Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-10 / 231. szám

Tiz nap alatt tizenhét ellenséges támadást vertek vissza honvédeink a Dnyeper-mentén Légi erőink hatásosan támogatták a honvédséget a nagy átkaroló hadműveletek előkészítésében BUDAPEST, október 9. A szovjet ellen küzdő honvéd seregtesteknek a szeptember 20—30. közötti időben kifejtett tevékenységéről katonai részről a következő összefoglaló tájékoztatót adták a Magyar Távirati Irodának­Az említett időszakban a honvéd erők feladata változatlanul ugyanaz volt, mint amit már az előző tiz napon át is elláttak. Ennek értelmében minden körülmények kö­zött. meg kellett akadályozni az ellenségnek azt a szándékát, hogy a Dnyeperen át irá­nyuló előretöréssel tehermentesítse a magyarok arcvonalától északra eső területen meg­támadott szovjet erők helyzetét. Ugyanakkor a honvéd seregtesteknek minél nagyobb szoviel erőket kellett lekötniök a védelmükre bizr/t Dnyeper-szakasz mentén, nehogy a szovjet hadvezetőség csapatokat vonjon el innen más, közvetlenül veszélyeztetett arc- vonalrészekre. Az ellenség a szövetséges csapatoknak más arcvonalrészeken elért sike­rei hatása alatt, egyre kétségbeesettebb kísérleteket tett szorongatott szovjet seregtes tek tehermentesítésére. E célból az elmúlt tiz nap alatt állandóan megpróbálkozott ki- sebb-nagyobb előretörésekkel. Ezek hevessége szeptember 25-én érte el tetőpontját. Ezen a napon tízszer támadta meg a folyón áthatoló ellenség a honvédek arcvonalát, miköz­ben a szovjet parancsnokságok gépfegyverrel kergették előre támadó kötelékeiket. Ugyanezen a napon még három kisebb vállalkozást is végrehajtottak a szovjet csapa- tok. Ezen a tiz támadáson kívül az említett tiz nap alatt még hétszer próbálkozott a szovjet hadvezetőség ezen az arcvonalrészen századnál nagyobb erejű kötelékek táma­dásával és ezek mellett számtalan apró felderítő jellegű vállalkozással igyekezett nyug­talanítani a honvédek védővonalát. Valamennyi támadása és felderítési kísérlete meg­tört a magyar csapatok ellenállásán. Elértük a honvéd csapatoknak azt a célját is, hogy minél nagyobb szovjet osztagokat tartsanak lekötve. Az ellenség szinte az utolsó per­cig, tehát a nagy átkarolás hadászati hatásának érvényesüléséig nem vont el jelentő­sebb erőket a magyarokra bizott Dnyeper-szakaszról A honvéd tüzérség a saját arc­vonalon kivid hatásosan támogatta tüzével a szövetséges csapatoknak tőlük északra tör­tént- áttörését. Légi erőnk ugyancsak kivette a részét a nagy átkaroló hadműveletek előkészítésé­ből. Nap-nap után bombázták az ellenség gyülekező helyeit, raktárait és közlekedő vo­nalait. A szóban forgó idő alatt egyetlen gépet sem vesztettünk. A honvéd erők védő harci jellegű tevékenysége a magyarázata annak is, hogy az átlagos veszteségek minimá­lisak maradtak. Szarul a német acélgyürU Leningrtáit Uartíl 194t. OKTOBER I© Áz olasz nép törhetetlen szilárdsággal áll a Duce mellett BERLIN', okt, 9, Mint a Német. Távirati Iroda közli, katonai részről a következő ma­gyarázatot fiizik a csütörtöki hadi jelentés- heg: A sikeres áttörés a legnagyobb feladatok elé állítja a hadvezetés legmagasabb művésze­tét A hadvezetés a legnagyobb súlyt helyezte arra, hogy a menekülő vagy meglepett ellen, séget saját erői gyors előrenyomulásával wlal­érje. bekerítse, "hogy azután tneg$ípiwrn'i8ithes~ fte A Vjaemu terében végrehajtott előretörés tehál nem arra vezetett, hogy most frontáli­san Moszkvára rohanjanak, hanem az előre­törés átkaroló iránya következtében qy-iinl- alukitásra vezetett, Leningrádot változatlanul szorosan körülzárják a néittet kötelékek. Ezen nem változtathat a bolsevikok semmiféle ki­törési vagy tehermentesítési kísérlete. (MTI.) ßetr lini katonai körök szerint a bolscvizmus elleni karckan már megSörfénf a donié« ölet. 9. Illetékes német helyről BERLIN közük : Berlini katonai körökben hangoztat jói:, hogy a bolsevizmus elleni harcban immár megtörtént a döntés. Természetszerűen még vannak nagy területek — hangoztatják ugyan, erekben a körökben, — amelyeket a keleten még meg kell szállni és katonai műveleteket is folytatnak még, hog-n Szovjet orosza rsz ága 1, amennyiben es szükséges szilárdan német kézbe vegyék. Tény az — mondják ezzel kapcsolatban. — hogy a bolsevista haderő mostmár kilón a nagy hadszíntérből. Hogy a szovjet a tél fo- lyantán vagy a jövő tavasszal fel tud-e még áUitem, (ZZ Utalón túl egy vagy két hadsere­get, azt yarn lehet előre megmondani. Ha ai­kttul is az ismert kemény orosz télben az Ural mögött egy uj bolsevista hadsereget megszervezni, ennek megsemmisítésére már scmnme.setrr sem kell egy naoy német hadse­reg. Lehetséges — mondják még, — hogy Sztá­lin visszavonul az Ural mögé, hogy onnan egy kis íanouházbnl egy magával vitt rádióállo­más segítségével a világ közvéleménye előtt továbbra is Churchill nagy szövetségeseként szerepelhessen. Ezt az eshetőséget berlini jto- Ihikul körökben csupán a szovjet propaganda eg ok lehetőségének tekintik, de. — mint be­fejezésül hozzátették, — ennek a német had­sereg szempont iából a legcsekélyebb szerepe sincs. (MTI.) Roosevelt a kereskedelmi ha'ók felle vérzését aíánlja a kongresszusnak WASHINGTON, október 9. (Ştefani.) • Roosevelt több heti huzavona és megbeszé- í lés után csütörtökön reggel úgy határozott, hogy levelet intéz a kongresszushoz. Levelé­ben a kongresszusnak a semlegességi törvény olyértelmü megváltoztatását ajánlja, hogy fegyverezzék fel a kereskedelmi hajókat. A lapok szerint az elnök tekintettel az erős parlament; ellenzékre, pillanatnyilag még tartózkodik attól a kérelemtől, hogy ame­rikai kereskedelmi hajókat küldjenek a há­borús övezetbe. (MTI.) Rendelet a háborús állama jós- sági címleteket terhelő kézizálog- kövefelések be eleniésérő! Budapest, okt. 9. (MTI.) A pénzügymi­niszter rendeletét adott ki a háborús magyar áilamadóssági címleteket terhelő kézi zálogköl- esönkövetelósek bejelentése tárgyában. A ren­delet értelmében a pénzintézetek, ideérte a pénzintézeti fiókokat is és a hitelszövetkeze­tek, kötelesek 1921. évi január 1-én fennállt és háborús magyar államdóssági címletekkel (híIdikölcsöm-kötvényebfeel) fedezett kézi zá­log kölcsönkövetelésekről a rendelethez mellé­keit mintának megfelelően készült bejelentést 1941. évi október 20. napjáig a Pénzintézeti Központ hodikölesön osztályához (Budapest, V. Nádor u. 25-—27 Tőzsde-palota) eljuttat­ni. A bejelentést akkor te meg kell tenni, ha a kézizálog kölcsön követelés időközben meg­szűnt. A rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Ráma, okt. 9. (Ştefană.) A Duóénak egyes olasz városokban tett rövid látogatása alatt az olasz nép nagy tömegekben és lelkesen tün­tetett vezére mellett. Ez a tény több különle­ges szempontot árul el az ólára nép magatar­tásáról és feltárja az olasz népnek valóságos vonásait: 1. az olasz nép valamennyi társadalmi osz­tályból és rétegből származó összeség e most is. mint mindig vesére mellett tömörül és kész követni öt és kész minden körülmények kö­zött határozottan engedelmeskedni neki; 2. törhetetlen szilárdsággal hiss a Dúcéban, akiben az olasz megújhodás szellemét Szemé, lyesiti meg. A győzelem kezessének és az igarí béke követőjének tekintik; 3. számol a liáboruokozta nehézségekkel és kész a harcbanálló Olaszországért megküzdeni minden megpróbáltatással; 4. tudja, hogy az ellenség állítólagos ne­hézségekre és elégedetlenségre számit és ép­pen emiatt dolgozó mivoltándlc teljes elszórná- sávul kész bebizonyítom azt, hogy esőn a téren sem kell senkitől sem tartania. (MTI.) Fontos építésügyi rendeleteket adott ki a kormány Budapest, okt. 9. (MTI.) A Budapest: Közlöny pénteki szánra, a m. kir. miniszté­rium két építésügyi rendeletét közli. Az egyik rendelet az anyaghiány miatt félbeszakadt építkezések befejezéséről szól és felhatalmaz­za az építésügyi hatóságot, hogy a/nyaghidmy esetében az eredeti terv módosítását, még abban az esetben is engedélyezhessej ha a mó­dosított terv a hatályos jogszabályoknálc nem felet meg. Az. erre vonatkozó kérelmet az ipari anyag­gazdálkodás építőipari bizottság utján kell az építésügyi hatósághoz eljuttatni. A másik rendelet a jövőben meginduló épít­kezéseket korlátozza. E szerint vasvázas, vas­belonvázas és vasbeton alapozású épülőt: h/br- ponti fűtés, valamint három vagy több eme­letes épület építésére építési engedélyt esah az ipari anyaggazdálkodási építőipari bizott­ságnak előzetes hozzájárulásával szabad adni. Ugyan csak az épí tőipari bizottság előzetes hozzájárulása szükséges olyan épület építésé­re szóló engedély kiadásához is, amely nem feile] meg az egyes építőanyagokkal való ta­karékoskodás érdekében a rendelet mellékle­tében megállapított rendkívüli építési szabá­lyoknak. Mindkét rendelet kihirdetése napján lép hatályba, JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Bardossy miniszlerelnőb lálogalást lelt a Magyar Sajtó Házában Budapest, október 9. (MTI) Az Országos Magyar Sajtókamara elnökének meghívására Bárdossy László miniszterelnök és kiilügy. miniszter csütörtökön délben UUein-R.eviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök és vitéz Thuránszhy László miniszteri osztályfőnök, a miniszterel­nökség 111. osztályú vezetőjének kíséretében látogatást tett a Magyar Sajtó Házában. A miniszterelnököt vitéz Kolosvári-Borcsa Mihály, a Sajtókamara elnöke, Zimmer Ee_ rene, az, újságírói főosztály elnöke, Báthory- Hiitiner Janó*, a kiadói főosztály elnöke és Gáspár .Tenő igazgató-főtitkár fogadta. A Sajtókamnra elnöke részletesen ismertette a miniszterelnök előtt a kamara -megalakulásá­nak körülményeit, szervezetét, az upágivói szociális intézményeket és a kamaráinak az újság*róképzésre irányuló i-s"vát. A miniszterelnök behatóan, érdeklődött az újság, t ró jelöltek '-.'nzése és a szociális intézmények b'lvzeto felől. Ezután n miniszterelnök megtekintette a kamaté rk, valamint a többi ni=áefivöi intéz­ménynek hivatalait és a könytárat. Végül a miniszterelnök látogatást tett a kamarai szék­házban lévő Magvaf Di-ágirők Tv'v.toiMe Pátria Khfhiában. Ttt a kamara elnöke be­mutatta a ivnniszte’"'lnökn''k va/ternem-.’! uj. -ág'véinié...íónv vez"tő:é*. \ 1^ r. m>, c ka­mara eö'öVsöge vendégül látta a mmiszterel- nököt és kíséretét A miniszterelnök hosszabb ideig szívélyesen elbeszélgetett a felien asztal mellett i* az nj-ágivék vezetőivé!. E'mene^ Panama I,- őri é ryî *>*'«» NEWYORK. oki 9. A/, Associated Press jelenti Panamából, hogy dr. Ar- niilfo Arias. Panama elnöke elmene­kült. Dr. R. A. de la Guardia az eddigi íyazságÜgyinltiiszter. mint elnök, le­tette az esküt. (MTI-) Csizmád a Andor dr. tanácsnok nyitotta mea a Tizes Szerveze tanulmányi hetét Kolozsvár, október 9. A Közjóléti Szövet­kezet Tizes Szervezetének tanulmányi hetét a polgármester képviseletében csütörtökön este Csizmadia Andor dr. tb. tanácsnok nyi­totta meg. A katolikus gimnázium dísztermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt Csizmadia dr. tanácsnok megnyitójában azt fejtegette, hogy a társadaloménak, egyénnek elsőser' el kell végeznie a belső revíziót és csak az­után foghat hozzá a külső kérdések megol­dásához. A társadalom minden rétegének ösz- sze kell fognia, bogv megteremtődjék a nem­zet életében az a txfsn összhang, amely záloga a boldogabb jövendőnek. Csizmadia dr. tanácsnok megnyitója után László Dezső országgyűlési képviselő tartotta meg nagy érdeklődéssel kisért előadását. Be­szédében taglalta a társadalom felépitettségét. s hangoztatta, hogy minden embernek úgy keli megformálnia éleiét, hogy aszal használ­jon a közösségnek is. A Tizes Szervezet alap vető munkát végez ezen a téren és munkája az egész magyar társadalom érdekeit szol­gálja. Ezután Puskás Lajos igazgató ismertette a Tizes Szervezet célkitűzéseit s kiemelte, hogy a szervezet társadalom.épitő munkát végez. A magyar jövő kialakításában nagy szerepre hivatott ez a szervezet, amelyet bőviteni, fej­lesztőn' kell, bogy mine’ nagyobb tömegeket hálózzon be szerveivel. A Tizes Szervezetnek fontos szerepe a közigazgatási hatóságok mun kajának megkönnyítése. Adatokat gyűjt, je­lentéseket ad a hatóságoknak és ezzel is a közigazgatás gépezetét lendíti elő. X tanulmányi bét megnyitására összegyűlt közönség nagy tetszéssel és tapssal fogadta az előadásokat. A legközelebbi előadást ma este 7 órakor Géléi József dr egyetemi tanár tartja. U abb halálos Ítéleteket hoztak a prágai és brünni rögtönitéló bíróságok PRÁGA, október 9. (DNB) A prágai é- hHinni rögtönitéló bíróságok gazdasági rom. bolás miatt 10 embert, köztük öt zsidót ha­lálra Ítélt. Ezenkívül hazaárulás előkészítem és szándékos tiltott fegyvertartás miatt a brünni rögtönitelő bíróság két embert halálra ítélt. Az Ítéleteket csütörtökön réarcba lton (MTI) Kommunista szervezkedés részesei felett Ítélkezik a szegedi rögtönitéló bíróság Szeged, okt. 9. A szegedi törvényszék rög- tcnitélő tanácsa az állam törvényes rendjének és erőszakos felforgatására' irányuló bünteti vádja miatt ma kezdte meg Tucakov István és Smunov Miklós ügyének tárgyalását- Az ügyészségi vádirat szer in1 Tucakov es Simü— non a bácskai Monostorszegeden kommunista sejt. szervezést folytattak és egyéb kommu­nista bűncselekményt követtek el. Délután négy órakor ült össze a rógtÖnitelő tanács. Tucakov István csupán azt ismerte be, hogy kommunista röplapokat terjesztett, de tagad- 1a. hogy ismerte voltna Kiss Ernőt a kivégzett bácskai kommunista vezért és tőle utasításo­kat kapott volna. Tele szemben Simunov Mik­lós mindent, beismert és izgalmas szembesítés során mondta társa szemébe, hogy utasításo­kat, kapott tőle orosz ejtőernyősök fogadása ra, polgári ruhával való ellátására, valamin r. gabona felgyujtásárn. A szerkesztésért felelt: nyír« .iözsef. A kiadásért felel: JENEY LÁSZLÓ. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassat-u. 7. sz. Telefon: 1508. Posta—ta­karékpénztári csekszámla száma: 72148. Postafiék: 71. *z. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyomatott a Lapkiadó Részvénytársaság körforgó-népén. Felelős üzemvezető: Pável Miklós■

Next

/
Oldalképek
Tartalom