Keleti Ujság, 1941. szeptember (24. évfolyam, 199-222. szám)

1941-09-20 / 214. szám

A hazaiért anyakőnyv beszél: Ezerszáz harmincegy házasságot kötöttek Kolozsváron 1940 szeptent bér fi és 1941 szeptember 11 között Akik nősülnek és akik nem nősülhetnek Kolozsvár, szeptember 19. Ha valaki csü­törtökön és saambaicti délelőttönként végig­megy a Szaníegyhái-utcán, lépten-nyomoin ünneplőbe öltözött embercsoportokkal talál-' kosik. A menet élén rendszerint fiatal pár halad. Komolyan és öntudatosan, mint akik most teszik meg egymással és egymás mellett az első lépést férj ás feleségként... Mert az állam; anyakönyvi hivatalból jönnek, vagy oda tartanak ezek az ünneplőbe öltözött em­berek, a Saemtegyház-utoa 25. szám alá. A kolozsvári állami anyakönyvi hibatai fel­szabadulásunk második napján, tehát 194.0 szép tértiben 12-ikén kezdte meg működését. Először születést jelentettek a hivatalnál, az­tán halált, a harmadiknak pedig házasságot. Arról már beszámoltunk, hogy a hazatérés óta mennyi volt a születések és elhalálozások száma, most vegyük számba azt, bányán lép­tek frigyre: Amit a vaskos anyakőnyv mesél Endes Kálmán az állami anyakönyvi hiva­tal vezetője előveszi a vaskos anyakönyvet ş néhány pillanat múlva, már tisztán áll előt­tünk a kép: — A hazatérés óta, 1940 szeptember 12-iké tői 1941 szeptember 12-ikéig 1131 fiatal pár kötött házasságot Kolozsvárott. Érdekes kinyomozni, hogy a názasulandók milyem társadalmi osztályhoz tartoznak,de nőm érdektelen az sem, hogy majdnem mvnd ma­gyarok. Hamarosan kiderül, hogy a háza- sutők javarésze az iparos-osztályból kerül ki. Iparosok a nők is, meg a férfiak is. Csütör­tökön délelőtt például öt házasságkötés tör­tént s ez is azt mutatta, hogy inkább a: ipa­rososztály határozta el magát családalapítás- tvj. Szombaton délelőttre 10 házasságkötést je­gyeztek elő, de volt olyan „házassági nap“, hogy 25 „eset“ is volt. A vőlegény-jelöltek közül egyébként ezzel a kérdéssel lépnek be az anyakönyvi hivatalba: «— Sokba kerül-e az esketést... •— Megnyugtatásukra megírhatják — mondja az anyakönywezető — hogy az es- ketés díjtalan. Ma szegénységi bizonyUváaiy- nyal jelentkezik valaki, még a „dispenzáció“ is díjtalan. Az uj magyar élet hősei A házassági, anyakönyvi szertartás tel iát, mint az eddigiekből kitűnik, nem kerül pénz­be. Ami azutáni jön, a házas, illetőleg a csa­tád; élet, az már természetesem pénzbe kerül. A szerelmen kívül, ami a házasulandó feleket idevezeti, szükséges az anyagi a'lap is a csa­lád alapításához. Az uj magyar élet hősei valóban azok a lelkes, fiatal iparosok, akik merik vállalni a családalapítást, bizony nem egy esetben a legszerényebb anyagi keretek ás lehetőségek között is. *— Eddig külön-kiilön dolgoztunk s meg­éltünk — mondja a fiatal iparospár — miért ne élhetnénk meg , kis keresetünkből együtt ist... És aztán az idő is telik. Az1 szeretnek, hogy legyen gyermekünk minél hamarabb. Öregségünkre jó lesz támasznak. Amíg pedig , mi dolgozni tudunk, igyekszünk majd annyit gyűjteni, hogy gondtalanabbal élhessen, mint mi éltünk eddig... Igen, ezeknek terveik vannak. Egész életre. Merik vállalni nemcsak egymás, hanem a gyermek életót is. Felnevelik, sőt még szeb­ben szeretnék felnevelni, mint. ahogyan ők fél- nőttek a trianoni „béke“ éveiben... Hitetlen Tamás Velük nincs semmi baj. Teljesítik emberi és nemzeti kötelességeiket egyaránt, öntuda­tosan. Van azonban a magyar társadalomnak egy rétege, a tisztviselői s különösen a köz­tisztviselői osztály, amely nem igyekszik a há­zasság révébe, még akkor sem, ha erre megvan az anyagi lehetősége. Éppen erről beszélgettünk a napokhnn egy köatúztviselővel, aki bizony maholnap aggle­MOST JELENT MEG l FALU ERDRE: Jugoszlávia összeomlása A Oóividék visszatérése Ara; P. —. IRinerva Rt. Könvjv- osztdljja, mátyás király-tér 8 sz. gmy-saámba. megy s mégse nősül. Pedig anya­gi lehetősége volna rá. Fizetése, levonáso, nélkül 392 pengő. Tudomása szerint éppen előléptetés előtt áll. Már önállóan vezeti hi­vatala egész ügykörét. Magabiztos. És abban mégsem bízik, hogy érdemes ma megnősülni, családot alapítani: — Nézd, — mondja — éppen, eleget gon­dolkoztam a dolgon, de az a vége minden töprengésemnek, hogy a mai körülmények kö­zött nem lehet megnősülni. Nem lőhet. Hábo­rú nőm Ma egy Vés felelősségérzet van ben- isod, beláthatod, hogy igazam van. Nem, ba­rátom, ilyen „könnyelműséget“ nem követek eL Majd, ha a háborúnak vége lesz, akkor igen. És akkor nem- is nevezem! majd „köny- nyelmüségnek“ a házaságot, hanem Isten, nemzet és magam iránti szent kötelességem­nek. Tudod, hogyan ettem a román időkben. Diplomával a kezemben., melyet kenyéren és vizen szereztem meg, elértem, hogy kerestem havi 1500 lejt. Így éltem 3 éven keresztül, ómig ide jutottam. És ma, amint mondom, nem a megélhetéssel volna baj, de az időt vem tartom házasságra alkalmasnak, pedig nagyon vágyom a család melege után. Még most is hallom, most is fülemben cseng utolsó mondató. De azt, is látom, hogy ezt az embert nem lehet felfogása ferdeségé- ről meggyőzni, vagy éppen ellenkező felfo­gásra bimi; Megvan a maga felfogása s attól nem tágít egy lépésre sem, amíg a háború szele ki nem fújja magát. Európa fölött,.. A lakás gondfa •. • Itt van egy másik ember is. Ez sem fiatal már s anyagiakban is eléggé bővelkedik ahhoz, hogy megossza örömét, bánatát fele­séggel. Ez meg azt mondja: — Hát lehet rna megnősülni*... Hova vi­gyem a feleségem?... Hiszen egész Kolozsvá­ron nem tehet egy rendes lakást találni. Tes­sék elhinni, hogy családalapításom csupán ezen múlik. Azon, hogy hetekig kószáltam hiába eyy rendes lakás után, de nem talál­tam. Nézzen be a jobb lakások és bérházak kapuján és olvassa el a lakók névjegyzékét... Zsidók és zsidók mindenütt! Hogy ezt med­dig lehet tűrni ebben az örök magyar város­ban, nem tudom, de rengeteget emésztődöm a kérdéssel... A vége az lett, hogy egyelőre, le kellett mondanom a családalapítás gondolatá­ról is. Albérletbe éppen mégse költözhetem feleségemmel, hiszen köztisztviselő vagyok, akinek nemcsak igényei, de kötelezettségei is vannak. Ma még azt mondom, hogy egyelőre nem nősülök, de ha legalább holnap egyszo- bor-konyhás, fürdőszobás lakást tudnék kapni olyan hcihjen, ahol Iqkni szeretnék, dispenzá- dóval sietnék az anyakőnyvezető elé... Hát ón csak ezt mondom a házasságról... Azt, hogy ilyen lakás-mizéria között egyelőre elérhetet­len álom az egész.... * Amint látjuk, a felfogások ás feleletek vál­takozók. Az első az egyéni meggyőződé-. Bele lehetne kötni, de ne bántsuk. Itt van azon­ban a második felelet, ahol azért nem jöhet létre házasság, mert nincs a városban lakás. Mert a lakhatóbb és jobb helyeken min­denütt, zsidók fészkelték lie magukat, meg a román megszállás alatt. És most, bárr meg­változott a világ, még mindig ott ülnek a jó lakásokban, mint kakukmadarak a más ma­daraknak készült fészkekben. Nem egy cikkben mutattunk rá ama bizonyos 5777/1941. M. E. számú rendeletre, amely ezt. a visszás állapo­tot tavábbra is érvénybenhagyja, sőt a zsidó bérlőket a keresztény magyar házasulandó fiatalokkal szemben előnyben részesíti. Vala­milyen megoldást kell találni ennek a rende­letnek a megváltoztatására, mert. lám, azért marad el nemcsak ez az egy házasság, amely­ről ebben a riportban szó van, liánom még ki tudja mennyi?... BIE6 JÁNOS. T Éjszakai járőr a Dnyeperen — Am. kir. honvéd haditudósító század jelentése — A Dnyeper előttünk lévő kis szigetén na­pok óta minden halálosan csendes. Éjszakánkéit, ugyan halk, óvatos mozgá­sok nesze szűrődik át hozzánk ide a „magyar partra“, de teremtett leltet, nem töd felfe­dezni a legelőbbre tölt figyelő legerősebb táv­csöve sem. Pedig nem széles a viz. Itt össze­szűkül a Dnyeper és a keskeny medret is ket­téosztja a sziget. Tüzérségünk át-átlő. Ilyen­kor magasra felcsap a föld, de amint a füst eloszlik, minden újra néma és mozdulatlan. Vájjon vannak-e még szovjetcsapatok a szigeten ? A folyó túlsó partján levő nagy városból! és ipartelepről — amelynek gyárkéményei és háztetői jól ide,látszanak — napok óta ha­talmas robbanásokat hallunk, amelyeknek nyomán felcAap g tűs és égnek gomolyog a fekete füstfelhő. Minden jól arra vall — és ezt a repülő megfigyelje is megerősítik — hogy odaát már szovjetmódra „ürítik“ « vá­rost. Tudni kellene tehát: tartják-e még a szi­getet és ha igen; milyen erővelT Járőrözés lesz az éjszaka! A feladatot csak felderítő járőr oldhatja meg. A járőrnek át kell kelnie a szigetre, hogy megjelenésével magára vonja az ellen­séget. Abból, ahogy az ellenség majd fogadja a járőrt, figyelőink megállapíthatják nemcsak a szovjet csapatok erejét, hanem' az esetleg még ottlévö és jól elrejtett tűzfegyvereinek helyéi is. — Járőrözés lesz az éjszaka — fut végig a hir a csapatok közt. És megindul a versen­gés, ki kerüljön a járőrbe? Egy-egy lelkes honvéd fiú még „protekciót“ is igyekszik megmozgatni. Az alezredes maga állítja össze a járőrt. Kalocsai József őrmester vezetésével két utásznak és három gépkocsizó honvédnek jut a feladat megoldása. Alig várják a sötétséget. Már a szürkület­ben megkezdik az előkészületeket és mire itt az éjszaka, már minden készen vár az indu­lásra. A járőr csónakon megy majd át. A csóna­kot már előre . húzták a vízpartig. Hosszú drótot erősítenek rá, hogy, ha bármi baj is történne és nem tudnának evezni többé az el­lenséges tűsben, akkor is visszahúzhassák a csónakot. Köröskörül a part hosszában min­denütt állást foglalnak a huszárok. Tökéle­tes a biztosítás és az összeköttetés. Ha az ellenség tüzelni kezd, ők is megnyitják majd a tüzet, hogy így támogassák n járőr mun­káját. Végre eljön az indulás. Az idő a vörösöknek kedvez. Telihold szór csillogó fényt a Dnyeper fodrozó tükrére. Gyors evezőcsapások fodrozzák a vizet. A csónak halkan siklik előre. Lélegzetfojtóam izgalmas pillanatok... Néma csönd. Mintha álomba borult volna a sziget. A csónak már ott sötétlik a fényes víztükör közepén. Még néhány perc és a túlsó parton lesznek! Megmozdul a halott sziget Egyszerre, jobbfelöl, piros rakéta sistereg fel a magásba. Tüzes riasztása a holdfényben is messzire ragyog. Megmozdul a halott sziget. Rohanó .lépé­sek, fegyverzörgés, kiáltozás. Sötét árnyak imbolyognM: és tűnnek el, Eldördül egy lövés. Azután még egy és néhány másodperc múlva olyan a sziget, mint egy óriási csillagszóró. Száz és száz puska felvillanó fénye, dördülése ontja i gyilkos tüzet a Dnyeper tükrére. De megszólalnak a fegyverek a mi olda­lunkon is. Vad tűzharc indul meg a pét part között. A puskazajba már beleszólnak a gép­fegyverek, a golyószórók és bőgni kezd né­hány üteg is. Egy utá-z-oszteg feszülten figyeli a csó­nakról ideérő drótot. Akkor kell elkezdeniük húzni, ha a csónakokon lévők háromszor erősen megrántják. De a csónak nem ad jelzést. .4 szörnyű tűzben folytatja útját előre. Ugy- látszik. jól körül akarnak nézni a túlsó part mentén. A tűzharc általánossá vált. A szigetről nem tudják zavartalanul lőni a csónakot. Tüzűnk elterelte, megosztotta az ellenség figyelmét. Odaát be kellett húzódni a fedezékekbe és csak onnan tüzelhettek. A hat magyar hon­véd a Dnyeper közepén sem volt magára- hagyatatt. Sikerült a felderítés Háromszor megrándul a kötél. Izmos ka­rok feszülnek neki és a csónak rohanva sik­lik visszafelé. Már itt is van a parton. Már 1941. SZEPlEMnEU 20 BUDAPESTI nflGYKERESKFCŐ UtfLlrflliAT j6f bevezetett, keresztény fix fizetéssel. Részletes ajánlatokat „DUNA" jeligére BALOGH Ivrdető­be Bpest U. Szent István-kri 9. kérjük ugrálnak ki belőle. Egy... kettő... Itt vannak mind a haton! A■ felderítés tökéletesen sikerült! A megfigyelők még lázasan dolgoznak és holnap reggelre pontos jelentés készül a szi- geten lévő szovjet csapatok erejéről ét nehéz tűz gépeik, elhelyezéséről. A jelentés alapján tüzérségünk megkezdheti kilövésüket. A járőr kemény, hasznos munkát végzett. Reggel az alezredes maga elé hivatja, meg­dicséri őket és közli, hogy jutalmul valameny- nyiüknek egy-egy heti szabadságot engedé­lyez. Kalocsay őrmester köszöni meg mindnyá­juk nevében a dicséretet és szabadságot, de hozzáteszi: — Magam nem veszem igénybe n szabadsá­got, mert szakaszparancsnok vagyok és vem akarom itthagyni a szakaszomat... Szombaton nyílik meg Budapes ten az ui német képzőművészeti kiállítás BUDAPEST, szept. 19 Az uj német kép­zőművészeti kiállítás sajtóbemutat,ója csütör­tökön délután volt. A Műcsarnok termeiben elhelyezett modern domborműnek és festések plasztikus és áttekintő képet nyújtottak az uj német építészetről, amely a nemzeti szocia­lista hatalom átvétele ót„ Hitler vezér és kan­cellár személyes irányítása mellett jött létre. .4 kiállítás hivatalos megnyitása szombaton délelőtt, lesz a Műcsarnokban. Az ünnepélyes megnyitáson Ribbentrop külügyminiszter és Goebbels propagandaminiszter megbízottai is megjelennek. Ott lesznek Hóman Bálint és Varga József miniszterek, Dietrich van Jo­gom'német követ, valamint a fővárosban tar­tózkodó Steeg dr. RerUn város főpolgármes­tere is. .4 kiállítást szeptember 20-ikától okió­bor 5-ikéig lehet megtekintem, (MTI.) Kibővítik a marosvás *r­Marosvásárhely, szeptember 19. A maros- vásárhelyi vizmüveket kibővítik. Elsősorban nagyszabású nyersviztápfálő csatornát építe­nek. A munkálatokban 500 munkást foglal­koztatnak. Tilos a c!ie»fo~, -vagy szombat-zsinór Ungvár, szept. 19. A máramarosi közigaz­gatási kirendeltség vezetője megtiltotta a zsi­dóknak, hogy a mái-amarosi közigazgatási ki- rendeltség területén úgynevezett ghetto vagy szombat-zsinórokat feszítsenek ki az utak fe kft. 11/1941 vght SZ­ÁR VERÉST HIRDETMÉNY Dr. Weisz Miklós ügyvéd által kép­viselt Dr. Legmann .Pál javára 521 P 64 fillér töke és járulékai erejéig _ a kolozsvári kir. járásbíróság 1941. évi 7042 sz végzésével elrendelt kielégí­tési végrehajtás folytán, végrehajtást szenvedőtől 1941 évi augusztus ho 22-én lefoglalt 2308 P-re becsült ingó­ságokra a kir. járásbíróság Pk- 25975/1941. sz. végzésével az arveres elrendeltetvén, az árverés megtartása., elrendelem a végrehajtást szenvedő helyiségében, Kolozsváron, Horthy-ut 37 sz. alatt leendő megtartására határ­időül 1941 évi szept. hó 26. napjának délelőtti 11 órája tűzetik ki, amikor a, biróilag lefoglalt . tejüzemi gépeket, ahhoz tartozó felszerelés* és egyéb in­góságokat a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár 2/3 részéért, kész­pénz fizetés mellett el fogom adni- Kolozsvár, 1941. évi szeptember ho 8-án- Szabó Albert s. k. kir. bírósági végrehajtó. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom