Keleti Ujság, 1942. augusztus (25. évfolyam, 173-196. szám)

1942-08-23 / 190. szám

1942. AUGUSZTUS 23 •>3 Levél Kemény János báréhoz Hervadt, régestégi közös emlékünk késztet ma az Önhöz való levélírásra. Valamikor a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság elnökének jelölt a közakarat. Kecsegtető munkakör oly tér. mészetü embernek, aki komolyan ueszi az ily megtisztelő helyezést. Ám oly időket éhünk, amikor a személyes becsvágyat alá kellett rendelni a kisebbségi élet parancsainak. Félreálltam, az Ön javára. Ez a fordulat a báró urat igen-igen meg­hatotta. Hozzámfordulva a választmány színe előtt felszólított, hogy, ha bármikor úgy látnám: szüksége van irányításomra, szolgáljak tanácsommal. Sohasem éltem a nekem akkor átnyúj­tott szellemi fehér lap jussával. Az idei helikoni „Nyilatkozat" azonban meg­szólaltat. 'Az irásmü. múltról, jelenről, jövőről elmélkedik. A régmúltba nemcsak hogy beletartozom — de mi tűrés-taga­dat és elhallgatás: a Helikonnak esz. meje mé/giscsak az én fejemből ugrott ki! Némi felelősség tehát a jelenért és jövőért,is hárul ream érette. A. szöveg kissé pongyola magyarság- gaVés a széptettek erős hangsúlyozásával ivódott. Szerintem sokkal csinosabban szólana, ha a visszapillantás az uj el­indulásnál példát adna a magyarság nagy erényéről, a szigorú önkritikáról. Az ér­demek hadd világítsanak saját erejükből. Az ibolyái úgyis elárulja illata, mondja az emlékvers. Egyetlenegy szerény kebel- verésre bukkanunk. A Nyilatkozat be­vallja, mily keveset tett a Helikon a múl­takban a népművelésért. Valóban, csak arra a mostohaságra kell gondolnunk, amellyel a magyar jövendőnek, a gyer­meknek szellemi felkarolását elhanya­golta. Ugyan hány helikoni iró alkotott az idegen iskolák szellemi spanyol­csizmáját hordozó kicsinyeknek? Valaki egyszer szót emelt, hogy támogassuk Benedek Elek törekvéseit és vergődéseit — azt a- választ kapta, hogy ennek az ügynek a Helikon fórumán nincs semmi illetékessége. A nép kezébe adandó olvasnivalók elő-- teremtését Kuncz Aladár megpendítette; a dolog el is pendült a részvétlenség húrján. .4. Nyilatkozat a népkönyvtárak ügyének Sikertelenségét az anyagi nehéz­ségekkel okolja meg. A szövegből nem tetszik ki, kinek az anyagi nehézségeiről szól. Kérdezem: ugyan mit kezdtünk mi itt a hőskorban anyagi könnyűséggel? A Zord Időt?^A JPásztortüzet? A Magyar Szót? És aztán elkövetkezett a hosszú irodalmi ,prosperity" farsangja, jutott-c akkor pár garas népművelésre? Nem az anyagi eszközök, egyéb hiányzott, báló ur. Hogy lássa, hogy lássák mások is, mi hiányzott: idézem a nagyváradi Refor­mátus Irattérjesztő példáját. Szerény hatvanezer lejnyi tőkével — mustármag- nyi, ugyebár —- csodákat müveit. Nem is pénz volt az: eleven, körbeforgó vér­keringés. Elvül állott: nem szabad belőle egy bánit sem tezaurálni. Így jutott a. kjrályhágómenti legszegényebb magyar­ság kéLhárom-tiz lejes kiadványok által építő betűhöz. Az évenként megjelenő Jtöhyvek és iratok példányszáma körül­belül egyenlő volt a kerület lélekszámá- val, a pénzforgatom egy millióval. Nem szorgalmazták ott a népművelést. Hanem cselekedték. Nem is a pénz volt a hajtó­erő, hanem a lélek. A Nyilatkozatban egyáltalán baj van az igék körül. Nagy szerep jut a „hirdet­tük" -nek. Dehát ha valahol nem ették a levest olyan forrón, mint ahogyan főzték, az a Helikon szellemi konyháján volt. A sók „hirdettük"-nek gyakorlati értékéről bárki meggyőződhetik, ha áttekinti az évi jegyzőkönyvek neki-veselkedő fogadko­zásait és aztán egybeveti az eredmények­kel. Csak egy példát idézek a nemzet- művelés sikmezejérol. 1928 körül lelkes megállapodás jött létre, hogy a közönség nevelésére irodalmi tanfolyamokat tar­tunk. Amikor egy év mulva be kellett számolni: kiderült, hogy egyedül Maros- vásárhely vette komolyan a fogadalmat. Sajátságos tehát, hogy éppen a: ilyen természetű úllandó érdektelenség és so­rozatos megféneklések után kínálkozik most fel a Helikon az erdélyi népművelés exponenséül. Bevezetésképpen bírálatot Í yakocol az idevágó jelen állapotokról. 7ádol és panaszol. Szerinte „azok a sze mélyek és szervek, akik és amelyek az erdélyi magyar kultúra építésének, mun- kálásának közvetlen irányítását, vezeté­sét és újjászervezését a kormányzat, vagy a magyar társadalmi szervezetek meg­bízásából és támogatásából átvették a maguk kezébe, nem fordultak azokhoz, akik. itt születtek, szolgálták, védelmezték és építették a magyar életet". „Uj és ismeretlen intézmények, és szervezetek egyik napról a másikra ... veszik birto­kukba az erdélyi szellem és lélek minden munkaterületét, veszélyeztetve sok min­dent, amit oly nehezen építettünk". A Nyilatkozat egyenesen odáig jut, hogy pusztulóban látja az alapokat, melyek nemzeti fennmaradásunk feltételei. Mind­ezt pedig a „központosítás" számlájára rója. A vád súlyos. Kisebbségi sorsom teljes kitettségében egészségem végül annyira leromlott, hogy évek óta távoié’ek a köz­dolgok tapasztalati megismerésétől. Így annál magasabbról és önérdekemen kivkl mérhetem fel e megállapítások jelentősé­gét. És annál megdöbbentőbbnek találom a bünlajstromot, mely szerint a Helikon a központi ténykedések jórészében a nagyfokú tájékozatlanságot állapítja meg, a szakértelem helyett a bürokrata kicsi­nyességet, építő cselekvés helyett az üres formalizmust egyéni felelősségvállalás helyett a hivatalnoki felelősség áthárítá­sát. nem egyszer bizalmatlanságot azok­kal szemben, akik a hazatérés után nem siettek a huszonkét éves „szenvedés" jutalomdiját azonnal leszámitoltatni. Nos, ha ez igy van, akkor csakugyan Jogikus a célkitűzés: kényszeríteni a köz­pontot. hogy mihozzánk, erdélyiekhez forduljanak tanácsért, Hiszen a magyar sokmindent elbir, csak a rólunk-nélkü- lünk" elbánást soha. A dolog azonban kétoldalú. A központ is logikusnak tart­hatja, hogy megnézze jól, kihez forduljon tanácsért. Bizonyára keresné az olyan, erdélyi fórumokat, — maradjunk ezúttal csak az irodalomnál és művészetnél — melyek a kisebbségi sors vassztgoru ide­jében példát adtak az együvétartozásból és együtt-tartásból. Amelyek követke­zetesen szolgálták a Nyilatkozat és a Helikon által ,,hirdetett" elveket„ vagyis a munka érdemét és a jellemet, a minőség eszméjét, stb. Az igazság puritán ki­szolgálását, a valóban tehetségesek és hivatottak megbecsülését is. Szóval amolyan kisebbségi minta-intézmény után valóban illenék kutatnia a központnak. És, ha bukkanna is ilyesmire, joga volna feltenni a kérdést: ugyan milyen norma szerint mérte az meg egyedeit? Kiket tar­tott méltónak irányító és döhíö szerep­körre? Melyek voltak emberi, művészi, erkölcsi mértékei? Végül pedig meg­Páris, augusztus 21. A fegyverek által ütött seb lassanként gyógyul már Francia- ország testén. Hogy a valaha bőség Kánaán­jának nevezett Párisban darabka fekete ke­nyér jut az asztalra s főzelék után a min­dennapi vörösbor helyett Szajna-vizet iszik a citoyen, ezek olyan semmiségek, amiken, öröklött gall humorral tulteszi magát Mo- liére nemzete. Pedig a gyón.or kultusza s az inyencfalatok habzsolása valaha minden más nemzeftöl megkülönböztető kulturfokot je­lentett Frankhonban. Amit a francia nép még ma sem tail el­felejteni, az a dünklrcheni angol árulás. S emögött egyre tisztábban felvilágol a fran­cia nép előtt, hogy ebben a pokoli haláltánc­ban Anglia eszközei voltak csupán, akár a csehek, lengyelek és végig az összes angol érdekeltségekbe szédített kisebb államok. Újabban Abrial admirális leleplezései kel­tettek mély hatást a francia közvélemény­ben, aki „Dünkirchen tragikus órái“ címmel most országszerte előadásokat tart a katasz­trófa okairól. A kiváncsi közvélemény az admirális él­ményei nyomán néhány érdekes epizódot is­firiathatná a teljesség kérdését is, hogy vájjon minden érték felkarolódik, egybe- foglalódik-é az „együttes"-ben? Tegyük kezünket szivünkre, báró ur Én kettői merek mindezzel kapcsolatban mondani. Először: élő. Íróinkból, művészeinkből sokan megriadnának és haottainkbó! sokan megfordulnának sírjukban a gon­dolattá, hegg é központ netán egyes erdélyi szerveinktől eltanulja a módszere, két, melyekkel nekik itt a tehetősek és felelősek még keserűbbre sózták-borsji- ták meg a kisebbségi sors keserű kenyér- falatait. A központban legalább jóindulat van, ha ez tájékozatlansággal párosul is néha — a tájékozott mcgtaposásból pedig nem kérünk, még ha itt született erdélyi véreink is adják hozzá a példát és taná­csot. Aztán a központ talán magától is felvirrad a tényre, hogy teszem egyik szerv, az Erdélyi Helikon, épp?n azokat az írókat nem foglalja magába., akik leg­többet szenvedtek az erdélyi gondolatért- üldöztetést, évekig tartó utleoéltilalmat, meghurcolást, könyveik kitiltását és tömlöcöt. Látja báró ur, mily sajátságos a mártírok szerénysége. Mégis ők azok. akik csakugyan nem siettek „leszámítolni" szenvedéseiket. Nem kínálkoznak még arra sem, amire a Helikon, hogy közre­működnek a kormány kuhur-programjá- nak megvalósitásában. főleg a népműve­lés feladataiban. De bizonyos, hogy nyil­ván vagy titkon tervább is életüket és vérüket adják a kultúráért. Én pedig, a nekem egykor — hajdani ifjúi könnyel­műségében vagy romiatlanságában. nem tudom — átadott biancó lapok egyikére ezúttal ezt a tanácsot írom fel a mondot­tak után: okulva a múlton, a Helikon tartsa össze a jövendőkben maradék ivóit és tartsa fenn alkotó kedvüket. Egyen­gesse nekik az érvényesülés terét, ahol hathassanak a „nemes erdélyi tradíciók" szolgálatában. Tűrjön el néha némi kri­tikát is, ez az irjazi értéknek és emberség­nek próbája. Ne szolgáltassa ki viszont a maga bíráló hatalmát a dilettánsok kezébe, mert a pöfögő dilettantizmusnak sejtelme sincsen, mily rombolásokat okoz­hat azok lelkében, akiket Isten megvert a tehetség vesszőjével. Ha mindezt szem előtt tartja a Helikon, hatni fog, a köz­pont tetemrehivása nélkül is, a szellem erejével. Akkor is, ha senki sem bízza meg oly dolgok szervezésével, melyeket saját bevallása szerint a múltban sem tudott — de komolyan nem is próbált megvalósítani. R.BERDE MÁRIA mert meg Dünkirchen utolsó óráiról. Abrial szerint, amikor Weygand generá­list Revnaud miniszterelnök sürgősen az északnyugati frontra rendelte, már késő volt. Weygand Szíriából repülőgépen érke­zett Dünkirchenbe. Amikor kiszállt a re­pülőgépből, méltatlankorlolt amiatt, hogy a csapatoknak nem adtak megfelelő utasításo­kat, és azok repülőgépét állandóan tűz alatt tartották. — Sajnos, — átok, akik létü k — Beme­tek voltak mon general... — jegyezte meg a generalissíámus szavaira az admirális. (Csak zárójelek között jegyezzük meg. hogy Weygandot, a. fővezért előzőleg senki sem világosította fel a front állásáról...) Amikor az angolok elhatározták, hogy ki­ürítik az észak-nyugati francia vidéket, egy magasrangu tisztet küldtek Abrial admirá­lishoz, hogy az angol hadsereg elszállítását hajtsa végre. Ez rt tiszt felsőbb utasításra még a légelháritó ágyukat is el akarta szál­líttatni. úgyhogy a németek állandó repülő- támadásaival szemben a francia főhadiszál­lás teljesen védtelen maradt volna. Amikor I az admirális tiltakozott a bajtársié tlan -ma­gatartás ellen, az angol tiszt parancsot adott katonáinak a gépágyuk szétrombolásán»... A francia tengerészeit fegyverrel állottak ellent és — mint Abrial admirális mondja — formális harc közben néhány ágyút mégis sikerült visszatartani ... Ez a jellemző epizód akkor játszódott le, amikor még állott a Maginot -vonal és a né­metek feltartóztatására rsjég volt — francia elképzelés szerint — kaiovány reménység. * Lassankint ébred már a francia lélek és idetova rájönnek arra is, melyik oldalra álli- ’ tóttá őket az európai rendeltetés. A „nagy felváltásnak“, mind a megszállt, mind a sza­bad francia területeken- nagy visszhangja . támadt. Toulonból, Marseilieből nap-nap után indulnak a szakmunkásokkal megra­kott vonatok németoi-szági céljuk felé, hogy mint szabad emberek felváltsák a hadifog«., ságban lévő francia földművelőket, mert ezekre roppant nagy szükség van odahaza. Párisból és környékéről is úgyszólván na­ponta indulnak ezek a vonatok. Hogy ennek a látogatásnak milyen eredménye lesz, azt a közeljövő mutatja meg. A franciák ugyanja eddig a propaganda szemüvegén és az év­százados harcok vergőzös gyűlöletén ismer­ték a német karaktert. Bizonyos, hogy ez az ismerkedés minden beszédnél és minden pak­tumnál nagyobb eredményeket fog elérni. <i * A napokban Fetain tábornok egy egész napot töltött el a fiatalok táborában az as­sisi erdőben. Csaknem pontosan a mi levente- intézményünkhöz hasonló a fraDcla ifjúság uj katonai szellemű nevelése. Haza, családi munka, bajtársiasság, ez a jelszó ... íme az okos öregek, akik megértették, miért bukott el a francia nép — a tiszta erkölcsű, fiata-. lók rajongó lelkiségében találták meg azt a fundamentumot, amelyre a gloire nemzeté­nek jövőjét építeni lehet. , v • "V A franciák egyébként minden helyzetben nagyon könnyen feltalálják magukat. Äs ha már valami kényszerintézkedést tesznek, úgy csinálják, hogy abban több legyen a mű­vészet, mfht a helyzet diktálta kényszerűség. Nizzában például, a valaha világhíres Ver- dun-tércn nem orchideák, széki ük, méreg­drága tulipánok virulnak, hanem zöldhab, tök és krumpli. De ebben is franciák marad­tak. A főzelckes ágyasok szegélyeit virág­gal hímezték ki és belül olyan gyönyörű bab- ős burgonya-gruppokat helyeztek el, hogy csak a vadember látja meg bennünk a.pro­letár-növényt, mindenki más elmerengve sé­tál a dús vegetáció környékén és talán arra gondol, mennyire gyakorlatibb, szebb és órrt, csikiandozóbb valami ez a növényzet, mint a másik, amely legfeljebb a szemet gyönyör­ködteti — de nem a gyomrot... Äs ma Niz­zában, ahol még mindig villognak a sasabb- nél-szebb nők ujjain és vállain az ékszerra­kományok, ma inkább ezt a tüneményt cso­dálják meg. A krumplibokrokat a Verdim-- tér világhíres parkjában... és nem a nők nyakában.a gyémántokat... . A javulás tünetének fogják fel azt is a francia nép betegágyánál figyelő orvosok, az Írók és művészek, hogy az utóbbi esztendők­ben elhomályosult, közmondásos udvariasság ismét fő jellemvonása lett minden rendű és rangú franciának. Pedig valljuk be, szebben és dallamosabban alig káromkodott náció, mint a francia. A lelki átalakulás Jele ez. Szinte semmitmondó, de mégis nagy dolog ez ott, ahol valaha szentek nevével köszön­tötték a reggel és a „bon dieut“ emlegették minduntalan, amikor másként Illett volna hálát adnlok ezernyi jótéteményéért. * A francia lélek átváltozásában az !s jelent valamit, hogy sanzonok, kupiék, a néger dzsessz-bend hazájában a testkultusz éa a szerelem naiv romantikája helyett, a fran­ciák a háború előtti dalokat éneklik. Minden­áron felejteni akarnak. De nemcsak «st a háborút, hanem a másikat Is, a győzedelme­set. Mindent felejteni! — ez a jelszó. Dal­ban, gondolatban, életrendben, akárha Va­lami szörnyű fekély égetné a lelkűket. De el lehet-c mindent felejteni?.,. Sae- gény franciák ... ■IÓ ÁEU ÉS JÓ HEH ÜTÉS XLKl'JA A JÓ SBiElzlENETNBB. BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eajdqtjas szobáit 6*— F-től 12' P-ig Kétágas szobák 9*— P-től 18*— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- zenekara muzsikál Fr^morfen kiváló 'on^ba, PoMriárak, Párisi krónika Amit a Franciák sohasem tudnak elfelejteni — fl „nagy felváltás'* — Vetemények virulnak Rizza legszebb terén — fí lelki átalakulás jelei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom