Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)

1941-12-24 / 293. szám

194». K/IUMCSON It 23 Mbzbti IlrsMtk Bz az édes idei karácsonyi írté: Németh Kálmán dr. (Bácsjózseffalva) szebb zamaté 'valaha is székely angyalait kó­rusának?! Gyönyörű, korcsmátlan zsinórba épült szép falunk. Minden idegszálamat el­téptem érte és véremet csurgattam a malterba, mint Kőműves Kelemenné. Drága szép fáim, uj sétaterem, 2700 díszfával... Négyezernyolcszáaszor valósítottam meg Dosztojevszkij parancsát, hogy „Minden em­ber ültessen egy fát és tegyen boldoggá egy emberi szivet“. 4800 darab gyümölcsfát ültet_ tem a falunak. Zöld koszorúba fontuk a falak fehérjét és a háztetők pirosságát. Mégse vol­tunk boldogok. Nem voltak boldogok az nj faluban, mindnyájan haza akartak jönni. Én sem voltam boldog. Budapesten koplal­tam egész télen és végignyugtalanitottam mim­Etsö karácsony — itthon t Azt kérik a telefonon, írjam meg, hogy mi­lyen lesz az idei karácsony, itthon, a Bácská­ban. Megmondom: — Felségesen szép! Olyan gyönyörűséges, melyre azt szokták mondani, hogy ez már sok az örömből, ári a szívnek, valami meg talál repedni benne... Jaj de jő annak, aki hazakerülhet és elfelejt­heti a 200 esztendős harcteret. *. Jó az Isten, aki ezt számunkra megengedte és jó a magyar szív, amely hazahozott és megosztotta velünk kenyerét. Hallgassák meg a karáesony-esti székely zsongást a Bácskában, bár ezt alig lehet tele­fonon keresztül meghallgatni, ha még olyan uj is az a szerkezet. Érdemes lenne kissé szét­nézni is. Most készül a Kulturház, szárítókemencék védelme mellett. Most dolgozik Székely Al­bert falunk ezermestere élete legnagyobb ál­mán: a zenélő kúton, a templom udvarában. A kát már ki van ásva és készen van a hat köbméter levegőteret kiszorító óriási muzsi­káló szerkezet is, amely egy kilométerre hall­hatóan muzsikálja a Iculból hat bukovinai da­lát, valahányszor az ember a kerekes kúton felhúz egy vödör vizet. Mert ezzel a forgatás­sal, a kutkerékkel mozgatott fogaskerék és hajtólánc segítségével titokban a kút kivájt oszlopában rejtőző üregen keresztül fel is húzta a vödörrel együtt az óriási gépezetet. Bárki meriti meg a vödröt, forgatja meg 14- szer a kút kerekét, a Székely-kutja szivet lel­ket, simogató szép hangokon muzsikál, miköz­ben 5 méter hosszú húrokon és harangokon csapdoshak a kút mélyében a végtelen szor­Amikcr pénzt hoz a székely bicska munkája... „Népművészeti Faragó Bokrot" alakítottak a kibédi székely gyermekek Nagy keletje van külföldön a faiagott játékszereknek. Rövidesen még háiom község kapcsolódik az áldusos mozgalomba detikit: haza akartam őket hozni. Losonc, Gi- rincs, Szerencs, Váradszőllős és a többi mene­külttábor már tele voltak bukovinai angyal­kákkal. Ők voltak az egyetlen kincs, amit a bukovinai édesapa áthozott magához szorítva, tilalom' ellenére, kitéve magát a granicsáxgolyő- nak: éjjel átgázolt a Teszla-patakon, átszö­kött a Magúra erdőin. Nem kérdezte, mi vár reá, 2500 bukovinai székely tavaly karácsony­kor otthagyta házát, földjeit. Hazajött, meg sem várva a hívást. Milyen volt a tavalyi karácsony? Ideát bizonytalanság, odaát pe­dig fájdalmas vágyakozás: ez volt a tavalyi karácsony. ,,Megsültük“ a kalácsot, — irta az egyik — de csak szokásból, miért nem tudtunk hozzá nyúlni a fájdalomtól és hazavágyástól.“ galmu Székely kalapácsai. És szól az ének: 1, „Boldogasszony Anyánk“, 2. „Hol vagy István király“3. „Győzhetetlen én kószá­lom“... vagyis harmadiknak Rákóczi-imádsá- gát dalolja a kút, ugyanazt a dalt, ami Buko­vinában a józseffalvi ezermester toronyórájá­nak muzsikája volt. Azután három bukovinai ősi, világi dal következik, amiket az altkor még fiatal Kodály Zoltán jegyzett leggazda­gabb és legeredetibb kutatási területen: a bu­kovinai Józseffalván. Mindebből kiderül, hogy a mi karácsonyun­kat, a mi ünnepünket nem a pecsenyés (lába­sok illata hatja át. A mi népünknek semmi köze sincs azokhoz a vágyakhoz, amelyekkel valaki egyszer kilométer hosszú nyakat ki­ránt önmagának, hogy azon minél to­vább csurogjanak az édesített és égetett ita­lok. Ha azonban ilyesmi kerül szóba, elárul­hatjuk, hogy a bácsjózseffalviak már Szent Miklós napján megsütötték a kalácsot. Nem azért, hogy megegyék, hanem azért, hogy két Miklós nevű jótevőjük tiszteletére (Horthy Miklós és Bonczos Miklós. Szerk.) elküldjék az 1200 kilogram súlyú szer etet csomagot a sebesült és a küzdő magyar katonáknak. De most már befejeztem a telefonálást. Hivnak keresztelni. Rendes«; hármasával, négyesével keresztelünk, hogy kezem és a szám ki ne fáradjon. És meg ne 1; ül jön a sok kisbaba, akik között mindig több a fim, mint a leány. És minden második fiú Miklós név­re hallgat. Ilyen a székely karácsony, első karácso­nyunk a Bácskában. "Bácsjózseffalva, december 23. A szívós, székely, bácskai falu mindennap tesz egy lé­pést. A múltkor öt kilométer hosszú járdát húzott téglából a bácskai sárra. Tegnapelőtt postahivatalt kapott, ma pedig telefont. Az este szerelték fél a távbeszélőt szobámban. Éjfél előtt ádventi éjszakám csendjét meg­törte a „Keleti Újság“ szerkesztősége, mert valamiképpen tudomást vett a kiküldött sze­gedi telefonisták bácsjózseffalvi sürgés-for­gásáról. A felelős szerkesztő a következő ka­rácsonyi kérdéssel próbálta ki az uj józsef- falvi vonalat: „Milyen szemüvegen keresztül nézi Bácska ban a letelepített bukovinai székely az első horácsonytf !“ Szemüveg, pápaezem, monokli: miielőttüak ismeretlen dolgok. Nekem van mégis egy ^üvegem“, rózsaszín üveg, amellyel meg sze­retném nézni ezt az édes idei karácsonyt és amelyen keresztül visszapillantok azokra a karácsonyokra, amelyek mögöttünk maradtak. Ha színes üveget emlegetek, nem kelll mind­járt holmi pápaszemre gondolni. Az én üve­gem egy piros tintatartó volt. A bukovinai Józseffalván 144 ház és a paróchiám füzében alakot változtatott ő is. Hosszúkás sztigmmá olvadt, olyan lett, mint a seb Jézus tenyerén. Az ember mindig borzongva márt belőle. Mintha Jézus állana az ember mögött, tenye­rét kínálva a drága masszával egy karácsonyi levélhez, amelyben a székely meg szeretné mutatni, milyennek látta ő az elmúlt kará­csonyt?! Most már talán el lehet mondani... A kihűlt parázsból kikotort tintatartó olvad- tan is, sztigmává változottan is tartja még a tintát, itt-ott az ütött, tompa sebek véraláfu. fáshoz hasonlítanak és megvannak még az emlékeink, Coriolanus szokta mutogatni sebeit, hogy voksokat gyűjtsön politikai étvágyának, a székely azonban mindent magába zár... Va­lamit azonban el kell mondanom az elmúlt utolsó három józseffalvi karácsonyról. Három évvel ezelőtt a román minisztérium­ból letiltották a bukovinai magyar gyerme­kek legnagyobb boldogságát: a karácsonyi kántálást, ami cukorgyüjtéssel, diógyüjtéssel volt összekötve. Mintleu angyal sóhajtani tanult... Karácsony estén tarisznyával], bottal gyű- v lekeztek az ablakok alá a bukovinai évodisták és iskolások. Piei, piros, szájuk párát lehelt a hideg ablakra. A Kájoni-Kódex legrégibb magyar dalait énekelték huszas, harmincas csoportokba fogózva & felkerestek minden ablakot. Hetven_nyolevan önkéntes pici kórus dalolta a „szép violácskát, kedves rózsácskdt“ az ablakok alatt. Lélegzetvisszafojtva figyelt a csillagos, kihűlt, hideg ég, mert minden szépség ebbe a zsongásba költözött. Minden angyal megtanult sóhajtani és ártatlanul né­ző, szemérmes szemekkel diót és cukrot csalná a tarisznyákba... Mindezt megszüntette egy miniszteri rende­let, amellyel a magyar-karácsony énekeit meg­tiltották a kicsinyek, a gyermekek számára és szigorú büntetést helyeztek kilátásba a ma­gyar kántálásért. A minisztérium ezzel „át- menet“-ről gondoskodott. Mielőtt gyökeresen eltörölték vollna a kántálást, megengedték a román szövegű kántálást a magyar karácso­nyon, A tanítóknak a hat bukovinai faluban egy nap alatt kellett megtanitaniok a román egyház karácsonyi énekeit... Az utolsó karácsony Józseffalván Mit szóljak aiTÓl a karácsonyomról, ami­kom népem sikoltozása között kiszedtek a „csöndére!;“ karácsony péntekén az ágyból, hogy a templomom néma maradjon, kará­csony éjszakáján? Mit szóljak az égett falu karácsonyáról, amely olyan rettenetesen igya szosan sikerült, holott Szucsava városának minden díszét, cukrát és piros gyertyáját megvettem, mert tudtam, hogy az idén sen­kinek sem lesz fája. Nem volt szerencsém. Alig kezdték gyújtani a gyertyákat, alig kezdtek sziporkázni a fényszórók: reszketni £ és visítani kezdtek a gyermekek. Megriadtak a tüztől. Azt hitték,' hogy megint ég a falu, amiben pedig már nem volt semmi éghető. Pusztító lángnak nézték a szent, barátságos lángot. Vértanuvémek nézték a piros gyertya csöppjeit, amelyek forró párolgással csöpög­tek a mozaikpadló színes kockáira. Hazamen­tünk az ijedtség után. Mindenki haza, saját istállójának állati melege mellé, mint a haj­léktalan Jézuska, hiszen azon a télen csak ál­lataink számára tudtunk hajlékot biztosítani s mi is ott húzódtunk meg a takarmánykam­rában. A házakat csak tavasszal kezdtük epi­teni, szeptemberben kész is volt minden. Szép, széles ablakok, székelv tornácok Volt-e Kibéd, december 23. Különös falu ... Emberei jellegzetesen szép magyar arcunk, az utcák olyanok, mint másutt, csak valami nagy, biztonságos nyugatom látszik az itteni székelyeken. Ünnepkor még harisnyát horda­nak s vörös színű, gépvarással cifrázott láj- bit. Büszkén és nyugodtan járnak, csendes a beszédük s itt talán sohasem üthet tanyát a nyugtalanság. Dolgos kétkezi emberek, akik isimerik a munka értékét. Kalákáinak, nem­csak munkával, hanem pénzzel is. Van egy hitelszövetkezetük — saját bankjuk ez — se­gítőjük, takarékpénztáruk, kiházasitójuk. Vau malomszövetkezetük is, maguk őrölnek ma­guknak. És van egy Hangya szövetkezetük is, ameiy áruval látja el őket és értékesíti házi­ipari-cikkeiket. Az egész falu élete egyetlen roppant kaláka. Mindenki mindenkiért dolgo­zik. így építik a jövőt. A székely és a fapapucs Nem vesz ki ez a fajta sohasem, hála Is­tennek. Az iskola termei népesek, vidám, pu­fók gyermekek száladnak az ablakhoz, ha gép­kocsi érkezik, előadás után pedig fapapucs­ban rohannak az utcára. , Érdemes erről) is Írni. Egy sváb mesterembert hoztak ide Dur nántülról, hogy megtanítsa a székelyeket fa­papucsot faragni. Tanulják is. Nem nagy a lelkesedés a fapapucs iránt, de a gyermekek azért hordják és vidáman tapicskolnak vele a pocsolyáiban. Büszke-e vájjon a székely és azért nem szánja el magát sziyesen a fapapucsra? Nem, csak éppen hasznavehetetlen a facipő, Kcjves, hegyes a talaj és a fiizfatopán nem erdőre, meg hegyre való. De azért faragnak, kis baltával és égy különös, hosszú, tartóra szerelt késsel nyesik a fa húsát. Percek alatt készül a facipő. Másoknak. Már szállítják, eladják. Pénzt csinálnak belőle, értékesítik, mert van hely, ahol hasznos és jó a hollandi divat. A székely bieska igazi feladata Erre is rájöttek Kibéden. A székely bics­kának más célja is van, sőt teljes egészében más a célja, iniint hogy a táncban testvérek vérét ontsa. Ilyesmi különben sem szokot elő­fordulni Kibéden, á falu tehát méltó arra, hogy más irányban hasznosítsa a kis szerszá­mot. Kibéden olyan dolog történt, aminek mar évtizedekkel ezelőtt el kellett volna kezdődnie a Székelyföldön. Faragó-tanfolyamot rendez­tek a községben. Egyetlen nap alatt harminc­négy fiatal fiú jelentkezett a tanfolyamra. Amikor Imreh Zsigmond, a kibédi szövetke­zet lelkes elnöke az Erdély-részi Hangyával hozzáfogott a terv megvalósításához, sokan azt hitték — borsót hánynak a falra... Nem igy lett! Szálmássy Sándor, a Pécsről lehozatott ta­nító és faragómiivész már néhány nap alatt bámulatos eredményeket, ért el a kibédi gyer­mekekkel. A székely gyermekek olyan- ügye­seknek bizonyultak, hogy — amint tanítójuk mondja — élvezet, volt velük dolgozni. A növendékek egy nagy teremben gyűltek össze. Szálmássy megmagyarázta nekik, hogy a faragásnak csak úgy van értelme, ha igazi, ősrégi székely motívumokkal díszítik a tár­gyakat. Aztán a falon függő kis fekete isko­lai táblára felrajzolt tulipánokat. Írásos min­tákat és madarakat, kalászt. A minták nagy­részét régi kibédi kézimunkákról rajzolta le. A' kis tanítványok pedig hozzá láttak a munkához s az előre elkészített székhátra, tü­körkeretre saját elképzelésük szerint egyéni mintát állítottak össze a táblára felrajzolt dí­szítő elemekből. Mindenki az egyéniségének megfelelő, képzeletében megszülető mintát hozta ki a fából, — már az első órákban is meglepő ügyességgel. így haladt a munka egészen addig, amig a szórakozásból és já­tékból komoly, jelentős mozgalom fejlődött ki. Megalakul a „Faragó Bokor“ Ezután már mindenki sántaarasznyi széke­ket, fiókos asztalt, bölcsőt faragott. A kész munkák most itt állnak az iskola nagytermé­ben, ahol a nagyközönségnek s a sajtónak bemutatják a kibédi gyermekek müveit. Van vagy kétszáz apró szék, csupa kedves gyer­mekjáték. Egyetlen székhát díszítése sem ha­sonlít a másikhoz! Ilyen tarka képzelete is talán csak ennek a csodálatos népnek van. A tiz-tizenhatéves fiuk olyan egyéniek a fara­gásban, a hajszáifinaman kidolgozott minták annyira szépek, meghatóan tiszták, hogy ez a munka már nem is egyszerű faragás, hanem iparművészet a sző igazi értelmében! Ez az eredménye hat heti munkának. Most osztják ki az egyes faragókra jutott pénz­összegeket. A gyermekek napidijat is kaptak a tanfolyam tartamára az Erdúlyrészi Han­gyától. Most az egész készletet megvásárol­ják tőlük. Az apró, faragott bútorokat, játék­szereket Budapestre, Németországba, Itáliába viszik. Szeretik és keresik ott a faragott, szép játékszert. Félő volt, hogy amint elmegy a faluból a -telkes oktató, amit minden gyermek őszintén megszeretett, oknélkülinefe bizonyul! a munka, mert szervezettség hiányában abban marad az egész mozgalom. Ezt akadályozza meg a leg­fiatalabb székely község megszületései A ki­bédi székely faragógyermekek ugyanis meg­alakították a „Faragó Bokrot“. — A bokor, — mondja Szálmássy Sándor, — azt jelenti, hogy sok ága van, de egy töve. Szívesen látnak a fiuk másokat is, megtanít­ják őket a meterségre s a jövő évi második tanfolyamon tovább fejlesztik majd tudásukat. A „Bokor“-nak már hivatalos bélyegzője is van. ott is díszeleg minden kiállított tárgyon. „A Kibédi Szövetkezet Népművészeti Fa­ragó Bokra“. Már meg is választották a vezetőséget, csu-. pa fiatal legényke személyében. Bokoxbiró Péterffy G. György, helyettes bokorbiró és szertáros László Sándor, a ve­zetőség tagjai Makkal Zsigmond, Péter ft György. Simon fi Sándor, Kálmán józsef. Ők vállalták, hogy összetartják a kis ..község" tagjait közös munkában, kenyérkereső, igazi székely szórakozásban. A kis arcok büszkén mosolyognak a dicsérő szavakra, amelyeket Korparich Ede, az Erdélyrészi Hangya elnö­ke intéz hozzájuk: — Az ismereteket és a tudást tovább is fejlesztenünk kell. Ez a faragó-tanfolyam uj, kenyérkereseti lehetőséget ad mast a székcly- ség kezébe. Az Isten áldja meg a székely élni_ akarást és tehetséget.., Vége az ünnepségnek. A gyermekek meg­kapják a pénzt, aztán egy férfi áll az Erdély- részi Hangya elnöke, alelnöke és vezérigazga­tója elé: — Áldja meg magukat is az Isten, hogy tovább is igy dolgozzanak érettünk.., Tanít­sák s vezessék a népünket, mert ez hasznára lesz hazánknak is..., És a népet tanítják, vezetik. A szomszédos Makfalván már megkezdődött egy hasonló faragó-tanfoiyan, januárban pedig Lövéte és- Szováta kerül sorra. Szövetkezeti munka ez ír. szövetkezeti cél. Méltó az erdélyi szövetke­zetek harcos kisebbségi múltjához. DÁVID IVÁN ELKÉSZÜLT EURÓPA LEGMAGASABB DRÓTKÖTÉLPÁLYÁJA A francia alpokban fekvő Briancon melletti Sere-Cheválier-ben december 21-én fogja 'Berthelet közlekedésügyi államtitlcár Európa legmagasabb drótkötélpályáját rendeltetésé­nek átadni. A Pétain .marsall védnöksége ala.lt épült drótkötélpálya, mely több mint 1.100 kilométeres magasságkülönbséget győz le, 2483 méteres tengerszinfeletti magasságban végződik. Sere-Cheválier Franciaország leg­ismertebb télisporíhelyeinek egyike. Vidékén a hóviszonyok rendkívül kedvezőek és egészen május közepéig lehetővé teszik a síelést.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom