Keleti Ujság, 1942. június (25. évfolyam, 124-145. szám)

1942-06-09 / 128. szám

1942. JUNIUS 9 olopînm I ajiiipţsjeti Nagysikerű csonkaországi irodaimi esttel fejeződtek be a kolozsvári Művészeti Hetek Kolozsvár, június 8. A kolozsvári Művé­szeti Hetek záróakkordjaként tartották meg a Mátyás Király Diákház előadótermében a csonkaországi irodalmi estet. A nagyszámú, előkelő közöség soraiban megjelent Fáy Ist­ván államtitkár Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében, vitéz dr. Haász Aladár miniszteri osztály­főnök, Inczédy-Joksman Ödön főispán, Keledy Tibor dr. polgármester és számos más közéleti és társadalmi előkelőség. Gecsö Sándorné, a rádió népszerű be­mondónője lépett először a mikrofon elé és beszélni kezdett a mikrofonba: — Halló, üt rádió Budapest — Kolozsvár­ról. Irodalmi esiet közvetítünk a Mátyás király teremből. Ezután gróf Bánffy Miklós tartotta meg megnyitó előadását, majd Fáy István állam­titkár lépet az emelvényre. Tolmácsolta Hómon Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter meleg üdvözletét, majd a következő­ket mondotta: — Irodalmi esttel nyílt meg és irodalmi esttel zárul a kolozsvári Művészeti Hetek nemzeti művészetünk alkotásait bemutató napjainak sora. — A megnyitón erdélyi írók, ma este as anyaország szellemi értékei szerepelnek. — Az elszakítottság napjaiban csak ál­mainkban és reményeinkben láttuk Kolozs­várt, templomait, iskoláit, ódon boltíves házait, ahonnan kiárad a múltnak illata, lelke. Sokszor megrendültén hallottuk az ..Eredj ha tudsz“ lelkünk mélyéig megrázó szavait és megmdultan olvastuk az Erdélyi Szépmives Céh könyveit. A nehezen élő Kolozsvár mellett látomásunk a halott Ko­lozsvárt is idézte, látta, amint jönnek a házsongárdi temetőből hosszú sorban apák és anyák, a névtelenek, magukat megálda­nák, különös és régi ruhájukban és le dinek az élők mellé, hogy erősítsék sziveiket, magyarságukat. — Az erdélyi magyar szellem erejét, hű­ségét dokumentálta a megnyitó irodalmi est. A visszatérés óta úgy érezzük mi ma­gyarok, ha ide jövünk, mintha a mi őseink bölcsője is itt ringott volna és egy régi < r- délyi családfának messze hullott, régen el­sodort és most visszatérő, idetartozó levele volnánk. — Ezért zárjuk a Művészeti Heteket anyaországi költők, irók és művészek szel­lemi értékeinek szépségeivel. Az együvé- tartozást, a liszt a szándék u magyar össze­fogást, a magyar szellemi élet, <i nemzeti művelődés egységét, a nemzeti szolgalatra való közös hajlandóságot egyetlen táborbon, legjobban az Írott magyar szó szolgaija. Elszakít ot faágunkban ellenálló magyar erőt ad. a szabadságban építő akaratot az örök magyar szellem jövőjének jegyében. Mint a magyar kultusz kormány kép »; isg- lője. hiszem és tudom, hogy a kormány ha­tározott építő szándékát, amellyel a kolozs­vári Művészeti Hetekét megrendeztük, Ko­lozsvár é.s Erdély társadalma, kellően érté­kelni fogja Cs mint a múltban, úgy a jövő­ben jelentős részt fog kérni a maga számára a magyar irodalom és művészet életének jó, haszons és igaz magyar továbbépítésiben. Ha a magyar nemzeti lélek egyszer min­denütt kihajt a. maga rejtett erőivel, nagy­szerű fellobbanásával, csodálatos szépségei­vel, akkor megdobban szivünk Erdélyben és a Dunántúl, a Felvidéken és a Bácskában és zugó imádsággal fogjuk zengeni, rajongó hitel, egy egész boldog országot átölelő sze­retettel minden szépségét és gazdagságai. Ezután Kozocsa Sándor, a jeles fiatal Irodalomtörténész foglalta össze nagy voná­sokban az elmúlt húsz esztendő csonka- országi irodalmának történetét. Mimorf fy Margit, a kitűnő elöadómüvésznő Ady Endre, Babits Mihály. Tóth Árpád és Kosz­tolányi Dezső verseiből szavalt. Harsányt Zsolt elbeszélését olvasta fel, majd Tasn dy Mona, a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja olvasta fel Erdélyi József, József Attila és Jékely Zoltán egv-egy versét. Warga Lívia Laurisin Miklós zongorakiaére­tével Liszt Ferenc. Farkas Ödön, Csxky Já­nos és Laurisin Miklós dalait énekelte. Marxi Sándor az olvasás művészetéről adott elő. A műsor második felében Szabó Lőrinc és Illyés Gyula verseikből olvastak fel a kő­Kolozsvár, junius 8. Az április 23-án Vékás Lajos dr., kir. Ítélőtábla! elnök által megnyitott tanfolyam és vizsga befejezése alkalmával, a nagyszámban érdeklődő tiszt­viselők jelenlétében, Javornitzky Jenő dr., miniszteri tanácsos, az igazságügyminisz- teri számvevőség igazgatója, hatásos beszé­det mondott. Visszapillantást vetett Magyar- ország világháború előtti helyzetére, a világ­háború okaira, a magyar katona hirt, nevet és dicsőséget szerzett világháborús haditet­teire, megvilágította a trianoni békeparanes létrejöttének hátterét, beszélt a csonkaor­szágbeli magyarok súlyos megélhetési küz­delmeiről, erőteljes megsegítő tevékenységé­ről és meleg szavakkal mondott köszönetét a megszállás alatt sinvlődött magyarok ön­tudatos, kitartó és áldozatos munkájáért. Elismerő szavakkal búcsúztatta a hathetes' tanfolyam hallgatóit, szeretetve, összetar­tásra, munkafegyelemre, tekintélytiszteletre, további .tanulásra, önképzésre és fokozott munkásság kifejtésére buzdította őket, kü­lönösen a mostani időkben, amikor a közös­ség mindenkitől nagyobb teljesítményt vár, mind a hivatali, mind a társadalmi életben, bent az országban és a határokon kívül. A tanfolyam befejezését követően az Igaz­Kolozstár, junius &. A koradélutáni nap­sütésben, gyorsmenet ben, katonás fegyelem­ben vonult az országúton a kolozsvári ejtő­ernyős leventék szakasza a dezméri határ tele. a vitorlázó repülőtérre, hogy bemutassa a nagy nyilvános-ágnak is annak a nagy munkának eredményét, amelyet eddig végzett s amelyről eddig csak nagyon kevesek tudtak. Amint délcegen, gyors, egyenletes léptekkel és különös felszerelésükkel végigvonultak az utón, mindenki csak őket nézi s mindenki gyönyörködött bennük. Nagy volt a forga­lom. gyalogosok, kerékpárosok, zsúfolt autó­buszok özönlöttek a jelzett eél léié. A vitorlázók repülőtere ünnepi díszben várta az érkezőket. A hangár előtt maga-, feldíszített emelvény. A ..-Tücsök,“', ,.Vöcsök“ és „( iwőorn“-tipu.-u repülőgépek parádés sorban fényiének a napsugárban. A közönség részére fenntartott helyen nagy tömeg gyűlt, egybe és csak ugv ömlött a fiatal diáklányok és diákok serege ... A derék leventeif.jakat a légihadrő két sza- ka-z.a is megtisztelte látogatásával. A felvo­nuló repülökatonákat viharos lelkesedéssel köszöntötte a közönség és katonás tisztelet­adással a vendéglátó egyesület csapata. Pontban három órakor kürtszó jelezte a parancsnokok érkezé-ét. Az alakulatok fel- »orakozása után Demeter'Béla ezredes, le- ventehadtesfparancsnok, báró Kumin ezredes, a könnyű leventehadtest, parancsnoka. Ságit Gyula ezredes. Összekötő tiszt és vitéz Bar­csi ezky százada- járási leventeparancsnok előtt Lörinczy Zoltán, a vitorlázó repülők & Lőrincit/ Férnie az ejtőernyősök vezetője je­lent meg jelentéstételre. .A parancsnokok ez­után. elléptek a tisztelgő alakulatók arc éle siőtík majd eíüogíoiták aeiyuí& x emerre­zönség végétnémérő tetszésrryllváni'.áeai mellett. Ezután Cs. Szabó László olvasU f© elbeszélését. Albert Ferenc Hubay ..Csárda- jelenetét“ adta elő Laurisin Miklós zongora- kiséretével, Eszterhás István, a kitűnő fia­tal iró pedig elbeszélést olvasott fel. Toro­nyi Imre, a jeles színművész verseket a. lot*, elő fölényes művészettel, befejezésül pedig Culácsy Irén olvasta fel egyik elbeszélését. Keledy Tibor dr. polgármester emelkedett végül szólásra. Mindenekelőtt köszönetéi mondott a közoktatásügyi mini’:tóriumnak a Művészeti Hetek megrendezéséé! t, kúton kifejezte háláját a közreműködő művészek­nek, akik a különböző előadásokon és esté­lyeken szerepelvek. Hálával emlékezett meg vitéz dr. Utász Aladár és dr. Say Géza klkes munkájáról s végül a boa -i foglalta össze a kolozsvári Művészeti Hetek eredmé­nyét, hogy k -r-ic\-b hozta egymáshoz az anyaország és Srttély kulturális megismeré­sének ügyét. ságügyi Scgédhivatali Tisztviselők Országos Egyesületének tagjai értekezletet tartottak s azon Horváth Ferenc járásbirósági iroda- igazgató indítványára a jelenlevők megala­kították az I. S. T. O. E. kolozsvári csoport­ját. Javornitzky Jenő dr., miniszteri tanácsos, az egyesület disztagja a helyes egyesületi működés szükségességét, hasznosságát han­goztatta és á 35 éves egyesület megfontolt, jó munkáját emelte ki. Beköss Károly segédhivatali főigazgató Javornitzky Jenő dr.-t, mint az igazságügyi segédhivatali tisztviselők régi barátját kö­szöntötte. A tisztikar megválasztása után Szeghy Sándor ítélőtáblái segédhivatali igazgató, a csoport megválasztott elnöke, ismertette cél­kitűzéseit és a jó tisztviselő fogalmát. — Nekünk — mondotta — mint a régi gárda tagjainak, az a szent kötelességünk és arra kell törekednünk, hogy7 minél több tett­erő? képzetl, pártatlan, hozzáférhetetlen és megbízható tisztviselője legyen ennek az or­szágnak, mert a magyar jövő kialakulása ettől is függ, hogy ezek a kiváló tisztvise­lők, minél nagyobb számkén álljanak rendel­kezésre. nyen. Miután Demeter Béla ezredes engedést adott az ünnepély megkezdésére. ..Imához!“ vezényszó után. a Himnusz szent akkordjai­nak zengése közben felröppent az. árhóc- eéuesra a magyar címeres lobogó. A műsor e!-ő részét az ejtőernyősök számai töltötték ki. Nagyon sokat kellene írnunk ezekről a derék fiukról, akik attól a perctől kezdve, hogy egyetlen intésre, rövid parancs­szó után, olyan tüneményes gyorsasággal, ami már büvé.-zetszámba ment, két pere alatt levetették felszerelésüket, ruháikat - a legtö­kéletesebb rendben azonnali hozzákezdtek olyan nagyszerű gyakorlatok bemutatásához, amelyekkel mindenkit elbűvöltek s az utol-ő számukig magukhoz láncolták a nézők szivét. Némely nehéz, nagy lélekjelenlétét, ügyessé­get- és erőt kívánó gyakorlatuk valósággal elállitotia a lélegzeteket. Sok anya szeme könnyel telt meg. de büszke öröm töltötte el. az apákat is é» sok-sok ki- diák éljenzett. és viharzott telitorokkal. Lörinczy Ferenc, az ejtőernyősök oktatója mega fonon mondotta be minden egyes gyakorlat lényegét és, ugyan­akkor megmagyarázta azt is, hogy miért kell ezeket a. nagy testi megerőltetéseket az ejtő­ernyősöknek mcgeaittÜniok és begyakorol­niuk. A bemutatott ugrások, léghengerek és szállók, a: akadni gokon való áttörések, mind arra valók, hogy ni ejtőernyős teste hozzá­szokjék .« megerősödjék, hogy baj nélkül ki­bírja art a: ütődéit, amely akkor éri, <**»»/>.r a repülőgépben kiagorva s a nagy magasság­ból lezuhanva a kinyíló ernyő visszarántja és másodszor akkor, amikor földet ér. Az előkészítő gyakorlatok után az ejtőer­nyővel bemutatott gyakorlatok következtek. A hatalmas selyemgombát pillanatok a.att magasba emftlte a szélei, völgyben állandóan fújó szél és a selyemkötelekkel hozzákötött legényeknek ugyancsak össze kellett ízedniök minden erejüket, ügyességüket « tudásukat, hogy megbirkózzanak vele és visszakéhysz«-: ritsék a földre. Derék fiaink azonban kemé­nyen megálltak a nehéz próbákat és a leg­kisebb baj nélkül, edzett testük szívós erejé­vel, elismerést, érdemlő pontossággal tettek eleget kijelölt feladataiknak. Hatalmukban tartották az ernyőt, az előírásoknak megfe­lelően a leggyorsabban össze tudták csoma­golni és a földetérés pillanatában, a terep- viszonyokhoz alkalmazkodva harerakész hely­zetbe tudtak helyezkedni. Kiváló teljesítmé­nyükkel kitűntek: Sípos Domokos, Tárgyán József, Gádor László. Bakcsi Sándor. Hor­váth József és György ejtőernyős leventék, A vitorlázók ugyancsak a vitorlázórepülés minden fokozatát mutatták be az egyensú­lyozó gyakorlatoktól a szűkülésekig, az első Ievegőbcemelkedés kezdeti fokozatától az idő­tartama« repülésig Ilye György főoktató. Bartha Béla pilóta és Szöcs Ferenc oktató irányításával és Lörinczy Zoltán parancsnok­nak a közönség részére tartott ismertetésével) kísérve. A leventék a vitorlázás elméleti s gyakorlati kiképzésükről is bizonyságot tét-, lek. A megjelentek örömmel gyönyörködtek a, sok lelkes magyar ifjú tudásában és törek­vésében. A kezdők s haladók után az úgy­nevezett „C“-vizsgások már egészen pompás teljesítményt mutattak be. Végül az oktatók is levegőbe emelkedtek s befejezésként már az egyesület valamennyi gépe a levegőben keringett... Az ünnepséget Demeter ezredes komoly katonás szavai zárták be. TUKÁN LAJOS * A nagysikerű repülŐbémutató után a le­vente-ifjúság szombaton este zenés-énekes esti takaródét rendezett. Vasárnap reggel a Horthy Miklós egyetemi sportparkhan tábori istentiszteleteket tartottak, majd féltizkor ugyanott elhangzott a kolozsvári leventék első fogadalomtétele. Délután 4 órakor sike­rült sportbemutatót rendeztek a városi sport­telepen. A bemutatón a leánylevente csapat is nagy sikerrel szerepelt. A leventenap befejezéséül este őrtüzet gyújtottak a leventék a Mátyásszóbór előtt, s onnan négy fákylavivő lánc indult el égő fáklyáival, a Tordai utón a régi vámnál, a. Honvéél-ntcai kavicsbánya felett, a városi sporttelep kispályaján és a Dtrmata pályán meg gyűjtött tábortüzekhez. A regi vámnál levő tábortűznél egyébként Szász Ferenc dr. vármegyei főjegyző nagyhatású beszédet in­tézett a leventékhez. Közgyűlést tartott a kolozs- vári ügyvédi kamat? Kolozsvár, junius 8, A kolozsvári ügyvédi kamara Sillay István dr. kamarai elnök el­nöklésével, az ügyvédi kar általános érdeklő­dése mellett tartotta meg ezévi rendes köz­gyűlését. Sillay dr. megnyitójában üdvözölte a ko­lozsvári ítélőtábla képviseletében megjelent Miké Lőrinc dr. táblai tanácselnököt és a törvényszék részéről jelenlévő Mikó Imre dr. törvényszéki elnököt. A. napirend során elsőnek Dániel Elemér dr. kamarai titkár terjesztette elő .jelentését.' Megemlékezett a kolozsvári ügyvédi kamara elmúlt évi halottairól. köze tik Ötvöz Lajos dr.-ról. aki a. román főhatain.m előtt működő jegelődi kamarának évtizedeken keresztül tagja, majd elnökhelyet-tose volt. Beszámolt, arról, hogy a kamara 1941 július 1/ -én Ala­kult meg 223 ügyvéd, és 30 ügyvédjelölt tag­gal, akii■ közül az 1939-ik évi ÍV. te. — úgy­nevezett zsidótörvény — joghatálya alá 19 ügyvéd és két ügyvéd jelöli tartozott. Az el­múlt év során 15 ügyvédet és 9 jelöltet vet­tek fel. Ezzel szemben 11 ügyvédet és ff je­löltet töröltek a tagok sorából. A törté*- oka majd minden esetben a »zóbanforgo ügyvé­dek és jelöltek bírósági, vagy közigazgatási pályára való lépése volt. Az évi jelentéi sze­rint 1911 folyamán hosszpbb-rövidebb ideig ■36 kamarai tag teljesített katonai szolgálatot. A jelentés foglalkozott ezután az ügyvédi nyugdijkérdés.ael. a telekkönyvi nyomda és a szovátai nyaralótelep ügyével, majd az iaiaz* ságvzolsráltatás ügymenetéről é« egyes törvé­nyeink kívánatos módosításáról emlékezett meg. Ismertette ennék során, az 1440/1941 M. E. számú, úgynevezett megtámadási ren­deletét is, amely kifejtette, hogy n törvény szelleme a magyar összefogást és a föld ma­gyar kézben való megtartását mint történel­mi szükségessége' tekinti és nem lehet, nem szabad öncélú elgondolásokat beleohosztani ebbe a törvénybe. Ezután Sínké István dr. kamarai pénztár­itok tette meg pénztári jelentését, majd az évi közgyűlés jelentését. Indítvány nem lé­vén. az évi közgyűlést ezután Sillay István dr. kamarai elnök bezárta. Befejeződön a kolozsvári igazságügyi lisztviselői tanfolyam és vizsga Megalakították az igazságügyi tisztviselők kolozsvári csoportját Móriczzné Sszigeífjy Anna uridvaUzete dúsan felszerelt raktárral megnyílt. Kotczsvár, Mátyás k ráiy tér 8. sz. A kolozsvári leventék ünnepnapjai Nemcsak a levegő’, hanem a közönséget is meghódították az ejiceinyős és vitorlázó leventék

Next

/
Oldalképek
Tartalom