Keleti Ujság, 1942. október (25. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-18 / 236. szám
1942. OKTOB 5R 18 9 Francia munkások Németországban HÉTVÉGI NAPLÓ Egyetlen hadviselő állam sincs, amelyben (— legalábbis bizonyos mértékben — ne jelentkezett volna munkás hiány. Ez a jelenség Németországot sem kerülte el s ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen éppen ennek az országnak van Európában a leghatalmasabb hadifelszerelés) ipara, ehhez pedig rendkívül sok szakmunkásra van szükség. Saját emberanyaga nem fedezi teljesen ezt a szükségletet, igy azután a francia iparügyi államtitkárral, Bichelonne-al egyetértésben megállapodtak abban, hogy a hiányokat francia munkásokkal pótolják. A dolog gyakorlati végrehajtása annál egyszerűbb volt, mert Németországban igen nagyszámú francia hadifogoly élt még a legutóbbi időkben :s; ezeket aztán hazaengedték és helyükbe szak- njnnkásokat kaptak. ţranoiaorszăg természetesen megragadta a kínálkozó alkalmat: sokezer polgára évekkel ezelőtt elhagyta otthonát és most egyszerre lehetőség nyilott a hazatérésre. Valóságos őrségváltás volt ez, a szó legszorosabb értelmében. Ami pedig a szakmunkásokat illeti, azokat úgy válogatták össze, hogy lehetőleg egy-egy teljés üzemi személyzetet állíthassanak össfee belőlük. Figyelembevették természetesen azt is, hogy az illető munkás milyen beosztásban dolgozott otthon: uj munkahelyén hasonló szolgálatot biztosítottak szántára s ezzel is megkönnyítették helyzetét. Emellett szabad idejét ismerősök, barátok között tölthette el, mert az üzem munkásait honfitársaiból válogatták össze. Ilyenformán valóságos üzemi csoportok alakultak ki, amelyeknek együvétartozását még azzal is fokozták, hogy lakásukat egymás mellett jelölték ki. A zárt munkaközösség gondolata a francia munkások között eleinte meglehetősen nehezen tudta megvetni lábát: számukra ismeretlen volt az ilyesmi s éppen ezért valóságos fölvilágositási irodák várták őket, amelyek kimerítően ismertették a munkaközösség felépítését, célját és előnyeit. Ezek a felvilágosító és kioktató szervek később ipari ágakra tagozódtak. Ma már külön ilyen szervei vannak a gépiparnak, vegyészeti iparnak, stb. A munkásság egyébként jól kiépített szociális és ellátószervekkel is rendelkezik, sőt továbbképző tanfolyamaik vannak, ahol szaktudásukat bővíthetik. Jelenleg már otthon, Franciaországban is a munkaközösséghez hasonlóan kezdik kiépíteni a francia munkásszervezeteket. A jól bevált' rendszert a francia vállalkozók is örömmel üdvözölték. Ezidöszerint mintegy 180.000 francia munkás dolgozik Németországban, tehát majdnem annyi, mint amennyi olasz: számuk azonban még most is emelkedik. Nemcsak a megszállt, de a meg nem szállt Franciaországból is csaknem naponta érkeznek uj és uj munkásvonatok. Páris hetenként öt ilyen vonatot állit össze és ha a helyzet nem változik, nemsokára minden francia hadifogoly hazakerülhet, (TEK) TANSZÉKÉT KAPOTT A NEMET LOVAGREND MŰVÉSZETE. A königsbergi egyetemen felállították a „Német lovagrend művészete“ tanszéket. A tanszék első professzora Schmid dr., a marienburgi épitke-. zési bizottság vezetője lelt. Marienburg volt a német lovagrend legismertebb várkastélya és teljes épségben maradt ránk a középkorból. KÜLÖNVÉLEMÉNY Szabó Dezső" nemrégiben előadást tartott Budapesten _a Rákóczi-uti kaszinóban. Lenyűgöző hatású előadásában többek között ezeket mondotta: Ha valaki iró akar lenni, csupán egyetlen dolgot nem szabad tennie: újságírónak menni. Aki imi akar, az az újságnak még a szagától is óvakodjék. Az újságíró pénzért nem ir, hanem ... hogy is lehetne tisztességesen kifejezni... Nem lehet szalonképes szót találni rá. Az ég szerelméért, ne menjenek újságírónak! Ez a szerény újságpapír semmiképpen sem olyan előkelő megnyilatkozási fórum, mint a Rákóczi-uti kaszinó s magam sem vagyok olyan szuggesztiv és dinamikus előadó, mint a fenntnevezett kiváló iró. Mégis, halkan, szerényen s mégis határozottan állítani merem az alábbiakat: Bizonyos Írókra valóban áll Szabó Dezső .tétele. Azoknak igen nagy szerencsétlenség volna, ha tehetségüket a redakciók elmélyülésre és alkotásra egyáltalán nem kedvező légkörben fecsérelnék el. Az ujságiró nem iró, bár nem árt, ha imi is tud. Vannak azonban „Írók“, akikre hatósági karhatalommal kellene ráerőszakolni, hogy — menjenek el kissé újságírónak. Lehet, hogy kicirkalmazott, körmönfont irályukból néhány féltve őrzött virág elhervad a szerkesztőségi munka lázában és robotjában. Lehet, sőt egészen bizonyos. Kárpótlásul azonban közelebb jutnának a valóságokhoz, az élet kiszámíthatatlan megnyilatkozásaihoz. Megismernék közvetlen közelből az életet, amit csak Írói szemléletük távlatából, Íróasztaluk biztonságos fedezéke mögül szemlélnek olvasmányaik szemüvegének dioptriáin keresztül. De mért kínlódom az indokolással. Megmondta Szabó Dezső épp fennti előadásában, mit kell tennie az Írónak. Hadd idézzem az ö lendületesebb szavait: — Végül pedig: az iró nagyon sokat tartózkodjék az utcán, az életben. Hagyja !*#• resztüláramlani magán az élet ezernyi kis patakját, apró zuhatagját. Ez avatja Íróvá. Engem Íróvá az anyám csókja tett," szüleim tragikus teste s a körülöttem zajló élét. Művészt nem lehet csinálni, az születik a maga törvényei és törvénytelenségei szerint ... Ez az. (Értem az utolsó mondatra.) De az is igaz, hogy nem egy „Írót“ avatott „művésszé“ a baráti szövetkezések, klikkek, kiadóvállalatok diktatúráján szellem országában. ■ / PILLANATFELVÉTEL A Széchenyi-téri piacon történt. Egy hölgy odaállt az egyik árus elé. Az árus asztalán néhány paradicsom, zöldpaprika és jó néhány kelvirág pompázik. A hölgyet ezúttal a kelvirág érdekli. Egy pillanatig várnia kell, mert ,a kofa épp egy úrral tárgyal. Az ur a kitett portékák ára után érdeklődik. — A karfiol egy pengő kilónként, — hallja a hölgy. Az ur bólint s továbbmegy. A kofa felnéz a hölgyre. — Mi teccik nagysádkám? — Kelvirágot kérek. — Mennyit?# — Ezt a három fejet. * ■— Hogyan ? ■— Hát kilóra. A kofa leteszi a három fej kelvirágot.-— ügy nem adom, — mondja ellenségesen. — Hiszen éppen most mondta annak az umak, hogy a kelvirág kilója egy pengő. A kofa szeme villámokat szór: — Hát persze, hogy azt mondtam. Mit mondjak egy kontrollornak ? Most a hölgy szeme villámlik: — Azonnal mérje ki ezt a három kelvirágot. Vagy azt akarja, hogy visszahívjam azt az urat? A kofa most kelletlenül, ellenségesen mégis csak a mérlegre helyezi a három kelvirágot. A hölgy sietve gyömöszöli aktatáskájába a megvett portékái! és még nagyobb sietséggel fizet. Amit a kota közben s még percek múlva is mondott, nem birja meg a nyomdafestéket ..,-fzK ere síink vagontéíelekbeh pirosra érett egészséges friss CSIPKEBOGYÓT Ajánlatok „Iparvállalat“ iplifrprp a kiarinha Katonaiéból — A honvéd haditudósító század közlése — t‘Időztük a megvert' ellenséget. Gépkocsin, szekéren, gyalog beláthatatlan sorban vonultak a magyar csapatok. Esteledett. Felsivitott a síp, csapatunk megállóit. Ember, állat holtfáradt volt. Sátorverés után mély álomba merült. Szolgálatban voltam és a hajnal első sugarai ott talállak a sátrak között. Hát ez mi? Az egyik sátorból kilógott egy fej, arccal a föld felé fordulva és két kéz motoszkált a harmatos fűben. — Hát maga mit csinál? — V leztem érdeklődve. — Jrolc, alázatosan jelentem — felelte a fej tulajdonosa. — De miért ilyenkor? — faggattam tovább. — Már tegnap akartam — hangzik a válasz — de igen fáradt voltam. Inkább m'a hajnalban keltettem' fel magam a napossal, hogy írhassak. Jó, hogy tetszett jönni; tessék szives l nni, ellenőrizni. Átvettem a lapot s utóbb a többivel együtt megnéztem. Bizonytalan ákom-bákom Írás volt. Fáradt kéztől nem is igen telhetett különb. Le is írtam magamnak. Itt van a szövege: „Szeretet kedves párom kívánom a jójisten- tűi hogy. levelem a leg job epésségben talajon én jó vagyok mer fya mesze is kerültünk tudom-hogy a mi falunkat őrzöm it is a .nagy Oroszországban. Sokul gondolok haza hogy érik már a rozsunk és hogy máma vasárnap van menele a templomba az emberek édes feleségem vigyázz a józsikára meg n. kisbornyura nézel a föd után hiszen te ügyes asszony vagy és úgy hiszem hogy a kis házunkat kár nckiin láthatom majd újra mint amikor elbúcsúztam tőled. Zárom soraimat tisztelte tem a sogorékat józsikát és téged csókolok isten veletek és velem hű férjed Orbán Péter honvéd.“ Ennyi az egész. De egy magyar lélek gondolat világa. S az.érzés, amely diktálta: nagyhatalom. Az otthon, a család, a föld, a haza, olyan erő, amely a holtfáradt katonát — akinek szenvedés az Írás —- kényszeritette rá, hogy a hajnal első sugarai a harmatos fii között, levélírás közben találják. Nagyhatalom, amelyért szívesen visel minden szenvedést, amelyért küzd és ha kell, meghal. Alkotmány, törvény, közigazgatás, gazdasági szerződés, kulturegyezmény, agrárprogram és minden egyéb, amit. mi a haza fogalmába gondolunk, hiányzik ebből és mégis benne van a „haza“. Tenyérnyi kép, de örök kép <a hazáról: a kis falu, a föld, a szerszám, a család és a jövő ígérete — a gyermek, m'égis mind benne vau. PÖCZE ZS. ISTVÁN hadapródörmester PflBMŐM BUDAPEST, RAKÓCZ1-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eajjáqjjos szobák 6‘— P-től 12' P-ig Kétágas szobák 9‘— P-től 18 — P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál bllsmerteo kiváló konyha. Polgári árak. 3 MEGBOLYDULT MAGYAROK Irta: Bíró János Nemrégiben összetalálkoztam egy fiatalember ismerősömmel. Még a régi „kisebbségi“ időből ismerem. Tisztességes, jól megfizetett mestersége volt már akkor s értette is a mesterségét. Most, ahogyan az uj magyar időbeni uj távlatok nyitottak meg előtte, elhatározta, hogy örfállósitja magát. Egy kis telepet, olyan bőrfeldolgozó telepet fog megszervezni, amelyet később, amikor az anyaggal szabadon lehet majd gazdálkodni, átalakít gyárrá. Valahogyan igy gondolkozott — mondja — és számítása be is vált. Ha Isten megsegi* ’ rt eddig, ezután sem fog bizonnyal elhagy ..i s majd csak felépül a gyár is!.. — Hát a nösüléseddel mi van? — szakítottam félbe. Elkedvetlenedve, kiábrándulva csak ennyit mondott: — Hagyd. Jobb nem is beszélni róla. Nem adják a szülei, mert nincs nyugdíjas állásom. .. — De ti már jegyben jártátok — mondom, — már évekkel ezelőtt eljegyeztétek egymást, hát hogyan tudtatok szakítani? Nem szerettétek talán egy ..ást? Erre jöttetek rá idő múlásával ? ... — Dehogy nem szerettük egymást! — kapja fel szavát — sőt most is szeretjük egymást. Csakhogy céltalan az egész, barátom. Céltalan, sőt reménytelen, A szüleit nem tudom sehogy „megpuhitani“. Pedig hányszor -megpróbáltam. Annyi érvet hoztam fel, hogy már bele is izzadtam, bele is fáradtam, de minden érvem hasztalan volt. Különösen a leány anyja hallani sem akar a házasságunkról. Annyira elkinzott s elkedvetlenített a dolog, hogy részemről fel is hagytam minden ostrommal s érveléssel. Máskülönben is újból jegyben jár már Mária. Egy Írnokkal a vármegyéről. Az jobb, mert nyugdija van neki. Vagy legalább is nyugdija lesz, mert azzal jár az állás... — Mond, mennyit keresel te most? — vallatom tovább. Benyúl belső zsebébe. Papírt és ceruzát vesz elő. Számolni kezd. Később pedig újból beszél: — Most nyolc segéddel s régy segédmunkással dolgozom. Szó se róla, ezeknek mindnek kell fizetnem. Ezenkívül fizetnem kell a telep bérét is és még sok mindent, de ahogyan most, ár nem tudom hányadszor, újból kiszámítottam., 1700—2000 pengőt megkeresek havonta. Ez, ami tisztán megmarad — mondja. Figyelem, hogy remmi dicsekvés nincs hangjában. Semmi elbizakodottság. Csupán bizakodás, hogy egyszer még több is lesz majd a keresete... Akkor, ha meg lesz majd a gyár... — És mostanában hogyan élsz?. Egyedül vagy a szüléiddel? — Édesanyámmal — válaszolja. — Két öcsém felsőbb ipariskolába jár. Én fizetem tandijukat és teljes ellátásukat. Mindent. Sokba kerülnek, de ezt már belekalkuláltam az előbb a kiadásaim rovatál i. Azt tudod, ugye, hogy szegén édesapám meghalt, hát nekem kell gondos Horn róluk. Én vagyok a legnagyobb a csai -dban s én vagyok az egyetlen kenyérkeresó is. Majd ők is elhelyezkednek egyszer valami gyakorlati pályán s visszafizetik, amit most rájuk költők. Erre szerződésünk van. ök ragaszkodtak ahhoz, hogy csináljunk szerződést is a dologról. Roppant élelmes gyermekek. Lehet, hogy majd őket is magam mellé veszem s úgy építjük fel közösen a gyárat. Hárman. Be szép lesz az, barátom. Komolyan mondom, ez az egyetlen célja életemnek, ami lelkesít s nem enged pillanatra sem lankadni, elcsüggedni. Pedig tudod te azt, mennyit kell nekem , dolgoznom ?... Dehogy tudod, de ezzel nem is akarlak untatni. Aztán hosszú hallgatás következett. Vártam, hogy ö szólaljon meg előbb, de amikor láttam,- hogy befejezte, amit mondani akart, megkérdeztem: — És mondd, nem került volna neked Is valami állami, valami nyugdíjas állás inkább, ha már úgy kívánták a menyasszonyod szülei? — De lehet, hogy került volna. Sőt. Hiszen van egy nagybátyáin a minisztériumban is. Magasrangu tisztviselő. Húsz év után a mult évben járt Itthon először. Biztatott, hogy csak nézzek állás után, ö majd „bedug“, ahova kedvem van. Mert neki szava van. El is hiszem. Nézd, itt a névjegye. Látod, a legjobb akarattal sem lehetne rajta, helyet szorítani több címnek... De azért mégis becsülöm, tudod, mert ezeket a cimeket mind ö szerezte. Saját erejéből. Ez biztos. Nem volt protekciója annyi sem, mint egy légynek. De nekem se kéne senkitől! Ezt már tőle tanultam., Akarni! * Van már két hete is, hogy ezzel az ismerősömmé! találkoztam, de szavai még rriin- dig fülemben csengenek. Igen: akarni! Ezt és mindenekelőtt ezt volna üdvös megtanulni a mai magyar ifjúságnak. De olyan értelemben, amilyenben ö hangsúlyozta az „akarni" szót. Saját .erejéből és saját ..tudásának az árán! Mert hány n vannak ma, megbolydult magyarok, akik csak azért nézik le társukat, 'mert az még egy állap- állást sem tudott elfogni magának, hogy nyugdíjról ne is beszéljünk! ... Vannak magyarok a felszabadult erdélyi részeken, akiknek" szemében a másik magyar fokmérője éppen az, hogy tudott-e égy jó nyugdíjas állást, vagy legalább egy nemzetvédelmi keresztet kapni a felszabadulás óta ? ... Ha nem volnának ma is és a, jövőben is mindig olyan magyarok, akik sajátmaguktól akarnak „akarni“ valamit, bizony eljutnánk a „nyugdíjas magyar társadalom“ fogalmáig, amitől pedig nagyonis óvakodnunk kell, amikor az úgynevezett „fiatal nemzetek“ élet-halál harca dúl.
