Keleti Ujság, 1942. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-23 / 215. szám
I 2 1942. SZEPTEMBER 23 I lőtt részén. Másik jelentés szerint a szovjet főparancsnokságnak egyik újabb rendelete- arra mutat, hogy bizonyos városnegyedekben a még épségben lévő házakat lerombolják, hogy torlaszokat emeljenek. Timosenko kétségbeesetten védekező csapatai különösen a város északi és északnyugati szakaszán foly tátják kilátástalan ellentámadásaikat. ®sza- Kon egy magaslati állás kör J rendkívül véres harc folyik a támadó német kötelékek és a kétségbeesetten védekező szovjet osztagok között. Berlin, szept. 22. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a véderő főparancsnoksága közli, a légihaderő hétfőn a harci- zuhanó és csatarepülőgépek erős kötelékeit vetette harcba a Sztálingrádban elkeseredett ten védekező szovjet csapatok ellen előnyomuló német csapatok támogatására. A bolsevistákat, akik a városban kétségbeesetten ellenállást tanúsítanak, ismét bombákkal és tűzfegyverekkel árasztottuk el. Az összpontosított német légitámadás sok ellenállási fészket és páncélgépkocsit szétrombolt. WiUkie megkezdte moszkvai tanácskozásait Moszkvából Londonba érkezett hir szerint Wilikie hétfőn megkezdte moszkvai tanácskozásait a brit nagykövetnél tett látogatásával. Wilikie moszkvai látogatásának időtartamáról semmit sem tudnak. Bern, szept. 22. (Eud. Tud.) Mint Moszkvából jelentik: Molotov külügyi népbiztos fogadta Koosevelt személyes kiküldöttét, W’illIdet és Stanley tengernagy amerikai nagykövetet. , 4 i ..... A szovjet már nem bízik „Tel tábornokban“ ..... 1 ' i Amszterdam, szeptember 22. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A félhivatalos angol hírszolgálati Iroda keddi adásában ismertette a moszkvai rádiónak az egyesült nemzetekhez intézett felhívását, amely szószerint ezeket mondja: . — Sokkal jobb volna, ha Hitlerre most és minden arcvonalon lesújtanánk, minthogy „téltábornokra“ bíznánk a dolgot. Ha lemaradunk a vonatról, annak hosszú időre döntő kihatása lenne.“ M ÉRD ELY “ Mozgóképszínház Kolozsváron először, premier! Szenzációs dupla mQsor. I. Fenevadak szigete. (Karaor az elsülyedt város) Fősz. a világhírű állatszeliditő Clyde Beatty az „Five hozzátok őket haza“ főszereplője. (I. A fehér sas (Indián vér). Romantikus vadnyugati történet Főszerepben: Buck JoneB Vasárnap d, e. II órai kezdettel -matiné el J- edds olcsó hetydrakkal. ElSaddsolr kezdete fél 4, )él 6 és fél 8 órakor. „Ismeretlen nemzetiségű" repülőgépek Bulgária felett .................... . 1 4 * , Szófia, szept. 22. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti; Stockholm, szept. 22. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A Daily Sketch arról adott hirt, hogy a szovjet kormány utoljára kérte meg az amerikai kormányt, szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Finnországgal. A Szovjet WendeM Willkienek múltkori látogatása alatt e kívánságát félreérthetetlen formában hozta tudomására. Washington, szept. 22. (Búd. Tud.) Cordell Hull külügyminiszter a sajtóértekezleten bejelentette, hogy a legközelebbi jövőben az amerikai kormány hivatalos közleménye jelenik meg, amelyben az Egyesült-Államok és Finnország viszonyáról nyilatkozik. A bolgár vezérkar,-közli;' hogy' keddre vir- radólag Bulgária némely vidéke felett ismeretlen nemzetiségű repülőgépek szálltak el és ezért riadót rendeltek el. Szófiában a riadó másfél óráig tartott. Az angolok nem lehetnek az európai események itélöhirái Berlin, szept. 22. (MTI.) Illetékes német helyről közük: Az angol hírügynökségek hosszas jelenté* seket közölnek arról, hogy állítólag hány embert lőttek agyon a Németország és szövetségesei által megszállt területen; Az angoloknak — mint a Wilhelmstrassen mondják, — van rá a legkevesebb okuk, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, hiszen maguk az angolok kivégeztetnek Ulsternben minden ir szabadságharcost, akit csak elfoghatnak. Könyörtelenül járnak el a lakosság minden szabadságmozgalma ellen a Közelkeleten, Afrikában és Indiában is. Sir Reginaid Maxwell, delhii belügyminiszterük közlése szerint a legutóbbi zavargások alatt 685 embert küldtek a másvilágra.- - ■ —■----«mr—TfTWTfT*" ....................................................... Vádaskodó, névtelen levelek áradata miatt lemondott Májay Ferenc dr. marosvásárhelyl polgármester Hivatalos nyilatkozat várható Finnország és az Egyesült Államok kapcsolatairól A tengely csap a tok győztek a (*ialo- oázisért vívott csatában dobtak Dexhill városára. A bombázás következtében több ház, köztük több emeletes is, összeomlott. Újabb betegek ■ ■ —— I a gibraltári „hajókőrházban" La Linea, szeptember 22. (MTI) A Ştefani iroda közli: Mint Gibraltárból jelentik, két brit romboló súlyos sérülésekkel befutott a gibraltári kikötőbe. Irán csők rendfenntartásra vállalkozik, de nem harcol a tengelycsapatok ellen Ankara, szeptember 22. (MTI) A Stefani- iroda jelenti: Az iráni kormány és a megszálló katonai hatóságok között még feszültebbé vált a helyzet. Az ellentéteket különösen kiélezte az a tény, hogy az iráni miniszterelnök kijelentette, az iráni fegyveres erők nem lépnek háborúba még abban az esetben sem, ha a tengelyhatalmak csapatai átlépik a Kaukázust. Az iráni kötelékek csupán a belső rendfenntartásra szorítkoznak. Madagaszkár kormányzója elhagyta a sziget fővárosát Bern, szeptember 22. (Bud. Tud.) Brit hírforrás jelenti Diego Suarezbói, hogy Madagaszkár kormányzója vezérkarával és több állami vezetővel együtt elhagyta Tana- narivot, a sziget fővárosát és egy eddig még meg nem nevezett helységbe ment a sziget déli részén. nem fogadták el az igazságtalanul Marosvásárhely, szept. 22 A székely főváros ban nagy szenzációt keltett az a hir, hogy Májay Ferenc Marosvásárhely polgármestere megunta a személyét ért állandó zaklatásokat és Budapesten lemondott polgármesteri állásáról, de lemondását nem fogadták cl. A Marosvásárhelyen megjelenő „Székely Szó“ című napilap keddi számában részletes tudósítás jelent meg a polgánnester ellen megindult rágalomhadjáratról s a lap közli Májay polgármester nyilatkozatát is. A tudósítás szerint a város törvényhatósági bizottságának közgyűlésén a polgármes teri jelentés kapcsán szót kért Májay polgármester és ismertette az ellene indított névtelen levél- és rágalomhadjáratot. — Nemsokkal azután, hogy Marosvásárhelyre kerültem — mondotta többek között — névtelen levelek áradata kezdett ömlcni egyrészt hozzám, különböző városi tisztviselőkkel kapcsolatos ügyekben, másrészt fö- lötteseimhez és más hatóságokhoz ellenem. — Ezév tavaszán városszerte az a hir terjedt el, hogy én az egyik itteni malomna egy zsák búzát küldöm öröltetni s amikor a malomban a zsákot felnyitották, buza helyet rizst találtak benne. Hosszú ideig nem tudtam a hir terjesztői közül senkit megtalálni, végül is Komhoffer Vilmos dr. és Máriaffi Lajos vármegyei törvényhatósági A juhászliulya nem is olyan megbiilialó ... Kolozsvár, szeptember 22. Rendkívül érdekes cikkét irt a Köztelek legutóbbi számában Schandl József a juhászkutyáról'. A cikkíró megállapítja, hogy a juhászkutyák legnagyobb része egyáltalában nem mondhatók rátermett-' nek juhászotok őrzésére. A folyton csaholó, nyájat rettegtető juhászkutya állandó izgalomban tartja a nagyon ingerlékeny juhokat. A juhászatokban a rossz juhászkutya nagyon rontja a tejtermelés mérlegét. A mészárosok gyakran panaszkodnak, hogy a levágott juhok combján kutyaharapások nyomait találják. A mészárosok azért nagyon kérik, hogy a vágóhídra készített nyájtól a juhászkutyákat lehetőleg távoltartsák. A tímárok és bőrgyárak is emlegetik, hogy a juhok kikészített bőrén gyakran lehet találni kutyaharapásból eredő lyukakat, ami szerfölött csökkenti azok értékét. Nem , ritka eset, hogy a kutya fogsorának hiánytalan hyoma látható a bőrön. Sok igazság van abban, hogy a komondor jobb szolgálatot tenne a juhnyáj mellett. A juhtenyésztők komoly anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy illetékesek irányítása mellett megkezdődjék a juhászkutyák kiválasztása és rendszeres idomitása. A tényleg értékesnek bizonyuló ebek — Írja a cikkíró, — tövzs- könyvelhetők lennének. A laikusok számára nagy meglepetés Schandl József dr. leleplező cikke a juhászkutyáról, mert eddig mindig azt olvasta a közönség színes riportokban, hogy a juhászkutya milyen ügyesen tereli a nyájat, hogy vigyáz a juhokra és a juhásznak leghasznosabb munkatársa. Most lehuMott a lepel a juhászkutyákról, akiknek védelmében csak a juhászok nyilatkozhatnak..* meghurcolt városvezető lemondását bizottsági tagok segítségével olyan tényleges alaphoz juthattam, amelyen elindulva a főispán úrtól, mint közellátási kormánybiztostól, az ügy kivizsgálását kérhettem. Májay polgármester ezután részletesen foglalkozott az ügy további fejleményeivel. A megindított rendőrségi vizsgálat teljesen tisztázta a rágalom alól, ugyanakkor azonban azt kezdték el róla hlresztelni, hogy egy hentestől öt kiló zsírt kért telefonon. Ezt a vádat sem lehetett bebizonyítani ellene. A polgármester ezután bejelentette, hogy bármennyire Is igazolják öt a vizsgálatok, helyzete végtilis tarthatatlanná válik s ezért úgy döntött, hogy Budapestre utazik és f«v lettes hatóságai előtt felmentését kéri. Ezt egy hónappal ezelőtt meg is tette. A polgármester ezután a köv“1’’ mondotta: — Ezirányu kérésemet nem fogadták el, ezért itt vagyok és itt is maradok, csak arra kérem a törvényhatóság tagjait, hogy nyújtsanak segítséget számomra a névtelen vádaskodott ellen, legyenek segítségemre legalább egy hírforrás felfedezésében, hogy az illetőt a független magyar bíróság előtt felelősségre vonhassam. A bizottság a bejelentés után együttérzését fejezte ki az igazságtalanul meghurcolt polgármester személye iránt. Franciaország megépíti a transz szaharai vasutat Vichy, szept. 22. (Búd. Tud. A Hivatalos Lap hirdetményt közöl a transz-szaharai vasút munkálatainak finanszírozására kibocsátandó kölcsönkötvényről. A kormánynak bz a terve, hogy a vasútépítési munkálatokra 350 millió frank kölcsönt vesz fel. — Feketevizü folyók. A Búvár szeptemberi száma Írja: A délamerikai folyók némelyike egészen mélybama, csaknem fekete szinü, anélkül, hogy vizük különben szeny- nyes volna. Az ilyen folyók ősközetekből (gránit, kristályos palák) felépített területekről jönnek, ahol sok lúgos anyag oldódik ki. További ütjük olyan területeken vezet keresztül, ahol nagyon sok korhadó növényzet lepi el a folyó vízgyűjtő területét. Innen sok humusz-sav kerül a folyóba és a lugokkai barna szinü oldatokká egyesülnek. Hasonló figyelhető meg a déli Balatonpart közelében. Ott a berkekből több olyan árok jön, amelyek rendes körülmények közt igen tiszta, derült, barna vizet, úgynevezett „berekvizet“ hoznak. Ezek az árkok tökéletes utánzatai kicsinyben az amerikai fekete folyóknak. Még abban is hasonlítanak, hogy mint amazok medre, úgy az árkok alja is fehér szinü. Az amerikai fekete folyók medrének fehér színét Reindl úgy magyarázza, hogy a szili- kátos kőzetekből kioldott anyagok a humuszsavval igen könnyen oldható vegyülétekké egyesülnek, tehát oldatban is maradnak, mig a széntartalmu víz az oldatban lévő vegyü- leteket megbontja, végül nem marad más hátra, mint fehéres kovasav, amely szétterül a meder alján. Valószínű, hogy a Balaton déli partján beömlő bamavizü árkok aljának világos színét ifi ez okozza. i Kőma, szeptember 22. (MTI.) Az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 843. számú jelentését közii a Ştefani Iroda: Szeptember 16-án hajnalban a tílaio- oázisban csapataink heves harcba keveredtek a Libia-sivatag felöl érkező gépesített páncélos ellenséges túlerővel. Helyőrségünk ellenállásán megtört az erős tüzérségi támogatással megindított ellenséges támadás. Csapataink a következő napokon is szívósan tartották állásaikat az olasz és német légikötelékek Ismételt hathatós támogatása mellett • és az ellenségnek nagy veszteségeket okoztak emberben, anyagban és gépjármüvekben egyaránt. Hétfőn az erősítésül küldött gépesített hadoszlopunk közeledtére az ellenség felhagyott a harccal és nagy gyorsasággal vonul! vissza dél felé a tengely légialakulatainak üldözése mellett. Az egyiptomi arcvocalon nem töltene említésre méltó esemény. I Dexhill angol várost bombázták a nemet repülőit A Földközi-tenger keleti, medencéjében egy német tengeralattjáró elsüllyesztett egy 5000 tonnás szállító vitorlást. Magányos brit repülőgépeknek a megszállt nyugati területek partvidéke fölé történt berepülése a Dánia körüli vizek felett végzett éjszakai zavaró repülések során, az ellenség 6 repülőgépet vesztett. Könnyű német haretrepülőgépek napközben bombával és géppuskával támadták a DélangUa tengerpart katonai célpontjait. Berlin, szeptember 22. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Könnyű német harcirepülőgépek a hétfőre virradó éjszaka nehéz űrméretű bombákat Gandhi elismerte, hogy India jövője Japán közelien van Allan Hartley Indiai brit föparanesnokhe- lyettes közölte, hogy a Húr szektához tartozó t,5 embert megöltek, ötvenet felakasztottak, harmincat megsebesítettek s ezenkívül Sind'tartományban 3000 hurt elfogtak. Bangkok, szeptember 22. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A kongresszus munkaügyi bizottságának több tagját, akiket a zavargások kitörésekor letartóztattak, eltávolították Indiából. Bangkoki hindu körökben azt hiszik, hogy Azad és Nehru a deportáltak között van és Keletvagy Dél-Afrikába vitték őket. A Salainon-szigctcknél hét amerikai repülőerődöt lőttek le a japánok Mint a NST jelenti, a Salámon-szlgetek közelében vasárnap úgynevezett amerikai repülőerödök támadták meg az ott cirkáló japán hadihajókat. Azonnal japán repülök siettek a hajók védelmére és a kifejlődött légi harcban a támadó gépek közül hetet lelőttek, egyet pedig leszállásra kényszeritet- tek és személyzetét foglyul ejtették. Tor inó, szeptember 22. (MTI) A Stefani- iroda jelenti: A Gazeta del Popolo foglalkozik azzal az üzenettel, amelyet Gandhi intézett a japánokhoz. Az üzenetből kitűnik, hogy India jelenlegi indus vezetői az Indiát elnyomó hatalmak ellen fordulnak és jogos követelésükről nem hajlandók lemondani. Az üzenet annál nagyobb jelentőségű, mert Gandhi abban világosan kifejezésre juttatja, hogy India jövője Japán kezébe van letéve. Ismét több indus vezetőt fortózfa'fak le az ongo'ok Bangkok, szeptember 22. (MTI) A Ştefani Iroda közli: A legutóbbi indiai jelentések szerint az angolok Madrasban, Kalkuttában és Ujdelhiben sok indust letartóztattak. Hat embert megöltek, tizet megsebesítettek. Bihar tartományban is összetűzések voltak hat halottal és 10 sebesülttel. A tüntetők több őrizetbevett indust kiszabadítottak s közben egy rendörfelügyclőt megöltek. Kedden délelőtt Bombay egyik legforgalmasabb negyedében a gyapott-tözsde előtt bomba robbant. A robbanás következtében 7 ember megsebesült. Mint a brit hírszolgálat jelenti Ui-Delhiböl,