagy divat, hogy bizonyítsuk magyarságunkat. Igen helyes és szükséges cselekedet, ha módjával tesszük. Most nem szándékozom kitérni arra, hogy hányféle ut és mód áll magyarságunk bizonyítására, jó magyarságunk kihangsulyozására, csak éppen azt szeretném megemlítem, hogy van egy terület, ahol valahogy nem szívesen bandukolnak a bizonygatók. Ez az ut: anyanyelvűnk gyönyörű, csak sokak számára járhatatlannak bizonyuló útja. Hovatovább feltűnik, hogy a magyarságunkhoz való ragaszkodás külső jeleivel kezdünk túlságos bőkezűséggel bánni s éppen ott teszünk nagy és megbocsájthatatlan engedményeket, ahol magyar voltunkat a legközvetlenebbül és — a sző szoros értelmében — a legbeszédesebben bizonyíthatjuk. Kezdünk nagyon csúnyán írni és beszélni magyarul. Minket, újságírókat gyakran korholnak ilyentermészetü vétségeink miatt. Igazuk van a korholóknak. A susztertől megköveteljük, hogy tisztességgel, a szakma aranyszabályai szerint kezelje szerszámét és dolgozza fel anyagát. Hát hogyne volna kötelező ez az elv arra, aki a legbccsesebb, legfinomabb szerszámmal s a legkedvesebb, legdrágább anyaggal: a nyelvvel dolgozik. Nem mentség, csak olyan magyarázati éle: az újságírás idegölő robotjában nagyon nehéz a jó és szép magyarság törvényeit betüszerint betartani. A Keleti Újság tegnapi számában egy les napihir jelent meg. Ezt adta tudtul „A „Sárga csikó“ népszínmű bemutatójára váltott jegyek csak arra az előadásra érvényesek,. amelyre váltva lettek.“ így: „amelyre váltva lettek“. Nem változtattuk meg az eredeti fogalmazást, pedig a szerkesztő töltőtollának hóhér! kegyetlenséggel kellett és illett volna kiirtania a magyartalan kifejezést. Meghagytuk eredeti szépségében a magyar stílusnak ezt a csúnya vadhajtását, hogy szóvátehessük. Ma szokás, hogy minden közület maga fogalmazza meg a nyilvánosságnak szánt közleményeit. A „Sárga csikó" is külön sajtóirodát nyitott s lám, ide lett jutva — egy fület, szépérzéket bántó mellékmondathoz. Ezen lehetne háborogni, de inkább ne há- borogjunk. Ez csak egyetlen egy eset a sok közül. Ha minden készen beküldött hírt (magyarul: kommünikét) Így kezdenénk boncolgatni, nagyon terjedelmes förmedvény születnék. Itt elégedjünk meg azzal, hogy magyarságunk bizonyítására minden bizonnyal szép és dicséretes vállalkozás egy három- felvonásos, egész estét betöltő magyar népszínmű előadása, de még szebb, bár sokkal nehezebb vállalkozásnak mutatkozik egy-egy félmondat helyes megfogalmazása. Nincs ebben semmi különös. Mért tudjon többet, jobban és szebben magyarul a „Sárga csikó“ sajtóreferense, mint bárki más? Mért követeljünk tőle több szabatosságot, mint teszem fel, az erdélyi irodalom ünnepelt jeleseitől? Pedig azoknak aztán kell, vagy legalább is kellene tudniok magyarul! ' ; '* ( Hát sző, ami szó, tudnak, tudogatnak, csak éppen tudhatnának többet Is. Legalább annyit, hogy fülbántó, szemsértő irálytermékek ne jussanak nyomdafestékig. Mert eljutnak. Az iró leírja, a szerkesztő átolvassa, úgy hagyja, a nyomda kiszedi, kinyomtatja s az olvasó „első blikkre“ felfedezi a bosz- szántő magyartalanságot. Itt van. előttem Erdély veze'*ö irodalmi folyóiratának októberi száma. Ismertetési példány. Küldönc hozta az alábbi kísérő levéllel: „Mélyen tisztelt Szerkesztő ur! Mellékelten küldjük az ... októberi számának ltom- münikéjét azzala kéréssel, hogy azt b. lapjában leközölni szives legyen.“ A mellékelten küldött szöveg megjelent ugyan b. lapunkban, bár a folyóirat szerkesztőségének kérését csak részben teljesíthettük. Nem leközöltük a „kommünikét", hanem csak közöltük. Ennyi nem elég? Hiszen ennyi erővel arra is megkérhettek volna, hogy „felközöljük“ a beküldött szövegéi. Étről szó sem lehet, amíg magyarok vagyunk. Vagy közöljük, vagy nem. Ebben nincs sem le, sem feL Ennyit a kommünikéről. Most lássuk magát a folyóiratot: A 642. lapon ezt irja a fiatal, harcos népi író : — Az én fiam nem fogja senki taligáját tóink így: tolni. Szerző azt mondja magáról: „Én a szegények szemével nézek tehát elfogultan.“ Tiszteljük nemes elfogultságát, de azért nem muszáj és nem szabad hosszú ó-t Imi ott, ahol az o is tökéletesen elegendő. Ezt a feleslegesen elpazarolt vesszőt a szerkesztőknek kellett vo'r.a i.L--. tol másutt értékesiteniök. (A vessző is „aa,ag“, illenék véle tervszerű céltudatossággal gazdálkodni.). Lett is volna arra alkalmuk ugyanazon szerző egy másik Írásában. A 679. lap utolsó ao- l'ában ez áll: „Kiforgatom én ne félj ...“ Ha én vagyok a szerkesztője a fenntneve- zett folyóiratnak, azt a bizonyos vesszőt így értékesítem: „Kiforgatom én, ne félj .. Csakhogy a fepntnevezett transszilván folyóirat szerkesztői vagy szerfölött tisztelik az Írói szabadságot, vagy pedig ... A 655. lapon ezen akadt meg pillantásom: — Ki van zárva! — buzgólkodott Bomyász a felelettel. „Ki van zárva“, — dörmögöm s nézem, ki a mü szerzője. Sajnos, „nincs kizárva“. Az iró leírta. A szerkesztők átolvasták, úgy hagyták. Az olvasó felfedezi és fájlalja a fülét, mert azt bántják az Ilyen magyartalan stiluszöngék. Vájjon érdemes ezen fennakadni, ilyésmiií eltűnődni ? Lehet, hogy nem több az efféle tűnődés, mint borsót falra hányni, kákán csomót s ökör alatt borjut keresni. De azért ne felejtsük el: Ha egy kád mézbe beleesik egy mák* szemnyi kenyérmorzsa, attól megzjápul az egész mézmennyiség. Ilyen morzsákat tettem szóvá. Mert folyton-folyton hullanak anyanyelvűnk édes méztengerébe. — fz — TUDJA l ÖN?... ...hogy a Rajna és 'Rohne között olajvezeték építését tervezik? Egy francia vállalat akarja megépíteni a vezetéket, hogy a délnyugat Franciaországban most, feltárt olajkutak termését megjelelő iparvidékre juttathassa. ' 1 ...hogy Spanyolországban már teljes erővel gyártják a szintetikus benzint} A spanyol kormány utasította a Spanyol Nemzeti Ipán intézetet, kezdje meg a kénpala felhasználását a desztilálásspl alkalmazott miibensin- gyártásndl. ... ... hogy Montenegróban mégis kiszárítják a világ egyik legveszedelmesebb szunyggvi- dékét: a Szkutari-tavat,? Az élőmunkáiul ok már meg is kezdődtek. A tó lecsapolása által 31.000 hektárnyi termőterületet nyernek. A montenegrói mezőgazdaságot és állattenyésztést egyébként, bulgăr mintára szervezik, át, ami annyit jelent, hogy ezt a múltban teljesen használatlan területet is bekapcsolják az európai gazdasági forgalomba, mint kitűnő len és rizstermelő vidéket. SZÁLLÓ BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. /I« ^ 19* V ín ü “““ i "TOl 1 ü i Központi fekvés. * Korszerű kényelem Kétágas szobdk r ' T <?*—P-töl !S*—P-ig Éttermében Veres Károly es c'gány- enekara muzsikál □ismerten k i v d I ó konyha. Polgári drak.
