Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-02 / 224. szám

Mezei'tUrsuta 1941. OKTOBER 2 Raăi&nvşaţş helyett — rfelvét Amszterdam, okt. 1. (DNB.) A hmdan! rá­dió kedd esti adásában többek között ezeket mondta: A wsovjet hadsereg helyzete a déli szaka­szon kedveződen. A németek nyomása igen erős. A szovjet csapatok tartanak ugyan még i| néhány pontot a Dnyeper mentén, de a foko­zódó nyomás egyre komolyabban veszélyezteti a déli iparvidékeket. Mi angolok minden tő­lünk telhető segítséget megadunk a Szovjet­uniónak, de aam nem lehet kiküszöbölni a földrajzi nehézségeket. (MTI.) Keletkarjala jogos tulajdona Finnországnak Helsinki, ofct. 1. (DNB.) Bletékee körökben *z anao] jegyzékre adandó finn választ meg­előzően már la utalnak arra, hogy Anglia finn területi igényekre céloz, noha két hónap óta tudomása van arról, hogy a finnek min­denütt túljutottak az 1939-ben megvont ha­tárokon. A beavatkozást azért kísérlik meg. mert a Szovjet válságos helyzetben van és a murmanszki vasútvonal nem áll többé a Szov­jet rendelkezésére. Hangoztatják, hogy Finn­ország mindig becsületeden járt el és világo­san kifejezésre juttatta békés törekvéseit, de a nemzeti védelemről nem tud lemondani. A jzovjet volt az, amely megtámadta az orszá­got tekintet nélkül annak békés törekvéseire. Semmiféle szemfény vesztegető biztosítéknak nincs hatása mindaddig, aráig a bolsevista uralom végkép össze nem omlik. Finnor­szágnak elhatározott szándéka, hogy az 1940 márciusában Moszkvában létrejött úgyneve­zett béke igazságtalanságait helyrehozza. Finnországnak vissza kell állítania jogos földrajzi éa történelmi határait az évezredes hagyományoknak megfelelően. Az Onyega és a Dadoga-ló, valamint a Finn-öböl által hatá­rolt keletkor Jala? földrész, amelynek lakos­sága megőrizte faji jellegét Moszkva évsaasa- d/.s erőszakosságaival szemben. Finnország Jogos tulajdona. Finn Keletkarjala határai az ország termésnetes határai kelet felé. (MTI.) Nem szünetel Anglia ostroma sem A német véderő főparancsmofosig«, jelenti a vezéri főhadiszállásról: A Nagybritannia elleni harcban egy erő­sebb harci repülökötelék bombázta New­castle hajóépítő központjait. Sok tűz és »agy robbanás keletkezett. Légitámadásokat intéztünk azonkívül Anglia keleti partján és Skóciában hadászatiig fontos berendezé­sek ellen. Egy 1500 tonnás kereskedelmi ha­jót. elsüllyesztettünk. Észak-Afrikában néniét harci repülőgépek Tobruknál szeptember 30-á.n eredményesen támadtak brit sátoi’táborokat. Brit bombázók az elmúlt éjjel romboló és gyújtó bomlbákat dobtak a Német-öböl és a Keleti-tenger partja mentén különböző vá­rosok lakónegyedei re. A t ámadásnak a pol­gári lakosság körében halottjai és sebesült jei vannak. Több lakóház elpusztult vagy megrongálódott. Egyes repülőgépek Berlint igyekeztek megtámadni, de visszatérésre kényszeri tett ék őket. Éjszakai vadászok a légvédelmi és tengerészeti ütegek három el­lenséges repülőgépet lelőttek. (MTI.) Két egyséqei megtorpedóztaU a% o aszok a Gibraltár fölé vánszorgó angol flottából Rótma, cktóbor 1. (Ştefani.) Az olasz fő. badiszállás 486. száma közilemén ve: Ésaak-Afríkában repülőink eredményesen bombáztálk Maraa Matruh angol hadállásait és raktárait. Német repülőgépek megtámad­tak. és eltaláltak egy ellenséges gőzöst és bombázták a tobruki kikötő hajóhidjáit. Lelőttek ezenkívül egy ellenséges repülőgé. Jet. Ellenséges repülőgépek légitámadásokat hajtottak végre Bengihasi és Tripolis ellen és néhány útvonalat, lakóházat megvongál- tak. Két gépet lelőttünk. Kelet-Afrikában osztagaink merész és si- keavs földerítést végeztek az ellen ságe* vo­nalakon belül. Kedden délután hét vadász­gépből álló ellenséges alakulat, földközelről megtámadta Szicília egyik légi kikötőiét. Három olasz vadászgép üldözőbe vette őket ős lelőtte az egyik ellenséges gépet. Annak pilótája, ejtőernyővel a nyílt tengerbe ug­rott. Az olasz vöröskeresztee repülőgépet, amely az angol pilóta megmentésére indult, kőt ellenséges góp megtámadta. Cirkáló va­dászgépeink aejemmai közbeléptek, felszaba­dították a vöröskeresztes ír öntőgépéi és a két ellenséges gépet lelőtték. Az angol hajóhad a 484. számn különje­lentéaben közölt légi és tengerészeti hadmü- veLeteinik során kapott kömény csapások után Gibraltár felé visszatérőben az útjába eső tengerszakaszon működő tengeralattjá­róinktól újabb súlyos károkat szenvedett. Öt tengeralattjárónk sikeres támadást haj­tott végre az ellenséges hajóhad ellen, amelyből két egységet biztos torpedótalálat ért. (MTI.) Portagália nem bízik Angliában és nem tárgyai Londonnal ....... ............­Genf, október- 3. (DNB.) Lisszaboni je- lentás szerint a Zöldfok-szigetek megerősí­tésére október 5-ikpn lujabb nagyobb csapat, szállítást indítanak meg. .Tólértesűlt körök­ben ezt a csapa tftsazevonást összefüggésbe hozzák a néhány nappal ezelőtt történt, fre- toowni csapatmegerösitésekkel. Illetne« portugál körökben cáfolják azo­kat az idegen körökben 'terjesztett hireket, . amelyek szerint Salazar portugál miniszter. I elnök hosszasan tanácskozott Anglia mad- á ridi nagykövetével. (MTI.) Hacha államelnök meglátogatta Heydrlcb b'rodklmí védnö^lie'yct’c^t Portugália nem maradhat semleges a ftommuniiinusvn^ szemben LISSZABON, okíáber 1. (DNB) A por­tugál rádió hangoztatja, hogy a kommunista bűnös cselszövésekkel szemben nem leltei szó semTngességrőí. ól kommunizmus veszedelme nem szűnt meg azzal, hogy most háborúban vám. Óva int a földalatti szervezkedések ve_ ssedehnoire. A Novidades katolikus napilap foglalkozik Moszkva képmutató békü Ukenységivoi, A moszkvai hírverők most a keresztény gondo­lat elÉ* *.iátitására rendezkedtek be. Spanyol- országban lehetett látui, liova vezet azoknak az elve, akik elsősorban magáért a pusztítás­ért, az élet természetes rendjének, a felsőbb törvényszerűségnek kiirtásáért ragadtak fegy­vert. Ma már láthatjuk, müven sors vári volna; Európára, ha a spanyol hősiesség nem hárítja el a botseviemus első csapását. Ami­kor Németország Moszkva felé indította csa­patait,- kiderült, hogy a Szovjet nemcsak Németország letiprásárn törokedik, de véres erőszakba akarja dönteni az egész meggyen­gült Európát. A. lap végül megjegyzi, hogy Sztálin képmutatása settkit sem vezethet félre, aki a múlt tapasztalatain át tekint a moszkvai cselszövések felé. (MTI) Benes szövetséget kötött Moszkvával Szófia, október 1. (Búd. Tud.) Moszkvai bir szerint tegnap Moszkvában katonai egyez­mény jött létre a szovjA kormány és a lor­dom menekült, cseh kormány között Rulofáría kész területének megvédésére Szófiai jelentés szerint DaszkaXov bolgár hadügyminiszter Skoplje városban mondott beszédében hangoztatta, hogy Bulgária kész területinek épségét megvédeni az Ochrida tótól a. Fekete tengerig és a Dunától az Égéi tengerig. Felszólította a macedóniai bolgárokat, hogy szorosan fogjanak össze Bulgária jövő győzelmének és területi biz­tonságának érdekében. A Szovjet naponta megsérti Bulgária felségjogait A középbulgáriai S tóven közelében a kedd­re forduló éjszaka újabb szovjet ejtőernyő_ sök ereszkedtek le. A bolgár rendőrök a la­kossággal együtt körülzárták őket és vala­mennyinket elfogták. Nagymennyiségű rob­banószert és egyéb hadianyagot találtak ná­luk. Roosevelt nem felel arra a kérdésre, hogy kinek szállít hadianyagot az USA iVash-ngton, okt. 1. (DNB.) Roosevelt ci­rok sajtóértekezleten kitérő választ adott ar­ra a kérdésre, hogy az Anglia megsegítését célzó törvényt a Szovjetunióval szemben al­kalma zzáfe-e. Ama a kérdésre, hogy tgazas -o azok a híresztelések, amelyek szerint az Egye­sült Államok hadianyagtermelésót bizonyos ideig Anglia belyott a szovjetnek küldik, az elmük azt válaszolta, hogy czideiy nem tud. 'Igen hireszUléáckröl, Re" sevilt elnök kedden két óra hosszat tár gyal Hull külügyminiszterrel. Hull a meg­beszélés utál’ újságírók előtt kijelentette, hogy az egész nemzetközi helyzetet átvizsgál­ják. Arról nem nyilatkozott, hogy külön is foglal koz'ak-e a sem leges ségi törvény meg­változtatásával, valamint a japán-amerikai viszony újabb alakulásával. (MTI.) Az amerikai haderő az ufolsó három hónapban nem kaooftt hadianyagot Kóma, okt. 1. (MTI.) A Popod« <ii Koma „Betejpe» fantázia“ címmel taglalja azt a new- yorkl jelentést, amely szerint az amerikaiak képzeletvilágát sokat izgatja a háború. Sokat beszélnek az Egyesült Apaiunkat fenyegető [égi veszélyről. Haskell kapitány, Newyork varos légvédelmi parancsnoka, elkerülhetet­lennek tartja például, hogy német repülök háború esetén no bombázzák Newyorkot, Bcaztont, Pittsburgot és sok más várost. Még attól is tartanak, hogy Amerika hadba]épése esetén a németek ejtőernyősöket kü|denek(!) az Egyesült-államokba.. Newyorkban egyes városrészekben már meg is kezdték az elsöté­titéei próbákat. Newyork! jelentés szerint #z amerikai fővárosban súlyos aggodalommal te­kintenek a Szovjetnek szánt hadianyag én- szállítása eáé. Úgy vélik, hogy politikai, köz­lekedési és ipari nehézségek tornyosulnak maid és megakadályozzák a szállítmány oé|- hozérését. Kedden este az egyik amerikai lap azt írta, hogy az elmúlt három hónapban a hadfelszerelési üzemek fokozott munkaütem mellett dolgozva sem tudták kielégítően pó­tolni az európai szükségleteket. E mellett »z amerikai haderő e három hónap alatt egyál­talán nem kapott hadianyagot Tokió és Washington hozóit rspm folyik semmiféle tárgyalási Washington, okt. 1. (Búd. Tud.) Beavatott körök szerint az Egyesült Államok és Japán között teljesen megakadtak a tárgyalások. Az eszmecsere a két ország között hetek óta folyt. Amerikában a tárgyalások kimenetelét már nem Ítélik meg olyan kedvezően, mint augusztus 28-án, amikor a japán nagykövet átadta Rooseveltnek a japán miniszterelnök levelét, Hir szerint e hétre tervezték HriM külügyminiszter és Oshima japán nagykövet további tanácskozását. Prágai jelentés szerint Hacha Emil dr. «eh államelnök kedden dé'előtt viszonozta Hey- drieh birodalmi vódnökkelyettes látogatását, lleydrieh hosszasan ismertette előtte a leg. utóbbi eseményeket és közölte azokat az in­tézkedéseket, amelynek hatályba léptetését, « védnökség rendjének biztosítása., valamint a dolgozó lakosság védelmének fokozása tette szükségessé. A megbeszéléseket folytatni fog­Prága, okt. 1. (DNB.) A cseh-morva véd­nökség sajtójának jelentése szerint a prágai és briiimj rögtönitélő bíróság hazaárulás és rongálások miatt a következőket ítélte ha­lálra: Plodek Jaroszláv építőmestert, Melchior József iÜatszertánost, Sulist« Vencel tisztvi­selőt, Pechlat Ágostont. a szokol szervezőt tornamesteréi, Spitzer Izrael György izraeli! a vallásu foglal kozás« óik ül it, Schwartz 1 có t iszt viselőt, Capek Károly nyugalmazott er­dészt, Greh Vladimir egyetemi tanári, lilék hi£ktM Mert ezt i lapot a7­HIRDESSEN W ORSZAÜ EG£sZ A KELETI g VEVOKEPES KO- ÚJSÁGBAN ■ ZONSEGE olvasta ják A- újabb intézkedések sorába tartozik az, hogy a Drágái és a b riin»i rendőr főnök­ségeken külön gazdasági parancsnolzságokat létesítettek azzal a feladattal hogy megaka­dályozzák a gazdasági élet megzavarását. Ezeknek a parancsnokságoknak hatáskörébe tartozik a polgári lakosság élelmiszerrel való Vojtek orvost és még több személyt. Az Íté­letet augusztus 30-án végrehajtották. A brün- ni rögtönitélő bíróság egy vádlottat felmen­tett A védnökség területén újabb 58 kommu­nistát és rombolót, végeztek ki. A lapok az eseményekkel kapcsolatban felhívást tetéztek I a lakossághoz, őrizze meg nyugalmát, egyben I felvilágesii ásókat adtak a német védnökség! I hatóságok intézkedése ír 51. Prágai topok sze . rint a cseh nép »agy része teljesen tudatában van az idők komolyságának és elutasítja azo­kat az elemeket, amelyek el akarják téríteni az. egyetlen helyes úttól s amelyet Hacha dr. államelnök mutatott. Politikai köi-ökben utalnak arra, hogy Ha­cha dr. ti birodalmi védnöfchelyetiessel egyet- értét.ben a legrövidebb idő alatt kinevezi a letartóztatott Éliás utódát. Mussolini az önkéntes veteránok zászlóaljainak zászlókat adott Róma, okt. 1. (Ştefani.) A Duoe szerdán délelőtt a hatóságok fejei és hatalmas nap­tömeg jelenlétében szemlét tartott a fascists milícia négy külön zászlóalja felett. A zászló­aljak hadviselt önkéntes veteránokból ala­kultak, akik hősiesen küzdöttek a görög harc teren és most Olaszországban tartózkodnak múfzoiu kiképzés céljából. Ezek a zászlóaljak kitüntetésképpen Mussolini nevének kezdő­betű.,ét viselik Jelzésként, Mussolini ellépett a csapatok előtt, majd sajátkezüleg adta át zászlóikat. Azután a katonák római diszlépés- ben a Giovinezza. hangjaival vonultak el a Duce emelvénye előtt. Október 8- kón ül össze Kolois véimecye törvényható» sági kisgyülése Kolozsvár, okt. 1. Kolozsvár-várauegye tör- véuyhartóságj kisgyülése október havi rendes gyűlését október 8-ikán délelőtt tartja a vár- megyeháza tanácstermében. -4. gyűlés napi­rendjén több nagyfontosságu kérdés szerepel, A kiigyülést követően a közigazgatási bizott­sága tartja meg rendes havi ülését. Ennek legfontosabb tárgypontja az alispán jelentése lesz a vármegye vezetőségének szeptemberi működéséről. Szabólyoziók Ft< nciaorszógban a tisztviselők kinevezését Vichy, október 1. (DNB) Az uj törvény- hozás keretében kedden uj törvényi; hoztak nyilvánosságra a tisztviselő-kinevezések szia Irály ozásáról. A rendelet a dömokr rl a és li­berális rendszertől teljesen eltérő irányelveit a következőkben lehet összefoglalni: 1. Az állam tekintélyének megerősítése. A vezető tisztviselőket nem valamely parlamenti intéz­mény tanácsára és szavazás alapján nevezik ki; 2. A tisztviselői felelősség a legszigorúbb slbiráűás alá esik; 3. a tisztviselőnek teljes joga van az állam oltalmára. Az Uj módosí­tott törvény alapján olyan fizetés1 adnak a tisztviselőnek, amely megfelel rangjának és hivatali fokozatának. (MTI) A siarvasbőgés alatt sent szünetel a fa le (termeiéül Budapest, okt. 1. (MTI.) A kormány 7.080—1941, M. E. sz. rendeletet adott ki a fa kitermelésének és szállításának előmozdítá­sa tárgyában. A rendelet értelmében a folyó epre hatáiylalunitanak minden olyan szerző, désl kikötést, amely szerint szarvasbőgés ideje alatt fának kitermelését és fuvarozását a va­dászterületen szüneteltetni kell. A vadászati jog gyakorlója e miatt kártérítést nem köve­telhet. A rendelet kihirdetése napján lép ha­tályba ellátása is Egész sereg kommunistát és rombolót végeztek ki a védnökség területi n

Next

/
Oldalképek
Tartalom