Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-13 / 59. szám

1942. MAUClttS 13 JfgtüW Hrsjxa A fa pitit Stajdliítd felvonul az ausztráliai vizeken Stockholm, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Dagens Nyheter közli egyik északamerikai hírszolgálati iro­da melboumel jelentését, amely szerint az ujguineai Port Moresby irányába tartó ja­pán hajórajt fedeztek fel. Már néhány nap­pal ezelőtt jelezték felderitők, hogy csapat­szállító hajókat vonnak össze a japánok. Ausztráliai repülök megkísérelték, hogy megállítsák a japán hajókat és késleltessék Moresby megtámadását. Hivatalos helyen eddig nem erősítették meg, de nem is cá­folták ezt a jelentést. A Német Távirati Iroda jeléntése szerint az angol főváros keddi sajtója március 10-1 jelentésében teljes részletességgel beszámol az Ujgulneában végrehajtott újabb japán partraszállásokról. Ezzel kapcsolatban a Daily Telegraph Sidneyből azt jelenti, hogy a Salamonban állomásozó japán repülők könnyén meg tudják támadni a Torres ten­gerszoroson áthaladó hajókat és komolyan veszélyeztetik Port Moresby ellátását. Mln- denekfelett azonban fenyegetett helyzetben van Port Darwin és Délausztrálla összeköt­tetése. * Japán három hónap alatt összezúzta az ellerség főereiét Tokió, március 12. (MTI) A Német Táv­irati Iroda közli: Simada japán haditengerészeti miniszter összefoglaló jelentést tett az országgyűlés­nek a japán haditengerészet eddig végre­hajtott hadműveleteiről. Közölte, hogy az ellenség teljes vesztesége a háború kitörése óta a következőkben oszlik meg: Elsüllyesztettek 7 csatahajót, 3 repülö- géphordóhajót, 12 cirkálót, 22 rombolót, 4 i tengeralattjárót és további 42 hadihajót, összesen ISO egységet. Súlyosan, vagy köze­pesen megrongáltak 4 csatahajót és 27 más hadihajót. Elsüllyesztettek továbbá 128 ke­reskedelmi hajót, összesen 680.000 tonna űrtartalommal, súlyosan megrongáltak 92 kereskedelmi hajót, összesen 300.000 tonna Űrtartalommal, összesen 502 hajót zsákmá­nyoltunk — mondotta a miniszter. Ezeknek Űrtartalma 210.000 tonna, összesen 1554 el­lenséges repülőgépet semmisítettünk meg. Ezzel szemben az összes japán veszteség 4 romboló, 4 tengeralattjáró, 5 különleges tengeralattjáró, egy különleges hajó, 5 ak­nakereső hajó és 27 száll!tóhajó. Megrongá­lódott egy nagyobb és egy kisebb cirkálónk, de már mind a kettőt megjavítottuk. Tozso hadügyminiszter az országgyűléssel közölte, hogy a japán csapatok az ellenség különböző kötelékeiből március 10-ig 210.000 katonát ejtettek fogságba. A japán hadse­reg ezenkívül 1600 repülőgépet pusztított el. és $100 ágyút, 190.000 puskát és géppuskát, #8.000 páncélost, tehergépkocsit és vasul! kocsit zsákmányolt. Mint mondotta, ezek az adatok még „tetemesen javulnak/', mihelyt számbaveszik a Rangoon bevétele után szer­zett hadi zsákmányt. Hollandindia ipari be­rendezései és egyéb létfontosságú berende­zései aránylag kevés kárt szenvedtek és a holland hatóságok kötelezték magukat arra, hogy fenntartás nélkül hajlandók együtt­működni a japánokkal a szigetvilág újjá­építése, érdekében. Az angolok gyilkolják a burmaiakat, de a japánokat vádolják rém tettekkel Tokió, március 12. (MTI) A Német Táv­irati Iroda közli: A Tokió Nisi-Nisi pegui külöhtudósitöja jelenti, hogy az angol csapatok mielőtt ki­vonultak a városból, több mint száz hurmal polgárt, köztük több asszonyt és fiatalkorút gyilkoltak meg, a szent helyeket pedig meggyalázták. A több, mint száz halottan kívül még háromszáz súlyosan sebesült polgári lakos is van. A burmai lakosság kö­reben az angolok rémtette miatt: egyre fo­kozódik a bfitellenes hangulat. JSangháj, március 12. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: Mig Forde ausztrá­liai hadügyminiszter Canberrában azzal akarja a harci szellemet fokozni az auszt­ráliai lakosságban, hogy jelentéseket közöl a japánok állítólagos rémtetteiről, addig Bennett vezérőrnagy a Malájában harcolt ausztráliai csapatok volt tőparancsnoka a melbournel jelentés szerint kijelentette, hogy tudomása szerint a japánok jól bántak az ausztráliai hadifoglyokkal. Woshingion egyre nyiflabban ftör Dél- és Középamerika urafmára Berlin, március 12. (MTI) A Német Táv­irati Iroda diplomáciai tudósítója irja: Kelet-Azsiának. mint nyersanyagszállító­nak teljes kiesése után az északamerikai hadi termelő hivaţal vezetője kijelentette, hogy as Egyesült Államok a nyersanyagel­látás terén a többi amerikai nemzet támo­gatása nélkül sok tekintetben tehetetlenek lennének. Meg kell várni, vájjon a hirtelen megnövekedett fegyvergyártás következté­ben az északamerikai Egyesült Államok ab­ban a helyzetben vannak-e, hogy a rio de janejrói értekezleten bejelentett délamerikai áruszállítást korlátozott mértékben, avagy egyáltalán teljesithetik-e. Néha az a szem­lélő benyomása, hogy az Egyesült Államok nagyszabású ígérgetései csak csalétkek, éppúgy, mint az amerikai féltekét fenyegető veszélyt ugylátszik csak azért festették a falra tervszerűen, hogy a délamerikai orszá­gok engedelmesebben fogadják az Egyesült Államok kívánságait. Valóban egyre vl'ágo- sabbnak látszik, hogy az Egyesült Államok Pélamertkában is hatáfozott későbbi célt követnek. Ez világosan megnyilvánul azok­ban a szavakban, amelyekkel Sumner Wel­les az Egyesült Államok és Brazillá most megkötött megállapodását kísérte. Hadá- szatilag életfontosságú anyagokat emlege­tett, amelyekkel Délamerlkának hozzá kell járulnia a nyugati félgömb közös védelmé­hez. Minden figyelmes szemlélő észreveheti, hogy az ilyen amerikai eszmékkel leplezett megnyugtatás célja csupán az lehet, hogy a mostani helyzet kihasználásával övezessék a tfözép- és Délamerika feletti imperialista uralmat és olyan helyzetet teremtsenek, amelyben a mostani vállalkozások későbbi gazdasági nyeresége kizárólag az északonle­xikai tőkéseknek válik javára. Legfeltűnőbb azonban az a hir, amely szerint a brazilai part leakeletibb részét, vagyis Natált kt akarják építeni. Minden újabb hir leszögezi a washingtoni politikának ezt az irányza­tát. Sumner Welles február 24-én egyenesen kifejezte, hogy az Egyesült Államok fegy- verszállitásában elsősorban azok a délame- rikai köztársaságok részesülnek, amelyek támogatják az északamerikai politikát. Egy nappal előbb az újságírókkal sejtetni enged­te, hogy komoly esetben a latinamerikai nemzetek önmagukra maradnának, mert mindaz, amit az Egyesült Államok ezekért az országokért kész megtenni, árra irányult, hogy megvédhessék önmagukat a partjuk elleni minden tengeri támadással szemben Az USA a jövőben nem közli a hajóveszteségeket Genf, március 12. (MTI) A Német Táv. irati Iroda jelenti: Washingtonból érkező hir szerint Knox tengerészeti miniszter kö­zölte, hogy ezentúl nem szabad nyilvános­ságra hozni az elsüllyesztett amerikai ha­jók nevét és megtiltja azt is, hogy a jövő­ben az amerikai hajóveszteségekről adato­kat közöljenek. Hazarendelték az összes brazíliai hajókat Bern, március 12. (Búd. Tud.) Rio de Janelróból jelentik: A brazíliai kormány utasította a nyílt tengeren léró brazíliai ha­jókat., hogy azonnal fussanak be a légköze­lebbi amerikai, vagy semleges kikötőbe. Vargas köztársasági elnök egész Brazíliá­ra kiterjesztette a rendkívüli állapotot. Úgy vélik, hogy ez az intézkedés megkönnyíti / esetleges hadüzenet kimondását. Kényszersorozás Angliában Stockholm, március 12. (Púd. Tud.) Egyes angol kerületekben a nemzetvédelmi alakula­tokba nem történik kellő számú jelentkező, ezért a kormány elhatározta, hogy kényszer­sorozást rendez. Llytleton teljhatalmat nyert a brit termelés ’rányitására ÜKIEHT £% Mert ezt • Hp« »Z HIRD ESSEN ff ORSZÁG EGESZ A KELETI f VEVŐK EPES KCV ÚJSÁGBAN ■ ZONSEGE olvasta Stockholm, március 12. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Mint a Reuter-iroda soron kivül közölte, Londonban hivatalosan bejelentették, hogy Llytleton, az uj termgMsügyi niihiszter telj­hatalmat nyert a brit egységes termelés irá­nyítására. Angol-bolsevista Izgatás Spanyolországban Bilbao, március 12. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: Az angol konzulátus egy idő óta annyira elragadtatta magát, hogy a brit hadijelenté­seken kivül már hírverő röpiratokat is oszto­gatott magánosoknak, különösen Churchill és Sztálin beszédeit terjesztette. A spanyol rend­őrség e miatt a konzulátus elhagyásakor sok embertől elkobozta e nyomtatványokat, mert Sztálin beszédeit bolsevista hírverésnek minő­sítik. Portugál halászhajót Süllyesztett el egy repülőgép Lisszabon, március 12. (MTI.) Az OFI je­lenti: Egy ismeretien nemzetiségű repülőgép a Roca fok magasságában elsüllyesztette a Cabo de Sao Vicente 250 tonnás portugál ha­lászhaját. A repülőgép két bombát dobott a hajóra, majd géppuskázta. A 18 főnyi legény­ség megmenekült. MefiTáloszlollak «i Lépviselőliáz biiollsáqaD Budapest, március 12. (MTI.) A képviselő- ház csütörtök délelőtti ülését Stinf/ei-Merse Jenő alelnök nyitotta meg Í0 óra után. Elő­ször is alelmöktársa és a megválasztott tiszt­viselők nevében köszönetét mondott a bizalom­ért. Ezután a Ház rátért a napirendre, azaz a két országos bizottságban megüresedett tag­sági heiyek betöltésére, továbbá az állandó összeférhetetlenségi bizottság elnökének he­lyettes, elnökének és !) tagjának, valamint a házszabályokban megjelölt bizottságok tag­jainak megvalasztásara. Ezután a jegyző név- soT szerint felolvasta a képviselők nevét és az egyes képviselők a Ház asztalán elhelyezett urnába bedobták a szavazóeédulákat. Szinyei-Merse Jenő alelnök fél 12 órakor feiszólitota a jegyzőket, hogy ismertessék a szavazás eredményét, összesen 188 szavaza­tot adtak le. Az állandó összeférhetetlenségi bizottság elnökévé Mezey Lajost, helyettesé­vé Huszovszky Lajost választották. Ezután megtörtént a különböző bizottságok tagjai­nak megválasztása is. Az egyes bizottságok­ban számarányuknak megfelelően tagságot nyertek a délvidéki és erdélyi képviselők is. Betöltötték a 42-es tagú országos bizottság­ban megüresedett két tagsági helyet, amely­re Deák Imrét és Nagy Ivánt választották. A 36-os országos bizottságban megüresedett két helyre pedig Radák Lajost és Vájná Gábort választották. Ezután sor került az összeférhetetlenségi bizotság elnökének és helyettesének esküté­telére. Eskütétel után az elnök az egyes bizottságok megalakulásáig az ülést fél őrára felfüggesztette. Az ülést fél 1 órakor nyitotta meg Újból Szinyei-Merse Jenő alelnök. Bejelentette az egyes bizottságok megalakulását, felolvasta a megválasztott bizottsági elnököknek és helyet­tes elnököknek névsorát: földművelésügyi bi­zottság elnöke Bárczay Ferenc, gazdasági bi­zottság elnöke a házszabályok értelmében a Ház elnöke, az igazságügyi bizottság elnöke Pel ró Kálmán, a kérvényi bizottság elnöke Bánó Iván, a törvénytár és múzeumi bizott­ság elnöke a házszabályok értelmében a Ház elnöke, a közgazdasági és a közlekedésügyi bi­zottság elnöke, Krúdy Ferenc, a közigazga­tási bizottság elnöke vitéz Bobon/ György, a közjogi bizottság elnöke Péchy László, a köz- oktatásügyi bizottság elnöke Baross Kálmán lett. A külügyi bizottság elnökévé vitéz. Teleki Mihály grófot, helyettes elnökké Esterházy Móric grófot és Szeder Jánost, jegyzővé Eu- szovszky Lajost választották. A mentelmi bi­zottság elnöke Mezei Lajos, a naplóbiráló bi­zottság elnökévé vitéz Heilenbach Gottfried bárót, a pénzügyi bizottság elnökévé Szabó Gusztávot, a számvizsgáló bizottság elnökévé vitéz Vjvárossy Gábort, a társadalompolitikai bizottság elnökévé vitéz Márton Bélát, a véd- erőbizottság elnökévé vitéz Takách-Tolray József grófot, végül a zárszámadást vizsgáló bizottság elnökévé Creman Antal választották. A Ház a választásokat tudomásul vette. Az elnök ezután napirendi javaslatot tett, ame­lyet. a Ház egyhangúlag elfogadott. A képvi- selöház legközelebbi ülése március 19-én, csü­törtökön délelőtt 10 órakor lesz, amikor is a Ház a további teendők felett határoz. Az el­nök bejelentette, bogy ezen az ülésen az uj kormány be fog mutatkozni A képviselőház csütörtöki ülése 1 óra előtt ért véget. Nagy kedvezményeket ad a március 21-én megnyíló Országos Tenyészállatvásár A hazai állatállomány minőségének tovább­fejlesztése szempontjából kiemelkedő szerepet játszik a március 2t-én megnyíló ötvenegye- dik Országos Tenyészállatvásár. A legkivá­lóbb tenyészetek, mint ismeretes, minden év­ben itt értékesítik eladó anyagukat. A földmirelésügyi minisztérium és a rende­ző bizottság ebből az alkalomból egész sereg rendkívüli kedvezményben részesítik azokat, akik tenyészállatokat akarnak beszerezni, amennyiben a kiállításon vásárolt tenyészálla­tok hazaszállításának vasúti fuvardiját teljes egészben a rendezőség viseli. A vásárlóknak csupán a fuvardíjon kívül felmerülő kisebb költségeket, (állatorvosi dij, esetleg a kisérő dijat) kell fizetniök. Nagy kedvezményben részesülnek a törvény- hatóságok, községek, közbirtokosságok és le­geltetési társulatok által köztenyésztés céljai­ra eszközölt vásárlások, amennyiben a föld- mivelésiigyi- minisztérium a gazdasági felügye­lőségek közben jöttével) történt vásárlásoknál, — előre megállapított keretben —- 15%-ig terjedhető rendkívüli árkedvezményt engedé­lyezett az apaállatok vételárából. Kolozsvár bel« és külterületén nem maradhat bevetetlen és meemunkálatlan terület Kolozsvár, március 12. Segesvári/ Viktor dr. tanácsnok a polgármes'er megbízásából rendeletét adott ki a termelésre alkalmas in­gatlanok, földek és telkek megműveléséről. A rendelet igv hangzik: „A mezőgazdasági termelés fokozása érde­kében szükséges, hogy minden gazdaságilag megművelhető földterületen valóban termelje­nek. Ezért a m. kir. minisztérium 9370/1940 M. E. szánni rendeleté, valar nt a íöldniive. lésügyi minisztérium 213.322/1941. sz. rende­lte alapján felhívom a város bő- és külterü­letén ingatlannal rendelkező tulajdonosoké1', illetve gondnokokat, hogy ingatlanaikat, ház­helyeiket késedelem nélkül vegyék művelés alá. Bevetetlen meamunkálatlan terület nem maradhat, A kelKVénon fel nem használt in­gatlanokat és házhelyeket a hanyag tulajdo­nos megkérdezése nélkül fogom a fenti rende­letek alapján az igénylőknek bérbeadni. Fellövöm a város lakóit, bőgj- minden hasz­nálatba nem veti ingatlant, házhelyet és ker­tet a Városháza 29. sz. szobájában jelentse­nek be s ugyanitt jelentsék be azt is, ha mű­velésre kertet igényelnek. Felhívom a be nem épített telkek tulajdonosait, hogy amennyiben a folyó évben telkük gazdasági megművelésé­nek valamely akadálya volna, azt azonnal je“ lentsék be a fent megjelölt hivatalban SZÖKIK A KISLÁNY — Bemutatja a Royal filmszínház. — Régen nem láttunk, már olyun kedves, ötletes filipet, mint a „Szökik a kislány", melyet napok óta táblás házzal vetítenek a Royal filmszínházban. A film jellegzetesen francia. Meséjének szála a hirhedt „Maxim" bárból indul el s Ide Is kanyarodik vissza A pár portása harminc év alatt hatalmas vagyont gyűjt, vidéken birtokot és kastélyt vásárol magának. • Bűbájos kislánya van. akibe szerelmes lesz a bár egyik állatidé vepdége s megszökteti a „kislányt.“, mert annak édesapja hallani sím akar arról, hogy csélcsap embernek adja a lányát. A herceg nem Ismeri fel a szigorú apában a „Maxim*' portását, de elhatározza, hogy a leányt mindenképpen feleségül veszi. Megszökne! tehát a vidéki kastélyból s a szigorú apával újból úgy találkoznak, mint a párisi bál portásával... Dehát, amíg a do(og Idejűt rengeteg bonyodalom történik. A film sze replöi a leghíresebb francia sz részek es szí nésznöjt. Aki teheti, nézze meg. (—)

Next

/
Oldalképek
Tartalom