Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-29 / 195. szám

JKkzE’S'iHrsjxa 6 2942. MGUSXTUS 29 — Egy kolozsvári magyar kereskedő pél- daadó áldozatkészségre. Végh Sándor divat- árukereskedö néhány hónappal ezelőtt nyi­totta meg üzletét a Mátyás kirá.'y-tére l. A fiatal kereskedő szorgalmával és szaktudá­sával odáig jutott, hogy jövedelmének dízo- nyos részét jótékony célra ajánlhatta fel. V'égh Sándor csütörtökön megjelent a pol­gármesteri hivatalban és bejelentette, hogy a háború tartamára havonkint bruttó jöve­delmének 5 százalékát felajánlja jótékony célra. Két százalékot ebből a kolozsvári ha- dígondözó irodának, a hadbavonultak hozzá­tartozóinak segítségére, 2 százalékot a harc­téren küzdő honvédeknek megajándékozásá­ra, 1 százalékot a Magyar Norma által segé­lyezetteknek ajánlott fel. Ez a nemes áldo­zatkészség mutatja egyfelől azt, hogy a Má­tyás király-téren elhelyezkedett uj magyar keresztény kereskedők annyira megállják a helyüket, hogy jövedelmükből jótékonykod­ni is tudnak, másrészt példaként mutatja a keresztény és magyar kereskedő áldozatkész ségét, amelyet remélhetőleg mások is követ­ni fognak. — Halálra Ítéltek öt norvég állampolgárt, Oslóból jelenti a Magyar Távirati Iroda: öt norvég állampolgárt, részben gyilkossággal, vagy gyilkossági kísérlettel párosult terror- cselekmény miatt, gyilkosságra való felbuj- iás, vagy fegyverrejtegetés, valamint ellen­séges állam javára végzett tevékenység miatt halálra Ítéltek. * A református kollégiumi elemi iskola igazgatósága értesiti az érdekelteket, hogy az 1942/43. tanévre szóló beiratá- sok szeptember 1., 2. és 3-án eszközölhe­tek a Király-utca 22. szám alatti épület­ben, délelőtt 8—12-ig és délután 3—6-ig. Az előző évben is ebbe az iskolába járt tanulók kötelesek 1-én és 2-án beiratkoz­ni, mert 3-án már az újonnan jelentke­zett tanulókkal töltik be helyüket. Kyrm bevásárlását halassza el, a napokban nyílik meg Barlalis István ruhaáruháza Kolozsvár, Egyetem-utca 1. szám. — VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAMOT TART NAGYVARADON A ,,KALÁSZ“. A Katolikus Leánykörök Szövetsége, a ^Ka­lász“ többnapos vezetőképző tanfolyamot rendez Nagyváradon a falvakon működő ka­tolikus tanítónők számára. A tanfolyam há­romnapos zárt lelkigyakorlattal kezdődött, amelyet Virágh Jeromos dr. vezetett. Előadó volt a tanfolyamon Molnár János apátkano­nok, Libor István, a „Kalász“ egyházmegyei igazgatója, Stettner Andrea központi vezető, Medveczky Ilona., Legeza Mária és Lukács Ilona tanárnő. A tanfolyam megnyitásán a beszédet Lindberger János prépost mondotta. A tanfolyam ünnepélyes bezárása vasárnap este lesz a nagyváradi Szent Orsolya zárdá­ban, * Iskolai értesítés. A római katolikus Egy­házközség a közönség tájékoztatására közli, hogy a fennhatósága alatt álló római kato­likus elemi Iskolában: 1. Auguşzteum elemi leányiskola és óvoda (Bem-utca 1. sz.). 2. Maríánum elemi leányiskola (Horthy Mi kló a - ut). 3. Lyceumi elemi fiúiskola (Farkas-u. 2. és Mátyás király tér 15.) 4. Szentpéteri elemi vegyes iskola és óvoda (Magyar-utca) n oe- iratások f. év szeptember 1—3. napjain tar­tatnak, iskoláinkba felveszünk bármilyen vallásu, magyar anyanyelvű tanköteleseket. Kérjük a T, Szülőket, szíveskedjenek a jel­zett idő alatt okvetlen Írassák be gyermekei­ket., mert a később jelentkezőket nem Ír­hatjuk be. Bővebb felvilágosítással az. egyes iskolák igazgatóságai szolgálnak. — Nagyszabású útépítési és javítási műn kilátok kezdődtek Nagybányán. Nagybányá­ról jelentik: A város ut és utcajavitási mun­kálatainak ügyében a Magyar Aszfalt Rt. fővárosi igazgatója Nagybányára érkezett s megbeszéléseket folytatott a városi mérnöki hivatalban. A megbeszélések eredményeként a napokban megkezdték a nagyszabású út­építési és javítási munkálatokat. A város központjában levő aszfalt-gyalogjárókat ki­javítják és továbbépítik, míg a külső negye­dek gyalogjáróit úgynevezett laposkö-burko- lattal látják el. Ezenkívül kiépítik több főbb útvonal folytatását is. — <101 sikerült n nagybányai őszi vásár. Tudósítónk jelenti: A most megtartott őszi. nagybányai vásár a visszacsatolás óta elő­ször váltotta be a reményeket. Mind a felho­zatal, mind a vásárlás nagyszabású volt. —- Sikerült népünnepélyt rendezett honvé­dőink javára a felsőbányái római katolikus egyházközség. Tudósítónk jelenti: A felsőbá­nyái római katolikus egyházközség, az. 0> táregyesület közreműködésével megtartotta szokásos évi népünnepélyét a Polgári Kör helyiségeiben. A jólsikevült Népünnepély jö­vedelmének felét, 450 pengőt a Vörös Ke­resztnek adták honvedeink téli fölszerelése javam. Nagy áldozatok árán tudta csak a kolozsvári unitárius kollégium 32 menekült délerdélyi diák tanítását és ellátását biztosítani épület felépítését határozta el, amelyet két év alatt 1,070.000 korona költséggel fel is építtetett. Itt működik az intézet 1901 óta. A huszonkét éves megszállás ideje alatt az intézet államsegélyben nem részesült. Az is. kolafenntartó egyháztól elvették mintegy 6000 hold, többnyire iskolai alapítványi bir­tokát, emiatt a tanároknak a létminimum legalsó határát is alig érintő fizetést tudták csak adni. Az elmúlt tanévben az egyházi főhatóság tandíjban 6720, internátusi díjban 2970 és konviktusi díjban 11.955 P. összeg­gel segítette az arra rászoruló és érdemes tanulókat. Az intézetnek, illetőleg a szegény- sorsú tanulóknak anyagi segítséget nyújtott a Berde-bizottság, amely 1941. őszén dr. Geriet József főgondnok kezdeményezésére alakult meg és az ö vezetésével kezdte meg működését. Józan Miklós püspök, egy név­telen, dr. Borosa Zoltán, özv. Bedö Józsefné pénzbeli adományokkal, míg az EMKE és néhai László Gyula, Végh József és az egye­sült női tábor, a Baross női tábor könyvju­talmakat adtak a szorgalmas tanulóknak. A kollégium a rendes munkákon kívül nagy­mértékben résztvett az ifjúság hazafias ne­velésében. Az intézet Géléi József dr. in­dítványára a 8.ik osztályban bevezette a nemzetnevelési órát. Résztvett az intézet a rendtart ásilag megállapított iskolai ünnepé­lyeken, rendezett egy zenedélutánt és nagy felkészültséggel vonult ki a helybeli gimná­ziumok közösen megrendezett évzáró torna­ünnepélyére. 181 tanuló részesült levente­kiképzésben. A kollégium hires régi könyvtára 80.000 kötetből áll, amelyek között felbecsülhetet­len, muzeális értékű darabok is vannak, A múlt évben a könyvtár ISIS kötettel gya­rapodott. Az ifjúság önmüvelő fejlődését a Kriza-önképzőkörben, a Berde Mózes cser­készcsapat, a Sportkör, az Aéro-ltör, az ének- és zeneegyesületek keretein belül fejti ki az intézet kiváló és áldozatos munkát végező tanári testületének vezetésével, TÚRÁN LAJOS — ÖZV. HÁRY ÁRFADNÉ HALÁLA. Sú­lyos csapás érte Farkas István volt nagy­iparost, Torda volt magyar alpolgármesterét. Anyósa, özv. Háry Árpádné, akit altalános tisztelet vett körül, 71 éves korában Kolozs. váron elhunyt. Temetése vasárnap délután négy órakor lesz a köztemető halottas ká­polnájából. A lordai menekült magyarok ve. zetösege felkéri tagjait, hogy özv. Háry Ár. pádné vegtisztességén, teljes számban jelen­jenek meg. — Vasárnap fontos értekezletet tartanak a Baross Szövetségbe tömörült ttizifakeres- kedők. Vasárnap délelőtt fontos szakmai kérdések megtárgyalására gyűlnek össze a Baross Szövetség kebelébe tömörült tűzifa- kereskedők a Baross Szövetség Deák Ferenc utca 4 szám alatti helyiségébe, A gyűlés 10 órakor kezdődik. Fontosságára való tekintet­tel valamennyi tüzifakereskedö a saját ér­dekében jelenjék meg. — A MAGYAR RÁDIÓ HIRSZOLGA- LATANAK UJ RENDJE. A Magyar Rádió híreinek közlésében hétfőtől, 31-től uj rendet léptetnek életbe. Minden egyes hír­szolgálat előtt a bemondó jelzi majd, hogy a bemondást azonnal követő gongütésnél hány óra, hány perc az idő. Ettől függet­lenül megmaradnak a műsorban eddig sze­replő pontos időjelzések is. Egy másik újí­tás, amely ugyancsak hétfőn tép életbe, az tesz, hogy ezentúl a híreket mindig a harc­téri eseményekkel kezdik, tekintve, hogy a harcterek üirej állanak az érdeklődés előterében. Az esti 21 óra 40 perces hír­szolgálat ugyancsak a legújabb harctéri események híreivel kezdődik, ezeket követi majd a napi összefoglaló és az időközben beérkezett nem hadi eseményekről beszá­moló hírek. — Helyreigazítás. A kolozsvári Iparos­egylet annak közlésére kérte fel a „Keleti Ujság“-ot, hogy a csütörtöki számunkban, megjelent egyik törvényszéki tudósításban tévesen tüntettük fel a cikkben szereplő Szé­kely József tisztségét, amennyiben Székely József sem az Iparosegylet sem az Ipartes­tület vezetőségében nem játszik szerepet, de még csak nem is tagja egyik intézménynek sem. Az Ipartestületnek, mint ismeretes, Rátz Mihály felsőházi tag, az Ipartestülel- nek Demeter Ferenc az elnöke. Székely Jó­zsef a nyilttéren árusító csizmadiák egyesü­letében tölt be valamilyen tisztséget. [CSCHffireROIg ARPAD-filmszinház (volt Uránia): Az első bál. Főszerepben: Olga Tschehowa, Peter Petersen, Maria. Andergast. Előadások kezdete hétköznapokon: 5 órától, szombat, vasárnap: 3 órától. Vasárnap délelőtt fél 12-kor Matiné. CORVIN-mozgó (volt Royal): Jelmezbál. Fősz.: Szörényi Éva, Ajtay Andor, Turay Ida, Gregus Zoltán, Bilicsi Tivadar, Mi- hályffy Béla. Előadások kezdete minden­nap: Iá4-töl. Vasárnap d. e. 11 órakor matiné. EGYETEM: Aranyernbor. Főszereplők: Kiss Ferenc, Csortos, Kormos Márta, Uray Ti­vadar, Rózsahegyi. ERDÉLY (volt Edison): Ma. Tegnap, Hol­nap. Főszerepben: Szilágyi Szabó Eszter, Jávor Pál, Má)y Gcrö, Vaszary Piri, Mak- láry. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7, 9. Szombat, vasárnap: 3, 5, 7, 9. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Régi nyár. Honthy Hanna óriási sikerű zenés vigjá- téka. A többi szereplők: Sibor Erzsi, Szi- lassy László, Csortos, Rajnay, Vaszari Piri. Műsor előtt Uj magyar és Ufa világ- hiradók. RÁKÓCZI-filmszínház (volt Rio): Párbaj semmiért. Fősz.: Csortos, Nagy Alice, Tompa Pufi, Vaszary, Péthes. Legújabb híradók. Vasárnap délelőtt 11 órakor: Ma­tiné. * • 9 imncw mrc Danieli telepatikus-bűvész előadása méltónak bizonyult a kivételes érdeklődésre Kolozsvár, augusztus 28. Két fiú áll a dinnyés-sátor előtt és nézelődik. Tekintetük sóvárogva repdes, arcukon s mozgásukon izgalom tükröződik. Topognak s nagyokat nyelnek. Sapkájukról látom, hogy diákok s hajdani emlékek nyomán érzem; micsoda vágyak dúlhatnak, s viaskodhatnak egy diákban az édes és dushusu dinnyék za- mata után s az illatokért, amelyek ott len­gedeznek a hegymagasságu dinnye-rakások körül a késő nyár áldott melegében. Az egyik diák bicskát vesz elő, hüvelyk­jével vizsgálgatja az élét, mint \a’ami szak­értő ... Na, gondoljuk, most közösen meg­vásárolnak egy nagy görögdinnyét. De nem vásárolnak, csak nézelődnek ... — Hét kiló hatvan deka — mondja egy vevőnek a kofa és Írásban kezdi árát ki­számítani. Az egyik diák csak úgy kapás­ból, rögtön megmondja árát: négy pengő ötven. A vevő alkudozik: legyen négy pengő kereken. A kofa csak rázza a fejét... — Ti nem vesztek egy ilyen szép diny- nyét? — kérdezzük az egyik diáktól. — Nincs pénzünk — válaszolja. — Miért nem kértek a mamátoktól ? — A mamától... ? — tör fel a sóhajtás szinte egyszerre mindkettőből és elnéznek messze, a hegyek felé s szemükben hirtelen különös fények gyulnak ... A két kis diák lehajtja fejét, már nem néznek többé sze­membe s nem nézik többé a dinnyéket sem. El akarnak menni. Megtudjuk, hogy mene­kült, messziről jött tliákok. S két év óta nem látták szüleiket. Nem hallottak felőlük híreket. Két szegény diák ... Vájjon mit éreznek, miket gondolnak, mit csinálnak, hogyan és hol élnek ? ... Felekezeti különbség nélkül Az unitáriusok ősi kollégiumában akad­tam nyomukra és ott tudtam meg, hogy a bécsi döntés után a vissza nem tért terüle­tekről átjött diákok közül harminckettő az unitárius kollégiumban talált megértő és szeretetteljes fogadtatásra. A kollégium val­lásra való tekintet nélkül keblér? ölelte eze­ket a tanulókat, otthont és ellátást adott nekik s lehetővé tette tanulmányaik folyta­tását. Nemcsak élelmezésükről, hauem ruháza­tukról, tankönyveikről és minden más isko­lai felszerelésükről is gondoskodott. A har­minckét tanulónak csak a konviktusi ellátása tizenhatezer pengőjébe került az intézetnek. Ebből az összegből az egyházi főhatóság 1200 pengőt megtérített, más helyről azon­ban nem érkezett semmi segítség. A fenn­maradó tetemes összeg természetesen rend­kívül megterhelte az intézet költségvetését, A tanulókat el kellett látni, enni kellett acini nekik. Az intézet szállítóit pedig ki kellett fizetni, illetőleg ki is fizettek v.vna, ha lett volna miből? Honnan vegyen az intézet pénzt és honnan, miből fizessenek ezek a menekült diákok ? Hissen szüleik, az ismert okok miatt, még akkor sem tudnának fi­zetni. ha akarnának . .. A jótékony társadalmi szervezetek Így az Unitárius Nők Szövetsége a maga anya­gi erejéhez mérten segítségére volt a mene­kült diákoknak. A karácsonyi és húsvéti ün­nepek alkalmával szereteteaomag .ik<'t aján­dékozott nekik. Ruhanemüekkel, fehérnemű és cipő javításokkal is támogatták őkét, na- gyehb összegű pénzsegélyt azonban nem ad­hatott egyszerűen átéri, mert magának sin­csen. A nyári szünetben az intézett igazgató­sága a menekült tanulók közül sokat elhe­lyezett, az uj iskolai év azonban uj és nagy terheket jelent ismét az intézetnek. Ez ma a legégetőbb kérdés és ha nem Mkerül gyor­san megfelelő megoldást találni, komoly és súlyos zavarok keletkezhetnek. Érdekes adatok a kollégium múltjából Ä kollégium egyébként 1941. és 1942. tan évről évkönyvet adott ki s abban érdekes adatokat találunk a nagyhírű intézet múlt­jából: 1557-ben az óvárban Izabella királyné áltál alapított városi iskolából fejlődött ki az első kolozsvári unitárius Iskola, amely­nek első Igazgatója Dávid Ferenc,, a vallás- alapitó volt. 1603-ban Bánta elvett mindent az unitáriusoktól s emiatt kétévi megszakí­tással, 1893-lg, mintegy 126 éven át: állt fenn ez az óvári unitárius kollégium, t. Li. pót rendeletére az óvárból ki kellett vonulni és akkor a nagypiacon, a főtéri templom be­járatával szemben alapították meg a fiú­iskolát, amelyben 1697-től 1716-ig tanítottak. Innen a Belmagyar-utcába költöztek és ott működött az unitárius kollégium 1818-tól 1901-ig, ÍS99-ben áz egyház a mai koüégium­Retfőn és kedden tartotta meg első elő­adásait Danieli mester, a világhírű telepa­tikus fenomen a nyári színkörben. Mindkét estén szinültig megtelt a színház nézőtere az érdeklődő közönséggel. Danieli nagyszerű ember a talpán. Szellemes, szimpatikus elő­adó művész, kézügyessége káprázatos. Hiá­ba figyeljük kezejárását, nem veszünk észre semmit. Valósággal bosszúság tölti el az embert, amikor : villámsebes kezeire tekin­tünk, Hiába akar valami titkot ellesni tőle a szemlélő, kísérlete bizony kudarcba fullad. Az égő cigarettákat, kártyákat úgy forgatja, dobálja, olyan ördögi gyorsasággal, hogy ott a legéberebb szem sem képes va­lami csalást felfedezni. Mit tehet mást a néző, mint belenyugszik a . megváltoz- tathatatlanba. Műsorának második részé­ben csodába Illő telepatikus kísérleteket mutat be. Ezeket a kísérleteit érintés nélkül hajtja végre. Ilyent még nem láttunk. A har­madik rész ismét büvészl és illúzió számok­ból áll. A gyürüfogás, narancs száma, a csontváz táncoltatás, as expressz csomag,. — Külmissziói nap a kolozsvári belvárosi református gyülekezetben. A belvárosi refor­mátus gyülekezet ebben az esztendőben au­gusztus 30-án, vasárnap tartja meg a kül­missziói napot. Ezalkalommal a délelőtti is­tentiszteleten igét hirdet Nagy András refor­mátus teológiai tanár. Délután 6 órai kez­dettel templomi ünnepélyt rendez gazdag műsorral. kanári madár a villanykörtében rendkívül hatásosak. A sárgaköpeny száma, melyet utolsó produkcióként mutat be, megdöbbentő hatást vált ki. Szokatlanul nagy sikere volt. Meg kell nézni. SZÍNKOR MŰSORA: 1942 augusztus 29-én, szombaton este órakor: Dánielt telepatikus és illúzió­• nista előadása, 1942 augusztus 30-án, vasárnap délután 5 órakor: Danieli telepatikus és illuzio­nista előadása. 1942 augusztus 30-án, vasárnap este %9 óra­kor: Danieli telepatikus és illuzionista előadása. 1942 augusztus 31-én, hétfőn este %9 óra­kor: Danieli telepatikus és illuzionista előadása. 1942 szeptember 1-én, kedden este %9 óra­kor: Danieli telepatikus és illuzionistá­nak utolsó előadása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom