Keleti Ujság, 1942. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-22 / 214. szám
MGeMxmttr&äca 8 1942. SZEP7EMBER 22 Kállay Miklós î A magyar nép jövője azon múlik, miképpen álijulc meg Helyíinkei a fronlon és az ors%á «ban A Magyar Távirati Iroda jelenti: KáUay Miklós a Képes Tábori Újság legutóbbi számában az alábbi üzenetet küldte a keleti fronton küzdő honvédeknek: Akik kint vannak as országot védeni, sok •millió magyart oltalmazni mentek ki. Sorsuk közös mindnyájunkéval. Az otthonlévőknek mindig a kint lévőkre kell gondolniok, imád- kozniok kell értük, és várniok hazatértüket. Azoknak, akiket a sors arra jelölt ki, hogy ff. közösségért életüket tegyék kockára, ezt kell elsőrendű, elszánt, meg nem változtatható hivatásuknak tekinteni. Gyáva, nem méltó a magyar honvéd névre, aki nem ezt érzi kint a fronton. De hitvány áruló és utolsó volna az a nemzet és nép is, am -ly nem kész minden áldozatra azokért, akik érte küzdenek. Miniinki, aki nem segít a hadbavonwltak rászorult hozzátartozóin, aki élelmiszert, Csizmát, cipőt, ruhaneműt vagy bármit drágábban ad, mint amennyi az ára, hazaáruló, a nemzeti kötelességteljesités elöl dezertált és a katonaszökevény sorsát, érdemli. Sajnos, bármennyit lst nango-itattair., későn ébredtünk tudatára, hogy komoly i<jök várnak ránk. Rettenetes harcok ott kint az orosz végtelenségben és kemény megpróbáltatások itthon. De ma már mindenki láthatja, miről van sző. Kormány sóhely éltesünkkel az élen a legjobb fiaink halnak hősi halált. Aki nem érzi át, hogy ez milyen kötelességet ró az itthoniakra, azt meg kell arra tanítani. Az önzés szelleme, az egyéni érdekek hajszolása lehetett valaha polgári erény is, ma azonban ezen túl vagyunk. Ma mindent, ami nem a közös célt szolgálja, ami kibúvás a kötelességteljesités alól, félre leéli-állítanunk. Ezt kint vérző katonáink joggal meg is követelhetik. A hazaküldött levél, a hazatérő szabadságos, vagy sebesült katona pedig ne hozzon se csüggedést, se defetizmust az itthoniaknak. Ne terjesszen riadalmat és pánikot, nem csak azért, mert erre semmi ok sincs, hanem azért sem, mert ez megszegése a katonai eskünek, gyengítése a belső arcvonalnak és aki ezt teszi, éppen olyan vétkes és bűnös, mint az, aki a hadrakelt katona lelkét, ahelyett hogy erősítené, rémhíreivel megfertőzi és a csüggedés szellemét önti bele. Itthoniak s ott kint lévök egyek vagyunk. Nem azokat az időket éljük, amikor bárki elkerülheti sorsát, amikor ki lehet bújni a kötelességteljesités alól, ma szembe kell néznünk a reánk kiszabott feladatokkal és aki arra nem vállalkozik, az nem magyar, nem tisztességes, azt Ki kell közösitenünk magunk közül. Ez a társadalom feladata, a méltó büntetés pedig az âUamhatalom köt.el?3fége. . Tlj világról, uj szellemről ne csak beszéljünk, hanem alakítsuk ki mi. azt önmagunkban. Programokkal, zavarosan fogalmazott mondatokkal nem leket egy nemzetet megmenteni. Á nemzetnek önmagának kell tudatára ébrednie hivatásának és clhivntottságánaTi. Fanatikusan bízom benne, hogy az én magyar népem megérti ezt. Megérti, hogy végre jövője, nem pillanatnyi jóléten, vem anyagiakon múlik, hanem azon, hogy miképpen á'l- juk meg helyünket odakint, a fronton és itthon az országban. Ezen 'őrködni egyformán kötelességem nekem, kötelessége minden katonának kint a fronton és minden magyarnak itthon az országban. Tovább üldözik a német harcirepülők a Jeges-tengeren szétvert angolszász hafókaván maradványait REBLIN, szept. 21. (MTI.) Katonai helyről közük a Német Távirati Irodával: Annak, a négy angol-amerikai hajókaravánnak a maradványait, amelyet, az Északi- Jegesféngeren német repülök és tengeralattjárók szétszórtak, vasárnap a bolsevista parti pitékén tovább üldözték és bombázták a német Imrei repülők. Egy 8000 tonnás fehérhajót nehéz bomba ért és lángba borult. Egy 4000 tonnán felüli, kereskedelmi hajót, két nagyméretű bomba középen telibe talált és egy helyben megállt. Egy ugyanilyen nagyságú fehérhajónak tatján robbant fel a bomba. A Bvina-öböl felett egy német harcirepiilögép lelőtt egy bolsevista vadászgépet, A* „AinbroKiana“ írja* Magyarországnak foga van arra, hogy elsők között szerepel fen az nj Európa felépítésében i Milán*, szept. 21. (MTI) Az „Ambrozlana" eimü milánói nagy napilap bosszú cikkben foglalkozik a magyar politika folytonosságával. Magyarország életén nem változtatott a háború -— Írja a lap. Az ország é’eto a régi ütemben halad tovább. Magyarország már hozzászokott az áldozatokhoz, hiszen 20 éven keresztül szörnyű állapotban élt a nem zet a trianoni béke következtében. Mégsem fáradt el soha a küzdelemben. Hosszú visz- szapillantást vet a lap a trianoni béke óta napjainkig eltelt időkre. Részletesen beszámol azután a lap arról, hogyan fejlődtek a háború után a magyar—olasz kapcsolatok. Hangoztatja az „Ambroziana“ cikke, hogy a magyar politika mindig egyenes vonalú volt. A legkisebb eltérést sem szenvedett. Appen ezért töretlen vonalú politikájánál frgva Magyarországnak joga van arra, hogy' az elsó'k között legyen, ama nemzetek sorában, amelyekre az uj Európa felépül. Igen nagy feladatok várnak Magyarországra és Magyarország ezeket lelki ismeretesen készíti elő, ami mindig is jellemző volt a magyarokra. Végül megállapitjc' a lap, hogy egységesen áll az egész nemzet az ország kormányzója körűi, aki a magyar faj megtestesítője. Olaszország tudja, hogy Magyar ország olyan erősség, amelyre mindig számíthat. Japánnal a&ari SáffciyalrsS Cvandhi letartózlalása előtt Tokió, szept. 21. (MTI) A Ştefani Iroda közli: Valamennyi japán lap közli Gandhinak a japánokhoz intézett üzenetet. Gandhi ebben kijelenti, hogy szeretné, ha Japánba látogathatna, hogy nyilían beszéljen a japán államférfiakkal, mert — mint hozzá teszi —■ sok mondani valója lenne számukra. Gandhi rendkívül sajnálja, hogy nem válthatja valóra ezt a tervét, mert, mint üzenetében mondja, az India függetlenségéért vívott harc megköveteli, hogy Indiában tartózkodjék. Gandhinak ez az üzenete niég a letartóztatása előtti illőből származik. A ,,Nisi-Ni3Í“J az üzenetre válaszolva hangsúlyozza, hogy a hinduknak a japánoktól nem kell félijiök. Japánnak csak egy a célja: az angolszász imperializmus leverése. Kitűnő eredménnyel végződött a kolozsvári katolikus női társadalomtudományi szakiskola vizsgája Kolozsvár, szeptember 21. Egy szakadatlan munkában eltelt év befejezéseképpen hétfőn délután tartotta meg évzáró szakvizsgáját a Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerületének katolikus női társadalom- tudományi szakiskolája. Az iskolának tulajdonképpen egy évtizedes múltja van már. A kisebbségi élet idején különböző neveken, hol mint szociális szeminárium, majd mint egyházközségi nővéreket képző iskola szerepelt, de mindig azonos céllal: hogy lelkileg, szellemileg és gyakorlatilag képzett szociális munkásokat adjon a társadalomnak. Ezt a kiképzést két elméleti és egy gyakorlati év alatt nyújtotta az iskolába beiratkozott és a szociális munka végzésére megfelelőnek talált hallgatóknak. A bécsi döntés után a belügyminisztérium Országos Nép- és Családvédelmi Alapjának szociális felügyelősége megerősítette az iskola működését, sőt megbízatást adott arra, hogy az Oncsa számára vármegyei, járási és városi alkalmazásra szociális gondozónőket képezzen ki, A nagy létszámhiányra való tekintette az Országos Szociális Felügyelőség tizenkét hónapra vonta össze a kiképzés időtartamát. A katolikus társadalomtudományi szakiskola átmenetileg e 12 hónapos tanterv alapján végezte idei tanévét, amelyből 10 hónapot elméletié, két hónapot gyakorlatra fordított. Az érettségit, vagy tanitónőképzöintézeti oklevelet megkívánó, tehát főiskolai jellegű társadalomtudományi szakiskola előadó tanári karát egyetemi professzorok és szociális nővérek alkották. A növendékek szakelőadóik előtt már korábban kolokváltak a különböző tantárgyakból. Hétfőn délután az évvégi szakvizsgára került sor, amelyen a fl finn nép csodálatos nemzeti erejéről beszélt a heísinkii rádióban vitéz Heresztes-Fischer Ferencné Helsinki, szeptember 21. (MTI) Vitéz Ke- resztes-Fisrher Ferencné, a Finnországban időző magyar női küldöttség vezetője, a helsinki! rádión át üdvözölte a magyar népet és néhány szóval megemlékezett a finnországi tartózkodásuk során szerzett sok mély benyomásukról. Tíznapos finnországi tartózkodásuk megmutatta, hogyan tud küzdeni és győzni egy életképes nemzet, amelynek minden egyes tagja át van hatva a kötelességtudástól és a hazaszeretet szent eszményétől. A magyar női szervezetek képviselői vasárnap a Helsinki közelében fekvő Tuusulaha utaztak, ahol tábori misén vettek részt, majd meglátogatták a Lotta-házat, a védörségi alakulatok parancsnoki iskoláját és Kitn finn nemzeti költő házát. Este a finnországi női szervezetek vacsorát adtak a magyar vendégeknek, aki1' azután az opera előadását hallgatták végig. LEGÚJABB SPORTHÍREK A KEÁC lövészei nyerték a keiüíeti egyéni* és csapat- lövészba^nokságokat Kolozsvár, szeptember 21. A Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club szept. 18—20-án rendezte meg az Országos Magyar Lövész Szövetség megbízásából a IX. kerületi egyéni és csapatlövészbajnokságokat. Ezalkalom- mal az egyesület országos nyílt versenyt is rendezett, amelyen részt vettek az ország legjobb lövészei. Az OMLSz ezt az alkalmat használta pel arra, hogy a Szövetség részéröl ünnepélyes külsőségek között megnyissa az uj pályát és átadja azt rendeltetésének. Vitéz Berde Károly dr. egyetemi ny. r. tanár, a KEAC tanárelnöke hosszabb beszédben méltatta a lőtér jelentőségét. Kifejtette beszédében, hogy a magyarok ősidők óta fegyverrel a kezükben védték hazájukat és a mostani időben is fontos az, hogy minden magyar ifjú kövesse ősei nyomdokát. Az egyetemi lőtér otthona lesz minden kolozsvári lövészegyesületnek, ahová a KEAC szeretettel hiv és vár minden magyar lövészt. Katona Lajos dr. városi kalturtanáesnok a város polgármesterének nevében üdvözölte a Lövész Szövetség kiküldöttjét és szorgalmas munkára buzdította a város ifjúságát, hogy ebben a sportágban is lepjenek a legjobbak nyomdokába. Tóth Bertalan dr., a MÁV Sport Liga ügyvezető elnöke a vezetése alatt álló egyesületek nevében köszöntötte a KEAC-ot és annak vezetőségét. Vitéz Borcsiczky Imre százados, járási c3 városi leventeparancsnok belügyminisztérium kiküldötteként Bronts Gézáné országos szociális felügyelő és Cser János dr. országos szociális felügyelő is megjelentek. A vizsgáztató bizottság elnöke Sándor Imre püspöki helytartó megbízásából Boga Alajos dr. kanonok-tanügyi előadó volt. A vizsgáztató bizottság tagjai között pedig a Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerületének főnöknöje és néhány szociális testvére, valamint egyetemi tanárok foglaltak helyet. Az Írásbeliből és szóbeliből álló Vizsga első részében a kéthónapos vidéki gyakorlaton elkészített szociográfiai dolgozat, második részében pedig a szociális gondozás, szociális közigazgatás és társadalompolitika, valamint a társadalmi lélektan terén tanúsított jártasság alapján bírálták el a hallgat ók tudásfokát. A huszonöt hallgató közül tizenöt kitünően, hét jelesen és három }ó eredménnyel felelt, tehát valamennyi az átlageredményen felüli. Mind az egyházi főhatóság, mind a belügyminisztérium képviselői legnagyobb elismerésüket fejezték ki a növendékek tudását, szociális tájékozottságát és elöadóképességét illetően. Az iskola évzáróünnepélyét ma, kedden — szeptember 22-én — délelőtt 11 órakor tartja meg a Rákóczi-ut 39 szám alatti székhazában. Ezalkalommal Veress Marianne, a Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerületének főnöknöje mond megnyitót. Szim Lidia szociális testvér az 1911—42-ik tanévről tesz jelentést, Kovrig Béla dr., a Ferenc József Tudományegyetem rektora pedig a katolikus női társadalomtudományi iskola jelentőségéről beszél. Az ünnepély, melyet a Magyar Hiszekegy vezet be és a Himnusz fejez be, Sándor Imre püspöki helynek zárószavalval ér véget. a levente egyesületek üdvözletét tolmácsolta. Verbőcsi Kálmán ügyvezető fölövészmester a Szövetség névében háláját fejezte ki azoknak, akik létrehozták Magyarország legszebb löterét. Hálája jeléül átadta a város polgár- mesterének, dr. vitéz Berde Károlynak, dr. Katona Lajosnak, Kovács Gyula műszaki tanácsosnak, Varga Jenő OSK kerületi vezetőnek és Lcnárd Eduárdnak a Szövetség emlékveretét. A bajnoki számok eredményei egyébként a következők: Nyitott irányzéku kispuska női: Bajnok: Frangepán Eduard KEAC. 557. Ebben a számban 85 versenyző indult. Nyitott irányzéka, kispuska csapatbajnokság: Bajnok a- Kolozsvári EAC csapata. Indult 12 csapat. Nyitott irányzéku kispuska rői: Bajnok: Schäfer Irén Wesselényi L. E. 465 (Állami keresk. leányiskola). Nyitott irányzéku kispuska csapat női: Bajnok a Wesselényi L- E. csapata: Schäfer 465, Tóth 414, Balogh 416 = 1295. Bármilyen rendszerű kispuska: Bajnok: Frangepán Eduárd KEAC 535. Indult 20 versenyző. Bármilyen rendszerű kispuska csapatbajnokság: Bainok a KEAC csapata. Céllövőpisztoly: Bajnok: Hajnádi András Kolozsvárt HOTT5 497. Országos nyílt versenyek: Nyitott irány- zeku kispuska 1. o.: 1. Hús János Elektromos Budapest 573. Nyitott irányzéku kispuska Ti.—V. o.: 1. Takácsy Elek HTVK 563. Nyitott irányzéku kispuska kezdő, 74 Induló: 1. Hosszú András KEAC 541. Nyitott irányzéku kispuska csapat B. csop.: 1. Debreceni Postás S. E. Nyitott irányzéku kispuska csapat kezdő: 1. Kolozsvári EAC csapata. Nyolc csapat Indult. Bármilyen rendszerű kispuska: I.—III. o. 1. Hús János Elektromos 573. Bármilyen rendszerű kispuska kezdő: 1. Holup János Bn. XT. kér. L. E. 531. Indult 29 versenyző. Bármilyen rendszerű kispuska kezdő csapat: 1. .Debreceni Postás csapata. Céllövö pisztoly I.—Hl. o.: 1. Mar- tinyi Albert HTVK 528.. Indult 14 versenyző. Céllövö pisztoly kezdő: 1. Hajnády Antal Kolozsvári HOTTS 497. Céllövő pisztoly csapat: 1. HTVK. Használati, pisztoly osztályozott versenyzők: 1. Takács Károly HTSE 40/370. Használati pisztoly osztáVyozatlan versenyzők: 1. ifj. Farkas Kálmán Bulcsu 40/365. Csapatversenyben: 1. HTVK csapata 189/1661. önműködő pisztoly osztályozott versenyzők: 1. Dr. Börzsönyi Lajos HTVK 54/18/10. önműködő pisztoly osztályozotton versenyzők: 1. ifj. Farkas Kálmán Bulcsu 54/18/5. Csapatversenyben: 1. HTVK csapata 2S7/125. A szerkesztésért és kiadásért teleit JENEI LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomdát Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztárt csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Muíntez et Rt, nyomása. F, v*; Major Józsii /