Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-25 / 191. szám
1942. AUGUSZTUS 25 3 T&A5Q Volchovnál a németek előretolták harci állásaikat A keleti arcvonal északi szakaszán folyó elhárító harcokról a véderő főparancsnokság kiegészítőén a következőket közli: Az Hmen-tótól délkeletre az ellenség augusztus 22-én páncélosokkal és lángszórókkal támogatott gyalogsági támadásainak elhárítása során súlyos veszteségeket szenvedett. Volchovnál, ahol a német gyalogságnak meglepetésszerii helyi előretörésével sikerült a fő harci állásokat előre tolni, több ellenséges páncélost megsemmisítettünk és sok foglyot ejtettünk. A leningrádi arcvonal déli részén ellenséges előretörések elhárításakor négy bolsevista páncélos, harckocsit szét'öt- tünk. A légihaderő Volchovtól keletre különleges eredményt ért el. Német harci repülőgépek a fegyveres felderítés során észrevették egy ellenséges páncélos vonatot, amely a bolsevistáknak a német hídfő állások ellen intézett támadásait támogatta. Mélytámadásban kioldott bomba súlyosan eltalálta a páncélvonatot, miközben más bombák a páncélvonat előtt és mögött felszakították a síneket. A páncélvonat súlyosan megrongálódott és nem folytathatta útját. A páncél vonat védelmére bevetett 8 ellenséges repülőgépet légiharcban lelőttük. Svédország aknazárral védi partvidékeit Stockholm,' aug. 24. (Búd. Tud.) A svéd tengemagyi hivatal újabb rendszabályokat foganatosított a svéd semlegességet védő katonai erők tevékenységének megkönnyítésére és Idegen tengeralattjáróknak svéd kereskedelmi hajók elleni támadása kivédésére. Kö- riSbelül 100 kilométer hosszúságban aknazárat raktak le párhuzamosan az idegen tengeralattjárók által veszélyeztetett partvidékkel. Sikeres járőr csatár ozások Egyiptomban Párna. aug. 24. (MTI) A Ştefani iroda közli az olasz fegyveres erők főhadiszállásának 819. számú közleményét: Egyiptomban járörcsaiározások a mi javunkra végződtek. Néhány gépesített jármüvet elpusztítottunk, amikor kísérletet tett vonalaink megközelítésére. Az ellenséges repülök légipárbajokban 7 repülőgépet vesztettek. Öt repülőgépet az olasz vadászok, kettőt pedig a német vadászrepülők lőttek le. Egy másik repülőgépet a tobruki erőd légelháritó ütegei lőttek le. Ellenséges repülőgépek vasárnap támadást intéztek Gela ellen. A polgári lakosság köréből négyen mégha’fák, hárman megsebesültek. Néhány épület megrongálódott. Berlin, aug. 24. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Német harcirepülőgépek az augusztus 33-ára virradó éjjel nehéziirméretü bombákkal árasztottak el Alexandrától délre egy brit repülőteret. A repülőszineken és a kifutópályán találatokat figyeltek meg. Több nagy tűz ütött ki. A légiharcokban német vadászok 4 brit. repülőgépet lőttek le. Róma, aug. 24. (MTI) A Stefani-iroda jelenti: Az augusztus 26-i olasz hadijelenté' megemlítette egy olasz felderítő repülőgép hőstettét. A repülőgép két nagy angol bombázót megtámadott. Az olasz gépet, amely az egyik angol gépet lelőtte, a másodikat pedig menekülésre kényszerít ette, Corrada kapitány és Pnltini alhadnagy vezette. A fényes siker mutatja, hogy az olasz felderítő repülők jelentős szerepet játszanak a Földközi-tengeren. Az angol fegyverkezési ipar telepeit bombázták a német repülők A német véderő főparancsnoksága jelenti: Német harcirepülőgépek vasárnap hatalmas pusztítást okoztak az angol délkeleti partok hadifontosságu berendezéseiben. A hétfőre virradó éjszaka német harcirepülö- gépek Mydlandban, az angol fegyverkezési ipar egyik városában, valamint Kelet- Angliában hadászati célpontokat árasztottak el robbantó- és gyujtóbombákkai. Sok tűz és robbanás keletkezett. Német tengeralattjárók az Atlanti óceán keleti és nyugati részén, valamint a Karibi- tengeren elsüllyesztettek 17 hajót, összesen 107.000 tonnaürtartalommal és két szállító vitorlást. Az elsüllyesztett hajók közül 11-et, összesen 64.000 tonnaürtartalommal hajókaravánokból lőttek ki. Két másik hajót torpedótalálat ért, süllyedésüket azonban, minthogy az elhárítás működésbe lépett, nem lőhetett megfigyelni. 237 hadihajó elvesztését ismerik be az ango'ok Genf, augusztus 24. (MTI.) Az Interinf. jelenti: Jólértesült angol körök szerint a brit kormánynak az a szándéka, hogy az eddig elpusztult brit hadihajókról veszteséglistát bocsát ki. A közlemény 287 hadihajó elvesztését tartalmazza, amelyek a háború kitörésétől kezdve egészen a legutóbbi Földközitengeri karaván-katasztrófáig a tengelyhatalmak harci cselekményei folytán pusztultak el. Berlin, augusztus 24. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A Földközi-tengeren lezajlott brit hajóka- raván-szerencsétlenség során megsemmisült „Eagle“ brit repülögéphordozó és két cirkáló elpusztulásával kapcsolatban Angliában azt a követelést támasztották, hogy közöljék az eddigi amerikai és brit hadihajó- veszteségeket. A brit tengernagyi hivatal most közli a veszteségek 152 hadihajóból áHó és 631.400 tonnát kitevő első részletét. Az elveszett 152 hadihajó között van 5 csatahajó, 5 repülögéphordozó, 21 cirkáló és 83 romboló. Tekintve, hogy a britek és amerikaiak tényleges hadihajó veszteségei eddig körülbelül 300 hajóra rúgnak, feltételezhető, hogy a brit tengernagyi hivatal rövidesen közli a veszteségek második részletét. Dieppe-nél egy kanadai tábornok is fogságba került Berlin, augusztus 24. (MTI.) A Német Távirati Iroda illetékes helyről köifti: A dieppei partnál partraszállt és német kézbe került britek felülvizsgálása során kitűnt, hogy 105 brit tiszt esett fogságba, köztük Soutlian William WAllace tábornok, a 2. kanadai hadosztály parancsnoka, továbbá két ezredes és 13 törzstiszt. A magasrangu tisztek ilyen nagy százaléka újabb jelentős bizonyíték arra, hogy a brit partraszálló vállalkozásnak lényegében nagyobb céljai voltak, mint azt az angolszász hírügynökségek a kudarcot enyhítő jelentésekben elhitetni próbálják. Az angoloknak takarékoskodniok kell a szénnel Stockholm, augusztus 24. (MTI.) A Ştefani Iroda közli: Londoni laptudósitók jelentése szerint egész Angliában nagyarányú propagandahadjárat kezdődött, amelynek célja, hogy rábírja a lakosságn' a szénnel és más tüzelőanyagokkal való önkéntes takarékosságára az adagolás elkerülése érdekében. Brazilia az Egyesült Á lomok nyomosára üzent hadat a tengelyhatalmaknak Berlin, augusztus 24. (MTI) A Német Távirati Iroda diplomáciai levelezője a brazil hadüzenetről ezt közli: Brasilia most elérte a fordulópontot, amelyen az. Egyesült Államok látni kívánták, vagyis hadat üzent a tengelyhatalmaknak. Ebben már benne van az Ítélet, amelyet Berlinben szükségesnek vélnek megmondani, Egészen a legutóbbi időkig a legkirívóbb kihívásokkal szemben Németország a várakozás álláspontjára helyezkedett abban a hiedelemben, hogy az észszerüségnek mégis lesz talán szava. Ha a washingtoni cselszö- vöknek — élükön Aranha brazil külügyminiszterrel ■— mégis sikerült megvalósítaniuk a régen táplált és már alig-alig titkolt terveket, eszel nemcsak igazolást nyert az egyáltalán nem meglepő irányzat, hanem egyidejűleg valósággal előidézték azt a ve. szedőimet, amelyet a rio de janeirói értekezleten kihirdetett szolidaritással állítólag kikapcsoltak. A helyzet megitélésében nem jöhetnek számításba azok az ürügyek, amelyeket Rio de Janeiróban mondanak. Eltekintve attól, hogy a rio de janeirói állítások valódiságát megvizsgálásuk megerösitené-e vagy sem, ezek az állítások tulajdonkeppen csak alkalmat jelentenek arra, hogy a va- lóraváltott szándékot a jogosság látszatával övezzék. Roosevelt és tanácsosai a dollártól függő személyek segítségével a rioi értekezlet óta a rohamosan romló helyzet megoldására azt az utat választották, amelyre lépniük kellett imperiálisztikus céljaik és katonai, valamint egyéb terveik elleplezése érdekében. A közvetlenül érdekeltektől azonban nem várnak mást, mint — hogy Churchill szavaival éljünk — verejtéket, vért és könnyet. Megint csak egy semleges megfigyelő megállapítására hivatkozunk, amely szerint az Egyesült Államok Latin-Amerikában is kegyetlenül behajtják az uzsora, kamatokat és az északamerikai pénz elfogadói nemcsak önállóságukat vesztik el, hanem szegényebbek lesznek, mint valaha. Ma, amikor a legnagyobb déiamerikai ország is eladta magát és a védekezés ürügye alatt valóságos rabszolgasorsba süllyedt az Egyesült Államok imperiálisztikus törekvéseihez, elfogadhatja azt a súlyos Ítéletet, hogy a történelem színe előtt megméretett és köny- nyünek találtatott. Amszterdam, augusztus 24. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Két madrasi körzetben szombaton este zavargás tört ki — jelenti a brit híriroda. Az egyik helységben a rendőrség tüzelt az India szabadságáért tüntető tömegre. Tort Darvint újból bombázták a japánok Lisszabon, augusztus 24. (MTI) Melbour- nei hir szerint az ausztráliai főhadiszállás közölte, hogy 2 japán nehézbombázó 20 vadászgép kíséretében megtámadta Port.Dar- u>in repülőterét s ott nagy károkat okozott. Kiöntött Kínában a Sárga-folyam Nanking, augusztus 24. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A Honan-tartománybeli Kaufengböl jelentik, hogy 2,jOO.000 kínait súlyt a Sárga-folyó áradása. Hir szerint csunkingi csapatok átvágták a folyó gátját, ehhez nagy esőzés járult még s ezáltal Honan és Anhui tartomány síkságainak nagyrésze viz alá került. Az elárasztott vidékeken az egészségügyi intézkedések hiánya következtében járványok törtek ki. Francia hajókat vásárol Törökország Isztanbul, augusztus 24. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: Mint a török lapok jelentik, a török és a vichyi francia kormány tárgyalásokat folytat majd az Alexandriában horgonyzó fran. Washington, augusztus 24. (Búd. Tud.) Brazilia washingtoni nagykövete kijelentette, hogy Brazília nem üzent hadat Japánnak, mert japán részről nem érte támadás. Buenos-Ayres, augusztus 24. (Búd. Tud.) Mint Rio de Janeiroból jelentik, Brazíliában kihirdették a kivételes állapotot. A rendőrséget felszólították, hogy a németeket és a német származású brazilok minden tevékenységét ellenőrizzék. Brazília német kisebbsége körülbelül egy milliónyi. Az amerikai alumíniumipar munkás."i abbahagyták a munkát Buenos.Ayrcs, augusztus 24. (MTI) A Stefani-iroda közli: Newyorki jelentés szerint ,az. aluminium- ipar munkánál béremelésre vonatkozó káré. síik megtagadása miatt abbahagyták a munkát. \ lakáskiuialásolsnál elsősorban » bői" fisz!Ttse ők és a sokgyermekes családok iqényléseift leéli kielégíteni Előnyben részesülnek azok is, akik Kolozsvár, aug. 24. A lakásfronton még mindig nem alakult ki a rendes állapot. A lakásigények naponként százával ostromolják a lakáshivatalt, amely azonban egy- e’őre nem tudja kielégíteni az igényeket. A jelek szerint addig nem is lehet a lakásfronton a helyzet javulásáról beszélni, amíg meg nem indulnak Kolozsvárott az építkezések. A jelenlegi körülmények között azonban erre egyelőre nem lehet számítani. Szó van arról, hogy az OTI felépiti a tervezett két kisla- kásos bérpalotáját, melyekben 103 családnak jutna férőhely és még az idén megkezdik a Méhes-utcában az Országos Nép- és Családvédelmi Alap ikerházainak felépítését és ea némileg enyhítene a lakáshiányon. Mindaddig, amig a lakásfronton kialakul a rend, Kcledy Tibor dr. polgármester a lakáskiutalások leegyszerűsítése érdekében rendeletet adott ki. A rendelet értelmében a lakáshivatal felett az ellenőrző jogokat Muth Mihály tanácsnok látja el. Hatáskörébe tartoznak a kétszobásnál nagyobb lakások, valamint üzlethelyiségek kiutalása, Az egy és régebben jelentették be igényüket kétszobás lakások kiutalását Katona Endre dr., a lakáshivatal főnöke végzi. A polgármester rendeletében megállapította, hogy a kiutalásoknál első sorban a köztisztviselők, majd a sokgyermekes családok lakásigényléseit kell kielégíteni. A lakáskiutalásnál előnyben lehet részesitet : szó kát is, akik maguk kutatják fel az urea, vagy megüresedő lakásokat és ezt jelentik a lakáshivatalnak. A kiutalásoknál általában figyelembe kell venni azt a köriUményt i<, hogy ki nyújtotta be igénylését előbb ? Egy uj igénylőt tehát semmiesetre sem lehet előnyben részesíteni azokkal szemben, akik már régebb bejelentették igényüket lakásra. — Pályázat szőlő- és borgazdasági felsőbb tanfolyamra. A földművelésügyi miniszter a felsőbb szőlő- és borgazdasági tanfolyamra felvételi pályázatot hirdetett. Pályázati határidő augusztus 30. Bővebb felvilágosítással szolgál a Kertésszeti Akadémia igazgatósága (Budapest, Nagytodfdogasszony-u. 45.). I gyeitek meg. Hat Ton at és több mozdony zúzódott darabokra a bombázás következtében, Egy páncélvonat kigyulladt. semmisült. Más repülők a Sztálingrádba ve- | zetö szovjet vasutak ellen intéztek támadást. I A pályaudvarokon és a teherpályaudvarokon I a robbanások után súlyos pusztításokat fi- I Újabb »avargfások voltak Indiában cin kereskedelmi hajoknak Törökország amu történő megvásárlása ügyében. Tízmillió frankot adott a német főparancsnokság a dieppei^ polgári áldozatok támogatására Pária, augusztus 24, (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A francia kormány megszállt területi főbiztosa jelenti; A franciaországi német főparancsnokságtól szombat este ezt az üzenetet kaptam: „Elismerésül azért a fegyelmezett és higgadt magatartásért, amelyet Alsó-Szajna- niegye, elsősorban pedig Dieppe környékének lakossága tanúsított augusztus 19-én, amikor az angolok partraszállást kíséreltek meg, a megye elöljáróságának rendelkezésére bocsátók 10 millió frankot, amelyet elsősorban a háborús károk pótlására, másodsorban pedig az angol bombák polgári áldozatainak támogatására kell fordítani.“ De Brinon nagykövet vasárnap igazolta a katonai parancsnok üzenetének átvételét és ezt közölte vele: „Döntését a francia államfő', valamint a kormányelnök tudomására hoztam. Felhatalmazásom van arra, hogy megértéséért a legmelegebb köszönetüket tolmácsoljam. A kormány különösen méltányolja azt az elismerést, amelyben a normandiai tengerparti lakosságot részesítette, amely fegyelmezetten alkalmazkodott az államfő és a kormány utasításaihoz.“