Keleti Ujság, 1942. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1942-01-11 / 8. szám
 Budapesten ta nu Só erdélyi főiskolai hallgatók munkája s. Hogyan dolgozott a nép» és képzőművészeti csoport Csikmenaságom ? Két előző vasárnapi szdmmh- bon folytatólagosan beszámolót közöltünk a. Budapesten tanuló erdélyi főiskolások sokirányú, értékes munkájáról, A nagyérde- kességü cikksorozat folytatását alább közöljük: Aíz erdélyi képzőművészeti főiskolások nép- és képzőművészeti csoportja azzal a eéllal alakult, hogy egyrészt a népi dis-zitő- mfivészet esztétikai tanulmányozásé ntján az erdélyi nj művész és rajztanár nemzedék művészi és nevelő munkásságát a magyar népművészet szellemével hassa át; másrészt, hogy Erdély. díszítő kincseit összegyűjtse, rendezze és feldolgozza. Bartók és Kodály alig 50 év alatt nemcsak. hogy össizegyűjtötte sajátos dallamkin- asűnket, hanem aiz uj magyar zene megteremtésével az egész világot meghódította. Győrffy István egész élete és munkássága pedig azt az igazságot hirdeti, hogy a gyökérte Jen, a gyenge európai, elkésett visszhangot jelentő, u, n. magas műveltségűnknek a magyar paraszti műveltségbe, értékekbe kell gyökeret verni; abban kell megújulnia. De nem elegendő ezt csak elfogadni ős mindegyre hangoztaitni, hanem meg kell kezdeni népi értékeinknek alapos és tárgyilagos feltárását; a szelleminek és a léleknek azonosulni kell véle, az alkotónak pedig fel kell oldódni benne, ahhoz, hogy igazi magyar értéket teremhessen. Ezen a nehéz, évtizednek a munkáját igénylő utón indultak el építészeink is. Most az a kérdés, hogy mi a helyzet a képzőművészetek területén? Vájjon, a magyar képzőművészet gyökeret verhet-e a nép művészeti megnyilatkozásaiban? A kérdés igen kényes. Visszafojtott életű parasztságunk művészi hajlamát és igényét jóformán csak a díszítő művészetben élhette ki. Ezt pedig inkább nemes iparművészeti jellegű, még akkor is, ha a diszités szimbólum, vagy a népből kiemelkedő, ismert egyén alkotása, A népi diszitőmüvészét mondanivalója nem olyan, természetű sem értékben, sem formában és jelentésben, hogy az európai képzőművészet mai fejlett világába közvetlenül átvihető volna. A jóformán csak a használati tárgyak, eszközök, esetleg ajándékok díszítésével megelégedő népi müvészhajlaim mindig az anyaghoz igazodik. Az önálló utw- kon való járás, a tárgytól való elszakadás a halálát jelenti. Egy igazi festmény és egy igazi szobor ezzel ellentétben nem valami használati eszköz, tárgy, kiegészítő disz, amivel esetleg a fal és a szoba ürességeit be lehetne tölteni, (mint egyesek képzelik), ezt az iparművészet végzi. A képzőművészeteknél az anyag mindig más odrán sm alárendelt eszköze az alkotó mondanivalójának. Azok a törekvések, melyek egy-egy fába faragott díszt, vagy a népi ládiaifestés virágait, szín- e? ecsetkezelését igyekeznek festményekbe átvinni, csak azt téveszthetik meg, aki a képtől és a szobortól sióiba sem kapott semmit. Azzal, hogy az éppen Európában kifejlődött, nagy képzőművészeti élményeket, kifejezési formákat tagadjuk, még nem mondtunk semmit, mert abba mindenkinek bele kell, nyugodni, hogy mi magyarok, az európai képzőművészeti kultúrába és az európai kereszténységbe, mint bármelyik európai kulturnép éppen úgy beletartozunk. Azért, mert egyetemes emberi mondanivalónk eddig alig lehetett » képzőművészetek területén. ne álltassuk magunkat azzal, hogy ennek okozója az európai szellemtől elütő, keleti alkatunk.' Inkább' a képzőművészetek virágzásának feltétele: a nyugalom, békesség, gazdaság, életkedv és a szépért való áldozatkészség anyagi fedezete hiányzott a magyarság viszontagságos múltjából. Ahhoz, hogy a képzőművészetet nagy kereséseiben a sajátosan magyar, de egyetemes emberi jelentőségű mondanivalóval megszólalhasson és utat. jelöljön, nagy ma gyár tehetségek kellenek, akiknek élete, látása és mondanivalója a küzdködő és dolgozó magyar nép életében és művészi szelle- méljen ágyazódik. A nagy tehetség rejtélyes kipattanását közvetve lehet elősegíteni. Elsősorban a magyar parasztságnak a diszitőmüvészstben kitapintható sajátos művészi szelleméi kell izlésformáló tényezővé tenni; anélkül, hogy a lényeg, mint eddig történt, elsikadna, Mindenekelőtt népi díszítőművészetünk alkotásait kell összegyűjteni, feldolgozni, esztétikai értékelését elvégezni és a nevelés utján közkinccsé tenni. Sokan azzal áltatják magukat, hogy ez már megtörtént. Igen, Makmyaiék úttörők voltak, de felületesek. A nemzeti öntudat nagy lobogásaiaak a népi díszítő művészeti gyors kiszolgálásával hamis útra terelődött az egész kérdés. Önkényes és romantikus elgondolásokba! kapkodták ki a mutatós darabokat. Majd megkezdődött a magyar falu cél tudatos kifosztásai; valóságos „népművészet-exportunk“ alakult ki. Díszítő kincsünknek mindig az anyagsaeriiséghe* igaizodó sajátosságáról megfeledkezve, önkényesen válogatva és eredeti mivoltából kiforgatva, összevissza alkalmazták minden felé. Sőt, ami a legsúlyosabb, m elemi közép és felső oktatásiban is tévesen használják, a „magyar Első gyűjtőmunkánk színhelyéül pedig Erdély egyik legkeletibb és legelzártabb székely községét, Csikmenaságot választottuk. Jellegzetes képviselője a magyar diszitőmü- vészet alakulásának, ahol — Viski Károly szavaival élve — „Nem az egyféle rendben végig hnzódó motivam csoport az uralkodó“. Hanem „van ősi hagyaték, régi szállás földekről való hozomány, nj környezetben gyű’* szerzemény, felülről érkezett száüomány más népektől való kölcsönzés; van természetesen njabb önálló alkotás is, vagy leg- .alább olyan hasonitás (asszimiláció), amely esetleg „niagyarabb a magyarnál“. („A Magyarság Tárgyi Néprajza, n. k.: Viski K.: „A diszitőmüveszet.“). A csoport tagjai, számszerűit 10-en, rajztanár és müvésznövemdékek, julius 15-én találkoztunk Sepsiszentgyörgyön, hol a Székely Nemzeti Muzeum anyagának tanulmányozásával ismerkedtünk meg a székelyföld sajátos kérdéseivel. A csiiksomlyói kolostor és a régi kollégiumban lévő néprajzi s történeti gyűjtemények megtekintése után, július 19-én kezdtük meg három hetes me. naságj gyűjtőmunkákat, IJjváry Béla dr. A gyűjtött anyagról ez alkalommal részletesen nem Írhatunk, csupán aiz egyes munka- köröíkrői irt beszámolónkból ragadunk ki néhány, jellemző sort. T. Balaskó Nándor írja a fafaragással kapcsolatosan : „Földből lettünk, fából élűnk“ — tartja a véri menasági közmondás. A változó viszonyok ellenére ma is nagyban hozzákapcsolódik a menasági székely élete a fához; azt - adja el, abból készíti szerszámait, használati tárgyainak nagy részét. így a fafaragás kisérő jelensége a menasági székely életének. Természetszerűi«? népművészetük ebben bontakozik ki a legnagyobb mértékben s mutatkozik meg legősibb legeredetibb formájában. A termiétezettel folyó, életért való küzdelmében talán pillanatnyi pihenést, felfrissülést jelent neki a faragás, mely végig kiséri egész életét: mig kis gyerek szarvasmarhát meg juhot őrizve a havasokon, szabad idejében pásztorbotot farag magának; legényke. iában kedveskedni akarván a guzsalyosbán egy-egy fehémlépnek, szépen ki- faragott („kiirott“) gúzsaiyt vagy sulykot ajándékoz neki. Később, meglett férfi korában a gazdasági felsizereléseken kivül a házhoz szükséges használati tárgyakat, (pl. jármot), vagy a szövésfonáshoz szükséges eszközöket készít, majd pedig kapukat farag, feldíszítve azokat leikéből, képzeletéből fakadó mintákkal. IT. Szőts Vilmos a Csikmenaságon talált cseréptárgyakkal kapcsolatosan mondja: „Mivel a talált eserépnemüek nem menasági eredetűek, jövő monkatervem éppen az volna, hogy a csikmegyei cseréptárgyak készítésével foglalkozó gócpontok, műhelyek és mesterek kikutatását elvégezzem A bokáitokon, tányérokon, és a szabad tűzhely di- sritésére alkalmazott csempéken található változatos motívumok nemcsak az eredet szempontjából vizsgálandók; hanem kimutatásra vár e tárgyak díszítő kincsének az egyes községekben — igv Csikmenásáson is — tapasztalható hatása. Az osztrák sas és a brokát-minták egyenes és idegen hatásait leszámítva, a bokályon, tányéron, és csempén, díszítő elemként a virág, elsősorban a tulipán szerepel leggyakrabban. De megtalálhatók az egészen ősi formáknak zegzugos hullámos, egyenes felépítésű díszítő törekvései is, némelykor egészen a fafaragásra emlékeztető gazdagsággal. III. Teutsch Éva a „párnabütüket“ és ru- di-lepedőket díszítő gyönyörű „szálán-varrá- sok“ kompozicióiáiról írva megállapítja: a diszátás“ ápolása címkéje alatt. Annak pedig ma már mindenki szemtanúja!, hogy a „népművészet“ gyakran az üzleti spekulánsok és felelőtlen, kufárek martaléka. Az a kevés, belyesirányu munka egészen elvész; az egészséges magyar díszítő művészeti szellem gyümölcsét egyenlőre nem is várhatjuk; feltéve ha óvatos, alaposan és nagy körültekintéssel megfontolt rendeletekkel meg nem állítják a pusztítást. Csoportunk a díszítőművészeti kutatásokra való vállalkozással ebből a nagy összevisszaságból kivezető utat keresi. Felkészülésünk az Országos Táj- és Népkutató Intézet kenetében tartott előadásokon történt. tanár irányításával. A falu népével őeszemelegedve, együttlakva, a házakban és a háztáj minden zugában talált díszített tárgyak nagy részéről, — ki-ki munkaköre szerint, — rajzot, sein vázlatot, fényképet készített és a tárgyra vonatkozó adatokat- feljegyezte. A csoport tagjainak munkaköre a következő : 1. Balaskó Nándor a fafaragással; 2. Buday Lajos a férfiviselettel; 3. Hervad Zoltán a női viselettel; 4. Kovács Dénes a szőttesekkel; 5—6. Mikes Erzsébet és Teutsch Éva a vamotusokkal; 7—8. S*ŐÍ6 Vilmos és Nagy Béla a bútorra! és kerámiával; 9. Ujváry Béla dr. az Írott emlékekkel, hagyományokkal; 10. Verestóy Árpád a temető művészetével foglalkozott. Hatalmas anyagunk feldolgozását már meg is kezdtük és remélhetőleg tavaszra, — amennyiben a kiadáshoz szükséges pénzt elő tudjuk teremteni — hozzáférhetővé válik, összegyűjtött anyagunkat a feldolgozás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak adjuk. hálózatos elrendezésből indul ki általában minden forma-elkülönülés; gazdag változatú, átlós-, folytonos-, tagolt-, elszórt-, vagy egymagáiban is kellő jelentőségű motívumnak egymás mellé helyezéséből adódé, diszitő elrendezéseket találtam. Szinte súlyos volna a belső disz, ha nagy megérzéssel nem fognák közre két, „herelapis“ — általánosan ismert : „almaleveles“ záróvonallal. E® tisztái csengést és ritmust visz a diszitésbe és megfelelő befejezést is ad. így minden kis levágott résznek, vagy megszakadozott foszlányban maradt darabkának, ami kezembe került, értelme volt és egészet jelentett. IV. Kovács Dénes a szőttesekkel kapcsolatosan, a festékesekről Írja: Ha a 200 éves gyönyörű, harmonikus színezésű szőnyeget szembeállítom nizzai a festéfcessel, melyet 1939-ben szőttek, nagy űr tátong a két fejlődési állomás között. A csinositási, szépi- tési kedv ma is meg van, de az erős lélek a kivitelre hiányzik. Selyemcuikor színekkel virágko&Korut próbál leszőni a készítő, valami bolti abroszról és természetesen nem sikerül. Tetszetős akar lenni; de siet, rohan és ezáltal üres les®. V. Nagy Béla a csikmenasági bútorokkal kapcsolatosan a következőket írja: „A ha táró' rezol gál atban lésztvett a keleti végekre telepedett csikmenasági székelység is. Katonás közösségi életmódja a bútorral berendezett állandó otthon kialakulását valószi- n-tileg késleltette. Csak a XIX. századdal beköszöntő aránylagos nyugalom es családi ön_ cáluság fejlesztette ki igazán a® otthont. Az elmúlt századok nagy erdélyi stilusvirág- zásain nevelkedett ősi székely népi Ízlés ekkor élhette ki magát először a bútorzat festésében és faragásában. Ekkor készültek a stílusban, formában, arányban és diszitésben a legszebb csikmenasági bútordarabok; de Ízlésének egyszerűségében, tömörségben megnyilatkozó nemes ereje alig 70 évig tartott.“ VI. Buday Lajos a férfiviselet egyik legszebb darabjának az u. n. „aszalás zekét“ találja. „Egyik legérdekesebb, de legegyszerűbb és legnemesebb szabásn székely ruhai- darab, amelynél az anyag&zerüség és a posztó kihasználásának elvéhez igazodik minden kis szabásrészlet. VII. Hervay Zoltán a legrégibb női ruhadaraboktól egészen a mai viselt darabokig hézag nélkül megtalálta a női ruhaviselet fejlődését, alakulását. „Általában a® eredet és a külső befolyások, melyek átalakító hatással voltak, úgy anyag, mint forma és szín szempontjából szintén ellenőrizhetők és kiimrtathatók. (FI. a® uj anyagok gyors elterjedése- lg nagy módosító, alakitő "hatássá! volt.) Sőt, a kényelmi szempont is igen jelentős a fejlődésnél; sok asszony panaszkodott, hogy a háaiszőttes polcol különösen a régi, mely egészen hosszú volt, milyen nehéz. Ennek tulajdonítható részben a® is. hogy megrövidítették.“ Vm. Ujváry Béla dr. kifejti, hogy; „a falu esztétikai műveltségének kutatásán aál nem elegendő a falu különböző irányú népművészeti alkotásainak, tárgyi emlékeinek feltárása, gyűjtése, feldolgozása, hanem fel kell kutatni az idevonatkozó Írott emlékeket is. Sok esetben az egyes kézműves iparág elterjedése, az első tárgyi emlékek korának megítélése csupán az Írott emlékek alapján lehetséges. Ezek a szempontok vezettek a falu írott emlékeinek felkutatásakor.“ IX. Vereatőy Árpád a csikmenasági temetők sí romlékeivel kapcsolatosan a plébánia naplójából idéz: „Székelyföldet joggal tarthatjuk szentföldnek; a nép bitéből fakadó önzetlenség, áldozatkészség, nagyon sokszor felülmúlja anyagi képességét. Csak így lehet megérteni azt a divatáramlatként terjedő törekvést, mellyel sorra állítattak a messziről nehezen szállítható, súlyos anyagiakba kerülő hatalmas kőkeresztek.“ Végűi megemlékezünk arról, hogy a csikmenasági gótikus templom padlásán a régi. festett kazettás mennyezet töredékei után kutatva, három, felbecsülhetetlen értékű kb. a XTV.—XV. századbeli faszobrot találtunk. Az egyik megfeszített Krisztust, a második Máriát és a harmadik komor apostolt ábrázol. A megtalálás körülményeiről és a szobrokról írott beszámolónk a Pásztortüz cimü folyóirat 1941. október havi számában jelent meg« * Első gyűjtőmunkánk már is gaizdag kincseket hozott napvilágra. Reméljük, hogy a fokozódó munka eredményei csak megállítják népi díszítő művészetünk rohamos pusztulását. Budapest, 1941. december. NAGY BÉLA Ecj Y lőllőhot Háíboru van, a vers most kit sem érdekel — hallgass el költő, itten tenni kell. Pergő dobok, rikoltó trombiták hangjára menetel, az acélból nőtt világ. Vasparipákon küzdenek katonáink, mint az istenek. Arra, mit sohasem tudtál e kor megtanít: felejtsd a lepkék szárnyai* Fegyvert a kézbe, fegyvert férfiak! — a nők vannak azért, hogy sírjanak. Gőgicsélt rimed, nyögésed mit akar? — férfiak vagyunk,- kell a zivatar. A gazságot itt a földön csak vérzivatar moshatja el Légy köztünk, mikor e nép szebh jövőbe, menetel! . .. BOTÁR BÉLA JO A11L ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNÉL Tíz lelkes ifjú útnak indul A végzett munka összegezése
