Keleti Ujság, 1942. október (25. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-03 / 224. szám
# 8 1942. O KJ on Bn 3 Kállay Miklós miniszterelnök felkeresi az egyetemi Ifjúságot Budapest, okt. 2. (MTI) A Magyar Nemzeti Diákszövetségbe tömörült hivatalos egyetemi ifjúsági szervezetek vezetői pénteken kihallgatáson jelentek meg Kállay Miklós minisztrelnöknél. A küldöttség nevében Rajczy Imre dr., a Magyar Egyetemi Diák szövetség vezérkari titkára üdvözölte a miniszterelnököt és kérte, hogy jelenjék meg az ifjúság október 6-án tartandó emlékünnepélyén. Kállay Miklós miniszterelnök válaszában megköszönte az ifjúság felkérését és kijelentette, hogy annak örömmel tesz eleget annál is inkább, mert régi vágya, hogy szemtől szembe találkozzék a magyar ifjúsággal. A minisztere’nők ezután külön is hangsúlyozta, hogy az ifjúság hivatása, nemzeti eszményekért való önzetlen lelkesedés és ezt keresi minden pártpolitikán felül, amikor a nemzeti kötelességteljesitésre szólítja a magyar ifjúságot. Franco tábornok hatalomra* jutásának hatodik évfordulóját ünnepli Spanyolország fl Führer meleghangú táviratban felezte ki jókivánatait a jubiláló államfőnek Berlin, október 2. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A Führer szívélyes hangú táviratban tolmácsolta legmelegebb jókivánatait Franco tábornok spanyol államfőnek, aki — mint ismeretes — most ünnepli hatalomrajutásának hatodik évfordulóját. Mint Rómából jelentik, az olasz nemzet ugyancsak üdvözli a sponyol fallange vezérét hatalomrajutásának hatodik évfordulóján. Benne az olasz nemzet a spanyol újjászületés hősét és Olaszországnak, a tengelynek, az uj Európának barátját ünnepli. Franco Spanyólországa, amely a maga testén érezhette az angolokkal cselszövést folytató Szovjet térségfoglalásának gyilkos követkéz ményeit, jobban tudja, mint bármely más európai, vagy amerikai nemzet, milyen szent ügyért harcol a tengely. A Caudillo hatalomrajutásának hatodik évfordulóján fogadta a spanyol nemzet ifjúsági táborának ötven tagú küldöttségét, amely Mfejezte a spanyol ifjúság ragaszkodását és engedelmességét. Halálos ítéletet hozott Miskolcon a rögtönitélő biróság Czecze bánost fcötéláltali halálra ideje Miskolc, okt. 2. (MTI) A miskolci törvényszék statáriális tanácsa ma kezdte tárgyalni Czecze János 20 éves és Slezák István 19 éves legények bűnügyét, akik hétfőn este az elsötétítés ideje alatt megtámadták Soltész Lajos sajtóvámosi fuvarost és naiféliék, mert rabolt az elsötétítés alatt gyobb összegű pénzt vettek el tőle. A tetteseket hamarosan el is fogták. A biróság Czecze Jánost kötéláltali halálra Ítélte, Slezák Istvánt tízévi fegyházbüntetéssel sújtotta. A biróság ezután kegyelmi tanáccsá alakult át. Szombathelyié érkezik Ánlal István nemzetvédelmi propagandaminiszter Budapest, október 2. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Antal István dr. nemzetvédelmi propaganda miniszter szombat este Szombathelyre érkezik. Itt Gröss József megyéspüspök látja vendégül. A miniszter vasárnap délelőtt felavatja a város országzászlóját, délután pedig részt vesz a MÉP kőszegi nagy választmányi ülésén. Három Itofc^önV vissza* perelt az Cnél'ósifási Alap Budapest, október 2. A Nemzeti önállósítás! Alap három perében hozott ‘téletei a budapesti törvényszék. Mind a három perben a folyósított kölcsönt perelte vissza az alap a- kincstár utján, mert az összegeket veszélyeztetve látta. Az egyik per egy fuvarozási vállalkozó ellen indult, aki 7000 pengő kölcsönt kapott 1941. júniusában a Nemzeti önállósítás! Tanácstól, de 'ezt az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A Géczy Kálmán dr. törvényszéki biró előtt megtartott tárgyaláson a fuvarozó tagadta, hogy az összeg veszélyeztetve volna, a biróság azonban a kölcsön visszafizetésére kötelezte azzal az indokolással, hogy a Tanács megállapítása a bíróságra kötelező. Egy vidéki esztergályosmester szintén 7000 pengő kölcsönt kapott az Alaptól, de üzleti könyveit és feljegyzéseit felületesen vezette, sőt azokat nem bocsátotta az ellenőrző közeg rendelkezésére, az ellenőrzés foganatosítását pedig meghiúsította, mire a kölcsönt a Tanács felmondta. Ellene is marasztaló Ítéletet hoztak. A harmadik per egy gazdálkodó ellen indult, aki 11.000 pengő kölcsönhöz jutott, de rosszul gazdálkodott, úgyhogy a kölcsön visszafizetését a Tanács veszélyeztetve látta. Bár azzal védekezett, hogy ügyeit rendezte, a biróság az első perben hozott indokolással, amely szerint az önállósltási Tanács kizárólagos jogkörénél fogva a bíróság nem bocsátkozhat annak vizsgálatába, hogy a fennforgó körülmények valóban olyanok-e, amelyek a kölcsön visszafizetése tekiőtetében komoly veszélyt támasztanak, a gazdálkodót a 11.000 pengő megfizetésére és perköltség viselésre ítélte. Csak engedéllyel lehet Háromszék-váimegyéből sertéseket kiszáll tani Scpsiszcntgyörgy, október 2. (MTI.) Rá- szonyi Richard dr., Háromszék varmegye főispánja a közellátási minisztertől engedélyt kapott arra, hogy a megye tér hetéről a sertések kiszállítását engedélyhez köthesse. A közellátási miniszter ezzel végérvényesen megoldotta Háromszék vármegye zsirellátását. Sürgősen be kell jelenteni a horvátországi cégekkel szemben fennálló követeléseket Budapest, okt. 2. (MTI) A m. kír. külkereskedelmi hivatal közli: Magyar cégek horvátországi cégekkel szemben fennálló áruköveteléseinek elintézését, amely ez ideig csak a visszatért délvidéki és muraközi cégek követeléseire szorítkozott, az egész ország terü’etén székelő cégekre is kiterjesztették. A hivatal tehát felhívja az érdekelt cégeket, hogy amennyiben követeléseiket a hivatal űrlapjain még nenl^jelentették be, sürgősen kérjék az űrlapok megküldését. Tüzel okozott Ikafalván a cséplő* gépből kipattant szikra Sepsiszentgyörgy, október 2. (MTI.) Ika- falva községben a cséplőgépből kipattanó szikra felgyújtott egy istállót. Futásfa'.v,»- ról és Kézdivásárhelyröl érkezett tűzoltók és a honvédség segítő alakulatai fojtották el a tüzet. Vitéz Barabás Andor dr. alispán hivatalos körúton volt a. vidéken és személyesen segédkezett az oitási munkálatok gyorsításában, A vizsgálatot megindították. Nemzetközi viszonylatban is ragyogó eredményeket értek 1 a magyar lovasok a kolomári nemkelatőzi for as? or na második napján Kolozsvár, okt. 2. A kolozsvári egyetemi sport-parkban pénteken gyönyörű napsütéses időben, igen szép érdeklődés 'mellett zajlottak le a nemzetközi lovasmérközések mü- sorszámai. A Budapesti Tattersall dijáért díjugratásban 100 m. akadályokon 24 induló közül hét versenyző végzett hibátlanul. He'yezések: 1. Ifj. Kilczer József „Pajtás“ nevű lován 0.66 mp. 2. gróf Voli Emánuel (olasz) „Vecchio mio“ nevű lován 0.74 mp. 3. Magyary Károly fhdgy. „Vadliba“ nevű lován 0.76 mp. 4. Hadházy szzds. „Anikó“ nevű lován 0.79 mp. 5. Szabó Dénes zls. „Avar“ nevű lován 0.80 mp. 6. Huszár László szzds. „ülőhely“ nevű lován 0.83 mp. A Budapesti tjgetőverseny Egyesület dijáért díjugratásban 1.10 m. akadályokon f>6 induló közül 10 versenyző végzett hibátlanul. Helyezések: 1. Remete Tamás szds. „Sellö II.“ 0.69 mp. 2. Remete Tamás szds. „Pipás" nevű lován 0.70 mp. 3. v. Pék András hdgy. „Rost“ nevű lován 0.71 mp. 4. Túrán Ferenc zls. „Vigyázó“ nevű lován 0.72 mp. 5. V. Vajda Károly dr. alez. „Adoma“ nevű lován 0.73 mp. 6. Tóth József Barna fhgy. „Suhanc“ nevű lován 0.75 mp. A m. kir. honvéd tüzérség dijáért köny- nyebb „közép“ osztályú díjlovaglásban, melyben 14 versenyző indült, a helyezések Így alakultak: 1. v. Hanthy László testőr alezr. „Vigasz“ nevű lován 6 ponttal. 2. Adám Zoltán ömgy. „üdülő“ nevű lován 6 ponttal. 3. Bujkovszky István szds. „Üzbég“ nevű lován 8 ponttal, 4. v. Meskó Tamás szds. „Arkangyal“ nevű lován 13 ponttal. 5. Bujkovszky István szds. „Vadvirág“ II. nevű lován 16 ponttal. (A pontozások a hibapontokat összegezik.) A Szatmár Vármegyei Lóverseny Egyesület dijáért „könnyű“ osztályú díjlovaglásban az „A" csoportban 14 versenyző indult. Helyezések: 1. Matuskovich Endre százados „Tejéi“ nevű lován 3 ponttal, 2. ifj. Kilczer József „Pajtás IV.“ nevű lován 7 ponttal, 3. Gör- gényi László százados „Vigasz“ nevű lován 8 ponttal, 4. v. Vajda Károly dr. alezredes „Adoma“ nevű lován 13 ponttal és 5. Bodrogh Gyula százados „Pillangó“ nevű lován 15 ponttal. A „B“ csoportban 1. v. Hanthy László testőr alezredes, 2. Bujkovszky százados. A m. kir. honvéd lovasság dijáéit „köny- nyü“ osztályú díjlovaglásban a .B“ csoportban 8 versenyző indult. Helyezések: 1. v. Hanthy László testőr alezredes „Matyi“ nevű lován 5 ponttal, 2. Bajkovszkj István százados „Vadvirág“ nevű lován 6 ponttal, 3. Bujkovszky István százados „Üzbég“ nevű lován 7 ponttal, 4. Har- tinszky Zoltán százados „Anti“ nevű lován 13 ponttal, 5. Tóth Lajos százados „Próféta“ nevű lován 13 ponttal. Ezután került sor a lovasmérközések második versenynapjának legizgalmasabb é.s egyben legszebb küzdelmére a m. kir. honvédelmi miniszter dijáért. A mintegy 624 méteres távot felölelő terepen tizenkét 1.30 m. magas akadályokon ugrattak a vendég svájci és a magyar tiszti versenyzők legjobbjai. 'A „rostában“ 49 versenyző közül 14'végzett hibátlanul. A döntőben a magyar lovasok „rámenősebbek“ voltak s főleg a jobb időeredményért hajráztak, mig a svájciak nagy technikával párosult óvatossággal inkább a „hibátlan“ formát igyekeztek tartani. Végül is a bátor, igazi magyar huszáros rámenős érvényesült és ennek köszönhető, hogy a rendki- . vül nehéz feltételű versenyen lovas tisztjeink nemzetközi viszonylatban is kimagasló kitűnő időt, értek el és az első négy helyezést maguknak biztosították a kiváló svájci versenyzőkkel szemben, akik közül Mussy százados „Seigneur“ nevű lovával külön klasszisnak tekinthető. Az izgalmas, pompás látványt nyújtó küzdelem döntőjében, amelyben nyolc versenyző végzett hibátlanul, a helyezések igv alakultak: 1. Visy István szds. „Románc“ nevű lován 0.28 mp., 2. br. hi key Lajos szds. „Vagyonos“ nevű lován 0.29 mp., 3. 3. Inkey Lajos szds. „Kozma“ nevű lován 0.31 mp., 4. Patt- kó-Szauiner Aladár szds. „Lavarone“ nevű lován 0.32 mp„ 5. helyezést értek el holtversenyben hárman: Mussy százados (Svájc) ..Seigneur lován 0.33 mp., Myliu-s százados (Svájc) „Usburg“ nevű loován 0.33 mp. és Tóth Béla szds. „Suhanc“ nevű lován, mig a 8. helyezést ugyancsak Tóth Béla szds érte el „Oktondi II“-vel. A verseny további műsora: Október 3-án, szombaton: Kolozsvár sz. kir. város dija. ,,A“ csoport. Dijkiugratás 1.20 m. magas pályán. Délután %1 órától. Kolozsvár sz. kir. város dija. „B“ csoport. Díjugratás 1.20 m. magas pályán. Délután 2 órától. Szent György dij. Díjlovaglás. Előlovaglás reggel 8 órától az, egyetemi sportpark díjlovaglás! pályáján. Helyezettek előlovaglása délután V26 órakor. Magyar Lovaregylet dija. Korlátugrás. Délután 5 órától. Október 4-én, vasárnap: M. kir. honvéd vonatcsapat dija. Nyeretlen lovak díjugratása 1.20 m. magas pályán. Délután V2I órától. M. kir. földművelésügyi miniszter dija. Staféta ugratás 1.20 m. magas' pályán. Délután y33 órától. Csapatverseny. Svájci és magyar hivatalos katonatiszti csapatok részére. Délután yfi órától. Kolozs vármegye dija. „Nehéz“-oszt. díjlovaglás Előlovaglás: reggel 8 órától az egyetemi sportpark dijlovaglási pályáján. Helyezettek előlovaglása délután órakor. Kolozsvári hölgyek dija. Urlovasnők díjugratása 1.20 m. magas pályán. Délután Ved órától. Jegyeket és részletes programot elővételben Kolozsváron a Méhkas könyvesboltban és a versenyek színhelyén, az Egyetemi Sport pályán lehet megváltani. Milyen esetekben lehet táv iátokét a hőidéire küldeni? . Budapest, október 2. A közönség részéről mind gyakrabban keresik fel a katonai szerveket azzal a kéréssel, hogy a harctéren lévők hogylétéröl táviratilag szerezzenek értesülést, vagy, hogy részükre hazulról üzenetet közvetítsenek. Ugyancsak sokan próbálkoznak a postahivatalokban tábori posta címekre érdeklődő, vagy más tárgyú táviratot feladni. A katonai vezetőség mindent elkövet, hogy a kapcsolatot a harctéren küzdők és itthonlévö hozzátartozók között meg- könnyitse, de a korlátolt- lehetőségek következtében nem tud több segítséget nyújtani, különben a katonai érdekek kerülnek háttérbe. Ezért kénytelen a táviratok tartalmát kizárólag halálesetek és születések esetére, korlátozni. Halálos betegség közlése, vagy ezzel kapcsolatban szabadságkérelem,, stb. nem képezheti távirat tárgyát. Ilyen táviratot bármely postahivatalnál lehet feladni. Szükséges azonban, hogy a harctéren- lévő hozátartozókkal tudatni, kívánt esemény valódiságát as arra illetékes hatóság (községi, vagy városi elöljáróság, esetleg a■ helybeli csendőrörs) Igazolja. A postahivatalok csakis ilyemnódon igazolt táviratokat vehetnek fel. Egyéb tárgyú érdeklődésével vagy a harctérre szőlő sürgős üzeneteivel forduljon mindenki a számára közismert és a nagy- közönség által kedvelt Vöröskeresztes Bajtársi Szolgálathoz. Félévi fogházbüntetést kapott egy lopásié vetemedett szíjgyártó* segéd Kolozsvár, okt. 2. Dávid János Dunántúlon való szijgyártósegéd a kolózsmegyei Bogártelkére Kovács Gyulai Jánosijához szegődött el alkalmazásba. Szolgálatbalépése- kor nem volt pénze, a bérét pedig nem győzte kivárni. Egy éjszaka összeszedte a műhely körül ialáit holmit, talpalásra alkalmas szíjakat és ruhafélét s túl is adott rajtuk. Keveset kapott érte, de annál nagyobb volt lelkiismeretfurdalása. Nem is bírta ki sokáig, egy álmatlan éjszaka után önként jelentkezett a csendörségen. A kolozsvári törvényszék pénteken tárgyalta Dávid János ügyét. A büntető egyes- birő bűntettként birálta el a megtévedt . fiatalember cselekményét s ezért hathavi börtönbüntetésre és háromévi jogvesztésre ítélte. Az Ítélet jogerős. __ Újból lezuhant egy amerikai szállító repülőgép. Amszterdamból jelenti a Nemet Távirati Iroda: A brit híriroda, portoricoi jelentése szerint, egy amerikai szállító- repülőgép lezuhant, 16 ember meghalt. A szerkesztésért és Kiadásért telet: JENES? LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassal-ntca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72148. Posta fiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Mumtézet Bt. nyomása, F, Major József, l I