Keleti Ujság, 1942. május (25. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-31 / 122. szám
r ~- —M íiáíiifain 2942. M A J U S 31 NEM ARABUL, HANEM MAGYARUL! As Ellenzék május 27-i számában különös cikk látott napvilágot, amely hemzseg a félrebeszélésektől, gyanúsításoktól s meglepő, hogy a szerkesztőség a mai komoly időkben az ilyenfajta megnyilatkozásokkal szemben nem tanúsítja azt a komoly belső cenzúrát, amire magyar ■közéletünkben szükség van. A támadóélü cikk Szcpos Sándorral, a Corvin-koszorus festőművésszel s személyemmel foglalkozik. Hetekkel ezelőtt Szopos Sándor működését méltattam s rámutattam arra, hogy a múltban milyen rosszindulatú ■mellőzések érték. A mostani szokatlan hangú támadás válasz akar lenni a Keleti Újságban megjelent cikkemre. A méltatlan harag felhői boronganak felénk, márpedig, aki haragszik, annak ■rendszerint nincs igaza. Hogy Szopos Sándor munkásságának és magas kitüntetésének méltatása mennyire helyénvaló volt, arra bizonyíték Kelemen Lajosnak, a kiváló erdélyi tudósnak az üdvözlése. <5 mondotta: Nagy örömmel olvastam a cikket, örülök, hogy végre akadt valaki, aki Szopos Sándor kiyáló érdemeit elismerte s kellő értékére szállította le azokat a rosszindulatú gáncsoskodásokat és mellőzéseket, amelyekben eddig a kiváló erdélyi művésznek része volt. Kelemen Lajos pedig ismeri az erdélyi magyar közéletet s megfontolt véleménye mindig mértékadó szerepet játszott a magyarság körében. Az Ellenzék cikkírója tehát csak a saját személyében támad, gán- csoskodik és gyanúsít. Nem vennök túlságosan komolyan, ha nem egyik laptársunk hasábjain mondja el sajátos, egyéni véleményeit. Hiába írja, hogy a Szopos Sándor méltatásáról irt cikkünkben „igen nagy részében szerény személyével“ foglalkoztunk. Ö, nem. A cikk megírásánál az Ellenzék cikkírója csak „mellékkörülmény“ volt. ' Hét pontban száll perbe velünk, de a lényeget mindenütt mellébeszéléssel akarja elnyálazni. Vegyük sorjába „érveit" és végezzünk röviden vele. Azt Írja, hogy a freskót összetévesztem a falfestménynyel. A freskó a zsurnalisztikában mindig egyet jelentett a falfestménnyel. Kétféle freskó van: az al fresco, a nedves vakolatra felrakott falfestmény és az al secco, a száraz falra festett falfestmény. Mindkettő freskó néven ismeretes ? magyarul —- falfestményt jelent. A cikkíró úgy látszik itt is egyéni utakon jár. Azt Írja továbbá, hogy Budapesten megjelent könyvét, amelyben Szopóst elhallgatta, Thormát levágta s magát az egekig felmagasztalta, nem „Erdélyi Mü- vészalmanach“-nak nevezte, hanem „Erdélyi Művészek“ címmel jelölte meg. Ebben igaza van. De azt nem tagadhatja le, hogy az „Erdélyi Művészek“ cimü munkájából Szopos Sándort elsikkasztotta, pedig az ő és a nagybányai festők méltatása nélkül erdélyi művészetről aligha lehet komolyan beszélni. Áz is igaz, hogy a „Barabás Miklós Céh“-et klikknek neveztük. Mindezt azért kockáztattuk meg, mert a Céhből az erdélyi és nagybányai művészek nagy része hiányzik, aminek a főhatalomváltozás után lép előtérbe a jelentősége, midőn a Kolozsváron felépítendő műcsarnokot, ér- /tesulésünk szerint, a város bérbe akarja adni a Barabás Céhnek. Cikkemben érintettem, hogy néhány éwel ezelőtt az Ellenzék cikkírója különös női portrét festett, amely egy kolozsvári „ujreformátus nagyasszonyt“ ábrázolt. Magyar ruha volt rajta, kezében biblia., a háttérben pedig a Farkas-utcai református templom körvonalai bontakoztak ki. Amint utóbb értesültem, a cikkiró nem a Farkas-utcai református, hanem a főtéri Szent Mihály templom körvonalait rajzolta fel a képre. Akkoriban a „műről“ bizonyos körökben nagy megbotránkozással beszéltek s Kolozsváron minden valamirevaló ember tudta, hogy a cikkemben említett portréra való utalás nem Makkai Sándor református püspökre vonatkozott, hanem egy kolozsvári kikeresztelkedett zsidó asszonyra. Jobban tisztelem én a püspöki palástot, mint az Ellenzék cikkírója, aki rosszindulatúan ferdít s különös lelkiségére és erkölcseire vall, hogy Makkai püspök palástja mögé akar bújni. Szopos Sándor művészi munkásságát ismét bántó módon aposztrofálja, midőn azt írja, hogy „személyes véleményem azonban, hogy monumentális feladatok megoldására nem futja erejéből és ilyen természetű munkái csak megnagyobbított illusztrációk; hogy éppen ez a „még valami“ hiányzik belőle, ami művésszé teszi a művészt.“ Nevetséges volna vitát provokálni az Ellenzék cikkirójával, midőn Szopos Sándor megkapta a Corvin-koszo- rut, ami ma Magyarországon a legnagyobb művészi érdem jutalmazását jelenti. A magam részéről a Lotz Károly aranyérmet se tudnám lebecsülni, amelyet a székesfőváros nagy gonddal összeállított bizottsága ítélt oda a festőművésznek. Ök bizonyára tudják, miért. En is tudom. A cikkiró tehát nem annyira az én hozzáértésemet, mint a kultuszminiszter ur és a székesfővárosi művész- bizottság hozzáértését teszi hamis kritika tárgyává. Ugyanakkor cikkében Szopóst modortalannak nevezi s amint értesültem, mindezek miatt Szopos becsületsértés és művészi hitelrontás címén a bíróság előtt fog magának méltó elégtételt szerezni. Az Ellenzék cikkírója nem válogat az eszközökben: megkockáztat egy alantas és rosszindulatú gyanúsítást is, amidőn azt Írja, hogy voltak olyan könyörtelen magyarok, akik nemzeti ajándékot kaptak a román uralomtól ingyen, vagy képletes 1 lejes árért. Tekintettel arra, hogy cikkében Szopósról és rólam esik szó, vissza keli utasítanom a rosszindulatú gyanúsítást. Nekem valóban a román Imperium elején egylejes képletes áron a Bem-uteában ajánlottak fel egy olyan házhelyet, ami ma 23—30.000 pengőt ér, de — nem fogadtam el. Tudomásom szerint Szopos Sándor sem fogadott el semmiféle házhelyet. Állításomat hajlandó FELIX-qYÓgyfMrdő Nagyváradtól 8 km.-re. 49ftC. hőfokú, kénes, rádiumos hévizforrás. Reams, CSDZ, JSClliAS. izMeíí bánfáiméit, nőt betegségek ellen, csonttörés után utol* erbeleílen gyógQhafáso meleg iflrtfök, iszappahelis. Szabadhirdő! Állandó fürdőorvos. Egész éven át nyitva. A jászóvári prépostság kezelésében. Képes tájékoztatót díjmentesen küld a: Fürdőigazgatóság, TéliXfflnlO, Bihar vm. vagyok bármikor igazolni a ma is Kolozsváron élő Vasilie Hossu, volt városi főjegyzővel. Keresse tehát máshol azokat a „könyörtelen“ magyarokat, akik a román hatóságtól adományokat fogadtak el. A cikkiró azonban nemcsak gyanúsít, hanem „politizál“ is, midőn kijelenti, hogy voltak olyanok, akik a Magyar Párt, vagy egyéb közületek emlőin csüngve tartottak ki a „nemzeti irányzat“ mellett. Nem titkolom, soha nem is titkoltam, hogy megrendelőimnek 80 százaléka román volt, — állítja magáról az Ellenzék cikkírója. Rendben van. Minden becsületes magyar ember, jó magam is azonban büszkén vállalja, hogy a román uralom ideje alatt a Magyar 1‘art emlőin csüngött. Kevesen vannak azonban olyanok, akik bevallják, hogy — 80 százalékban a románság emlőin csüngtek. Mi más elveket vallottunk és ingyen házhelyek helyett börtöncellákban részesültünk, de mindvégig kitartottunk a cikkiró által macskakörmök közé ékelt és gúnyosan aposztrofált nemzeti irányzat mellett s ki fogunk tartani a jövőben is. De nem kényszerítünk senkit, hogy ezen az utón kövessen. OLAJOS DOMOKOS Májusi r.. — Már nem gyalogolok tovább — mondta a barátom. Fújt egyet és megtörölte zsebkendőjével kopasz tarkóját. — Ti, fiatalok csak sétáljatok — szólt feleségéhez, leányához é- a fiatalúrhoz. — Lefoglalunk egy asztalt ebben a vendéglőben s ha meguntátok a korzózást gyertek bé, megvacsorázunk itten. — Kerlek — mondta, miután elhelyezkedtünk é« hozták a habos finom sört. — te régi jó barátom vagy, veled őszintén beszélhetek bizalmas magánügyeimről. Xagyon szeretném véleményedet hallani. íme: ez az ur, ez a Károly, akinek bemutattalak, már vagy öt éve udvaról leányomnak. Még a kisebbségi sorsban kezdte. Hát akkor bizony anyagilag elég gyatra körülmények között élt s a jövőt illetőleg sem voltak valami fényes kilátásai. Most azonban — Istennek hála — jó állása van s a legjobb előhaladási lehetősége. Harminc éves is elmúlt, tehát minden feltétel megvan ahhoz, hogy megnősülhessen. leányomról nem beszélek. Öt ismered. Komoly, okos, esinos urilány, egyetemi hallgató... Boldogok lehelnének és — látod — a fin vár, nem nyilatkozik. Mint apa nem a házasságkötésről, mint korszerű problémáról akarok veled csevegni, hanem kizárólag csak erről a speciális esetről, amelyhez nekem is van valami közöm. Kérlek, nyissad ki kissé a szemed, gondolkozz és majd alkalmilag mondd meg a véleményedet. Vacsorázz velünk, csinálunk egy kis görbe éjszakát, úgyis olyan ritkán jövök be ebbe a kedves régi városba fatornyos hazámból! — szólt s még két pohár sört rendelt. Az előkelő étterem lassanként megtelt, a villanyfény beragyogta a fehér asztalokra rakott csillogó evőeszközöket s a vázákból fel- ágaskodó „növényzet“, mintha a sürgés-forgásba kapott pincérekkel együtt szolgálatba lépett volna, himbálni s rezegtetni kezdte magát az ételszagos kavargató enyhe májusi légben. A felmeredő tűzfalak között, fenn a végtelen messzeségben megjelentek a csillagok. Egy sarokban a banda pengetni kezdte a húrokat s a prímás, kezében a nyirettyűvel, szakértő szemmel nézte végig a megjelenteket. Néhányat biccentett... Úgy festett, mint egy ur, aki könnyelműen és gyorsan elherdálta a vagyonát, de közbe meghízott s megkomolyodott. Azután intett, széles mozdulattal nekivágott a huroknak... A mama, leánya és az udvarló megérkeztek... A mama fején a legújabb tavaszi „herzig kis modell“ volt. Amikor vette, bizonyára szt mondták, hogy kalap. Mindenesetre merész képzelet szülötte, volt, posztóból és szalagokból. A mama különben szép asszony volt. Mindene szép volt. Arca, termete, keble, karja és keze, amellyel felém intett, amikor megkérdezte: — Maga, mit eszik, — Elég sok krumplipaprikást vacsoráztam a kisebbségi sorsban — mondottam — most harcsát eszem, rántva és körítve, de bejelentem: késsel, ha megengedik. Az ételek, amiket megettünk, a bor, amit megittunk, a cigaretták és szivarok, amiket elfüstöltünk a legfinomabbak voltak, a hangulat, a muzsika és a szertecsapongó társalgás, amelyet minden elképzelhető témáról folytattunk, a legkellemesebb volt, az a jelenet pedig, amikor a mama észrevette, hogy kalapjának pontos mása még három hölgy fején pompázik és hivalkodik s némi csodálkozás után olyan arcot vágott s úgy kezdett nézni, mint amikor a lányok pókot látnak és egy valószínűleg begyakorolt mozdulattal az asztal alatt erélyesen rálépve férj ura tyúkszemére, csak ennyit mondott: Edgár! ez a jelenet számomra rendkívül kedves és tanulságos volt. Mcrhiszen én nemcsak vacsoráztam, szórakoztam, nekem feladatom s kötelességem is volt. Megfigyeltem és tanulmányoznom kellett itten embereket, akik „szerelmeBUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem SZÁLLÓ Eaydtpjas szobák 6*— P-tőI 12* P-ig Kétdayas szobák 9*— P-től 18'— P-ig Éttermében Veres Károly és c gány- xenekara muzsikál. Elismerten kiváló konjjha. Polgári árak sek“ és megkellett állapítanom, miért nem akarnak egybekelni ? Amikor Edgár, a papa, mint férj, az első falat után azt mondta : „ez a mártás különös“, akkor a mama egy parányit késhegyre véve megizlelte s pillanat alatt beavatkozott,' sózott, kevert és savanyított, a papa pedig megelégedetten s élvezettel falatozott tovább. Ez cselekedet, ez tény, amiből egy pszichológus megállapíthat, következtethet és Ítéleteket vonhat le. De mit lehet megállapítani abból, ha egy kisasszony ngyanakkor a vitaminokról beszél és Rilkének — mint lírikusnak — látásmódját összehasonlítja Duhamel- nek, a prózairónak jellemfestő készségével, miközben udvarolnak neki s a cigány azt huzza: magos a házatok...? Örömmel csatlakoztam az indítványba»: menjünk oda. ahol táncolni lehet. Mentünk! A dzsesz rikoltott s a parketten csoszogtak • vonaglottak a párok. Egy nő énekelt, olyan volt a hangja, mint a nagybátyámé, háromnapos lumpolás után. A főpincér ide-oda cikázott a zsúfolt asztalok között s amikor * falakhoz ért, közömbösen és minden meggyőződés nélkül csavarintani kezdte a kapcsolókat, emiatt kék és lila félhomály keletkezett- Ezt hangulatvüágitásnak hirdették. Hangulat volt is, mert az emberek csak rendeltek és egyelőre még nem fizettek. Mi is rendeltünk s ketten a papával koccinthattunk és ittunk. Jókat nevettünk, mert elmondottunk nehány viccet s jobbra-balra bólintgattunk, mert ismerősöket fedeztünk fel. A mama, leánya és az udvarló táncoltak. Sokat táncoltak s legtöbbet a mama. Forgott, hajladozott s a táncosok valósággal elkapkodták egymástól. — Te — mondom barátomnak — feleséged nagyszerűen érzi magát s ennek örvendek. Nézi ed csak, most egy német katonatiszttel1 táncól. Öröm volt nézni őket. Könnyen s kecsese® ropták, tüzesen bokázták a zene luktető ritmusát s látszott, hogy csiklandozza őket a tomboló muzsika pajzán szövege, amelyet időnként belekiabáltak a zenekarból a kavargásba: „Szép hely, jó hely Teherán, de ott is teher am, — a feleség“... Szünetben a német és még nehány ismerős asztaliunkhoz ült. A zenekar nekünk játszott. A hangulat vidám s emelkedett volt, nevettünk és énekeltünk. A papa megölelte és megcsókolta Kálmánt és fizetett. Hazakisert ük1 őket. Elváláskor, diszkréten megkérdeztem *• barátomat: — Mondd kérlek, nyilatkozott mán, — gratulálhatok? — Nem — válaszolta! ‘ Nyulatkozat ellenben mégis történt. A német tette, amikor kettesben hazafelé ballagtunk. A Szamos-hidon mentünk éppen, amikor lenézett a mélyben hömpölygő habokra és igy szólt: — Ezt a magyar asszonyt elvenném feleségül, most rögtön, ha hozzám jönne... Pedig nem is ivott sokat... , *----- TÚRÁN LAJOS mar KátCAPITOL-mozgó: Leányvásár. Fősz.: leczky, Latabár, Sárdy, Tompa Pufi, Kiás Manyi, Vaszary, Makláry, Bilicsi. Vasárnap d. e. 11 órakor Matiné. Műsor előtt a legújabb magyar és Ufa háborús hiradök. EDISON-mozgó: Jöjjön elsején. Fősz.: Tu- ray Ida, Jávor Pál, Pager Antal. Előadások: 5, 7.10, 9.10. EGYETEM-mozgó: Trcnk báró kalandjai. Fősz.: Hans Albers. Vasárnap d. e. 11 órakor: Trenk báró kalandjai. RIO-mozgó: Kölcsönkért férjek. Fősz.! Si- mor, Szilassy, Vaszary, Bilicsi, Pethes. Vasárnap d. e. 11 órakor: Matiné. ROYAL-mozgó: Fráter Lóránd. Fősz.: Pá- ger, Szilassy, Tőkés Anna, Mály Gerd, Tompa Pufi, Makláry Zoltán, Ajtay Andor, Kökény Ilona. Vasárnap és 4-én csütörtökön d. e. 11 órakor külön előadás. URANIA-mozgó: Kár volt hazudni ... Fosa. Irene Dunne és Cary Grant. Vasárnap d. e fél 12 órakor: Matiné. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK
