Keleti Ujság, 1942. június (25. évfolyam, 124-145. szám)
1942-06-03 / 124. szám
A képviselőház folytatta a zsidó földbirtokok kisajátítási javaslatának vitáját Budapest, jtmius 2. (MTI.) A képviselő- ház. keddi ülését. 10 órakor nyitotta meg 1942. J V N I V S 3 Szabad jegy *. GAZDAG Cirkusz ma ante fél 9 órai előadására! Ha ez«n jegyet a pénztárnát felmutatja és egy jegyet, vált, az esetben kettő darab egyenrangú jegyet kap. A vüágot.járt magyar artistákból összeállított szenzációs világvárost műsort, melyben COLLINI a világhírű varázsló is fellép, egy jegygyei tehát ma este ketten nézhetik meg. Csütörtökön 3 előadás: i/j5 és l/;9-kor. Ma Siegetlre érkeznek Lukács Béla és Antal István miniszterek Budapest, junius 2. (MTI.) Vitéz Lukács Béla és Antal István miniszterek szerdán délután Szegedre érkeznek, hogy résztvegye- nek azon az ünnepségen, amelyet Szeged város polgársága a szegedi kormány eskütételének évfordulója alkalmával rendez. Csütörtökön délután Antal István dr., nemzetvédelmi miniszter Hódmezővásárhelyre érkezik és ottan a társadalmi szervezetek vezetőivel folytat megbeszéléseket. Merényletet követtek el Ecuador volt e'nöke elten Madrid, junius 2. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Mint Quitoból jelentik, a nyílt utcán merényletet követtek el Alberto Enriquez tábornok, Ecuador volt elnöke ellen. A tettes, Segundo Vascuez, volt szakaszvezető kés- e Túrásokkal meg akarta gyilkolni a tábornokot. Enriquez súlyos sérüléseket szenvedett, orvosai azonban remélik, hogy sikerűi megmenteni életét. A merényletnek nincs poliikai háttere, a merénylő elmezavarában követte el tettét. A magyar-német kulturális bizottság megkezdte budapesti tárgyalásait Budapest, junius 2. (MTI.) A magyarnémet kulturális vegyesbizottság főbizottsága junius 1-én Budapesten megkezdte tárgyalásait. A felmerült kérdéseket a két delegáció tagjai a hagyományos szívélyes magyar-német kulturális együttműködés szellemében beszélték mog és kitűnt-, hogy a két delegáció felfogása közt teljes az összhang. ]unius 9-én kezdődik a kolozsvári Wesselényi Lövész- egyesület nemzetnevelést szolgáló előadássorozata > Kolozsvár, junius 2. A Wesselényi Lövész- egyesület, amelynek együk t'őeélkitüzése a nemzetnevelés, a feladat súlyos felelősségét érezve előadássorozatot rendez, hogy alaposan megvilágítsa ezt a nagyfontosságu kérdést. Tíz előadásban foglalja össze a nemzet- test, a nemzetszellem, a magyarságtudat és közösségtudat építésének feladatát és módszerét, annak tudatában, hogy ezeknek a kérdéseknek helyes alapokra fektetésétől függ a nemzet jövője. A tiz rendkívüli érdekességül előadást, olyan emberek tartják, akik vállalták a nemzetnevelés nagy feladatát, ezt a hősi küzdelmet s ugyancsak erre a hősi küzdelemre akarják ránevelni a nemzetet. A sorozat a következő előadásokból áll; 1. Á nemzetnevelés feladata: Géléi József dr. S. Fajbiológia: Csík Lajos dr. 3. Fajhigié- nia: Csík Lajos dr. 4. Nemzetnevelés és az. nj honfoglalás: A Izéi Ede báró. 5. A magyarság életereje a nemzetek versenyében: Tenk Emil dr. 6. Időszerű katonai kérdések: Alinay Béla vk. alezredes. 7. A magyar lélek arculata: Vöröss István. 8. A magyar kö- zösségtudatnevelés akadályai: Bíró Sándor dr. 9. Kemény magyarság: Gerencsér István dr. 10. Hivő magyarság: Gerencsér István d1'Az előadássorozatot június 9-én kezdi a Wesselényi Lövészegyesiilet és minden kedden és csütörtökön tartja este 7 órakor az Unitárius Kollégium dísztermében. A belépés díjtalan. A rendező egyesület előadásaira meghívja mindazokat, akik felismerték a nemzetnevelés rendkívüli történelemformáló erejét és akik vállalják a küzdelmet nemzetünk jövőjéért. .— „A háború és az ipán racionalizálás“ címmel junius 6-án, szombaton délután 6 órakor az Erdélyi Gyáriparosok Szövetsége és a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében a Kamara nagytermében érdekes előadás hangzik el. Kelemen Móric gépészmérnök, a Magyar Racionalizálási Bizottság ügyvezető igazgatója beszél erről az időszerű kérdésről. Szinyei-Merse Jenő alflnök. Különböző elnöki bejelentések után közölte, hogy a május 22-i ülésen tett. beje tent és értelmében kisorsolták a Müller Antal képviselő ellen Komis Elemér gróf országgyűlési képviselő által tett összeférhetetlenségi ügyben az összeférhetetlenségi Ítélő bizottság tagjait. Ezután folytatták a zsidó földbirtok kisajátításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A soron következő szónok Braunecker Antal báró, az Erdélyi Párt vezérszónoka volt Az erdélyiek nevében helyesli a törvényjn- vaslatof- Az erdélyiek tudják azt, hogy a falu- erkölcsi életén és nemzeti öntudatán meglátszik az, ha a faluban zsidóbjrtok van. Kérte, hogy «7 visszacsatolt területen ne csak a forradalom alatti magatartást vegyék tekintetbe, hanem a megszállás alattit is. Makray Lajos (Keresztény Párt) határozati javaslatot nyújtott be. Kéri abban, hogy a kisajátítás során a zsidó birtokokból cshk az kapjon földet, aki a földműveléssel foglalkozik. Maróthy Károly nyilaskeresztespárti a kivételek ellen beszélt és hangoztatta, hogy gyökeres megoldást kell hozni. Maróthy Károly a továbbiakban a nemzeti szocialista elvekkel össze nem egyeztethetőnek mondotta, hogy a zsidó hadirokkantok kezén meghagyjanak ötszáz holdat, amikor a magyar hadirokkantnak még 500 fillérje sincs. Festetlek Domokos gróf a nagyfontosságu törvényjavaslat kidolgozásáért elismerését fejezte ki a földművelésügyi miniszternek. Hangoztatta, hogy falun egyetlen zsidónak sem szabad élnie, mert megmételyezik a színtiszta magyar lakosságot. A javaslatot elfogadja. Csoór Lajos határozati javaslatban kérte, egészítsék ki a törvényjavaslatot olyan szakasszal, amely rendelkezne arról! hogyan használják fel az állam tulajdonába átmenő birtokokat- Ezekből a földekből elsősorban a harctéren szolgálatot teljesítőknek adjanak, A javaslatot nem- fogadja el. Ezután Varga József iparügyi miniszter beterjesztette a Winter-Schall céggel kötött olajkutatási szerződésről ás pótszerződésről szóló okmányt. A javaslatok tárgyalását folytatva Szabó Zoltán hangoztatta, helyesen tennék, ha a A rendkívüli helyzet következtében megnövekedőit szükséglet biztosítására nagyobo- mennyiségü szarvasmarha igénybevételére a földművelésügyi miniszter a közel látásügyi miniszterrel egyetértve az igénybevevési eljárást megelőzően szarvasmarha megvásárlási akciót kezdeményez, amelynek irányításával a külkereskedelmi hivatalt, lebonyolításával pedig a Magyar Állat- és Állati Termékek Kiviteli Szövetkezetét bizza meg. A kormány a felvásárlások által módot nyújt az állattartó gazdáknak arra, hogy gyenge minőségű szarva-marha állományú kát megfelelően értékesíthessék, illetőleg átcserélés utján állatállományuk színvonalát feljavítsák. Az akció .során a szarvasmarhák összegyűjtésével a vármegyei állattenyésztő egyesületet és az Országos Állatkereskedelmi Egyesület tagjait bízták meg. A felhajtott legalább harmadik osztályú minőségű szarvas- marhákért a gyűjtéssel megbízott vármegyei állattenyésztő egyesületek és a kereskedők az alábbi árakat fizetik; III. osztályú ökörért 130 fillért, 117. osztályú tehénért 120 fillért. 7/7. osztályú bikáért 123 fülért ’élő súlyban kg-ként ab feladóállomás. I ájókoztaiásképen közöljük a gazdákkal. mostani tárgyalások alkalmával valamilyen, formában földbérlő szövetkezeteket alakítanának. A javaslatot elfogadja. A képviselőház legközelebbi ülését szerdán délelőtt 10 órakor tartják ás aion folytatják a zsidó mező- és erdőgazdasági, ingatlanokról szóló törvényjavaslat vitáját. A holnapi in- terpelláeiós napra negyvenkilenc interpeHá- eiót jegyeztek be és azok nagy számára való tekintettel már 1 órakor áttérnek az interpellációk meghallgatására, A Felsőház bizottsága elfogadta az izraelita vallásfelekezet jogállásáról szóló javaslatot Budapest, junius 2. (MTI.) A Felsőház közoktatásügyi és közjogi bizottsága, kedden délelőtt együttes ülést tartott- Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, Tomanov- szky János előadó ismertette részletesen a törvényjavaslatot,, amelyet áz együttes bizottság mind általánosságban, mind részleteiben változatlanul, elfogadott. A bizottság által elfogadott törvényjavaslat szerint az izraelita vallásfelekezet a jövőben neW bevett, hanem törvény által elismert vallásfelekezet lesz. Az izraelita vallásfelekezetet és annak intézményeit a jövőben állami, vagy községi támogatásban részesíteni nem leket. Érdekes rendelkezése még a törvényjavaslatnak az, hogy gz izraelita vallásfelekezetbe ndm térhet át, a keresztény vallásfelekezet tagja. Ez a tilalom azonban nem vonatkozik azokra a keresztény vallásuakra, akiket a fajvédelmi törvény alapján zsidóknak kelli tekinteni. Müller .Antal ügyében nem forog fenn összeférhetetlenség Budapest, junius 2. (MTI.) A képviselőháznak a házszabályok értelmében kisor'olt összeférhetetlenségi itélőbizottsága kedden délelőtt összeült, hogy intézkedjék Korniss Elemér gróf országgyűlési képviselőnek Müller Antal országgyűlési képviselő ellen beadott, . összeférhetetlenségi bejelentése ügyében- A bizottság elnöke vitéz Bobory György volt. A tárgyalás lefolytatása után az elnök kihirdetette az ítéletet, amely szerint az itélő- bizottság 8 szavazattal 4 ellenében kimondotta, hogy Müller Antal ügyében az összeférhetetlenség nem forog fenn. 1 hogy eddig hasonló minőségű kivitelre kerülő állatokért a gazdák ab istálló a következő árakat kapták: 777. osztályú ökörért 118 fülért, Ili. osztályú tehénért, 111 fülért. 111. Osztálya bikáért pedig 112 fillért élősúly kg-kéflt. A kormány nyomatékosan felhívja a gazdatársadalmat, hogy a m-aga részéről is segítse, a felvásárlási akció sikerét, mert ha kellő szám» felajánlás nem történikúgy kénytelen lesz igénybevételi eljárást elrendelni. A felvásárlási akcióról részletes felvilágo- >itással a m. kir. külkereskedelmi hivatal (Budapest, V. Széchenyi-rakpart 6.), a Magyar Állat- és Állati Termékek Kiviteli Sto- vetkezető • (Budapest, V. Aulieh-.utea 8.), a vármegyei állattenyésztő egyesületek (a vármegyei székhelyeken), valamint az Országos Állatkereskedelmi Egyesület (Budapest, V. Báthory-utea 8.) szolgál. — G,vermelikocsikészitö iparosok figyelmébe! A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara felhívja a gyermekkocsikészitö iparosokat, hogy amennyiben Törökországba óhajtanak gyermekkocsikat szállítani, jelent készének a Kamara hivatalában. jjfagggjjggasg TECWAP LIKŐRT TÖLT MAGANA«! A Baross Női Tábor nagy munkát feit ki a magyar női viselet népszerűsítése érdekében Kolozsvár, junius 2. A Baross Női Tábor nemrégiben tartott közgyűlésén javaslat hangzott el arra nézve, hogy Kolozsvár nxa- gyar hölgyközönségét minden rendelkezésre álló eszközzel rávegyék a magyar és magyaros ruha viselésére. Ennek a szép mozgalomnak az érdekében a Baross Női Tábor kedden délután 5 órakor a Baross Szövetség Deák Ferenc-utca 4. szám alatt lévő helyiségében kézimunka-délutánt rendezett, amelyen a nagyszámban megjelent hölgyközönségnek bemutatták a magyar és magyaros mintákat. A bemutatott minták alapján minden magyar nő elkészíttetheti az ízlésének leginkább megfelelő ruhát. A Baross Női Tábor egybejövetelén Kiss Károly tanügyi főtanácsos nagysikerű előadást tartott a magyar asszony mai hivatásáról. A sikerült kézimunka-délután megrendezése körül dr. Hintz Györgyné, Grucza Lipótné és özv. dr. Egry Arpádné fáradoztak. Mai magi/ar építészet Bierbauer Virgil d-. előadása Kolozsvár, jun. 2. A Művészeti Hetek keretében kedden tartotta meg előadását Bier- bauer Virgil dr. építész a mai magyar építészetről. Bevezetőjében örömének adott kifejezést, hogy erről a témáról Kolozsváron szólhat és hogy — mint utolsó építészeti előadó — mintegy az előző előadásokat ösz- szefoglalhatja. Előadása első részében az építőművészet filozófiai alapjairól szólott, azokról az alapelvekröl, amelyekre az építészet felépül; emberi térszükséglet, épitö- tudás és a szépnek keresése. Kifejtette azokat a művészeti elveket, amelyek jegyében az építészet mindenkor mozog, amelyek a stílusoktól független örök törvények. A továbbiakban a korábban elhangzott előadásokra reflektálva a magyar építészet és a magyar épitö-hagyomány kérdését boncolta és kifejtette, hogy mint a Magyar Építészet történet szerzője az igazi és lényegi hagyományt abban látja, hogy a magyar építészet mindig európai kivánt lenni, de mindenkor az európai stílusok magyar változatának megteremtésére törekedett. A másik magyar építészeti hagyomány, építészetünk örök változandósága, frissesége, amellyel belekapcsolódik a mindenkori európai kultúrából fakadt építészetbe és ezt mindenkor magyarán valósítja meg. Éppen ezért óva int attól, hogy egyes stílusát majd a barokkot, majd a klasszicizmust avagy a -épl építészetet jelentsük ki az igazi hagyománynak. Minden kornak építészetéből lehet tanulni, mégpedig igazi építészeti elveket. Tgy van a népi építészettel is, amelynek legfőbb tanulsága roppant józansága, takarékossága, amely tulajdonságokból igazi nemss szépségeket is tudott a paraszti építő kicsiholni. EDISON MOZGÓ Ma premier. Arixonai vadmc&c&Ua vadnyugati zenés vígjáték Főszerepben: Jane Withers, Leo Carilo. Előadások kezdete: 5, 7.10, 9.10. Jön Junius 6-tól Jön Elnémult harangok Kiss Ff, Lukács Margit, Nagy J. EGYETEM MOZGÓBAN ma, szerdán, ünnepi esemény, a filmek filmjének bemutatása: ttn és toünhödcs Dostojevsky örökéletü, világhíres regénye filmen. Raszkolnyikov...........................PIERRE BLANCHAR Vizsgálóbíró ................................HARRY BAUR Nehogy7 valakit késő bánat érhessen, mert elmulasztotta a nagyszabású film megnézését, már most közöljük, hogy müsortorlódís folytán a BŰN ÉS BÜNHÖDÉS csak 3 (három) napig látható Kolozsváron: Szerdán, csütörtökön és pénteken. Az előadások kezdete szerdán és pénteken: 5, 7 és fél 10 órakor, csütörtökön pedig 3, 5, 7 és fél 10 órakor. Felhívás az állattartó gazdákhoz!