Keleti Ujság, 1941. augusztus (24. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-07 / 179. szám
' T 1941. AUGUSZTUS 7. — BULGÁRIÁBAN ERÉLYES IN- TÉZK> RÉSEKET HOZTAK A HAMIS HIRTER J ESZTÖK ELLEN. Bas- kalov bolgár híidftgyminiKitér rende- letet adott ki, amely szerint egyesek hamis htrek terjesztésével a bolgár hadsereg erkölcsi magatartását meg- rewditeni igyekeszoek. Az ilyen embereket a jövőben három évi fogházzal büntetik. A bulgáriai összeesküvés leje. <tr. Dimitrov — mint közük — még áprilisban külföldre szökött. Az összeesküvés felderítésekor sikerült Szófiában elrejtőzködnáe. Azután Belgrádira ment. Bt egy szerb miniszter házában lakott. Ettől kezdve nyoma veszett. Azt hiszik, hogy Görögországon és Palesztinán át Angliába szö- köH. Rajta kívül megszökött még a volt jugoszláv követség két tisztviselője. továbbá egy angol és két horvát vádlott. A nagy ügynek mindössze két bolgár vádlottja van. — CSÜTÖRTÖKÖN TEMETIK BABITS MIHÁLYT. Budapestről je_ lentik: Babits Mihályt csütörtökön délután öt órakor temetik a Kerepesi-uti temetőben. — Megtalálták az eltűnt Czibre Sándort. Csnbre Sá.ndomé Szopori-uti lakos jelentette a kolozsvári rendőrkapitányságon kedden, bogy 42 éves férje, aki az egyik közhivatalién altisztként volt alkalmazva, már ma pókkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt hazulról. A rendőrség megkezdte a nyomozást s ezzel ígyidőben a mentők jelentették a rendőr- kapitányságmaik, hogy a ITadak-utja 153. sámli ház telkének végén levő buzaföldön eszméletíen állapotban megtalálták Czibre Sándort s a belgyógyászati klinikára szállították. Amint az orvosi vizsgálat megállapította, Czibre patkányméreggel megmérgezte magát. Állapota rendkívül snlvoe. Kihallgatni még nem lehetett. — GÜMŐKÓR ELLENŐRZŐ VIZSGALATOK AZ ISKOLÁKBAN. A kultuszminiszter reendeletben felhívta az iskolák vezetőségének figyelmét a közegészségügyi törvény ama rendelkezésére, amelynek értelmében az óvodáik, népiskolák, középiskolák ás tanonciskolák alkalmazottai körében csak olyan személyeket, szabad alkalmazni, akik gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek. Az iskolák oktatószemélyzetét és egyéb alkalmazottait ebből a szempontból időnkint, ellenőrizni kell. Az ellenőrző vizsgálatokat általában három évenként, kell megtartani és a vizsgálat eredményéről a megvizsgáltak bizonyítványt kapnak, amelyet az illető hi vataS felsőbbségének haladéktalanul beírni- sí hatni köteles. (Magy. Tud.) ParlceVtezési mun^álst- fokaf jntónsosan vállal Lőrincz; megrendelések a S E B Ö K uukrdszda, Szenteg\’ház-iL 1 és Zdpolga-utca 6, — Nagy tűz egy svédországi széntermeló telepen. Stockholmból jelentik: A Göteborg meöebti Kustens-müvek telepén hatalmas tűz ütött ki. A széntermeló' telep kisebb-na- gyobb épületcsoportjai elhamvadtak. —■ Szombaton etrte, vasárnap délután és este mutatkozik he a® Erdélyi Párt kulturális szakosztályának műkedvelői csoport .fa a kolozsvári nyári Színkörben Az Erdélyi Párt kulturális szakosztályának műkedvelő csoportja 1941 augusztus 9-én, szombat este 8 órakor augusztus 10-én, vasárnap délután 4 ée este 8 órakor a nyári Színkörben tartja első bemutatkozó előadását. Szinrekerü] Tóth Ede örökbecsű 3 felvonásos énekes-táncos népszínműve: A „Falurossza". Szombaton díszelőadás. Bevezetőt mond Bálint József igazgató, országgyűlési képviselő. Rendező Dálnoky István, karnagy Zattler Sándor. Közreműködik a Kolping szinfónikus zenekar ée a Szt. Erzsébet vegycskar. Szereplők: Feledi Gáspár: Kolozsvári László, Lajos: Bálint Andor, Borlska: Schuller Ibolyka, Bátki Tercsi: Bokor Kató Göndör Sándor: Király József, Finum Rózsi: Bokor Ilona, Csapó: Jelen Gyula, Csapóné: Bara Sándomé Su- lyokné: Buday Aranka, Tarisznyásné: Hollay Erzsébet, öreg paraszt: Bara Sándor, hegyi csendbiztos: Lichtenstein József, kántor-tanító: Takács Mihály, Gonosz Pista: Dálnoky István, Gonoszné: Hik) Bözsi, Czene cigány, prímáé: Veress Lajos, cimbalmos: Fajk József, szöllőpásztor: Sajgó Gyula korcsmáros: Szuhán György béres: Haller János Jegyek elővételben az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatánál Farkas-utca 7. szám alatt emelet, reggel 8—2_ig. Filléres helyárak. Felhívjuk a tagjaink és a n. é. közönség figyelmét, hogy a szombati díszelőadást pont 8 órakor kezdik, kérjük, hogy mindenki idejében foglalja el a helyét, mert az előadás megkezdésekor az aj. baaázysk. Megtalálták Vlsegrádon Mátyás király 380 szobás palota já* nak romjait Budapest, aniguftzbus 6. A Mai Nap írja: Visegrádion ásatási munkák folytaik Mátyás király kastélya után. Zsitvay Tibor, a képvi- setőhéz volt elnöke, volt igazságiigyminiszter, valamint Schulek János meg is találták a kastély alapjait. Megélte {«hották, hogy Mátyás király 380 szabás kastélyban lakott, amely az akkori idők tegpompázalosabb épülete volt. A szobák igen nagyok, legnagyobbrészt 10X9 m. méretűek. A padozatot különleges sza.rvas jelzéssel eUáéntt iiátrl» fedi. «nah Mátyás iderjtibm használtak. Az egyes lakosztályok között függő- kertek voltak és nemcsak a termeket, hanem a szobákét is drága szőnyegek ée mozaik padló borítja. A kastély egyik főlátványossága vdÜ a vörös márvámj kút, amelyből nagy ünnepségek alkalmával fehér és vörös bor folyt. A lent nyomait szántén megtalálták. Az ásatások gyorsan folynak és remélhető, hogy a várkastély helyreállítása után Közép- európa egyik legnevezetesebb látnivalója lesz. Hát már ezt sem szabad ? A Női Divatkalapkészitők Ipartestü- lete tagértekezlet összehívását, határozta el. Fontos szakmai kérdést tűztek az értekezlet napirendjére. Az utóbbi időben ugyanis a hölgyközönség különös divatot honosított meg. Amíg azelőtt a hölgyek a legdrágább és legkülönösebb kalapkreációk viselésével igye keztek feltűnni, idén alig van keletjük a női kalapoknak, mert a hölgyek tulnyomórésze. kalapnélktil jár. A kalapnélküliség divatja még a korzón, sőt a társaságokban is úrrá lett, amit rendkívüli módon megéreznek a kalapszalonok. Soha nem volt olyan holtszezon a divatszalonokban, mint ezen a nyáron. úgyt hogy sok kalapszalon az egész nyári idényre beszüntette üzemét. A hölgyközönség valószínűién ezzel a kalapnélküli divattal akarja ellensúlyozni a női kalapok horribilis árát. Amíg ugyanis egy-két évvel ezelőtt átlag 10—12 pengő volt egy divatos női kalap, ma a közepes szalonokban, sőt a tömeggyártó üzemekben sem lehet. 35—40 pengőnél olcsóbban valamirevaló kalapot vásárolni. A kalapszalonok nemcsak az elveszett nyári szezon miatt keseregnek, hanem attól tartanak, hogy a téli idény is balul fog kiütni számukra. Egyes jelekből Ítélve, a télen a nők egységes kucsmát fognak viselni ami megint nem ad módot a szalonok keresetére. Az inartestület az összehívandó értekezleten igyekszik megbeszélni, miként védekezhetnének e szakmai veszéllyel szemben, mit tegyenek, hogy a hölgyek ismét divatkalapokat viseljenek, nem is egyet-kettőt, hanem szezononként többet. (Magy. Tud.) — HÉTFŐN TARTJA AUGUSZTUSI ÜLÉSÉT KOLOZSVÁR VAROS KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁGA. Kolozsvár város köz- igazgatási bizottsága augusztusi időset In- czédy-Joksman Ödön dr, főispán o|nökléséve| hétfőn délután 6 órakor tartja Az ülésen a különböző bizottságok teszik meg jelentései, két multhavi működésükről. SZOLGALATOS GYŐGif 'IRTARAK: Augusztus 2, és 8 között Kolozsváron az alábbi gyógyszertárak teljesítenek éjszakai szolgálatot: Kiró gyógyszertár. Mátyás király-tér 5. sz. Apostol gyógyszer- tár, Wesselényi u. 30., Talóczy gyógyszert ár. Magyar u. 13.. «1 ic ka gyógyszertár, Musso!iui-u. 38/a. — A budapesti MOVE „Szépmivesek“ müvéscestjc Kolozsváron. A kolozsvári Méhkas Diákszövetkezet nagyszabású művész- események előkészületeivel foglalkozik. A MOVE ,,Szépmívesek“ országos művészeti ás kulturális egyesület tagjai, a magyar rá dió népszerű művészei fognak Kolozsváron bemutatkozni. A gazdag műsor szereplői előreláthatólag a következők lesznek: Szabó Ilonka, m. kir. Oporaház tagja, Faragó Ibolyka zongoraművésznő. Madaras Gizella füttymüvésznő, Ráez Valéria előadóművész- nő, Utry Anna énekmiivésznő, Török Gizella előadómüvésznő, Mészáros Erzsébet, ai kolozsvári Ope.raház t-agja. Lehotay Árpád a Nemzeti Színház tagja, Kántor Béla előadóművész, Bihari József énekművész, Ráday László énekművész, Kálv Mária zongoraművésznő, valamint Szép Ilonka, Bástliy Badics Gyula, Bilicsi Tivadar. A műsorban szerepel még Tompa Sándor, a kolozsvári Nemzeti Színház kitűnő művésze is. A cigányzenekari kíséretet kolozsvári Halász Lajcsi és zenekara fogja szolgáltatni. Az előadások augusztus 16-án este és 17-én matiné keretében a Má/tyás Király Diákházban lesznek. Az előadások iránt már is nagy érdeklődés nyilvánul meg és Kolozsvár közönsége szeretettel várja a Magyar Rádió kedvenceit. — LIMÁBAN NAGY KORMÁNY- ELLENES TÜNTETÉSEK VOLTAK. Limából jelentik: Hétfőn az országgyűlés megújítása alkalmával súlyos zavargás volt Equador fővárosában. A kormány és a hadsereg ellen nágyarányu utcai tüntetést rendeztek. A lovasságnak és a lovasrendőrségnek könnyfakasztó bombákat kellett alkalmaznia a ködoba- lással védekező tüntetőkkel szemben. Az elnöki palotát katonaság vette körül. Az equadori hadsereg főparancsnoka lemondott. (MTI) ^ţcttrîqiâqiQct Mikor kötelezheti a hatóság az ingatlantulajdonost, hogy a házában levő üzlethelyiséget meghatározott sze mélynek adja bérbe? KOLOZSVÁR, augusztus 7. A lakások és egyéb helyiségek bérletére vonatkozó egyes kérdések szabályozásáról szóló 5777—1941. M. E. számú rendelet 21. §-a úgy intézkedik, hogy a bérbeadó a felmondás közlését követő hónap első napjától számított negyedévi felmondással megszüntetheti az üzlet, vagy üzem céljára szolgáló helyiség bérletére fennálló bérleti szerződést, ha a bérlőnek, illetőleg annak a személynek, aki a bérelt helyiségben ipart, kereskedést, vagy egyéb kereső foglalkozást folytatott, ipar- jogositványa, illetőleg más hatósági jogosítványa, vagy engedélye megszűnt, vagy ha az említett tevékenységet bármi okból három hónapon át nem gyakorolja. A kizárólagos doháuyárusitási, valamint a korlátlan, vagy korlátolt italkimérési engedély megszűnése cselében a 21. §-on alapuló felmondásnak akkor is helye van, ha a volt engedélyesnek egyéb iparjogositványa nem szűnt meg. A bérlő a bérlet időelőtti megszüntetése miatt, kártérítést nem igényelhet. A 22. §. szerint az elsőfokú közigazgatási hatóság — ha közérdekből szükséges — a 21. §. esetében a bérbeadót felszólíthatja, hogy a bérleti jogviszonyt a 21. §. rendelkezéseinek megfelelően szüntesse meg és a helyiséget üzemi, vagy üzleti célra adja bérbe. A hatóság a. felszólításban meghatározhatja azt a személyt, vagy azokat, a személyeket, akik közül egynek, vagy többnek a bérbe- * adó a helyiséget bérbesdja. Ha a bérbeadó a hatóság felszólításának a felszólításban meghatározott időpontban nem tesz eleget, a hatóság elrendelheti, hogy a helyiség üzleti, vagy üzemi célra meghatározott személy javára igénybevétcssék. A határozat ellen használt fellebbvitolnek halasztó hatálya van. Ha a bérbeadó és a bérbevevő a bér összegében megállapodni nem tudnak, a bérleti feltételeket az elsőfokú közigazga. tási hatóság állapítja meg. Újabb verseoyíárgyalások Erdélyben Az iparügyi minisztérium hivatalos lapja, a Közszál'Htési Értesítő legutóbbi száma a következő erdélyi versenytárgyalásokat közli: Nagykároly város augusztus 14-én ver- semytárgyalás iáit 150 darab 10 méter hosszú tölgy oszlop szállításúra. Kolozsvár város polgármesteri hivatala augusztus 11-én versenytárgyalást tart a Kriza u'oa és a Krizbai utca burkolási munkálataira. A közszállitás költségei 42.640 pengő öez- szegbem biztosítva vannak. A nagyváradi áUam'épitészeti hivatal augusztus 16-án versenytárgyalást tart a Hosszú» pályi községben a ref. egyház által építendő uj tanterem építési munkálataira. Seat máméra el,i város augusztus 18-án ver- émysmgyttlmt. tart a KtáBotb-kerta népfürdő i I s si átalakítási és korsverűritéei munkálataira. A nagybányai erdőigazgatóság augusztus 18-án versenytárgyalást tart két erdőtiszti lakás építési munkálataira. Az Országos Társaddlombiztositó Intézet augusztus 18-án versenytárgyalást tart a nagybányai kórház részére szükséges Röntgen és rövidhullám kezel ők pkz ii I ék ok szállítására. Szatmárnémeti város polgármestere augusztus 18-án versenytárgyalást tart a városi belső utak burkolásához szükséges 100 vagon Vleiwriaafcő szállítására. Uj villanyáram-dijak képnek életbe Kolozsvár, augusztus 6. A nrarrkabárnk, a szénárak és egyéb nyersanyagárak emelkedése időszerűvé tette az áramszolgáltatási dijak módosításának kérdését is. Ebben a kérdésben a villan yüzemek az egész ország területén egységesen járnak el és az áramszolgáltatás árait az önköltségi kiadások emelkedése arányában felemelik. Értesülésünk szerint az uj villanyáram-dijak még e hónap folyamán életbe lépnek. KERESZTÉNY KEZEKBE JUTTATJÁK A SZÉNEUOSZTAST. A Baross Szövetség felterjesztéssel lordul a minisztériumhoz és kéri. hogy a minisztérium a széntermelést éppen úgy vegye zár a]á, mint a tűzifát a térin eíö né | és az igazságos elosztást megbízottjai utján ellenőriztesse. Kérik, hogy a zsidókat zárják ki teljesen az elosztásból, mert amig ezek működnek, a kijelölt keresztény szánna {^ kereskedők alig tudnak áruhoz jutná. Megállapította a Barosis-Szövetség, hogy a bányák elosztói majdnem kivéte] nélkül zsidók és ezek ma is zsidó kereskedőknek juttatják a szenet. Magyarasombori körjegyzőség, Sz.: 1856/1941. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Almásdai község 2087 kát. holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 20 pengő kikiáltási ár mellett, Magyarzsombor község 5094 kát. holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 40 pengő kikiáltási ár mellett, Topaszen+király község 4285 kát. holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 30 pengő kikiáltási ár mellett és Zutor község 2556 kát holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 20 pengő kikiáltási ár mellett 1941. aug, 23 délelőtt 9 órakor a magyarzsombori körjegyzőségen megtartandó nyilvános árveré. sen 1941 szeptember 1-én kezdődő 10 egymás után következő évre, a legtöbbet igérőn-ek bérbe adja. Bánatpénz 10 százalék. Vadállomány: nyúl róka. őz, vaddisznó. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt megtekinthetők a körjegyzőségen. Magyarzsombor 1941. augusztus 5. Rusz Simon, s. k. Gáli József, Szilágyi János, s. k, körjegyző. Bercsán János, s. k. Alexa Tivadar, s. k. községi birók. A másolat hiteléül: Magyarzsombor, 1941. aug. 5. Gáli, körjegyző. 8£OZ8-&gfjJORQK CAPITOL-mozgó: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Premier. Móricz Zsigmond meséje filmen. Magyar nóta, magyar muzsika. Fősz.: Jávor, Somogyi Erzsi Vaszary, <3ó- zon. Legújabb magyar é6 Ufa híradók. Előadások kezdete hétköznap 5, 7 és 9.20, szombat, vasár- és ünnepinapokon 3 óra. kor is. EDISON-müsor „Péntek Rézi“. Fősz.: Turay Ida, Páger, Gőzön és Rajnai. EGYETEM-mozgó: Márciusi mese. Fősz.: Turay, Kabos, Gőzön, Radnay, Peti Sándor. Előadások kezdete hétköznapokon: 5, 7 ée 9 órakor, szombaton, vasár- ée ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor. RIO-mozgó műsora: Tisztelet a kivételnek! Fősz : Tolnay Klári, Ráday Imre, Vízvári Mariska. Bilicsi Juhász. Műsor előtt: Legújabb híradók. ROYAL mozgó: Egyetlen éjszaka. Fősz.: Pierre Blanchar és Renée St. Cyr a főszerepekben, Kezdete negyed 4, negyed 6 negyed 8 és fél 10 órakor. URANLA-mÜ3or: Szombati kezdettel: A pusztai király kisasszony. Fősz.: Seörényi Éva, Csortos, Hajmási és Bilicsi. Előtte a feg_ újabb Magyar híradó. Előadások kezdete: hétköznapokon! 5, 7, 9. Szombat, vasár- ée ünnepnapokon: 3, 5, 7 és 9 órakor. Uj hangosgép.