Keleti Ujság, 1941. december (24. évfolyam, 275-296. szám)
1941-12-18 / 288. szám
MCmxMniirxMQí, 1941. DECEMBER 18 Karácsonyi ajándéknak ridikült, nesszeszert, bőröndöt a termelőtől vegyenek. Szaniszló József bőröndös és bőrdíszműves Wesselényi M.u-9 lehetővé tették. Ezek a csapatok pillanatnyilag azzal vannak elfoglalva, hogy megtörjék a szívós brit ellenállási, amelyet a védelem szempontjából kedvező terepviszonyok támogatnak- A Maláji-félszigeten sikeresen áttörő japán csapatok december 12-én egy gépesített brit hadosztállyal bocsátkoztak harcba, amely kemény harcok titán tettesen elpusztult. — A japán légierőnek — bár az ellen séges légvédelem működésbe lépett — időközben sikerült megszállnia a brit légierő támaszpontjait. A japán légierf' vasárnapig 133 brit repülőgépet lőtt Je, I irigy pusztított cl. amivel a Maláj i-fál- sr.iret brit légierejére halálos csapást 'itt. — Szingapúr elfoglalása azonban még hosszú időt vesz igénybe, tekintettel arra, hogy ennek a nagyon fontos kelet- ázsiai brit támaszpontnak kiépítésénél hosszú éveken «át minden rendelkezésre álló eszközt felhasználtak. — A Fülöp-szigétek körül a japán szárazföldi haderő es a tengerészet légi' erői fáradozásaikat főleg arra irányították, hogy szétverjék az ellenség légi érőit. Ez sikerült is. Ilyen módon már a háború kitörése után három nappal japán csapatok szállhaltak partra, először a Luzon-sziget északi részén, majd két nappal később a sziget déli részén is. Mindkét harccsoport Manilla felé menetel, amely így szórd óba kerül. — A japán csapatok 'mindenütt áttörik az ellenség védetmi vonalait. Ezeket a, védelmi vonalakat az amerikaiak azelőtt hetvenkedve bevehetetlennek mi nősítették• ’ — A Fülüp-szigeteken eléri fényes eredmények és a guami sikerek különösén azért jelentősek, mert a. Japán körül fonódó, úgynevezett, bekerítést gyűrűt szétrombolták és kedvező katonai feltételeket hoztak létre az Angiiéi és as Egyesült Államok elleni végső győzelem biztosítására, — A kínai arCVonalszakaszon a japán expediciós haderő változatlanul nagy nyomást gyakorol a megmaradt esimkingi csapatokraTozso miniszterelnök és hadügyminiszter beszéde végén beszámolt a japán csapatoknak Brít-Borneúban történt partraszállásáról, maid hangoztatta, hogy Mandzsukul) elhatározott szán déka az ország védelmét észak felé min den rendelkezésre álló eszközzel megerősíteni. (MTI.) Japán kész nemien áldozatra A fanănoft Singapur effátt Rio de 'Janeiro, dec. 17. (DNB.) Egy észak, amerikai híriroda Szingapúrból ideérkezett jelentése szerint a japánok a Malaga-félsziget déli részén 3 irányból fenyegetik a brit állásokat, úgyhogy Szingapúr egyre nagyobb veszélyben forog. (MTI.) Amszterdam, dec. 17. (DNB.) A Kelet- Ázsiából érkező hírek nem nevezhetők jónak a brit helyzetre — mondja a brit hírszolgálati iroda, A malayai földön és Hongotigbcm igen komoly a helyzet, A japánoknak sikerült- dél felé meglehetősen előrehalad niok. A londoni hírszolgálat egy másik jelentése a következőket mondja • A japánok a malayai föld ellen összpontosított támadásainak hevessége arra késztetik as angol erőket, hogy minden irányból visszavonuljanak. Hónkongnál súlyos tüzérségi harc folyik. A brit csávátok visszahúzódnak. (MTI.) Stockholm, dec. 17. (DNB.) .1 brit Malaya- föíi kormányzója felszántotta a lakosságot, hogy legyen késztyt a védekezésre — jelenti a brit hírszolgálat Szingapúrból. A kormányzó kijelentette, bőgj’ a japánok meglepetés- szerű támadása igen megnehezítette a britek dolgát és semmi sem történt úgy, ahogyan i: britek remélték. „Atéliünk Már néhány meglepetést és most újabbakat várunk. Szingapúrnak azonban nem szabad elesnie'' — mondatta.. (MTI.) Bangkok, dec. 17. (Stetam.) A szingapúri rádió elismeri, bogy as angol érák a Malaya - félszigeten nehéz helyzetben vannak a japánok számbeli fölénye. jobb felszerelése és kiválóbb parancsnoksága folytán. Az ellenségeskedések kezdetén 250 gépből álló malájt légierő csaknem teljesen elpusztult. Az angol parancsnokság elismeri, hogy a szingapúri helyzet nehéz és az Egyesült Államok jelentékeny és gyors segítsége nélkül menthetetlen (MTI.) # Hongkong „érielmi gelentőségü“ nz angoloknak Genf, dec. 17. (Ştefani.) A Journal de Geneve londoni jelentése szerint az angol fővárosban küszöbön állónak tekintik Hongkong kiürítését. Az angolok azzal vigasztalják magukat, hogy a veszteség inkább érzelmi, mint harcászati jelentőségű. Londonban elismerik, hogy az angol katonaság, különösen pedig a légerő ezen a vidéken nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa a japán támadást. A Kanton ellen irányuló kínai kísérletek, amelyeknek célja a Hcmkongra gyakorolt nyomás enyhítése volt, kudarcot vallott. (MTI.) London, dec. 17. (Bud. Tud.) Az angol fővárosban most már elismerik, hogy a brit csatahajók elvesztése után a japánok magukhoz ragadták a kezdeményezést Szingapúr a legfontosabb brit támaszpont körüli vizeken, A japán partraszállási műveletek rond- kivüli mértékben megnövekedtek. A japánok nagy légi, tengerészeti és szárazföldi fölénye a. délkeletázsiai térségben mind jobban érvényesül. Kóla Tho.ru és Victoria Point elvesztésével az angolok helyzete a Malaga-félszigeten igen komolyá -vált, úgyhogy valószínűleg teljes visszavonulásra kényszerülnek. Illetékes brit körökben elismerik, hogy Szingapúr maga is komolyan veszélyeztetve van. Ez az első eset, hogy Szingapúr fenyegetett voltát beismerik és már utalnak arra, hogy a japán csapatok minden irányból gyorsan közelednek az erősen kiépített brit támaszpont felé. Japán ítélete: Roosevelt a bűnös Berlin, dec. 17. Német Távirati Iroda diplomáciai tudósítója megállapítja, hogy a Tem- nonak az országgyűléshez intézett üzenete, valamint a japán miniszterelnöknek és külügyminiszternek az országgyűlés előtt mondott beszéde világos okfejtéseivel és meggyőző érveléseikben a legsúlyosabb vádakat jelentik az Egyesült Államoknak és Angliának a háború kiterjesztésére irányuló politikája étien. A császári iiz.enctből és a japán államférfiak beszédéből kitűnt egyfelől, hogy a kelet- ázsiai nj rendet és az ottani népeknek, mint egyenjogú feleknek jóléti területsáv létesítő* sót az angolszász mesterkedés minden eszközzel akadályozni igyekezett.. Az igazságos elrendezésre irányuló japán törekvés volt a közvetett ok arra, hogy Boosevelt siettesse a válságot és a maga imperialista céljaira használja fel azokat a területeket, amelyek a kelet- ázsiai népek birtokához tartoznak. (MTI.) tengeri viszálynak eddig nem volt közvetlen hatása Franciaországnak erre a birtokára A lakosság megőrzi nyugalmát, eddig sem anyagi, eem erkölcsi tekintetben nem vesztett az ellenségeskedés megkezdése miatt. (MTI.) Portugália menti aranyát az angolszász kapzsiság elöl Idszabonból jelenti a NST: A háború kiterjedése most a közvélemény érdeklődéséinek előterébe helyezi Portugália nyugatafrikoi és atlanti-óceáni birtokai után a Timor gyarmatot és Makaó bérelt területet is. Az ausztráliai külügyminiszter nyilatkozatai után megállapítható, hogy az Ausztrália felé vivő utón fontos hadászati állásnak tekinthető Umor. Makaó pedig a Honkong körüli hadműveletek ben tekinthető fontos támaszpontnak A portugál kormány a japán hadüzenet után azonnal Iászsabomfea szállitc+fca távo}ke- IeH aranykincseit. Brit részről ugyanis fenyegető nyilatko7iatok hangzottak el, amikor Portugália szerződést kötött Japánnal Timor és japán Bakui között létesítendő |cgiutra. Portugália az események alakulását figyelve megteszi a szükséges intézkedéseket és igyek szik fenntartani az összekötő szálaikat az anyaország és a portugál tengeri birtokok között^ amennyiben a kicsiny portugál kereskedelmi hajóraj is lehetővé teszi ennek az összeköttetésnek biztosítását. minden mincséq- !\.0 íö §3© » ben és árban. — Be!- és külföldi gyártmányok! Egyre gyengülnek n Szörfét támadó Ms ér létéi Berlin. dec. 17. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A keleti arcvonal különböző szakaszain tervszerűen folytattuk a szükséges arcvptwtjavításokat és megrövidítéseket. A. légihaderő erős harci és vadászgépalakulatokkal ellenséges csapat- és páncélos gyülekezéseket ugrasztott szét, ütegeket tett harcképtelenné és sok gépjármüvet pusztított el. Berlin dec. 17. (DNB.) Az ellenség az utóbbi idők súlyos veszteségekkel végződött harcaitól legyengülve és akadályoznia az útviszonyoktól, most a keleti atcnonal déli szakaszán két helyen támadott erősebb alakulatokkal. Nappal a német csapatok Eb. 10 zászlóalj erejű bolsevista támadást veAek vissza. A sötétség beálltával az ollen séges ezrednek egy magaslat ellen intézett előretörése pedig összeomlott a német elhárító Tűzben. Egy nagyobb néniét egység körzetében 3 helységből kivetették a bolsevistákat és elfoglaltak egy pályaudvart. A 300 ember erősségű őrség kelet felé visszavonult. Visszavertek egy.bolsevista zászlóaljat is, amely elilenítáiuadáiít kísérelt meg, A hadsereg barei cselekményeit a keleti arcvonal más szakaszain több harci repülőgép támogatta. Ellenséggel megrakott sok helységet bombáztak és szétugrasztottak bofeevista oszlopokat. Eddig mintegy 100 tehergépkocsi, két ütegállás és néhány mozdony pusztult el. (MTI.) 4 főméltó sági* Kormányzotté téli segélyakciójára befizetés a 99.000 számú csekklapon A tengelycsapatok ismét, száznál több harckocsit zsákmányoltak Eszakafríkában A német véderő főparancsnoksága jelenti: Német harci repülőgépek a szerdára virradó éjszaka bombatámadásokat intézte» Plymouth és Dower kikötőberendezései, Valamint ellátási üzemei ellen. A tengeren mag- rongáltunk egy közepes nagyságú kereskedelmi hajót. É3zak-Afrikában Tobruktói nyugatra Súlyos etháritő harcok folytak. Kardiánál erős ellenséges támadásokat vertünk vissza és súlyos veszteségeket okoztunk a briteknek. Az angol légierő kisebb alakulatai a december 17- re virradó éjszaka robbanó, és gyujtóbombá- kat dobtak az északnyugati német partvidék néhány helységére Négy brit repülőgépet lelőttünk, (MTI.) Kóma, dec. 17. (Ştefani.) Az olasz főhadiszállás 563. számú közleménye: A gaz alai szakaszon kedden kemény támadások és ellentámadások folytak. Az ellenség szakadatlanul újabb erőket vet harcba. A keddi jelentésben említett csatában több mint 800 brit foglyot ejtettünk, néhány tucat ágyút, több mint 100 harckocsit, páneé)kocsi(, <s gépjármüvet zsákmányoltunk. A brit légierő Dmta és Benghazi ellen megh'sérelt támadása folyamán a légvédelem 3 reféiló'gépet lelőtt. Az elmúlt éjszaka az ellenség bombázta Brindisit és Cataniát, emberéletben rum esett áldozat. Az utóbbi helységben a légvéátslesn egy ellenséges gépet lelőtt. , Olasz és német repülőgépek ismételten bombázták Málta szí gr. tőrei-; katonai célcélpontjait. (MTI.) Lázadás Északindlában Csungkiog katonai szövetséget köt Washing? ónnal Sanghaj, dec. 17. (DNB.) Coimkir.gbân hivatalosan közölték, hogy Dennya altábornagyot, az ottani brit katonai attasét az újonnan létesített katonai küldöttség főnökévé nevezték ki. Közölték továbbá, hogy Kína formális katonai szövetségre óhajt lépni az umeri ital Egyesült Államokkal, Nagybritanniá v»| é» a többi demokrata országokkal, de ilyenirányú javaslatára még nem kapott vállasat. (MTI.) Indokínában teljes a nyugalom Vichy, dec. 17. (DNB.) A francia gyarmatügyi minisztérium megállapította, hogy Indokínában a helyzet változatlan. A csendes. Oitrovnfillapot Ar&entin&bfft-n árd yenről szóló rendkívüli katonai pótköltségvetést. (MTI.) Tokió, dec. 17. (DNB.) A. japán ország- I gyűlés mindkét háza megszavazta a 3.8 miUi- | Semmi sem úgy történt, ahogy a britek remélték A finnek is visszaverték a szovjet támadásokat Helsinki, dec. 17. (DNB.) A finn hadijelentés ezeket' mondja: Az ellenség a. sviri vonal teljes hosszában több támadást hajtott végre. Valamennyit visszavertük. A bolseviknek több, mint ezer katonát vesztettek. Az ellenség a keleti arcvonal déli szakaszán sikertelen kitörési kísérleteket tett. Többszáz szovjet katona itt is éleseit. Az ellenség az egyik északi szakaszon 'is támadásba kezdett. Súlyos veszteségeket okozva, itt is visszavertük. A finn légierő folytatta a Murman vasútvonal bombázását. A vágányokat és több szerelvényt telitalálat ért. (MTI.) \ fívtvenfHmillió iont nanonla Az angoloknak ez a háború napi 75 millió [ontba került. \Vood pénzügyminiszter az alsóház legutóbbi ülésén újabb egymilliárd megszavazását kérte háborús kiadások fedezésére. Az alsóház megsza vazta a javaslatot. Irán—angol szerződés Amszterdam, december 17. (DNB) Az angol híriroda jelenti, bogy Irán miniszterelnöke szerződést irt alá Nagybritánniával, amelyet a legközelebbi napokban erősítenek meg." (MTI) Rómából jelenti a NST: A Lavöro Fasiszta ankarai jelentése szerint az iráni parlament összeillésével egyidejűleg tüntetések törtek ki Teheránban. A zavargásokat az a hir robbantotta ki, hogy India északi I részében felkelés tört ki az angolók ellen. Afganisztáni jelentések szerint a peskavaii utón az angol csapatok a felkelőkkel vivott harcokban vereséget Szenvedtek. Buenos Ayres, december 17. (DNB) A j minisztertanács kedden délután 2 órás ülés I után egész Argentina területéin azonnali ba- I tállyal elrendelte az ostromállapotot. Az | I ostromállapotot meg nem határozott- időrs rendelték cl, mint előzetes rendszabályt. (MTI)