Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-04 / 251. szám

1942. NOVEMBER 4

Mi iörléni Weamarlian ?

Irla : Nyirő József

I.

Október 23-ikától—26-ikáig zajlott le a német Irodalmi és művészeti élet Mekkájában. Weimarban az európai szellemi életnek az utolsó évtizedekben kétségtelenül legnagyobb és legjelentősebb eseménye, a nagy német „Dichtertreffen“ keretében az európai Írók első találkozója, amelyen a német irodalom majdnem teljes számú képviselőin kivül tizennégy állam meghívott irodalmi kitiinó'ségei vettek részt. A német írók már háromszor gyűltek össze Weimarban, de ez az első eset, hogy az eddigi keretek kiszélesítésével az európai irodalom képviselőit is meghívták és ezzel a weimari iró-találkozó — Európának az irodalomban elfoglalt vezető szerepét tekintve — világirodalmi jelentőségű eseménnyé vált nemcsak külső kereteit illetően, hanem elsősorban és legfőbbképpen azzal a ténnyel, hogy megalakult az Európai írók Szövetsége, amely minden külső, vagy belső kényszer nélkül, kizárólag a felfogás és irodalmi hitvallás, meggyőződés azonosságának alapján a legteljesebb népi és nemzeti alapon láltja azt az irodalmi és művészeti elhivatást, amelyen az uj, szel lemi Európa fel fog épülni. Meg kell állapítanunk tehát, hogy ezen a politikamentes’, tisztán elvi és baráti alapon álló irói közösség találkozóján az nj Európa szellemi alapjainak lerakása megtörtént, aminek messze kiható jelentősége és fontossága mindenki előtt nyilvánvaló és eredményei ben is méltó lesz célkitűzéséhez.

Az a tény, hogy a személyre szóló meghívókat a német propaganda-minisztérium bocsátotta ki és hogy a találkozón megjelent Gőbbels birodalmi miniszter is, aki a ven- dég-irók tiszteletére adott ebéden fel is szólalt: — nem jelent sem irányítottságot, sem az elvi alapon történő spontán elhatározás, helyesebben elvi találkozás közvetlenségébe bárminő beavatkozást, vagy az ösz- szejött irók lelki, szellemi és művészi szabadságának bárminemű befolyását. Egyet- len szó sem hangzott el a háromnapos találkozón, egyetlen, még lényegtelennek mondható jelt sem láttunk, ami erre mutatott volna. Magukból a résztvevő Írókból fakadt, ami Weimarban történt, a propagandaminisztérium mindössze külső szerv volt, amelynek hatáskörébe tartozik az ilyen dolgok lebonyolítása és maga G óbból* miniszter is a már megtörtént határozatot vette tudomásul, a gondolat, a lényeg megszületését, amelynek megvalósításához természetesen a maga részéről minden segítséget megígért és ezt az összegyűlt irók lelkes örömmel fogadták.

Ezt a körülményt le keil szögeznünk bárhonnan jövő esetleges gyanúval, vagy gyanúsítással és bizalmatlansággal szemben.

Azt se mondhatni, hogy a weimari esemény irodalom-, sőt. világirodalom-politika, ha első tekintetre annak is látszik. Saját tapasztalaton alapuló, lelkiismeretes megállapítás szerint úgy látom, hogy Weimarban az eddig is minden nemzetnek legfőbb kincsét és egyik legnagyobb értékét jelentő, a népek őskoráig visszamenő és soha meg nem szakadt nemzeti és néni szellemisége kapta meg az nj világ fejlődéséhez hozzáérett és az uj Európa kialakulásához méltó világhelyzetét. Ennek felismerésével azonos belső alapon tömörültek Európa irói, az alkotás és szellem önállóságának és szabadságának teljes megtartásával, aminek öntudatát és azt. a tudatot, hogy min den vendég-iró. — ha személy szerint történt is meghívása — a maga nemzetét, annak szellemi értékeit őrzi és képviseli; a legnagyobb megbecsülés és tisztelet illette minden részről. Az uj európai szellem és irány éppen ennek védelmét, és munkálását tűzte ki feladatául, s a találkozó éppen ennek a gondolatnak megvalósítására nézve jelent újabb elindítást, védelmet és egyelőre európai, később minden valószínűség szerint *z egé"z világra kiterjedő megjelenési és érvényesüléefi lehetőséget.

Már csak azért sem lehetne uj irodalompolitikai iránykijelölésnek mondani az európai irók uj tömörülését, mert ez világszemléleti azonosság alapján történt azoknak a részéről, akik eddig is ennek a meggyőződésnek belső erejéből alkottak, vagy ha egyeseknél az útkeresés első bizonytalanságában volt is elhajlás ettől az iránytól, később a művészi öntudat megáEapodottsága annál szilárdabban ráhelyezkedett erre az örök alapra, melynek halhatatlan és elévülhetetlen művészi forrását és értékét már koraibban felismerte minden olyan iró, aki méltó arra, hogy nemzetének kifejezője lehessen és tehetsége, hivatottsága révén az általa képviselt népnek értékességéről hi- zonyságot tehessen munkásságával az európai kultúra színe előtt is. Elég egyetlen pillantást vetnünk bármelyik nemzet irodalomtörténetére, hogy a mondottak igazságáról meggyőződjünk. Minden értékes nép irodalomtörténete kezdet óta töretlen folytonossága a nemzeti értékeknek, aminek minél tökéletesebb a világ szellemi fejlődéséhez mért művészi kifejeződése emelkedést, az ettől való elhajlást, vagy a nemzeti alapnak félretevése és lebecsülése bármilyen divatos irány kedvéért süllyedést és magának a nemzetnek egész életére kiható súlyos kárt jelentett mindig és fokozott mértékben jelenteni fog ezután is. Aki csak felületesen is figyelemmel kisérte ae utolsó évtizedek maradandó irodalmi sikereit, annak látnia kellett, hogy mindig egy nemzet értékességét kifejező munkák, könyvek találtak hiánytalan elismerésre nemcsak a nemzeti, hanem a világirodalomban is. Gondoljunk csak az északi kis népek osztatlan sikerére s arra a rendkívüli előnyre, amelyet ezáltal szereztek maguknak a világ köztndatában és elismerésével nemzeti létüket illetően is. Ezek az északi népek hiánytalanul ott voltak most is, Weimarban is és szellemiségük őszinte és igaz megbecsülését élvezhették.

Még egy szempontra kívánok rámutatni a népi és nemzeti alapra helyezkedés gondolatával kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy Weimarban az összegyűlt, több mint háromszáz iró és költő között egyetlen egy se volt, aki a régi és mégis mindig uj nemzeti alapra helyezkedésben a szellemi emelkedés és fejlődés, az alkotás, a téma. vagy a művészi megjelenésű, kifejezési forma és lehetőség bármilyen korlátozását látta volna. A lényétől távol álló egyéni elkötelezettségnek csak az árnyéka is vetődött volna a lelkére, szellemére, vagy az egész. em- beriségre kiterjedő hatás lehetőségének elzárását érezte volna a weimari határo zatban.

Ellenkezőleg. A weimari találkozó felszabadulás és jogadás volt a legkisebb nép számára is, hogy az uj Európában most már formailag is élismert népi és nemzeti értékességének teljes súlyával részt vehessen az egész emberiség gazdagodását, jelentő szellemi találkozókon és az eljövendő világ felépítése érdekében megindult nagy teremtő munkában és versenyben.

Történt még valami Weimarban, amiről nem beszéltek, de a dolog természetéből önként következik. Európa íróinak határozata és felkészülése az uj időkre hatályon kivül helyezte — hiszem, hogy egyszersrainden- korra — azt a nemzetköziségből fakadó szellemiséget, amely a ,.humánus“ jelszavával a letűnt liberális korszak alatt az egyes népek irodalmát és művészetét is felhasználta most már ismert és nem is titkolható egyéni és hatalmi céljai elérésére. Azt a szellemet, amelynek álcázott kisértete a sajtó egy részében és átfestett egyes irodalmi csoportocskákban még köztünk lappang ideig-óráig, s a háttérből igyekszik dühös fintorokat vágni a korábban nyíltan kigunyolt, hazug ,.européer“ fölényeskedéssel „hazaffyás“-nak, „népiesch“-nek, „tőzsgyökér“-nek csúfolt nemzeti irodalmi megnyitetk ozások felé, hogy már csirájában elfojtsa és megölje a népi és faji kiválóságok érvényesülésének még a lehetőségét is, vagy ha ez nem sikerülhetett, ha az elhatározó jelentőségű alkotásokat nem ölhették meg a „kritika joga“ mögé bujt dorong alkalmazásával, magát az írót vonták saját érdekkörükbe anyagi, vagy erkölcsi helyzeté- nek, életkörülményeinek céltudatos kihasználásával, amit annál könnyebben megtehettek, mert az érvényesülés eszközei és utjai fölött sajtóban, könyvkiadásban, színháznál, filmnél szinte korlátlanul rendelkeztek. Fölösleges, sót káros volna szemet hunyni afölött, hogy még mindig vannak nálunk is jóhiszemű, félrevezetett tehetséges emberek, akik az utolsó évtizedek ideológiai kábultságának rabjai még, akik még nem vették észre, hogy nemzetük kárára e lényünktől idegen szellem és irány strohman- jaiként szerepelnek az annál tisztábban látó, céltudatos idegenek kezében, akiknek nagy részük volt abban, hogy Trianon és az azt követő szenvedések szakadhattak Magyarországra. Még mindig vannak vakok köztünk is, akik nem látják, hogy az u. n. „humánum" nem jelenti a mult, a tradíciók, minden magyar érték lebecsülését és lenézését, az ősi nemzeti alapnak felrúgását, a

Kezets Mismg.

nemzetköziségnek szükségképi alkalmazását és érvényesítését önmagunk lényegének megtagadásával, hanem ellenkezőleg, az emberi és emberiségi magaslat, az igazi humánum a magunk nemzeti és faji értékességének művészi kiteljesedésében rejlik és csak ez marad örök és becsült értéke az emberiségnek is.

Ennek a megállapításnak valóságát és igazságát igazolta az uj világfejlődés is, amely a maga lényegének belső igazsága és törvényei szerint szabja meg az uj Európa szellemiségi irányát. Ez az irány életet és fejlődést jelent, mindazon népek és nemzetek számára, amelyek ezt kellő időben fel', ismerve csatlakoznak hozzá, amit annál örömestebb tesznek meg, mert Weimarban éppen a legfőbb érték: a nemzeti és népi gondolat jutott nem nemzetközi, hanem nemzetek közti érvényesüléshez és elismeréshez. Ennek rendkívüli fontosságát és horderejét azonnal fel kell ismernie minden népnek és tisztában kell lennie azzal is, hogy a weimari gondolat és határozat lényegi része annak az nj Európának, amely a nemzetek létét és fennmaradását nemcsak „ideológiai“ alapon, hanem az életvalóság örök és kizárólagos nemzeti valóságával és joga szerint kívánja minden nép számára biztosítani.

Semmi okunk sincs arra, hogy ebben kételkedjünk, de minden okunk megvan rá, hogy ennek a gondolatnak mielőbbi telje« és tökéletes megvalósítását a valóságba is átvigyük.

E/SVCTEIJ fefMa, kedden visszavon- ¥ C I ers l*lw2L\3^ hatatlanul utoljára

Az asszony, az ötvös és a harmadik

SZERDAI KEZDETTEL ZARAH LEANDER

világsikerű, monumentális énekes filmujdonsága:

A végtelen ui

Fiatal erdélyi színésztehetségek felkarolását tűzte ki célul a vári Színpártoló Egyesület

Jelen Gyula dr. nyilatkozik az egyesület múltjáról és u] föladatairól

Kolozsvár, november 3. Kolozsvár, a magyar színjátszás ősi városa, nemsokára faunja lesz hazánk második nemzeti színháza .megnyitásénak. A kultusekormánv Kolozs. vár művészeti múltját és a város közönségé nek igényeit méltányolva, költséget nem kímélve olyan színházat ad, i melyre mindnvaja n büszkék leszünk.

így kezdődik a kolozsvári’ ' Szinpártoló Egyesület felhívása. A felhívás a továbbiakban megállapítja, hogy föladatául ismeri a kolozsvári Nemzeti Színház zenei és kulturális céljainak társadalmi utón való elősegítését és hivatásának betöltésére való támogatását, amellett az általános magyar színházi és zenei kultúra istápolását és fejlesztését, E cél megvalósítása érdekében az Egyesület propagandát kíván kifejteni á kolozsvári Nemzeti Színház érdekében és a színház zenekultúra fejlesztését, valamint a színház és zenekedvelő társadalom együttműködését célzó felolvasások és összejövetelek tartásával és drámai és zenei ösztöndíjak kitűzésével.

Felkerestük Jelen Gyula dr.-t. a kolozsvári Szinpártoló Egyesület elnökét, aki az egyesület terveiről és céljairól az alábbi nyi latkozatot adta:

— A kolozsvári Szinpártoló Egyesület kei célt tart szem előtt: közelebb hozni a kolozsvári közönséget a színházhoz, felkelteni az érdeklődést a színház iránt s megnyerni a közönség széles rétegeinek támogatását. Maga a közönség fogja megállapítani, hogy színházunk milyen magas értékű művészi munkát fog végezni. Le kell szögeznem, hogy a kolozsvári Szinpártoló Egyesület ideális célokat szolgál. A tagdíjak az Erdélyből származó tehetséges színész jelöltek támogatására szolgálnak. A Szinpártoló Egyesület tehát nemcsak erkölcsi, hanem anyagi segítséget is fog nyújtani. Kolozsvár város és Erdély magyarsága mindig megtette kötelességét az immár 150 éves magyar színjátszással szemben. A mai nemzedéknek is követnie káli az ősök példáját, mert hiszen ez az erdélyi magyar művelődés előbbrevitelét célozza. A Szinpártoló Egyesületnek nem célja, hogy a színház művészi vezetésébe beavatkozzék. Ez a legjobb kezekben van, erről a közönség maga is rövidesen meggyőződést szerezhet. A Szinpártoló Egyesület a város és Erdély magyarságának közvéfaméovét fogja kifejezni a színházzal

szemben és -megfelelő mádon a sziház művészi vezetőinek tudomására fogja juttatni a közönség kívánságait, Ez elsősorban a darabok megválasztásában fog megnyilvánulni. A szán- házban az élő kritika minden előadáson ott van. Ez ösztökélni fogja a művészeket, hogy mindig tudásuk és tehetségük legjavát adják a magyar művészet javára.

— A Szinpártoló Egyesület megalakulásának szükségessége a kisebbségi életben keletkezett. Valamikor akadtak olyan művészet- kedvelő mecénások, mint id. báró Wesselényi Miklós, Bölönyi József és mások, akik anyagi tehetségükhöz mérten áldozatokat hoztak az erdélyi magyar színjátszás megteremtésére és fenntartására. A mi kisebbségi életünkben azonban hasonló egyéni áldomtkészségre nem számíthattunk. A magyar szánházi kultúra ügyét szivén viselő férfiakat és nőket kelite+t egyesületbe toborozni, hogy a fogyatékos erők szövetkezése által egyrészt anyagilag a magyar színjátszásnak, máisrészt a színházba járásra való buzdítás által erkölcsileg és anyagilag támogassák ezt a nagyfontosságu intézményt. Erdély történelmét mindéikor jellemezte, az önsegélyezés eszközeinek megtalálása, A magyar faj fennmaradása érdekében mindemkor előteremtettük a szükséges eszközöket, Ilyen eélt szolgált a Szinpártoló Egyesület is kisebbségi életünkben. Most, amikor a magyar kwltuszkormányzat igen nagy anyagi áldozatokkal országunk harmadik állami szinházát teremtette meg, az Egyesület ennek a támogatását fogja szolgálni és főleg uj szvreésztehetségek felkarolása áttol kívánja szolgálni az ügyet. Nyugodtam mondhatjuk, hogy az elmúlt másfél évszázad alatt az Er , délyi színészet nevelője volt az egész ország szinmüvészetének és igen sok fényes név szerzett elismerést az ország mindem színpadán az erdélyi szellemnek.

Kolozsvár az ősi sziaházkedvelő város tö. zönsége bizonyára örömmel és megnyugvással veszi tudomásul Jelen Gyula dr.-nak, a Szin. pártoló Egyesület elnökének nyilatkozatát. Egészen bizonyos, hogy számos taggal gyarapodik az egyesület és gyüjtőtábora lesz annak a színházi közönségnek, amely lelkes együttérzéssel fog támogatni minden művészi és magyar szinpodi alkotást.