Keleti Ujság, 1942. február (25. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-20 / 41. szám
Arsfcámllíísi iraiiye*^©!« «i* iij IcisIparS £&FF©i*ii®3f!ési allcalmaSEásában 1942. F JE B KV MM m Jm^rthi reteSá Máíis kési ö németek elleni válogatott KoJeeavir, febr. 19. A válogatott keret összeállítása már nagyjában jel**, hogy milyen lesz a németek elleni csapat. A keretbe ugyanis két kapus és három hátvéd mellett csak három fedezetet és öt csatárt jelöltek ki, ami arra mutat, hogy a csapatnak ezek a részel máris véglegeseknek tekinthetők. Jelen pillanatban tehát a következő összeállításnak van legtöbb esélye: Tóth — Olajkár II, Bíró----Nagymarosi, Szűcs, Dudás — Kincses, Sárvári, Zsengel- lér, Bodola, Oyctvay. AZ ORSZÁGOS JÉGKORONG BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT minden körülmények között február 28—28. között rendezik meg. A Marosvásárhely—Csíkszereda mérkőzés ügyében a szövetség úgy határozott, hogy a két csapatnak uj mérkőzést kell játszania Marosvásárhelyen. Ennek levezetésére Buda pestről küldenek ki két játékvezetőt. A két csapat február 22-lg köteles lejátszani a mérkőzést. Hí nem volnának hajlandók az uj mérkőzésre, akkor a már döntőben levő három csapat — BBTE, BKE, KKE — körmérkőzésen dönti el a bajnoki címet. LADOUMEGUE-t, a többszörös francul világrekordért 1932-ben hivatásos versenyzőnek nyilvánították, mert egy vidéki versenyen pénzben vette fel a tiszteletdijat. A franciák most visszazenvatörösitik a kitűnő futót, aki azonban most tűs év elteltével már korántsem az, aki egykor volt. Az ügynek az az érdekessége, hogy a nemzetközi atlétikai szövetség fennálló szabályai szerint Ladr.uroegue soha többé nem lehet amatőr. A háborús viszonyok között azeniban a nemzetközi szövetség sem hallathatja szavát. SZOMBATON ÉS VA8ARNAP a Mátrában rendezi a Siszövetség Magyarország ez- évf sífutó és északi összetett bajnokságát. A bajnokságokra 107 nevezés érkezett be. A várt német-olasz, horvát és bolgár nevezések elmaradtak. TELI ÖTTUSA VERSENYBEN mérkőztek meg Gstaadban a svéd és svájci katonatisztek. A modern öttusa számai közül a lovaglás, vívás és céllövés szerepelt, mig az úszást és futást, sile sikló és sífutó verseny helyettesítette. A csapatversenyt a svédek nyerték, egyénileg Bratt svéd főhadnagy lett az első, a svéd Blatt és Engel főhadnagy előtt. HÉTFŐN ÉS KEDDEN rendezi meg a BKE Budapesten az országos vidéki inü és gyorskorcsolyázó bajnokságokat. A műkor- esolyázásban öt szám kerül üöntésro: férfi, és hölgybajnokság, junior férfi, junior hölgy és párosbajnokság. A gyorskorcsolyázó bajnokságot 506, 1800 és 8000 m-en rendezik. Mindhárom futamot hétfőn tartják meg. A bajnokságon legnagyobb eséllyel a KKE versenyzői indulnak. LEIINER, a német labdarugó válogatott, aki legtöbbször játszott eddig Németország csapatában, a keleti harctéren olyan sérülési szenvedett, hogy kezének két ujját le kellett vágni, A sérülés ellenére Lehner tovább űzheti kedvenc sportját. A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG EKDÉLYRÉSZI KERÜLETE ismét és ezúttal a hét keddi napján rendszeresíti szövetségi napjait. Az egyesületek Intézői kötelesek a Szövetség hivatali helyiségében minden kedden 6 órakor megjelenni. Rónay Lajos, a Magyar Labdarugó Szövetség Erdély- .részi Kerületének főtitkára. A Wesselényi Lövészegyesület február 22- én négyes csapatok részére ifjúsági és felnőtt sijárörversenyt rendez a Hója-erdöben. A versenyen résztvehetnek a magyar Siszövetség tagegyesületeinek igazolt versenyzői, a honvédség tagjai és az egyes Iskolák négyes csapatai. A táv ifjúságiaknál 6, felnőtteknél 12 km. Nevezési zárlat február 20-án este 7 óra. KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ MLSORA * Febr. 20., péntek este 8 órakor: Szöktetés a szerájból. (Bemutató bérlet 16. szám. Bemutató helyárak.) Február 21., szombat d. u. fél 4 órakor: A mosoly országa. (Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem árusít.) Febr. 21., szombat eáte 8 órakor. A milliomos. (Bérletszünet. Rendes helyárak.) Február 22., vasárnap d. u. fél 4 órakor: Gyergyól bál. (Olcsó helyárak.) Február 22-én, vasárnap este 8 órakor: Vidám szüret. Febr. 23., hétfő este 8 órakor: A mosoly országa. A Tizes Szervezetek előadása. Bevezetőt mond: Dr. Ebner Jenő írisz- telepi főtizedes, m. b. lelkész. Jegyeket a pénztár nem árusít.) Febr. 24., kedd este 8 órakor: Szöktetés a szerályból. (Opera bérlet III., 5. szám. Bemutató helyárak.), in. Kolozsvár, február 19. Két előző számunkban már közöltük azokat az árszámitási Irányelveket, amelyeket a munkabérpótlékok és az ezzel kapcsolatos költségek emelkedése folytán szükségessé vált kisipari árrendezés során alkalmazni lehet. A legmagasabb ár megállapításánál figyelembe veendő költségtényezők között szerepel a nyersanyag, a munkabér, valamint az általános üzleti és üzemi költség. E költségek és a szintén közzétett tiszta haszonkulcsok alapján kiszámított haszonösszeg alapján kell a legmagasabb árakat megállapítani. Előző számainkban tájékoztatót nyújtottunk arról, hogy miként kell a nyersanyag és a munkabér költségeket kiszámítani. Most «2 általános üzemi és üzleti költségekről tájékoztatjuk olvasóinkat. Általános üzleti és üzemi költségeknek az Iparos üzemének, illetve üzletének folytatásával kapcsolatos mindazon költségei vehetők számításba, amelyek a termelőmunkával nincsenek szoros kapcsolatban és amelyekre nézve nem állapítható meg közvetlenül az, hogy az egy időszakban kifizetett Ilyen költségek összegéből az egyes telie- sitményegységekre milyen összeg esik. Az általános üzemi és üzleti költségek cimén felmerült költségekből az egyes tennelvény-, vagy teljesitményegységre eső részt a közvetlenül elszámolható úgynevezett p: oduktiv bérekhez viszonyítva kiszámított százalékos kulcs alapján kell megállapítani. Az általános üzemi és üzleti költségek százaléknlcsát úgy kell megállapítani, hogy az lőj,!, évben ténylegesen kifizetett, illetve felmerült költségek összegét el kell osztani az 1941. évben felmerült munkabérek századrészével. Az Így kapott százalékos kulcs alapulvételével kell kiszámítani az általános üzemi és üzleti költségeknek a tennelvény- egységre eső részét. Az általános üzemi •>.* üzleti költségek összegét kitevő költségfajták tételes felsorolása lehetetlen, minthogy azok az egyes szakmák természetének/az üzemek nagyságának, helyi fekvésének és sok egyéb körülménynek megfelelően különbözők. Az alábbiakban példaképpen felsorolunk az általánosan felmerülő és a legmagasabb árak kiszámításánál figyelembe vehető költségfajtákat: Mühelybér, üzletbér. Számításba vehető az 1941.' évben ténylegesen kifizetett helyiségbér, vagy pedig a saját tulajdont képező házban igénybevett műhely, illetve ihlet ha- szonértéke. Fűtés, világítás, takarítás stb. költségé. Az OTI, MABI járuléknak a munkaadóra eső része. Adók, egyéb közterhek (nem vehető figyelembe az üzem folytatásával egybe nem függő adónem, mint például vagyon és jövedelemadó). Szállítási és csomagolási költségek. A nyersanyagok távolsági szállításával kapcsolatos költségek, mert azok a felhasznált nyersanyagok beszerzési önköltségi Arához számíthatók, itt nem vehetők számításba. Posta, telefon és távirati költségek. A nyersanyagok beszerzésével, a készáruk tumiym APROHIRDETESEK Szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - Legkisebb hirdetés éO fillér. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak: válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portőzott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanként 8 fillér. Alkalmazás JÖLÖLTÖZÖTT KÉRÉSZ TÉNY URAK ÉS HÖLGYEK nagy keresetet biztosító aktióhoz azonnal felvétetnek. Jelentkezés okmányokkal Szentegyház- utca 34. ——4463 nők, vagy tisztviselő, lehel ţ gyermekkel, kötne házasságot. öskeresztény, jobb csa | Iádból, csinos, reprezentáló, j házias, vallásos, igazi úri- j I nővel. Kinek hűséges fele- * »ige, gyermekének jó anya lennék. írjon „Nem bánja meg“ jeligére kiadóba. —4470 LAFKÉZBESITÖ asszonyokat felveszünk, jelentkezni a kiadóhivatalban d. u. 3—7-ig, —880 CCIfRisZSEGÉDT katonamentes, állást kap Royal cukrászdában, Szászrégen, Horthy Mlklós-tér 54. —4469 Eíyeszetf — .................illini - m SZOMBATON elveszett egy Nash feliratú gépkocsi kerekének porvédője Megtalálója jutalom ellenében szolgáltassa be a kiadóim. — 320 Házasság HAiíisSAG céljából szeretnék megismerkedni 45— 50 év körüli nyugdija», vagy más biztos létalappal rendelkező gyermektelen úriemberrel, aki megbecstil- ne egy intelligens, házias, takarékos urlnőt. önállóan dolgozó varrónő vagyok, a varrással tovább is foglalkoznék, Így nyugodt megélhetésünk biztosítva lenne. Komoly, teljes cinül leveleket a kiadóhivatalba kérek. „Együtt-egymásőrt“ jeligére. MELYIK öskeresztény 44 —58-ig, gyógyszerész, mérÁdás-vétel ELADÖ ebédlő, hálószoba, konyliaherendezés függő vUlanylámpák és egyéb lakásberendezést tárgyai!. Megtekinthető a délelőtti órákban, Erzsőbet-ut 22. szám földszint. Női KERÉKPÁRT keresek megvételre. Jó gumikkal. „Kerékpár“ jeligére 1c* rek ajánlatokat. — 845~EKADÖ~ Philips anodpót- lő, accumulátor és accumulator töltő. Kőkert u. 37, EBÉDLŐ, fosztott toll, porcellán és vnsedényok el adók. Arpád-ut 39. Ajtó 3. — 1387 ÍRÓGÉPET, Íróasztalt, iratszekrényt és irodabútorokat keresek. Ügynök kizárva. Jelige: ,, Jókaiban“ —345 KERESEK megvételre tasznált varrógépet. Címeket a kiadóhivatalba kérek. TANGOHARMÓNIKA, 120-as, igen jó állapotban, Apor-utca 19., ajtó 6. eladó, r JÖKARBAN levő cipész varrógép eh. dó. Berek utcz ÖS — 339 FIANINÖT keresek bé7- be. Cimet ármegjelöléssel a kiadóba. — 329 ELADOK: Szilszkin bunia, városi férfi bunda, al- pacca evőeszközök, ágyne- müek. Cím a kiadóban. BALETT* 1 CIPŐ, 16-os eladó. Megtekinthető: Horváth Gabriella üzletében. Mátyás király-tér. Város- j háza. — 846 !S£t9lM!& ELADÓK Madách utca 6. és 28. számú telek: szoba. ! konyha, veranda, pince, víz villany, gazdasági épületek, nagy gyümölcsös. Értekezni Zrínyi utca 4. — 351 — ......- .— .....------------------j ki APÓS helyen fekvő csa- : ládi ház, szoba, konyha, speiz és mellékhelyiség, 7 ' gyümölcsfa, családi okok miatt sürgősen nagyon olcsón eladó. Pázsit-utca 66. _________• —4467 Állást keres ■MHnmiMBBSBGnBíMiKaniBsnMa MAGÁNYOS úriember názvezetését vállalnám, komoly, jól főzni tudó intelli- ; gens elvált asszony. „Otthont keresek“ jeligére a kiadóban. Különféle KÖZGYŰLÉSI meghívóknak és mérlegeknek a „Budapesti Közlöny“ hivatalos lapban való megjelenteté- ' sét pontos és lelkiismeretes i kiszolgálás mellett jutányosán vállalja Nagy Lajos hirdetési irodája, Kolozsvár I Horthy-ut 42. Telei.: 24-58. eladásával és egyéb, az üzemmel kapcsotát»- san felmerült ég a kisiparos üzentével arányban állő utazási költségek. Iroda fenntartási költségek. Hirdetés és reklám költségek, Tűz- és betörés-bistoaitási költségek. Az üzem céljaira felvett kölcsönök után az 1941. évben ténylegesen kifizetett kamatösszegek. Ivar testületi és érdekképviseleti költségek. Gépek javítása és pótlásának költségei. Alkalmazottak és munkások fizetett szabadsága. üzemi segédanyagok költségei i tisztító- rongy, kenőanyag, stb.). Termelőmunkát nem véazö üzemi ett üzleti alkalmazottak munkabére. Termelőmunkát, nem végső, hamm az üzem irányítását, vagy a kereskedelmi tevékenységet ellátó kisiparos vágy családtag- iának mwnkaäija. Ezen a cimen a hasonló munkát alkalmazottnak a szakmában fizetett illetményét tehet számításba venni, ez az összeg neonban évi 3600 pengőnél magasabb nem letet. Ab üzem folytatásával kapcsolatosan igénybevett ügyvédi munkáért ténylegesen kifizetett ügyvédi költségek. Az energia (szén, gáz, villamosára!») költsége. Tervek, rajzok készítési költsége Szaklapok és folyóiratok költsége. Gépek és egyéb üzemi és üzleti berendezések értékének leírása, amely azonban csak akkor vehető simításba, ha a kisiparos 1.941 december 31-én részletes leltárt késsitett. A leírási összeg kulcsa gépeknél 5, egyéb üzemi berendezéseknél 10%-nál magasabb nem lehet. Behajthatatlan követelések leírása, atne- lyek csak abban az esetben vehetők fel, ha az iparos 1941. évi december. 31-én részlete* leltárt készített és a követelések behajthatatlanságát igazolni tudja. Vállalatok, kereskeelák és iparosok határidőnaplója Február 25-ig az alkalmazottak kereseti adója az illetrnényjegyzék szerint, valamint az általános összegben megállapított kereseti adó befizetendő. Február 28-lg be keli jelenteni azokat az alkalmazottakat, akiknek se előző évben 3.600 pengőt meghaladó jövedelmük volt. Ugyanez Időpontig bejelentendők a gazdasági alkalmazottak, közölni kell az adóalany- több lakóhelye esetén minden érdekelt adóhivatallal a jövedelem és vagyonadó kivetési helyének megválasztását. Ugyancsak február 28-lg adővallomás terjesztendő be a* általános kereseti jövedelmi és vagyonadóról, valamint a rögzített adó esetén is vallomást kell benyújtani, ha az adóalap legalább 50 százalékkal emelkedett, A kender és lenkőrő uj ára. A hivatalos lapban rendelet jelent meg, amely szerint a, közellátásügyi miniszter szabályozza «ue 1942. évi termésű kenderkóró, lonkőró mag- lenszalma uj termelői árát. Eszerint a lomb- mentes kenderkóró legmagasabb leiem löl eladási ára száz kilogramonként T. osztályú Ff.—. II. osztályú 12 pengő. A magkender- kórő az I. kenderkóró árának háromnegyed része, a gubás, vagy gubózott lenkóró I. 27.50, I/b 24.50, II. 20.50, III. 14.-- pengő 100 kilogramonként. Az I. osztályú magién- szalma 12 pengő, H. legfeljebb 20 százaiéit gaztartalommal 10 pengő. Az árak vasúti kocsiba, vagy hajóba rakva értendő, Hőpőtdlj felszámítását engedélyezték a malmoknak. A közellátási miniszter rendeletet adott ki, amely szerint a malomüzemsl: s a nagykereskedők a búzadara, nuHásUsat, egységes buzakenyérllszt és egységes rozss- lisztfajtáknak megállapított legmagasabb malmi, illetőleg nagykereskedői eladási árihoz ez általuk, vagy költségükön házhoz szállítva történő eladás esetén hőpótdij elmén száz kilogramonként 20 fillért számíthatnak fel. Amennyiben a meghatározott időtartam alatt az említett liaztfajták házhozszállítása a malomüzem, vagy nagykereskedő telephelyén a vevő által, vagy költségére történik, az eladó meghatározott 30 fillér fuvartérités helyett száz kíiogra.móriként 50 fillér fuvartérltést köteles a megállapított árakból levonásba hozni. A hópótdíj felszámításának kezdetét február if.-ben állapították meg. — lezuhant és elégett Gibraltárban egy angol bombázógép. La Lineából jelenti a Magyar Távirati Iroda: Gibraltár felett szer dán lezuhant egy angol bombázógép és teljesen elégett. Négy főnjü személyzetének két tagja meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült. JO ÁKÜ ÉS JÖ HIKDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLÉaMENETítSK