Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
s 1942, AUGUST! U& 1 Erkilet török tábornok szerint a Szovjetnek semmi kilátása sincs már a háború megnyerésére Istanbul, julius 31. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A török sajtó érdeklődéssel kiséri továbbra is a keleti harctéri eseményeket. Krkilet tábornok egy lapban cikket irt és megállapítja, hogy' meggyőződése szerint, a Szovjetnek semmi kilátása sincs többé a bábom megnyerésére. A Szovjet a szó legteljesebb értelmében elvesztette a Donért folyó csatát, A szovjet hadvezetöség nem tudja elkészíteni és keresztülvinni egy nagy offenzívat főleg azért, mert már csak olyan tartalékjai vannak, amelyek nem képesek egy tapasztalt és elsőrangúan felszerelt hadsereggel megvívni, még akkor sem, ha ezeket a tartalékokat nagy tömegekben is dobnák a harcba. Ilyen körülmények között ş Szovjetuniónak a legkisebb reménye sínes arra, hogy győzelmet érhessen el a németek felett. Az Atlanti Oce£vi nyugati részén 428 hajét veszteit étidig az angolszász kereskedelmi hajéhad STOCKHOLM, julius 31. (MTI.) A Né tuet Távirati Iroda jeleuti: Az „Aliohanda“ newyorki tudósító ja !d mutatást közöl, amely szerint, az északamerikai és a szövetséges kereskedelmi hajóhad az Atlanti óceán nyugati részén eddig 433 hajót vesztett. Nincs menekülés a német tengeralattjárók elől Berlin, julius 31. (MTI.) A Német Távirati Iroda a véderő főparancsnokság pénteki külön jelentésével kapcsolatban a német tengeralattjárók újabb nagy eredményeiről a következőket közli: Az Egyesült-Államok keleti partjaitól kezdve egészen a cyprusi vizekig működtek a német tengeralattjárók. Az az erős védelem, amelyet az ellenfél tengeri útjainak nyújt, nem akadályozhatja meg, ‘hogy bajói az angol partok előtt éppúgy, mint az amerikai és afrikai partoknál, az Atlanti óceáni óriási területen s a Földközi-tengeren is a tengelyhatalmak tengeraiartjáróinak áldozatul ne essenek, Hogy az elsüllyesztett hajók között ismét 10 vitorlás szerepel, jellemző az ellenség hajótérhiányának emelkedésére Csütörtök délutáni vállalkozásaiban ismét 13 repülőgépet veszített a trit Íé^ihadcro Berlin, julius 31. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a német véderő főparancsnoksága közli, a brit légierő a csütörtökön délután a Csatorna partján harcba vetett német va- dászrepülöezrcd tevékenysége következtében újból súlyos veszteségeket szenvedett. Az első támadás során a gyors Focke-Wulfí vadászok 10 perc alatt lelőttek három angol vadászgépet. Este 7 óra felé egy erősebb brit vadászkötelék próbálta Saint Honipr-t megközelíteni. A riadó után felszállt Focke- Wulff vadászok csakhamar heves ütközetre kényszeritették a brit gépeket. Néhány perccel később az első ellenséges Spitfire-gép lángolva zuhant le. Röviddel ezután gyorsan követték egymást a pusztulásba a lelőtt és kigyullt brit vadászgépek. Ezekben a harcokban lőtte le Briüer százados a 76-ik repülőgépet. Az üldöző harcok során egy további brit vadászt Calais és Dover között lelőttek. Dovertől kelétre Pián* töhadnagy 6000 méter magasságban hasonlóképpen lelőtt egy Spitfire-t és ezzel 5f-ik légigyozei- mét aratta. Dovertől délre telitalálat következtében egy további 'Spitfire zuhant It 8000 méter magasságból. Délután a norvég partvidéken és Cuxhaven környékén voltak további légi harcok. Egyenként repültek a brit vadászok, amelyek közül két Spitfiret lelőttek. Csütörtökön délután a brit légierő összesen IS vadászgépet vesztett el. Eddigi jelentés szerint csak három saját vadászgépünk nem tért vissza. Ef-AI amDÍnn éi ö$«zeoni í oílalf az BncjoFok ujak!) lámadésai julius 31. (MTI> A Ştefani Iroda Kóma jelenti: Olasz illetékes katonai körökben az egyiptomi arcvonal helyzetével kapcsolatban a következő nyilatkozatot tették: Julius 2‘,-ike -'s 30-ikn között az el-ala. sneini arcvonalon tovább folytak a karcok. Az ellenség itt megismételte támadásait, amelyek a tengely gyalogos egységei és páncélos .gépkocsijai gyors és hatásos közbelépése következtében egytöl-egyig összeomlottak. A tengerparti szakaszon végrehajtott ellenséges haderőösszevonásokból árra lehet következtetni. hogy a legutóbbi napokban ezen az arcvona!szakaszon uralkodott, viszonylagos csend csupán nagyobbméretü hadm üvelelek elojv I éka. Rendszeresen kapnak utánpótlást az Északafrikában harcoló tengelycsapatok Kóma, julius 31. (MTI) A Stefani-iroda jelenti: Illetékes olasz körökben kijelentették, hogy az Északotrikában harcoló csapatok számára az utánpót lás rendszer esen toi'ább árad Líbiába. Az eddigi eredmények igen kiolégitöek. Az olasz tengerészeti forgalom állal elszenvedett veszteségek igen csekélyek. A képviseíéiiáz viía nélkül fogadta el a mezőgazdasági Javaslatnak a Felséhdzfean végreha jtott módosításait Bíionyfalen időre elnapolta üléseit a képviselőkéi Budapest, julius 31. A képviselöház pénteken délelőtt alaki ülést taitott, amelyen Fricke Valér előadó ismertette az egyesített bizottság jelentését a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvényjavaslaton a F-h- söház által végrehajtott módosításokról. A jelentést a Ház délután 1 érakor kezdődő ülésének napirendjére tűzték. Délután 1 órakor tehát második ülésre ült össze a képviselőház. Ezen Fricke Valér előadó ismertette az előbb említett bizottsági jelentést, azután a, Felsőház által «tşkîF zölt módosításokat a kéjmselcház vita nélkül elfogadta. Tasnádi-Nagy András elnök napirendi javaslatára ezután a képviselőház bizonytalan időre elnapolta üléseit.. Az elnök kellemes nyári pihenőt kívánt a képviselöház tagjainak, akik helyükről felállva, tapssal viszonozták a jókívánságokat éa meleg ünneplésben részesítették Tasnádl-Nagy Andrást. Feiaín elnökletével ülést tartott a francia államtanács Vichy, julius 31. (MTI) Az OFI jelenti: A francia kormány tagjai pénteken délelőtt Pétain táborhagy elnöklésével államtanácsra ültek össze. Laval kormányfő ismertette a politikai helyzetet. As államtanács jóváhagyott egy tendcletet, amely megtilt. minden olyan tüntetést, amely megzavarhat, ja a közrendet. Az államtanács elhatározta, hogy a jövőben halállal büntetik azokat, akik robbanóanyagot, vagy fegyvert rejtegetnek. Az államtanács a továbbiakban élelmezési és munkáskérdésckkel foglalkozott. Kőzet százötvenezer peracföf juliat közművelődési célokra krdélyrészi hangya az Marosvásárhely t julius 31. Julius 23-án az Erdélyrészi Hangya szövetkezeti központ igazgatósága és felügyelőbizottsága mérleg- megállapitó gyűlést tartott. A mérleg a szövetkezeti központ egyévi működéséről adott képet. Az igazgatóság elhatározta, hogy a kötelék! szövetkezeteknek 365.411 pengő vásárlási visszatérítés juttatását javasolja a közgyűlésnek, a szövetkezeti tisztviselők nyugdíjpénztárának pedig 269.874 pengőt juttat. Közművelődési és jóléti célokra 132.200 pengőt, iskolánkivüli népoktatás céljaira pedig 1600 pengőt adományoz az Erdélyrészi Hangya. Tízezer pengőt adtak az erdélyi Hangya- szövetkezetek az oroszhegyi tűz- károsultaknak Julius 20-án, mint ismeretes, leégett az udvarhelymegyei Oroszhegy község Diafalva nevű része. A Székelyföldön megindultak az adakozások, hogy a község károsultjait megsegítsék. Az Erdélyrészi Hangya Központ a maga és az erdélyi Hangya szövetkezetek nevében Udvarhely-megye főispánjához azon nal átutalt 10.000 pengőt a leégett Oroszhegy megsegítésére. AZ IJ „BURMA! UT“ SZOVJET-UNIÓ Miután a Japánok befészkelték magukat az Aleuti-szigetekre, a csendesóceáni háború jelentős mértékben közelebbiutott az amerikai szárazföldhöz. Az A! euti-szigetekről ellenőrizni lehet az ázsiai es amerikai szárazföldet összekötő Beluing-szorost, valamint a Csendes öceán északi részét. Az amerikaiak éppen ezért már évekkel ezelőtt a szigetcsoport legfontosabn pontját. Dut.ői Harbourt, erős támaszponttá építették ki Az amerikaiak azt remélték, hogy Alaszkán és az Aleutákon keresztül meg tudják valósítani Japán elien való előretörésüket. A japánok ezt most megelőzték, sőt ők vannak most abban á helyzetben, hogy az Aleuti- szigetekröl kiindulva támadásokat intézhetnek az amerikai partok ellen. Koilátozzők a papitból készüli teigyok előállítását Budapest, julius Cl. (MTI.) A Budapesti Közlöny szombati száma közli az iparügyi miniszter rendeletét egyes cikkek papirosból való előállítása tárgyában. A rendelet szerint, az Iparos (gyáros) papirosszön.vc- gek, papirostalvédök és papiros szekrény csikók készítéséhez felhasználható nyerspa- piroskészletét köteles az ipari anyaginvatal- nak bejelenteni. J’apiross/.ón.veget, papiros- falvédőt és papiros szekrény csikót 1942 augusztus 1. napjától kezdve csak az e rendelet alapján bejelentett nyerspap;rosböl. a nyersanyaghivatal külön engedélye alapján szabad előállítani. Ez a lehetőség arra ösztönzi az északame- rikai hadvezetést, hogy fokozott ütemben lásson hozzá a tervbevett alaszkai hadászati ut megépítéséhez. Ez az nt Edmonton és Fort Nelson érintésével Kanadán keresztül vezet az alaszkai Fairbanks ig. Huszonnégy lábnyi szélességével és löliO mérföldnyi hosszúságával joggal lehet majd ezt. a Kanadában exterritoriális jogot élvező utat „második burmai útnak“ nevezni. A londoni „Times“ már kompszolgálat bevezetéséről is álmodozik Alaszka és Szibéria között, elfelejti azonban, hogy az erre tévedő szállítmányokat a japán flotta és tégihaderö épülő- félbén lévő aleuti támaszpontjairól könnyen megsemmisítheti. Lemondott at iráni kormány Adana, jul. 31. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Sulielly iráni miniszterelnök csütörtökön a képviselöházban bejelentette kormánya lemondását. A szerkesztéséi-! és kiadásért felel) JENKI L4SUO, Szerkesztóseg, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Postatakar é kp ín/, tárj csekkszámla szama: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. 1 Minerva Irodalmi és Nyomdai Miúnteaet HU nyomása, f. v.; Major jóasí , I Á „Vörös csillag" cimii szovjetlap is egyre veszedelmesebbnek látra a helyzetet sikerült a/, a tervük, hogy összevont támadással megbénítsák a szovjethaderőt és harcképtelenné teszik még mielőtt az amerikaiak teljes erővel vehetnének részt a küzdelmekben. Újabb olasz csapatokat visznek a keleti harctérre A „Giornala d'Italia“ jelentése szerint, jelenleg Németországon át ejabb olasz csapatokat visznek a keleti harctérre. London, julius 31. (Búd. Tud.) A „Daily Telegraph“ moszkvai tudósítója megállapítja, hogy a háború a szövetségesekre a legválságosabb szakába jutott. A németek mind emberanyag, mind felszerelés tekintetében továbbra is túlerőben vannak. A „Vörös csillag“ cimü szovjet lap megállapítja, hogy a Kaukázus felé való előtörés különösen veszedelmes és a harc fokról-fokra nehezebb. A „Times“ azt írja, hogy az oroszok jelentős ellenállást tanúsítanak ugyan, mindazonáltal a németeknek máris részben