Keleti Ujság, 1941. október (24. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-07 / 228. szám

1941. O K7 on EU 7 már meghódított Krivojrog iSpcferäleiM Set- tos vágányu vonalak kötötték össze. A «har­kovi pályaudvar megsemmisülcse mind ható­nál, mind hadi gazdálkodási szempontból ér­zékeny vesztesége a bolsevista hadvezetésnek. (MTI) Egy millió foglyot ejtett eddig a Kleist páncélos csoport Berlin, október 6. Mint a Német Távirati Iroda katonai részről értesül, a Kleist pán­célos csoport, ame/ly Lengyelországban, Fran­ciaországban, a Balkánon & a keleti arcvo­nalon sikeres harcokat vívott, a hievi meg­semmisítő csata befejeződésével bejegyezhette háborús naplójába az első milliónyi foglyot. A páncélos csoport 400.000 foglyot ejtett a franciaországi harcokban, amelyek során dön­tő rész voit a Sedan mellett a Csatorna-part ellen véghezvitt előretörésben. További 200 szer foglyot a szerbiai harcolóban ejtettek. A keleti arcvonal harcainak megindulása óta a A német repülők szünet nélkül iáimadjálc a brit célpontokat A német véderő főparancsnoksága jelenti: Á Nagvbritánnia elírni harcban harci repülő­gépei a nap folyamán Bresttöl 400 kilomé­ternyire nyugatra elsüllyesztettek egy 3.500 tormás kereskedelmi hajót és hadi berendezé­seket bombázták a Shetland szigeteken, a hét­főre virradó éjjel pedig délkelet-angliai kikö­tők ellen intéztek légi támadásokat. Észak-Afrikában német ziihanóbombázók a vasárnapra virradó éjjel Tobruk városában és a kikötőben bombatelitalálatokat értek el. Légitámadás érte Szuez kikötőjét is. Az eb Sanség sem nappal sem éjjel nem repült a Birodalom területe főié. (MTI.) Egy nagy tartályhajót torpedóztak meg az olaszok Ráma, okt, 6. (Ştefani) Az olasz főhadi­szállás; 491. számú közleménye: k Vasárnap délután néhány angoí repülőgép gyujtógránát-okat ás kisméretű bombákat do­bott le Catania városára. Négy polgári lakos megsebesült. Az anyagi kár csekély. A lég­védelmi ütegele és ola*e vadászgépek egy bombavetSt és egy ellenséges vadászgépet le­lőttek. Kire®atkában ellenséges repülőgépek újból bombázták Beoghasit és garoet. A bombák lakóházakat rongáltak meg és hét embert ir.eg- scbesitettelk. Eredménytelenül géppuskáztak a repülőgépek néhány dzsebelkörnyéki földmű­ves faint. Az olasz légvédelem a támadók két gépét lelőtte, egy további gépét Tripolis kö­rül lőttek le olasz vadászok. .4 solltmi sza­kaszon előretolt német és olasz osztagok had­műveleteik során főbb foglyot ejtettek és sok fegyvert zsákmányoltak. Német vadászgépek légi harcban két gépet lőttek el. Olasz bom­bavető alakulatok és német, harci repülőgé­peik ismébe,Wen támadást, intéztek Tobruk és Borsa Matrüh kikötőberendeaései ellen és ta- fétetokaf értek el rakodópartokon és rafctá- vakban. Több előretolt ellenséges repülőteret is eredményesen támadtunk. Kelet-Afrikában egy angol repülőgép bom­bákat dobott le a gondari bennszülöttek pia­cára. 9 embert megöltek, 18 megsebesült. A Földközi-tengeren egyik horei egyse­Széchenyi emlékének és szellemének áldozolfKolozsvár Kolo&vár. okt. 6. Vasárnap délelőtt az Er- dfiyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Széchenyi Munkaközösség tartotta diiszüüéséfe a srinkörbem Az ünnepségen resztvettek Ko­lozsvár egyházi, katonai és polgári előkelősé­gül s a közönség is igen nagy számban jelent me£, hogy áldozzon a legnagyobb magyar em­lékének. A műsort a Nemzeti Imádság nyitot­ta^ meg, melyet a MJAV Összhang és a Törek­vés egyesített énekkarok adtak elő, majd Bódé György színművész, a kolozsvári Nem­zeti Szinház tagja Arany Ja,nos „Rendületle­nül“ eimü költeményét mondotta el nagy ha­tással. Kcledy Tibor dr. polgármester rövid meg­nyitó beszédben üdvözölte a megjelent közön­séget: — Azért jöttünk itt ma össze, hogy a gon­dolat hatalmával téren és időn áttörve Szé­chenyi szelleme előtt tisztelegjünk. Az ünnep hangulatának fogékonyságával széliünk min­dé» magyar örök lelki ismerete felé hegy arai jó van berniünk, azt az ő erkölcsi magasságá­ban megerősítsük, a rosszat az Ő vádja alá helyezzük. Szeretném, ha ez az ünnepi han­gulat átterjedne mindnyájunk hétköznapjaira páncélos csoport 400.000 foglyot ejtett. *— (MTI) Spanyol repülők a keleti harctéren Berlin, október 6. (DNB) Újabban a keleti harctéren folyó nagy csatában spanyol repü­lők is tevékeny részt vettek és elérték első győzelmüket. Október 3-án a harctér felé ve­zető utakon szovjet csapatokat támadtak meg és véres veszteségeket okoztak az ellenség­nek. (MTI) Egy milliard! Stockholm, október 6. (Búd. Tud.) Sztá­linnak a moszkvai értekezleten aSzovjet- Unió javára történt száXtitdsokban, az angol és az északamerikai képviselők elé ötletszemen ter­jesztendő kívánságai cgi/miHiárd dollárra rúgnak. günk lelőtt egy angol repülőgépet. Egy olasz bomhavető repülőgép egy 12.000 tonnás el­lenséges tartályhajót talált el. Rotterdamban templomokat és egy aggiuenháxat bombáztak az angolok Hága, október 6. (DNB.) Több hollandt és német újságíró megszemlélte azokat a ká­rokat, amelyeket brit repülőknek legutóbbi bomb atámad áaa okozott Rotterdam lakóne­gyedében a szombatra virradó éjjel. Az an­golok több mint 50 nehéz robbanó és 500 gyújtó bombát dobtak le minden válogatás nélkül a városra. A bombatalálattól ért he­lyek határozottan lakónegyedekben vannak. A legutóbbi megállapítások szerint a brit támadás során 118 ember vesztette életét, 190 pedig súlyosan és mintegy 300 ember könnyebben megsebesült. 8 személy eltűnt. (MTI.) Több hónapi munka kell a Nelson kijavításához Tanger, október 6. (Ştefani.) Gibraltárból érkezett hírek szerint a megsérült Nelson csatahajót két hónapig szárazdokkban kel! javítani. A hajót valószínűleg amerikai ha. jógyárban kell rendhehozni. A Nelson csa­tahajóról és több más brit hadihajóról Gib­raltárban sok halottat és sebesültet, szállí­tottak partra. A brit tengerészek szerint a Nelson ős a többi megsérült hajó csak úgy tudott, megmenekülni, hogy a sötétség leple alatt elhagyta a csata színhelyét. (MTI.) Csata az Atlanti-óceán déli részén Rio de Janeiro, október 6. (DNB.) Ma­lmiéból érkező hirek szerint szombaton éjjel az Atlanti-óceán déli részér rövid ideig tar­tó heves csata zajlott le két ismeretlen nem­zetiségű hadihajó között néhány mérföldnyi­I re Maragogi várostól. Hirek szerint az egyik hajón a csata után kialudt a fény és vastag füstfelhő szállt fel a fedélzetről. Azt hiszik, hogy ez a hajó elsüllyedt. (MTI.) is; ha a nehéz idők mindennapjára valameny­nyiiirikben egy-egy Széohehyl-szikra maradna. Szeretném azt is, ha Széchenyi emlékének ez az ünnepe utolsó figyelmeztetés lenne azok­nak a fajtánkban keveseknek, aki ezt a vilá­got még mindig olyan üzletnek tekintik, amelyben mindent magunknak követelnek és a tartozik-oldaloV’ nem ismernek el. semmit, akik önbirálatot nem gyakorolva, az érdeme­sebbek hátrányára és az egész közösség kárá­ra tülekednek az érvényesülésre. Hagyjanak fel az alantas kapaszkodással cs emelkedje­nek fel Széchenyi fényénél a világosságra. A közönség nagy tapssal fogadta a polgár­mester szavait. Ezután Tjássló Dezső országgyűlési képvi- seilő mondotta el gyönyörű beszédét,. Hangoz­tatta, hogy a Széchenyi jubileumnak abban van a jelentősége, hogy mindnyájunkat fi­gyelmeztet az ujult erővel meginduló erdélyi magyar társadalmi munka végzésére, A ki­sebbségi élet nyomorúságából! kilábaló erdélyi magyarság teljes talpraállása, uj munkábam- dnlása érdekében ma Széchenyi életművének azokat az értékeli keil magunk elé állítanunk, amelyek az erdélyi magyarság önerejébe ve­RolozsVái okt 6 Szombaton este. a tizes szervezet rendezésében Széchenyi jubileumi ünnepség volt a színkörben. Rendkívül nagy számú közönség gyülekezett egybe, hogy hó­doljon a legnagyobb magyar emlékének. Ko­lozsvár méltóan ünnepelte az értékes, szín­vonalas műsorral Széchenyi emlékéit. Megje­lent Keledy Tibor' dr. polgármester, Vásár­helyi tiászló dr. alpolgármester és még szá­mos más előkelőség. Külön érdekességet kölcsönzött az emlék­ünnepnek az a tény, hogy mintegy Ízelítőt kaptunk a Nemzeti Színház és Opera jöven­dő teljesítményéből. Hallottuk a Kolozsvári Filharmóniai Társaság pompás zenekarát s nehány színész is bemutatkozott. A látot­takból úgy Ítélhetjük, hogy értékes, művészi színvonalú teljesítményt kapunk a Nemzeti Színháztól. A műsor első száma a Himnusz és Erke] ünnepi nyitánya volt. A Kolozsvári Filharmó.. nlai Társaság bravúros tudásról, művészi biz ton?ágról tett tanúságot. Az alig három hó napos zenekar máris a karmester, a kiváló Va"*zy Viktor kezében van s nem tévedünk ha azt jósoljuk, hogy a kolozsvári filharmo­nikusok egészen rövid időn belül nemcsak magyar, de európai viszonylatban is az első vonalba kerülhetnek, A közönség lelkes öröm mel és tapsviharral fogadta a negye zeni ze­nekar bemutatkozását. Baráth Béla dr, teológiai tanár ünnepi be­szédében megrajzolta Széchenyi sorsát. Ez a sor3 — hangoztatta — örökre egybefonódik a magyarságéval, Széchenyi István számuk­ra nem emlék, hanem élő valóság — mon­dotta beszéde során. Ezután Pobnányi Ernő A-dur vonósnégye­sét adta e]ö B. Fehér Miklós, Weiland Já­nos, Nováki László és Tokaji András, A mü szellemének finom át értése, ihletett tolmá­csolása jellemezte játékukat. Ez a vonósné­gyes még sok igaz gyönyörűséget fog szerez­ni Kolozsvár zeneértőinek. Deés.y Jenő a ko­lozsvári Nemzeti Színház tagja Arany János „Széchenyi emlékezete“ cimü költeményét ol­vasta fej nagy hatással, A műsor második részében Herczeg Ferenc „Htd“ cimü drámájának II. felvonását adták eiő a Nemzeti Színház művészei. Természe­tesen egyetlen felvonás alapján nem lehet végleges Ítéletet formálni, így a lá­tottak alapján inkább oeak benyomásokról beszélhetünk. Ezek határozottan kedvezőek. A Széchenyit alakító Kamarás Gyula bizto­san mozgó, gyakorlott szinész Kellemes, fér­fias orgánuma, puritánságig leegyszerűsített játékmódja arról tanúskodnak, hogy' érett, nagy feladatok vállalására és leküzdésére hi­vatott színész. Mindezen túl azonban van még valami: elhittük, hogy Széchenyi István áll a színpadon. Nagy színészi erőmutatvány egyet­len felvonás alatt, minden élvezetes és sze- repfel építési lehetőség nélkül, embert terem­teni Csík vérbeli, igazi szinész tudja ezt meg tenni. A Kossuthot megelevenítő Kubányi Györgyről egyetlen jelenete alapján annyit látunk, hogy nagy' gyakorlatú, képzett szí­nész. Van szive, s magával tudja rántani a közönséget. Sivó Máriát néhány szavas sze­repe után rendkívül hatásos küiecjü, kelle­mes hangú, gyakorlott színésznőnek ismer­hettük meg. Többet ekkora szerepben nem is nyújthatott. A Kolozsváron régebbről ismert színészek közül Tóth Eléír, Csóka József, Senkálszky Endre, BorovSzky Oszkár, Perc­nyi János a megszokott egyenletes teljesít­ményt nyújtották. Király János, a Nemzeti Színház tagja Fol­din'. ,Farsangi lakodalom" cimü operájából Kálmán diák dalát és Kacsóh Pongrác ,,Rá­kóczi megtérését“ énekelte. Kellemes, kép­zett tenorista A közönség alig akarta leen­gedni a színpadról. Befejezésül a Kolozsvári Filharmóniai Társaság zenekara Liszt „Tas­so" című szimfonikus költeményét adta elő Vaszy Viktor vezénylete mellett. A nagy ze­nei tudás* igénylő mü szépségei csorbítatla­nul érvényesültek. (n. e.) Könyvek között VÖRÖS MARTON: PÉCS — Officina kiadás — Az Officina Képeskönyvek 35. számú kö­teteként jelent meg Vörös Márton értékéé városképe Pécsről. A könyvecske célját és tartalmát legtalálóbban a szerző szép sorai­val jellemezhetjük: ,,A mai magyar Pécs kultúrájában ott rejlik az egykori pécsi ró­mai rétor lelkesedése; az itt rajongó Mithra- követök fanatizmusa; az akkori város gót asszonyainak ismeretien éneke; a frank ál­modozás s még nagyobb szláv álmodozás; a honfoglaló magyarságnak akkor még leeve- retien törzsi adottságai, mind-mind egy ha­talmas szőttes, népek dinamikus leikéből hí­mezve, ma már tiszta magyar alapon". Húsz évszázad rejtelmes útjára világit rá Vörös Márton tanulmánya és a város élete két ez­redéves vonalának kirajzolásában a mult és jelen folytonos találkozásának nagy törvé­nyére mutat rá: a táj fölött lebegő történe­lem le]ki energiái nem veszhetnek el. Az ér­tékes és lebilincselöen érdekes tanulmányt 54 pompás mélynyomásu kép egészíti ki. A kis kötet kiállítása ismét beszédes bizonyí­téka az Officina könyvkiadó vállalat művé­szi Ízlésének és nemes áldozatkészségének. — Tanulmányi hetet rendez a kotor*vári Tizes Szervező*. A Közjóléti Szövetkezet ke­retében működő Tizes Szervezet egy hetes elöadás~3oroza.tot indít a már működő tize­desek és a tizedes! munka iránt érdeklődők számára. Az előadók között a tudomány- egyetem több tanára is szerepel. Az előadá­sok a közösség és az egyén kapcsolataira világítanak rá, A tanulmányi hét előrelátha­tólag október 8-án, szerdán este 7 órakor kezdődik. A részletes tervezetet a rendezőség idejében közli az érdeklődőkkel. — összeütközött két argentínai hadihajó. Buenos-Ayresből jelentik: Mint közük, a tengeri hadgyakorlatok közben összeütközött az Ahnirante-Brown cirkáló ás a Corriento torpcdóznzá Az összeütközés következtében a torpedózuzó elsüllyedt, de a cirkáló még • viz színén van. Â Tizes Szervezet emlékünnepélye tett MW, termelőképességét. uj •munkára, in­dulását serkentik még teljesebb kibontakozás­ra. Széchenyj két halálos bűntől: az elbizako­dottságtól és kishitűségtől féltette nemzetét és a két v^ilet között a szilárd önbizalomban ^^állapította meg az egységes magyar étet ten­gelyét. Senki sem hirdette nálánál vilägosab- ban hogy a magyarságban a ki nem élt gaz­dag lehetőségek végtelensége rejtőzik, ő volt az első magyar államférfi, aki a magyar élet minden kérdésére egységes és szerves választ adott. Nem kendőzte el a nemzet hibáit, her vés harcot indított minden magyar i’Iuzioniz- mms ellen és mégis a legmélyebben hitt- abban, hogy a magyarságnak van liatahrta arra, hogy a maga lábán állva megvalósítsa n legtelje­sebb nemzeti létét. Széchenyi a. legnagyobb magyar célkitüzö, ösztönző és sugalló azzal, hogy a nemzet bénnllt életlehetőségeinek, bű­neinek és tehertételeinek ismerete után merte és tudta kiadni a nagy parancsot: merjetek nagyok lenni/ A közönség lelkes tapssal és meleg ünnep­léssé! fogadta a beszédet. Ezután az egyesített énekkarok Liszt Ün­nepi Dalát adták elő Adorján Dezső dr. karnagy vezényletével. Péter Ernő dr. a Széchenyi Munkaközös­ség vezetője mondott hatású* beszédet Szé­chenyiről: Fogjunk hozzá bátran minden ma­gyar kérdés megoldásához, mert azokat he­lyettünk, érettünk senki idegen meg nem old­ja. A magyar jövőért nekünk magyaroknak kell dolgoznunk, harcolnunk. Ezt tanulhatjuk meg Széchenyitől, aki magot vetett a magyar aratásra, akinek jövőbelátó igazságait követ­jük, akiben hiszünk, mint a drága, magyar I földben és a szabad magyar népben. Péter Ernő dr. előadását a közönség telkes tapssal köszönte meg. A Törekvés dalárda énekszáma után Szath- mári Lajos dr., az EMKE ügyvezető alelnöke átadta Kolozsvár polgármesterének az idegen uralom elől megmentett Széchenyi mellszob­rot. — Téves utón jár a magyar — mondotta. — amikor kerüli a gazdasági gyakorlati pá­lyákat és a közszolgálati pálya kimért ke­nyerén keresi boldogulását. Anyagi boldogu­lást. csak a gyakorlati pályákon tehet elérni. A hivatali szolgálat mellett ma már kell len­nie egy másik igen fontos, el nem hanyagol­ható szolgálatnak is: ez a népünk szolgálata, magyar közügy szolgálata. Itt Erdély földjén magyar embernek soha nem volt nyugalma és nem is lehet. Itt mindig közelharc volt és lesz. Erdély történelmi földjén ne-m üres szó az. hogy a magyar egyik kezével temjflomot. iskolát, várakat épített, a másik kezében kar­dot tartott. Ez már többszáz éves végzése a sorsnak. így volt ez az elmúlt hasz év alatt is. ezekből az igy épített iskolákból és tem­plomokból áradt, ki az erdélyi szellem. Ez a különös és felemelő telkierő és biztonságérzés. Beszédet igy fejezte be: — Az EMKE ígéri és fogadja, hogy Szé­chenyi szellemében kezdi meg ismét a mun­kát. Kormányzó Urunk által meg gyújtott és hozzánk, i.s eljuttatott Széchenyi lángot ma­gasra emeli és az EMKE allegorikus szép festmény jelképe szerint el fogjuk űzni Erdély földjéről a sötétség, müvéhtlenség szellemét és a műveltség, a gazdasági munka világitó fáklyáját fogjuk magasan hordani. A Kolozsvár városának átadott szobrot K' - leáy Tibor dr. polgármester vette át s ezzel véget ért a bensőséges ünnepség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom