Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-17 / 86. szám
19 42. /1 VRIEI S 17 Laval kormányának megalakulása után ismerteti programját Székes feliér varr® érkezik a kormány három latija Budapest, április 16. (MTI) Reményi- Schneller Lajos pénzügyminiszter és Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter április 17-én, pénteken reggel Székesfehérvárra érkezik, ahol Etonian Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter, Székesfehérvár országgyűlési képviselője társaságában megtekinti Székesfehérvár gazdasági és kulturális intézményeit. Csikvármegye születési aránya a legjobb az országban SEPSISZENTGYÖRGY, április 16. (MTI) Csik-vármegye közigazgatási bizottságának ülésén a tisztiföorvos megállapította, hogy Csik-vármegye születési aránya a legjobb az egész országban. Az országos átlag ugyanis fi százalék, Csik-vármegyében 12 és fél szá-t zalék, tehát több mint száz százalékkal múlja felül az országos átlag it. Szentegyházasfalván temették el Dániel Áron dr. sajtókamarai főügyész édesapját Sei»iszentgyörgy, április 16. (MTI.) Csik■ megyében, Szentegyházasfalván temették el idősebb Dániel Áront, az Országos Magyar Sajtókamara főügyészének édesapját A temetési szertartást Sass Antal, székelyudvarhelyi főesperes-plébános végezte. Árad a Tisza Szeged, április 16: (MTI.) Szeged vidékén a Tisza vízállása az elmúlt két nap alatt 38 centiméterrel emelkedett. Az áradás következtében a vadvízzel borított területek víztelenítésére' szolgáló algyői főcsatorna zsilipjét le kellett zárni, pedig a csatorna naponta több mint egymillió köbméter vizet vezetett le a Tiszába. A lezárt zsilipnél most másfél köbméter teljesítőképességű" szivattyúk működnek. Vöröskereszfes főópolónő lelt a csikmeayei alispánná SEPSISZENTGYöRGy, ánH'is Ifi. (MTI) Csik-megye vöröskeresztes fáig ár nőjévé kinevezték dr. Ábrahám Józsefnél, Csik-vármegye alispánjának feleségét. l onlos kérdésedet lárgyall az Erdélyi Párt munkás* szak oszláíya Kolozsvár, április 16. Az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának munkás-szakosztálya tegnap este gyűlést tartott. A gyűlésen a párt központja részéről résztvett Páll György dr. országos főtitkár, továbbá Nyirö József országgyűlési képviselő, helyi tagozati elnök, Venczel Antal országgyűlési képviselő, a Nemzeti Munkaközpont tagozati vezetője, Dunky Jenő szaksztályi alelnök, az Erdély- részi Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének elnöke és Lip- csey Ákos szakosztályi titkár. A Pálffy Tibor munkásszakosztályi elMfe elnökletével megtartott gyűlés több. igen fontos munkáskérdésben hozott konkrét határozatot, többek között a munkakamarák és a munkaügyi felügyelőségek felállítására, az OTI-val kapcsolatban elhangzott panaszok megszüntetésére és más időszerű kérdések megoldására. A megbeszélésen kitértek Kolozsvár elsöosztályu várossá való nyilvánításának kérdésére is. A szakosztályi gyűlés végül elhatározta, hogy a hozott határozatok mielőbbi érvényesítésére a párt képviselőinek vezetésével bizottság keresi fel az illetékes kormányköröket. ______ ellenséges hirsiolgálal ,tóloml<s*cs *i“ Berlin, április 16. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Berliner BÖrsen-Zeitun 7 az ellenséges izgatás ólomkacsáinak nevezi az északamerikai, angol és szovjet részről Németországról terjesztett otromba réinmeséket. A lap a legjellemzőbb álhirek közül felsorol néhányat, igy például a Ruhr-vidéki lázadásokról, Weddingnél és Berlin Neu-Kölr*. .revü negyedében felállított torlaszokról és géppuskákról és február folyamán Chemnitzben elkövetett 180 szabotázscselekmé-iyről szóló jelentéseket. Hasonló összeállítást közöl a Berliner Nachtausgabe is és kijelenti, hogy egész Berlin nevet ezeken a fantázia nélküli hazugságokon. A lapok egyöntetűm megállapítják, hogy Angliában, áz Egyesült Államokban és a Szovjetunióban nyilván sürgős szükség van arra, hogy tekintve 1 maguk kevésbe kellemes helyzetét, ilyen elkevert Jett elterelő mesterkedésekhez folyamodjanak. VICHT, április 16. (MTI.) Az OFI jelenti: Hivatalos körök semmiféle felvilágosítást nem adnak az uj kormány összetételéről és semmiféle részletet nem akarnak közölni, amíg véglegesen meg nem állapították az uj miniszterek névsorát. Lehetséges azonban, hogy a kormány még csütörtökön este megalakul. Az is valószínű, hogy Laval azonnal ismerteti kormánya programját, mihelyt a kormány megalakul. Beszédében előreláthatólag foglalkozik mind a belpolitikai, mind a Róma, április 16. (MTI) XII. Pius pápa vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredeshez, a magyar honvédvezérkar főnökéhez és kísérete tagjaihoz intézett beszédében megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar nép körében az istenfélelem megőrizte első helyét. Majd megemlékezett arról, hogy ennek a vallásos érzésnek, amely nélkül nincs igazi haladás és emelkedés, nagyszabású megnyiL vánulása voit a budapesti eucharisztikus Berlin, április 16. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Az utóbbi időben már egész sor megállapítást idéztünk fel Winston Churchill korábbi megnyilatkozásaiból, amelyek világosan bizonyították, hogy a valóságban mennyire ellene van a jelenlegi brit miniszterelnök minden olyan tervezetnek, amely Indiának formális jogokat és szabadságot akar biztosítani. A német külügyi hivatal abban a helyzetben van, hogy újabb hiteles adatokkal egészítheti ki Churchill jellemrajzát. A lengyel külügyminisztériumnak német kézre került, aktái között megtalálták RaCzmski grófnak, Lengyelország egykori londoni nagykövetéinek azokat a jelentéseit is, amelyek az indiai önkormányzatról szóló törvénynek 19.15Berlin, április 3 6. (MTI) A hadi jelentés kiegészítéseképpen közük a Német Távirati Irodával: Az utak hóolvadás okozta járhatatlansá- ga, ez a keményre fagyott és ismét szárazzá, szilárddá vált terep közötti átmeneti állapot, jellegzetes orosz jelenség, amelyet az orosz nyelv rasputici néven emleget. Német részről nem titkolták, hogy ez a természeti jelenség megnehezíti a hadműveleteket. A helyi jellegű harcokat azonoan nem. akadályozza meg, ezt meg lehet állapítani a legutóbbi napok hadijelentéseiböl. Ezek nemcsak eddig körülzárt bolsevista, eröcsoportok ellen folyó megsemmisítő hadműveletekről szólnak, hanem kienielik a hadsereg és az SS kötelékek legnehezebb terepviszonyok között történő sikeres előrenyomulásait is. Ai elárasztott, uttalan terepen a sár és hóié következtében teljesen átázott egyenruhákban és fegyverekkel végrehajtott támadó külpolitikai kérdésekkel. Pétaínnel folytatott megbeszélése után Laval leghívebb követőinek társaságában megebédelt, majd a Pavillon Sévignében lévő ideiglenes szállására ment és folytatta megbeszéléseit. Több olyan személyiséget fogadott, akiről feltehető, hogy helyet kap az uj kormányban. Pétain tábornagy fél ötkor felkereste Láváit a Pavillon Sévignében, hogy eldöntse a kormányátalakítás kérdéseit. kongresszus, amely mindig a pápa egyik legkedvesebb emléke marad. A Szentatya ezután annak az óhajának adott kifejezést, hogy a vallásosságnak ezek az alapvető érzelmei mindig elevenen és tevékenyen éljenek Szent István nemzetében. A pápa végül kijelentette, hogy teljes szívből adja a jelenlevőkre és családtagjaikra apostoli áldását. ben napirendre került tervezetével kapcsolatos tárgyalásokkal foglalkoznak. Az egyik jelentés hangsúlyozza, hogy az angol konzervatív képviselők egyik csoportja Churchill vezetése alatt elkeseredett harcot folytat a törvényjavaslat ellen. Az egykori lengyel diplomata emellett még egy másik kérdéssel kapcsolatban is nyilatkozik, amely ma ismét időszerű jelentősükévé vált. A jelentések ugyanis Indiával kapcsolatban azt a gyanakvást is kiemelik, amellyel angol részről a szovjet kormány középázsiai mesterkedéseit fogadták. Churchill véleménye szerint ezeknek a mesterkedéseknek az volt a céljuk, hogy a Szovjetunió átvegye Angliának a világban elfoglalt állását. vállalkozások legalább olyan nagy teljesítményeket követelnek a népid katonáktól, mint a csikorgó hidegben, méteres hóban és jeges északkeleti viharokban megvívott hadműveleten. A nagy hatósugarú német légi haderő újra meg újra súlyos támadásokat intézett Murmánszk kikötője ellen. A szövetségesek szempontjából óriási jelentősége van a Mur- mánszkba vezető ut nyitvatarfásának, mert a Szovjetunió másik behozatali útvonala/a basrai ut még brit bevallás szerint is megközelítőleg sem alkalmas arra, hogy a szovjet hadsereget rajta keresztül ellássák a szükséges fegyverrel. Angliában német harci gépek ezúttal Cumberland kikötőjét választották támadásaik célpontjául és jelentős pusztításokat és károkat okoztak a fontos brit kikötőben. Cumberland egyike Anglia legfontosabb szén kikötőinek. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Müínléz et Rt. nyomása. F. v.: Major József A budapesti eucharisztikus kongresszus a Szentatya legkedvesebb emléke Churchill sohasem gondolta komolyan / India szabadságát Cripps Nahas pasa egyiptomi miniszter- elnökkel tanácskozott Kairóban Bern, április 16. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Az^JSxchange Telegraph jelenti Kairóból, hogy Sir Stafford Cripps három óra hosszat tárgyalt Nahasz pasa egyiptomi miniszterelnökkel. Cripps újságírók előtt nyi Légiriadó volt San Franciscóban SAN FRANCISCO, április 16. (MTI.) Az 1 OFI jelenti: A kora reggeli órákban légi I riadó volt San Francioscoban. Kevéssel ké- | Churchill halogatja beszámolóját a hadilielyzetról A járhatatlan orosz terep akadályozza a helyi jellegű harcokat latkozatában kijelentette, hogy részletes jelentése csaK most van útban a londoni háborús kormányhoz és ezért csak későbbi időpontban és csak az alsóházban adhat bővebb felvilágositásolwd sőbb a rádióállomások Is utasítást kaptak, hogy szüntessék meg adásaikat. Készletek még nem ismeretesek. CAPITOL MAI KEZOEITEL BEMUTATJUK!!! Holnap erről beszél mindenki! Mert ez a film lázba hozfa az egész országot! — Dr Kovács István Az égető magyar probléma nagy filmje Páger SImor Tóth Julia« irta : Fekete István. Rendezte: Bánky Viktor. — M. F. I. film. Előtte Magyar és Ufa híradók. — Elővételi pénztár d. e. 11-1-ig és délután ’îl órától. Sumner Welles a francia nagykövettel tárgyal Washington, április 16. (MTI.) Az OFI jelenti: Sumner Welles csütörtökön délután 6 órakor fogadta Henri Haye francia nagykövetet, hogy megvitassa vele a francia politikai helyzetet. Az amerikai kormány nem ült össze csütörtökön este, mint ahogyan előzőleg jelentették volt. BESZÜNTETIK BRAZÍLIAI JÁRATAIKAT A PORTUGAL HAJÓSTAR SÂSAGOK Buenos Aires, április 16. (MTI.) A Ştefani Iroda jelenti: A portugál hajóstársaságok elhatározták, hogy beszüntetik brazíliai járataikat. U-JABB ANGOLSZÁSZ HAJÓT TORPEDÓZTAK MEG AMERIKA NYUGATI PARTJAINÁL WASHINGTON, április Ifi. (MTI) Az OFI jelenti: Az amerikai tengerészeti minisztérium bejelentette, hogy egy közepes tonnalartalmu hajót az Egyesült Államok nyugati partjai közelében megtorpedóztak. RÉTESZTENDEI BÖRTÖNRE SZÁLLÍTOTTA LE A MAKOSVASARHELV I ÍTÉLŐTÁBLA A TÖRVÉNYSZÉK 10 ÉVI FEGYHÁZBÜNTETÉSÉT EGY EMBERÖLÉSI BÜNPERBEN Marosvásárhely, április 16. György Mózes havasi erdöpásztor emberölési ügyével foglalkozott csütörtökön a marosvásárhelyi Ítélőtábla. A vádlottat a marosvásárhelvl törvényszék szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek és 10 évi {egyházra Ítélt -. György Mózes ellen az volt a vád, hogy korcsmázás után összeszólalkozott társaival és az egyik társát, Kiss Jánost úgy tüdön- szurta, hogy az belehalt sérülésébe. Á tárgyaláson György Mózes önvédelemre hivatkozott, a törvényszék azonban szándékosságot látott fennforogni. Fellebbezés folytán a tábla Fekete Gyula dr. védő előterjesztése után mérsékelte az ítéletet és beigazoltnak látta az erős felindultságot, ehhezképest a 10 esztendős fegyházbüntetést 3 esztendei börtönre szállította le és az elszenvedett vizsgálati fogsággal azt is kitöltöttnek vette A szerkesztésért felel: NYIRÖ JÓZSEF. A kiadásért felel: J E N E V LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomüu Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos talakarékpénztár! csekkszámla száma. "3148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adónk vissza. AMSZTERDAM, április 1B. (MTI.) A Né-, met Távirati Iroda közliMint a l>rit hírszolgálat jelenti, Eden k'il- I ügyminiszter közölte az alsóházban, nem le- I I hét biztosítékot nyújtani arra, hogy Chur chili miniszterelnök az előre kijelölt napol számol be a hadihelyzetről.