Keleti Ujság, 1942. június (25. évfolyam, 124-145. szám)

1942-06-24 / 141. szám

Egy ember töpreng Páris utcáin Megdöbbentő korrajz jelent meg a hetek­ben Drieu La Rochelle, az Ismert frai cia köz­író tollából a párisi Grassat kiadásában: „Ne plus attendré!“ (Elég a várakozásból) harsogják a nagy fekete betűk; mintha a -mai francia lélek önmaicangoló vádirata volna. Egy polgár, egy citoyen, egy leszerelt, reggeltől estig sétál a szokatlanul csendes párisi utcákon és töpreng, gondolkozik. „Milyen különös, hogy most hirtelen gon­dolkozni kezdtem, hiszen világéletemben meg voltam enélkül a szellemi megerőltetés nélkül is.“ Ezelőtt, húsz hosszú éven ke­resztül nem gondolkozott, félt gondolkozni. Olvasta napi hat kiadásban a Paris-Soirt, némelykor apróbb kételyei támadtak, eze­ket könnyed francia piruettekkel kikerülte; kényelmes világ volt. Pariez moi d’amour, pariez moi de la commodité — az örök, a változatlan jelige. Valóban a Paris-Soir, keresztény, de milliomos igazgatójával, is­meretlen vagyonú, de zsidó szerkesztőivel csinos kényelmet tálalt fel minden nap hat­szor a zsírosodé Duvalok asztalára. Ez a kényelem, az a petit confort, — la­mentál La Rochelle, — ez az oka balszeren­csénknek. „Minden francia fülébe diszkré­ten megsúgom, hogy a kényelem vágy szi­vünk legmélyén jobban él, mint valaha." Pedig történelmünk bővelkedik a hősi életszemlélet beteljesitőinek példáival. Alig három nemzedékkel ezelőtt, még a francia újonc 1793-ban bevonult katonának és csak 1814-ben tért vissza a családi házba. Ez a francia még gúnyolódott a kényelemmel, inkább követte vezérét és eszményeit Eu­rópa végtelen utjain. A régi francia lenézte a nyárspolgárt. Mikor visszatért Oroszor­szágból, megházasodott, gyermekeket ne­velt, élte a maga munkás életét, Időnként útra kelt, hogy izmainak ruganyosságát, karjainak keménységét próbára tegye, öreg korában büszkeség töltötte el. hogy fiatal is volt: párbajra hívta ki azt, aki teljesítményének értékét kétségbe merte vonni . . . Ma pedig mindenki nyárspolgár. Nem kivétel a munkás sem, éppen úgy, mint a tisztviselő, az iparos és a kereskedő, mert nyárspolgárnak lenni annyit jelent, mint nyárspolgári módra élni, annyit je­lent, mint a raffinált mártással készített sültet többre becsülni minden szellemi és időt álló alkotásnál. 1940 májusában és júniusában a németek ezt a nyárspolgári hadsereget verték meg. Nem is csoda, hiszen a közkatonától a tá­bornokig elsősorban mindenki a menázslra, az appéritifre és kibúvókra gondolt, s csak azután a győzelemre. „Tudtam, hogy ez csak katasztrófával végződhetik és mégsem mozdítottam meg még egy szalmaszálat sem“ — Írja La Rochelle. — Jól tudom azt is, hogy én ve­szítettem el a háborút. Nem tartozom azok közé, akik mindent másra fognak: Ezek nem végezték el ezt, azok nem törődtek azzal, ők, ők, ők . . . Nem, én azt mondom, hogy én személyesen vagyok az oka min­dennek.“ Tényleg baj az, ha a tábornok a közka­tonára hárítja a felelősséget, vagy a köz­katona a vezérkart hibáztatja. Megüzenték a háborút, nagy dérrel-durral felvonultak és szinte láthatatlanul elbújtak a Maginot- vonal kényelmesen berendezett szállásai­ban. Nyolc hónapon keresztüf berendezked­tek a semmitevésre. Egyenként vcnultak vissza a maguk zártabb egyéni magányába, az annyira istenitett belső fórumba és eredeti és finom nonchalance-al várakoz­tak, várakoztak . . . Télen hideg volt, de mégsem mozogtak. Tavasszal nekikezdtek valami uj vonal kiépítésének, de nemsokára abba is hagyták. Hiába való fáradság, résziét mmká — nyugtatták meg magukat. Mit csináltak ezalatt a németek ? Rendsze­resen készítették elő a feltartóztathatatlan támadást, nem bíztak semmit a véletlenre Reggeltől késő estig edzették, gyakorolták magukat. „A másik baj az volt, hogy fe’találtuk a szövetségesek erejének a trükkjét“ — foly­tatja La Rochelle. Minden franciának megvolt a maga ki­választott szövetségese; az egyik angol párti volt, a másik a bolsevistákban látta » „mentőangyalt“, a harmadik a zsidók­ban, a kínaiakban bízott, a negyedik a né­metek gyengeségére szándtu l. „fi most. két eáztendövel később, — lamentál a szerző — a franciák nagy százaléka még mindig az angolok esélyeit latolgatja, a ■ -,7;V ‘-''IM' .. -.W FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ 1942» J & N I V S 24 bolsevisták terveit találgatja. Hát ez a ta­nulsága a rettenetes kataklizmának?“ Mintha a franciák számára találták volna ki a régi közmondást: Segíts magadon, s az Isten is megsegít! A hosszú boldogság megbosszulja magát. 1870-től 1914. boldo­gok voltak, de akkor felfedezték a boldog­ság filozófiáját és az eredmény 1,700.000 halott lett. Akik túlélték az öldöklést, azok mereven ragaszkodtak a boldogság alkal- mazhatatlan filozófiájához. A francia összeomlás okát La Rochelle egy banális tőmondatban foglalja össze: Vereséget szenvedtünk, mert nem voltunk egységeseit. „Én jobboldali vagyok. Charles Maurras már rég meg mondta volt, de . . „En kommunista vagyok, Sztálin mindent elrendezett, de a burzsujok . . „Én demokrata vagyok, Herriot-val tar­tok, de . . .“ És Így folytatódik a végtelen sor . , . S most ott állnak a nagy dilemma előtt:. dolgozni, de hogyan kezdeni a dolognak? Tanulságos a franciák balsorsa minden olyan nép számára, melyet még a külön­böző politikai irányzatok korlátjai válasz­tanak el egymástól. Drieu La Rochelle nem­csak a franciákhoz szól: Egységben az erő! N. J. Ili az ideje, hogy letöri ok ez? az ocsmány eszmél !•• • Nogyor honvéd levele a Vöröskereszthez a „vörös mennyország" nyomorúságos földjéről A Magyar Vöröskereszt igazgatósága igen sok levelet kap a harctéren küzdő honvédéi­től, akik megköszönik a hozzájuk juttatott adományokat. Különösen lelkeshangu levélben mond köszönetét a maga és baj társai nevében Káth Dániel honvéd, aki levelében a többi kö­zött ezeket Írja: „Két hónapja, hogy átléptük a magyar határt. Éreztük, hogy aggódó tekintettel és részvéttel kisértek a havas, jeges országuta­kon. Most már elmúlt a tél és itt az idejn, hogy letörjük azt az ocsmány eszmét, amely orvul akarta hazánkat és Európát vérzivatar­ba, összeomlásba rántani. Mi, egyszerű hon­védek, két hónap után saját szemükkel láttuk, hogy mit adott ennek a népnek ez az eszme.- Egy eimet és semmi mást: világproletárok. Valóban ráillik erre a nyormjruságos, állati sorban nyomorgó népre. Boldog egyenlőség: egyöntetűen ették egész télen a cukorrépát, a kolerás burgonyát és a sajtolt olajpogácsá­ból készült „klebát“, azaz kenyeret. Itt nem vár tollas ágy, mint otthon, a Kaposvár kör­nyéki községekben nyári hadgyakorlatkor. Szellőzetlen lakások orrfacsaró bűze és férge várt mindenhol ránk. Jöjjenek ide, akik még ma sem hiszik, milyen világ van itt a prole­tárok paradicsomában. Köszönjük a Eőmél- tóságu Asszonynak, minden férfi és nőtestvé­rünknek, bogy füsttelen napokon sokmilHó cigarettát juttatnak hozzánk, az asszonyoknak és anyáknak a meleg holmikat, szülőknek és diákoknak szeretetük megújuló jeleit.“ így szól a levél, egy a sok közül. Köszö­netét mond és egyben elárulja a magyar hon­véd lelkes harcos szellemét, amelyet az orosz föld viszontagságai sem tudtak megtörni. Négy vagon burgonya érkezik a közeli napokban Kolozsvárra Kolozsvár, június 23. A várós közellátási hivatalának közlése szerint a napokban négy vagon burgonya érkezik' Kolozsvárra. A búr- gonyákészletit a Széchenyi-téri kiskereskedők közölt osztják szét. A kereskedők kisteleiben árusítják ki a készletét. Kolozsvár burgonya- ellátása egyébként biztosítottnak tekinthető, mert ezután naponként érkezik nagyobb búr- gonyaszállitmány a kolozsvári piacra s ezzel el lehet kerülni a sorbaállást -is. bvzaro vizsga a kolozsvári Nemzeti Színház szinészképző iskolájában Jelesen vizsgázott Dukony Margif, Nemes Nagy Éva, Bencze Magda és Céh Gitta, igen szép eredménnyel Kudelasz Ildikó Kolozsvár, junius 23. Hétfőn zajlott le a kolozsvári Nemzeti Szinház szinészképző iskolája első éves növendékeinek vizsgája Mészáros Sándor László miniszteri biztos jelenlétében. A szinészképző iskolának az első évben összesen I.) növendéke volt. Leg­több növendék erdélyi, kolozsvári, de akad közöttük pécsi és makói is, akik Budapest helyett Kolozsvárra jöttek elsajátítani a színművészet alapelemeit. A vizsga — a mi­niszteri biztos szerint is — várakozáson felül sikerült. Négy leánynövendék, névsze- rint Dukony Margit, Nemes Nagy Éva, Ben- cze Magda és Céh Gitta tiszta jelesen vizs­gázott s nagyon szép eredményt mutatott fel Kudeláss Ildikó is. A szinészképző iskola igazgatója és életre- keltöje Táray Ferenc igazgató volt, aki mi­után megválik a Nemzéti Szinház vezeté­sétől, jövőre átadja utódjának, Mihályffy Bélának a szinészképző iskola vezetését is. Az elmúlt év alatt — habár mindannyian tudjuk, hogy az „csonka“ évad volt — Táray és a szinészképző iskola tanári kara elisme­rést érdemlő, szép munkát végzett a színész- utánpótlás nevelése terén. Eleinte az volt a terv, hogy kimondottan „erdélyi anyagból“ Szervezik meg az iskolát, de mert az ország más vidékéről is akadt jelentkező, természe­tesen nem utasították cl őket, hanem öröm­mel adták teret a kolozsvári Nemzeti Szín­ház szellemében való belellleszkedésre és tehetségük kifejlesztésére. Amint a tapasz­talat mutatja, az erdélyi színpad és táj nem bizonyult rossz nevelőnek, rossz iskolának, hiszen a legszebben beszélő fővárosi színé­szek csaknem valamennyien a kolozsvári színpadról indultak el. Az uj szinész-után- pótlási anyag pedig, amely innen két év múlva kikerül,* egyöntetű, és hozzáértő véle­mény szerint, egyáltalán nem marad mö­götte tudásban és tehetségben a réginek. A szinészképző Iskola növendékeinek gya­korlati és elméleti oktatását Táray Ferenc, Szabados Árpád, KŰtpives Nagy Lajos, Szabó Lajos. Tompa Miklós, Jakobi Antal, . Kenessey Ferenc, Szita Oszkár és itío- rawszky Román végezték. A növendékek vizsgáztak magyar és egyetemes irodalom­történetből, művészettörténetből, szinészet- elméletből, táncból, énekből, zfenéböl, német nyelvből s ezenkívül bemutatták gyakorlati • tudásukat is. Ebből is sikerrel vizsgáztak, hiszen évközben valamennyien játszottak már a színpadon kisebb szerepekben. Kolozsvár, junius 23. Az elmúlt 24 óra leforgása alatt két öngyilkossági kísérlet tör­tént Kolozsváron. Az első öngyilkossági kísérlet Unió-utca 4. szám alatti ház kapualjában játszódott le, ahol eddig még istnercilen okból mellbelőtte magái Szabó László 33 éves kereskedő, Gyárfás-utca L szám alatti lakos. lettét a 'árókeiők fedezték fed m fegyver dőrrenétiáté és nyomban kihívták a mentőket. Az elţtuiît, fiatal kereskedőt beszállították a sebészeti klinikára. Állapota súlyos, de nem életveszé­lyes, A második öngyilkossági kísérlet Magyar- utca 12. szám alatt történt., íratsz Sándorné, egy kereskedő fiatal felesége 200 darab asz­pirin tablettát oldott fel vízben s a folyadékot «(«!£*. Battíe, hozzátartozói stég idejében észrevették s a mentőkkel beszámíttatták a belgyógyászati klinikára. Az asszonyon gyo­mormosást végeztek s már túl van az életve­szélyen. Az elkeseredett asszony — amint bú­csúlevelében Írja — családi háborúság miatt akart megválni az élettől. A rendőrség mindkét öngyilkossági kísér­let ügyében tovább folytatja a vizsgálatot. Tow eges élelmérqezés MarosTasárlielyen Marosvásárhely, jun. 23. Kedden délután 4 órakor a Szabadi-uti 6. számú elemi iskola igazgatója kihívta a mentőket az iskola mel letti kukoricásba, azzal, hogy hat munkás súlyos görcsökben megbetegedett. A hely­színié érkező mentők eszméletlen állapot­ban találták a kukoricásban Gagvi Gergelyt és feleségét, Antal Jánosnét, Szász Jánost, Török Jánosnét és Pap Sándort. A munká­sok, akik minden valószínűség szerint étel- mérgezést szenvedtek, a menekült baraktá- borban laknak és napszámmal keresik meg kenyerüket. Valamennyiüket jcórházba szál­lították. Kiderült, hogy a napszámosoknak munkaadójuk adott ebédet: olajban elkészí­tett krumplit- Az étel elfogyasztása után azonnal rosszul lettek és összeestek. A vizs­gálat folyik. Rejtélv A kolozsvári Horthy Miklós-ut köze- petáján — a Mariánummal szemben —- csöndesen és némán áll egy templom. Nappal teljesen kihaltnak látszik. Az előtte elrohanó dolgozó emberek nem is igen vesznek róla tudomást. Idegen ember vagyok még a városban, igy hétfőn este is éjfélbenyuló órákig sé­tálgattam az utcákon, hogy megismer­jem a város éjszakai arcát. Utam ezút­tal a vasútállomás felé vitt. Amikor a Mariánum elé értem, egy pillanatra meg- lepetve állottam meg. A nappali időben csöndes és elhagyatott templom most fényárban úszva csillogott felém. Kupo­lája és ablakai mint valami világító­torony sugározták a fényt az éjszakába. — Mi lehet ez? — döbbentem meg egy pillanatra. Amint igy állok és nézem, azt a rendkívülinek tetsző panorámát, csak­hamar észrevettem, hogy példámat ugyanilyen csodálkozással mások is kö­vetik. — Nem az első napja van ez igy — mondotta az egyik bámészkodó. Csakhamar előkerült az őrszemes rendőr is. — Nem gyulladt ki ez a templom? — kérdezték egyesek. A rendőr átvágott az úttesten és ki­nyitni igyekezett a templom vasrácsos kapuját. Zárva volt. Az őrszem nem so­kat gondolkodott, hanem egy románul tudó ember kíséretében átlépett az ala­csony vaskerítésen és a templom ajtajá­hoz ment. A rendőr minden valószínűség szerint figyelmeztetni akarta a benntieket arra. hogy éjszakának idején nem szók. tak templomi ájtatosságokat tartani és a templomokban általában éjszakánkint csak a pislákoló örökmécses ég. Azonban esetleg tűz is keletkezhetett az elhagya­tott istenházában — mondjuk — kigyul­ladtak a díszes és értékes holmik, amik­nek elvesztése bizonyára kárára volna az egyháznak. Arra is gondolhatott, hogy ezekben a háborús időkben a villannyal való takarékoskodás nemcsak a polgár­nak, hanem az egyházak vezetőinek is kötelessége. A rendőr erőteljesen megkocogtatta a templom ajtaját. Lélek se válaszolt. Időközben a rendőr- tiszthelyettes is megérkezett, mire hár­man járták körül az épületet és bekopog­tattak a sekrestye ajtaján is. Ott se je­lentkezett emberfia. Az utcán ezalatt egész tábor verődött össze és találgatták, mi lehet az oka en­nek a kivilágításnak? Véletlen semmi esetre sem, hiszen a szembenlakók állí­tása szerint, már hetek óta minden éj­szaka ilyen fényárban ragyog a templom az égboltozat felé, akárha belül tüzek égnének az oltárokon. Többeknek a mun­kácsi ruszin kolostor egykori ájtatos val­lási szokását juttatta az eszébe ez az éj­szakai fény. A rendőrök dolguk végezetlenül távoz­tak el az elhagyatott, de éjszakánként hetek óta következetesen fényárban tűn. döklö templomtól. A rejtélyt nem sikerült hétfőn éjszaka megfejteni. De ez a rejtély a nap józan világosságában is rejtély marad. Talán a templomot fenntartó egyház­nak illenék magyarázatot adni arról, hogy mi az oka és célja ennek a szokat­lan. de mindenesetre feltűnő illumináció- nak?. T. Cy. Meltbe'őite magát egy fiatal kolozsvári kereskedő 200 astp!tín»íob!ettcval mércéi!© meg mogit egy éle'unt essieny

Next

/
Oldalképek
Tartalom