Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-18 / 63. szám
IfeaaBrfliaaáa 3 9 42. M/tnCiVS 18 — Budapestre utazók figyelmébe! 'A kolozsvári közellátási hivatal felhívja az or-, szagos mezőgazdasági kiállítás és tenyész- állatvásárra Budapestre utazók figyelmét, hogy saját érdekükben élelmiszerváltójegyeket vigyenek magukkal, mert azok nélkül az ország területén seholsem lehet étkezni. A gabonalappal ellátott fogyasztók csak úgy juthatnak váltójegyekhez, ha megfelelő mennyiségű lisztet (legalább 1 kilógramot) beszolgáltatnak Benedek András kereskedőnek (Kolozsvár, Széchenyi-tér 19.), ahol igazolást kapnak s annak alapján a közellátási hivatal (Farkas-utca 4. sz. I. em. 13. szoba) kiadja a váltójegyeket. — THIRION FRANCIA PROFESSZOR MAGAS SZÍNVONALÚ ELŐADÁST TARTOTT BAUDELAIRE MÜVEINEK BÖLCSELETI JELENTŐSÉGÉRŐL. Henri Thi- rion de Láboissiére tanár a kolozsvári Francia Tanulmányi Központ előadássorozatában hétfőn este nagyérdekességü előadást tartott Baudelaire műveinek bölcseleti jelentőségéről. As előadó megemlítette, Hogy a keleti kabalisstika élénk hatást gyakorolt Nyugaton is s elemeit meg lehet találni Emerson, Langféltnv, Balzac, Hugo Victor, Huys. manns és mások müveiben is. Ha Baudelaire satanizmusát jóindulatúan a keleti kabalisz- tilcus hatásokkal párhuzamosan vizsgáljuk, kiderül, hogy Baudelairenél a satanizmus nem as egyház értelmezése szerint való, ha. nem a szimbolizmus egyik neme. Ilyen értelmezéssel végeredményben egy bölcseleti maghoz érünk, amely a ..Rossz virágai“ költőjénél nem jelent egyebet, mint tudatos és meggondolt visszatérést a tudatalattihoz. A közfelfogással szemben Baudelaire tehát egy szenvedő, gyengéd érzésekkel teli, nagy költő volt. A magas színvonalú előadást, amelyet Tamás Lajos egyetemi tanár vezetett és rekesztett be, a közönség feszült figyelemmel hallgatta végig és nagy tetszéssel fogadta. Erdcifey és népei (Mályusz) 6.20 pengő, Erdély öröksége, erdélyi emlékírók, ötödik kötet, kötve 9.20 stb. Lepagenál Kolozsvár. Kérjen teljes jegyzéket. — 51-esek figyelmébe! Szilvay Sándor volt 51-es tartalékos főhadnagy temetésére, amely ma, március 18-án, szerdán délután 5 órakor lesz a házsongárdl temető kápolnájából, ezúton kéri az összes bajtársak megjelenését az 51-es Bajtársi Szövetség vezetősége. * Meghívó. A m. kir. Ferenc József-Tu- dományegyetem orvostudományi karának dékánja tisztelettel meghívja az érdeklődő orvos urakat 1942. évi március hó 19-én, csütörtökön délután 6 órai kezdettel az uj klinika (Mikó-utca 4.) nagy előadótermében tartandó nyilvános ülésre. Tárgysorozat: 1. Dr. Beöthy Konrád (nagyváradi közkórház) Alkoholos befolyásoltság és felelősség, 2. Dr. székelyudvarhelyi Kováts Ferenc (budapesti uj Szt. János kórház) m. v.: A kollapszussal nehezen befolyásolható tüdökavernák gyógyítása. — Zrínyi Ilona, Körösi Csorna Sándor, Ur- ntánczy Nándor, Balázs Árpád és Reményik Sándor emlékének áldoz az Országos Rákóczi Szövetség. Az Országos Rákóczi Szövetség március 22-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor Eudapesten, a Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete székhazának (Vili., Eszterházy-utea 4.) n. emeleti dísztermében emlékünnepet rendez. Az emlékünnepen ünnepi beszédekkel, tárogatószámokkal, szavalatokkal hódolnak az egyes előadók Zrínyi Ilona fejedelemasszony, Körösi Csorna Sándor, a hallhatatlan magyar Ázsia-kutató, br- mánezy Nándor, a nagyérdemű politikus, Balázs Árpád, a felejthetetlen dalköltö és a történelmi küldetést teljesített Reményik Sándor, Erdély nagy költője emlékének.-— A kolozsvári Kolping Legényegylet ünnepségei. Március 19-ikén, 20-ikán és 21-ikén este 8 órakor a Kolping Legényegylet helyiségében (Brassai u. 5.) előkészítő szentbe- saédek lesznek. A lelkigyakorlatokat vezeti Bálmt József igazgató, országgyűlési képviselő. Március 22-ikén délelőtt 11 óra 30 perckor a főtéri Szt.-Mihály templomban szentmise, közös szentáldozás lesz. Szentmise után legényavatás. Az avatást végzi Baráth Béla dr. kanonok plébános. Március 22-ikén délután 4 órakor Szent József ünnepély lesz a Legényegylet Brassai utca 5. szám alatti helyiségében az alábbi műsorral: 1. Hiszekegy ... játsza a Kolping' zenekar. 2. Az újonnan avatott tagokat üdvözli Bálint József igazgató. 3. A felavatott tagok nevében válaszol Anka Ferenc m. dékán. 4. Marchesi: A ve Mária ... énekli Braun Ilonka. 5. Reményik Sándor: József az ács Istennel beszél .. . Előadja: Gergely István. 6. Mozart: 17-ik vonósnégyes előadják: Studnicska Nándor, Gally Károly, Marék Károly, Néberth Károly. 8. Zárószó mondja: Lehöcz József, a Baross Szövetség elnöke. 8. Magyar himnusz. Játsza: a Kolping zenekar. — .TcTeittikezitlök Kell nyilvántartás eéijá- bóü a vöröskeresztes ápolónői tanfolyamét végzett nőknek. A visszacsatolt keleti és erdélyi területeken a vöröskeresztes ápolónői tanfolyamot végzett nők sokhelyen nem szerepelnek még a nyilvántartásban és nem tettek eleget bejelentési kötelezettségeiknek. A polgármester ezúton hívja fel a vöröskeresztes ápolónői tanfolyamokat sikeresen elvégzett és arról képesítést szerzett önkéntes vöröskeresztes ápolónőket a szakképzettségi bejelentés teljesítésére. A bejelentést a népmozgalmi nyilvántartó hivatalnál (Szentegy- ház-utca 25. sz.) alatt kell megtenni. * A ditrói rom. kát. egyházközség pályázatot hirdet kettő bármely szakos tanári állásra. Államsegéllyel, fizetés mint az államnál. Magyar, román, földrajz, történelem, torna, zene szakosok előnyben. Állás azonnal elfoglalandó az ottani polgári iskolánál. — Hógörgetegek pusztítanak Svájcban. Bernből jelenti a Magyar Távirati Iroda: A Ştefani Iroda jelentése szerint a Szentgott- hárd vidék lejtőjéről lezúduló hógörgeteg szombaton betemetett huszonkét földművest. Közülük hetet sikerült élve kiszabadítani. Többé-kevésbé súlyosan megsebesültek. A mentők éjfélig folytatták a kutatást. Az eltemetett emberek közül eddig háromnak a holttestét ásták ki. — Előadást tart pénteken Kolozsvárott Koch Ferenc dr. berlini egyetemi tanár. A Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karának meghívására Kolozsvárra érkezik Koch Ferenc dr., a berlini egyetem bölcsészeti karának dékánja, aki jelenleg a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen mint csereprofesszor tart előadásokat. Koch dr. ezen a héten Kolozsvárra is ellátogatott, hogy előadást tartson. Előadását pénteken, máre. 20-án az Egyetemi Könyvtár előadótermében (Mikő utca 2. I. em.) este fél hét órakor „Seelische Spannungskräfte in der deutschen Dichtung“ (Lelki feszültségi erők a német költészetben) címmel tartja meg. A belépés díjtalan. — Uj vezetőséget választott az Ipartestület két szakosztálya. A Kolozsvár és Vidéke Tpartestület két szakosztálya tartotta legutóbb tisztújító közgyűlését. A férfi és női kalapkészitök uj vezetősége a következő: elnök: Kari Dezső, alelnök: Szabó Lőrinené, jegyző: Bodi Mária, pénztáros: Gergely Etelka, ellenőrök: Sigmond Miklósné és Szabó Emma. A szücsiparosok uj tisztikara Így alakult: elnök: Szilveszter Gergely, alelnök: Nagy József, jegyző: Gergely János, pénztáros: Veres Antal. Dés, mároius 17. A dési királyi törvényszék uzsoratanácsa Szabó István törvény- széki elnök elnöklete alatt, szombaton és vasárnap egész napon át tartó tárgyaláson foglalkozott Thalblum Jakab és társai bűnügyével. V A vádlottak padján: Thalblum Jakab, a bátonyi zsidó malomtulajdonos fia, Groszin- ger Andor, dési kereskedelmi alkalmazott, Moios László benzinkutkezelö, szentbenedeki lakos és dr. Binder Ottmar, az „Erdélyi Trassz és Asványmüvek“ gyárvezetője ültek, árdrágító visszaélés büntette, illetve vétsége miatt. Thalblum Jakab, az apja nyersolaj motoros malmához szükséges gázolajat a „Magyar-Olasz Ásványolaj rt.“ gyártelepéről szerezte be, ahol az elmúlt év junius havától gyakran megfordult. Egy alkalommal, midőn ismét megjelent gázolajért, megismerkedett Kató Jenő pénzügyőri vigyázó és Utczás Lőrinc raktárnokkal. Thalblum nagy reményeket csillogtatva meg a hiszékeny pénzügyőr előtt, rábírta, hogy nyers gázolaj helyett zárolt motalkót szállíthasson ki a gyártelepről, amit aztán „feketén“ értékesíthet. Kató, miután a zsidótól pénzt és élelmiszert kapott, beavatta a titokba Utczás raktárnokot is. Most már hárman tudva a nagyszerűnek ígérkező tervről, megtették az első kísérletet. Aláirásukkál igazolták a szállítmányt kisérő bárcában a nyers gázolaj kivitelét, holott a valóságban motalkót adtak ki. Thalblum most a kicsempészett motalkó értéker sitéséhez látott. Thalblum Moios László volt benzinkut-kezelöt kérte meg, hogy kerítsen vevőt. Moios ajánlatára az „Erdélyi Trassz és Asványmüvek rt.“ igazgatója: dr. Binder Ottmár hajlandónak mutatkozott 600 liter motalkót ~7 filléres megállapított ár helyett 1 pengő 30 fillérért átvenni. A leszállítás akadálytalanul meg is történt. Thalblum azonban nagyban akart eladni s ezért az újabb vevők toborzására Groszinger Andor hitsorsost kérte fel. Az újabb közve trió, az — Gyulay Zoltán dr. egyetemi tanár előadása az EKÉ-ben. Március 19-ikén, csütörtökön este 8 órai kezdettel a római katolikus gimnázium dísztermében Gyulay Zoltán dr. ny. r. egyetemi tanár tart előadást az Erdélyi Kárpát Egyesület népszerűsítő előadássorozatában. Előadásának cime: „Hortobágy“. Az előadó Hortobágyról számos felvételt is bemutat. Az egyesület szívesen lát az előadásra vendégeket. — A madárvédelem országos megszervezése. Egyes lapokban cikkek jelentek meg, melyek szerint a visszatért területek madár- védelmét a Mecsek Egyesület szervezné meg a földművelésügyi minisztériumtól kapott megbízás alapján. Illetékes helyről közük, hogy az emlitett egyesület ilyen megbízást nem kapott és a visszatért területek madárvédelmét is természetesen a m. kir. Madártani Intézet, mint hivatalos szerv saját hatáskörében intézi. — Ginrgiunál kiöntött a Duna. Bukarestből jelentik: A Duna a romániai parton is kiöntött és elárasztotta Giurgiut. A mélyebben fekvő városrészek lakosságát elszállították. Emberéletben nincs veszteség. — Be kell jelenteni a munkába lépő iparossegédeket. A Kolozsvár és Vidéke Ipartestület vezetősége ismételten felhívja az ipari munkaadók figyelmét arra, hogy a munkába lépő segédeket az alkalmaztatás idejétől számított 15 napon belül be kell jelenteni az ipartestületen, mert aki elmulasztja, ipar és adóügyi kihágást követ el. * A Magyar Légiforgalmi r. t. Malert légijáratain az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásárra vásárigazolvánnyal utazóknak (március 15-től 20-ig, visszautazóknak március 21-től április 7-ig) 10% kedvezményt ad. A retúrjegyeknél a rendes jegykedvezményen kívül 10% engedményt nyújt. Felvilágosítást Telefon 35-96 ad. — Ismét megjelenik a Heti Szemle katolikus politikai lap. A szatmári apostoli kormányzói helynök közli, hogy a román uralom alatt erőszakkal beszüntetett „Heti Szemle“ katolikus politikai lapot öt vármegyéié kiterjedően újra megindítja. 1 pengőért kapott motalkót 1 pengő 30 filléres árban adta tovább. Thalblum épp kétezer liter motalkót szállított el a megvesztegetett gyártelepről, midőn megfordult a kocka. A titok napfényt látott, Thalblum és társai pedig a rendőrségen vették észre, hogy számításukba hiba csúszott. A tárgyalás szombaton reggel kezdődött s iránta óriási érdeklődés mutatkozott. Este 8 órakor az elnök a bizonyító eljávás kiegészítését másnapra tűzte. A vasárnap folytatott tárgyaláson a vádlottak bűnössége kétségtelenül kiderült. Náray dr. királyi ügyész súlyos büntetés kiszabását, mig a védők enyhe büntetést kértek. A királyi törvényszék vasárnap, a késő délutáni órákban hirdette ki Ítéletét: Thalblum Jakabot Üzletszerű folytatólagosan elkövetett árdrágító visszaélés bűntettében ^mondotta ki bűnösnek és ezért két évi fegyházbüntetésre, három évi politikai jog- és hivatalvesztésre és 1000 pengő vagyoni elégtétel megtéritésé:re kötelezte. Groszinger Andort háromhónapi fogházbüntetésre, 400 pengő pénzbüntetésre és egy évi politikai jog- és hivatalvesztésre, Moios Lászlót két hónapi fogházbüntetésre és egy évi jogvesztésre, dr. Binder Ottmárt 1500 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Kató Jenő pénzügyőr és Utczás Lőrincz raktárnok ellen, akik előzetes letartóztatásban vannak, az eljárás tovább folyik. A királyi ügyész súlyosbításért, mig a védők enyhítésért fellebbeztek s igy az Ítélet nem jogerős. (—) Örvendetesen nő a természetes szapoiulat Csíkvórmegyében Sepsiszentgyörgy, március 17. (MTI) Csik vármegye közigazgatási bizottsága László Dezső dr. főispán elnökletével Csíkszeredán ülést tartott. Megállapították, hogy Csllc- vármegyében évtizedek óta nem volt ak- kora a természetes szaporulat, mint et év február havában. yportMfctdó A T őreit vés és MSE vezetnek a Mályás-csoporlban Kolozsvár, március 17. Az NB II. Mátyás csoportjában vasárnap a második tavaszt fordulót játszák le a csapatok. Március 22-0« a következő mérkőzések kerülnek sorra: Kolozsváron: K. MÁV—Goldberger SE és KEAC—MSE. Budapesten: Ganz—Törekvés, Postás—Z. Danuvia és D. Magyarság—NSE. Debrecenben: DVSC—SzSE. Nagyváradon: N. Törekvés—NyTVE. Újra áll a nagy harc a budapesti Törekvés, az MSE és a DVSC között a bajnoki címért, amely egyet jelent az NB I.-be való feljutással. Legnagyobb esélye a MSE-nek van, mivel az ősz olyamán nehezebb mérkőzéseit idegenben látszotta, most pedig otthonában fog találkomi veszélyesebb ellenfeleivel. A vasárnaní forduló után az NB II. Mátyás csoportjána«í állása a következő: 1. Törekvés 14 10 2 2 54:16 22 2. MSE 14 10 1 3 41:23 21 3. DVSC 14 10 0 4 45.14 20 4. D. Magyarság 14 9 2 3 4?-24 20 5. Z. Danuvia 14 8 3 3 42:25 19 6. NSE 14 7 3 4 46:25 17 7. K. MÁV 14 8 1 5 30-27 17 8. Postás 14 5 3 6 33:29 13 9. Goldberger 14 6 1 7 29:36 13 10. N. Törekvés 14 5 1 8 19:45 11 11. GANZ 14 2 4 8 27:30 8 12. NyTVE 14 2 4 8 2?: 42 8 13. KEAC 14 3 1 10 35.45 7 14. SzSE 14 0 0 14 5:76 0 Az SzSE az ősz folyamán három pontot szerzett, de mivel több Ízben igazolatlan játékosokat szerepeltetett, a szövetség megsemmisítette mérkőzéseit és elért pontjait ellenfelei javára irta. MARCIUS 21-IG BE KELL SZEREZNI AZ UJ JATÉKOS-IGAZOLVANYOKAT Budapest, március 17. Gidófalvy Pál dr. az MLSz elnöke a következő körlevelet küldte szét az ország összes labdarugó egyesületeihez: „Nyomatékosan és saját érdekében szeretettel figyelmeztetem összes tagegyesületeinket, hogy az uj egységes játékigazolványok megszerzésének határidejét március 1-től, március 21-ig töltjük ki. A téli szünet és a március 21-ig terjedő időpont elég lehetőséget nyújtott tagegyesületeink számára arra, hogy az egységes játékosigazolványokat beszerezhessék. Értesítem és nyomatékosan figyelmeztetem tagegyesületeinket, hogy március 21-töl kezdve a mérkőzések előtt a játékvezetők által foganasitott játékosigazoltatások alkalmával, a játékvezetők csak egységes uj játékósigazolványokat fogadnak el. Ebből következik, hogy akiknek nincs uj egységes játékosigazolványa, annak március 21-töl nincs játékjoga". SZIGETI VEZETI A KAC—KISPEST MÉRKŐZÉST. Jania a KvMAV—GSE, Lengyel a KEAC—MSE NB 11 küzdelmek bírója. A KEAC kérést nyújtott be az MLSz-hea, amelyben a május hó 24-re, Pünkösd vasárnapjára kitűzött NSE—KEAC NB II. mérkőzés elhalasztását kéri. Görgényi Lajos MLSz egyesbiró, helyet adott a KEAC kérésének és a mérkőzés lejátszását az NB il. befejezése után, junius 21-re halasztotta el. Ugyanis a KEAC megbízást kapott a majus hó 24-én és 25-én megtartandó főiskolai labdarugóbajnokságok megrendezésére s ez ütközne a bajnoki mérkőzéssel. A MAGYAR KUPA 16-OS FORDULÓJÁT az MLSz március 25-ére, Nagyboldogasszony- napjá>-a tűzte kt. A forduló lejátszása még bizonytalan, mivel az Olaszországba utast* utánpótlás válogatott utolsó edzőm érkezését ugyanerre a napra tervezte az MLSz. A. Kupa-forduló ügyében az MLSz ma esti Másén dönt. Új erdélyi sportegyesület. Az Országom Elnökség az Országos Tanács jóváhagyásától feltételezetten a Szilágycsehi Lene»t« Sport Egyesületet a Szövetség tagegvesttie- tei közé felvette és részére az ideiglenes működési engedélyt megadta. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Kétévi fegyhézra ítélték Dósén a „fekete rnotalkó"'val üzérkedő zsidó malomtuhjdonos fiát