Keleti Ujság, 1942. július (25. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-09 / 153. szám

19 42. J U E i V S 9 zérótüzet. Az egyik teherhajót măr a táma­dás legelején olyan súlyos találat érte, hogy a biztositó haderő körzetén kívül megállóit. Az érintkezést fenntartó felderitögépek meg­figyelték, hogy a hajó később felrobbant és elsüllyedt. Julius 3-án is felkeresték a német repülői? a karavánt, de az idő ködös volt. Julius 4-én jobb lett az idő. Este fél 9 órakor a Medve- esigettől északkeletre megállították az öt oszlopban haladó kereskedelmi hajókat. A német repülök több hullámban 80 méter ma­gasságból támadtak. Néhány perc múlva egy kereskedelmi hajó két bombától találva ket­tévált és elsüllyedt. A többi, páneélkocsival, repülőgépekkel, s lőszerrel megrakott teher­hajó, zegzugos Irányban akart menekülni, azonban még három süllyedt el lángolva az úszó jéghegyek között. E hajók tonnatartal­ma 21.000 volt. A támadásban 11 kereske­delmi hajót, 50.000 tonnát oly súlyosan meg­rongáltunk, hogy nem folyathatták Htjukat, hanem égve, vagy féloldalra dűlve a kara­ván mögött vesztegeltek, ahol azután a né­met tengeralattjárók áldozatai lettek. A légi támadásokkal súlyosan eltalált hajókat le­génységük éjszaka elhagyta. Ezek a hajók kormányzás nélkül sodródtak a Barents-ten- geren. Jnlius 5-én a repülők megsemmisítő csa­pást mértek a Murmanszktól mintegy 700 kilométerre északra haladó hajókra. A ke­reskedelmi hajók 300 kilométerre eltávolod­va egymástól kísérelték meg, hogy egyen­ként kitörjenek kelet felé. Julius 7-én délután a parttól nem messze végrehajtott támadásban a Ju. 88. harcire­pülőgépek 8 újabb teherhajót süllyesztettek el. hét összesen 14.000 tonnás kereskede m! hajó pedig oly súlyosan megrongálódott, hogy legénységük mentőcsónakokba szállott. Német repülők ezenkívül elsüllyesztettek eny amerikai nehézcirkálót. Julius 6-án reg­gel a jégtáblák között hajóroncsok és -reg- telt mentöcsónakok úszkáltak. Azok a vizi mentő repülőgépek, amelyek átrepültek a 38 hajóból álló karaván roncsai felett, sok ame­rikai tengerészt megmentettek. Reggel 7 óra után újra bombázták a német repülők a már súlyosan megvert karaván maradványait. Egy égő kereskedelmi hajó, amely sok re­pti'őgépet vitt,, egy német hareirepfllSgép alacsony támadása után elsüllyedt. Ezenkí­vül még egy 7000 tonnás teherhajó is elme­rült. Két bomba érte. Stumpf vezérezredes lágikötelékei ezzel eddig 13 kereskedelmi hajót süllyesztettek el 122.000 tonna űrtartalommal. Ezzel egyide­jűleg a tengeralattjárók 9 hajót pusztítottak el, ami 70.400 tonnát tett ki. E hajók közül négy páncélos harckocsikkal, repülőgépek­kel, s páncélosok, s repülőgépek alkatrészei­vel, repülőgépmotorokkal, s lőszerrel voltak megrakva. A tengeralattjárók három olyan hajót süllyesztettek el. amelyeket a repülő­gépek bombái már eltaláltak. A német ten­geralattjárók szétszórták a ha.iókaravánt. A repülőgépek és tengeralattjárók által elsül­lyesztett 192.400 tonnányi ürtartalmu keres­kedelmi hajókon, amelyek tekintettel az Egyesült Al1 amok és Anglia közötti hosszú útra, a veszélyes Jeges-tenger cn át halad­tak, s tekintettel a rendkívül értékes rako­mányra, a legjobb hajókból állottak. Kere­ken 250.000 tonna hadianyag ment tönkre. Ez a hadianyag elég lenne arra, hogy 50.000 emberből álló hadsereget üzemanyaggal, fegyverrel, élelemmel, s repülőgépekkel fel­szereljen. A német légierő s a tengeralattjá­rók szoros együttműködésével a szovjet harc tér huzamosabb Időre meggyengült. Kitüntették a charkovi csatában érdemeket szerzett olaszokat Keleti harctér, julius 8. (MTI) A Ştefani Iroda jelenti: ünnepélyesen osztották ki az olasz tiszteknek és altiszteknek a kitünteté­seket a charkovi csatában tanúsított maga­tartásukért. Betegek tSbbnytre székrekedésben Is yi**,^**%u székiek szenvedni. Vigyázzon!? P*—* »yenkor a rendes emésztésre. Â japánok elfoglalták a csungkingi haderő egy fontos támaszpontiát Sangbáj, julius S. (MTI.) A Német. Táv­irati Iroda jelenti: Japán jelenté« szerint, a japán csapatok hétfőn délután elfoglalták a Nancsangtól délre lévő Cnangcsent, az 58-ik esungkiug- kir.ai hadsereg főhadiszállását. A bormai hadjárat veszteséglistája Tokió, julius 8. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Szerdán közölték á nyilvánossággal a brit és csunkingkinai csapatoknak a burmai had­járatban december 8-tól május végéig szen­vedett veszteségét, amely 24.000 halott. A japán veszteség 1289 halott, 8156 sebesült. A japánok ezenkívül 42S8 foglyot ejtettek, 420 ágyút, 412 harckocsit és sok egyéb ha­dianyagot zsákmányoltak. Átnyújtotta megbízólevelét L1JI---I4L_L.,J...I.......lUUD.U.l«*— J.-Uft--------1---Ui^lU-LJlU----*' * ^ a tokiói uj szovjet nagykövet Tokió, julius S. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A Domej Iroda jelentése szerint, a Tenno szerdán fogadta Alexandrövícs Jakabot, az uj szovjet nagykövetet, aki megbízólevelét nyújtotta át. Az Egyesült Államokban adagolják a benzint és lefoglalják az összes gumiabroncsokat bsJi/ Betegségben szükséges a Egyiplomlian súlyos vesifeségeltkel összeomlóitok a hr if támadások A német véderő főparancsnoksága jelenti: Egyiptomban as angoloknak a német- olasz arcvonal déli szakasza ellen intézett eredménytelen támadása során súlyos vesz­teséget okoztunk az ellenségnek. Málta szigetén légiharcok >an az ellenség 14 repülőgépet vesztett. Anglia déli partjai előtt repülőink elsüly- Ivesztettek egy körülbelül 10.010 tonnás el­lenséges hajót. Egy hasonló nagyságú má­sik hajót súlyosan megrongált ik. Kóma, julius 8. (MTI) A Stéíani-iroda közli az olasz főhadiszállás 771 számú köz­leményét: As egyiptomi arcvonalon gyorsan vissza- vertünk egy erős ellenséges támadást és az ellenségnek érzékeny veszteséget okoztunk. Az elmúlt napok vállalkozásai során az el­pusztított ellenséges harc- és páncélkocsik száma 35-re emelkedett. Nagyszámú foglyot ta ejtettünk. Mindkét fél légihadereje erő­teljes tevékenységet fejt ki. A tengelyé be­avatkozott a földi harcokba és bombázta és gépuskázta az ellenség hadoszlopait és sok helyütt tüzet okozott. Meg-megismétlődő légi párharcokban 9 angol repülőgépet lőt­tünk le. Málta szigetén az olasz és német légi­kötelékek állandóan bombázták a légi és tengerészeti támaszpontokat és telőtték az angol légierő H gépét. A napközben folyt hadlvállalkozásainkbó! kifolyólag 3 gépünk nem tért vissza. Az elmúlt napokban eltűnt­nek jelentett repülőgépeink közül kettő vyifţ- szatért támaszpontjára. Szerdára virradóra az ellenség néhány robbanóbombát dobott Mesina és Roggiö- Calabria környékére. Sem anyagi kárról, sem áldozatról nem érkezett jelentés. Egy támadó gépet lelőttünk. '• A tengely repülői ismét támadták a Szuezi csatornát Berlin, julius 8. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint katonai helyen közük, német repü­lök Eszak-Afrikában támogatták Rommel páncélos hadseregét s jó hatással bombáz­ták az ellenséges alakulatokat és lőszer­raktárakat. A vadászgépek a Szuez-csatorna vidékét támadták, sâtortâboi'okat bombáz­tak és eközben a vadászok négy angol re­pülőgépet lőttek le. Angolokkal helyettesítették az egyiptomi őrcsapatokat Kairó, julius 8. (Búd. Tud.) A brit, csa­patok átvették Egyiptomban az összes fon­tos épületek, közlekedési vonalak, hidak és gátak őrzését. Ezt a szolgálhtot eddig egyiptomi csapatok látták el. Az angol szigetek szomszédságában sincsenek biztonságban a brit hatok Berlin, julius S. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a német véderő főparancsnoksága közli, könnyű német repülők julius 7-én kora reggel meglepő támadásokkal figyelemre­méltó sikert értek el angol hajók éllé«. A Wight-sziget nyugati részén több hajót pil­lantottak meg, köztük volt két darab 10 <rf)0 tonnás hajó. A hajókról sok záróléggömböt bocsátottak fel. Reggel 8 órakor a német repülök alacsonyan támadtak a 10.000 ton­nás hajók ellen. Az egyiket egy súlyos bomba a közepén találta s nagy károkat okozott rajta. Amikor másik két bomba fel­robbant a hajó tatján, a hajó azonnal stily- lyedni kezdett. A támadás olyan meglepő volt, hogy a német repülőgépekre csak távo­zásukkor kezdtek lőni a többi hajók. Német repülőgépek sűrűn repülnek e) Észak-AngHa felett VICHY, julius 8. (SITI.) AZ OFT közli: Mint Londonból jelentik, a német repülők szerdán hajnalban elrepültek Esrak-Anglia felett. Két nap alatt most már másodszor Jelentek meg ezen a vidéken. Élesen bírálták az angol alsóházban a brit hírverést Amszterdam, julius 8. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: A brit hírszolgálat jelentése szerint, ked­den az angol alsóházban vita folyt az angol hírverésről. Általában azt követelték, hogy a brit rádiónak a külföld számára szóló hírei a« Igazságon alapuljanak és megfelelő és llJö formában terjesszék azokat. Több kép­viselő hangoztatta, hogy a híradások ne tö­rekedhessenek olcsó hatáskeltésre, amely most a brit rádió módszere. Az égjük kép­viselő megállapította, hogy a brit rádió ten­gerentúli adásai baloldali szelleműek. A tá­jékoztatásügyi miniszter a felszólalásokra adott válaszában hangoztatta a való téuyek terjesztésének fontosságát, bármilyen kelle­metlenek is. Közölte azután, hogy a Szov­jetunióba utazott tájékoztató bizottság hajó­ját. megtorpedózták és az egész felszerelés elveszett. Washington, Julius 8. (MTI.) Az OFI je­lenti: Koosevelt a sajtóértekezleten kijelentette, hogy gumiban és a gépkocsik üzemanyagá­ban a legmesszebbmenő takarékosságra v an szükség, mert különben nem elégíthetik ki a hadsereget. Sor kerülhet arra, hogy ameny- nyi gumiabroncs található az országban, mind lefoglalják. Attól sem fog visszariadni, mert a legelső az ország megmentése. Hull külügyminiszter hangoztatta, hogy a rendelkezésre álló kőolajszálli tóhajó!? száma napról-napra csökken, aminek következté­ben azonnal el kell rendelni a készletei? szi­gorú adagolását, főképpen azokon áz öveze­teken, amelyeket a tengeren át látnak el üzemanyaggal. Az amerikai munkások mwiniiiisMHMnnnnMi viimauii ■■■■U’ A _ _ nem akarnak együttműködni a szovjetszakszervezetekkel London, julius 8. (Búd. Tud.) A szovjet- orosz, brit és amerikai szakszervezetei? kö­zött tárgyalások folytak, amelyek célja kö­zös szakszervezeti szövetség létesitese volt. A tárgyalások az amerikai munkásszerveze­tek ellenállása miatt meghiúsultak. Örvendetesen emelkedik a Hivatás- szervezet kolozsvári taglétszáma Végei éri Erden a Hivalásszervezet ezévi kongiesszusa Kolozsvár, julius 8. A Magyar Szociális Nepmozgalom kötelékében működő Hivatás- szervezet kongresszusát ebben az évben Érdén tartották meg, a Kálót népfőiskola helyisé­gében., •Az idei orstdgos kongresszusén ti közpóüti Vezetőségen 'kívül valamennyi kerület titká­ra 'megjelent, összesen mintegy negyvenén. Kolozsvárt Pdlffy Tibor szervezeti titkár kép viselte; Az egybegyűltek letárgyalták az. idő­szerű általános nmnkáskérdóseket. majd az egyes kerületi titkárok terjesztették elő je­lentéseiket. Ennek eredményeként örömmel állapították meg, hogy n legutóbbi félévben a Hív atd sszervezet mintegy százezer tagja százhúszezerre emelkedett. Az emelkedés a visszacsatolt területeken is érezhető’. Kolozs­váron, Pájffy titkár beszámolója szerint, ma már 1500 a tágláUsám. Különösen a vas, fi, cement és végyiipan munkások körében ter­jedt el itt a bivatásszervezetj mozgalom. A kongresszus második részét színvonalas előadások töltötték ki. az előadások szereplői a szervezet központi vezetői: Megy esi László elnök, Vida István központi főtitkár és a hivatásrendiség gondolatát támogató értelmi­ségek voltak, köztük igen sok tudós tanár és iró. igy a kolozsvári Ferenc József Tudo­mányegyetem Rector Magnifieusa, . K orrig Béla dr. is. Az előadások elméleti ismerete­kén kiviül főként gyakorlati kérdésekkel fog­lalkoztak, ismertették A szervezés és érdek- védelem feltételeit, nagy súlyt helyeztek * különböző munkásgóndoskodásí akciókra. — különösen az élelem és ruhaellátás terén, — melyeknek jelentősége a dolgozó rétegek lelki nyugalmának biztosításában nyilvánult meg. Az előadók sorában Pálffy Tibor, a Hí* vatásszervezet kolozsvári tagozati titkára is szerepelt, aki „A magyar munkásság érdek- védelme" címen számolt, be a. teendőkről. A hangulatos vidéki környezetben lezajló egyhetes értekezlet kedden ért véget. Julius 13-án kezdődik és augusztus 23*íg tart a kolozsvári törvényszék nyári szünete Kolotsvdr, julius 8. A kolozsvári törvény­szék bírósági nyári szünideje az Idén jn­lius 13-án kezdődik és augusztus iS-ig tart. A hat hétre terjedő időszak szünet! tanácsait most állították össze a törvényszék elnöki irodájában. Szünet alatt két tanács működik és pedig julius 13-tól augusztus 3-ig Mi kő Imre dr. törvényszéki elnök elnökletével, augusztus 3-tól 23-ig pedig Csipkés Ödön törvényszéki tanácselnök elnököl. E tanácsok beosztott birái julius 13-tól 26-ig Vitos Pál dr. és Botskor Árpád dr. törvényszéki tanácselnö­kök, julius 27-töI augusztus 2-ig Lehner Richard dr. és Botskor Árpád dr. törvény- széki tanácselnökök, augusztus 3-tól augusz­tus 9-lg 1,ebner Richárd dr. és Bogdán Jenő dr. tanácselnökök, augusztus 10-től augusztus 13-ig Bogdán Jenő dr. törvény­széki tanácselnök és Lakatos Imre dr. tör- vényszéki bíró, augusztus 17-tőI augusztus 23-ig Tusa Jenő dr. és Bogdán Jenő dr. törvényszéki tanácselnökök, továbbá Laka­tos Imre dr. törvényszéki bíró. A szünet! tanácsok tagjai tehát hetenként változnak. A nyári sziPnét alatt a bíróság csak a leg­sürgősebb ügyeket, tehát a letartóztatásban lévők ügyeit tűni napirendre. A bírósági szünet idején a vizsgálóbíró hivatását Sebessy Gábor dr. törvényszéki tanácsblró látja el. Hcrmincezer tenysszbaromfit oszt ki a földmivelésügyi minisztérium Budapest, jul. 8. (MTI) A baromfitenyész­tés színvonalának fokozott fejlesztése érde­kében a földművelésügyi miniszter 30.000 darab tenyészbaromfi kiosztását határozta el a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete utján. Egy-egy községbe csak nagyobbszámu kérvényezés alapján juttatnak tenyészba- romfit. Tojókat csak mlntaközségbe külde­nek kiosztásra. A tenyészbaromfi kiosztásá­ra vonatkozó igényjogosultságot a gazdasági felügyelőségekhez augusztus I5-!g kell beje­lenteni. A földművelésügyi miniszter az ál­lami ellenőrzés alatt álló telepekről szárma­zó tojóktól keltett egymillió napoeeslrke ki­osztását is biztosította a keltető központok utján. A baromfitenyésztés szakismereteinek minél szélesebb körben való terjesztése ér­dekében a földművelésügyi miniszter úgy in­tézkedett, hogy a gödöllői Baromfitenyésztő Kísérleti Telepen tanfolyamok nyíljanak, még pedig szeptember 1-től férfi hallgatók részére és január 1-töl női hallgatók részér». Az előbbi tanfolyam 12 hónapos, az utóbbi 6 hónapos lesz. A tanfolyamon résztvennt óhajtók felvételi kérelmüket a gödöllői Ba­romfit enyésztél Kísérleti Telepre nyújtsák be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom