Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-09 / 105. szám

194 2. MAJVS 9 KiezE*! iírsjiG Bemutatták a sajtó képviselőinek a képzőművészeti és az építészeti kiállítás gazdag anyagát Kolozsvár, május 8. Vitéz Tiadsz Aladár űr. miniszteri osztályfőnök jelenlétében pén­teken délután'4 órakor bemutatták a kolozs­vári sajtó képviselőinek a Művészeti Hetek Nemzeti Képzőművészeti Kiállításának rend­kívül gazdag anyagát a Bástya-utcai Erdélyi Nemzeti Muzeum kiállítási termében. Ezután az Unió-házban lévő Építőművészen Kiállí­tás anyagólt tekintették meg a »ajtó képvise­lői. A Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás rend­kívül változatos anyagát Say Géza dr. mi­niszteri osztálytanácsos mutatta be az újság­íróknak. Felvilágosításként közölte, liogy az ország minden részéből — Erdély kivételé­vel — Budapestről ideininyitva összesen 1002 szobor, kép és festmény érkezett a kiállitás- ra, helyszűke miatt azonban csak 94 darabot tudott elhelyezni a bizottság. így történt az- tánj hogy nem egy értékes alkotást ezúttal nem állíthattak ki. Az erdélyi és kárpátal­jai képzőművészek körül aránylag többen jn- lőttük szóhoz tekintettel arra, hogy az érdé- lyiek elsöizben vesznek részt országos vi­szonylata kiállításon. Az Unió-házban lévő Épitőmüvészeti Kiál­lításon Bierbauer Virgil műépítész vezette V(4?Í£ a sajtó képviselőit s a magyar építészet remekein kívül bemutatta azt a 13 figyelemre méltó pályázatot, amely Kolozsvár főterének eszmei elrendezésére vonatkozik. Az Erdélyi Szépmives Céh könyvkiállitásá- ra, a Színház és Zeneművészet és a Fénykép­művészeti Kiállítás sajtóbemutatójára ma dél­előtt kerül sor A kiállítások hivatalos megnyitása vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Bástya utcai Mu­zeum udvaian, ahol Keledy Tibor dr. polgár­mester üdvözli a kormány képviselőit és a kiállító művészeket. Hómon Bálint kultusz­minisztert a megnyitón vitéz Haász Aladár Ír. miniszteri osztályfőnök képviseli. Magyar tornyok a kolozsvári építészeti kiállításon A kolozsvári Művészeti Hetek építészeti kiállítása egy külön fénykép- és térképcso­portban mutat reá a magyar építőművészet egyik legsajátosabb és legeredetibb alkotá­sára, a magyar toronyformára: a toronytest elé kiugró csipkézetes, könyöklős, tornácos, fiatornyos toronysisakra s annak szeré­nyebb változatára, az országszerte elterjedt zömök haranglábakra. Ezt a toronyformát a magyar ácsmeste­rek nyilván a nyugateurópai saroktornyos toronysisak nyomán alkották, — de a min­tául szolgáló formát mind szerkezetében, mind anyagában a maguk ízlésének meg­felelően annyira átalakították, hogy abból sajátos magyar forma keletkezett. Levéltári adatok szerint egykor többezer ilyen torony állott a Háromszéktől Gömörig elnyúló országrészekben — ma talán már csak né­hány száz. A magyar tornyok formáit as erdélyi ro­mán nép is szívesen alkalmazta, de rend­szerint kisebh méretű huszártorony formá­jában, mely nem használható őrtoronyul, amire a magyar tornyok szolgáltak. A mű­vészettörténetem tanulsága szerint ez a gyakorlati célú alakot utánzó, inkább dí­szítő forma, kétségtelenül a magyar tornyok hatásából fejlődött ki. Budapesti Képzőművészek a Művészeti Hetek meg-nyitásán Szombaton délben éx'kezik Kolozsvárra a Művészeti Hetekre az első nagyobb csoport Budapestről. A mintegy 120 tagú csoport szentgyörgyvári Gyenes Lajos kormányfőta- nácsos, a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke vezeti. A csoporttal a legkiválóbb magyar művészek ér­keznek Kolozsvárra és már a délutáni órák­ban 6 órakor lerój.ják kegyeletüket Mátyás király szobra előtt a nagy magyar király és a szobor alkotója, Fadrusz János emlékének. A csoport ünnepélyes koszorút helyez a szobor talpazatára és ez alkalomból Sidló Fe­renc m. kir. kormány főtanácsos szobrászmű­vész a Magyar Képzőművész társadalomi ne­vében rövid beszédet mond. A képzőművész csoport ugyancsak a dél­után folyamán megtekinti a város műemlé­keit és nevezetességeit, este pedig a Nemzeti Színház előadásán vesz részt. A legkiválóbb magyar festő- és szobrász­művészekből álló csoportot vasárnap' délután Keledg Tibor polgármester teán látja ven­dégül. A teán részt vesz Tusnádi Nagy And­rás a képviselőház elnöke, mint a Művészeti Heteket rendező Országos Irodalmi és Művé­szeti Tanács elnöke, valamint dr. vitéz Haász Aladár miniszteri osztályfőnök, aki a kultusz- miniszter képviseletében érkezett Kolozsvárra. Több vitamin — több honvéd! A közellátásügyi kormányzat kezdemé­nyezésére megindított vitaminkert-mozga- lom ma már országszerte egyre nagyobb tért hódit. Szakirások és népszerűsítő is­mertetések előadásokon, sajtóközlemények­ben, füzetekben tárják ‘a lakosság elé, mi­lyen felmérhetetlen gazdasági és népegész- ségűgyi előnyöket jelent a zöldségtermelés és a gyümölcsfogyasztás növelése. Bizonyos, hogy a lakosság nagy részéből nem is hiány­zik a hajlandóság az ízes zöldségfélék és az iiditö gyümölcsök nagyobbmérvü fogyasztá­sa iránt, csakhogy a rendelkezésre álló kész letek egyrészt elégtelenek, másrészt éppen ezért a közönség egyes rétegei előtt megfi­zethetetlenül drágák. Az országszerte mind jobban elterjedő vltaminkert-mozgalom éppen ezt a két fo­gyatékosságot akarja kiküszöbölni. Több zöldségfélét és gyümölcsfajtát kell tehát tér melni, hogy mindenkinek jusson, mégpedig hozzáférhető, olcsó áron és bizonyos, hogy a célirányosan megindított és napirenden tartott mozgalom el is éri célját. Ez a cél jelenleg a háborús gazdálkodás szempont­jait látszik kielégíteni, holott nemcsak a kényszerítő körülmények terelik a figyelmet a zöldség- és a gyümölcs felé, hanem az orvostudomány fontos megállapitásai Is, amelyek szaktényezőket, a népegészségügy felelős irányítóit arra késztetik, hogy a la­kosság táplálkozását átállítsák a kenyérről, a szalonnáról, a tengerilisztből készült éte­lek fogyasztásáról vagyis az egyoldalú táp­lálkozásról — a vitamindus étkezésre. Katona orvosok tapasztalatai során derült ki, hogy azok a falvak, amelyek a zöldség- kosztot fokozottabban kedvelték, életerő­sebb, jobb testalkata legényeket állítottak sor alá, mint azok a községek, amelyek a zöldségféléket megvetik. Szintén orvosi ki­mutatás bizonyltja, hogy nagyobb a tbc- hajlam és a csecsemőhalandóság a zöldsége­ket nem szívesen fogyasztó vidékeken, mint ott, ahol már felismerték a zöldségfélék táp értékét. A fejlődésbeli rendellenességek is inkább ott mutatkoznak, ahol még mindig az egyoldalú táplálkozás avult falusi szoká­sa divatozik. Mecsnikoff, a világhírű tudós már a mult század végén felismerte, miben rejlik annak a titka, hogy Bulgáriában tapasztalható a legmagasabb életkor átlaga. A bolgár nép egyszeri), de célirányos táplálkozási módja adja meg a kérdésre a feleletet. A bolgár nép mindenekelőtt zöldségfogyasztó és ez az észszerűbb táplálkozása megelőzi náluk a korai öregedést, sőt az életidőt is meghosz- szabbitja. A kívánt célt azonban nem csak azzal le­het elérni, hogy a zöldség termelését fokoz­zuk, hanem tudni kell annak helyes elkészí­tési módját is, amely megőrzi a kitűnő éte­lek vitamintartalmát. , Rövidesen országszerte a fiatal magyar lányok tízezreit részesítik szakszerű kikép­zésben a több helyen létesülő vitaminkony­hák tanfolyamain. Ezek a tanfolyamok az uj és eddig kevéssé ismert ételkészítési mód szereken kívül megtanítják majd a hallga­tókat arra is, hogy a már általánosságban népszerű ételek főzése során hogyan óvjál: meg a zöldségfélék értékes tartalmát, a vi­tamint. Az erdélyi közönség körében — sajnos — még nem ismerik eléggé, hogy a természet milyen bőkezűen ontja kincseit. A csipke­bogyó például lényegesen magasabb vitamin tartalmú nálunk, mint másutt s mégsem igyekeznek eléggé termesztem. A mozgalomnak az a legelső célja, hogy felrázza a lakosságot abból a nemtörődöm­ségből, amellyel táplálkozását kezeli. Sokan azt hiszik, hogy a vitaminkert-mozgalmat csak a háborús kényszergazdálkodás hivta életre, pedig a magyar nép, a magyar faj jövője követeli meg a mozgalom tanácsai­nak megszirielését, mert tagadhatatlan, hogy a helyesirányu táplálkozás biztosíthatja a szervezet ellenálló képességét, fejlődését és egy faj jövője éppúgy függ a fizikai fej­lődéstől, mint a szellemi gyarapodástól. Kosszafurók jártak egy kolozsvári vaskereskedésben Kolozsvár, május 8. Vakmerő betörésről tett jelentést a rendőrkapitányságon Si- monffy Albert Tamás-utca 9. szám alatti lakos Dunky Jenő vasnagykereskedö meg­bízásából. A feljelentő előadta, hogy pénte­ken reggel, amikor a vasnagykereskedés Király-utca 3. szám alatti irodájában taka­rítani akart, az iroda ajtaját nyitva, a pénz­társzekrényt pedig feltörve találta. Az is­meretlen tettes 1690 pengő készpénzt lopott el. A rendőrség megindította a nyomozást. ► 4 Hamm Ferenc délvidéki németajkú képviselő lelkes pohár­köszöntőt mondott a MÉP csütörtök esti vacsoráján Budapest, május 8. Jelentettük már, hogy a Magyar Élet Pártja csütörtökön délután értekezletet tartott, amelyen nagy számban jelentek meg a párt és a kormány tagjai. A pártértekezlet után a párthelyiségben együttes vacsora volt, amelyen megjelentek a kormány tagjai Kállay Miklós miniszter- elnök vezetésével. A vacsorán vitéz Várady László meleg szavakkal köszöntötte Putnoky Móricot, aki A CÍMÜNK UJ DE ÁRUINK MINŐSEGE A REGI FODOR TESTVEREK BOLYAI-U. 4. meghatottan mondott köszönetét az ünnep­lésért képviselővé választásának ötvenedik évfordulóján. Hangoztatta, hogy a szeretet az. amint a legjobban megbecsül, ez volt egész életének alapja.* ötvenévi közéleti működésével mindig a haza és a nemzet erősítését munkálta. Szavait lelkesen fogad­ták és hosszasan ünnepelték, úgy is, mint a kcpviselöház háznagyát. G’zermann Antal köszöntötte fel ezután igen melegen a pártba legutóbb belépett dél­vidéki és erdélyi németajkú országgyűlési képviselőket, mint Hamm Ferenc, Spreizer József, Trischler József délvidéki, Schönborn József, Keinzei Ede erdélyi képviselőket. A köszöntőre, amelyet a vacsora résztvevői igen nagy * tapssal fogadtak, a németajkú képviselők nevében Hamm Ferenc vála­szolt. Kijelentette, hogy amikor három hó­nappal ezelőtt a magyar országgyűlés tag­jai tettek, örömmel telt szívvel és azzal az elhatározott szándékkal jöttek Budapestre, hogy szerény erejüket a magyar haza szol­gálatába állítják, amelynek kebelébe vissza­tért a Délvidék egy része is. Abban a meg­győződésben léptek be a Magyar Étet Párt­jába, hogy minden törekvésüket megértés­sel fogadják és megtalálják munkásságuk alapját. Lelkes szavakkal szólt ezután a né­met-magyar barátságról, amely oly fényesen ragyog ott kint a harctéren, ‘ahol ma a dia­dalmas kard évezredes politikát csinál. A német-magyar bajtársiasság alapja annak az uj Európának, amelyről mindannyian ál­modunk és amelynek mindannyian egyaránt cselekvő katonái vagyunk, akár a harctéren küzdünk, akár pedig idehaza dolgozunk. Az évezredes német-magyar sorsközösség ki­alakította a két nép barátságát. Poharát a diadalmas győzelemre ürítette. Szavait igen nagy lelkesedéssel fogadták. Áz Országos Lakásépítési Hitelszövetkeze­tet bízták meg a munkáslakások építésére fordítandó hosszúlejáratú kölcsönök folyósításával Budapest, május 8. (MTI). Az iparban és bányászatban foglalkoztatott munkások lét­száma az utolsó évtizedben 40 százalékkal növekedett, ezzel az örvendetes jelenséggel azonban nem tartott lépést a munkáslaká­sok megfelelő termelése. Munkásaink jelen­tős részének túlzsúfolt és rosszlevegöjü az otthona, amely állapoton mielőbb segíteni kell A lakáskérdés a szociálpolitikának egyik legfontosabb problémája, amelynek meg­oldását kormányzatilag kell irányítani, mert a magánkezdeményezés — részint a. lak­bérek kötöttsége, részint a töke egyébirányu elfoglaltsága miatt — nem tudja a szükség­leteket megfelelően kielégíteni. Az egész munkáslakás-kérdést természetesen nem le­het megoldani, mert háború van és mind munkaerőben, mind anyagokban hiány mu­tatkozik. A kezdő lépéseket maga az állam teszi meg. A most megjelent kormányrendelet a munkaadó ipari, kereskedelmi és bányavál­lalatokra bízza az építkezést, az állam pe­dig olcsó építési kölcsönök biztosításával, valamint adó- és illetékkedvezményekkel, ezenfelül kamathozzájárulással teszi rentá­bilissá a magántőke számára azt. A rendelet a hosszúlejáratú kölcsönök folyósításával az Országos Lakásépitési Hi­telszövetkezetet bízta meg. A hitelakciót lényegileg abban lehet összefoglalni, hogy az OLH Szövetkezet az épitö vállalatoknak az építési költségek és % telekérték együttes összegének 50 százalék erejéig 95 százalé­kos árfolyamon 20 év alatt 5.5 százalékos kamatot magábafoglaló évi 8.6 százalékos annuitással törlesztendő elsöhelyü kölcsön- kötvényt nyújt. Ebből a célból az Országos Lakásépítő Hitelszövetkezet évenként 7.5 millió pengő névértékű kötvényt bocsátott ki, amelynek nagyobb felét az Országos Társadalombiztosító Intézet veszi át. Ilyen, módon már ebben az évben 1000—1500 mun­káslakás felépítése válik lehetővé. Az állam, anyagi áldozatokkal is elő akarja mozdí­tani a munkáslakás-épitési mozgalom sike­rét. Abban az esetben, ha az építkezés meg­felel a korszerű városrendezés követelmé­nyeinek és az építendő munkáslakások leg­később 1948 november 1-ig > lakhatóvá vál­nak s az épittetö vállalatok kötelezik magu­kat, hogy a munkások által fizetendő lak­bért az OLH hozzájárulásával állapítják meg, úgy ezeket a lakásokat S0 éves, a köz­ségi pótadóra is kiterjedő rendkívüli ház- adómentesség illeti. Az akcióban való rész­vételre és kölcsön igénylésére nemcsak az iparvállalatok, hanem a vállalatok elismert nyugdíjpénztárai is jogosultak. így tehát ott, ahol az egyéni kezdeményezés nem old­hatja meg ezt a szociális kérdést, az állam kölcsönök támogatásával oldja meg a kér­dést. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom