Keleti Ujság, 1942. március (25. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-12 / 58. szám

J 942. Mancius 12 A Kormányzó Ur résztvett az aostai hercegért mondott gyászmisén Budapest, március 11. (MTI.)' Az aostai hercegnek, Olaszország egyik legnagyobb hő­sinek lelki üdvéért a koronázó főtemplomban ünnepélyes gyászmisét mondottak. A gyász­misén megjelent a Kormányzó Ur Öfőraéltó- ság’a, a kormány valamennyi tagja és igen sok magyar és külföldi előkelőség. Olaszországban nagy gyászünnepségeket rendez­nek az aostai herceg emlékére ROMA, március 11. (MTI.) 'A Ştefani Iroda jelentése szerint Olaszország nagyobb városai nagy gyászünnepségeket rendeznek az aostai herceg emlékére. A vatikáni tájékoztató iroda cáfolja az angol hazugságokat Róma, március 11. (MTI.) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A vatikáni tájékoztató Iroda a következő közleményt adta ki: „Svájci lapok közölték az Exchange Tele­graph“ jelentését, amely szerint Japán Né­metország nyomására állitólag felkérte a Va­tikánt, hogy szabályszerű diplomáciai viszonyt létesítsen japánnal. A jelentés szerint Sztálin erre üzenetet intézett a pápához, amelyben felhívja a Vatikánt, hogy a Szovjettel is ve­gye fel a diplomáciai kapcsolatokat, mint­hogy a Szovjet nem követett el olyan gaztet­teket, mint a japánok a Fülöp-szigeteken. Angolszász és argentin' részről állítólag ké- sziilnek összegyűjteni a bizonyító adatokat a Fülöp-szigeteken elkövetett japán gaztettek­ről. A. vatikáni közlemény hangsúlyozza, hogy ez az Angliában összetákolt jelentés semmi egyéb, mint átformálása és f elf ujjasa a Sztá­lin pápához intézett személyes üzenetéről már megcáfolt hírnek. A Vatikán illetékes körei a hírt ebben az uj alakjában is minden részle­tében alaptalan koholmánynak minősifik. Hegváltoztak Kolozsvárott a fontosabb távbeszélő hívószámok KOLOZSVÁR, március 11. A kolozsvári -távbeszélőközpont fontosabb hívószámai március 12-én 0 órától kezdődőieg az aláb­biak szerint változnak meg: Távolsági beszélgetés és távolsági Üzenet bejelentése — — __ __ __ 01 Helyi üzenet, ébresztés bejelentése 08 Tudakozódás bejelentett távolsági be­szélgetés után — — — __ __ __ 0S Tudakozódás előfizető" neve vagy az állomás száma után helyben — __ __ 08 Tudakozódás az előfizető' neve vagy az állomás száma után más hálózatban 01 Távirat-feladás távbeszélő utján — 02 Hiba-bejelentés — — __ __ __ 03 Mentők — — —. 01 Tűzoltók — — —---------- --- --- 05 A változott hívószámok a kiosztás alalt álló uj vidéki távbeszélő névsor címlapján is szerepelnek. A fentebb felsorolt állomásokat csakis az nj hívószámokkal lehet feltárcsázni. Kicserélik a kolozsvári Vtázlarlási alkalmazottak cseléd könyvei! Tudnivalók a jelentkezési sorrendre^ Kolozsvár, március 11. A m. kir. rendőr­ség kolozsvári kapitánysága 1680/1942. sz. alatt hirdetményt adott ki a cselédkönyvek ^kicseréléséről és kiállításáról A hirdetmény értelmében azoknak a házi Cselédeknek és háztartási alkalmazottaknak, akiknek nincsen cseléd könyvük, vagy nin­csen a magyar hatóságok által kiállított cselédkönyvük, cselédkönyveik kiállítása, illetőleg kicserélése végett jelentkpzniöU keli a m. kir. rendőrség kolozsvári kapi­tányságának 62. számú szobájában. A jelentkezések a következő betüszerinti «sorrendben történnek: Március 16-án az A és B, 17-én C, 11, E, 18-án F, G, H, 19-én I, ,1, K, I,, M, 20-án O, P, R, 21-én pedig az S, T, 1J, V, és 7j betűkkel kezdődő vezeték nevüeknek kell jelentkezniük. A jelentkezőknek magukkal kell vlnniök személyi okmányaikat, régi (román) cse­lédkönyvüket, egy darab 50 filléres ok- Snánybélyeget, 2 darab 6X8 centiméteres fényképet és 50 fillér készpénzt. A rendőr­ség nyomatékosan figyelmezteti mind a munkaadókat, mind a cselédeket, hogy cse­lédnek csak eselédkönyvvel szabad munkát vállalni. Aki ez ellen vét, kihágást követ el és 600 pengőig terjedő pénzbüntetéssel sújt­hatják. ICetEtM ZIisjxg A Kormányzóhelyettes Ur Ofőméltósága kihallgatáson fogadta Kállay Miklós miniszterelnököt Berlin és Róma : Bárdossy távozása nem jelent semmiféle változást a magyar külpolitikában Berlin, március 11. (MTI.) A kormányvái- tozásról a német esti lapok a Német Távirati Iroda jelentésében számolnak be. A maguk részéről megjegyzést nem fűznek az esemény­hez. A Német Távirati Iroda jelentése kieme­li, hogy az uj kormány összetételéből is kitű­nik, hogy a kormány irányzatában nem all be változás. A lapok ismertetik Kállay Mik­lós miniszterelnök életrajzát. A Wilhelimstrassen a sajtóértekezleten a szóvivő hangsúlyozta, a birodalmi kormány nevében állíthatja, hogy Bárdossynak beteg, seg okozta távozása a miniszterelnöki székből semmiféle változást nem jeleni Magyarország külpolitlkai irányza Iában. Róma, március II. (MTI.) A kedd délutáni olasz lapok közliik a Ştefani iroda budapesti jelentését Bárdossy László miniszterelnök le­mondásáról és Kállay Miklós titkos tanácsos­nak miniszterelnökké történt kinevezéséről. A Ştefani iroda budapesti levelezője a követke- zó'ket jelenti: Magyar félhivatalos körökben hangoztat­ják, hogy az uj kormány folytatni fogja az előző kormány politikai irányvonalát. Az irányelvek a következők: a külpolitika terén megdönhetetlen, abszolút hűség a tengelyha­talmakhoz, belpolitikai téren a belső arcvonal megszilárdítása, tekintettel a Magyarországra váró uj háborús feladatokra. A bolsevízmns elleni harc Magyarország számára nemcsak erkölcsi és civilizációs kötelezettség, hanem nemzeti szükségesség, Magyarországnak meg kell védenie függetlenségét a Szovjet támadó tervei ellen és ha a háború elkerülte Magyar- ország határait, az a Führer és a Duce kez­deményezésének tulajdonítható, akik háborút indítva a Szovjet ellen, megelőzték a moszk­vai imperializmus támadóterveinek végrehaj­tását. Bárdossy volt miniszterelnök búcsúlevele a külügyminisztérium tisztviselőihez Budapest, március 11. (MTI.) Bárdossy László m. kir. titkos tanácsos levelet intézett a kültag yminisztérium tisztviselőihez. A búcsú­levél többek között a következőket tartalmaz­za: „Egy évet töltöttem a külügyminisztérium élen, sorsdöntő, eseményekben, nehéz elhatá­rozásokban gazdag esztendőt. A magyar di­plomácia az ország legmagasabb érdekeinek és az ország méltóságának és jövőjének egyik hivatott őre, A külügyminisztérium szolgálat tisztviselői, bárhol is végezzél' teendőiket, soha ne feledkezzenek meg arról, hogy munkájuk eredménye az egész ország és a nemzet egye­temének eredménye. Ez az a szolgálat, amehr ben a nemzet jövőjét kell mindenek felett, szem előtt tartani. Ez a szolgálat ma fokozott erő­feszítésre, minél lelkiismeretesebb, minél ered­ményesebb munkateljesitmenyre sarkal.“ 1 Megválasztották a képviselőház negyedik ülésszakának alelnökeit, háznagyát és jegyzőit \ Há* naponta négy órái tanácskozik és minden szerdán kerül sor az interpellációkra Budapest, március 11. A képviselőház szer­dán délelőtt tíz órakor ülést tartott, amelyen megválasztották a Ház két alel nőkét, a házna­gyot és a jegyzőket. Tasnády Nagy András elnök nyitotta meg az, ülést., majd felolvasták Kállay Miklós miniszterelnök átiratát arról. hog)7 a kormányzó ur Ő Főméltósága az, össz- minisztérium lemondását elfogadva Bárdossy László miniszterelnököt tisztségétől saját ké­relmére felmentette és Káliay Miklóst nevezte ki miniszterelnökké. Ezután felolvasták a kormányzói kézirato­kat a miniszterelnök és a kormány tagjai ki­nevezéséről, Következett a Ház két alelnöki­nek megválasztása, ami névszerinti szavazás­sal történt. A leadott szavazatokból Szinyei- Merse Jenőre esett 187, Tors Tiborra 217 szavazat. Kölcsey Istvánra is szavaztak 28-an. A Ház. aleinökei tehát újra Szinyet-Mérce Jenő és Tors Tibor lettek. Ezután áttértek ugyancsak névszerinti szavazással -a háznagy és a 11 jegyző megválasztására. A képviselő­ház háznagya újra Putnoky Móric lett, akit titkos szavazással egyhangúlag választottak meg. A Ház minden oldalán a legmelegebben ünnepelték Putnoky Móricot, aki hosszú evek óta háznagya a képviselőháznak. A jegyzők megválasztásónál összesen Ill­an szavaztak. Jegyzők lettek Array Árpád (Erdélyi Párt) 210 szavazattal, Boconádi Szabó Imre (M KP) 211 szavazattal, Haála Róbert (Nyilaskeresztes) 209 szavazattal, In­ege Antal (Magyar Megújulás Pártja) 204 szavazattal, Mocsáry Ödön (MÉP) 212, Nagy Ferenc (Kisgazda-párt) 207, Nyilas Ferenc (MÉP) 208. Porubszky Géza (MÉP) 213, Ve­der János (MÉP) 211, Turánszky Pál (MÉP) 126, Vámos János (MÉP Délvidék) 192 sza­vazattal. Az elnök ezután a negyedik ülésszakra a képviselőházat megalakultnak jelentette ki. Minthogy az. ülésszak elején szoktak határoz­ni a napirend tárgyalására szánt idő, vala­mint az interpellációk előterjesztésére szánt idő tekintetében, az elnök indítványozta, hogy a Ház üléseit hétköznapokon délelőtt 10 órai -kezdettel olymódon tartsa, hogy naponta négy órát tanácskozzék, az interpellációk előter­jesztésére pedig hetente egyszer, szerdán a napirend letárgyalása után, vagy a tanácsko­zási idő utoLó félórájában kerüljön sor. A Ház Így határozott: a legközelebbi ülést csü­törtökön 10 órakor tart ják, amelynek napi­rendjén szerepel a 12 tagú országos gazdasá­gi bízott Ságban és a 3ti tagú országos honvé­delmi bizottságban megüresedett tagságok be­töltése, valamint a Ház bizottságainak meg­választása. BIZALOMMAL Ebnek BÚTORT BUDAPEST, VULKRRPfENStEIN-U^M Szombaton nyílik meg Kolozsvárott a keleti művészeti kiállítás KOLOZSVÁR, măre. 11. Azoknak a kiál­lításoknak láncolatában, amelyet Kolozsvár városa Erdély történeti és színművészen emlékeinek bemutatásával kezdett meg, je­lentős esemény less a szombaton megnyíló keleti művészeti kiállítás. A város közmű­velődési ügyosztálya a kiállításon Kelet cso­dálatos művészetét akarja bemutatni a vá­ros művészetért mindig lelkesülni tudó kö­zönségének. A kiállítást Felvinczi Takács Zoltán dr. egyetemi tanár Útmutatásai alapi' ján rendezik meg az egyetemi könyvtár ki­állítási termében. Az ünnepélyes megnyitás március lj-ikén, szombaton délben ÍZ óra­kor lesz a hatóságok képviselőinek jelenlété­ben. Dr. Túry Sándor Kornél egyetemi professzor előadása az ítélőtáblán Kolozsvár, március 11. Tudvalévőén a ko­lozsvári m. kir. Ferenc József-Tudomány- egyetem jog- és államtudományi karának tanárai a Kolozsvárott működő kir. bíróságok felkérésére vállalkoztak arra, hogy előadás- sorozat keretében ismertetik azokat a főbb kérdéseket, amelyek a magyar magánjog ha­tályának Erdély területére vonatkozóan be­következett általános kiterjesztésével) és az Osztrák Polgári Törvénykönyv eddigi szabá­lyainak végleges megszüntetésével kapcsolat­ban felmerültek. Az előadást előkelő és nagyszámú jogász- közönség jelenlétében dr. Thurţr Sándor Kor­nél egyetemi ny. r. tanár, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja f, hó 11. napján tartotta a kolozsvári kir. ítélőtábla díszter­mében „A. jógegységesités befejezése különös tekintettel annak jogforrásiam vonatkazár sóira“ címmel. Előadásában tüzetesen ismer­tette azokat a szempontokat, amelyeket már a jógegységesités folyamatának megindulása­kor is több oldalról felhoztak, mint olyano­kat, amelyek gátolják, vagy legalábbis meg­nehezítik különösen a magánjognak egysége­sítését. Rámutatott az okokra, amelyek a jog- egységesií éssel szemben táplált aggályokat éppen a befejező aktussal kapcsolatban élet. rekeltették s tüzetesen vizsgálta azokat az észrevételeket, amelyek jogforrásiam vonat­kozásban hoztak fel az általános kiterjesztés ellen. Előadó megállapítása szerint jog fórrá s- Umi szempontból semmi ellentmondás »me« az uj rendezésben. Ám ha lenne is, nem jö­hetne figyelembe a nemzeti közösség érdekéi, szolgáló azzal a követelménnyel szemben, amely a jogegycégnek minél gyorsabb és minél tökéletesebb megvalósítására vonatko­zik. Az OPTK hatályának végleges megszün­tetése áldozatot és fokozott figyelmet kivált mindazoktól, akik eddig annak bizonyos ké­nyelmet Ígérő keretei között folytatták éle­tüket. Ám arról nem is szólva, hogy a nem­zeti közösségért a közösség minden tagjának áldozatot is kell hoznia, ne felejtsük el azt, liogv az élet és tehát a nemzeti elet örökös folyása, nem egyéb, mint a tegnap megtaga­dása akkor és mindannyiszor, ha és amennyi- szer a ma felismerése a tegnapit nem igaz­nak tünteti fel. Szellemi vagy lelki arte- rioszklerózisra mutatna az ama felfogás elől való elzárkózás, hogy az igán értelemben védi embernek és mégmkább egy nemzetnek örö­kösen kutatnia kell a jobb és szebb iránt avégett, hogy élhessen és étidet adhasson. ‘Amiképen nem tud az élet lényegéről sem­mit az, aki egy negyvenéves embertől azt kí­vánná, hogy szigorúan maradjon meg azpknak az ismereteinek birtokában, amelyekkel húsz­éves korában rendelkezett, éppúgy félreismeri a nemzeti közösség lényegét az, aki tőle akár gazdasági tekintetben idegen berendezést kí­ván nyakába varrni és ott megtartani csak azért, mert az bizonyos időn á! hatályban volt. Épp azért : akik ma visszasírják az OPTK-t, azoknak jusson eszébe Goethe mond, dása, amely szerint nincs mult. amelyet visz- szasirni kellene és szabadna, csak örök uj van, amely a mult elemeiből táplálkozik és hocv a/f igazi vágyódásnak produktívnak kell len­nie abban az értelemben, hogy az eddiginél jobbnak és tökéletesebbnek teremtésére irá ­nyul. Budapest, március 11. (MTI.) Vitéz nagy- ■ bányai Horthy István kormányzóhelyettes I őfőméltósága szerdán délben 1 órakor kihall- I . gatáson fogadta Kállay Miklós miniszterelbö- I i köt. Rállay miniszterelnök egyébként szerdán délelőtt megjelent a miniszterelnökségen és át- I vette hivatala vezetését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom