Keleti Ujság, 1942. október (25. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-04 / 225. szám
» I11 Mil ■■ I rural . fj——— 2942. OfilOBER 4 KARADT Ax a tapsorkán, amit Karády Katalin Kolozsváron, a Vörös Kereszt kivánsághangver- »enyén kapott, annyi volt egy porcióban, hogy a magamfajta alanyi költőnek az emberi kor legvégső" határáig elég volna. Ha katona volnék, elgondolnám, hogy olyan hatalmas dübörgés, amit a népszerű művésznő a kincses városból kiváltott, bőségesen alkalmas volna a sztálingrádi arcvonalszakasz áttöréséhez. Ha lelkesedett és lelkendezett, ez a meglehetősen szenvtelen és megfontolt város, hát most lelkesedett és lelkendezett. Nem megrovásként jegyzem meg, sőt: a legmelegebb elismeréssel jegyzem fel az utókor számára. Milyen gyönyörű, hogy' Így tud rajongani ez a kincses város, hogy ennyire fel tud forrani egy élmény hatása alatt s hogy Ilyen kamasszá tud fiatalodik múltja évezredes hagyományainak, megpróbáltatásainak súlya alatt is. Pedig csak két kis röpke dalról van itt szó mindössze, két kis sanszonocskáröl, amikről azt is meg kell jegyezni, hogy a rádió jóvoltából nem is először hallottuk, sőt IV on is jól ismertünk. A frenetikus hatás titka nem a szövegíróé és nem a dalocskák zeneszerzőjéé. Az érdem itt egyesegyedül az előadó művésznőt illeti: Karádyt. Nem tudom elhallgatni, hogy a műfaj, amelyet az ünnepelt művésznő oly nagy sikerrel és finomsággal kultivál, nem áll túl közel hozzám. A giccs már nem lelkesit, nem vonz, még a lehető legmagasabb fokon sem. Az ember azonban ne legyen önző s a világ kis és nagy dolgait ne mindig csak a maga szemüvegén keresztül szemlélje, hanem mint társas lény vegye tudomásul és értse meg embertársai örömét és annak kiváltó tényezőit is. Karády Katalin ma olyan jelenség, akinek jelenlétében az ilyen szürke krónikás, mint jómagam, leteszi a saját világ- és életszemléletének porosodó szemüvegét s a problémát embertársai szemléletének prizmáján ál tekinti meg. A probléma pedig ez: mi a titka Karády frenetikus sikerének ? Eleve elháritok magamtól minden gyanúsítást: nem tartozom az ünnepelt művésznő rajongóinak táboráha és e sorok megjelenése után nem adom fel rezervált magatartásomat. Csak az érdekel, hogy mi az ő hatásának rejtélye, mert ki merné letagadni, hogy egészen kivételes hatása van hallgatóira már a rádió vétel alkalmával is, hát még akkor, amikor személyes megjelenésének varázsával nyűgözi le híveit. 'Nincs ebben semmi különös. Eaífínált, érzéki hókuszpókusz az ő hatásának titka. Circe jut eszembe, akinek énekét a vakmerő Odisszeusz is csak úgy merte végighallgatni, hogy árbóehoz kötözte magát. Odisszeusz óta azonban az emberi lélek rugalmassága sokat tökéletesedett s a Circék veszedelme is csökkent: áldozataik már nem változnak disznókká, legfeljebb véresre tapsolják tenyerüket. (Ami nagy kár, mert-.,, mi tagadás: a hazai sertésállomány számbeli gyarapodása határozottan európai jelentőségű nyereség volna.) •Jf"! . r-. Karádynak nincs hangja. A Carmen nagy áriáját sohasem fogja elénekelni, pedig mily ideális Carmen lenne, ha lehetne! Nincs énekhangja, csak — orgánuma van. Ez az orgánum forró, baja, mély zengésű alt, vagy ha tetszik: szirupban oldott bariton. Édes és egyben rendkívül határozott. Énekelni sohasem fog úgy, ahogy az operaénekesnők s a hangversenytermek csillagai énekelnek, de érti és érzi a Szót s azt kissé melodikus prózában határozottan szépen tudja meglengetni. Sajnos, orgánumának szüksége van a mikrofon erkölcsi támaszára. 6 tudja, amit hívei nem tudnak: orgánumának nincs nagy szélessége s csak egyetlen közön hat. Nem véletlen, hogy valósággal átöleli, magához szorítja a mikrofon állványát; gyenge nő, ak!;- ‘k gyámolltóra van szüksége. Megfigyelték ? Gyöngéden, de görcsösen szorította meg a mikrofon krómnikkel rudját. A kedvest, a férjet tartják Ily forró ragaszkodással a bársonyos női kacsók, amelyek sünogatásra és sorsok porba zúzására egyaránt alkalmasak. Te, nyájas férfi olvasóm, boldog lehetnél 6s büszke, a világ első férfiúja, ha kedvesed forró ajka oly közel jutna a füledhez és úgy suttogna, mőrikálna néked, amint azt az ünnepelt művésznő tette a mikrofonnal. Az elbűvölt szerelmes kedvessége, odaadás«!, sugárzó lángolása — ez mind benne van abban, ahogy Karády a mikrofonba „énekel“. Te nem tudod, nyájas férfi olvasóm, de ö tudja; ez varázslat, amely téged elbűvöl s amely neki dicsőséget hoz. Megfigyelték, miként kezeli orgánumát és és miként... Nos, ezt nagyon nehéz szárakba önteni. Hallani, azaz látni kell: nem bcleénekli, vagy belemondja a dallamósitott szöveget a mikrofonba, hanem valósággal — belecsókolja. Te, kedves és nyájas hallgató, mellékszereplő vagy az egész bűvészmutatványban. A fontos ö és a mikrofon! Ö, aki a szemedet varázsolja el démoni cseleke- désével és a mikrofon, amely a füledhez juttatja el egy kivételes hanganyag buja illúzióját. Senkit nem csodálok, mert a határozottan 9 érdekes produkció fldndenkft lenyűgöz, aki nem kötözted magát a józan szemlélet árbocához, Száma elhangzása után magam is tapssal ünnepeltem a nagyszerű produkciót. Mert nem kis dolog, amit adott: a legkedvesebb, legvonzóbb módon dokumentálta, miképp ad a lelketlen gépberendezés az emberi cselekedetnek lelket, szettemet és igéző hatalmat. A gépet ünnepeltem, «-mely nra és gazdájánál hatalmasabb lett. A gépet, amely művésszé tette — a művésznőt. AMIT NEM LEIT ET ., Ha már a kivánságha.ngversenyné.l tartunk, említsünk meg még valamit. Azt, hogy nem mindegy, ki milyen verset ad elő! Itt ván például Verséhyi Ida esete. A Id- vánsághangverseny első felében Ady Endre „Bujdosó kuruc rigmusa“ c. versét mondotta el. Mindaz, amit ezzel kapcsolatban itten elmondok, nagyon jól tudom, hogy faürahányt borsó. Nem is a várható eredmény reményében jegyzem fel naplómban, har in az elv és a rend kedvéért. Az élőadó művészeknek, még a legkivá- Ióbbakuak is figyelembe kellene venniök, hogy minden versnek sajátos tartalma és sajátos muzsikája, van. Vannak versek, amelyeket csak férfi mondhat cl. A mondanivaló, a vers meghangszerelése szavakban csakis férfi orgánumot tűr meg. Ilyen jellegzetesen „férfi-vers“ Adynak fennti verse Is. (Tudja Isten, a hangverseny házi műsorlapján miért adták neki ezt a címet: „Kuruc csizmák nyomán“.) Nők hiába próbálkoznak ilyen versekkel: soha tökéletes hatást elérni nem tudnak, még a legkifogástalanabh tolmácsolással sem. Mégis megpróbálják. És soha-soha el nem hiszik, hogy meddő munkát végeztek. Viszont vannak versek, amelyekbe* bűn volna férfinak hozzányúlnia. Vannak versek, amelyeket csak női hang tud teljes értékű hatással megrengetni. Ezekhez ne közelítsen férfi, mert beletörik a bicskája. A kolozsvári Nemzeti Színház fiatal művésznője lehetetlenre vállalkozott azzal az Ady-versséL És egy ébként is ,.. Amikor a belső arcvonal üzen a harctéren küzdőknek, nagyon gondosan meg keH váPANNÓNIA BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Egváqvas szobák 6*—P-től 12' P-ig Kétdaxas szobák 9*—P-től 18‘—P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- xenekara muzsikál Elismerten kiváló konyha. Polgári árak. HÉTVÉGI NAPLÓ KenmOnara ingatni minden szót, amelyet a rádió világgá röpit. Nem tudom, ki ldvánta a fennti Ady- vetrsei, már úgy értem: a harctéren küzdő fiaink közül kicsoda. He az az érzésem, hogy — ha meg is nyilvánult ilyen kívánság — ezt a verset mégsem lett volna szabad műsorra venni. „Se barátom, &e testvéreire^ ■ Se bánatom, se reményem“ Nos, talán mégsem ilyen csüggeteg, morbid hang illik a mai időkhöz. Nem szükséges részletesebb indokolás, azt hiszem. Mert ahogy vannak versek, amiket nő nem adhat elő, vaunak versek, amelyeket sem férfi, sem nő nem mondhat el harcoló honvédeknek szánt jelképes üzenetül. Még akkor sem, ha azt a verset — egyébként igen szép verset — Ady Endre is irta.. • — fi — TUDJA-E ÖN?... ,..hogy -már létrával is szédíti az egresit. Egy plötzkaui kertész telepén, az egresbokrok ugyanis „megmásztak“ a három méteres ke- ritcst és) igy csak létrával lehetett vi'egkapasz- tani őket. ... hogy a rendszeres utcai -.-grtast Európában először Páris honosította meg, emukor XIV. Lajos renedeletére 1667-ben oszlopokra erősített gyertyákat vezetett be? A példát 1669-ben Amszterdam, 1675-ben Dani- burg, majd 1682-ben Berlin is követtej ... hogy a levélboriték csupán a, mult század közepén jött használatba? Addig a leveleket csak hajtogatták. A levélhájtogatást az iskolákban is tanították; . . hogy bár 118 szigetével és 378 Májával messze kiemelkedően az első helyen tM, nem Velence Európa egyetlen vizen épült városa? A belgiumi Gént 26 szigeten épült, amelyeket 207 hid köt össze egymással Harmadik helyen Amszterdam következik 96 szigettel és 290 híddal; . , , hogy a kairói El-Azhar-egyetemet; amely ma a mohamedán világ szelleme, középpontjának számit, 988-ban alapították és így ez a világ legrégibb egyeteme?; , . . hogy a régi Poroszországban csak a királyoknak volt szabad lovasszobrot állítani?; . . . hogy száz évvel ezelőtt étkezéskor a villát még a jobb kézben és a kést a balkézben tartották? ; ... hogy a lekvárt Európában már az őskori cötöpépitményk embere is ismerte? Amint a cserepekben talált maradványok alapján megállapították, ez a leivár cseresznyéből, egresből, bodzabogyóból és mákból készült, méz hozzákeverésével; . . . hogy a színházi műsor már a régi rómaiaknál is ismeretes volt? Ez a műsorlap azonban még nagyon egyszerű és keveset- mondó volt. A legrégibb német szinhági műsor 1520-ból való és Rostock város tulajdanában van. 1743-ban egy lipcsei színházi műsor a következő felhívást tartalmazta: „A lcö-r zönség kényelmére elrendeljük, hogy az első sor feküdjék, u második térdeljen, a harmadik üljön, a negyedik álljon, hogy igy mindenki láthasson ... Nevetni nem szabad, mert a darab szomorujáték.“ (MN.) Csak azért sem í Irta: Terescsényi Gyula A Seres-earpentrasi hadifogolytáborban élt Árendás János tizenkétezer hadifogoly között. Ez volt a hires büntetőtábor, ahová azokat vitték, akik megtagadták a munkát. Egy reggel Mossziö Bigornó — ez volt a csufneve a francia őrmesternek — kipécézte Jánost a sorakozó után és ezt mondta neki; — Te pedig kipucolod a négerek szemetét... Árendás csak ennyit felelt Bigomónak: — Majd kipucolod te! Bigornó röhögött. Két szuronyos négernek intett és már vitték is Jánost a zárkába. Az őrmester nyolc napot adott. A tábor parancsnoka megduplázta a büntetést és végül az ezredes, szokás szerint, még nyolc napot csapott hozzá, igy lett a nyolcból huszonnégy. Huszonnégynapi egyes ... Annyit jelentett ez, hogy csak minden negyedik nap kap egy fél csajka meleg levest, különben csak egy darab fekete kenyeret dobtak be hozzá. A zárkában cementpad’ó volt az ágy és csak egyetlen pokróc a takaró, A cella egy méter széles és két méter hosszú sötét odú. Felülről egy kis szellőztető nyíláson szivárgott be a levegő. Eljött az első éjszaka. Aludni kéne, — gondolta János és kétrét hajtotta a pcjkró- cát, aztán ráheveredett. Párna helyett a csajkáját tette a feje alá, nyakába húzta a lábait, mellére szorította a fejét, hogy a leheleté is melegítse, hiszen odakint már a novemberi köd szitált és aludni próbált. Néhány perc múlva észrevette miként árad a hideg a cementpadlóról. Megfordult. Most a másik oldala, hült át. Felült. Magára csavarta £ofcrócát, és fainaitvat.ett.s p. jjátfli. I Hátha igy kifog a hidegen ás elalszik. t)e I nem volt menekvés. Nemsokára dideregni f kezdett. — Mozogni, mozogni! — űzte valami. Négy és fél lépés előre, aztán vissza. Fel és !e. Fel és le. Már szédült is. Ilyenkor néhány pillanatra megállt. Hallotta, hogy a szomszédos cellában is ugyanúgy tesz a másik. Fel és le, fel és le, azután megint elölről... És még hátra van — huszonhárom nap és egy fél éjszaka ... Másnap csak egy darab kenyeret kapott. Néhány falás volt az egész, és csak addig adott egy kis meleget, amig rágta. Aztán lassan kihűlt a test. És ismét eljött az éjszaka, úgy mint azelőtt. Most tudta meg azt, mit is jelent tulajdonképpen ez a fogalom: „minden negyedik nap meleg étel“... Az első tíz nap után minden tagja zsibbadni kezdett. Sétálni sem tudott már, mert elszédült. Hátát a cella falának vetette, zsebbe dugta a két kezét és a résen át az égre nézett. Most ködök gomolyogtak rajta, ólomszürke fellegek torlódtak egymásra, aztán megeredt a novemberi eső. Ezután már csak éjszakája lett. Lassan jött. Apró, gerincén átfutó borzongásokkal. Majd hosszú nyiialásokat érzett a dereka körül és mintha minden elnyálkáso- dott volna a gyomrában. Émelygett is és amikor lenyelt egy falatot — visszaadta. Mégis elviszi hát... És éppen most, az utolsó pillanatokban, amikor aiij; van már Déhány nap a szabadulásig. Sírni szeretett volna, mint egy gyerek, akinek elrontottál a kedvét. Majd meg kárpi-ilsgdás töri fel léi«. — Hej, a keserves ... Itt feküdni vagy áliani mozdulatlanul ebben a lépésnyi odúban és még csak levegője sincs már. Nincs előtte tér, ho~- legalább nekilódulhatna és a tüzet, ami benne ég, szabadon, szélesen szertelobbántaná. Kiáltozni, énekelni kellene most, lelkendezni, hevülni, élni!... — Atyauristen, ki látod a világot!... De nem lehet mozdulni sem. Mert nem szabad. Egyetlen felesleges mozdulat talán azt a keveset veszi el belőle, amire az utolsó pillanatban szüksége 'ehet. — Meghalni ? It' * Ezek között ? Soha! ... Minden gondola: á egyetlen pontra sorakoztatta. — Nem fogok meghalni!... Nem érzett már hideget, éhséget, lázt, fájdalmat, semmit. Ezek mind apró dolgok voltak most már. Az élet maga haldoklóit benne. Csak a lélek élt. Ez még rendületlen volt. Konok, erős és scbezhetetlen. — Élni fogok — ismételgette. — Meggyógyulok és hazamegyek ... Hazamegyek ... Mintha üzenetet küldött volna feléje a messzeség. A felszabadulás lázongó öröme mintha ideért volna az ég végtelen utjain és megremegett a lelkében, ö érezte meg először azt a valamit, amely jött már, t:nne volt a levegőben, csak hogy még szavakká, értelemmé nem vált. Hallotta az örök egyenletes lépteit. A felváltások rövid parancs szava, mintha a cellában hangzott volna el. Lázvert testében csak a lélek élt és éberen figyelt, vigyázott minden rezdülésre. Mennyköcsapás előtt van ilyen csönd a villamosságtól feszült levegőben, mint volt el'k-r. t’' — . A.Ar. li.... i0 '.tanai ţ -‘-so. X lilái:: ».egérsi cs m\-;,:z várja, hogy 1 fileeattsuíjon és iszonyú dörgéssel keresztü!- I hasiUos a? égen. ] Jánoshoz éjféltájban ért oda a hang. A morajlás mintha millió és millió ember megr könnyebbült, orkánná sűrűsödött sóhajtása sikoltott volna át a földi tájak felett. Valami rendkívüli esemény jövetelét érezte meg János, amint vergődő leikével a végtelenség neszeire figyelt. Aztán hangokat is hallott. Lihegő emberek csattogó lépteit. Lövés is dördült. Egy- kettő, azután még egy. Utána pillanatra csend lett, mintha valakit megöltek volna odakünt s a halott test előtt szemvillanásra megtorpant volna az üldözés. Aztán megint csak újjáéledt ez a feszültség. • — Itt van!... — ujjongott fel és leste, hogy odakint a megvadult emberek akár ä bosszú förgetege mikor rohannak elő, hogy megszaggassák a tábor drótkerítéseit. Már látta, amikor íelrántják az ö ajtaját Is és feléje kiáltják: Szabad vagy! . A bolgár barakk felöl katonainduló foszlányait sodorta feléje az éjszaka. Aztán i3* mét felcsattant mámoros, üvöltő extázisa az örömének. Újból lövések dördültek az éjszakában. Francia katonák rohanlak keresz- tül-kasul a táborban. Gyors, pattogó Ütemű beszédjük belefult a Ma-seillaise dallamába. __ Béke!... Béke!... — kiáltozták. — Béke!... Béke!... — hangzott a bolgár barakk felöl Is. Ezt érezte hát. A lélek utolsó lángolásával erre várt. A szóra, amely felnyitja a ceha ajtaját és a meggyötört testnek kegyelmet ad ... Aztán már nem tudott magáról. Másnap a kórházbarakkban ébredt fel. Fehér ágyon feküdt és a szobában jó meleg volt. Kinyuj- tÓzkcJott s boldog enyhüléssel lehunyta pilláit. Arra gondolt, hogy mégsem ö pucc olts el
